BH 1980.1.12 I. A feltalálónak szolgálati találmány értékesíthetővé tételével kapcsolatban felmerülő költségei és munkadíja megtérítése tekintetében a munkáltató és a feltaláló megállapodása az irányadó [45/1968. (XII. 29.) Korm. sz. r. 5.§].

II. A szolgálati találmány feltalálója a jogszabály rendelkezése alapján nem követelheti a munkáltatótól mint szabadalmastól a találmány üzemszerű alkalmazását. Valamely műszaki megoldás alkalmazása a vállalati gazdálkodás körébe tartozik. Lehetőség van azonban arra, hogy a munkáltató a feltalálóval szemben szerződésben kötelezettséget vállaljon a találmány megfelelő terjedelemben történő hasznosítására [1969. évi II. tv. 11. § (3) bek, 1977. évi VI. tv. 22. §].

I. A felperes a feltalálója, az alperes a szabadalmasa a "Vákuumrendszerű automatikus adagoló berendezés vékony tárcsákhoz" című, 162 067. lajstromszámú szolgálati szabadalomnak. A felek 1973 májusában a szolgálati találmány díjazásával kapcsolatban szerződést kötöttek. A szerződésben megállapították, hogy az 1970. augusztus 28-án történt bejelentés alapján az alperes 1972. október 31. napján a szabadalmat elnyerte, továbbá hogy az alperes a szabadalom szerinti műszaki megoldást üzemszerűen 1972. november 1. napjától kezdődően alkalmazza (1., 2. pont). Megállapították, hogy a szabadalom alkalmazása milyen műszaki-gazdasági előnyökkel, illetve eredményekkel jár (3. pont). Megállapodtak abban, hogy a szabadalommal védett megoldás díjazása 1972. november 1-től utókalkulált vállalati haszon alapján történik 10 éven keresztül oly módon, hogy az alperes a gyártott gépi berendezések eladása után az utókalkulált haszon 8%-át, a megoldás egyéb alkalmazásából származó utókalkulált vállalati haszon 6%-át fizeti a felperes részére találmányi díjként (4. pont). A feltaláló kijelentette, hogy a szerződésben meghatározott díjon kívül a szabadalmassal szemben ezen a találmányon alapuló további díjigénye nincs (7. pont).

A kiviteli tervek és a mintadarab elkészítésében a felperesen kívül az alperes vállalat más dolgozói is részt vettek. A díjazási szerződés megkötése után a felperes munkaköri beosztását megváltoztatták és a szabadalom megvalósítása érdekében szükséges tevékenységet határozták meg a felperes munkaköri feladataként.

A felperes 1973 tavaszán túlmunkadíj iránti igénnyel lépett fel. A túlmunka alapján járó túlmunkadíj összegét előbb 26 600 Ft-ban, majd - vezérigazgatói felülvizsgálat után - 26 728-Ft-ban állapították meg.

A felek közötti szerződés alapján az alperes összesen 21 599 Ft feltalálói díjat fizetett a felperes részére.

A szabadalom szerinti készüléket az 1973. évi Budapesti Nemzetközi Vásáron kiállították és ismertették a Budapesten 1975-ben tartott "Paletinform 75" megjelölésű, a találmányok kölcsönös megismerését szolgáló nemzetközi konferencián is. Az alperes összesen 3 készüléket gyártott, ezek alkalmazása csak szűkebb körben történt. Az alperes saját felhasználása során elért vállalati haszon 6%-át a felperes részére találmányi díjként kifizették. A szabadalom szerint gyártott készülékek eladására nem került sor.

1978 januárjában az alperes a szabadalmi oltalomról lemondott a felperes javára.

II. A felperes 1977. március 25. napján indított pert az alperes ellen. Keresetében 25 000 Ft megtérítésére kérte kötelezni az alperest. Ezt az összeget részben a találmánnyal kapcsolatban a rendes munkaidején kívül végzett munka díjazásaként követelte, részben kártérítésként, mert az alperes a találmányt a szerződésben vállalt, illetőleg törvényes kötelezettsége ellenére üzemszerűen nem hasznosította és ezzel neki jogellenesen és felróható módon kárt okozott.

Az alperes elutasítást kért, védekezése szerint a felperes által elvégzett különmunka díjazása megtörtént, hivatkozott arra, hogy a szerződésben megállapított díjazáson kívül a felperes a találmánnyal kapcsolatban minden igényéről lemondott, tagadta a károkozást.

Az első fokú bíróság a keresetet elutasította. Az indoklás lényege szerint az alperest nem terheli hasznosítási kötelezettség, ezt a szerződésben nem. vállalta, károkozó magatartást nem tanúsított. A szerződésben a felperes az ott meghatározott díjazáson felül minden egyéb igényéről lemondott a találmánnyal kapcsolatban.

A felperes fellebbezésében kérte az első fokú ítélet megváltoztatását és az. alperes marasztalását. Álláspontja szerint az alperes a szerződés értelmében köteles volt az üzemszerű hasznosításra. A szabadalmasnak ezt a kötelezettségét az 1969. évi II. tv. (Szt.) 11. §-ának (3) bekezdése is előírja. Üzemszerű hasznosítás nem történt, az alperes kötelezettségszegésével kárt okozott, ezáltal esett el a felperes az üzemszerű hasznosítás esetén a részére járó díjazástól.