3244/2022. (V. 18.) AB végzés
alkotmányjogi panasz visszautasításáról
Az Alkotmánybíróság tanácsa alkotmányjogi panasz tárgyában meghozta a következő
végzést:
Az Alkotmánybíróság a Szombathelyi Járásbíróság 35.B.288/2018/89. számú és a Szombathelyi Törvényszék 13.Bf.37/2020/26. számú ítélete alaptörvény-ellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló alkotmányjogi panaszt visszautasítja.
Indokolás
[1] 1. Az indítványozó az Alkotmánybíróságról szóló 2011. évi CLI. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 27. §-a alapján nyújtott be alkotmányjogi panaszt.
[2] Az indítványozó által kifogásolt, megtámadott határozat a következő.
[3] A Szombathely Járásbíróság a 2020. március 5-én kihirdetett 35.B.288/2018/89. számú és - a Szombathelyi Törvényszék mint másodfokú bíróság 13.Bf.37/2020/26. számú határozata folytán - 2021. április 8-án jogerős ítéletével az indítványozót több rendbeli csődbűncselekmény bűntette és több rendbeli hamis magánokirat felhasználása vétsége miatt 2 év 6 hónap börtönbüntetésre, 300 napi tétel, napi tételenként 2 000 forint, mindösszesen 600 000 forint összegű pénzbüntetésre, 4 év gazdasági társaság vezető tisztségviselője foglalkozástól eltiltásra és a közügyektől 3 évi eltiltásra ítélte.
[4] 1.1. Az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás szerint az indítványozó négy gazdasági társaság esetében - cégjegyzési joggal rendelkező cégvezetőként - a fizetésképtelenséggel fenyegető helyzet beálltát követően felszámolási eljárást kezdeményezett. A felszámolás kezdeményezése és annak elrendelése közötti időben három gazdasági társaság (I-III. tényállási pont) esetében a házi pénztárból kifizetést teljesített saját magának, egy esetében (IV. tényállási pont) olyan számlák alapján teljesített kifizetéseket az irányítása alatt álló más cégek részére, amelyek mögött nem volt valós gazdasági esemény. Ezzel elvonta a társaságok pénzkészletének túlnyomó részét, elrejtette azokat a felszámoló elől, előidézte a gazdasági társaságok fizetésképtelenségét, és a társaságokkal szemben bejelentett hitelezői igények kielégítését is meghiúsította. A négy gazdasági társaságból három esetében a felszámolás kezdő időpontját követően a társaságok közös könyvelőjének átadott egy-egy, a felszámolás kezdő időpontját megelőző dátummal elkészített feljegyzést, továbbá egy-egy, korábbi évekre dátumozott hamis munkaszerződést is, és mindezek tartalma alapján kérte az elmaradt járandóságainak kifizetését.
[5] Az indítványozó és védője az elsőfokú ítélettel szemben elsődlegesen felmentésért, másodlagosan a büntetés enyhítéséért, a fellebbezés írásbeli indokolásában a járásbíróság ítéletének hatályon kívül helyezéséért és a bíróság új eljárásra utasításáért jelentett be fellebbezést, míg a főügyészség az elsőfokú ítélet helybenhagyását indítványozta. A másodfokú bíróság kizárólag a kiszabott büntetés enyhítését célzó fellebbezést találta alaposnak.
[6] 1.2. Az indítványozó ezt követően alkotmányjogi panaszt nyújtott be a Szombathelyi Járásbíróság 35.B.288/2018/89. számú és a Szombathelyi Törvényszék 13.Bf.37/2020/26. számú ítélete ellen.
[7] Az indítványában az Alaptörvény IV. cikk (1) és (2) bekezdése, a XIII. cikk (1) és (2) bekezdése, a XV. cikk (1) bekezdése, a XXIV. cikk (1) bekezdése, a XXVIII. cikk (1) és (3) bekezdése és a 28. cikk sérelmére hivatkozva kérte a bírósági döntések megsemmisítését.
[8] Álláspontja szerint az Alaptörvény IV. cikk (1) és (2) bekezdése, valamint a 28. cikke sérült azzal, hogy törvénytelen eljárás alapján és büntethetőség hiányában fosztották meg a szabadságától. A jogerős ítélet IV. tényállási pontja esetében nem közölték vele a gyanúsítást, így vádemelésre sem kerülhetett volna sor, mivel a büntetőeljárási törvény 38. § (2) bekezdése alapján az a vádlott, aki korábban gyanúsított is volt. Vagyis álláspontja szerint a másodfokú bíróság a Be. szabályaival ellentétesen állapította meg, hogy a gyanúsítást, annak elmaradása esetén a vádirat pótolja. A másodfokú bíróság továbbá helytelenül jutott arra a következtetésre, hogy eltérő tényállás megállapítására a Be. 593. § (2) bekezdése alapján nincsen módja, ugyanis a rendelkezésére állt új tény és bizonyíték is. Mivel a másodfokú bíróság a jogszabály tartalmával ellentétes következtetéseket vont le, így az Alaptörvény 28. cikke is sérült.
