BH+ 2014.5.234 A zaklatás hátrányos megkülönböztetés, amelynek lényege az, hogy a munkáltató visszaélve a foglalkoztatott kiszolgáltatott helyzetével, jellegadó tulajdonságára tekintettel az emberi méltóságot sértő avagy önkényes magatartásával ellehetetleníti a környezetébe. A megtorlás, mint a hátrányos megkülönböztetés másik speciális esete akkor áll fenn, ha a sérelmezett magatartás és a kérelmező diszkriminációval kapcsolatos fellépése között ok-okozati összefüggés áll fenn, illetve a sérelmezett magatartás jogsérelmet jelent(het), mert sért(heti) a kérelmező emberi méltóságát, méltóságsérelem hiányában pedig önkényesnek minősül [2003. évi CXXV. tv. 7., 10. §]

Pertörténet:

Fővárosi Törvényszék K.33057/2011/7., Kúria Kfv.37312/2012/10. (*BH+ 2014.5.234*)

***********

A beavatkozó 2009 augusztusától határozatlan időtartamú jogviszonyban állt nyelvtanárként a felperes alkalmazásában. 2011 januárjában a felperes meg kívánta szünteti munkaviszonyát. A beavatkozó orvosi igazolást bocsátott a felperes rendelkezésére, amellyel igazolta, hogy meddőségi kezelés alatt áll. Ezt követően több olyan intézkedésre került sor a felperesi vezetés részéről, amelyből a beavatkozó arra a következtetésre jutott, hogy a tantestület más szaktanáraihoz képest hátrányos elbírálásban részesül. Annak ellenére, hogy pedagógiai munkájával szemben egyértelmű negatív kritika, súlyos hiányosság nem fogalmazódott meg, munkakörére másik nyelvtanárt alkalmaztak. Ezért a 2010/2011. tanév második félévére először ideiglenes intézkedésként, majd állandósítva más tanárok túlóráinak átvállalását, azaz nem szaktanári helyettesítést írtak elő a beavatkozó számára.

Emellett a felperes vezetése - a beavatkozó tudta nélkül, ügyvéd meghatalmazásával - megkereste a beavatkozó meddőségi vizsgálatát folytató kezelőorvost az eljárás körülményeinek feltárása érdekében.

Végül az érettségi vizsgák alkalmával a beavatkozóra folyosói ügyeleti feladatokat osztottak. Mivel az érettségi vizsgán tapasztalt szabálytalanságot nem jelentette a felperes vezetésének, ezzel szemben az iskolát engedély nélkül elhagyva, feljelentetést tett a rendőrhatóságnál az érettségi vizsgák idején tapasztaltak kapcsán, a felperes a beavatkozóval szemben rendkívüli felmondást alkalmazott fegyelmi büntetésként. Más felügyelő tanárok ellen is indult fegyelmi eljárás, de azon eljárások írásbeli figyelmeztetéssel zárultak.

A beavatkozó 2011. február 2-án fordult kérelemmel az alpereshez munkaviszonyának azonnali hatállyal történt felmondása miatti hátrányos megkülönböztetésre hivatkozással. Beadványát 2011. május 10-én a vele szemben alkalmazott megtorló intézkedések bejelentésével egészítette ki.

Az alperes 2011. június 17-én hozta meg határozatát, amelyben megállapította, hogy a felperes kimerítette az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. törvény (a továbbiakban: Ebtv.) 10. § (1) bekezdése szerinti zaklatás, valamint a 10. § (3) bekezdésében szabályozott megtorlás tényállását. Ezért az alperes elrendelte a határozatának nyilvánosságra hozatalát, valamint a felperesi intézményt 500 000 forint bírság megfizetésére kötelezte.

A felperes keresete folytán eljárt Fővárosi Törvényszék 2012. március 22-én kelt 8.K.33.057/2011/7. számú ítéletével a felperes keresetét elutasította. Ítéleti indokolásában megállapította, hogy az alperes megfelelően feltárta a tényállást, amelyből egyértelműen kimutatható volt a hátrányosan megkülönböztető intézkedések, vezetői döntések és a beavatkozó védett tulajdonsága közötti kapcsolat. A lefolytatott bizonyítás során az alperes a bizonyítékokat, a tanúvallomásokat, a csatolt okiratokat és a beavatkozó által csatolt hangfelvételeket is helyesen értékelte. Okszerűnek és megalapozottnak minősítette továbbá a megtorlás megállapítását is.

