10/2015. AVÉ bírósági gyakorlat (AVÉ 2015/9.)
I. Köztartozás végrehajtása során a pénzintézet csak törvényes módon tagadhatja meg a (beszedési) megbízásban foglaltak teljesítését. II. A pénzügyi szolgáltató nem hivatkozhat megalapozottan a Vht. 79/D. § (1) bekezdése szerinti végrehajtási korlátozásra akkor, ha az általa működtetett adósi számláról egyébként rendszeresen nem az ügyleti biztosíték céljával összefüggő kifizetéseket teljesít. [a bírósági végrehajtásról szóló 1994. évi LIII. törvény (a továbbiakban: Vht.) 79/A. és 79/D. §-ai, 82/A. § (4) bekezdése, az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (a továbbiakban: Art.) 144. §-a, 152. § (1) bekezdése, 153. §-a]
Az elsőfokú hatóság végrehajtási eljárást folytatott a Kft. adóssal szemben az adószámláján fennálló, lejárt esedékességű adótartozás behajtása érdekében. Az elsőfokú adóhatóság több alkalommal hatósági átutalási megbízást bocsátott ki az adós, felperes által vezetett bankszámlái terhére, azonban felperes a hatósági átutalási megbízások teljesítésének nem tett eleget.
Az elsőfokú hatóság az Art. 153. §-a alapján határozatával kötelezte a felperest, mint a hatósági átutalás teljesítésére köteles pénzforgalmi szolgáltatót, hogy az átutalni elmulasztott fizetési kötelezettséget fizesse meg. A felperes a fellebbezésében előadta, hogy az adós és közötte korábban hitelszerződés jött létre, amely alapján fennálló követelései biztosítékaként javára, az adós szerződésben meghatározott számláira - amelyek megegyeznek a hatósági átutalási megbízással érintett számlákkal - óvadéki jog került alapításra. Így a számlákra befolyó összegek jóváírásuktól kezdődően a bank óvadékául szolgálnak. A felperes mellékletként csatolta a követelések feletti zálogjog és óvadék alapítására az adóssal megkötött szerződését. A szerződés szerint a felek megállapodtak abban, hogy az alapkövetelések kizárólag a banknál vezetett, a szerződésben megjelölt óvadéki számlákra történő jóváírással teljesíthetők. A számlákra - az alapkövetelésekből befolyó összegek és a számlák mindenkori egyenlege felett - az adós óvadéki jogot alapított a bank javára, ennek alapján a számlákra befolyó összegek jóváírásuktól kezdődően automatikusan a banki követelések biztosítékául szolgáló óvadéknak tekintendők. Rögzítették továbbá, hogy a számlák felett az adós a banki követelések teljes és végleges visszafizetéséig nem rendelkezhet.
A pénzintézet fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Döntését a Vht. 47. § (2) és (3) bekezdései, 79/A. § (1) bekezdése, 79/B. §-a, 79/D. §-a, 82/A. § (4) bekezdése, az Art. 144. §-a, 152. § (1) bekezdése, 153. §-a alapján hozta meg. Az adóhatóság határozatában rögzítette, hogy a felperes az adóhatóság, mint végrehajtó 19 átutalási megbízását nem teljesítette és válaszleveleiben nem is adott tájékoztatást arról, hogy az adós bankszámlái egyben óvadéki számlák is.
A bankszámlakivonatok felülvizsgálata során az adóhatóság megállapította, hogy adós a pénzforgalmát az óvadéki szerződés szerinti számlákról bonyolította, onnan kifizetéseket is teljesített (pl. munkabér, biztosítási és rezsiköltség) annak ellenére, hogy az óvadéki szerződés alapján a számlákra befolyó összegek jóváírásuktól kezdődően automatikusan a banki követelések biztosítékául szolgáló óvadéknak tekinthetők. Az adóhatóság szerint tehát a felperes az adósi utalásokat nem korlátozta a számlák óvadéki jellegére tekintettel, de az adóhatóság felé fennálló tartozás rendezése érdekében kibocsátott hatósági átutalási megbízásokat nem teljesítette. A jogerős határozat rögzítette, hogy a hatósági átutalási megbízások kibocsátása során nem volt megállapítható a bankszámlák óvadéki jellege, valamint a számlákra befolyó összegek mentessége, mivel a bank a számlákra beérkezett pénzeket nem kezelte elkülönítetten.
