EH 2009.1960 I. Az egyik házastárs szülei által nyújtott pénzből vásárolt ingatlan a házastárs különvagyona akkor, ha a másik házastárs tulajdonjogát is bejegyezték az ingatlan-nyilvántartásba.

II. A különvagyonra alapított igény tulajdoni igény, amely nem évül el [Csjt. 28. §, Ptk. 115. §, 116. §].

A felperes és az I. r. alperes 1975-ben kötött házasságot, melyet a bíróság 2003. február 25-én jogerős ítéletével felbontott. Az életközösség a felek között 2002-ben szűnt meg.

Az együttélés időszakában, 1977. december 29-én vették meg a perbeli ingatlant. Az adásvételi szerződésben a felperes tulajdoni hányadát 90/100, az I. r. alperesét pedig 10/100 részben rögzítették, figyelemmel arra, hogy a szerződéskötés időszakában hatályos jogszabály értelmében a felperes - ötéves Budapesten lakás hiányában - nem szerezhetett budapesti ingatlanon kizárólagos tulajdonjogot. A vételárat teljes egészében a felperes szülei, II. r. alperes és az utóbb elhunyt felesége bocsátották a felperes rendelkezésére, melyet a szerződés is rögzít. Erre tekintettel a szerződés tartalmazza, hogy az ingatlan teljes vételára a felperes különvagyonából származik. A szerződéssel az ingatlanon a felperes szüleinek holtig tartó haszonélvezetet alapítottak.

A felperes módosított keresetében kérte, hogy a bíróság az ingatlanra bejegyzett 10/100 I. r. alperesi tulajdoni illetőség felperesi különvagyoni jellegét állapítsa meg és rendelkezzen ennek az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéséről. A házastársi közös vagyonhoz tartozó ingóságok megosztását is kérte, és egyéb elszámolási igénye is volt I. r. alperessel szemben, utóbb azonban e kereseti kérelmekre vonatkozóan a volt házastársak 2007. szeptember 17-én peren kívüli egyezséget kötöttek.

Az I. r. alperes a kereset elutasítását és a bejegyzett tulajdoni arányok szerint az ingatlanon fennálló közös tulajdon megszüntetését kérte. Viszontkeresetet támasztott az ingatlanon történt értéknövelő beruházások megtérítése iránt, de a jogalapot és az összegszerűséget bírói felhívás ellenére határidőn belül nem határozta meg, és az illetéket sem rótta le.

A II. r. alperes a perben nyilatkozatot nem tett.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a perbeli ingatlan vonatkozásában megállapította, hogy az I. r. alperes javára bejegyzett 10/100 tulajdoni illetőség a felperes tulajdona, különvagyon jogcímén. Intézkedett a földhivatalnál a tulajdonváltozás bejegyzéséről. A II. r. alperest ennek tűrésére kötelezte. A pert a többlethasználati díj elszámolása, valamint a közös- és különvagyoni ingók kiadása kereseti kérelem vonatkozásában megszüntette. Az alperes viszontkeresetét az értéknövelő beruházásokra, a többlethasználati díj elszámolásra és a közös-, valamint különvagyoni ingók kiadására vonatkozóan elutasította.

Az elsőfokú bíróság megállapította, hogy a felperes a közös vagyoni vélelemmel szemben bizonyította, hogy az I. r. alperes nevén nyilvántartott ingatlanrész is a különvagyona, mivel a teljes vételárat - I. r. alperes által is, elismerten - a felperes szülei biztosították.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet megváltoztatva a felperes keresetét elutasította. Az I. r. alperes viszontkeresete tárgyában a pert megszüntette és hatályon kívül helyezte a viszontkereseti kérelmet elutasító elsőfokú ítéleti rendelkezést.

A másodfokú bíróság megállapítása szerint a perben nem volt vitás, hogy az ingatlan vételárát a felperes szülei biztosították, mint ahogy az sem, hogy az I. r. alperes tulajdonszerzése nélkül a felperes tulajdonszerzésére nem kerülhetett volna sor. Erre tekintettel vizsgálta a másodfokú bíróság - figyelemmel a 281. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalásban foglaltakra - a szerződést, illetve a szerződéskötés körülményeit. Megállapította, hogy a felperes szülei az I. r. alperesnek adták az ingatlan 10/100 részének vételárát, annak ellentételezéseként, hogy a budapesti ingatlan meghatározó hányada lányuk részére megvásárolható legyen. Nem határozták meg ugyanakkor a juttatás feltételeit, valamint azt sem, hogy milyen esetben kérhetik vissza az I. r. alperestől a vételárat, illetve a tulajdoni hányadot.

