BH 1994.1.25 Számítógépi program szerzői jogdíja iránt indult jogvita elbírálásánál irányadó szempontok [Ptk. 198. §, 220. § (1) bek., 298. §, 300. § (1) bek., 1969. évi III. tv. (Szjt.) 3. §, 25-26. §, 28. § (2) bek., 29. §, 9/1969. (XII. 29.) MM r. (Szjt. V.), 20. § (1) bek., 23. §, (1) bek.].

Az elsőfokú bíróság helyesen jutott arra a következtetésre, hogy a peres felek között a szerzői jogról szóló 1969. évi III. törvény (Szjt.) 25. §-a által szabályozott felhasználási szerződés jött létre, amelyben a Szerzői Jogvédő Hivatal felperes a 9/1969. (XII. 29.) MM rendelet (Szjt. V.) 20. §-ának (1) bekezdése szerint, a szerzők önálló ügyletkötési jogával felruházott képviselőjeként járt el. A kereset teljesítési lehetőségeinek feltárását az alperesi védekezésre figyelemmel annak meghatározásával kellett kezdeni, hogy a felperes kivel áll jogviszonyban, a fent írt jogügyletben az S. Kft. az alperes helyébe lépett-e. Abból kellett kiindulnia, hogy az Szjt. 28. §-ának (2) bekezdése értelmében a felhasználó a megállapodással szerzett jogait csak a szerző hozzájárulásával ruházhatja át. Az alperes és az S. Kft. között létrejött tartozásátvállaláshoz azonban a felperes olyan feltétel tűzésével járult hozzá, amely nem következett be, ezért azt nem lehet megadottnak tekinteni. Ebből az következik, hogy ez a jogügylet az Szjt. 26. §-a (2) bekezdésének utolsó mondata folytán semmis, tehát arra jogokat alapítani és kikötése folytán a kötelemből szabadulni nem lehet. Emiatt az alperes a felhasználási szerződésből eredő kötelezettségekért továbbra is tartozik helytállni. Ezt erősíti meg az okirat 4. pontja is, mely az alperes számára csak a szoftverek üzemen belüli felhasználásának jogát biztosította, tehát nem tette számára lehetővé annak átruházását.

A továbbiakban ugyancsak az alperes védekezése miatt azt kellett elemezni, hogy az 1991. szeptember 30-án kelt jegyzőkönyv alapján átadott számítógépprogramok szolgáltatása joghatályos teljesítésnek minősül-e. Az alperes álláspontja szerint ezt az okmányt olyan dolgozója írta alá, aki arra nem volt jogosult, ezért az abban foglaltakat a terhére nem lehet figyelembe venni. Az Szjt. 3. §-ának utaló szabálya folytán a felhasználási szerződések körében is irányadó Ptk. 220. §-ának (1) bekezdése értelmében azonban az áruk adásvételével és szolgáltatások nyújtásával rendszeresen foglalkozó jogi személynek az ügyfélforgalom számára nyitva álló helyiségében dolgozó alkalmazottját az ott szokásos jognyilatkozatok megtételénél képviseletre jogosultnak kell tekinteni. A felperes az elkészült szoftverek átadása alkalmával tehát okkal feltételezhette, hogy az alperes hivatalos helyiségében, az alperes bélyegzőjének felhasználásával eljáró dolgozó a szolgáltatás átvétele során képviselőként jár el, és e minőségében nyilatkozik a szerzői jogdíj átutalása felől. Emiatt az alperes fizetési kötelezettsége alól nem mentesülhet azzal; hogy az 1991. szeptember 30-án kelt jegyzőkönyv érvényességének hiányára hivatkozik.

Az Szjt. 29. §-ának (1) bekezdése és az Szjt. V. 23. §-ának (1) bekezdése úgy rendelkezik, hogy amennyiben a felhasználó a mű átadásától számított két hónapon belül nem nyilatkozik, azt általa elfogadottnak kell tekinteni. Mivel az alperes a fent kifejtettek szerint az "Árvetési alrendszer" és "Ársúlyozási alrendszer" nevű szoftvereket 1991. szeptember 30-án - képviselője útján - joghatályosan átvette, de az említett határidőn belül velük szemben kifogással nem élt, díjfizetési kötelezettsége közömbösítése érdekében a továbbiakban már nem hivatkozhat azok esetleges fogyatékosságaira. Ezért az 1991. június 20-án kötött szerződésben vállalt kötelezettségeinek a Ptk. 198. §-ának előírása szerint eleget kell tennie, tehát az átadott szoftverek ellenértéke tekintetében a felperes keresete megalapozott.