198/B/1998. AB határozat
jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára benyújtott indítvány tárgyában
A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!
Az Alkotmánybíróság jogszabályi rendelkezések alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára benyújtott indítvány tárgyában meghozta a következő
határozatot:
Az Alkotmánybíróság a köztisztviselők jogállásáról szóló 1992. évi XXIII. törvény 42. § (2) bekezdése, valamint a közalkalmazottak jogállásáról szóló 1992. évi XXXIII. törvény 67. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt elutasítja.
INDOKOLÁS
1. Az 1992. évi XXIII. törvény (a továbbiakban: Ktv.) 42. §-a így rendelkezik: "(1) A köztisztviselő a közszolgálati jogviszonya alapján havonta illetményre
jogosult.
(2) Az illetmény a 43. § (2) bekezdése szerint megállapított alapilletményből, valamint - az e törvényben meghatározott feltételek esetén - illetménykiegészítésből és illetménypótlékból áll."
A 43. § (2) bekezdése és a hozzá tartozó melléklet besorolási osztályokra és fizetési fokozatokra osztva állapítja meg az alapilletményeket.
Az 1992. évi XXXIII. törvény (a továbbiakban: Kjt.) 67. §-a szerint:
"(1) A közalkalmazott a fizetési fokozata alapján járó illetményén felül illetménykiegészítésben részesülhet.
(2) A kollektív szerződés határozza meg, hogy a munkáltató a gazdálkodás eredményének mely hányadát és milyen feltételek szerint fordítják illetménykiegészítésre.
(3) A munkáltató, ha az elért teljesítménytől függően térítésben részesül, annak meghatározott hányadát illetménykiegészítésre fordíthatja jogszabályban vagy ennek hiányában kollektív szerződésben foglaltak szerint. Ebben az esetben a közalkalmazottal külön megállapodásban kell meghatározni a részére járó illetménykiegészítés feltételeit és mértékét."
A Kjt. 64-66. §-ai rendelkeznek a fizetési fokozatok megállapításának feltételeiről, a garantált illetményről, a 69-75. §-ai pedig az illetménypótlék jogcímeiről és a különféle pótlékok mértékeiről.
2. Az indítványozó kifogásolja, hogy "az illetmény fogalma más-más értelmezést" kap a két törvényben. Nem tartja megengedhetőnek, hogy egyes munkajogi fogalmakról, pl. személyi alapbérről az egyik törvény (a Ktv.) említést tesz, a másik törvény (a Kjt.) pedig nem is használja a személyi alapbér meghatározást, csak az átmeneti rendelkezések között utal rá. A törvényi szabályok eltérő tartalmú megfogalmazásából arra a következtetésre jut, hogy miután "az illetmény fogalma nem ugyanazt jelenti a jubileumi jutalom esetén a köztisztviselőknél, ill. a közalkalmazottaknál" s minthogy ez csupán értelmezés kérdése, nem valósul meg a jogegyenlőség. Felfogása szerint az eltérő szabályozás ezért sérti az Alkotmány 70/A § (1)-(3) bekezdésében meghatározott alapjog: a hátrányos megkülönböztetés tilalmát.
3. Az indítvány megalapozatlan.
3.1. A munkaviszonyok - a régi, egységes Munka Törvénykönyvhöz (a továbbiakban: Mt.) viszonyított - újraszabályozását a 90-es évek fordulóján zajló társadalmi változások kényszerítették ki. Az Országgyűlés 1992-ben - szinte egy időben - három, a munkaviszonyok jogi rendezése tekintetében jelentősen differenciáló törvényt alkotott. A törvényhozó eltérően szabályozta a munkatevékenység feltételeit a gazdaságban, megnövelve e szférában a szerződéses szabadság mértékét; a közhatalmat gyakorló szervek körében, a stabilitás s számos más specifikum (előmeneteli rendszer, fegyelmi felelősség, kötött bér, munkavégzésen kívül is elvárható magatartás stb.) kötelezően betartandó meghatározásával; valamint a közalkalmazottak viszonylatában, amely szférában a kötöttségeket valamivel lazábban állapította meg, mint a köztisztviselők csoportjában, de a költségvetéstől való függés miatt a nevesített jogi követelményeket e körben sem mellőzte.
