BH 2006.11.360 I. A kórház kártérítési felelősséggel tartozik, ha alkalmazott orvosa nem intézkedik arról, hogy a magas kockázattal járó ikerterhes anyát magasabb ellátási szintet biztosító egészségügyi intézménybe utalja, holott tudja, hogy nála a kockázatos szülés személyi és tárgyi feltételei hiányoznak, és az újszülöttek károsodása ezzel a mulasztással okozati összefüggésbe hozható [Eü. tv. 77. § (3) és (4) bek.].

II. A polgári eljárásjog nem ismeri a kötött bizonyítási rendszert, nem tesz különbséget, és nem állít fel rangsort a bizonyítási eszközök között - Az igazságügyi felülvélemény is csak egy a bizonyítékok közül azzal, hogy annak célja a korábbi szakvélemények szakmai értékelésével az azok közötti ellentmondások feloldása [Pp. 177. § (1) bek., 206. § (1) bek.].

III. Ha a bíróság a kártérítő felelősség fennálltáról dönt, ebben a kérdésben - első- és másodfokon egyaránt - közbenső ítélettel határoz - Ennek során a kártérítő felelősség mértékéről szóló döntés a határozat rendelkező részére tartozik [Pp. 213. § (3) bek., 253. § (2) bek.].

A jogerős ítélet által megállapított tényállás lényege szerint az I-II. r. felperesek gyermekei a III-IV. r. felperesek, akik 1998. január 4-én az ikerterhesség 33. hetében, koraszülöttként és agykárosodással jöttek a világra az alperes szülészeti osztályán.

Az I. r. felperes terhessége a 28. hetéig panaszmentes volt, akkor azonban - 1997. november 28-án - fenyegető koraszülés miatt az alperes szülészeti osztályára felvették.

Megállapították, hogy az "A" magzat koponyavégű fekvésben, míg a "B" magzat harántfekvésben helyezkedik el. A december 1-jén elvégzett ultrahangvizsgálat megerősítette az "A" magzat koponyavégű fekvését, a "B" magzatnál pedig II. típusú dorso-superior harántfekvést mutatott. Az I. r. felperes panaszai a kezelés hatására megszűntek, majd 1997. december 29-én - a terhesség 32. hetében - ismét felvették, és a kezelőorvos manuális vizsgálattal az "A" magzat koponyavégű, míg a "B" magzat medencevégű fekvését állapította meg. Ultrahang vizsgálat nem készült.

Az I. r. felperes terhessége fokozottabb kockázatú, ún. biamnialis monochoriális ikerterhesség volt, amelynél a plancenták összeolvadtak és a két ikermagzat vérkeringése között összeköttetések voltak.

Az I. r. felperes koraszülése a gyógyszeres kezelés ellenére 1998. január 4-én hajnalban megindult, az alperes orvosai pedig a hüvelyi szülés mellett döntöttek. Az "A" magzat - a III. r. felperes - reggel 8 órakor megszületett, majd az alperes orvosai "belső vizsgálattal" megállapították, hogy a "B" magzat magasan helyezkedik el, az álló burkon keresztül egy lába tapintható, fölötte a magzati far észlelhető. Az alperes orvosai ekkor külső műfogást alkalmazva a magzat lábának megragadása mellett a burkot megrepesztették, majd 8 óra 7 perckor ún. Bracht-féle műfogással megszületésre késztették a "B" magzatot, eközben azonban a bal karja a koponya előtt felcsapódott, azt lesimították, majd azt követően született meg a IV. r. felperes.

A koraszülötteket a kórház épületének III. emeletén található szülőszobáról kézben, pelenkába csomagolva, liften szállították fel a X. emeleten levő újszülött részlegre, ahová a III. r. felperes 8 óra 25 perckor, a IV. r. felperes 8 óra 30 perckor érkezett meg. Mindkettőjüknél lehűlt, cianotikus állapotot, és - egyebek mellett - légzési rendellenességet, fertőzési kockázatot rögzítettek. A kezelés ellenére az állapotuk romlott, ezért 12 óra 30 perckor mindkettőjüket átszállították a Sz.-i Klinika Újszülött Intenzív Központjába. Mindkettőjüknél súlyos fokú szellemi és motoros fejlődési visszamaradottság állapítható meg, amelynek következtében felnőtt korukra nagy valószínűséggel teljes mértékben munkaképtelenek, rokkantak, önmaguk ellátására képtelen állapotban lesznek, és egész hátralevő életükben állandó felügyeletre, mások gondozására szorulnak.

