A Debreceni Ítélőtábla Pf.20580/2013/17. számú határozata tulajdonjog megállapítása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 75. §, 78. §, 253. §, 254. §, 1989. évi XXXII. törvény (Abtv.) 43. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 14. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Csiki Péter, Kocsis Ottília, Veszprémy Zoltán

Kapcsolódó határozatok:

Debreceni Törvényszék P.20117/2013/50., *Debreceni Ítélőtábla Pf.20580/2013/17.*, 3314/2014. (XI. 21.) AB végzés

***********

DEBRECENI ÍTÉLŐTÁBLA

Pf.II.20.580/2013/17. szám

A Debreceni Ítélőtábla a Bólyai János és Társa Ügyvédi Iroda (címe, ügyintéző: dr. Szikinger István ügyvéd) által képviselt felperes neve (címe) lakos felperesnek - a dr. Borbély Ferenc ügyvéd (címe) által képviselt Ny. Város Önkormányzata (I.rendű alperes címe) I. rendű, a Magyar Nemzeti Vagyonkezelő Zrt. (címe, ügyintéző: dr. Simon Zsuzsanna ügyvéd (címe) és a Nemzeti Fejlesztési Miniszter (képviseletében eljár: dr. ..... jogtanácsos, címe) által képviselt Magyar Állam II. rendű és a dr. Borbély Ferenc ügyvéd (címe) által képviselt III.rendű alperes neve (címe) lakos III. rendű alperesek ellen tulajdonjog megállapítása és kártérítés iránt indított perében a Debreceni Törvényszék 6.P.20.117/2013/50. számú ítélete ellen a felperes által 53. sorszám alatt előterjesztett fellebbezés folytán meghozta a következő

ítéletet:

Az ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyja.

Kötelezi a felperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg az I. rendű alperesnek 500 000 (Ötszázezer) forint, a II. rendű alperesnek 135 000 (Egyszázharmincötezer) forint általános forgalmi adót tartalmazó 635 000 (Hatszázharmincötezer) forint, a III. rendű alperesnek 25 000 (Huszonötezer) forint fellebbezési eljárási költséget.

Ez ellen az ítélet ellen nincs helye fellebbezésnek.

Indokolás

1952-ben a felperes apai nagymamájának, T. J.-nak a tulajdonában állt a Ny. 231/1 helyrajzi számú ingatlan 2/3 hányada, valamint a ny.-i 231/2, 232/1 és 232/2 helyrajzi számú ingatlanok 1/1 tulajdoni illetősége (a továbbiakban: perbeli ingatlanok). Ezen ingatlanokat a D-i Földhivatal listája szerint az 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet alapján 1952. május 12-én kártalanítás nélkül állami tulajdonba vették.

A felperes édesapja, Cs. J. 1991. december 16-án kárpótlás iránti kérelmet terjesztett elő a perbeli ingatlanok kártalanítás nélküli állami tulajdonba vételre alapítottan, leszármazói jogon, mint T. J. gyermeke. A kérelemnek a ..... M-i Kárrendezési Hivatal 1992. november 10-én kelt határozatával helyt adott és a kérelmező részére az állam által az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk részleges kárpótlásáról szóló 1991. évi XXV. törvény (a továbbiakban: Kpt.) alapján 488 000 forint összegű kárpótlási jegyben fizetendő kárpótlást állapított meg. A kárpótlási jegyeket a felperes édesapja megkapta.

Cs. J. 2008. augusztus 16-án elhunyt.

A felperes előadása szerint a perbeli ingatlanok jelenleg a ny-i 1292, 1293/1, 1293/3, 1293/4, 1293/5, 1293/6, 1294/3 és 532 helyrajzi számok alatt vannak nyilvántartva, melyek közül az 1293/1 helyrajzi számú ingatlan a III. rendű alperes tulajdonában, a továbbiak az I. rendű alperes tulajdonában állnak.

