EH 2002.804 Lízingszerződés esetén az általános forgalmi adó levonásának törvényben meghatározott feltételei [1992. évi LXXIV. tv. 32. §, 35. §, 1991. évi XVIII. tv. 83. §, 84. §]
1998. december 18. napján a felperes és az Sz. Rt. (továbbiakban: bérbeadó) az általa lízingelt 10 db Iveco típusú gépjármű bérbeadásában állapodott meg akként, hogy a bérbeadó az 1998. december 18-31. napjáig terjedő időszak bérleti díját 23 800 000 forint + áfa összegben, míg 1999. január elsejétől gépjárművenként kifizetett lízing, egyéb díjak és költségek figyelembevételével kialakított összegben számlázza. A bérbeadó vállalta közreműködését abban, hogy a felperes a gépjárművek lízingbevevője legyen. A lízingbeadó 1999. január 8. napján kelt okiratban járult hozzá a bérbeadáshoz. A szerződés biztosítékaként a felperes a bérbeadóra engedményezte a P. Kft.-vel szembeni követelését.
A bérbeadó az 1998. december 18. keltű, 1998. december 18-án esedékes, a szerződésre utaló 7 140 000 forint bérleti díjat + 1 785 000 forint általános forgalmi adót tartalmazó, valamint a 16 660 000 forint bérleti díjat + 4 165 000 forint általános forgalmi adót tartalmazó számlákat bocsátott ki.
A Z. Kft. a felperessel 1998. december 10. napján kötött szerződésben 1998. július 1-jétől visszamenő érvényességgel vállalta a felperes áruinak kiszállítását 10 Ft/kg szállítási díjért.
A Z. Kft. 1999. január 21-én 1998. december teljesítésű, 213 511 kg áru szállításért, 10 Ft/kg egységárral, 2 135 110 + 256 213 forint általános forgalmi adót tartalmazó számlát bocsátott ki.
Az alperes 2000. március 20. napján kelt határozatával megváltoztatva elsőfokú hatósága 1999. augusztus 12. napján kelt határozatát a felperes terhére 1998. december hónapra általános forgalmi adónemben 6 206 000 forint jogosulatlan általános forgalmi adó visszaigénylést állapított meg adókülönbözetként, amelyből 2 039 000 forint pénzügyileg rendezendő adóhiány, és a felperest 3 103 000 forint adóbírság és 138 000 forint késedelmi pótlék megfizetésére kötelezte. Az adózás rendjéről szóló 1990. évi XCI. törvény (Art.) 1. § (7) bekezdése alapján a színlelt szerződés semmisségére és annak érvénytelenségére következtetett és megállapította, hogy a számlák kelte idő előtti volt, mert kibocsátásukkor gazdasági esemény nem történhetett. A számlák a bérleti díjon felül a lízingdíjat is tartalmazták, ezért a számlák a számvitelről szóló 1991. évi XVIII. törvény (Szt.) 84. § (2) bekezdésének nem feleltek meg, azok tartalma nem hiteles. A Z. Kft. folyamatos teljesítésére figyelemmel kimondta, hogy az általános forgalmi adó levonási jog az általános forgalmi adóról szóló 1992. évi LXXIV. törvény (Áfa tv.) 16. § (6) bekezdése szerint a pénzügyi teljesítés időpontjában, 1999. januárjában gyakorolható.
Az alperesi határozat felülvizsgálata iránti keresetet az elsőfokú bíróság ítéletével elutasította. Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy a jogérvényesítéshez alapul szolgáló számviteli bizonylatot az Szt. alapján is csak érvényes és hatályos szerződés alapján lehet kiállítani. Az alaki és tartalmi hitelesség, megbízhatóság és helytállóság követelményének az a számviteli bizonylat felel meg, amit arról a gazdasági eseményről állítanak ki, amelyet az valójában takar. Megállapította, hogy a felek között a bérlet képezte a megállapodás tárgyát. A kiállított számlák bérleti díjra utaltak. Az 1998. évi lízingdíjátvállalás rejtve maradt. Valós gazdasági eseményként a lízing nem teljesült, így a lízing áthárításának, átvállalásának és a lízingdíjat is tartalmazó számlakibocsátásnak - teljesítés hiányában - nem volt jogalapja. A számlák tartalmilag nem hitelesek, mert nem arról a gazdasági eseményről állították ki, amelyet azok valójában takartak. A perbeli számlák kibocsátásakor gazdasági esemény nem történt, ezért a számlák kibocsátása idő előtti. A számlák tartalmi hitelét az is lerontja, hogy a számlákban fizetési határidőként megállapított időpontokat a felperes elmulasztotta. Kimondta azt is, hogy az adóalanynak a visszaigénylés megnyíltának időpontjától rendelkeznie kell a jogszerű visszaigényléshez szükséges bizonylatokkal és azok valós tartalmát igazoló bizonyítékokkal, ezért a felperes a bíróság előtti bizonyítással (az átadás-átvétel jegyzőkönyvével, forgalmi engedélyek bemutatásával) elkésett. A perbeli számlák nem feleltek meg az Szt. 84. § (2) bekezdése és 83. § (2) bekezdésében foglaltaknak.
