EH 2016.02.K7 Ügyintézéshez való jog alkalmazásának elvi szempontjai [1952. évi III. tv. 213. §, 221. §; 2004. évi CXL. tv. 4. § (1) bek., 3. §].

[1] Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2006. február 22. napján engedélyezte a felperes számára, hogy a Sopron .../42. hrsz. ingatlanon lévő bányagödör feltöltése és tereprendezése céljából nem veszélyes - inert - hulladékot begyűjtsön és hasznosítson. A hulladékkezelési engedély 2009. március 22. napján lejárt anélkül, hogy a felperes kérte volna annak meghosszabbítását.

[2] Az elsőfokú hatóság 2010. március 17. napján hatósági ellenőrzést tartott a felperesnél, amely során megállapította, hogy a felperesi engedély lejárta és a hatósági ellenőrzés időpontja között 1145,8 tonna hulladékot kezelt jogellenesen. Az elsőfokú hatóság határozatával 4 849 875 forint hulladékgazdálkodási bírsággal sújtotta a felperest.

[3] Az ellenőrzés során az elsőfokú hatóság megállapította azt is, hogy a felperes a fahulladékot szabálytalanul égette, erre tekintettel a hulladékégetési tevékenységet megtiltotta, és határozatával 75 000 forint levegővédelmi bírságot szabott ki a felperessel szemben.

[4] A felperes a hulladékgazdálkodási bírságot megállapító határozattal szemben fellebbezést nyújtott be az alpereshez, amely határozatával az elsőfokú döntést akként változtatta meg, hogy a bírság összegét 5 374 755 forintra emelte.

[5] A másodfokú döntéssel szemben a felperes keresetet nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon, amely a 30. K. 27.357/2010/18. számú ítéletével a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására utasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a határozat megsértette a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 72. § (1) bekezdés e) pontját, amikor nem vizsgálta, hogy a jogsértés minősíthető-e csekély súlyúnak a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hbr.) 4. § (2) bekezdése szerint. A bíróság ítéletét az alperes 2011. július 4. napján vette át.

[6] Az alperes ezt követően 2012. október 27. napján kelt végzésével az elsőfokú hatóság határozatát megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította.

[7] A megismételt eljárásban az elsőfokú hatóság 2013. május 6. napján kelt határozatával a felperessel szemben ismételten 5 374 755 forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki. Határozatában megállapította, hogy a bírság kiszabására a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 49. § (1) bekezdés b) pontja alapján, valamint a Hbr. 1. § (5) bekezdése alapján került sor. Megállapította továbbá, hogy bár a felperes a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv.) hatálya alá tartozik, a törvény 12/A. §-a az ügyben nem volt alkalmazható, mivel a felperessel szemben egyszer már levegővédelmi bírság kiszabására került sor. Kimondta a határozat, hogy a jogsértés a Hbr. 4. § (2) bekezdése alapján nem tekinthető csekély súlyúnak, így a bírság kiszabásától nem lehetett eltekinteni.

[8] A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes a 2013. szeptember 10. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

[9] A felperes az alperes határozatával szemben keresetet nyújtott be a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A felperes a keresetében előadta, hogy ellentétes volt a 30. K. 27.357/2010/18. számú ítélettel az, hogy nem maga az alperes járt el, hanem az elsőfokú hatóságot utasította új eljárásra. Az ügy érdemében előadta, hogy sem az elsőfokú hatóság, sem az alperes nem vizsgálta kellőképpen az ügy egyedi körülményeit a jogsértés súlyának mérlegelése körében, megsértve ezzel a Ket. 109. § (4) bekezdését, valamint a Hbr. 1. § (2) bekezdését és a 4. § (2) bekezdését. Előadta továbbá, hogy az ügyben a Kkv. 12/A. §-a szerinti szabály alkalmazásának lett volna helye, mivel a másik megállapított jogsértés miatt a hatóság levegővédelmi és nem hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki. Végezetül arra hivatkozott, hogy a Hgt. 49. § (3) bekezdése alapján a bírság kiszabására az elévülési határidőn túl került sor, amely folytán sérült a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog, valamint az ügyintézési határidőkre vonatkozó Ket. 33. § (1) bekezdése.

[10] A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16. K. 27.042/2014/8. számú ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte.