Az adóhatóság hivatkozott arra is, hogy a pénzügyi intézmény végrehajtásban való közreműködése a Vht.-n alapuló jogszabályi kötelezettség, minden olyan tevékenységért és mulasztásért felelős, amellyel megszegi e törvény szerint reá háruló kötelezettséget. Mivel a felperes nem a Vht.-nak megfelelően foganatosította az általa kezelt összegre vezetett végrehajtást és sem az átutalási, sem a tájékoztatási kötelezettségének nem tett eleget, ezért az elsőfokú hatóság jogszerűen kötelezte az átutalni elmulasztott összeg megfizetésére.
A felperes keresetében a hatóság határozatának megváltoztatását, illetve hatályon kívül helyezését és fizetési kötelezettségei törlését kérte. Indokolása szerint a bankszámlákon szereplő pénz felett - mint óvadékként lekötött összegek felett - az adós nem bírt rendelkezési joggal, a számlákhoz semmilyen hozzáférése nem volt, azok a pénzforgalmi szolgáltatás nyújtásáról szóló 2009. évi LXXXV. törvény (a továbbiakban: Pftv.) 21. § (2) bekezdése szerinti elkülönített bankszámlának minősültek. A számláról történt egyéb teljesítések kapcsán arra hivatkozott, hogy az adós időről időre megkereste és kérte, hogy az óvadékból egy-egy meghatározott összeget bocsásson a rendelkezésére annak érdekében, hogy harmadik személyek felé fennálló tartozásait teljesíteni tudja. Álláspontja szerint tehát a kérdéses számlákat érintő terhelések nem az adós által benyújtott átutalási megbízásokon, illetve azok automatikus teljesítésén alapultak, hanem a számlatulajdonos eseti kérésein, amelyek teljesítése a felperes és nem az adós kizárólagos döntése volt. Álláspontja szerint a hatósági átutalási megbízásokkal érintett bankszámlákon kezelt pénzösszegek megfelelnek a Vht. 79/D. § (1) bekezdés szerinti feltételeknek, mivel a pénzösszegeket a bank kezelte, ügyleti biztosíték céljára elkülönítetten, azok az adóst illeték meg, de a rendelkezése alól kikerültek, és az adóhatóság átutalási megbízásait az érintett számlák óvadéki, illetve biztosítéki jellege miatt nem teljesítette.
Az adóhatóság Art. 153. §-ára történő hivatkozása kapcsán kifejtette, hogy a fizetési kötelezettség megállapítása szempontjából nincs jelentősége annak, hogy a hitelintézet teljesíti-e az adóhatóság irányába a Vht. 82/A. § (4) bekezdése szerinti tájékoztatási kötelezettségét.
Az elsőfokú bíróság jogerős ítéletével a felperes keresetét elutasította. Az indokolása szerint óvadéki szerződés jellege tekintetében [Ptk. 270. § (1)-(2) bekezdések] a bíróság nem foglalt állást, mivel nem polgári bíróságként vizsgálta a felperes és az adós közötti szerződést.
Az ítélet szerint a Vht. 79/A. §-ában foglalt általános szabállyal szemben a Vht. 79/D. §-ában foglalt szűkítő feltétel jelen esetben nem volt alkalmazható, mivel nem volt konkrétan megállapítható az, hogy a felperes által kezelt, az adós tulajdonát képező számlákon szereplő összegek kikerültek az adós rendelkezése alól, hiszen a felperes jóváhagyásával, de azok felett az adós közvetve tudott rendelkezni, azokról utalás történt.
Az elsőfokú bíróság rögzítette továbbá, hogy az ügy befejező tárgyalásán kiderült az is, hogy a felperes megalapozatlanul állította, hogy az adósnak más pénzforgalmi számlái is voltak, mivel a csatolt cégkivonat elemzése alapján megállapítást nyert, hogy az adós a tárgyidőszakban kizárólag a felperes által vezetett óvadéki szerződéssel érintett számlákkal rendelkezett.
Az elsőfokú bíróság helytállónak találta az adóhatóság azon megállapítását is, hogy a felperes a Vht. 82/A. § (4) bekezdésében foglalt tájékoztatási kötelezettségét megsértette, továbbá rögzítette azt is, hogy a felperes, adós házipénztára tekintetében megfogalmazott állításait a polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) szabályai szerint nem bizonyította.
A felperes felülvizsgálati kérelmében az ítélet hatályon kívül helyezését és keresete teljesítését, illetve az elsőfokú bíróság új eljárásra utasítását kérte. Lényegében megismételte és fenntartotta a keresetében foglaltakat, álláspontja szerint az elsőfokú bíróság a Vht. és az Art. alkalmazott jogszabályai téves értelmezésével és alkalmazásával hozta meg határozatát.
A Kúria felülvizsgálati eljárása során megállapította, hogy a felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.
