ÍH 2010.125 VÉGRENDELETI TANÚRA VONATKOZÓ SZABÁLY ÉRTELMEZÉSE - TELJES BIZONYÍTÓ EREJŰ MAGÁNOKIRAT SZABÁLYAI VÉGRENDELET ÉRVÉNYESSÉGÉNÉL NEM ALKALMAZHATÓK - ÜGYVÉDI ELLENJEGYZÉS VÉGRENDELETI TANÚKÉNTI ALÁÍRÁSNAK NEM MINŐSÜL - VÉGRENDELETI JUTTATÁS FOGALMA

I. A jogosult a végrendelet megtámadási jogát csak akkor nem gyakorolhatja, ha a végrendeletet érvényesnek ismerte el, vagy annak megtámadási jogáról lemondott.

II. A végrendeleti juttatás kifejezés nemcsak a hagyatékból való kisebb adományt vagy részesedést jelenti, hanem a végrendelkezés tartalmától függően az egész hagyaték megszerzését is jelentheti.

III. Az írásbeli magánvégrendelet érvényessége szempontjából nem a teljes bizonyító erejű magánokiratra vonatkozó szabályok, hanem az öröklési jognak a végrendeleti tanúkra vonatkozó szabályai irányadóak. A végrendeletet szerkesztő és ellenjegyző ügyvéd tanúi minősége feltüntetésének hiányában végrendeleti tanúként közreműködő személynek nem minősül [Ptk. 629. §, 632. § (1) és (2) bekezdés, 636. §, 653. §].

Az örökhagyó 2003. május 20. napján végintézkedés hátrahagyásával hunyt el. A 2002. május 30. napján kelt írásbeli magánvégrendeletében minden ingó és ingatlan vagyonának örököseként a felperest jelölte meg. A végrendeletet tanúként P. J.-né a felperes édesanyja, valamint H. I. írták alá. Az okiraton feltüntetésre került, hogy azt dr. S. T. készítette és ellenjegyezte, amelyet az ügyvéd a keltezést követően aláírt és pecsétjével is ellátta.

Az örökhagyó törvényes örökösei, leszármazó, házastárs és szülők hiányában elhunyt testvére gyermekei az alperesek, akik a hagyatéki eljárásban a felperes javára szóló végrendeletet nem ismerték el érvényesnek. Arra hivatkoztak, hogy a végrendelet egyik tanúja a felperes közeli hozzátartozója volt. Az öröklési jogvitára tekintettel a közjegyző az örökhagyó hagyatékát, ideiglenes hatállyal törvényes öröklés jogcímén, egyenlő arányban az alpereseknek adta át. A Fővárosi Bíróság a felperes fellebbezése folytán a hagyatékátadó végzést helybenhagyta.

A felperes keresetében annak megállapítását kérte, hogy az örökhagyó 2002. május 30. napján kelt végrendelete érvényes, amely alapján minden ingó és ingatlan vagyonát megörökölte. Érvelése szerint a végrendelkezéskor az örökhagyó kellő gondossággal járt el, hiszen ügyvédhez fordult. Az ügyvéd az örökhagyó akaratának megfelelően készítette el a végrendeletet, amit ellenjegyzéssel is ellátott. Hivatkozott arra, hogy a végrendelet a Pp. 196. §-ának megfelelő teljes bizonyító erejű magánokirat, amelybe foglalt örökhagyói akaratot a bíróságnak érvényre kell juttatnia. Utalt továbbá arra is, hogy az örökhagyó ingatlanába 2005 októberében beköltöztek, mert az I. rendű alperes a végrendeletet érvényesnek ismerte el.

Az alperesek a kereset elutasítását és a felperes perköltségben való marasztalását kérték. Védekezésük szerint az örökhagyó felperes javára szóló juttatást tartalmazó rendelkezései a Ptk. 632. § (1) bekezdése alapján érvénytelenek, mivel az egyik végrendeleti tanú a felperes édesanyja volt. A bírói gyakorlat egységes annak megítélésével kapcsolatban, hogy a tanú összeférhetetlensége a végrendelet alaki és/vagy tartalmi fogyatékosságát eredményezi. A perbeli esetben a felperes anyjának közreműködése miatt az érintett rendelkezések alaki okból érvénytelenek. A Ptk. 632. § (1) és (2) bekezdése értelmében a tanú hozzátartozója javára szóló juttatás csak abban az esetben érvényes, ha a végrendeletnek ezt a részét a végrendelkező saját kezűleg írja le, vagy az összeférhetetlen tanú mellett, további két tanú is közreműködik. A perbeli esetben ezek az érvényességhez szükséges feltételek nem teljesültek.