[11] Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperes alaptanul hivatkozott a bírság kiszabhatóságának elévülésére, mivel a Hgt. 49. § (3) bekezdése szerinti elévülési határidő nem vonatkozik a megismételt eljárásra. Megállapította azonban, hogy a felperes helytállóan hivatkozott a Ket. 4. § (1) bekezdésének és 33. § (1) bekezdésének a sérelmére. A megismételt eljárásban 15 hónapon keresztül nem került sor érdemi ügyintézési cselekményre, valamint közel két évvel az ítélet közlése után született meg az új elsőfokú határozat. Ez pedig ügyintézési határidő olyan egyértelmű és jelentős túllépése, amely az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésként értékelendő, és sérti a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes ügyintézéséhez, valamint a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jogot.

[12] A bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Előadta, hogy tekintettel arra, hogy a Kkv. 12/A. § alkalmazhatósága kérdésében a bíróság nem foglalt állást, így az ügy kimenetele csak a bírság kiszabása lehetett. Kérelmében előadta, hogy az ügyintézési határidő be nem tartásának jogkövetkezményeiről a Ket. 33/A. §-a rendelkezik, amely díj-visszafizetési szankciót állapít meg, azonban a hatóság bírságolási jogkörének gyakorlását nem érinti. Álláspontja szerint a Ket. 4. §-a szerinti tisztességes ügyintézés alapelvének maradéktalan megtartása mellett is azonos döntés született volna, így ennek sérelme az ügy érdemére nem hatott ki, mindezekre tekintettel a bíróság ítélete sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdését.

[13] A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

[14] A Kúria elsőként a tisztességes ügyintézéssel kapcsolatos alperesi érveket vizsgálta, mivel az eljárt bíróság is erre alapította a döntését, valamint a felülvizsgálati kérelem további elemei is ennek a kérdésnek az eldöntésétől függnek.

[15] A Ket. 4. § (1) bekezdése szerint az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog és az eljárás során az anyanyelv használatának joga.

[16] Az 1/2010. (II. 18.) KJE határozatban a Kúria az alapelv kapcsán kifejtette, hogy amennyiben a hatóság a bírságot a részére megszabott határidőn túl szabja ki, a rá irányadó eljárási szabály megsértésével jár el. Jogszabálysértés megállapítása esetén pedig - a Ket. 111. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint - a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi, kivéve, ha az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértése állapítható meg. Ebből következően az eljárási szabálysértés is alapul szolgálhat a határozat hatályon kívül helyezéséhez, ha - a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú állásfoglalásában írtak szerint - maga az eljárási jogszabálysértés jelentős, és a döntés érdemére is kihat, s a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Ket. 4. § (1) bekezdésében meghatározott tisztességes ügyintézéshez és a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jogot sértheti, ha a hatóság a határozat hozatalára megállapított határidőt túllépi, és ezzel az ügyfél részére a jogszerű magatartás fennálltának, vagy vele szemben szankció alkalmazása törvényi akadályának bizonyítását elnehezíti vagy lehetetlenné teszi.

[17] Mindezek alapján a tisztességes ügyintézéséhez való jog, és ezen belül jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog értelmezése során a Kúria az alapelv sérelmét akkor tartotta megállapíthatónak, ha az összekapcsolódik egy további eljárási szabályszegéssel, és ezen keresztül kihat az ügy érdemére. A tisztességes ügyintézéshez való jog elsődleges célja tehát - hasonlóan a Ket. egyéb alapelvi rendelkezéseihez -, hogy értelmezési segédletül szolgáljon a Ket. egyéb tételes jogi rendelkezéseinek értelmezéséhez, arra közvetlenül jogot vagy kötelezettséget alapítani csak egészen kivételes körülmények között lehet.

[18] Az eljárt bíróság az ítéletében az ügyintézési határidő jelentős túllépését a tisztességes eljárás sérelmének és egyben az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek értékelte. Az alperes helytállóan hivatkozott azonban arra a felülvizsgálati kérelmében, hogy az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés megállapítása arra az oksági kapcsolatra épül, hogy az eljárási szabályok betartása esetén más döntés születhetett volna az ügyben. Jelen ügyben a határidő túllépése nem befolyásolta a döntés tartalmát, a bírság kiszabását, kiszabhatóságát.