[9] Az indítványozó az Alaptörvény XIII. cikk (1) és (2) bekezdésének sérelmére hivatkozva azt állította, hogy az alapügyben is benyújtott munkaszerződések kellő és megcáfolhatatlan jogi bizonyítékul szolgáltak arra, hogy jogosult a három cég esetében munkájának díjazással elismerésére. Amennyiben a bíróságok elismerték volna a díjazás jogszerűségét, az csökkentette volna az elkövetési értéket és új tényállás megállapítását, ezáltal a felmentését tette volna lehetővé, ezért az Alaptörvény IV. cikk (1) bekezdése szerinti szabadsághoz való joga is sérült. Miután a bizonyítékok és a tények értékelés nélkül maradtak, az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésében meghatározott törvény előtti egyenlőséghez való joga is sérült. A másodfokú bíróság a jogszabály tartalmával ellentétes következtetéseket vont le, így az Alaptörvény 28. cikke jelen esetben is sérült.
[10] Az indítványozó szerint az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésének sérelme azért merült fel, mert a IV. tényállási pontban nem közölték vele a gyanúsítást, azzal szemben így panasszal sem élhetett, vagyis ez a mulasztás sértette a védekezéshez való jogát is. Emellett szintén a védekezéshez való jogát és a XXIV. cikk (1) bekezdését is sérti az, hogy a másodfokú bíróság tanácsának tagjaiban a 2020. október 10-én megtartott tárgyalás után változás következett be, ugyanakkor a Be. 518. § (3) bekezdése ellenére a 2021. március 30-i tárgyaláson mégsem ismételték meg a korábbi tárgyalás anyagát.
[11] Az Alaptörvény XV. cikk (1) bekezdésének, továbbá a XXVIII. cikk (1) bekezdésének sérelmét az indítványozó azzal összefüggésben állítja, hogy az I-III. tényállási pontban megállapított elkövetési időpont iratellenesen lett rögzítve. Munkabérek kifizetésére 2014-ben került sor, a másodfokú bíróság azonban ennek megfelelően nem változtatta meg a tényállást, miközben ez a tény egy bűncselekmény megalapozatlanságát eredményezné.
[12] 2. Az Alkotmánybíróságnak az Abtv. 56. § (1) bekezdése alapján mindenekelőtt az alkotmányjogi panasz befogadhatóságáról szükséges döntenie. Az Alkotmánybíróság ennek megfelelően tanácsban eljárva először azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz megfelel-e a törvényben előírt befogadhatósági feltételeknek.
[13] 2.1. Az indítványozó az Abtv. 27. §-ára hivatkozva terjesztett elő alkotmányjogi panaszt. Az alkotmányjogi panaszt az Abtv. 30. § (1) bekezdése alapján hatvan napon belül lehet benyújtani. Az indítványozó az alkotmányjogi panaszát a törvényi határidőn belül terjesztette elő.
[14] Az Abtv. 52. § (1) bekezdése alapján az alkotmányjogi panasznak határozott kérelmet kell tartalmaznia. A határozott kérelem követelménye azt is magában foglalja, hogy az indítványnak egyértelműen elő kell adnia az Alaptörvényben biztosított jog sérelmének a lényegét, továbbá indokolást arra nézve, hogy a sérelmezett döntés miért ellentétes az Alaptörvény rendelkezéseivel. Az indítványozónak ebben a körben az alkotmányos összefüggéseket kell bemutatnia (vö. legutóbb 3506/2021. (XI. 30.) AB végzés, Indokolás [12]; 3053/2019. (III. 14.) AB végzés, Indokolás [12]; 3231/2018. (VII. 2.) AB végzés, Indokolás [13]; 3327/2019. (XI. 26.) AB végzés, Indokolás [14]; 3353/2019. (XII. 6.) AB végzés, Indokolás [21]; 3077/2020. (III. 18.) AB végzés, Indokolás [17]).