A munkával kapcsolatos viszonyok vázolt különbözősége, továbbá az egyes jogviszonyokban ellátott munkatevékenységek egymástól nyilvánvalóan eltérő jellege is indokolja a jogi szabályozás differenciálását. A három törvény a munkavállalók három valóságos csoportjára vonatkozóan szab meg - a bérre, az illetményre, az illetménykiegészítésre és pótlékokra, a jubileumi jutalom, a 13. havi fizetés feltételeire is kiterjedő - eltéréseket, s ezek nem tekinthetők diszkriminációnak. Alkotmányellenes megkülönböztetés ugyanis az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata szerint [pl. a 4/1993. (II. 12.) AB sz. határozatában] "csak összehasonlítható jogosultak vagy kötelezettek között vethető fel". (ABH 1993, 65.) A köztisztviselők, a közalkalmazottak, s a Munka Törvénykönyve hatálya alá tartozó munkavállalók pedig olyan egymástól elkülönült csoportokba sorolhatók, amelyekre az eltérő munkajogi szabályozás alkotmányosan indokolt. (A három törvény elemzése kapcsán ezt az értelmezést fejtette ki az Alkotmánybíróság a 44/B/1993. AB sz. határozatában is. ABH 1993, 575.)
Mivelhogy 1992 előtt az Mt. minden munkaviszony lényeges fogalomtárát egységesen határozta meg, továbbá mert a Ktv. és a Kjt. ma is utal a hatályos Munka Törvénykönyve számos rendelkezése alkalmazhatóságára vagy alkalmazásának mellőzésére, törvényszerkesztési követelményként adódott, hogy az új törvények a korábban használt kifejezéseket (pl. a személyi alapbért) és a ma is hatályos Mt.-beli meghatározásokat vagy átvegyék, vagy - ha nem veszik át - új jogi terminus technicus alá vonják azokat. Ez a szerkesztési megoldás semmilyen alkotmányossági problémát nem vet fel.
3.2. Az Alkotmánybíróság arra is rámutat, hogy a törvényhozás valamely, az Alkotmány sérelmét nem jelentő hibáját, (ideértve a törvények összevetéséből eredő bonyolultságot is) általában jogalkalmazói jogszabály-értelmezéssel kell feloldani. Az Alkotmánybíróság már a 35/1991. (VI. 20.) AB határozatában részletesen kifejtette, hogy "meghatározott életviszonyok, illetőleg tényállások ellentétes - vagy az értelmezéstől függően ellentétes - törvényi rendelkezése önmagában nem jelent alkotmányellenességet. Az ilyen rendelkezés alkotmányellenessé csak akkor válik, ha az egyben az Alkotmány valamely rendelkezésének a sérelmével is együtt jár, vagyis ha az ellentétes tartalmú szabályozás anyagi alkotmányellenességhez vezet, tehát ha a rendelkezések valamelyike meg nem engedett diszkriminációt, egyéb alkotmányellenes helyzet megteremtését vagy alkotmányos alapjog korlátozását eredményezi. Két (vagy több) törvényi rendelkezés esetleges kollíziója folytán előálló értelmezési nehézség azonban magában véve nem elegendő feltétele az alkotmányellenesség megállapításának." (ABH 1991, 176.)
4. A Ktv. és a Kjt. - indítványozó által vitatott - rendelkezéseiben az előnyök és hátrányok kiegyensúlyozzák egymást; azok egymáshoz való viszonyításában az Alkotmánybíróság nem talált az Alkotmány 70/A. §-ában megfogalmazott, megkülönböztetés tilalmába ütköző, meg nem engedett diszkriminációt, ezért az indítványt elutasította.
Budapest, 1999. január 11.
Dr. Németh János s. k.,
az Alkotmánybíróság elnöke
Dr. Bagi István s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Holló András s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Lábady Tamás s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Erdei Árpád s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Kiss László s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Tersztyánszky Ödön s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Vörös Imre s. k.,
alkotmánybíró