[19] A felülvizsgálati kérelmében az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a Ket. 33. §-a szerinti ügyintézési határidő túllépése nem eredményezi azt, hogy a hatóság fellépési joga elenyészne. Ez a jogkövetkezmény csak elévülési határidő esetében merülhetne fel, azonban mind az alperes, mind a bíróság helytállóan utalt arra, hogy jelen ügyben a Hgt. 49. § (3) bekezdése szerinti egyéves határidő a megismételt eljárásban már nem köti a hatóságot. Erre tekintettel a megismételt eljárásban a Ket. 33. §-a szerinti ügyintézési határidő volt irányadó, amelynek túllépése - a jogbiztonság elsődlegességére tekintettel - nem jogvesztő a hatóságra nézve [72/1995. (XII. 15.) AB határozat].

[20] A Kúria kiemeli azonban, hogy egyes eljárási garanciák - így a tisztességes ügyintézéshez való jog - olyan értéket hordoznak, hogy megszegésük nem értékelhető kizárólag a következményük felől. A tisztességes ügyintézéséhez való jog sérelme fennállhat olyan módon is, hogy bár nincs oksági kapcsolat az eljárási szabálysértés és az ügy érdemi kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan csorbát szenved, amely miatt megállapítható a lényeges eljárási szabálysértés.

[21] Jelen ügyben azonban az ügyféli jogok ilyen sérelméről sem lehet szó, hiszen az eljárási szabálysértés az ügyintézési határidőkre vonatkozó Ket. 33. § megsértése volt, amely szabály a hatóság eljárására állapít meg kötelezettséget, azonban hivatalból induló és az ügyfelet szankcionáló határozatok esetén közvetlenül nem keletkeztet ügyféli jogokat, jogosultságot. Ebből következően a határidő túllépésével hozott hatósági döntés - különösen egy bírságot megállapító döntés esetén - nem jár az ügyféli jogok közvetlen és lényeges sérelmével.

[22] A megismételt eljárásban megkésett hatósági kötelezés egyetlen következménye az ügyfél vonatkozásában, hogy tovább marad bizonytalanságban a tekintetben, hogy az új eljárásban milyen döntés születik. Ebben a körben azonban a Ket. biztosít egyéb eljárási eszközöket az ügyfelek számára - így például a Ket. 20. §-ában szabályozott hallgatással szembeni fellépés - amelyek igénybe vehetőek az ügyintézési határidő megsértése esetén.

[23] Mindezek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy az eljárt bíróság tévesen alapította a döntését az eljárási határidő megsértésén keresztül a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes ügyintézéshez való jog sérelmére.

[24] A Pp. 213. § (1) bekezdése alapján az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 221. § (1) bekezdése alapján az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.

[25] Az ügy érdemi kimenetele szempontjából jelentősége lett volna annak vizsgálatának, hogy a Kkv. 12/A. §-a alkalmazható-e a felperes vonatkozásában, azonban ezt - ahogy arra az alperes is utalt a felülvizsgálati kérelmében - az eljárt bíróság eltérő jogi álláspontja folytán nem értékelte. A bíróság nem vizsgálta az alperesi határozat azon kitételét, amely a Ket. 94. § (1) bekezdés a) pontjának kizártsága miatt vetette el a Kkv. 12/A. § alkalmazhatóságát. Valamint a bíróság nem értékelte azt a kérdést sem, hogy a hulladékgazdálkodási bírság és a levegővédelmi bírság különböző jogalapjaira tekintettel lett-e volna helye a figyelmeztetés alkalmazásnak.

[26] Nem vizsgálta a bíróság továbbá a felperes kereseti kérelmében előadott érveket arra vonatkozóan, hogy az alperes okszerűtlenül mérlegelte a rendelkezésre álló tényeket a jogsértés súlyának értékelése körében és ezzel megsértette a Ket. 109. § (4) bekezdését, valamint a Hbr. 1. § (2) és 4. § (2) bekezdéseit.

[27] Mindezek alapján az eljárt bíróság nem bírálta el teljeskörűen a felperes kereseti kérelmét, megsértve ezzel a Pp. 213. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltakat.

