31976L0207[1]

A Tanács irányelve (1976. február 9.) a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról 76/207/EGK

A TANÁCS IRÁNYELVE

(1976. február 9.)

a férfiak és a nők közötti egyenlő bánásmód elvének a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel és a munkakörülmények terén történő végrehajtásáról

(76/207/EGK)

AZ EURÓPAI KÖZÖSSÉGEK TANÁCSA,

tekintettel az Európai Gazdasági Közösséget létrehozó szerződésre és különösen annak 235. cikkére,

tekintettel a Bizottság javaslatára,

tekintettel az Európai Parlament véleményére ( 1 ),

tekintettel a Gazdasági és Szociális Bizottság véleményére ( 2 ),

mivel a Tanács az 1974. január 21-i, a szociális cselekvési programra vonatkozó állásfoglalásának ( 3 ) elsődleges céljai között olyan intézkedéseket határoztak meg, amelyek célja a férfiak és a nők közötti egyenlőség megvalósítása a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel, valamint a díjazást is magában foglaló munkafeltételek terén;

mivel a díjazásra vonatkozóan a Tanács 1975. február 10-én elfogadta a férfiak és a nők egyenlő díjazása elvének alkalmazására vonatkozóan a tagállami jogszabályok közelítéséről szóló 75/117/EGK irányelvet ( 4 );

mivel szükségesnek tűnik a Közösség intézkedése a férfiak és a nők közötti egyenlőségnek a munkavállalás, a szakképzés, az előmenetel, illetve az egyéb munkafeltételek terén történő megvalósítása érdekében; mivel a férfi és a női munkavállalókkal való egyenlő bánásmód a Közösség egyik célját képezi, amelynek keretében elő kell segíteni az élet- és munkafeltételek harmonizálását, továbbfejlesztve azokat; mivel a Szerződés az e cél megvalósításához szükséges, különös jogkörökről nem rendelkezik;

mivel az egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság területén történő meghatározása és fokozatos megvalósítása további intézkedések révén biztosítható,

ELFOGADTA EZT AZ IRÁNYELVET:

1. cikk

(1) Ezen irányelv célja, hogy a tagállamokban a férfiak és nők közötti egyenlő bánásmód elve érvényesüljön az előmenetelt is magában foglaló munkavállalás, szakképzés, munkafeltételek, valamint - a (2) bekezdésben említett feltételek esetén - a szociális biztonság tekintetében. A továbbiakban az "egyenlő bánásmód elve" kifejezés jelöli ezt az elvet.

(1) a) A tagállamok ténylegesen figyelembe veszik a férfiak és nők közötti egyenlőség célkitűzését az (1) bekezdésben említett területekre vonatkozó törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések, politikák és tevékenységek kialakítása és végrehajtása során.

(2) Az egyenlő bánásmód elvének a szociális biztonság terén történő fokozatos megvalósítása céljából a Tanács a Bizottság javaslata alapján, ezen elv tartalmát, hatályát és alkalmazási módjait meghatározó rendelkezéseket fog elfogadni.

2. cikk

(1) A következő rendelkezések alkalmazásában az egyenlő bánásmód elve azt jelenti, hogy semmiféle nemi megkülönböztetés nem áll fenn, sem közvetlenül, sem közvetetten, különös tekintettel a családi állapotra és a családi jogállásra történő utalással.

(2) Ezen irányelv alkalmazásában:

- közvetlen megkülönböztetés: ha egy személlyel szemben neme miatt kevésbé kedvezően járnak el, mint ahogyan egy másik személlyel szemben hasonló helyzetben eljárnak, eljártak vagy fognak eljárni,

- közvetett megkülönböztetés: ha egy látszólag semleges rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat az egyik nemhez tartozó személyeket a másik nemhez tartozó személyekhez képest hátrányosan érint, kivéve ha ez a rendelkezés, feltétel vagy gyakorlat jogszerű céllal objektív módon igazolható, továbbá e cél megvalósításának eszközei megfelelőek és szükségesek,

- zaklatás: ha egy személy nemével kapcsolatos nemkívánatos magatartásra kerül sor olyan céllal vagy hatással, amely sérti az adott személy méltóságát, és amely megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt,

- szexuális zaklatás: szexuális természetű, nemkívánatos magatartás minden formája, amely szóbeli, nem szavakkal történő vagy fizikai módon valósul meg, olyan céllal vagy hatással, amely sérti az adott személy méltóságát és különösen amennyiben megfélemlítő, ellenséges, megalázó, megszégyenítő vagy sértő környezetet teremt.

(3) Ennek az irányelvnek az értelmében a zaklatás és a szexuális zaklatás nemi megkülönböztetésnek minősül, ezért tilos.

Az a tény, hogy egy személy visszautasítja az ilyen magatartást, vagy tűri azt, nem használható fel az adott személyt érintő döntés alapjául.

(4) Az olyan utasítás, amely egyes személyek nemi alapon történő megkülönböztetésére szólít fel, ennek az irányelvnek az értelmében hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

(5) A tagállamok - a nemzeti joggal, a kollektív szerződésekkel vagy gyakorlattal összhangban - ösztönzik a munkaadókat és a szakképzésért felelős személyeket, hogy hozzák meg azokat az intézkedéseket, amelyek megelőzik a munkahelyen történő nemi megkülönböztetés valamennyi formáját, különösen a zaklatást és szexuális zaklatást.

(6) A tagállamok, a munkavállalással kapcsolatban, beleértve az ahhoz vezető képzést is, rendelkezhetnek úgy, hogy a nemmel kapcsolatos jellemzőkön alapuló, bánásmódban megnyilvánuló különbség nem jelent hátrányos megkülönböztetést azokban az esetekben, amikor az érintett szakmai tevékenység természete miatt vagy a tevékenységvégzés körülményei miatt az ilyen jellemzők valódi és döntő szakmai követelményt elégítenek ki, feltéve, hogy a célkitűzés jogos és a követelmény arányos.

(7) Ez az irányelv nem érinti a nők védelméről szóló rendelkezéseket, különös tekintettel a terhességre és az anyaságra.

A szülési szabadságon lévő nő jogosult arra, hogy a szülési szabadság lejárta után visszatérjen munkahelyére vagy egy azzal azonos munkakörbe olyan feltételek mellett, amelyek számára nem kevésbé kedvezőtlenek, valamint hogy minden, a munkafeltételekben bekövetkezett javulás, amelyre távolléte alatt jogosult lett volna, rá is vonatkozzon.

Ha egy nőt terhességgel vagy szülési szabadsággal kapcsolatban - a 92/85/EGK irányelv értelmében - kevésbé kedvező bánásmódban részesítenek, az ennek az irányelvnek az értelmében hátrányos megkülönböztetésnek minősül.

Ez az irányelv nem érinti továbbá az UNICE, a CEEP és az ESZSZ által a szülői szabadságról kötött keretmegállapodásról szóló, 1996. június 3-i 96/34/EK tanácsi irányelv ( 5 ) és a várandós, a gyermekágyas vagy szoptató munkavállalók munkahelyi biztonságának és egészségvédelmének javítását ösztönző intézkedések bevezetéséről szóló, 1992. október 19-i 92/85/EGK tanácsi irányelv ( 6 ) (tizedik egyedi irányelv a 89/391/EGK irányelv 16. cikke (1) bekezdésének értelmében) rendelkezéseit. Nem érinti továbbá a tagállamok arra vonatkozó jogát, hogy eltérő jogokat ismerjenek el az apasági és/vagy az örökbefogadási szabadsághoz. Az ezeket a jogokat elismerő tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket ahhoz, hogy megvédjék a munkavállaló férfiakat és nőket a jogok gyakorlása miatti elbocsátástól, továbbá biztosítják, hogy az említett szabadságokat követően ezek a személyek jogosultak legyenek arra, hogy visszatérjenek munkahelyükre vagy egy azzal azonos munkakörbe olyan feltételek mellett, amelyek számukra nem kevésbé kedvezőtlenek, valamint hogy minden, a munkafeltételekben bekövetkezett javulás, amelyre távollétük alatt jogosultak lettek volna, rájuk is vonatkozzon.

(8) A Szerződés 141. cikkének (4) bekezdése értelmében a tagállamok fenntarthatnak vagy elfogadhatnak intézkedéseket annak érdekében, hogy biztosítsák a férfiak és nők közötti teljes egyenlőséget.

3. cikk

(1) Az egyenlő bánásmód elvének alkalmazása azt jelenti, hogy nemi alapon semmiféle hátrányos megkülönböztetés nem állhat fenn a köz- vagy a magánszektorban, ideértve a közigazgatási intézményeket, a következők vonatkozásában:

a) a nem önálló és az önálló keresőtevékenységhez, illetve a foglalkoztatáshoz való hozzáférés feltételei - beleértve a kiválasztás kritériumait és a munkaerő-toborzás feltételeit -, a tevékenység fajtájától és a szakmai hierarchiában elfoglalt helytől függetlenül, beleértve a szakmai előmenetelt;

b) hozzájutás a pályaválasztási tanácsadás, a szakképzés, a szakmai továbbképzés és az átképzés, ideértve a szakmai gyakorlatot, minden típusához és szintjéhez;

c) foglalkozási és munkakörülmények, ideértve az elbocsátásokat, valamint a 75/117/EGK irányelvben előírt díjazást;

d) tagság és részvétel munkaadói vagy munkavállalói szervezetben, illetve olyan szervezetben, amelynek tagjai egy bizonyos szakmát képviselnek, ideértve az ilyen szervezetek nyújtotta előnyöket.

(2) E célból a tagállamok megteszik a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy:

a) az egyenlő bánásmód elvével ellentétes minden törvényt, rendeletet vagy közigazgatási rendelkezést hatályon kívül helyezzenek;

b) az egyenlő bánásmód elvével ellentétes minden olyan rendelkezést, amelyet szerződések, kollektív szerződések, vállalkozások belső szabályzatai, a szabadfoglalkozásúakra, illetve munkavállalói és munkaadói szervezetekre vonatkozó szabályok tartalmaznak, semmissé nyilvánítsanak vagy nyilváníthassanak, illetve módosíthassanak.

6. cikk

(1) A tagállamok biztosítják, hogy minden személy, aki úgy ítéli meg, hogy az egyenlő bánásmód elvének be nem tartása miatt őt sérelem érte, az ebből az irányelvből eredő igényeit bírósági és/vagy közigazgatási úton - a tagállamok által szükségesnek vélt esetben akár egyeztető eljárás útján is - érvényesíthesse annak a viszonynak a megszűnte után is, amelyben a megkülönböztetés állítólagosan történt.

(2) A tagállamok nemzeti jogrendszerük keretében meghozzák azokat az intézkedéseket, amelyekkel valódi és hatékony kártérítés, illetve jóvátétel biztosítható - a tagállamok jogszabályai alapján - a 3. cikkel ellentétes hátrányos megkülönböztetést elszenvedő személy részére az őt ért veszteségért vagy kárért; mindez visszatartó erejű és arányos az elszenvedett kárral; az ilyen kártérítést vagy jóvátételt nem lehet felső határ megszabásával korlátozni, kivéve azokat az eseteket, amikor a munkaadó bizonyítani tudja, hogy a pályázó ezen irányelv szerinti hátrányos megkülönböztetés következtében csak azt a kárt szenvedte el, hogy pályázatát nem vették figyelembe.

(3) A tagállamok biztosítják, hogy azok az egyesületek, szervezetek vagy egyéb jogi személyek, amelyeknek a nemzeti jog által szabályozott kritériumokkal összhangban törvényes érdekükben áll az ezen irányelvben előírt rendelkezések betartásának biztosítása, a sértett személy nevében vagy támogatójaként, annak beleegyezésével, az ebből az irányelvből eredő kötelezettségek teljesítéséért folytatott bírósági és/vagy közigazgatási eljárásban részt vehessenek.

(4) Az (1) és (3) bekezdés nem érinti az egyenlő bánásmód elvére vonatkozó keresetek határidejével kapcsolatos nemzeti szabályokat.

7. cikk

A tagállamok, a nemzeti jogrendszerükön belül, meghozzák a szükséges intézkedéseket azoknak az alkalmazottaknak a védelmében, ideértve a nemzeti jogszabályok és/vagy gyakorlat által előírt munkavállalói képviselőket, akiket az egyenlő bánásmód elvének betartása érdekében a vállalkozáson belül tett panasz vagy egyéb jogi eljárás megindítása miatt a munkáltató elbocsát, vagy egyéb hátrányos bánásmódban részesít.

8. cikk

A tagállamok gondoskodnak arról, hogy a munkavállalók minden megfelelő eszköz útján, például a munkahelyükön, tájékoztatást kapjanak az irányelv alapján hozott rendelkezésekről, valamint a már hatályos idevonatkozó rendelkezésekről.

8a. cikk

(1) A tagállamok olyan testületet vagy testületeket jelölnek ki, valamint megteszik a szükséges intézkedéseket, amely testületek minden személy számára elősegítik, elemzik, ellenőrzik és támogatják az egyenlő, nemi megkülönböztetéstől mentes bánásmódot. Ezek a testületek az emberi jogok védelmével vagy az egyén jogainak védelmével nemzeti szinten megbízott intézmények részét képezhetik.

(2) A tagállamok gondoskodnak arról, hogy ezeknek a testületeknek a hatásköre a következőket foglalja magában:

a) az áldozatok és a 6. cikk (3) bekezdésében említett egyesületek, szervezetek vagy más jogi személyek jogainak sérelme nélkül önálló segítséget nyújtsanak a megkülönböztetés áldozatainak a megkülönböztetés miatti panaszaik érvényesítése során;

b) független vizsgálatokat folytassanak a megkülönböztetés tárgyában;

c) független jelentéseket adjanak ki, és javaslatot tegyenek bármely kérdésben, amely összefügg az ilyen megkülönböztetéssel.

8b. cikk

(1) A tagállamok a nemzeti hagyományaikkal és a nemzeti gyakorlattal összhangban megfelelő intézkedéseket tesznek a szociális partnerek közötti társadalmi párbeszéd elősegítésére abból a célból, hogy ösztönözzék az egyenlő bánásmód megvalósítását többek között a munkahelyi gyakorlatok ellenőrzése, kollektív szerződések, magatartási szabályzatok, kutatás, valamint tapasztalatcsere és a bevált gyakorlatokkal kapcsolatos információcsere révén.

(2) Nemzeti hagyományaik és a nemzeti gyakorlat tiszteletben tartásával, a tagállamok a szociális partnereket azok autonómiájának sérelme nélkül arra ösztönzik, hogy támogassák a férfiak és nők közötti egyenlőséget, és, megfelelő szinten, olyan megállapodásokat kössenek, amelyek az 1. cikkben említett és a kollektív tárgyalások körébe eső területeken megkülönböztetés-ellenes szabályokat állapítanak meg. Ezek a megállapodások tiszteletben tartják az ebben az irányelvben megállapított minimumkövetelményeket, illetve a vonatkozó nemzeti végrehajtási intézkedéseket.

(3) A tagállamok a nemzeti jogszabályokkal, a kollektív szerződésekkel vagy gyakorlattal összhangban arra ösztönzik a munkaadókat, hogy tervezett és szisztematikus módon segítsék elő a férfiakkal és nőkkel való egyenlő bánásmódot a munkahelyen.

(4) Ebből a célból a munkaadókat ösztönözni kell arra, hogy a munkavállalókat és/vagy azok képviselőit megfelelő, rendszeres időközönként információval lássák el a férfiakkal és nőkkel való egyenlő bánásmódról a vállalkozáson belül.

Ez az információ tartalmazhat statisztikát a szervezet különböző szintjein foglalkoztatott férfiak és nők arányáról, valamint vonatkozhat a munkavállalók képviselőivel együttműködésben történő, a helyzet javítását szolgáló lehetséges intézkedésekre.

8c. cikk

A tagállamok ösztönzik a párbeszédet a megfelelő nem kormányzati szervezetekkel, amelyeknek, a nemzeti jogrendszerrel és gyakorlattal összhangban törvényes érdekében áll hozzájárulni a nemen alapuló megkülönböztetés elleni küzdelemhez az egyenlő bánásmód elvének előmozdítása céljából.

8d. cikk

A tagállamok megállapítják az ennek az irányelvnek megfelelően elfogadott nemzeti rendelkezések megsértése esetén alkalmazandó szankciók szabályait, és meghoznak minden szükséges intézkedést, hogy biztosítsák ezek alkalmazását.

A szankcióknak, amelyek az áldozat számára fizetendő kártérítést is magukban foglalhatják, hatékonynak, arányosnak és visszatartó erejűnek kell lenniük. A tagállamok legkésőbb 2005. október 5-ig értesítik ezekről a rendelkezésekről a Bizottságot, és haladéktalanul bejelentenek valamennyi későbbi, ezeket érintő módosítást.

8e. cikk

(1) A tagállamok bevezethetnek vagy fenntarthatnak olyan rendelkezéseket, amelyek kedvezőbbek az egyenlő bánásmód elvének védelme szempontjából, mint azok, amelyeket ez az irányelv állapít meg.

(2) Ennek az irányelvnek a végrehajtása semmilyen körülmények között sem adhat alapot a tagállamok által már biztosított hátrányos megkülönböztetéssel szembeni védelem szintjének csökkentésére az ezen irányelv által szabályozott területeken.

9. cikk

(1) A tagállamok hatályba léptetik azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseket, amelyek szükségesek ahhoz, hogy az értesítéstől számított 30 hónapon belül megfeleljenek ennek az irányelvnek, és erről haladéktalanul tájékoztatják a Bizottságot.

Mindazonáltal az irányelvről szóló értesítéstől számított négy éven belül a tagállamok a 3. cikk (2) bekezdése c) pontjának első része, illetve az 5. cikk (2) bekezdése c) pontjának első része tekintetében lefolytatják az első vizsgálatot és ha szükséges, elvégzik az ott említett törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezések első módosítását.

(2) A tagállamok időszakosan felülvizsgálják a 2. cikk (2) bekezdésében említett szakmai tevékenységeket, és a társadalmi fejlődés tükrében döntenek arról, hogy indokolt-e a kivételek további fenntartása. A vizsgálat eredményeiről tájékoztatják a Bizottságot.

(3) A tagállamok közlik a Bizottsággal azokat a törvényi, rendeleti és közigazgatási rendelkezéseiket, amelyeket az ezen irányelv által szabályozott területen fogadtak el.

10. cikk

A tagállamok a 9. cikk (1) bekezdésének első albekezdésében megállapított 30 hónapos időszak lejártától számított két éven belül minden szükséges információt a Bizottság rendelkezésére bocsássanak annak érdekében, hogy a Bizottság az ezen irányelv alkalmazásáról szóló jelentését a Tanács elé történő terjesztés céljából elkészíthesse.

11. cikk

Ennek az irányelvnek a tagállamok a címzettjei.

( 1 ) HL C 111., 1975.5.20., 14. o.

( 2 ) HL C 286., 1975.12.15., 8. o.

( 3 ) HL C 13., 1974.12.2., 1. o.

( 4 ) HL L 45., 1975.2.19., 19. o.

( 5 ) HL L 145., 1996.6.19., 4. o.

( 6 ) HL L 348., 1992.11.28., 1. o.