A felperes felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő a Kúriánál, amelyben arra hivatkozott, hogy a Törvényszék ítélete az 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 164. § (1) bekezdésébe, 206. § (1) bekezdésébe, valamint a 221. § (1) bekezdésébe ütközik. Ezért kérte, hogy a Kúria az ítéletet a közigazgatási szerv határozatára is kiterjedően helyezze hatályon kívül.

Felülvizsgálati kérelmét azzal indokolta, hogy a Törvényszék ítélete nem bizonyított, mivel az alperes és a beavatkozó sem bizonyította, hogy a határozat alapját képező - és beavatkozó érdekében szerkesztett - hanganyag hiteles. Nincs bizonyítva az ítélet azon megállapítása sem, hogy a beavatkozó egészségügyi kezeléséről többek tudomással bírtak a tantestületben. A Törvényszék nem adott helyt annak a bizonyítási indítványának, amelyet a beavatkozó munkájával szembeni kifogások igazolására ajánlott fel, illetve arra sem folytatott le bizonyítást a Törvényszék, hogy más kollégák is álltak a beavatkozóhoz hasonló egészségügyi kezelés alatt. Ez a tény - igazolása esetén - kizárta volna azt a beavatkozói állítást, amely szerint az állított hátrányos megkülönböztetés beavatkozó védett tulajdonságára volt visszavezethető. De bizonyítás nélküli, illetve iratellenes az az ítéleti megállapítás is, hogy a beavatkozóval szembeni rendkívüli felmondás nem a beavatkozó súlyosan kötelezettségszegő magatartásának következménye, hanem a felperes megtorló intézkedése lett volna.

Az alperes - a beavatkozó által támogatott - felülvizsgálati ellenkérelmében a felülvizsgálati kérelem elutasítását és a Törvényszék ítéletének hatályában való fenntartását kérte.

A felülvizsgálati kérelem nem megalapozott.

A Kúria a Pp. 275. § (2) bekezdése alapján a jogerős ítéletet a felülvizsgálati kérelem keretei között, a felek kérelmére, figyelemmel a 274. § (1) bekezdésére is tárgyaláson vizsgálta felül.

A hátrányos megkülönböztetés helyzetével kapcsolatosan a Kúria előjáróban az alábbiakat jegyzi meg:

Az Ebtv. 7. § (1) bekezdése az egyenlő bánásmód követelményének következő eseteit ismeri: a közvetlen és közvetett hátrányos megkülönböztetést, a zaklatást, a jogellenes elkülönítést, a megtorlást és az előbbiekre adott utasítást. E jogsértő magatartások tanúsítása esetében a felelősség alóli mentesülést - a kimentést - a 7. § (2) bekezdése értelmében az alapvető jogok korlátozásának szükségességre-arányosságra vonatkozó, alapjog-korlátozások kapcsán ismert kritériumrendszere, illetve annak bizonyítása biztosítja, hogy a magatartás tanúsításának a tárgyilagos mérlegelés szerinti ésszerű indoka van, amely közvetlen összefüggésben áll az adott jogviszonnyal.

A hátrányos megkülönböztetés tilalmának - az egyenlőségnek - a dogmatikai alapja az emberek egyenlő méltóságú személykénti kezelésének kötelezettsége. Az a tény, hogy függetlenül a született képességektől, az azokból kibontott életutaktól, és életesélyektől, méltóságában minden ember egyenlő [23/1990. (X. 31.) AB határozat, ABH 1991/88.]. Az emberi méltósághoz való jog - általános személyiségi jogként - szubszidiárius anyajog, amely végső fokon a jogkorlátozás mércéjéül szolgál [64/1991. (XII. 17.) AB határozat, ABH 1991/301.].

Ezért az ember alapjogát csak az elkerülhetetlenség- szükségesség-arányosság esetkörében, és akkor lehet korlátozni, ha a cél másképpen, mint alapjog-korlátozással nem érhető el. Minden egyéb esetben az Ebtv. 7. § (1) bekezdése szerinti magatartások ésszerű magyarázat hiányában, önkényesek, azaz jogellenesek.