BH 2014.7.211 Az ajándék visszakövetelése kötelmi igénynek minősül akkor is, ha az ajándékozó nem az általa lakásvásárlás céljára adott készpénz ajándékot követeli vissza, hanem az annak felhasználásával szerzett ingatlan tulajdonjogára tart igényt, ezért az általános elévülési szabály vonatkozik rá [1959. évi IV. tv. (Ptk.) 324. §, 326. §, 582. §].

Pertörténet:

Esztergomi Járásbíróság P.21414/2010/28., Tatabányai Törvényszék Pf.20039/2012/5., Kúria Pfv.21920/2012/3. (*BH 2014.7.211*)

***********

[1] A jogerős ítélet alapjául szolgáló tényállás szerint az alperes 1/1 arányú tulajdonát képező öröklakás ingatlan korábban D. Város Önkormányzatának tulajdonát képezte és abban az alperes, mint bérlő lakott.

[2] A peres felek 2004 novemberében ismerkedtek meg egymással, közöttük baráti viszony alakult ki, kapcsolatuk rendszeres volt.

[3] D. Város Önkormányzata 2004 őszén a tulajdonát képező, az alperes által bérelt ingatlant vételre ajánlotta fel az alperesnek és a 252/2004.11.26. számú képviselő testületi határozattal döntött az ingatlan alperes részére történő értékesítéséről. Az önkormányzat az ingatlan forgalmi értékét 3 600 000 forintban határozta meg azzal, hogy az ingatlan vételára - egy összegű teljesítés esetén - 2 304 000 forint.

[4] Miután az alperes a vételár teljesítéséhez szükséges anyagi fedezettel nem rendelkezett, első ízben a gyermekeihez fordult anyagi segítségért. A gyermekei elutasítása folytán az alperes a felperest tájékoztatta az ingatlan megvásárlásának lehetőségéről.

[5] Az ingatlan megvásárlásához szükséges 2 304 000 forintot a felperes saját vagyonából biztosította az alperes részére azzal a céllal, hogy az alperes az ingatlant megvásárolja, majd utóbb az ingatlan tulajdonjogát rá átruházza.

[6] Az ingatlan 2 304 000 forint vételárát a felperes teljesítette 2005. január 4. napján postai átutalással. 2005. január 5. napján az alperes mint bérlő vételi jogának gyakorlására irányuló jognyilatkozatot tett. Nyilatkozott arra nézve, hogy az ingatlant saját részére vásárolja meg, s a vételárat a szerződéskötéskor egy összegben teljesíti. D. Város Önkormányzatának megbízásából eljárt U. Kft. és az alperes között 2005. január 26. napján írásba foglalt adásvételi szerződés jött létre. Az adásvételi szerződésben a felek rög­zítették, hogy az ingatlan megállapított vételára 2 880 000 forint, amelyből a vevőt 20% kedvezmény illeti meg, így 2 304 000 forint vételár teljesítésére köteles.

[7] A szerződésben az eladó nyilatkozott arra nézve, hogy a vételárat a vevő megfizette.

[8] A peres felek kapcsolata 2005 februárjában megromlott, majd megszűnt. Az alperes ezt követően a felperessel való kapcsolatfelvételt elhárította.

[9] A felperes már 2005. év tavaszától szorgalmazta, hogy az alperes az adásvétel jogcímén megszerzett ingatlan tulajdonjogát ruházza át a részére. A felperes kérését az alperes kezdettől fogva elutasította.

[10] A felperes 2010. november 25. napján keresetet nyújtott be a városi bírósághoz az alperessel szemben, s kérte, hogy az elsőfokú bíróság kötelezze az alperest, jogalap nélküli gazdagodás jogcímén 2 340 000 forint tőke és 2006. január 1. napjától számított a Ptk. 301. § szerinti késedelmi kamatának megfizetésére.

[11] A felperes a 2011. augusztus 9. napján benyújtott előkészítő iratában keresetének jogcímét módosította és vagylagosan a Ptk. 582. § (2) és (3) bekezdéseire alapítva kérte, hogy ajándék visszakövetelése jogcímén az elsőfokú bíróság a tulajdonjogát 65/100 arányban jegyezze be a perbeli ingatlanra.