A felperes keresetében elsődlegesen kérte az alperesek annak tűrésére kötelezését, hogy az ingatlan-nyilvántartásban a perbeli ingatlanokra tulajdonjoga bejegyzésre kerüljön, a II. rendű alperes törvénysértő eljárásának megállapítása mellett. Másodlagosan kérte annak megállapítását, hogy a perbeli ingatlanokra az I. és a III. rendű alperes jogellenesen szerzett tulajdonjogot, s kérte a II. rendű alperes kötelezését 400 000 000 forint kártérítés megfizetésére.

Az alperesek ellenkérelmükben a kereset elutasítását kérték.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, a felperest kötelezte az I. rendű alperes részére 1 000 000, a II. rendű alperes részére 1 270 000, a III. rendű alperes részére 100 000 forint perköltség megfizetésére.

Az elsődleges kereseti kérelem kapcsán kifejtette, hogy az egyes házingatlanok állami tulajdonba vételéről szóló 1952. február 17-én kihirdetett 1952. évi 4. számú törvényerejű rendelet 1. §-ának (1) bekezdése alapján állami tulajdonba kellett venni a rendeletben részletesen meghatározott ingatlanokat. A tvr. 10. §-ának (1) bekezdése rendelkezése szerint az állami tulajdonba vétel kártalanítás mellett történik, s a kártalanítás módját és mértékét külön jogszabálynak kellett megállapítani. A rendelet 11. § (1) bekezdése kimondta, hogy az állami tulajdonba vett házingatlanhoz kapcsolódó jogok az állami tulajdonba vétellel egyidőben az államra szálltak. A kártalanításról szóló jogszabályt a jogalkotó nem alkotta meg, az állami tulajdonba vett ingatlanok után kártalanítás fizetésére nem került sor.

A rendszerváltozást követően az Országgyűlés megalkotta a Kpt.-t, az állampolgárok tulajdonában igazságtalanul okozott károk orvoslása céljából. A törvény 1. § (1) bekezdése kimondta, hogy részleges kárpótlás illeti meg azokat a természetes személyeket, akiknek magántulajdona a törvény mellékleteiben felsorolt jogszabályok alkalmazása által szenvedett sérelmet. A törvény 2. számú mellékletének 15. pontja megjelölte az 1952. évi 4. számú törvényerejű rendeletet.

Az elsőfokú bíróság a törvény indokolásából kiemelte, hogy "az állam a magántulajdonban korábban okozott sérelmek orvoslását nem a tulajdoni tárgyak visszajuttatásával (reprivatizációval), hanem a volt tulajdonosok részleges vagyoni kárpótlásával kívánja orvosolni".

A törvényszék határozatában rámutatott arra, hogy a bíróság nem jogalkotó, hanem jogalkalmazó szerv, melyre figyelemmel döntéseinek határait az adott jogviszonyra irányadó és hatályos jogszabályi rendelkezések jelölik ki. A peresített követelésekről azok alapján kell határoznia, nem tartozik kompetenciájába a jogszabályi normakontroll. Hangsúlyozta, hogy a felperes jogelődjének tulajdonjog vesztésére, a Magyar Állam tulajdonjog szerzésére az 1952. évben hatályos jogszabályi rendelkezéseknek megfelelően került sor. Ennek eredményeként a felperes jogelődje a perbeli ingatlanokra vonatkozó tulajdonjogát a hatályos jog szerint elveszítette. Ebből következően a tulajdoni igények el nem évülésére való felperesi hivatkozást a kereset elbírálása során irrelevánsnak találta.

Kiemelte, hogy a rendszerváltozást követően a jogalkotó az állam által a magántulajdonban korábban okozott sérelmet a Kpt. megalkotásával kísérelte meg orvosolni, s ez a jogszabály irányadó a perbeli jogviszony elbírálása körében is, s egyben meghatározza a bíróság perbeli keresetről való döntésének szempontrendszerét.

Összességében akként foglalt állást, hogy a felperesnek nincs megalapozott tulajdonjogi igénye a perbeli ingatlanokra, a felhívott jogszabályi környezet speciális rendelkezéseit pedig a felperes által hivatkozott egyéb törvényi, nemzetközi jogi vagy szerződéses, illetőleg alapelvi normák nem törték át. Erre figyelemmel az elsődleges kereseti kérelem tulajdonjog megállapításra irányuló részét elutasította.