[15] Az alkotmányjogi panasz az Abtv. 52. § (1b) bekezdésében foglalt határozott kérelem feltételeinek az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése vonatkozásában megfelel. Az indítvány az Alkotmánybíróság hatáskörére és az indítványozó jogosultságára vonatkozó hivatkozást tartalmaz, megjelöli az Alaptörvény megsértett rendelkezését, illetve indokolja azok Alaptörvénybe ütközését és kifejezetten kéri a megsemmisítésüket.
[16] Ezzel szemben az alkotmányjogi panasznak az Alaptörvény IV. cikk (1) és (2) bekezdése, a XIII. cikk (1) és (2) bekezdése, a XV. cikk (1) bekezdése, a XXIV. cikk (1) bekezdése, a XXVIII. cikk (1) bekezdése és a 28. cikk sérelmét állító része nem felel meg az Abtv. 52. § (1b) bekezdés b) és e) pontjában, valamint a 27. §-ban meghatározott feltételeknek. Az indítvány ebben a részében kizárólag az indítványozónak az alapügy eljárásával és a határozatokkal szembeni kifogásait tartalmazza, azonban azt nem, hogy az Alaptörvény megjelölt rendelkezései pontosan miért és milyen összefüggésben sérültek volna. Következésképpen az indítványozó érvelése nem tartalmaz alkotmányjogilag értékelhető indokolást, ezért az Alkotmánybíróság következetes gyakorlata alapján az indítványt ebben a részében érdemben nem vizsgálhatta (3548/2021. (XII. 22.) AB végzés, Indokolás [44]; 3149/2016. (VII. 22.) AB végzés, Indokolás [27]).
[17] Az Alkotmánybíróság mindezen felül jelen ügyben is rámutat arra, hogy az Alaptörvény 28. cikkében foglalt, a bíróságoknak címzett jogértelmezési szabály nem tekinthető olyan Alaptörvényben biztosított jognak, amelynek sérelmére önmagában hivatkozva alkotmányjogi panaszt lehetne benyújtani (vö. 3466/2020. (XII. 22.) AB határozat, Indokolás [23]; 3084/2012. (VII. 26.) AB végzés, Indokolás [6]), továbbá az indítványozó érvelése sem hozható összefüggésbe a 28. cikkben megfogalmazott követelményekkel.
[18] 2.2. Az Alkotmánybíróság az Abtv. 52. § (2) bekezdése alapján a továbbiakban azt vizsgálta meg, hogy az alkotmányjogi panasz az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdése sérelmét állító részében az Abtv. 27. §-ában foglalt tartalmi feltételeket kimeríti-e.
[19] Az indítványozó az alapügyben hozott jogerős ítéletet támadta, ami kétségtelen, hogy olyan eljárást befejező döntés, amely az Abtv. 27. § szerinti alkotmányjogi panasz tárgya lehet.
[20] Az indítványozó az alkotmányjogi panasz előterjesztését megelőzően a jogorvoslati lehetőségeit kimerítette. Az egyedi ügyben érintettség megállapítható, mivel az indítványozó az alkotmányjogi panasszal támadott ügyekben terhelt volt.
[21] 2.3. Az Abtv. 29. §-a szerint az Alkotmánybíróság az alkotmányjogi panaszt a bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenesség vagy alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdés esetén fogadja be.
[22] Az indítványozó az Alaptörvény XXVIII. cikk (3) bekezdésének sérelmére hivatkozott azzal összefüggésben, hogy egyrészről a jogerős ítélet IV. tényállási pontja esetében a nyomozás során nem közölték vele a gyanúsítást, ami kizárta, hogy panasszal éljen a gyanúsítással szemben, továbbá, hogy ebben a tényállási pontban vádat emeljenek ellene. Másrészről álláspontja szerint szintén a védelemhez való joga sérült azzal, hogy a másodfokú eljárás során két tárgyalási határnap között, bár változás történt a tanács összetételében, a Be. 518. § (3) bekezdésének előírása ellenére mégsem ismételték meg a korábbi tárgyalást.
