BH 2010.8.223 I. A munkaidőkeretben az általánostól eltérő munkarendben való foglalkoztatásra figyelemmel a munkaidő-beosztástól függően a szombati nap is minősülhetett rendes munkanapnak. A munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor az Mt. 151. § (2) bekezdésében megjelölt távolléteket a munkavállalóra irányadó napi munkaidő mértékével, és nem pedig az adott beosztása szerinti munkaidővel kell beszámítani [Mt. 118/A. § (5) bekezdés].

II. Az Mt. 118/A. § (5) bekezdése a munkavállalóra irányadó napi munkaidőről, nem a munkavállalóra irányadó munkaidő beosztás szerinti napi munkaidőről szól.

Az alperes elsőfokú hatósága 2007. április 5-én, 25-én, május 16-án és június 13-án ellenőrzést tartott a felperes által üzemeltetett B., Sz. tér 2. és B., A. E. utca 12. szám alatti üzletekben, valamint a felperes telephelyén. Az ellenőrzés eredményeként az elsőfokú hatóság igazgatója a határozatában a felperest kötelezte, hogy a jogszabályi előírásoknak megfelelően fizesse meg a munkaidőkereten felül végzett rendkívüli munkavégzés pótlékát; fizesse meg a heti pihenőnapon végzett munka pótlékát; és a munkaidőkeretben foglalkoztatott munkavállalók tekintetében a jogszabályi rendelkezések szerint alkalmazza a heti pihenőnapokat és pihenőidőt.

A megállapított szabálytalanságok miatt az alperes a felperest 300 000 forint munkaügyi bírsággal sújtotta.

A felperes fellebbezése folytán eljárt másodfokú hatóság a határozatában az elsőfokú határozat rendelkező részének 3. pontját megsemmisítette, az elsőfokú hatóság által megállapított 300 000 forint munkaügyi bírságot kiszabó határozatot egyebekben helybenhagyta.

A jogerős közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálata iránt benyújtott keresetében a felperes annak hatályon kívül helyezését kérte. A másodlagos kereseti kérelme a bírság kiszabása helyett a munkaügyi ellenőrzésről szóló 1996. évi LXXV. törvény (továbbiakban: Met.) 6. § (1) bekezdés a) pontja szerinti figyelmeztetés, vagy a b) pontja szerinti, a foglalkoztatónak a szabálytalanság meghatározott időn belül történő megszüntetésére való kötelezése szankció alkalmazására irányult. Arra hivatkozott, hogy munkaidőkeretben való foglalkoztatásnál a jogszabályoknak megfelelő gyakorlatot folytat, amikor távollét esetén az adott munkavállaló konkrét munkaidő-beosztása szerinti munkaidőt veszi figyelembe.

A 2. pontban megállapított kötelezettséggel kapcsolatban előadta, hogy a munkaszüneti napok körüli munkarendről szóló 4/2006. (IX. 28.) SzMM rendelet (továbbiakban: SzMM rendelet) 2. § a) pontjának rendelkezése szerint március 10-e szombat munkanap, március 16-a pedig péntek pihenőnap volt. A rendelet 3. §-a szerint azonban lakossági ellátást és szolgáltatást végző munkáltatóként az általánostól eltérő munkaidő beosztásban foglalkoztatott munkavállalói munkarendjét eltérően is meghatározhatta. Az ünnepi nyitva tartásról ügyvezetői utasítás rendelkezett, amelyről az érintett munkavállalókat megfelelő időben tájékoztatták, ezért a munkavállalók 2006. március 16-ai munkavégzése - szemben az alperes határozatában megállapítottal - nem minősült pihenőnapon való munkavégzésnek.

A munkaügyi bíróság ítéletében az alperes határozatát akként változtatta meg, hogy az elsőfokú hatóság által megállapított 300 000 forint munkaügyi bírság megfizetése alól mentesítette a felperest, és egyidejűleg ezen szankció helyett felhívta a figyelmét a foglalkoztatásra vonatkozó szabályok megtartására, továbbá kötelezte a szabálytalanságok 2009. január 1. napjáig történő megszüntetésére. Ezt meghaladóan a keresetet elutasította.

