BH 2012.2.39 A vétkességi elv hiánya nem jelenti azt, hogy a bíróság a házasságot felbontó ítélet indokolásában ne állapíthatná meg bármelyik házastársnak a házasélet megromlásában közreható - a családjogi szempontból felróható - magatartását [Csjt. 18. §, Pp. 206. §].

A felperes keresetében - többek között - az alperessel kötött házasságának felbontását kérte arra való hivatkozással, hogy a felek házasélete az alperes felróható magatartása miatt teljesen és helyrehozhatatlanul megromlott.

Az alperes a módosított ellenkérelmében maga is kérte a házasság felbontását, arra hivatkozott azonban, hogy a házasélet megromlását a felperes felróható magatartása idézte elő.

Az elsőfokú bíróság a részítéletével a peres felek 1996. augusztus 31. napján megkötött házasságát felbontotta és kötelezte az alperest a felperes javára 6000 forint perköltség megfizetésére.

A részítéletének indokolásában tényként állapította meg, hogy a peres felek kezdetben harmonikus házassága fokozatosan megromlott. A felperes gyermekeikkel, az 1997. május 10. napján született D.-vel, 2001. június 7. napján született M.-mel folyamatosan gyermekgondozási segélyt vett igénybe, majd 2004-jétől munkaviszonyt létesített. 2007 novemberétől az A. Kft.-nél három műszakos munkarendben dolgozott. Munkaviszonya mellett a felperes a háztartást vezette, a gyermekneveléssel kapcsolatos feladatokat ellátta, segített az alperesnek szamócaszedésben, illetve egyéb alkalmi munkát is végeztek az alperessel együtt. A sok munka mellett az alperes a felperes terhére rótta, hogy közben a háztartási munkák nem voltak kifogástalanul elvégezve. "A házasság megromlásához az vezetett, hogy az alperes egyre féltékenyebb volt a felperesre, állandó kontroll alatt tartotta, a felperes az alperes tudta nélkül nem mehetett el otthonról, még a szüleihez sem. A peres felek kapcsolatában az alperesnek meghatározó szerepe volt, mert elvárta a felperestől, hogy mi­­-után munkahelyéről hazaér, elmenjen vele alkalmi munkát végezni. A felperes számára egyre megterhelőbb volt a háztartás vezetés és a gyermeknevelésből járó feladatok ellátása mellett és a munkahelyi elfoglaltságot követően végzett alkalmi munka, emiatt egyre fáradtabb lett." (Az ítélet 3. oldal első bekezdése.)

A felperes és családja már-már beteges jellegűnek érezte az alperes féltékenységét, mert a felperes erre nem adott okot. Rendszeresen előfordult, hogy a felperes akkor mehetett el az édesanyjához a felek gépkocsijával, ha előtte teljesítette az alperes által támasztott házastársi intim kötelezettségét. Az alperes folyamatosan meggyanúsította a felperest azzal, hogy a városban különféle személyekkel, például az egyik szomszédjukkal "jóban van". Emiatt a felek között egyre több vitára, nézeteltérésre került sor. A szinte napi gyakorisággal előforduló veszekedések során a felperes olykor a kelleténél jobban felemelte a hangját, mert a sok munka miatt egyre kimerültebb volt és egyre inkább úgy érezte, hogy az alperes által elvárt beszabályozott életet nem tudja elviselni.

Közrejátszott a felek kapcsolatának megromlásában az is, hogy a család anyagi biztonságának megteremtéséhez mindkét fél hozzájárult, ennek ellenére az anyagi dolgokat illető döntések meghozatalába a felperesnek nem volt beleszólása.

2008. július 1. napján a felek közötti hangos szóváltást követően a felperes nem tért haza a volt közös lakásba, ettől az időponttól különváltan élnek.

A felperes az életközösség megszakadását követően Sz. T.-vel élettársi kapcsolatot létesített.

