3169/2022. (IV. 12.) AB végzés

alkotmányjogi panasz visszautasításáról

Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő

végzést:

Az Alkotmánybíróság az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény 19. § (2) bekezdés a) pontja "vagy volt" szövegrésze, 19. § (2a) bekezdés a) pontja és 20. § (2) bekezdése alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.

Indokolás

[1] 1. Az indítványozó jogi képviselője (Sinyei Ügyvédi Iroda, képviseli: dr. Sinyei Dávid ügyvéd) útján alkotmányjogi panaszt nyújtott be az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 26. § (1) bekezdése alapján. Az indítványozó kérelme arra irányult, hogy az Alkotmánybíróság állapítsa meg, hogy az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 19. § (2) bekezdés a) pontja "vagy volt" szövegrésze, 19. § (2a) bekezdés a) pontja és 20. § (2) bekezdése sérti az Alaptörvény I. cikk (3) bekezdését, XII. cikk (1) bekezdését, XXIV. cikk (1) bekezdését és XXVIII. cikk (1) bekezdését, és ezért ezeket semmisítse meg.

[2] Az alkotmányjogi panaszra okot adó ügy lényege az alábbiak szerint foglalható össze az Alkotmánybíróság számára rendelkezésre bocsátott iratanyag alapján.

[3] 1.1. Az indítványozó annak igazolását kérte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal Kelet-budapesti Adó- és Vámigazgatóságától (a továbbiakban: elsőfokú adóhatóság), hogy esetében nem állnak fenn az adózás rendjéről szóló 2017. évi CL. törvény (a továbbiakban: Art.) 19. § (2) bekezdésében felsorolt akadályok. Az elsőfokú adóhatóság megállapította, hogy az igazolás kiállításának feltételei nem állnak fenn, és ezért 4316570562 számú határozatával a kérelmet elutasította. Ennek oka az volt, hogy az indítványozó az akadályhordozó társaság vezető tisztségviselője és 50%-os szavazati joggal rendelkező tagja volt, és az akadályhordozó társaság az igazolás kiállítása iránti kérelem vizsgálatának időpontjában az állami adó- és vámhatóságnál nyilvántartott, túlfizetéssel csökkentett, több mint 180 napon keresztül folyamatosan fennálló, 5 millió forintot meghaladó (15 6 674 1 00 Ft) adótartozással rendelkezett. A vezető tisztségviselői és tagi jogviszony az adótartozás folyamatos fennállásának 180. napját (2019. szeptember 10.) megelőző 360. napon (2018. szeptember 15.), valamint azt követően is fennállt. Az elsőfokú adóhatóság tájékoztatta az indítványozót arról, hogy a határozat közlésétől számított 15 napos jogvesztő határidőn belül az Art. 25. § (2) bekezdése alapján kimentési kérelmet terjeszthet elő, amelynek elbírálására az Art. 20. § (1)-(7) bekezdéseit kell alkalmazni.

[4] 1.2. Az indítványozó kimentési kérelmet terjesztett elő, amelyben előadta, hogy az akadályhordozó társaság az indítványozó vezető tisztségviselői és tagi jogviszonya megszűnésének időpontjában, 2018. november 26. napján 237 180 000 Ft rövid lejáratú kötelezettséggel rendelkezett, amelyből 180 000 000 Ft egy magánszemélynek nyújtott kölcsönből származott. Ebben az időpontban az akadályhordozó társaság a köztartozásmentes adózói adatbázisban szerepelt, adótartozással eszerint nem rendelkezett. A magánszemély a kölcsön összegét az 5 millió forintot meghaladó adótartozás folyamatos fennállásának 180. napjáig, azaz 2019. szeptember 10-ig nem térítette meg. Az igazolás kiadásának megtagadására okot adó tartozást az azt felhalmozó akadályhordozó társaság azért nem tudta kiegyenlíteni, mert az általa teljesített szolgáltatásnyújtás ellenértékét az adós teljes egészében nem egyenlítette ki. Az indítványozó előadta továbbá, hogy a követelés érvényesítése érdekében úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben tőle elvárható volt. Igazolja mindezt a 2018. október 10. napján kelt keresetlevél, amelynek tanúsága szerint a kölcsön visszafizetése iránt az adóssal szemben a Debreceni Törvényszék előtt pert indított.

