ÍH 2021.44 BV. INTÉZET KÁRTÉRÍTÉSI FELELŐSSÉGE
I. Az alperesi büntetés-végrehajtási intézet kártérítési felelősséggel tartozik, ha megalapozatlan orvosi vizsgálatok alapján, meg nem engedett módon nehéz fizikai munkakörben foglalkoztatta a már a befogadáskor dokumentáltan diagnosztizált gerincbántalmakban szenvedő felperest, és ennek következtében a felperes a munkáltatása következtében fájdalmakat volt kénytelen elviselni [1959. évi IV. törvény 76., 84., 339., 349., 355. §, 324. §, 327. §].
II. A büntetés-végrehajtási intézet felróható magatartást tanúsít azzal, ha a jogszabályban meghatározott fogvatartási körülményeket az előírt minimális mozgástér biztosításával nem teszi lehetővé a fogvatartott számára [1979. évi 11. tvr. 2. §, 21. §, 46. §; 6/1996. (VII. 12.) IM rendelet 135. §, 137. §].
Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint a felperes az alperesi intézet fogvatartottja volt 2011. október 3. napjától 2013. július 3. napjáig. A felperest az alperes a fogvatartását megelőzően diagnosztizált gerincbetegsége ellenére a 2011. október 4-i orvosi nyilatkozat, illetve a 2011. október 14-i előzetes munkaalkalmassági vizsgálat alkalmasnak, illetve nehéz fizikai munkára alkalmasnak minősítette, majd az élelmiszerraktárba osztotta be, ahol időnként nagy fájdalmakat szenvedett el, illetve állapota súlyosbodott. Szabadulását követően gerincműtétre került sor.
A felperes az alperesi bv.-intézetnél töltött időszakban változó létszámú, illetve méretű zárkákban került elhelyezésre, a fogvatartotti időszak kb. felében a felperes elhelyezése túlzsúfolt volt, 4, illetve időnként 3 négyzetméternél is kevesebb egy főre jutó mozgástérrel.
A felperes a keresetében összesen 8 millió forint kártérítés megfizetésre kérte kötelezni az alperest.
Ebből 5 millió forint nem vagyoni kárigényét a fogvatartás alatti foglalkoztatása során bekövetkezett egészségi állapotának romlására, mint személyiségi jogsértésre alapította. Hivatkozott ara, hogy az alperesnél történő munkába állítása alkalmával nem kérdezték meg tőle, hogy kíván-e munkát végezni, hiszen a munkavégzési kötelezettsége a szabadságvesztés-büntetése teljes időtartama alatt fennállt. E körben utalt az 1979. évi 11. tvr. 33. § (1) bekezdés d) pontjára és a 2013. évi CCXL. törvény 222. § (1) bekezdés a) pontjára. Önmagában nem a munkavégzést tartotta jogellenesnek, hanem azt, hogy az ismert gerincproblémái ellenére az alperes nehéz fizikai munka végzésére alkalmasnak minősítette, és ennek megfelelően osztotta be az élelmiszerraktárba munkavégzés céljából. Kiemelte, hogy az alperes felelőssége volt, hogy egészségügyi állapotára (gerincsérv, korábbi gerinctörés) tekintettel olyan munkákkal lássa el, amelyek az egészségét nem károsítják, illetve szükségtelen szenvedéssel nem járnak. Miután az alperes nem így járt el, a felperes időnként komoly fájdalmakat szenvedett el. Mindezt hiába jelezte a korábbi jogi képviselője is az alperes felé. Az alperes ezen eljárásával megsértette a Bvtvr. 44. § (3) bekezdésében és 45. § (1) és (2) bekezdésében foglaltakat. Az alperes a testi és az egészségi állapotára tekintet nélkül foglalkoztatta, a szükséges gyógykezelést nem biztosította, és ezzel komoly fájdalmakat okozott a felperesnek munkavégzése során.
A felperes további 3 millió forint nem vagyoni kártérítés iránti igényét arra alapította, hogy az elhelyezése során az alperes megsértette az 1979. évi 11. tvr. 25. § (1) bekezdés b) pontjában, 36. § (1) bekezdés a) pontjában, illetve 47. § (1) pontjában foglaltakat, és nem biztosította a jogszabályban meghatározott minimális életteret.
Ezentúl hivatkozott még arra is, hogy Carpal tunnel szindrómában is szenvedett, az orvosa B6-vitamin-kezelést írt elő, azonban részére a bv.-intézet a szükséges gyógykezelést nem biztosította.