A felperesi beavatkozó a keresetnek megfelelő döntés meghozatalát kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetet elutasította. Az ítélet indokolása szerint a perben az nem volt vitás, hogy az allográf végrendelet a Ptk. 629. § (1) bekezdése szerinti alaki érvényességi kellékeknek megfelel. A Ptk. 632. § (1) és (2) bekezdései értelmében az írásbeli magánvégrendelet tanúja, vagy más közreműködő személy, illetőleg ezek hozzátartozója javára szóló juttatás érvénytelen, kivéve, ha a végrendeletnek ezt a részét az örökhagyó saját kezűleg írta és aláírta. A tanú, illetőleg hozzátartozója részére szóló juttatás akkor sem érvénytelen, ha a végrendelkezésnél rajta kívül két tanú működött közre. Nem vitás tény, hogy a perbeli végrendelet egyik tanúja az örökös édesanyja volt, ezért a bíróságnak lényegében abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy az ügyvédi ellenjegyzés helyettesíti-e a harmadik tanú aláírását. E körben a bíróság az alperesek védekezésével értett egyet. A Ptk. idézett rendelkezése ugyanis azt írja elő, hogy a tanúnak tudomással kell bírnia arról, hogy ő tanúként és nem az okiratot szerkesztő és ellenjegyző személyként jár el. Megköveteli továbbá a jogszabály azt is, hogy a tanú e minőségének feltüntetésével írja alá az okiratot, ennek hiányában ugyanis a végrendeleti juttatás érvénytelen.

A perbeli esetben az ügyvéd nem tanúként, hanem okiratot készítő és ellenjegyző személyként írta alá az okiratot, ezért végrendeleti tanúnak nem tekinthető, függetlenül attól, hogy tanúsítani képes a végrendelet keletkezésének körülményeit. A kifejtettek alapján a felperesre vonatkozó juttatás érvénytelen, ezért a végrendelet alapján az örökhagyó után nem örökölhet.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a felperes fellebbezett és annak kereset szerinti megváltoztatását kérte. Álláspontja szerint, mivel a perben a felek egyike sem vitatta, hogy az egyik végrendeleti tanú az örökös édesanyja volt, a bíróságnak csak abban a kérdésben kellett állást foglalnia, hogy a végrendeleten található ügyvédi ellenjegyzés helyettesíti-e a harmadik végrendeleti tanú aláírását. Ezzel kapcsolatban az elsőfokú bíróság ellentmondásosan fogalmazott, megállapította ugyan, hogy a perbeli esetben a végrendeletet az ügyvéd nem tanúként, hanem okiratot készítő és ellenjegyző személyként írta alá, jóllehet tanúsítani képes a végrendelet keletkezésének körülményeit. Ebből azt a következtetést vonta le, hogy a felperesre vonatkozó juttatás érvénytelen, ezért a végrendelet alapján nem örökölhet. Ez az álláspont azonban a következők miatt nem helytálló:

A perben nem volt vitás, hogy az egyik végrendeleti tanú P. J.-né, a felperes édesanyja az örökhagyó vagyonából nem részesült, az okirat szerint az örökhagyó egyedüli örököse a felperes. Az örökhagyó jogi képviselő előtt tett nyilatkozatából, valamint a végrendelet szövegéből megállapítható, hogy a felperes nem a Ptk. 632. § (1) bekezdése szerinti juttatást kapott, hanem az örökhagyó örököse. Hamis jogértelmezés, hogy az örökség azonos a juttatással, ennek folytán az örökségre is vonatkoznak a juttatások formai korlátozására vonatkozó öröklési jogi szabályok. A juttatás a szavak általánosan elfogadott értelmezése szerint az örökséghez képest kisebb adományozást jelent, ennél fogva határozottan különbözik az ipso iure vagyonátszállást eredményező örökléstől.

Nem helytálló az elsőfokú bíróság álláspontja, mely szerint az okiratot készítő ügyvéd ugyan tanúsítani képes a végrendelkezés körülményeit, ennek ellenére nem tekinthető végrendeleti tanúnak. Az ügyvédekről szóló 1998. évi XI. törvény 27. § (1) bekezdés b) pontja szerint: "az okirat ellenjegyzésével az ügyvéd bizonyítja, hogy az okiratban megjelölt fél az iratot előtte írta alá, illetőleg aláírását előtte saját kezű aláírásának ismerte el". Erre tekintettel az ügyvéd tanúi minőségét az aláírás hitelesítéskor nem köteles feltüntetni: az aláírás hitelesítés az ellenjegyzésnek ex lege szerves része. Erre tekintettel a végrendeleten nem két, hanem három tanú aláírása szerepel.