Az így megállapított tényállás alapján az elsőfokú bíróság arra a következtetésre jutott, hogy "a peres felek házassága véglegesen és helyrehozhatatlanul megromlott, az életközösség helyreállítására nincs remény, tekintettel arra, hogy a peres felek több, mint másfél éve különváltan élnek. A rendelkezésre állóadatok mérlegelése és egybevetése alapján arra a következtetésre jutott, hogy a peres felek házassága már nem tölti be társadalmi rendeltetését, ezért a házassági köteléket a Csjt. 18. §-ának (1) bekezdése értelmében túlnyomó részben az alperes magatartására visszavezethető okok alapján felbontotta." (Az ítélet

9. oldal utolsó előtti bekezdése.)

A részítélet ellen az alperes fellebbezett, melyben az indokolás megváltoztatásával kérte a házasság végleges és helyrehozhatatlan megromlásának megállapításán túlmenően az alperes magatartására visszavezethető okokra való hivatkozás mellőzését, a felperes élettársi kapcsolatának időpontjára vonatkozóan a rendelkezésre álló bizonyítékok figyelembevételét, valamint az alperesre háruló bizonyítási teherre vonatkozó részítéleti indokolás mellőzését.

A felperes fellebbezési ellenkérelmet nem terjesztett elő.

A másodfokú bíróság a részítéletével az elsőfokú részítéletét - a másodfokú bíróság ítéletében foglalt kiegészítéssel - helybenhagyta és úgy rendelkezett, hogy a másodfokú eljárásban felmerült költségét az alperes maga köteles viselni.

A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a rendelkezésre álló bizonyítékoknak a Pp. 206. § (1) bekezdése szerinti egybevetése, azoknak a maguk összességében való értékelése alapján a házasság megromlásának okaira vonatkozóan a tényállást helyesen állapította meg.

A felperesnek a házasság megromlásának lényegi okaira vonatkozó előadását D. I., D. I.-né, D. K. tanúk vallomásai alátámasztották. E tanúk a felperes hozzátartozói voltak ugyan, házassági bontóperben azonban elsősorban a családtagok és a közeli hozzátartozók azok, akik a legszemélyesebb információval tudnak szolgálni a felek együttéléséről. Ebből következően az ilyen tanúk vallomása pusztán a rokoni kapcsolat miatt nem mellőzhető, ugyanis a tanúk a vallomásaikat a hamis tanúzás következményeinek ismeretében teszik meg, s emellett a tanúknak a félhez való kapcsolata és a vallomások tartalma a Pp. 206. § (1) bekezdése értelmében a bíróság mérlegelése alá esik. A felperes hozzátartozói részben a felperes elmondásából, részben közvetlen tapasztalataik alapján számoltak be azon okokról, amelyek a felek közötti házasélet megromlásához vezettek. D. I. tanúvallomásából megállapíthatóan a felek között a gyermeknevelési elvek miatt is voltak nézeteltérések. A felperes szigorúbb, az alperes engedékenyebb volt. Ez a körülmény azonban önmagában nem játszott szerepet a felek közötti házasélet megromlásában.

Az alperes fellebbezésében hivatkozott és dr. B. Zs. gyermekpszichiáter szakorvos iratokhoz 14/A/1. sorszám alatt csatolt szakorvosi véleményéből - mely az alperesi édesapa kérésére készült a D. nevű gyermekre vonatkozóan - csupán az a tény volt megállapítható, amit egyéb peradatok alátámasztottak, miszerint a szülők közül a felperes volt a szigorúbb, az alperes volt az engedékenyebb. A szakorvosi vélemény kitért arra is, hogy az édesanyával e gyermek kapcsolata ambivalens, és a gyermeknél szüleinek válása, testvérével való kapcsolatának megszakadása élethelyzeti krízist eredményezett. A szülők eltérő nevelési elvei konfliktusforrást eredményeztek a szülők között, azonban a házasság megromlásához vezető folyamatban ez döntő tényezőként nem jelentkezett.