[5] Az elsőfokú adóhatóság a 2020. március 11. napján hozott 6094008848 iktatószámú határozatával az indítványozó kimentési kérelmét elutasította. Az akadályhordozó társaság által nyújtott kölcsön ugyanis nem minősül vevőkövetelésnek. Az Art. 20. § (2) bekezdés a) pontjának aa) és ab) alpontjai azonban a kimentéshez azt a feltételt támasztják, hogy vevőkkel, megrendelőkkel szemben álljon fenn a követelés, amit a számvitelről szóló 2000. évi C. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 29. §-a alapján kell kategorizálni. Egyéb követelés figyelembevételére a kimentési kérelem során nincs jogszabályi lehetőség, mert az nem tartozik bele a törvényi definícióba.

[6] Az indítványozó fellebbezésére eljáró Nemzeti Adó- és Vámhivatal Fellebbviteli Igazgatósága (a továbbiakban: másodfokú adóhatóság) az elsőfokú határozatot 2020. április 15-én kelt 4327286702 iktatószámú határozatával helybenhagyta. Indokolásában megerősítette, hogy az Art. 20. § (2) bekezdés a) pontja kifejezetten termékértékesítésből és szolgáltatásnyújtásból eredő követelésekről szól, amelyek az Sztv. 29. § (2) bekezdésében meghatározott vevőkövetelésnek feleltethetők meg. A kimentési kérelemben hivatkozott pénzkölcsönszerződésből származó követelés ezzel szemben egyéb követelésnek minősül.

[7] 1.3. Az indítványozó felperesként kereseti kérelmet nyújtott be az előbbi másodfokú határozattal szemben a Fővárosi Törvényszékhez, amely azt elutasította 35.K.707.360/2020/9. számú ítéletével. A bíróság indokolásában megállapította, hogy az indítványozónak azt kellett volna bizonyítania, hogy megfelel az Art. 20. § (2) bekezdés a) pontjában foglalt három konjunktív feltételnek. Ehhez annak bizonyítására is szükség lett volna, hogy az akadályhordozó cég a törvényi szabálynak megfelelő vevőköveteléssel rendelkezett. Az indítványozó által a közigazgatási eljárás során csatolt, valamint a közigazgatási per során is rendelkezésre állt kölcsönszerződésből éppen ellenkezőleg az volt megállapítható, hogy nem áruszállításból és szolgáltatásból eredő vevőköveteléssel rendelkezett az akadályhordozó cég. Az akadályhordozó ügyvezetőjének meghallgatását a bíróság, mint a per eldöntése szempontjából szükségtelen indítványt elutasította, ugyanis az indítványozó kimentési kérelmében és keresetlevelében hivatkozott vevőkövetelés fennállása, illetve a rendelkezésre álló pénzkölcsönszerződés minősítése olyan jogkérdés, amelynek eldöntése szempontjából az ügyvezetői előadás relevanciával nem bír.

[8] 2. A Fővárosi Törvényszék jogerős ítéletét követően az indítványozó alkotmányjogi panaszt terjesztett elő az Abtv. 26. § (1) bekezdése alapján az Art. 19. § (2) bekezdés a) pontja "vagy volt" szövegrészével, 19. § (2a) bekezdés a) pontjával és 20. § (2) bekezdésével szemben.