[28] A kifejtett indokok alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-a alapján hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

[29] Az új eljárásban a bíróság vizsgálni köteles a felperes keresetében szereplő - az ügyintézési határidőn és a tisztességes ügyintézéshez való jogon kívüli - egyéb érveket is, így elsődlegesen a Kkv. 12/A. § alkalmazhatóságát, tekintettel a 2/2013. KMJE határozat megállapításaira is. Vizsgálni köteles továbbá a felperesnek a mérlegelés okszerűségével kapcsolatban előadott érveit, különösen arra tekintettel, hogy a határozat megfelel-e a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásának.

(Kúria Kfv. III. 37.162/2015.)

* * *

TELJES HATÁROZAT

A Kúria a Smid és Reichert Ügyvédi Iroda által képviselt felperesnek a dr. Szurovecz Zoltán jogtanácsos által képviselt Országos Környezetvédelmi és Természetvédelmi Főfelügyelőség alperes ellen közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt indított perében a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2014. szeptember 8. napján kelt 16.K.27.042/2014/8. számon hozott ítélete ellen az alperes részéről 9. sorszám alatt benyújtott felülvizsgálati kérelem folytán meghozta a következő

v é g z é s t:

A Kúria a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.27.042/2014/8. számú ítéletét hatályon kívül helyezi és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasítja.

A peres felek felülvizsgálati eljárásban felmerült költségét 50.000 (ötvenezer) - 50.000 (ötvenezer) forintban állapítja meg.

A végzés ellen további felülvizsgálatnak nincs helye.

I n d o k o l á s

Az Észak-dunántúli Környezetvédelmi, Természetvédelmi és Vízügyi Felügyelőség 2006. február 22. napján engedélyezte a felperes számára, hogy a Sopron .../42. hrsz. ingatlanon lévő bányagödör feltöltése és tereprendezése céljából nem veszélyes - inert - hulladékot begyűjtsön és hasznosítson. A hulladékkezelési engedély 2009. március 22. napján lejárt anélkül, hogy a felperes kérte volna annak meghosszabbítását.

Az elsőfokú hatóság 2010. március 17. napján hatósági ellenőrzést tartott a felperesnél, amely során megállapította, hogy a felperesi engedély lejárta és a hatósági ellenőrzés időpontja között 1.145,8 tonna hulladékot kezelt jogellenesen. Az elsőfokú hatóság határozatával 4.849.875 forint hulladékgazdálkodási bírsággal sújtotta a felperest.

Az ellenőrzés során az elsőfokú hatóság megállapította azt is, hogy a felperes a fa hulladékot szabálytalanul égette, erre tekintettel a hulladékégetési tevékenységet megtiltotta, és határozatával 75.000 forint levegővédelmi bírságot szabott ki a felperessel szemben.

A felperes a hulladékgazdálkodási bírságot megállapító határozattal szemben fellebbezést nyújtott be az alpereshez, amely határozatával az elsőfokú döntést akként változtatta meg, hogy a bírság összegét 5.374.755 forintra emelte.

A másodfokú döntéssel szemben a felperes keresetet nyújtott be a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróságon, amely a 30.K.27.357/2010/18. számú ítéletével a másodfokú határozatot hatályon kívül helyezte és az alperest új eljárás lefolytatására utasította. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a határozat megsértette a a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (a továbbiakban: Ket.) 72. § (1) bekezdés e) pontját, amikor nem vizsgálta, hogy a jogsértés minősíthető-e csekély súlyúnak a hulladékgazdálkodási bírság mértékéről, valamint kiszabásának és megállapításának módjáról szóló 271/2001. (XII. 21.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Hbr.) 4. § (2) bekezdése szerint. A bíróság ítéletét az alperes 2011. július 4. napján vette át.

Az alperes ezt követően 2012. október 27. napján kelt végzésével az elsőfokú hatóság határozatát megsemmisítette és az elsőfokú hatóságot új eljárásra utasította.

A megismételt eljárásban az elsőfokú hatóság 2013. május 6. napján kelt határozatával a felperessel szemben ismételten 5.374.755 forint hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki. Határozatában megállapította, hogy a bírság kiszabására a hulladékgazdálkodásról szóló 2000. évi XLIII. törvény (a továbbiakban: Hgt.) 49. § (1) bekezdés b) pontja alapján, valamint a Hbr. 1. § (5) bekezdése alapján került sor. Megállapította továbbá, hogy bár a felperes a kis- és középvállalkozásokról, fejlődésük támogatásáról szóló 2004. évi XXXIV. törvény (a továbbiakban: Kkv.) hatálya alá tartozik, a törvény 12/A. §-a az ügyben nem volt alkalmazható, mivel a felperessel szemben egyszer már levegővédelmi bírság kiszabására került sor. Kimondta a határozat, hogy a jogsértés a Hbr. 4. § (2) bekezdése alapján nem tekinthető csekély súlyúnak, így a bírság kiszabásától nem lehetett eltekinteni.

