BH 1993.11.655 I. A Btk. hatálybalépése (1979. július 1. napja) előtt bekövetkezett mentesítés alá esett elítélés ma már nem értékelhető súlyosító körülményként, sőt a büntetlen előélet enyhítő körülményként vehető figyelembe [Btk. 83. §, Btké. 9. § (2) bek.].

II. A tartás elmulasztásának vétsége szempontjából az önhiba megállapítását nem alapozza meg az a körülmény, hogy a terhelt munkaviszonya azért szűnt meg, mivel a munkahelyi felettesével összeütközésbe került;

a munkaviszony megszűnése után az alkalmi munkavégzés hiánya pedig csak akkor róható a terhelt terhére az önhiba megállapíthatósága szempontjából, ha bizonyítottan az ilyen munkalehetőséget visszautasította [Btk. 196. § (1) bek.].

A megyei bíróság ítéletében a vádlott bűnösségét életveszélyt okozó testi sértés bűntettében, 2 rb. kiskorú veszélyeztetésének bűntettében és tartás elmulasztásának vétségében állapította meg, és ezért - halmazati büntetésként - 2 év 4 hónapi börtönbüntetésre és a közügyektől 2 évi eltiltásra ítélte. A megállapított tényállás lényege a következő.

A 35 éves, lakatos szakképzettséggel rendelkező vádlott házasságát a bíróság 1991. március 21. napján jogerőre emelkedett határozatával felbontotta, a feleségével közös, tanácsi bérlakás kizárólagos használatára a vádlott házastársát jogosította fel azzal, hogy a vádlott az elhelyezéséről maga köteles gondoskodni, és a két kiskorú gyermekének tartása fejében - gyakorlatilag 1991. március 1. napjától kezdődően - havi 3000 forint tartásdíj megfizetésére kötelezte.

A vádlott 1991. augusztus 30. napjáig a tartásdíj-fizetési kötelezettségének nem tett eleget, s miután a büntetőeljárás megindulását követően munkaviszonyt létesített, az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozataláig (1991. október 3. napja) több részletben összesen 15 000 forintot fizetett, így az önhibájából keletkezett tartásdíjhátralék összege - az elsőfokú bíróság ítéletének a meghozataláig - 6000 forintot tett ki.

A vádlott 1983. évtől kezdődően rendszeresen, az utóbbi években pedig nagyobb mértékben fogyaszt szeszes italt, bár az igazságügyi elmeorvos szakértői vélemény szerint nem tekinthető alkoholistának, és az alkoholfüggősége orvosilag nem igazolt.

A vádlott szeszes ital hatása alatt a feleségét a kiskorú gyermekei előtt gyakran szidalmazta és bántalmazta, emiatt több ízben is rendőri beavatkozás vált szükségessé. Előfordult, hogy a felesége a gyermekekkel együtt éjszakára a szomszédoknál keresett menedéket. Különösen a nagyobb gyermeket többször bántalmazta az iskolai rossz eredménye miatt, a tanulásban nem segítette, és volt eset, hogy addig a gyermeket nem engedte az iskolába, amíg neki szeszes italt nem hoz, a kisebb gyermekért pedig a bölcsődében ittasan jelent meg.

A vádlott magatartása miatt mindkét gyermek kifejezetten félt tőle, mindketten mint veszélyeztetett gyermekek olyan személyiségtorzulást szenvedtek, amely miatt az ideggondozói terápiás kezelés szükségessége merült fel. A vádlott magatartásával a két kiskorú gyermek értelmi és erkölcsi fejlődését súlyosan veszélyeztette.

A vádbeli napon este a vádlott újból szeszes italt fogyasztott, majd a házastársak között az aznap megérkezett bontóperi határozat miatt szóváltás alakult ki. Ennek során keletkezett indulatában a vádlott a feleségét egy 14,3 cm pengehosszúságú, hegyes konyhakéssel - a kisebbik gyermekének a jelenlétében - közepes erővel hasba szúrta, amely a vastagbelet is sértve, közvetett életveszélyes állapotot eredményezett. A sértetten a kórházban életmentő műtétet hajtottak végre. A vádlott által okozott sérülés gyógytartama 3-4 hónap volt.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője részbeni felmentésért, valamint enyhítésért fellebbezett; a felmentésért bejelentett fellebbezés a kiskorú veszélyeztetésének bűntettében, valamint a tartás elmulasztásának vétségében való bűnösség megállapítása ellen irányult.

Az elsőfokú bíróság a büntetőeljárást az eljárási szabályok megtartásával folytatta le, és az ügy helyes jogi megítélése szempontjából valamennyi lényeges bizonyítékot a tárgyalás anyagává tette, azokat egyenként és összefüggéseikben értékelte, és a törvényben megkívánt mértékben az indokolási kötelezettségének is eleget tett. Az életveszélyt okozó testi sértési cselekmény tekintetében - a vádlott és a sértett eltérő tartalmú vallomására tekintettel - az elsőfokú bíróság kizárólag annak megállapítására szorítkozott, hogy az eset alkalmával a vádlott szeszes italtól befolyásolt állapotban volt, a szúrás leadását megelőzően közöttük a válóperben hozott bírósági határozat miatt szóváltás alakult ki anélkül, hogy ennek részletei tisztázhatók lettek volna. Ugyanakkor mellőzte annak a megállapítását, hogy a szúrás előtt a vádlott tettlegesen is bántalmazta a sértettet.

Megalapozott a tényállás a kiskorú veszélyeztetésének bűntettével kapcsolatos részében is. Az elsőfokú bíróság a helyes jogi álláspont kialakítása érdekében igen széleskörű bizonyítást folytatott le, amelynek során nemcsak a házastársak közvetlen szomszédságában lakó személyeket hallgatta ki tanúként, hanem meghallgatta a két gyermek gondozásával és tanításával megbízott pedagógusokat, sőt az igazságügyi pszichológus szakértőt is. A vádlott tagadásával szemben a fentiekben említett egybehangzó adatok alapján megalapozott az a következtetés, hogy a két kiskorú gyermek testi, értelmi és erkölcsi fejlődése konkrét veszélynek volt kitéve a vádlott nevelésből folyó feladatának és kötelezettségének a súlyos megszegése folytán. Az adott esetben ugyanis a vádlott nemcsak szórványosan, egy-egy alkalommal, a szülőt egyébként megillető fenyítő jog eltúlzott mértékű alkalmazásával járt el a gyermekekkel szemben, hanem olyan huzamos ideig tartó folyamat állott fenn, amelynek hatása alatt a kiskorúak pszichés károsodást szenvedtek, s ezek az ideggondozói terápia alkalmazásának a szükségességét is felvetették.