Sérelmezte az elhelyezési körülményeit is a tekintetben, hogy napi 1 óra hosszát volt szabad levegőn, 100 négyzetméteren körülbelül harmincan. A dolgozók naponta fürödhettek, de nem mindig volt meleg víz. A tusolók penészgombásak, koszosak voltak. A tusolók nem voltak egymástól elválasztva, a fürdővíz egyik emberről a másikra fröcsögött. A vécében vécédeszka nem mindig volt. A közeli disznótelep miatt nagyon sok légy volt, és a fogvatartottak által vásárolt szúnyoghálót az őrök nem engedélyezték, azokat eltávolították. A munkavégzés helye (pince) poros és levegőtlen volt.
Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására és a felperes perköltségben marasztalására irányult. Elsősorban arra hivatkozott, hogy a felperes 2011. évre vonatkozó igénye már elévült, mert a keresetét 2016. december 22-én nyújtotta be a D.-i Járásbíróságnál, az 2017. január 4-én került áttételre a Sz.-i Törvényszékhez.
Érdemben előadta, hogy a fogvatartottak befogadásakor minden esetben történik egészségügyi befogadás is, ezt követően pedig a munkába állítások előtt is történik speciális orvosi vizsgálat, amely azt hivatott megállapítani, hogy az adott munkakör betöltésére alkalmas-e a vizsgált személy. Álláspontja szerint sem az egészségügyi anyag, sem pedig a kérelmi lapok tartalma nem támasztotta alá a felperes állításait, azaz a felperes nem bizonyította, hogy kérte volna másik munkára történő áthelyezését egészségi állapota miatt, vagy a munkáltatása mellőzését.
A túlzsúfolt elhelyezéssel kapcsolatban azzal érvelt, hogy a bv.-intézetnek jogszabályban előírt befogadási kényszere van. Az ideküldött fogvatartottak ítéletét foganatba kell vennie a már meglévő létszámtól függetlenül, ebből következően felróhatóság az alperest nem terheli.
A fogvatartottak szabad levegőn való tartózkodását az alperes a vonatkozó jogszabályok szigorú betartásával biztosítja. A tusolókat a fogvatartottak takarítják, a vécédeszka hiányát pedig az okozza, hogy azt a fogvatartottak tönkreteszik. A zuhanyozás szintén a jogszabályi előírások betartásával biztosított. Rovar- és bogárirtást pedig rendszeresen, szerződés alapján végeztet vállalkozóval az alperes.
Az elsőfokú bíróság a fellebbezéssel támadott ítéletében 600 000 forint nem vagyoni kártérítés megfizetésére kötelezte az alperest.
A határozata indokolásában az rPtk. 339. § (1) bekezdésére, a 355. § (1) és (4) bekezdéseire utalással rögzítette, hogy a - nyilvánvaló elírás folytán helyesen - felperes elismerő nyilatkozatára figyelemmel az rPtk. 324. § (1) bekezdése, valamint 327. § (1) bekezdése alapján a 2011. december 22. napja előtti igények elévültek.
A felperes foglalkoztatása során okozott kártérítési igény körében a perben kirendelt szakértő1 munkaegészségügyi igazságügyi szakvéleménye alapján megállapította, hogy az alperes 2011 októberében tudott a felperes porckorongsérv, valamint osteolisthesis megbetegedéseiről, ezeket az egészségkárosodásokat a felperes egészségügyi dokumentációja pontosan tartalmazta, bár a vizsgálat idején éppen panaszmentes volt. A vizsgáló orvos a törzskartonra feljegyezte a felperes megbetegedéseit, a gerincsérvet. A kiadott orvosi szakvéleményben az orvosnak lett volna lehetősége a kézi anyagmozgatásra vonatkozó korlátozásokat meghatározni. Ezzel azonban a vizsgáló orvos nem élt, hanem a felperest egészségesnek, valamint nehéz fizikai munka végzésére alkalmasnak minősítette. Ezzel szemben a szakértő szakmai megállapítása szerint a rendelkezésre álló iratok alapján a felperes a meglevő egészségkárosodása mellett 2011 októberében nem volt alkalmas nehéz fizikai munka végzésére, még akkor sem, ha a vizsgálat időpontjában panaszmentes volt. A szakértő szerint indokolt lett volna a számára közepesen nehéz fizikai munka engedélyezése, a kényszertesthelyzetben végzett munka tiltása, valamint nagyobb súlyok emelésének korlátozása.
A tartalom megtekintéséhez jogosultság szükséges. Kérem, lépjen be a belépőkódjaival vagy a telepített Jogkódexből!
Ha személyes segítségre van szüksége, írjon nekünk!