[9] 2.1. A főtitkár hiánypótlási felhívására benyújtott indítvány-kiegészítésében, amelyet az indítványozó az eredeti beadvánnyal egységes szerkezetbe foglalva terjesztett elő, a következőket adta elő azzal az eltéréssel, hogy az egységes változatban már nem hívta fel az Alaptörvény B) cikk (1) bekezdését és O) cikkét.

[10] Az Art. 19. §-ának támadott részei az indítványozó szerint sértik a vállalkozáshoz való jogot [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés], mert az "adószám megállapítás megtagadása, illetve törlésének fenyegetettsége miatt az érintett személy egyáltalán nem vehet részt a gazdasági életben "céget irányító szerepben", illetve kizárólag csak olyan cégben szerezhet kisebbségi tulajdonrészt, ahol más, többségi tulajdonnal rendelkező tulajdonos is van a társaságban. Ez a korlátozás azonban nem indokolható olyan személyek esetében, akik törvényesen működő cég vezető tisztségviselőjeként, cégvezetőjeként, tagjaként vagy részvényeseként tevékenykedtek e jogviszonyuk megszűnéséig. Ezért az alapjog-korlátozás az ő esetükben az Alaptörvény szükségesség és arányosság követelményét megfogalmazó I. cikk (3) bekezdését sérti."

[11] Az Art. 20. § (2) bekezdése az indítványban írtak alapján az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és XXVIII. cikk (1) bekezdése ugyanazon oknál fogva sérül. Mégpedig azért, mert az "adószám megállapításának megtagadásával, illetve törlésével érintett társaságok volt vezető tisztségviselőinek, cégvezetőinek, tagjainak vagy részvényeseinek -, akikkel szemben az eltiltás szankció alkalmazása történik - az Art. alapján nincs lehetőségük a kimentési álláspontjuk bizonyítására, hiszen a jogszabály nem teszi lehetővé ezen bizonyítást arra az időszakra, ameddig a cég vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagjai vagy részvényesei voltak, mivel a 20. § (2) bekezdés aa)-ac) bekezdések alapján az az adószám megállapítás megtagadása, illetve törlése időpontjában volna szükséges "ártatlanságukat" bizonyítani, amikor is már nem vezető tisztségviselői, cégvezetői, tagjai vagy részvényesei az adótartozással érintett cégnek, tehát egy lehetetlen helyzetbe kerülnek."

[12] 2.2. A pénzügyminiszter amicus curiae beadványt nyújtott be, amit az Alkotmánybíróság figyelembe vett döntéshozatala során.

[13] 3. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. §-a alapján mindenekelőtt azt kellett megvizsgálnia, hogy az alkotmányjogi panasz a befogadhatóság törvényi feltételeinek eleget tesz-e.

[14] 3.1. Az indítványozó a FőVárosi Törvényszék ítéletének közléséhez képest (2021. március 30.) az Abtv. 30. § (1) bekezdésében meghatározott hatvan napos határidő utolsó napján (2021. május 31.) nyújtotta be alkotmányjogi panaszát. A kérelmező magánszemély alkotmányjogi panasz benyújtására indítványozói jogosultsággal rendelkezik, és érintettsége fennáll, mivel a Fővárosi Törvényszék ítéletével befejezett bírósági eljárásban felperes volt. Jogorvoslati jogát kimerítette, amikor keresetet terjesztett elő a másodfokú adóhatóság határozatát vitatva. A jogerős ítélettel szemben további rendes jogorvoslati lehetőség nem állt rendelkezésére. Az indítvány felhívja az Alkotmánybíróság hatáskörét megalapozó szabályt [Abtv. 26. § (1) bekezdés], kifejezett kérelmet tartalmaz a jogkövetkezmények megállapítására, valamint pontosan megjelöli a támadott jogszabályi rendelkezéseket és az Alaptörvény sérülni vélt rendelkezéseit. Tehát az indítvány eleget tett az Abtv. 52. § (1b) bekezdés a), c)-d) és f) pontjaiban foglalt követelményeknek.