[12] Módosított keresetében előadta, hogy az alperessel 2004 őszétől állt fenn a kapcsolata, bízott az alperesben, köztük élettársi kapcsolat alakult ki. Előadta továbbá, bízott abban, hogy az ingatlant saját nevére, a húga használati jogának biztosítása érdekében megveheti, így ajándékba adott az alperesnek 2 304 000 forintot. Várakozása azonban meghiúsult, mert az alperes magatartása miatt nem szerezte meg az ingatlant. Kapcsolatuk 2005 februárjában megszakadt, az alperes elutasította a tulajdonjog átruházására irányuló kérését.

[13] Előadása szerint a húga 2010. évben halt meg, ekkor kívánta hasznosítani az ingatlant, s ekkor szembesült azzal, hogy az nem az ő tulajdona. Állította, hogy a pénzösszeget nem adta volna az alperesnek, ha tudja, hogy az ingatlanon nem szerez tulajdont.

[14] A felperes utóbb kizárólag az ajándék visszakövetelése iránti igényét tartotta fenn, s arra is hivatkozott, hogy az alperes vele szemben súlyos jogsértést követett el, mert bár azzal a céllal vette át a felperestől a vételárhoz szükséges pénzösszeget, hogy utóbb a felperes tulajdonába kerül az ingatlan, de ez nem valósult meg, mert a felperes kérését az alperes elhárította.

[15] A téves feltevés körében a tényállításait kiegészítette azzal, hogy feltevése akkor hiúsult meg véglegesen, amikor húgának 2010. évben bekövetkezett halála után a tulajdonjogot ellenőrizte és tapasztalta, hogy az ingatlan tulajdonosa az alperes.

[16] Az alperes az érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte mindkét jogcím vonatkozásában.

[17] Az alperes a per során elévülési kifogást terjesztett elő arra való hivatkozással, hogy amennyiben a felperes biztosította volna a vételár teljesítéséhez szükséges pénzösszeget, úgy 2005 januárjától az igénye érvényesítéséig eltelt időben a követelése elévült.

[18] Az elsőfokú bíróság az ítéletével kötelezte az alperest, hogy a perbeli ingatlan 64/100 tulajdoni hányadát, mint ajándékot a felperes részére adja vissza.

[19] Az ítéletének indokolása szerint a felperesi indítványra kihallgatott tanúk vallomásai elegendő bizonyítékot szolgáltattak annak megállapításához, hogy a perbeli ingatlan vételárának teljesítéséhez szükséges pénzösszeget a felperes bocsátotta az alperes rendelkezésére.

[20] Az elsőfokú bíróság a felperes juttatását ajándékozásnak tekintette, s megállapította, hogy a felperes által az ajándékozással elérni kívánt cél az ingatlan tulajdonjogának megszerzése volt. Mindezt az ajándékozás alapjául szolgáló olyan feltevésnek tekintette, amelynek meghiúsulása a felperes ajándék visszakövetelése iránti igényét megalapozza.

[21] Az alperes elévülési kifogását arra hivatkozással utasította el, hogy a felperesben a feltevés végleges meghiúsulása akkor tudatosult, amikor 2010. évben az ingatlan hasznosítása kapcsán az ingatlan-nyilvántartási iratokból tudomást szerzett az alperesi tulajdonjog fennállásáról, s az alperes a megkeresésére elzárkózott a felperesi tulajdoni igény rendezésétől. Álláspontja szerint a 2010. évi felismeréstől számít az elévülési határidő, így a felperes igénye nem enyészhetett el.

[22] Az elsőfokú ítélettel szemben a törvényes határidőn belül az alperes fellebbezést terjesztett elő annak megváltoztatása és a felperes keresetének elutasítása iránt.

[23] A másodfokú bíróság az ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét megváltoztatta és a felperes keresetét elutasította.

[24] A döntését azzal indokolta, hogy az elsőfokú bíróság a jogvita eldöntése szempontjából szükséges bizonyítást lefolytatta, a tényállást a szükséges mértékben feltárta, de azt az alperes által előterjesztett elévülési kifogás szempontjából releváns, az elévülés nyugvását előidéző menthető oknak minősülő későbbi tudomásszerzésre vonatkozóan tévesen állapította meg, így az elévülési határidőn belüli igényérvényesítésre vonatkozó jogi következtetése téves.