Amennyiben csak a tulajdonszerzést korlátozó jogszabály kijátszása miatt került volna sor az I. r. alperes tulajdonhoz juttatására, ebben az esetben a leplezett szerződés semmis, mivel a Ptk. 200. §-ának (2) bekezdése alapján - megkötésekor - jogszabályba ütközött, illetve annak megkerülésével kötötték. Az érvénytelenség jogkövetkezményeit ugyanakkor méltánytalan lenne kizárólag az I. r. alperesre hárítani. Az I. r. alperesnek biztosított tulajdoni hányadot ugyanis nem lehet ellentételezés nélküli juttatásnak tekinteni, az I. r. alperes tulajdoni hányada a felperes tulajdonszerzése, illetve a felperesi szülők haszonélvezeti joga lehetőségének ellentételezése is volt.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint a perben a felperes nem bizonyította, hogy az alperes nevén szereplő 10/100 tulajdoni rész is az ő különvagyona lenne, ezért a felperes keresetét elutasította, annak kiemelésével, hogy a felperes keresetét nem ítélte a PK 281. alá eső igénynek, mivel nem csak arról volt szó az ingatlanvásárlás során, hogy a szülők a házastársak boldogulása érdekében nyújtottak számukra ajándékot.

Az I. r. alperes viszontkeresete tárgyában a másodfokú bíróság a pert a viszontkereset elutasítása helyett - e rendelkezést hatályon kívül helyezve - a Pp. 157. §-ának a) pontja alapján szüntette meg.

A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet, melyben annak hatályon kívül helyezését és az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyását kérte, álláspontja szerint ugyanis a jogerős ítélet jogszabálysértő.

A perben ugyanis nem volt vitás, hogy az ingatlan vételárát a felperes szülei biztosították és az I. r. alperes 10/100 arányú tulajdonszerzésére kizárólag azért került sor, mivel a felperes ekkor még nem rendelkezett ötéves budapesti lakóhellyel, így egyedül nem szerezhetett ingatlant. 1979. augusztus 31-én erre tekintettel - ügyvédi levélben - az I. r. alperes elismerte, hogy a 10/100 illetőség ténylegesen nem az övé, azt bármikor hajlandó a felperes javára átíratni. Az elsőfokú bírósággal szemben a másodfokú bíróság téves jogi következtetésre jutott, amikor a felperesi különvagyont a vitatott tulajdoni hányadra nem látta bizonyítottnak és megállapíthatónak.

A másodfokú bíróság felvetette a szerződés esetleges színleltségének kérdését (bár döntését nem erre alapította), figyelemmel a Ptk. 207. §-ának (6) bekezdésében foglaltakra. A felperes álláspontja szerint azonban jelen esetben a vevők részéről legfeljebb rejtett indokokról lehetett szó, ami a szerződés érvényessége szempontjából közömbös.

A felperes szerint jelen esetben a jogvitát a PK 281. számú állásfoglalás szempontrendszerének figyelembevételével kell elbírálni, mely szerint amennyiben bebizonyosul, hogy a szülő az ajándékozással a fiatalok családalapítását, lakhatását kívánta biztosítani, főszabályként a szándék nem irányul arra, hogy az együttélés meghiúsulása esetén az ajándék ne csak gyermekét illesse meg, hanem a másik házastársat is gazdagítsa. Ilyen esetben az ajándékot, illetve a helyébe lépett értéket azon házastárs különvagyonához tartozónak kell tekinteni, akinek szülője azt adta, ajándék visszakövetelése iránt külön per indítása ilyen esetben nem szükséges. Igaz ez jelen esetre is.

Ezen túlmenően nem lehet az I. r. alperesi 10/100 tulajdonrészt a haszonélvezeti jog alapítása, illetve a felperesi tulajdonszerzés lehetősége ellentételezésének minősíteni, ami a juttatás ajándék jellegét kizárná, mivel azok nem állnak az ellenszolgáltatás viszonyában azzal, hogy az I. r. alperes tulajdonjoga névleg az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre került.

A felperes szerint tehát az ingatlan vételára, illetve az abból vásárolt ingatlan a PK 281. számú állásfoglalásnak megfelelően olyan ajándéknak tekintendő, ami teljes egészében a felperes különvagyonának minősül a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján.

Az I. r. alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására irányult. Álláspontja szerint ugyanis az ítélet nem jogszabálysértő, a felperes nem is jelölte meg, hogy az ítélet mely jogszabályi rendelkezéssel ellentétes.

Az I. r. alperes szerint a másodfokú ítélet kellő súllyal értékelte, hogy a felperes és családja az I. r. alperes 10%-os tulajdonszerzése nélkül nem tudott volna Budapesten lakáshoz jutni, a tulajdoni hányad az I. r. alperes szolgáltatásának arányos ellenértéke volt, a visszavonás szándéka nélkül. Ezért nem tartalmaz a szerződés olyan kitételt, mely szerint - mögöttesen - ez a 10% is a felperesi különvagyon része, nincs szó esetleges jövőbeni elszámolási, visszaadási kötelezettségről válás esetére.