A felperes felülvizsgálati kérelmében a jogerős ítéletnek a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 423. §-ába, valamint az Szt. 84. § (2) bekezdésébe ütközését állította. Azzal érvelt, hogy a szerződés tartalmának meghatározása a szerződő felek jogosultsága. A jogszabály a bérleti díj tekintetében kötelezően alkalmazandó mértéket nem ír elő. A felek gazdasági érdekeik szem előtt tartásával határozzák meg, illetve fogadják el a bérleti díjat, amelyre vonatkozóan a bérlet egyes időszakát kiragadni nem lehet. A számlák alakilag és tartalmilag hitelesek. A számlák értékét nem ronthatják le olyan körülmények, amelyek a bérleti díj kialakításánál figyelembevételre kerültek, de önállóan külön számla tételként nem kell szerepelniük.
Az alperes a felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában fenntartását és perköltség megállapítását kérte.
A felülvizsgálati kérelem nem alapos.
A Pp. 270. § (1) bekezdése alapján a fél jogszabálysértésre hivatkozva kérheti a jogerős ítélet felülvizsgálatát. A Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős határozatot csak a felülvizsgálati kérelem keretei között vizsgálta felül.
Az Áfa. tv. 32. § (1) bekezdése a) pontja alapján az adóalanyt megilleti az a jog, hogy az általa fizetendő adó összegéből levonja azt az adóösszeget, melyet a részére teljesített termékértékesítés és szolgáltatásnyújtás során egy másik adóalany rá áthárított. Az Áfa tv. 35. § (1) bek. a) pontja szerint az adólevonási jog kizárólag az előzetesen felszámított adó összegét hitelesen igazoló dokumentum birtokában gyakorolható. Az Szt. 83. §-a és 84. § (2) bekezdése értelmében az általános forgalmi adó levonásának joga az alakilag és tartalmilag hiteles, megbízható és helytálló, az Áfa tv. 13. § (1) bekezdés 16., 17., és 18. pontjai szerinti adatokkal rendelkező számla alapján gyakorolható. Ennek megfelelően az általános forgalmi adó jogszerű visszaigénylésének alapja az a számla, amelynek adattartalma teljes körű, az abban rögzített gazdasági esemény a valósággal egyezik, és az mint a könyvvitelben és beszámolóban rögzített tétel a valóságban is megtalálható, bizonyítható, kívülálló által is megállapítható. Az általános forgalmi adó levonási jog gyakorlása szempontjából a számla hitelességének hiányát annak bármely tartalmi vagy formai elemének hibája vagy hiánya eredményezheti. A perben a formailag helyes számlák tartalmi helyessége volt a vitás, az, hogy a számlákban foglalt gazdasági esemény nem volt azonos a tényleges gazdasági eseménnyel.
A Legfelsőbb Bíróság a számla hiteltelensége körétien kifejtett elsőfokú bírói megállapításokat a következő pontosításokkal osztja. Az Art. 1. § (7) bekezdésében foglalt felhatalmazás nem arra jogosítja fel az adójogi jogszabályok megtartását ellenőrző adóhatóságot, hogy az adóalany polgári jogviszonyát az arra vonatkozó jogszabályok, így a Ptk. szerint minősítse, hanem arra, hogy a szerződéses szabadság tiszteletben tartásával az adóalany magatartását az adójogi jogszabályokban megfogalmazott tényállásoknak megfelelően adójogi szempontból minősítse. Ennek következtében nem jogosult az adóalany által kötőn szerződések semmissége vagy érvénytelensége megállapítására és jogkövetkezményeinek alkalmazására. Az Art. 1. § (7) bekezdése annak vizsgálatára jogosítja az adóhatóságot, hogy az adóalany milyen valóságos gazdasági eseménynek volt részese. A jelen perben a valóságos gazdasági esemény az volt, hogy a bérbeadó a lízingbeadónak addig kifizetett éves lízingdíját is az 1998. december 18-31-ig terjedő bérlet időszakára bérleti díjként kiszámlázta. A bérleti díj összegét jogszabály kötelezően nem írja elő; azt a szerződő partnerek szabadon állapítják meg. A jelen ügyben ténylegesen a felperes a bérbeadó által már korábban teljesített éves lízingdíjakat fizette meg az első hónap bérleti díjában, ezért nem valóságos az a hivatkozása, hogy ez az összeg a bérleti időszak alatti bérleti díj összegének egyik eleme. Helytálló volt az elsőfokú bíróságnak az a megállapítása, hogy a valós gazdasági eseményként a lízing nem teljesült, ezért a lízingdíjat is tartalmazó számla kibocsátásnak nem volt jogalapja.
A fentiekben kifejtettek alapján a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletben jogszabálysértést nem észlelt, ezért azt a Pp. 275/A. § (2) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Kfv. I. 35.227/2001. sz.)