[15] 3.2. A határozott kérelem követelménye azt is magában foglalja, hogy az indítványnak egyértelműen elő kell adnia az eljárás megindításának indokait, alkotmányjogi panasz esetén az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének lényegét, továbbá indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett bírói döntés miért ellentétes az Alaptörvény megjelölt rendelkezésével [vesd össze: Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pont]. "Az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint pedig az indokolás hiánya (lásd pl.: 3058/2016. (III. 22.) AB végzés, Indokolás [11]; 3245/2016. (XI. 28.) AB végzés, Indokolás [10], [13]) az ügy érdemi elbírálásának akadálya" (lásd legutóbb: 3353/2019. (XII. 6.) AB végzés, Indokolás [21]). Visszautasításra ad okot az is, ha az indítványozó érvelése nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást. Az alkotmányossági összefüggéseket tehát be kell mutatnia az indítványozónak (a legutóbbi gyakorlatból lásd például: 3053/2019. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [12]; 3231/2018. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [13]; 3327/2019. (XI. 26.) AB végzés, Indokolás [14]; 3353/2019. (XII. 6.) AB végzés, Indokolás [21]; 3077/2020. (III. 18.) AB végzés, Indokolás [17]).

[16] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben az indítvány eleget tesz a határozott kérelemmel szemben támasztott törvényi feltételeknek [Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pont]. Az Alkotmánybíróság azt is megállapította továbbá, hogy méltányosan értékelve az előbbi törvényi követelményeket az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdésével és XXVIII. cikk (1) bekezdésével összefüggésben is megfelelőnek tekinthető az indítvány, jóllehet az indítványozó ugyanazzal az érveléssel magyarázta mindkét alapjog sérelmét és alkotmányjogilag releváns indokolást minimálisan, ám elégséges szinten adott elő.

[17] 3.3. Az Abtv. 26. § (1) bekezdése az indítványozó számára - egyéb feltételek teljesítése mellett - annyiban teszi lehetővé alkotmányjogi panasz benyújtását, amennyiben alaptörvény-ellenes jogszabály alkalmazása folytán következett be az Alaptörvényben biztosított joga sérelme. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az Art. 20. § (2) bekezdésének egészét az indítványozó ügyében nem alkalmazták. Ennek a bekezdésnek az a) pontját alkalmazták akkor, amikor azt vizsgálták, hogy az indítványozó a kimentési kérelem három konjunktív feltételét teljesítette-e az adóregisztrációs eljárásban. Az Art. 20. § (2) bekezdés b) és c) pontjával szemben előterjesztett alkotmányjogi panasz ezért érdemben nem volt vizsgálható.

[18] 3.4. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be. E két feltétel alternatív jellegű, bármelyik fennállása megalapozza a panasz befogadhatóságát. E feltételek meglétének a vizsgálata az Alkotmánybíróság mérlegelési jogkörébe tartozik.

[19] A jelen ügyben az indítványozó a bírói döntést egyáltalán nem támadta, ezért nem lehetett vizsgálni a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség kételyét. Az Alkotmánybíróság az alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés fennállását mérlegelte az alábbiak szerint.