[23] Az Alkotmánybíróság az indítványozó érvelésével összefüggésben elsőként arra mutat rá, hogy "[a] jogszabályokat a bíróságok értelmezik, az Alkotmánybíróság csak az értelmezési tartomány alkotmányos kereteit jelölheti ki. Ez a jogkör azonban nem teremthet alapot arra, hogy minden olyan esetben beavatkozzon a bíróságok tevékenységébe, amikor olyan (állítólagos) jogszabálysértő jogalkalmazásra került sor, mely egyéb jogorvoslati eszközzel már nem orvosolható. Sem a jogállamiság elvont elve, sem a tisztességes eljárás alapjoga [...] nem teremthet alapot arra, hogy az Alkotmánybíróság a bírósági szervezet feletti szuperbíróság szerepébe lépjen, és hagyományos jogorvoslati fórumként járjon el." (3325/2012. (XI. 12.) AB végzés, Indokolás [14]-[15]) Az Alkotmánybíróság rámutat továbbá arra, hogy az indítványozó kifogását - miszerint a IV. tényállási pontban a nyomozási szakasz során nem gyanúsították meg, így ennek hiányában vádemelésre sem kerülhetett volna sor, -az első- és a másodfokú bíróság is megvizsgálta. Az elsőfokú bíróság az ítéletében a nyomozási iratanyag alapján rögzítette, hogy az indítványozóval szemben a gyanú közlése a IV. tényállási pont vonatkozásában is megtörtént (I. fokú ítélet, Indokolás [120]). Az Alkotmánybíróság megjegyzi, hogy a bírósági eljárás alapját a vád és az abban foglalt tények képezik, amelyeket az indítványozó megismerhetett, továbbá azokkal szemben - nem vitatottan - élhetett a terheltet megillető törvényi jogokkal.
[24] Az Alkotmánybíróság az indítványozónak a tárgyalás megismétlésének elmaradására vonatkozó kifogása alapján a következőkre mutat rá.
[25] A másodfokú bíróság ítélete rögzíti, hogy a fellebbezések elbírálására (indítványozó állításával ellentétben) nem tárgyalást, hanem nyilvános ülést tartott, majd ezt követően tűzött tárgyalást. A tanács tagjaiban (az iratokból kitűnően) a nyilvános ülést követően és a tárgyalást megelőzően történt változás. A Be. 518. § (1) bekezdése szerinti tárgyalás folytonossága iránti elvárás - értelemszerűen - a folytatólagos, azaz a már megkezdett tárgyalás folytatására vonatkozó. (Mivel pedig a nyilvános ülésre a Be. a tárgyalás szabályait rendeli alkalmazni [Be. 425. § (3) bekezdés], így a folytonosság szabálya a nyilvános ülések esetében is érvényesül). Mindemellett kétségtelen, hogy az indítványozó ügyében eljáró másodfokú bíróság a határozathozatalát megelőzően tárgyalást tartott, melynek kezdetén (az iratokból kitűnően) az indítványozó jelenlétében az iratok ismertetésével, illetve a megelőző iratanyag ismertetésével megismételte a korábban az eljárásban történteket. Ezt követően pedig határozatát - nem vitatottan és az indítványozó által is elfogadottan - a 2020. évi LVIII. törvény 210. § (6) bekezdésének megfelelően (és a tárgyaláson eljáró tanács összetételében) eljárva tanácsülésen hozta meg. Következésképpen a terhelt védelemhez való joga értelemszerűen (és önmagában) azzal nem sérülhetett, hogy a fellebbezés elintézése során a másodfokú bíróság a terhelt (indítványozó) jelenlétében tárgyaláson járt el. Ami pedig a tanácsváltozás esetére vonatkozó kifogást illeti, az Alkotmánybíróság rámutat arra is, hogy az értelemszerűen a terhelt védekezéshez való joga szempontjából közömbös, s jelen ügyben a már említett - s iratokból egyértelműen kitűnő - eljárásjogi helyzetben alkotmányos sérelemmel nem járhat.
[26] Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy az indítványozó olyan feltételekre alapozza az alapeljárás iránti kifogásait, amelyek ellentétesek az iratokkal, következésképpen ilyen indokokkal a védelemhez való jog érvényesülésének hiánya sem számonkérhető. Az indítványozó a védelemhez való jog sérelmével összefüggésben nem állított bírói döntést érdemben befolyásoló alaptörvény-ellenességet, illetve alapvető alkotmányjogi jelentőségű kérdést sem vetett fel, így nem teljesítette az Abtv. 29. §-ában meghatározott befogadhatósági feltételt.
[27] 3. Ekként az Alkotmánybíróság az Ügyrend 30. § (2) bekezdés a) és h) pontja alapján, figyelemmel az Abtv. 56. § (2) és (3) bekezdésére is, az alkotmányjogi panaszt visszautasította.
Budapest, 2022. május 3.
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró
Dr. Handó Tünde s. k.,
alkotmánybíró
Dr. Márki Zoltán s. k.,
előadó alkotmánybíró
Dr. Schanda Balázs s. k.,
tanácsvezető alkotmánybíró az aláírásban akadályozott dr. Pokol Béla alkotmánybíró helyett
Dr. Szívós Mária s. k.,
alkotmánybíró
Alkotmánybírósági ügyszám: IV/2752/2021.