Az ingatlan-nyilvántartásba történő bejegyzéstől eltérő bírói döntés az 1997. évi CXLI. törvény 5. §-ába foglalt közhitelesség elvét sértette volna. Az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzett adatokkal szemben a bizonyítás azt terheli, aki az adatok helyességét, valósággal egyezőségét vitatja. A felperes a vitatott tulajdoni hányad különvagyoni jellegét bizonyítani nem tudta, illetve a bejegyzett adat valóságtartalmát évtizedekig nem is vitatta.

Az I. r. alperes 10%-os tulajdoni hányadának elismerésére utal az is, hogy a felperes a számára megítélt gyermektartásdíj-fizetési kötelezettség érvényesítésére, illetve a kötelezettség biztosítására az I. r. alperesi tulajdoni hányadra jelzálogot jegyeztetett be.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A perbeli ingatlan az ingatlan-nyilvántartás értelmében 90/100 arányban a felperes, 10/100 arányban pedig az I. r. alperes tulajdonát képezi.

A Ptk. 116. §-ának (2) bekezdése értelmében az ingatlan-nyilvántartás - ha jogszabály kivételt nem tesz - a tulajdonjog és más jogosultságok fennállását hitelesen tanúsítja.

A fenti törvényhely szerinti kivételt jelent a Csjt. házassági vagyonjogi rendszere. A Csjt. 27. §-a ugyanis a házassági életközösség ideje alatt szerzett vagyonra a házastársi közös szerzés, vagyonközösség vélelmét állítja fel a felek viszonylatában, ingatlan esetében az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől függetlenül (BH 1983/7/282.). Erre figyelemmel igényelhető a házastársak (volt házastársak) valós tulajdoni viszonyainak megfelelő állapot átvezetése az ingatlan-nyilvántartáson. Ugyanez a helyzet a házassági életközösség alatt szerzett, a közös vagyoni vélelemmel szemben igazolt különvagyon esetében is, amikor pl. az egyik házasfél bizonyítja, hogy az érintett vagyontárgy a Csjt. 28. §-a (1) bekezdésének b) pontja alapján a különvagyona, mert azt ő kapta ajándékba.

Jelen esetben a perben arról kellett dönteni, hogy a perbeli ingatlan I. r. alperes nevén nyilvántartott 1/10 része - az ingatlan-nyilvántartási bejegyzéstől függetlenül, annak ellenére - a felperes különvagyonát képezi-e.

Az 1997. december 29-én kelt adásvételi szerződés - melyet az I. r. alperes is aláírt - kifejezetten rögzíti, hogy "az ingatlan vételára a feleség különvagyonából származik", melynek fedezetét a szülei biztosították. Jelen esetben tehát maga az adásvételi szerződés, mint okirat tanúsítja, hogy a felperes szülei az ingatlan teljes vételárát kifejezetten lányuknak, a felperesnek ajándékozták. Erre tekintettel - figyelemmel a PK 281. számú állásfoglalásban foglaltakra is - az I. r. alperessel szemben ajándék visszakövetelése iránt külön per megindítására nincsen szükség, a szerződés nem tekinthető olyan okiratnak, amely mindkét fél részére történő ajándékozást jelentett.

A fentieknek nem mond ellent, hogy az ingatlan 10/100 része az I. r. alperes tulajdonaként került az ingatlan-nyilvántartásba bejegyzésre, ugyanis ez a tulajdoni hányad csak a szerződés megkötésekor hatályos 14/1962. (V. 6.) Korm. rendeletnek a budapesti ingatlanszerzést korlátozó rendelkezéseire tekintettel, "formálisan" került az I. r. alperes nevére, mely házassági vagyonjogi szempontból nem releváns. Az I. r. alperes nevére bejegyzett 10/100 rész nem ellenértéke, ellentételezése annak, hogy az I. r. alperes "nevét adta" a jogügylethez, illetve, hogy a felperes szülei magában az adásvételi szerződésben haszonélvezeti jogot kötöttek ki maguknak. Mindez tehát nem tette az ügyletet visszterhessé. Ezt lényegében az I. r. alperes maga is elismerte azzal, hogy a szerződéskötés folyamatában, és a későbbiekben sem tekintette magát tulajdonosnak. Ezt az 1979. augusztus 31-én kelt ügyvédi levélben is kifejezésre juttatta.

Helyesen jutott ezért az elsőfokú bíróság arra a következtetésre, hogy az ingatlan egésze - beleértve az I. r. alperes nevén nyilvántartott 10/100 tulajdoni hányadot is - a felperes különvagyona a Csjt. 28. § (1) bekezdésének b) pontja alapján, mely mint tulajdoni igény a Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése alapján nem évül el, ezért a felperes alappal kérhette ennek megállapítását és az ingatlan-nyilvántartásban szereplő adatok megfelelő módosítását.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletnek a tulajdonjog megállapítására irányuló keresetet elutasító, valamint a perköltség, és a le nem rótt illeték viselésére vonatkozó rendelkezéseit a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte és ezekben a részeiben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.

(Legf. Bír. Pfv. II. 20.035/2009.)