[20] Először a vállalkozáshoz való jog [Alaptörvény XII. cikk (1) bekezdés] állított sérelmével kapcsolatban folytatta le a mérlegelést az Alkotmánybíróság, amelynek során figyelembe vette, hogy részletesen kimunkált és következetesen alkalmazott gyakorlata van e joggal kapcsolatban (lásd például: 32/2012. (VII. 4.) AB határozat, Indokolás [40]; 33/2019. (XI. 27.) AB határozat, Indokolás [50]; 3/2020. (I. 3.) AB határozat, Indokolás [35]-[36]). Ennek az a megállapítás is a részét képezi, hogy a szóban forgó alapjog "a vállalkozóvá válás lehetőségének - esetenként szakmai szempontok által motivált feltételekhez kötött, korlátozott - biztosítását jelenti. A vállalkozás joga nem abszolutizálható, és nem korlátozhatatlan: senkinek sincs alanyi joga egy meghatározott foglalkozással kapcsolatos vállalkozás, sem pedig ennek adott vállalkozási jogi formában való gyakorlásához. A vállalkozás joga annyit jelent - de annyit alkotmányos követelményként feltétlenül -, hogy az állam ne akadályozza meg, ne tegye lehetetlenné a vállalkozóvá válást (54/1993. (X. 13.) AB határozat, ABH 1993, 340, 341-342, 3062/2012. (VII. 26.) AB határozat, Indokolás [153]-[154])." (Lásd az Alaptörvény hatálya előtt először: 26/2013. (X. 4.) AB határozat, Indokolás [176]; lásd legutóbb: 3211/2021. (V. 19.) AB végzés, Indokolás [36])

[21] Az Alkotmánybíróság - a pénzügyminiszter szakmai álláspontjával egyezően - rámutat arra, hogy az adószám megállapításának akadályai az adóregisztrációs eljárásban a cégbejegyzésre kötelezett adózó adószámának megállapítására vonatkoznak. Nem érintik tehát azokat a vállalkozási jogi formákat, amelyeket nem kötelező bejegyezni a cégnyilvántartásba. Ilyennek minősül például az egyéni vállalkozói státusz. Az indítványban olyan előadás nem szerepelt, miszerint jogszabály csak meghatározott vállalkozási formában tette volna lehetővé az indítványozó számára az általa gyakorolni kívánt tevékenység folytatását. Formakényszerre vonatkozó előírást tehát nem lehetett megállapítani az indítvány alapján. Jelen alkotmányjogi panasz, ilyen körülmények között, a fentebb citált állandó gyakorlathoz képest nem vet fel olyan új, alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést, amely a panasz befogadását és érdemi elbírálását indokolta volna a vállalkozáshoz való jog tekintetében.

[22] Az Alkotmánybíróság azt is mérlegelte, hogy a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való jog [Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdés és XXVIII. cikk (1) bekezdés] vonatkozásában felmerül-e alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés. Ezekkel kapcsolatban azt szükséges felidézni, hogy mindegyik típusú alkotmányjogi panasz elsődleges célja "az egyéni, szubjektív jogvédelem: a ténylegesen jogsérelmet okozó alaptörvény-ellenes jogszabály, illetve alaptörvény-ellenes bírói döntés által okozott jogsérelem orvosolása. Ehhez kapcsolódik a jogszabály felülvizsgálatára irányuló alkotmányjogi panaszok esetén másodlagos célként a későbbiekben előforduló hasonló jogsértések megelőzése és ennek révén egyben az alkotmányos jogrend objektív védelme. Mindenekelőtt ebben különbözik az alkotmányjogi panasz eljárás az absztrakt utólagos normakontrolltól, amely - egyéni jogvédelmi funkció nélkül is - jövőbeli, esetleges vagy egyébként az indítványozót közvetlenül nem feltétlenül érintő elvont alkotmányossági probléma, alaptörvény-ellenesség megszüntetésének eszköze lehet (3367/2012. (XII. 15.) AB végzés, Indokolás [11]-[13])." (Lásd 3232/2018. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [10]) Más megfogalmazásban ez azt jelenti, hogy az "indítványozó szempontjából akkor van értelme az Alaptörvényben biztosított jogok megsértése miatti panasznak, ha az Alkotmánybíróság eljárása folytán jogsérelme orvosolhatóvá válik. Az alkotmányjogi panasz jogorvoslati funkciója az indítványozók nézőpontjából általában az elsődleges cél, jóllehet ezzel párhuzamosan az Alaptörvény védelme is érvényesül." (6/2020. (III. 3.) AB határozat, Indokolás [117])