A munkaügyi bíróság az ítélete indokolásában elsőként a 2006. március 16-ai pihenőnapon történt munkavégzés kérdésével foglalkozott. E tekintetben nem osztotta az SzMM rendelet szabályainak felperes általi értelmezését. A bíróság álláspontja szerint a kereskedés kifejezetten üzleti eredmény elérését szolgáló tevékenység, nem pedig "munkaszüneti napon" nélkülözhetetlen társadalmi igényt kielégítő szolgáltatás. Ebből kifolyólag úgy ítélte meg, hogy a felperest nem illette meg az SzMM rendelet 3. §-a szerinti azon lehetőség, hogy a munkavállalóira a rendelet 2. §-ában meghatározottaktól eltérő munkarendet állapítson meg.

Az Mt. 118/A. § (5) bekezdésében foglaltak értelmezését illetően a munkaügyi bíróság a felperes álláspontjával szemben ugyancsak eltérő álláspontra helyezkedett. Kifejtette, hogy a munkaidőkeret alkalmazása esetén a munkaidő számításakor az Mt. 151. § (2) bekezdésében megjelölt távolléteket a munkavállalóra irányadó napi munkaidő mértékével, és nem pedig az adott beosztása szerinti munkaidővel kell beszámítani. Ebből következően a felperes ettől eltérő gyakorlata jogszabálysértő. Ugyanakkor megállapította, hogy ez csupán helytelen jogértelmezésen alapult, a felperes szándéka nem irányult a munkavállalók "megrövidítésére", hiszen a nem szándékosan okozott anyagi hátrányt teljesítményprémiummal kompenzálta, ezért a bíróság elegendőnek tartotta a Met. 6. § (1) bekezdés a) és b) pontja szerinti joghátrány együttes alkalmazását.

A határozat ellen előterjesztett felülvizsgálati kérelmében a felperes a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését és az elsődleges kereseti kérelmének helyt adó határozat meghozatalát, valamint az alperesnek a költségekben való marasztalását kérte.

Fenntartotta azt az álláspontját, hogy 2007. március 16-án nem rendelt el rendkívüli munkavégzést, miután esetében ez a nap nem minősült pihenőnapnak. Az SzMM rendelet 3. §-ában foglalt feltételeknek mindenben megfelelt, a társaság szokványos gazdasági tevékenységet végez, a tevékenység lényeges eleme, hogy a lakosságot élelmiszerrel folyamatosan ellássa, és megfelelő szolgáltatást nyújtson. Ezen túlmenően a kollektív szerződésének rendelkezése szerint a munkaidőkeretben az általánostól eltérő munkarendben való foglalkoztatásra figyelemmel a munkaidő-beosztástól függően a szombati nap is minősülhetett rendes munkanapnak. Márpedig az általánostól eltérő munkaidő beosztásban foglalkoztatott munkavállalókra vonatkozóan az SzMM rendelet eltérő munkarend megállapítását lehetővé tette.

A terhére megállapított másik munkaügyi szabálysértéssel kapcsolatban a bíróság részéről az Mt. 117. § (1) bekezdés i) pontjának, a 124. § (2), (3), (4) és (5) bekezdéseinek, valamint a 118/A. § és 147. § (2) bekezdésének megsértését állította. Érvelésének lényege szerint az Mt. 118/A. § (5) bekezdésében meghatározott, a munkavállalókra "irányadó" napi munkaidő mértéket nem lehet másként értelmezni, mint a munkavállaló aznapi (tényleges) munkaidő beosztása szerinti munkaidő. Az Mt. 118/A. §-a ugyanis mint különös szabály rendszertanilag is elkülönül a munkaidőre vonatkozó általános szabályoktól, ezért az abban használatos kifejezés sem értelmezhető másként, mint a munkavállaló tényleges aznapi munkaidő beosztása szerinti munkaidő, ezért a logikai és rendszertani jogértelmezéssel ellentétesen vonta le a munkaügyi bíróság azt a következtetést, hogy a munkaidőkeretbe való beszámítás szempontjából az Mt. 117/B. szerinti általános szabály az irányadó.