A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes a 2013. szeptember 10. napján kelt határozatában az elsőfokú határozatot helybenhagyta.

A felperes az alperes határozatával szemben keresetet nyújtott be a Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróságon. A felperes a keresetében előadta, hogy ellentétes volt a 30.K.27.357/2010/18. számú ítélettel az, hogy nem maga az alperes járt el, hanem az elsőfokú hatóságot utasította új eljárásra. Az ügy érdemében előadta, hogy sem az elsőfokú hatóság, sem az alperes nem vizsgálta kellőképpen az ügy egyedi körülményeit a jogsértés súlyának mérlegelése körében, megsértve ezzel a Ket. 109. § (4) bekezdését, valamint a Hbr. 1. § (2) bekezdését és a 4. § (2) bekezdését. Előadta továbbá, hogy az ügyben a Kkv. 12/A. §-a szerinti szabály alkalmazásának lett volna helye, mivel a másik megállapított jogsértés miatt a hatóság levegővédelmi, és nem hulladékgazdálkodási bírságot szabott ki. Végezetül arra hivatkozott, hogy a Hgt. 49. § (3) bekezdése alapján a bírság kiszabására az elévülési határidőn túl került sor, amely folytán sérült a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes eljáráshoz való jog, valamint az ügyintézési határidőkre vonatkozó Ket. 33. § (1) bekezdése.

A Győri Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 16.K.27.042/2014/8. számú ítéletével az alperes határozatát - az elsőfokú határozatra is kiterjedően - hatályon kívül helyezte. Az ítélet indokolásában kifejtette, hogy a felperes alaptanul hivatkozott a bírság kiszabhatóságának elévülésére, mivel a Hgt. 49. § (3) bekezdés szerinti elévülési határidő nem vonatkozik a megismételt eljárásra. Megállapította azonban, hogy a felperes helytállóan hivatkozott a Ket. 4. § (1) bekezdésének és 33. § (1) bekezdésének a sérelmére. A megismételt eljárásban 15 hónapon keresztül nem került sor érdemi ügyintézési cselekményre, valamint közel két évvel az ítélet közlése után született meg az új elsőfokú határozat. Ez pedig ügyintézési határidő olyan egyértelmű és jelentős túllépése, amely az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésként értékelendő, és sérti a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes ügyintézéséhez, valamint a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jogot.

A bíróság ítéletével szemben az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet. Előadta, hogy tekintettel arra, hogy a Kkv. 12/A. § alkalmazhatósága kérdésében a bíróság nem foglalt állást, így az ügy kimenetele csak a bírság kiszabása lehetett. Kérelmében előadta, hogy az ügyintézési határidő be nem tartásának jogkövetkezményeiről a Ket. 33/A. §-a rendelkezik, amely díj-visszafizetési szankciót állapít meg, azonban a hatóság bírságolási jogkörének gyakorlását nem érinti. Álláspontja szerint a Ket. 4. § szerinti tisztességes ügyintézés alapelvének maradéktalan megtartása mellett is azonos döntés született volna, így ennek sérelme az ügy érdemére nem hatott ki, mindezekre tekintettel a bíróság ítélete sérti a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 339. § (1) bekezdését.

A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.

A Kúria elsőként a tisztességes ügyintézéssel kapcsolatos alperesi érveket vizsgálta, mivel az eljárt bíróság is erre alapította a döntését, valamint a felülvizsgálati kérelem további elemei is ennek a kérdésnek az eldöntésétől függnek.

A Ket. 4. § (1) bekezdése szerint az ügyfeleket megilleti a tisztességes ügyintézéshez, a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog és az eljárás során az anyanyelv használatának joga.