[23] Az Alkotmánybíróság emlékeztet arra, hogy az indítványozó ügyében a kimentési kérelmet azért utasították el, mert az a követelés, amire az indítványozó azt alapozta, nem felelt meg az Art. 20. § (2) bekezdés a) pontja szerinti három konjunktív feltétel első két pontjának. Az adóhatóság és a bíróság szakjogi értelmezése szerint ugyanis vevőköveteléssel lehet eleget tenni a kérelemnek. Ezzel szemben az indítványozó egyéb követelésnek minősülő pénzkölcsönre hivatkozott. Az indítványozónak tehát elsődlegesen nem a bizonyítási kötelezettség és teher, hanem a jogalkalmazó szervek jogértelmezése okozott sérelmet, amelynek a felülbírálatára az Alkotmánybíróság nem rendelkezik hatáskörrel. A jogvita nem bizonyításra szoruló ténykérdésről, hanem jogértelmezési kérdésről szólt. Megjegyzendő egyebekben az is, hogy az indítványozó számára nem okozott nehézséget az általa hivatkozott, egyéb követelésnek minősülő pénzkölcsön tényének bizonyítása sem annak ellenére, hogy a hatósági eljárás megindítását megelőzően évekkel megszűnt az akadályhordozó vállalkozásban viselt tisztsége.

[24] Ezek alapján az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozóra sérelmes döntés nem a bizonyítási kötelezettséggel, illetve teherrel kapcsolatos szabályozásra vezethető vissza. Az indítványozó tartalmilag azt kifogásolta, hogy a vevőköveteléseken felüli egyéb követelést az Art. 20. § (2) bekezdés a) pont aa)-ab) alpontjai nem foglalják magukban. Az indítvány valójában ennek az indítványozó által megfogalmazott hiánynak a körülírására irányult. Ezért szükséges emlékeztetni arra, hogy mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányuló indítvány előterjesztésére az Abtv. hatálybalépése óta nincs jogszabályi lehetőség (lásd például: 3009/2012. (VI. 21.) AB határozat, Indokolás [62]; 3212/2019. (VII. 16.) AB végzés, Indokolás [13]-[15]; 3395/2020. (X. 29.) AB végzés, Indokolás [24]).

[25] A fentiek alapján az Alkotmánybíróság azt állapította meg, hogy az Alaptörvény XXIV. cikk (1) bekezdése és XXVIII. cikk (1) bekezdése vonatkozásában sem áll fenn alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés, mert az indítványozó ezek tekintetében egyfelől adójogi szakkérdés felülbírálatát kérte; másfelől beadványa mulasztással előidézett alaptörvény-ellenesség fennállásának megállapítására irányult abból a célból, hogy a kimentési kérelmet megalapozó követelések körét a törvényalkotó bővítse az egyéb követelésekkel. Az egyéb követeléseket, mint igazolási okot az Alkotmánybíróság nem tudja beemelni a normaszövegbe, mert jogalkotási hatáskörrel nincs felruházva.

[26] Összességében azt lehetett megállapítani ebben az ügyben, hogy az Abtv. 29. §-a értelmében nem volt lehetőség és szükség arra, hogy a vállalkozáshoz való joggal, valamint a tisztességes hatósági és bírósági eljáráshoz való joggal kapcsolatos indítványozói előadást az Alkotmánybíróság érdemben vizsgálja.

[27] 4. Mindezekre tekintettel az alkotmányjogi panasz nem felel meg a befogadhatóság feltételeinek, ezért azt az Alkotmánybíróság az Abtv. 56. § (1)-(3) bekezdése alapján tanácsban eljárva az Abtv. 26. § (1) bekezdése és 29. §-a, valamint az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján visszautasította.

Budapest, 2022. március 22.

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Hörcherné dr. Marosi Ildikó

előadó alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Salamon László alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szabó Marcel alkotmánybíró helyett

Dr. Dienes-Oehm Egon s. k.,

tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Szalay Péter alkotmánybíró helyett

Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2600/2021.