EH 2006.1405 A nem vagyoni kártérítés összegének az elbíráláskori értékviszonyok alapulvételével való megállapítására nem ad alapot önmagában az, hogy a keresetindítás az elévülési idő végéhez közeli időben történt [Ptk. 301. §, 355. §, 360. §].
Az I-II. r. felperesek, valamint a IV. r. alperes által kötött tartási szerződést a bíróság az 1997-ben hozott jogerős ítéletével megszüntette. Ezt megelőzően, még 1996 szeptemberében az alperesek megjelentek a felperesek által használt Ny., G. út 15. szám alatti ingatlanban és a felperesek lakrészéből kipakolták a felperesek ingóságait, részben a használatukban maradt helyiségekbe, részben az udvarra, majd a kiürített helyiségek ajtaját az I. r. alperes beszegezte.
A felperesek a keresetükben a helyiségek kiürítésének módjára, az alperesek jogsértő magatartására alapítottan vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték az alperesek kötelezését.
A bíróság jogerős közbenső ítéletével megállapította az alperesek kártérítési felelősségét a káreseménnyel kapcsolatban a felpereseket ért károkért. A kár összegére folyt eljárásban az elsőfokú bíróság ítéletével a keresetnek részben helyt adva megállapította, hogy az I-II. r. felperesek vagyoni kárigénye a beszegezett ajtó sérülésével felmerült 15 000 forint erejéig alapos, ennek megfizetésére kötelezte az alpereseket. A felperesek nem vagyoni kárigényét túlnyomórészt alaposnak tartotta és megállapította, hogy az alperesek magatartása a III-IV. r. felpereseknél olyan lelki traumát okozott, amelynek következtében az akkor 12 éves III. r. felperes és a 9 éves IV. r. felperes pszichés károsodást szenvedett, azóta mindketten rendszeres pszichiátriai kezelésre szorulnak. Az I-II. r. felperesek egészségi állapota pedig rosszabbodott, a korábban már meglévő pszichiátriai alapbetegségük súlyosbodott, amelynek mértéke nagyobb a II. r. felperes esetében. E körülményeket értékelve az elsőfokú bíróság úgy látta, hogy a felperesek a testi és lelki egészséghez fűződő személyiségi jogaik sérelme folytán a Ptk. 355. §-ának (1) bekezdése alapján nem vagyoni kártérítésre tarthatnak igényt. Annak mértékét a jogsértés folytán őket ért hátrány figyelembevételével állapította meg, és az alpereseket az I. r. felperes javára 300 000 forint, a II. r. felperes javára 600 000 forint, míg a III-IV. r. felperesek javára személyenként 1 200 000 forintban határozta meg, ennek megfizetésére kötelezte az alpereseket a megítélt összegeknek a káresemény időpontjától járó késedelmi kamatával együtt. A felperesek ezt meghaladó keresetét elutasította és rendelkezett a perköltségek, valamint az illetékek térítéséről.
A másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság ítéletének fellebbezett részét részben megváltoztatta és a megítélt nem vagyoni kártérítés összegét valamennyi felperes esetében a felére mérsékelte. Ehhez képest az I. r. felperes javára 150 000 forint, a II. r. felperes javára 300 000 forint, a III-IV. r. felperesek javára személyenként 600 000 forint megítélését tartotta indokoltnak, és mellőzte az alperesek kamatfizetésre való kötelezését. A határozat indokolásában kifejtette, hogy az I-II. r. felperesek terhére "jelentős igényérvényesítési - időbeli mulasztás állapítható meg", ezért a nem vagyoni kárpótlás összegét a határozat meghozatalakori ár- és értékviszonyok alapulvételével, és kellő mértéktartással határozta meg.
A jogerős ítélet ellen a felperesek nyújtottak be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének a) pontjára és b) pontjának bb) alpontjára alapították. Álláspontjuk szerint a követelés érvényesítésében őket mulasztás nem terheli, mert az igényüket az elévülési időn belül benyújtották. Ha a másodfokú bíróság úgy látta, hogy a rendelkezésre álló határidőn belül késlekedtek, akkor annak kimentésére kellett volna lehetőséget adnia. Előadták, hogy a káreseményt követően a mindennapjaikat a saját egészségi állapotuk, és a gyermekeik pszichiátriai tünetei határozták meg, és ez egy "elévülés nyugvása közeli" helyzetet teremtett. Tőlük nem volt elvárható a per azonnali megindítása. Ha pedig nem a határidőn belüli késedelem okán, hanem egyéb okból csökkentette a megítélt összegeket a másodfokú bíróság, akkor nem tett eleget a Pp. 221. §-ának (1) bekezdésében foglalt indokolási kötelezettségének, mert csupán a mértéktartásra hivatkozott. A megítélt összegek egyébként nem alkalmasak az őket ért személyiségi jogsérelem orvoslására, és jogsértő a késedelmi kamat megítélésének mellőzése is. Ha a másodfokú bíróság a jelenlegi ár- és értékviszonyok figyelembevételével állapította meg a nem vagyoni kárpótlás összegét, akkor a késedelmi kamat kezdő időpontját a perindítástól kellett volna meghatározni. A másodfokú bíróság megsértette a Pp. 206. §-ában foglaltakat is, mert nem mérlegelte kellően a körülményváltozásaikat, azokat a hátrányokat, amelyek az alperesek jogsértése folytán őket érték, sőt, a megállapított összegek jelentősen és feltűnően eltérnek az elbíráláskori ár- és értékviszonyoktól. Ennek bizonyítására számításokkal levezették a káresemény bekövetkezésekori és a jogerős ítélet meghozatalakori értékváltozásokat.
Kérték a jogerős ítélet megváltoztatását és az elsőfokú bíróság ítéletének a helybenhagyását.
