BH 2003.5.199 I. A bizonyítási teher alakulása a vadászatra jogosult területén az állam tulajdonában levő vad jogellenes kilövése miatt indult kártérítési perben.

II. A vadvédelmi bírság a vadgazdálkodási érdeksérelem esetén - a kártérítés mellett - mint önálló közigazgatási szankció alkalmazható. [Ptk. 128. § (1)-(2) bek., 339. § (1) bek., Pp. 164. § (1) bek., 8/1993. (I. 30.) FM r., Pp. 164. § (1) bek., Legf. Bír. PK 5. sz. állásfoglalás].

Az alperesek 1995. december 22-én az a.-i halastavak környékére mentek, és a felperes jogelődjének, a D. Vadásztársaságnak a területén az I. r. alperes lelőtt egy gímszarvas bikát, amelyet elszállítottak, és feldolgoztak. Utóbb a húst megsemmisítették, és a 16 000 forint értékű agancs visszakerült a felperes jogelődjéhez.

A felperes jogelődjének fővadásza, G. F. a bűncselekmény elkövetését bejelentette a B. Rendőrkapitányságon. A B. Városi Bíróság ítéletében az alperesek bűnösségét megállapította lopás bűntettében. A másodfokú bíróság az ítéletének indokolásában a trófea értékét 512 164 forintban, az ún. "élővad" értékét pedig 800 000 forintban állapította meg.

A felperes a keresetében az alperesek kötelezését kérte az 550 164 forint kára és annak késedelmi kamata egyetemleges megfizetésére.

Az alperesek a hús 54 000 forintos ellenértékének és járulékainak megfizetését vállalták, és ennek megfelelően 77 760 forintot letétbe is helyeztek, ezt meghaladóan azonban a kereset elutasítását kérték. Vitatták, hogy a felperes jogelődje az érintett területen vadászati jogosultsággal rendelkezett volna, továbbá azt is, hogy a jogosultság a gímszarvasra kiterjedt. Hivatkoztak arra is, hogy a cselekmény elkövetésének időpontjában fennálló tilalom miatt a gímszarvast a felperes jogszerűen el sem ejthette volna. G. F. pedig a vadásztársaság képviselőjeként a húsértéket meghaladó kár megtérítéséről korábban már lemondott.

Az elsőfokú bíróság a keresetnek helyt adott. Az elsőfokú ítélet indokolása szerint a Ptk. 128. §-ának (1) bekezdése alapján a vadak állami tulajdonban vannak, és az akkor hatályos jogi szabályozás szerint a vadászati jog vadásztársaságok részére haszonbérbeadás útján hasznosítható volt. A felperes jogelődjének a gímszarvasra is kiterjedő vadászati jogosultsága 1997. március 1-jéig fennállt. Ezzel szemben az alperesek a szarvast jogosulatlanul és a vadászati idényen kívül ejtették el. A Legfelsőbb Bíróság 5. számú Polgári Kollégiumi állásfoglalása értelmében - az elsőfokú ítélet szerint - a felperes megszerezte az elejtett szarvas tulajdonjogát, ezért a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és a Ptk. 355. §-ának (4) bekezdése alapján az alperesek kötelesek a felperes kárát megtéríteni, amely az elejtett szarvas 566 164 forintos értékének és a visszaszolgáltatott agancs 16 000 forintos értékének különbözetéből áll. Az elsőfokú bíróság az ítélete indokolásában kitért arra is, hogy G. F. nem volt jogosult joglemondó nyilatkozatot tenni, mert a D. vadásztársaságtól képviseletre szóló meghatalmazással nem rendelkezett.

Az alperesek fellebbezése folytán eljárt másodfokú bíróság azzal hagyta helyben az elsőfokú ítéletet, hogy a marasztalási összegbe a letétből fedezett 77 760 forintot beszámította. Az alperesek a fellebbezésükben arra hivatkoztak, hogy az általuk is elismert húsértéken felül követelt összeg lényegében elmaradt vagyoni előny, amelynek tekintetében a bizonyítás a felperest terhelte. A másodfokú bíróság azonban a lefolytatott részbizonyítás alapján arra a következtetésre jutott, hogy fizikailag és jogilag is reális esélye volt a felperesnek arra, hogy a legközelebbi vadászati idényben a bikának külföldi vadász általi elejtése folytán hozzájusson a trófea értékéhez. Így a felperest megilleti a megsemmisített hús értéke és - elmaradt vagyoni előnyként -a trófea értéke is.