Az Art. a 144. §-a szerint az adóhatóság a végrehajtási eljárásban az egyes végrehajtási cselekmények foganatosításakor a Vht. rendelkezéseit alkalmazva jár el. A Vht. 79/A. § (1) bekezdése értelmében a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adóst megillető pénzösszeg teljes összegben végrehajtás alá vonható, és a Vht. 82/A. § (1) bekezdésében foglaltak szerint a pénzforgalmi szolgáltatónál kezelt, az adós rendelkezése alatt álló összeg végrehajtás alá vonása iránt a végrehajtó a végrehajtói letéti számla javára benyújtott hatósági átutalási megbízással intézkedik.
A Vht. 82/A. § (1) bekezdés második mondata és az Art. 152. § (1) bekezdése tartalmában megegyezik abban, hogy a fizetési számlát vezető pénzforgalmi szolgáltató az adóhatóság hatósági átutalási megbízását köteles teljesíteni.
A felperes ugyanakkor e törvényes kötelezettségét nem teljesítette, és miután az adóhatóság az Art. 153. §-a alkalmazásával határozattal kötelezte a felperest - a levonni, átutalni, megfizetni elmulasztott összeg erejéig - az adótartozás megfizetésére, azt adta elő, hogy az adós általa vezetett számlái óvadéki számlák, az azokra befolyt összegek a banki követelések biztosítékául szolgáló óvadékok, így a Vht. 79/D. § (1) bekezdése alapján a hatóság átutalási megbízásait az érintett bankszámlák óvadéki jellege miatt nem teljesíthette.
A Vht. felperes által hivatkozott 79/D. § (1) bekezdése akként rendelkezik, hogy a pénzforgalmi szolgáltatóknál kezelt, adóst megillető, de szabad rendelkezése alól kikerült - ügyleti biztosíték céljára elkülönítve kezelt - pénzösszeg csak e meghatározott céllal összefüggő, illetve e meghatározott ügyletből eredő követelések fejében vonható végrehajtás alá.
A Kúria egyetértett az alperessel és az elsőfokú bírósággal abban, hogy az adós cég, felperes által vezetett bankszámláinak működtetése nem felelt meg a Vht. 79/D. § (1) bekezdésében foglaltaknak, így arra a felperes törvénysértő mulasztása kimentését nem alapíthatja. A felperes ugyanis az adóssal megegyezve, annak számláiról nem az ügyleti biztosíték céljával összefüggően teljesített kifizetéseket, így például a közigazgatási iratok között lévő, a felperes és az adós közötti folyamatos kapcsolattartás alapján áram, gázpalack, sörcsap, 2 db szállás közvetítői jutaléka, bérek, háttérzene szolgáltatás, kábel tv, internet, vagyon biztosítás díjak/ellenértékek megfizetésére került sor.
A Kúria rögzítette azt is, hogy a felperes alaptalanul hivatkozott a Pftv. 21. § (2) bekezdésére, ugyanis e törvényhely szerint is a meghatározott célból elkülönített, a számlatulajdonos szabad rendelkezése alól kikerült pénzeszközök - az elkülönítés tartama alatt - csak a meghatározott célra használhatók fel.
A Kúria az adóhatósággal egyezően megállapította azt is, hogy a felperes a törvénysértő mulasztása mellett megsértette a Vht. 82/A. § (4) bekezdésében foglaltakat is, ugyanis a megbízás nem teljesítésének okát (tehát jelen esetben azt, hogy a teljesítés a Vht. 79/D. §-ban foglaltakba ütközne) a bank haladéktalanul köteles közölni a végrehajtóval, azonban a bank ilyen tájékoztatást a végrehajtónak nem adott. Ebből következően a Vht. 82/A. § (4) bekezdésének megsértése folyamatos volt a bank részéről az adóhatósági átutalási megbízások kibocsátása és nem teljesítése alatt, amelyet nem befolyásol az, hogy utóbb a jogerős ítélet állapította meg azt, hogy felperes a Vht. 79/D. §-ára alaptalanul hivatkozott.
Megjegyezte a Kúria azt is, hogy az elsőfokú bíróság a Pp. 164. § (1) bekezdése alapján a felperesnek az adós házipénztárával kapcsolatos, bizonyíték nélküli előadását, mint bizonyítatlan keresetrészt jogszerűen utasította el, a per elő tárgyalásán pedig teljeskörűen tájékoztatta a feleket a bizonyítási teher körében, így a felperes a Pp. 3. § (3) bekezdésének sérelmére alaptalanul hivatkozott.
A kifejtettekre figyelemmel a Kúria a jogerős ítéletet hatályában fenntartotta.
[Kúria Kfv.V.35.396/2014/6. szám; Budapest Környéki Közigazgatási és Munkaügyi Bíróság 2.K.27.180/2013/12. szám]