Az alperesek felülvizsgálati ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.
A Legfelsőbb Bíróság a felülvizsgálati kérelem Pp. 273. §-ának (1) bekezdése szerinti előzetes megvizsgálása alapján a felülvizsgálati eljárás lefolytatását elrendelte, az Alkotmánybíróság 42/2004. (XI. 9.) AB határozatából következően azonban kizárólag abban a kérdésben foglalt állást, hogy a jogerős ítélet a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének hatályos rendelkezése szerint a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okokból az ügy érdemi elbírálására kihatóan jogszabálysértő-e.
A Ptk. 360. §-ának (1) bekezdése értelmében a kártérítés a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, míg a (2) bekezdése úgy rendelkezik, hogy a kárért felelős személy helyzetére a szerződés teljesítésében késedelmes kötelezettre irányadó szabályokat kell megfelelően alkalmazni. Ezeken a rendelkezéseken alapul a károkozó Ptk. 301. §-ának (1) bekezdése szerinti késedelmi kamatfizetési kötelezettsége, amelynek a PK 50. számú állásfoglalás értelmében a kereseti kérelem korlátot szab.
A Ptk. 355. §-ában foglalt rendelkezések, és ehhez kapcsolódóan a Ptk. 360. §-ának (1) és (2) bekezdésében, valamint a 301. §-ában írt szabályok azt a célt szolgálják, hogy a károsult olyan helyzetbe kerüljön, mint amilyenben akkor lett volna, ha a károsodás nem következik be. A késedelmi kamat megítélése azonban nem hozza feltétlenül abba a helyzetbe a károsultat, amelyben a károsodás bekövetkezte előtt volt, ezért az ítélkezési gyakorlat - reparációs célból - lehetőséget teremt arra, hogy ha a károkozás, illetőleg az elbírálás idején irányadó ár- és értékviszonyokban olyan jelentős eltérés mutatkozik, amely miatt a kártérítés a reparációs célt nem szolgálja, a bíróság - kellő indokok alapján - az időközben bekövetkezett ár- és értékviszonyok változását kifejező, az elbírálás idején érvényesülő értékviszonyok alapulvételével határozza meg a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése szerint sajátos cél kielégítését szolgáló nem vagyoni kártérítés összegét. Ebben az esetben azonban ettől kezdődően, és nem visszamenőlegesen, tehát nem a károkozás idejétől jár a késedelmi kamat.
Arra azonban sem a jogszabály, sem az ítélkezési gyakorlat nem ad lehetőséget, hogy a bíróság az említett méltányolható érdek nélkül, valójában a károsultak büntetéseként az elbírálás időpontjában irányadó értékviszonyok alapján, ráadásul késedelmi kamat nélkül - kettős hátrányt okozva - határozza meg a nem vagyoni kártérítés összegét. Erre nem ad alapot az elévülési időn belül, "késedelmesen" indított kereset. Arra pedig semmi adat nincs, hogy a felperesek ok nélkül késlekedtek az indokolatlanul magasabb összegű kártérítés elérése érdekében; valójában nem a reparáláson túli "gazdagodás" céljából terjesztették elő a keresetet az elévülési idő vége közeli időben.
A bíróság jogerős ítéletében jogszabály rendelkezése és kellő indok, illetőleg lehetőség nélkül állapította meg a felpereseknek járó nem vagyoni kártérítés összegét az elbíráláskori értékviszonyok alapulvételével, és tévedett, amikor ettől kezdődően sem ítélt meg késedelmi kamatot annak ellenére, hogy a felperesek azt kérték, és a jogszabály is kamatfizetési kötelezettséget ír elő a késedelem idejére [Ptk. 301. § (1) bek.].
Azt helyesen állapította meg a bíróság jogerős ítéletében, hogy az alperesek magatartása súlyosbította az I-II. r. felperesek korábbról meglévő pszichiátriai alapbetegségét, a III-IV. r. felperesek pedig - akiknek korábban ilyen betegségük nem volt - lelki traumát szenvedtek el. Valamennyi felperesnek sérült a testi-lelki egészséghez fűződő személyiségi joga, de az alperesek eljárásával valamennyiük emberi méltósághoz, és a magánlakáshoz, annak zavartalanságához fűződő személyiségi joguk is.
A felperesek nem vagyoni kártérítési igénye tehát alapos volt [Ptk. 355. § (1) bek.], a kártérítés mértékét pedig a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján kellett meghatározni. Az egészségkárosodásnak, mint hátránynak az összegszerűség körében értékelhető jellemzője, hogy az I-II. r. felpereseknél az igazolt állapotrosszabbodás jelentős, a III-IV. r. felperesek esetében pedig elhúzódó pszichikus traumatizáció áll fenn. A jogerős ítéletben a felperesek terhére értékelt, de meg sem indokolt, és valójában fenn sem álló késedelem nem adott okot arra, hogy a másodfokú bíróság az elbíráláskori ár- és értékviszonyok alapulvételével állapítsa meg a nem vagyoni kártérítés összegét, a "mértéktartás" meghatározó szerepére történt utalásnak pedig önmagában nincs értelmezhető jelentősége.
A felpereseknek járó nem vagyoni kártérítés összegét a káresemény bekövetkeztekor irányadó értékviszonyok alapulvételével - a bizonyítékok Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti mérlegelése alapján - az elsőfokú bíróság állapította meg helyesen.
A felperesek tehát alappal hivatkoztak a Pp. 270. §-ának (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra, s mert a jogszabályoknak megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból megállapíthatóak, a Legfelsőbb Bíróság - a felülvizsgálattal támadott részében - a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján - hatályon kívül helyezte a jogerős ítéletet, és az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta.