BH 2021.2.51 Határozott időtartamra kötött munkaviszony esetén a munkaviszony a felek erre irányuló akaratnyilatkozata nélkül, objektív körülmények bekövetkezésével automatikusan megszűnik [A munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 45. § (2) bekezdés, 63. § (1) bekezdés c) pont].

A tényállás

[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felperes 2016. november 2-án létesített munkaviszonyt az alperessel programmenedzser pénzügyi feladatok munkakör ellátására határozott időtartamra, D. O. távollétének - így szülési szabadsága, gyermeke gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága - idejére. Abban állapodtak meg, hogy a munkaviszony D. O. fizetés nélküli szabadságát követő munkába állásának napján szűnik meg.

[2] A felperes gyermeke születését követően 2018 februárjában állt ismételten munkába, majd 2018. június 7. napjától nem végzett munkát, szabadságát töltötte, illetve betegszabadságon volt, s munkaviszonya 2018. augusztus 13. napján szűnt meg.

[3] D. O. 2018. augusztus elején tájékoztatta a munkáltatóját, hogy ismét várandós. A fizetés nélküli szabadságát 2018. augusztus 13. napjáig kérte kiadni, majd 2018. augusztus 14-től szabadságot vett igénybe. Ennek lejártát követően nem végzett munkát az alperesnél.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[4] A felperes keresetében munkaviszonya jogellenes megszüntetésére hivatkozva 12 havi távolléti díjának megfelelő összegű 6 000 014 Ft elmaradt munkabér kártérítés címén való megfizetésére kérte kötelezni az alperest. Előadta, hogy a munkáltató képviseletében eljáró személy 2018. augusztus 13-án arról tájékoztatta, hogy munkaszerződése megszűnt figyelemmel arra, hogy a helyettesített személy, D.O. meg nem jelölt időpontban újból munkába áll. Ezt követően a felperes nem jelent meg munkavégzésre az alperesnél. Utólag jutott a tudomására, hogy a munkáltató képviselője által 2018. augusztus 13-án nyújtott tájékoztatás nem felelt meg a valóságnak, D. O. nem lépett 2018. augusztus 13-án munkába, és az később sem állt szándékában, mivel gyermeket várt. A munkaviszonya helyettesítés céljából jött létre azzal a feltétellel, hogy annak időtartama a helyettesített személy távolléte időtartamához igazodik. Utalt arra, hogy az alperes "papíron" vette vissza D. O.-t aktív állományba, másnap azonban rögtön kiadta felgyülemlett szabadságát, tényleges munkavégzésre azonban nem került sor. Kifogásolta azt is, hogy a munkáltató joggal való visszaélést követett el, mivel intézkedése célja az volt, hogy munkaviszonyát ne felmondással keljen megszüntetni.

[5] Az alperes a kereset elutasítását indítványozta. Álláspontja szerint jogszerűen járt el, mivel a felperes munkaviszonya határozott időre, D. O. munkavállaló távollétének időtartamára szólt. Tudomással bírt arról, hogy a helyettesített munkavállaló 2018. augusztus hónapjáig lesz távol. Mivel a helyettesített munkavállaló távolléte megszűnt, ez a felperes munkaviszonya megszűnését eredményezte, ugyanis a bontó feltétel megvalósult.

Az első- és másodfokú bíróság határozata

[6] A közigazgatási és munkaügyi bíróság ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítélete indokolásában kifejtette, hogy a felek bontó feltétellel kötöttek munkaszerződést, ami D. O. fizetés nélküli szabadsága lejártának időpontja és ismételt munkába állása volt. A helyettesített személy fizetés nélküli szabadsága 2018. augusztus 13-ig tartott, így ezzel a nappal szűnt meg a felperes munkaviszonya. Munkába állásnak minősítette az elsőfokú bíróság a fizetés nélküli szabadságot követő szabadság kiadását is, nem csupán az aktív munkavégzést. Utalt arra, hogy az éves szabadság kiadása idejére sem alkalmaz a munkáltató határozott időtartamra más munkavállalót, az így keletkezett feladatok elvégzése céljából. Az, hogy a helyettesített személy fizetés nélküli szabadsága megszűnését követően végzett-e munkát az alperesnél vagy sem, a felperes munkaviszonya megszűnésére nem volt kihatással.

[7] A felperes fellebbezése folytán eljárt ítélőtábla közbenső ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és az alperes jogellenes jogviszonyt megszüntető intézkedésére tekintettel az összegszerűség megállapítása végett az iratokat visszaküldte az elsőfokú bíróságnak. Egyetértett az elsőfokú bíróság álláspontjával a körben, hogy munkába állásnak minősül a fizetés nélküli szabadságot követő rendes szabadság töltése is, nem csupán az aktív munkába állás. Megállapította azonban, hogy a helyettesített munkavállaló 2018. augusztus 13-án - azaz azon a napon, amikor a felperes jogviszonya megszűnt - még fizetés nélküli szabadságát töltötte, és másnaptól kezdte meg rendes szabadságát. Mivel 2018. augusztus 13-án a helyettesített munkavállaló még nem állt munkába, a bontó feltétel e napon még nem következett be, csak másnap, így az alperes jogellenesen járt el, s csak 2018. augusztus 14-én intézkedhetett volna a jogviszony megszüntetéséről.

[8] Megállapította, hogy a per elbírálása szempontjából nem volt jelentősége annak a körülménynek, hogy a helyettesített munkavállaló ismételten gyermeket várt. Bár az elsőfokú bíróság a joggal való visszaélés kapcsán nem folytatta le a bizonyítási eljárást, és nem állapított meg tényállást, ennek a körülménynek a fellebbezési eljárás során már nem volt jelentősége, mivel jogellenesnek ítélte az alperes eljárását. Ugyancsak nem tulajdonított jelentőséget annak a ténynek, hogy a felperes által is ellátott munkakört hányan töltötték be az alperesnél.

A felülvizsgálati kérelem és ellenkérelem

[9] A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet, melyben kérte, hogy a Kúria a jogerős ítéletet helyezze hatályon kívül és a másodfokú bíróságot utasítsa új eljárás lefolytatására, illetve a keresetet utasítsa el.

[10] Az érdemi döntés körében előadta, hogy a másodfokú bíróság tévesen értelmezte a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 63. § (1) bekezdés c) pontját. A határozott idő elteltével a munkaviszony önmagától szűnik meg, nem a munkáltatói közléssel. Nem volt szükség külön intézkedés meghozatalára e körben, így nem volt jelentősége annak a körülménynek sem, hogy a megszűnés tényéről a munkáltató képviselője mely napon tájékoztatta a munkavállalót. Mivel nem munkaviszonyt megszüntető aktusról van szó, az Mt. 64. § (1) bekezdése által felsorolt pontok egyike sem alkalmazható az adott helyzetre. A határozott időtartam - D. O. szülési szabadság, valamint gyermek gondozása céljából igénybe vett fizetés nélküli szabadsága időtartama - 2018. augusztus 13-án véget ért, távolléte időtartama lejárt, s ezzel együtt a felperes munkaviszonya is megszűnt.

[11] A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében kérte, hogy a Kúria a jogerős közbenső ítéletet hatályában tartsa fenn. Vitatta azt az alperesi állítást, hogy a munkáltató nem szüntette meg munkaviszonyát, mert az a munkaszerződés szerint szűnt meg. A helyettesített személy munkába állása napja 2018. augusztus 14-e volt és nem augusztus 13., így a munkáltató eljárása jogellenes volt.