A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20211/2017/3. számú határozata kártérítés (KÖZIGAZGATÁSI JOGKÖRBEN okozott kár megtérítése) tárgyában. Bírók: Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin, Örkényi László

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.211/2017/3/II.

A Fővárosi Ítélőtábla a dr. Lotz Attila ügyvéd (felperesi jogi képviselő címe) által képviselt I.rendű felperes neve (I. rendű felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (II. rendű felperes címe) II. rendű felpereseknek - a Biczi és Turi Ügyvédi Iroda (alperesi jogi képviselő címe, ügyintéző: dr. Biczi Tamás ügyvéd) által képviselt Budapest Főváros III. kerület Óbuda-Békásmegyer Polgármesteri Hivatala (1033 Budapest, Fő tér 3.) alperes ellen közigazgatási jogkörben okozott kár megtérítése iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2016. március 31. napján meghozott és a 2016. november 7. napján kelt 5.P.22.942/2015/25. számú végzéssel kijavított 5.P.22.942/2015/21. számú ítélete ellen az alperes 22. sorszámon előterjesztett fellebbezése folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érinti. Fellebbezett rendelkezéseit megváltoztatja, a keresetet teljes egészében elutasítja, és az I., II. rendű felperes egyetemleges perköltség fizetési kötelezettségét 700.000 (hétszázezer) forintra felemeli.

Kötelezi az I. és II. rendű felpereseket, hogy egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 15 napon belül 100.000 (százezer) forint + áfa másodfokú perköltséget és az államnak külön felhívásra 1.120.000 (egymillió-százhúszezer) forint fellebbezési illetéket.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperesek pontosított keresetükben vagyoni értékű szolgalmi jogaik gyakorolásának akadályoztatottsága miatt 81.900.000 forintos kárukból 66.386.000 forint összeget érvényesítettek. A tőke után 2000. január 1-jétől kérték a késedelmi kamatokat. Az uralkodó telek alperes mulasztása miatt bekövetkezett értékcsökkenését 12.000.000 forintban határozták meg, ennek 2016. január 1-jétől kérték a késedelmi kamatait, továbbá 3.000.000 forint nem vagyoni kártérítést igényeltek ennek 2000. november 24-étől számított kamataival és a perköltségekkel együtt. Keresetük jogcíme közigazgatási jogkörben okozott kár volt.

Arra hivatkoztak, hogy a tulajdonukat képező ingatlannal szomszédos telekre szóló építési engedély kiadása időpontjában hatályban volt építésügyről szóló 1964. évi III. törvény (Ét.) 29. §-ának (1) bekezdése ellenére az alperes úgy adott építési engedélyt, hogy nem győződött meg arról, hogy az építmény megépítése, illetőleg fenntartása a szomszédos ingatlan használatát számba vehetően korlátozza-e, és a határozatot velük írásban nem is közölték. A beépítés folytán a tulajdonukat képező ingatlan megközelíthetősége megszűnt, noha korábban egy 3 méter széles szolgalmi út használatára voltak jogosultak, melyen keresztül gépjárművel is meg lehetett közelíteni az ingatlant.

Az alperes a felperesek keresetének elutasítását kérte, azt sem jogalapjában, sem összegszerűségében nem ismerte el.

Kifejtette, hogy a felperesek tulajdonát képező ingatlan nem építési telek, ehhez képest indifferens, hogy van-e szolgalmi joguk, vagy nincs. A felpereseket nem vagyoni kár nem érte, az ingatlan építési övezeti átsorolása pedig értéknövekedést idézett elő. Az átjárási szolgalom biztosítása nem lehetetlenült el, mert a megépült lakóépületen keresztül a felperesek ingatlana megközelíthető. Egyébként az uralkodó telek soha nem volt hasznosítva, soha nem volt építési telek, és nem volt közművesítve.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg az I-II. rendű felpereseknek egyetemlegesen 12.000.000 forintot és ennek 2016. január 1-jétől számított törvényes kamatait, továbbá fejenként 1.000.000 - 1.000.000 forint nem vagyoni kártérítést kamat nélkül. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította. Kötelezte az I. és II. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül egyetemlegesen fizessenek meg az alperesnek 600.000 forint perköltséget.

Ítéletének indokolásában kifejtette, hogy az építési engedély kiadásakor hatályos, az építési és a használatbavételi engedélyezési eljárásról szóló 12/1986. (XII. 30.) ÉVM rendelet alapján a kérelmező építtetőnek kellett a határozatról értesítendő személyeket egy erre rendszeresített formanyomtatványon az alperessel mint építési hatósággal közölni. A 2000. március 23-án kelt használatbavételi engedélyre már az egyes építményekkel, építési munkákkal és építési tevékenységekkel kapcsolatos építésügyi hatósági engedélyezési eljárásokról szóló 46/1997. (XII. 29.) KTM rendelet vonatkozott, erre figyelemmel megállapítható, hogy a használatbavételi engedély kézbesítése a felperesek részére jogszabálysértően nem történt meg. A hatályon kívül helyező másodfokú közigazgatási határozatokból az is megállapítható, hogy az alperes a megfelelő tényállást az építési ügyben nem állapította meg. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság a kereset jogalapját a polgári törvénykönyvről szóló, korábban hatályos 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 349. és 339. §-ának (1) bekezdése alapján megalapozottnak találta.

Kifejtette ugyanakkor, hogy a felperesek szolgalmi joga változatlanul fennáll. Az építkezés a víz és csatorna átvezetés szolgalmi jogát nem érintette, egyedül az átjárás korábbi formáját szüntette meg, de magát az átjárást nem tette lehetetlenné, csak más módon megoldhatóvá. A felperesek nem bizonyították a perben, hogy a szolgalmi úton korábban gépkocsival is közlekedtek. Erre tekintettel a bíróság a felperesi keresetnek a vagyoni értékű szolgalmi jogok gyakorolhatóságának akadályoztatása miatt előterjesztett részét alaptalannak találta, azt elutasította.

A perben kirendelt szakértő véleménye alapján azonban megállapította, hogy a felperesek tulajdonát képező ingatlanban bekövetkezett értékcsökkenés 12.000.000 forint, melynek megfizetésére az alperes köteles a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése értelmében. A felperesek nem vagyoni kárigénye körében kifejtette, hogy az alperes a kézbesítési kötelezettség elmulasztásával elvette a lehetőséget a felperesektől, hogy az építési ügyben érdemben részt vegyenek. Ez nem volt jogszerű, és a felpereseknek sérelmet okozott. Ennek kompenzálására a bíróság a nem vagyoni kártérítést kamat nélkül, fejenként 1.000.000 - 1.000.000 forint összegben ítélte meg mérlegelés alapján. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

Az ítélet elleni fellebbezésében az alperes elsődlegesen azt kérte, hogy a Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú ítéletet a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 253. §-ának (2) bekezdése alapján változtassa meg, és a keresetet utasítsa el, a felpereseket pedig marasztalja a felmerült perköltségében. Másodlagosan a Pp. 252. §-ának (2) bekezdése alapján kérte az elsőfokú ítélet hatályon kívül helyezését, és az elsőfokú bíróság újabb tárgyalására és újabb határozat hozatalára utasítását.