A felperesek a keresetükben az alperes orvosainak felróható magatartására visszavezethető károsodásukra hivatkozással vagyoni és nem vagyoni káraik megtérítésére kérték az alperes kötelezését.

Az alperes a kereset elutasítását kérte, a pernyertessége érdekében beavatkozott biztosító pedig bejelentette, hogy a felperesek kárigényének jogalapját elismeri, az alperessel kötött szerződés alapján teljesít, a továbbiakban azonban a perben nem vesz részt.

Az elsőfokú bíróság a megismételt eljárásban hozott közbenső ítéletével megállapította, hogy "az alperes kártérítési felelőssége a felperesekkel szemben fennáll". A rendelkezésre álló bizonyítékok mérlegelése alapján tényként megállapította, hogy az I. r. felperes terhessége alatt elvégzett orvosi vizsgálatok nem vetették fel a magzatok méhen belüli károsodását, ugyanakkor ez természettudományos módszerekkel ki sem zárható, de az sem volt megállapítható teljes bizonyossággal, hogy mi okozta a károsodásukat. Ezért azt vizsgálta, hogy megállapítható-e az alperes terhére a legnagyobb gondosság és körültekintés követelményét sértő eljárás, mulasztás, illetőleg adott esetben jogszabályi előírás megsértése, mert ha ez megállapítható, és a felperesek kára ezzel okozati összefüggésben következett be, az alperes csak akkor mentesülhet a kártérítési felelősség alól, ha bizonyítja a felróhatóságának hiányát.

Megállapította, hogy az I. r. felperes gyógykezelése a szülést megelőzően, a szülés során, valamint a III-IV. r. felperesek születését követő kezelése során az alperes alkalmazottjainak az eljárása nem felelt meg minden szempontból a jogvita elbírálására még irányadó, az egészségügyről szóló 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 43. §-ának (2) és (3) bekezdésében foglaltaknak. A szakértői véleményekből megállapította, hogy az I. r. felperes terhessége az átlagosat jóval meghaladó kockázatú terhesség volt, és a fenyegető koraszülés tünetei már 1997 novemberében jelentkeztek. Ekkor felmerült a magasabb szintű ellátást lehetővé tevő egészségügyi intézménybe való átirányítás lehetősége, amelyet az is indokolt volna, hogy az ismert kockázattal járó ikerszülés levezetésének személyi és tárgyi feltételei az alperes kórházban nem voltak adottak. Az alperes személyzete azonban a jogszabály szerinti [15/1972. EüM rendelet 79. § (1) bek.] kötelezettségét elmulasztotta. Nem jártak el a legnagyobb gondosság és körültekintés követelményének megfelelően akkor sem, amikor elmulasztották a szülést megelőzően az ultrahangvizsgálatot, nem tisztázták az esetleges további kockázatot jelentő elhelyezkedésbeli eltérést, így a magzatok pontos elhelyezkedésének ismerete hiányában döntöttek a szülés módjáról és a szülésvezetéssel kapcsolatos körülményekről sem tájékoztatták az I. r. felperest. E körben nem fogadta el a felülvéleménynek azt az álláspontját, hogy a császármetszés indikációja semmilyen szinten nem állott fenn, és a felülvélemény kritikájaként kifejtette, hogy az amúgy is igen kevés saját megállapítású és kialakítású véleményt tartalmaz, véleményi része 90%-ban dr. P. F. magánszakértő véleményének a megállapításait idézi.

A megfelelő személyzet hiánya miatt nem volt biztosított az, hogy az elvárt képzettséggel, képesítéssel, gyakorlattal rendelkező személyek végezzék az újszülöttek ellátását és kezelését, amely ténylegesen nem is volt kellően gondos.