BH 2010.7.186 I. Gyermekelhelyezési perben a fél által a kirendelt igazságügyi szakértő véleményével szemben benyújtott magánszakértői vélemény alapot adhat a jogszabályban meghatározott szakértői testület megkeresésére [Pp. 183. §].

II. A gyermektartásdíj megállapításánál nemcsak a kötelezett kimutatott jövedelmének, hanem vagyoni viszonyainak is jelentősége van [Csjt. 69/C. és 72/A. §].

Az elsőfokú bíróság a felek házasságát felbontó ítéletében az 1995. június 3-án született D. G., az 1997. augusztus 12-én született M. M. és a 2001. április 27-én született H. G. kettős utónevű közös gyermekeket a felperesnél helyezte el. Az alperest gyermektartásdíjban marasztalta és rendelkezett az alperes és a gyermekek között kapcsolattartásról, továbbá a házastársi közös lakás használatának a megosztásáról.

Egyebekben (a közös szülői felügyelet elrendelése iránt) a keresetet és az alperes viszontkeresetét - amely a gyermekek közös szülői felügyelet melletti magánál történő elhelyezésére, a felperes gyermektartásdíjban való marasztalására, a felperes és a gyermekek közötti kapcsolattartás szabályozására és a házastársi közös lakás kizárólagos használatára irányult - elutasította.

Ítéletét a gyermekelhelyezés körében a lényeget tekintve azzal indokolta, hogy a házasság megromlása által előidézett válsághelyzetben, a családi egység felbomlása mellett, a gyermekek kedvezőbb fejlődése a két - gyermekeikhez őszintén ragaszkodó, ellátásukban, nevelésükben folyamatosan részt vevő - szülőik közül a felperes apánál várható. Az ő személyiségjegyei ugyanis az alperes anyáénál a gyermekek érdeke szempontjából jóval előnyösebbek. Ez a vonatkozó pszichológusi szakértői megállapítások mellett - az alperes által különösen kiélezett - konfliktusok soráni eseményekben és a peres eljárásban is megnyilvánult.

Az elsőfokú ítélet részbeni megváltoztatásával a viszontkereseti kérelmének maradéktalan helytadása érdekében az alperes fellebbezett. A felperes az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását indítványozta.

A fellebbezési eljárásban - a tartós jogviszonyban időközben bekövetkezett változások és a gyermeki érdekek minél teljesebb körű feltárása érdekében - a másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított. Ennek eredményeként a tényállást részletesen kiegészítette, és kiemelte azokat az elsőfokú eljárás adatai alapján is már kétséget kizáróan megállapítható tényeket, amelyeket ügydöntőnek tekintett.

Többek között rámutatott arra, hogy folyamatát tekintve - már csak a családi munkamegosztásból eredően is - a gyermekek gondviselésében és nevelésében a két szülő közül az anyának volt döntő szerepe. A szülői feladatait az alperes anya - a házasság megromlásáig a felperes által sem vitatottan - kifogástalanul ellátta. A házasság válságfolyamatában türelmet, kitartást és áldozatkészséget tanúsított, míg a felperes külső kapcsolatot létesített. Ez utóbbi tényről való tudomásszerzés az alperest pszichésen ugyan olyannyira megviselte, hogy szuicid kísérlete is volt, állapota azonban az önként igénybe vett pszichiátriai kezelés hatására javult, majd stabilizálódott is, amelyben anyai szerepe betöltésének is komoly jelentősége volt. A gyermekek körüli teendőket ugyanis a krízishelyzetben is maradéktalanul ellátta. Mindezekért az anya személyiségjegyeiben fellelhető labilitásnak és hangulatvezéreltségnek, amelyek a szakvélemény szerint az alperes nevelési alkalmasságát némiképp lerontják, olyan ügydöntő jelentőséget tulajdonítani, mint az elsőfokú bíróság, nem lehet. Ezt az értékelését vonatkoztatta a krízishelyzetben volt alperesi szuicid kísérletre és a perbeli magatartására is.

Mindkét szülőnek a gyermekekhez fűződő őszinte és kölcsönös kötődése, szülői alkalmassága, a felperesnek a családi egység megbomlásáért való felelőssége, az együttélés alatt jól működő huzamos idejű családi munkamegosztás, a legkisebb gyermeknek az anyához való erősebb érzelmi kötődése mellett az odaadó, felelősségteljes alperesi szülői magatartás értékelésével, a kiegészült és pontosított tényállásból a gyermekek érdekére az elsőfokú bírósággal ellentétest következtetést vont le. Ítéletében ezért az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta. A három gyermeket az alperes anyánál helyezte el, amellett is, hogy a gyermekek gondviselésében, nevelésében elfoglaltságaihoz képest a felperes is tevőlegesen részt vállalt.

Gyermektartásdíjra - az alperes által igényelt havi 3×80 000 forint helyett csak havi 3×70 000 forint összegben - a felperest kötelezte. A gyermekek és a szülő kapcsolattartását a felperes viszonylatában szabályozta. Módosította a lakáshasználat megosztását, míg egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét helybenhagyta, a felperest fellebbezési részperköltségben marasztalva.

Az ítélet ellen a felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő. A jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsőfokú ítélet hatályában fenntartását kérte, valamint felülvizsgálati eljárási költséget.

Kifogásolta, hogy a másodfokú bíróság döntése nem helyénvaló, mert a magánszakvélemény bizonyító erejével kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság iránymutatásától eltérő részbizonyítás után alaptalanul mérlegelte felül az elsőfokú bíróság tényállását, abból pedig a gyermekek érdekének nem megfelelő következtetés levonásával döntött az ő elhelyezésük kérdésében. Ezt alátámasztandóan az alperesnek a jogerős ítélet kihirdetése utáni kontrollálatlan magatartására is hivatkozott. Jogszabálysértésként a Csjt. 72/A. §-ának kívül a Csjt. 69/C. § (2) bekezdésében foglaltakat is megjelölte, ez utóbbit a gyermektartásdíjban való marasztalásával összefüggésben, sérelmezve, hogy annak mértékét a jogerős ítélet az alperesi fellebbezésnek helytadva a teljes fizetésében határozta meg.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet felülvizsgálattal támadott rendelkezéseinek a hatályában fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem alaptalan.

A másodfokú bíróság - a Pp. 235. § (1) bekezdés második fordulata, a 249. § (1) bekezdése és a Legfelsőbb Bíróság 17. számú Irányelvében foglalt azon iránymutatás szem előtt tartásával, hogy a gyermekek érdeke megállapításakor valamennyi őket érintő tényt, körülményt fel kell tárni [akár hivatalból is a Pp. 286. § (1) bekezdés alkalmazásával] - a Pp. 253. § (2) bekezdésében foglalt jogkörében eljárva nem sértett eljárási vagy anyagi jogi jogszabályt, amikor a részbizonyítás lefolytatása után az elsőfokú tényállást, illetőleg a tényállásból levont jogi következtetést "felülmérlegelte".