Az 1/2010. (II. 18.) KJE határozatban a Kúria az alapelv kapcsán kifejtette, hogy amennyiben a hatóság a bírságot a részére megszabott határidőn túl szabja ki, a reá irányadó eljárási szabály megsértésével jár el. Jogszabálysértés megállapítása esetén pedig - a Ket. 111. § (1) bekezdésének rendelkezése szerint - a közigazgatási ügyekben eljáró bíróság a közigazgatási döntést hatályon kívül helyezi, és szükség esetén a hatóságot új eljárásra kötelezi, kivéve, ha az ügy érdemére ki nem ható eljárási szabály megsértése állapítható meg. Ebből következően az eljárási szabálysértés is alapul szolgálhat a határozat hatályon kívül helyezéséhez, ha - a Legfelsőbb Bíróság Közigazgatási Kollégiumának 31. számú állásfoglalásában írtak szerint - maga az eljárási jogszabálysértés jelentős, és a döntés érdemére is kihat, s a bírósági eljárásban nem orvosolható. A Ket. 4. § (1) bekezdésében meghatározott tisztességes ügyintézéshez és a jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jogot sértheti, ha a hatóság a határozat hozatalára megállapított határidőt túllépi, és ezzel az ügyfél részére a jogszerű magatartás fennálltának, vagy vele szemben szankció alkalmazása törvényi akadályának bizonyítását elnehezíti, vagy lehetetlenné teszi.

Mindezek alapján a tisztességes ügyintézéséhez való jog, és ezen belül jogszabályokban meghatározott határidőben hozott döntéshez való jog értelmezése során a Kúria az alapelv sérelmét akkor tartotta megállapíthatónak, ha az összekapcsolódik egy további eljárási szabályszegéssel, és ezen keresztül kihat az ügy érdemére. A tisztességes ügyintézéshez való jog elsődleges célja tehát - hasonlóan a Ket. egyéb alapelvi rendelkezéseihez - hogy értelmezési segédletül szolgáljon a Ket. egyéb tételes jogi rendelkezéseinek értelmezéséhez, arra közvetlenül jogot vagy kötelezettséget alapítani csak egészen kivételes körülmények között lehet.

Az eljárt bíróság az ítéletében az ügyintézési határidő jelentős túllépését a tisztességes eljárás sérelmének és egyben az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértésnek értékelte. Az alperes helytállóan hivatkozott azonban arra a felülvizsgálati kérelmében, hogy az ügy érdemére kiható eljárási szabálysértés megállapítása arra az oksági kapcsolatra épül, hogy az eljárási szabályok betartása esetén más döntés születhetett volna az ügyben. Jelen ügyben a határidő túllépése nem befolyásolta a döntés tartalmát, a bírság kiszabását, kiszabhatóságát.

A felülvizsgálati kérelmében az alperes helyesen hivatkozott arra, hogy a Ket. 33. §-a szerinti ügyintézési határidő túllépése nem eredményezi azt, hogy a hatóság fellépési joga elenyészne. Ez a jogkövetkezmény csak elévülési határidő esetében merülhetne fel, azonban mind az alperes, mind a bíróság helytállóan utalt arra, hogy jelen ügyben a Hgt. 49. § (3) bekezdése szerinti egyéves határidő a megismételt eljárásban már nem köti a hatóságot. Erre tekintettel a megismételt eljárásban a Ket. 33. §-a szerinti ügyintézési határidő volt irányadó, amelynek túllépése - a jogbiztonság elsődlegességére tekintettel - nem jogvesztő a hatóságra nézve. (72/1995. (XII. 15.) AB határozat)

A Kúria kiemeli azonban, hogy egyes eljárási garanciák - így a tisztességes ügyintézéshez való jog - olyan értéket hordoznak, hogy megszegésük nem értékelhető kizárólag a következményük felől. A tisztességes ügyintézéséhez való jog sérelme fennállhat olyan módon is, hogy bár nincs oksági kapcsolat az eljárási szabálysértés és az ügy érdemi kimenetele között, azonban az ügyféli jogok érvényesíthetősége olyan csorbát szenved, amely miatt megállapítható a lényeges eljárási szabálysértés.

Jelen ügyben azonban az ügyféli jogok ilyen sérelméről sem lehet szó, hiszen az eljárási szabálysértés az ügyintézési határidőkre vonatkozó Ket. 33. § megsértése volt, amely szabály a hatóság eljárására állapít meg kötelezettséget, azonban hivatalból induló és az ügyfelet szankcionáló határozatok esetén közvetlenül nem keletkeztet ügyféli jogokat, jogosultságot. Ebből következően a határidő túllépésével hozott hatósági döntés - különösen egy bírságot megállapító döntés esetén - nem jár az ügyféli jogok közvetlen és lényeges sérelmével.

