A Debreceni Ítélőtábla Pf.20580/2013/17. számú határozata tulajdonjog megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 75. §, 78. §, 253. §, 254. §, 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 43. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Csiki Péter, Kocsis Ottília, Veszprémy Zoltán

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.II.20.580/2013/17. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Bólyai János és Társa Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Szikinger István ügyvéd) által képviselt felperes neve (címe) lakos felperesnek - a dr. Borbély Ferenc ügyvéd (címe) által képviselt Ny. Város Önkormányzata (I.rendű alperes címe) I. rendű, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (címe, ügyintéző: dr. Simon Zsuzsanna ügyvéd (címe) és a Nemzeti Fejlesztési Miniszter (képviseletében eljár: dr. ..... jogtanácsos, címe) által képviselt Magyar Állam II. rendű és a dr. Borbély Ferenc ügyvéd (címe) által képviselt III.rendű alperes neve (címe) lakos III. rendű alperesek ellen tulajdonjog megállapítása és kártérítés iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/2013/50. számú ítélete ellen a felperes által 53. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű alperesnek 500 000 (Ötszázezer) forint, a II. rendű alperesnek 135 000 (Egyszázharmincötezer) forint általános forgalmi adót tartalmazó 635 000 (Hatszázharmincötezer) forint, a III. rendű alperesnek 25 000 (Huszonötezer) forint fellebbezési eljárási költséget.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

1952-ben a felperes apai nagymamájának, T. J.-nak a tulajdonában állt a Ny. 231/1 helyrajzi számú ingatlan 2/3 hányada, valamint a ny.-i 231/2, 232/1 és 232/2 helyrajzi számú ingatlanok 1/1 tulajdoni illetősége (a továbbiakban: perbeli ingatlanok). Ezen ingatlanokat a D-i Földhivatal listája szerint az 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet alapján 1952. május 12-én kártalanítás nélkül állami tulajdonba vették.

A felperes édesapja, Cs. J. 1991. december 16-án kárpótlás iránti kérelmet terjesztett elő a perbeli ingatlanok kártalanítás nélküli állami tulajdonba vételre alapítottan, leszármazói jogon, mint T. J. gyermeke. A kérelemnek a ..... M-i Kárrendezési Hivatal 1992. november 10-én kelt határozatával helyt adott és a kérelmező részére az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kpt.) alapján 488 000 forint összegű kárpótlási jegyben fizetendő kárpótlást állapított meg. A kárpótlási jegyeket a felperes édesapja megkapta.

Cs. J. 2008. augusztus 16-án elhunyt.

A felperes előadása szerint a perbeli ingatlanok jelenleg a ny-i 1292, 1293/1, 1293/3, 1293/4, 1293/5, 1293/6, 1294/3 és 532 helyrajzi számok alatt vannak nyilvántartva, melyek közül az 1293/1 helyrajzi számú ingatlan a III. rendű alperes tulajdonában, a továbbiak az I. rendű alperes tulajdonában állnak.

A felperes keresetében elsődlegesen kérte az alperesek annak tűrésére kötelezését, hogy az ingatlan-nyilvántartásban a perbeli ingatlanokra tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön, a II. rendű alperes törvénysértő eljárásának megállapítása mellett. Másodlagosan kérte annak megállapítását, hogy a perbeli ingatlanokra az I. és a III. rendű alperes jogellenesen szerzett tulajdonjogot, s kérte a II. rendű alperes kötelezését 400 000 000 forint kártérítés megfizetésére.

Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, a felperest kötelezte az I. rendű alperes részére 1 000 000, a II. rendű alperes részére 1 270 000, a III. rendű alperes részére 100 000 forint perköltség megfizetésére.

Az elsődleges kereseti kérelem kapcsán kifejtette, hogy az egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. február 17-én kihirdetett 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján állami tulajdonba kellett venni a rendeletben részletesen meghatározott ingatlanokat. A tvr. 10. §-ának (1) bekezdése rendelkezése szerint az állami tulajdonba vétel kártalanítás mellett történik, s a kártalanítás módját és mértékét külön jogszabálynak kellett megállapítani. A rendelet 11. § (1) bekezdése kimondta, hogy az állami tulajdonba vett házingatlanhoz kapcsolódó jogok az állami tulajdonba vétellel egyidőben az államra szálltak. A kártalanításról szóló jogszabályt a jogalkotó nem alkotta meg, az állami tulajdonba vett ingatlanok után kártalanítás fizetésére nem került sor.

A rendszerváltozást követően az Országgyűlés megalkotta a Kpt.-t, az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk orvoslása céljából. A törvény 1. § (1) bekezdése kimondta, hogy részleges kárpótlás illeti meg azokat a természetes személyeket, akiknek magántulajdona a törvény mellékleteiben felsorolt jogszabályok alkalmazása által szenvedett sérelmet. A törvény 2. számú mellékletének 15. pontja megjelölte az 1952. évi 4. számú törvényerejű rendeletet.

Az elsőfokú bíróság a törvény indokolásából kiemelte, hogy "az állam a magántulajdonban korábban okozott sérelmek orvoslását nem a tulajdoni tárgyak visszajuttatásával (reprivatizációval), hanem a volt tulajdonosok részleges vagyoni kárpótlásával kívánja orvosolni".

A törvényszék határozatában rámutatott arra, hogy a bíróság nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szerv, melyre figyelemmel döntéseinek határait az adott jogviszonyra irányadó és hatályos jogszabályi rendelkezések jelölik ki. A peresített követelésekről azok alapján kell határoznia, nem tartozik kompetenciájába a jogszabályi normakontroll. Hangsúlyozta, hogy a felperes jogelődjének tulajdonjog vesztésére, a Magyar Állam tulajdonjog szerzésére az 1952. évben hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került sor. Ennek eredményeként a felperes jogelődje a perbeli ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogát a hatályos jog szerint elveszítette. Ebből következően a tulajdoni igények el nem évülésére való felperesi hivatkozást a kereset elbírálása során irrelevánsnak találta.

Kiemelte, hogy a rendszerváltozást követően a jogalkotó az állam által a magántulajdonban korábban okozott sérelmet a Kpt. megalkotásával kísérelte meg orvosolni, s ez a jogszabály irányadó a perbeli jogviszony elbírálása körében is, s egyben meghatározza a bíróság perbeli keresetről való döntésének szempontrendszerét.

Összességében akként foglalt állást, hogy a felperesnek nincs megalapozott tulajdonjogi igénye a perbeli ingatlanokra, a felhívott jogszabályi környezet speciális rendelkezéseit pedig a felperes által hivatkozott egyéb törvényi, nemzetközi jogi vagy szerződéses, illetőleg alapelvi normák nem törték át. Erre figyelemmel az elsődleges kereseti kérelem tulajdonjog megállapításra irányuló részét elutasította.

Az ugyancsak az elsődleges kereseti kérelem részeként előterjesztett megállapítási kereset elutasítását azzal indokolta, hogy a megállapítási kereset Pp. 123. §-ában írt konjunktív feltételei hiányoznak.