A megismételt eljárásban megkésett hatósági kötelezés egyetlen következménye az ügyfél vonatkozásában, hogy tovább marad bizonytalanságban a tekintetben, hogy az új eljárásban milyen döntés születik. Ebben a körben azonban a Ket. biztosít egyéb eljárási eszközöket az ügyfelek számára - így például a Ket. 20. §-ában szabályozott hallgatással szembeni fellépés - amelyek igénybe vehetőek az ügyintézési határidő megsértése esetén.

Mindezek alapján a Kúria azt állapította meg, hogy az eljárt bíróság tévesen alapította a döntését az eljárási határidő megsértésén keresztül a Ket. 4. § (1) bekezdése szerinti tisztességes ügyintézéshez való jog sérelmére.

A Pp. 213. § (1) bekezdése alapján az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre. A Pp. 221. § (1) bekezdése alapján az ítélet indokolásában röviden elő kell adni a bíróság által megállapított tényállást az arra vonatkozó bizonyítékok megjelölésével, hivatkozni kell azokra a jogszabályokra, amelyeken a bíróság ítélete alapszik. Meg kell röviden említeni azokat a körülményeket, amelyeket a bíróság a bizonyítékok mérlegelésénél irányadónak vett, végül utalni kell azokra az okokra, amelyek miatt a bíróság valamely tényt nem talált bizonyítottnak, vagy amelyek miatt a felajánlott bizonyítást mellőzte.

Az ügy érdemi kimenetele szempontjából jelentősége lett volna annak vizsgálatának, hogy a Kkv. 12/A. §-a alkalmazható-e a felperes vonatkozásában, azonban ezt - ahogy arra az alperes is utalt a felülvizsgálati kérelmében - az eljárt bíróság eltérő jogi álláspontja folytán nem értékelte. A bíróság nem vizsgálta az alperesi határozat azon kitételét, amely a Ket. 94. § (1) bekezdése a) pontjának kizártsága miatt vetette el a Kkv. 12/A. § alkalmazhatóságát. Valamint a bíróság nem értékelte azt a kérdést sem, hogy a hulladékgazdálkodási bírság és a levegővédelmi bírság különböző jogalapjaira tekintettel lett-e volna helye a figyelmeztetés alkalmazásnak.

Nem vizsgálta a bíróság továbbá a felperes kereseti kérelmében előadott érveket arra vonatkozóan, hogy az alperes okszerűtlenül mérlegelte a rendelkezésre álló tényeket a jogsértés súlyának értékelése körében és ezzel megsértette a Ket. 109. § (4) bekezdését, valamint a Hbr. 1. § (2) bekezdését és a 4. § (2) bekezdését.

Mindezek alapján az eljárt bíróság nem bírálta el teljes körűen a felperes kereseti kérelmét, megsértve ezzel a Pp. 213. § (1) bekezdésében és 221. § (1) bekezdésében foglaltakat.

A kifejtett indokok alapján a Kúria a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-a alapján hatályon kívül helyezte, és a bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

Az új eljárásban a bíróság vizsgálni köteles a felperes keresetében szereplő - az ügyintézési határidőn és a tisztességes ügyintézéshez való jogon kívüli - egyéb érveket is, így elsődlegesen a Kkv. 12/A. § alkalmazhatóságát, tekintettel a 2/2013. Közigazgatási-munkaügyi jogegységi határozat megállapításaira is. Vizsgálni köteles továbbá a felperesnek a mérlegelés okszerűségével kapcsolatban előadott érveit, különösen arra tekintettel, hogy a határozat megfelel-e a Győr-Moson-Sopron Megyei Bíróság megismételt eljárásra vonatkozó iránymutatásának.

A Kúria a Pp. 275. § (5) bekezdése alapján csak a felülvizsgálati eljárásban felmerült költség összegét állapította meg, annak viseléséről az új határozatot hozó bíróság dönt.

Budapest, 2015. május 26.

Dr. Kovács András s.k. a tanács elnöke, Dr. Kovács Ákos s.k. előadó bíró, Dr. Fekete Ildikó s.k. bíró

(Kúria Kfv. III. 37.162/2015.)