62010CJ0435[1]

A Bíróság (negyedik tanács) 2011. november 17-i ítélete. J.C. van Ardennen kontra Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Centrale Raad van Beroep - Hollandia. 80/987/EGK irányelv - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - Fizetésképtelenség esetén járó támogatás - A munkakeresőként történő nyilvántartásba vétel feltételétől függő kifizetés. C-435/10. sz. ügy

C-435/10. sz. ügy

J. C. van Ardennen

kontra

Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen

(a Centrale Raad van Beroep [Hollandia] által benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem)

"80/987/EGK irányelv - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - Fizetésképtelenség esetén járó támogatás - A munkakeresőként történő nyilvántartásba vétel feltételétől függő kifizetés"

Az ítélet összefoglalása

Szociálpolitika - Jogszabályok közelítése - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - 80/987 irányelv - A garanciaintézetek fizetési kötelezettségének korlátozása

(a 2002/74 európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított 80/987 tanácsi irányelv, 3. és 4. cikk)

A 2002/74 irányelvvel módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló 80/987 tanácsi irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezekkel ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén az olyan munkabérre vonatkozó nem vitatott és a nemzeti szabályozás által elismert követeléseik kifizetése iránti jogosultságuk teljes körű érvényesítéséhez arra kötelezi, hogy magukat munkakeresőként nyilvántartásba vetessék.

A 80/987 irányelv 4. cikkének értelmében ugyanis a tagállamoknak csak kivételes lehetőségük van az ezen irányelv 3. cikkében előírt fizetési kötelezettség korlátozására. E 4. cikket megszorítóan és szociális céljával összhangban kell értelmezni, amely cél a védelem minimális szintjének biztosítása valamennyi munkavállaló számára. E tekintetben azon eseteket, amelyekben megengedett a garanciaintézetek fizetési kötelezettségének korlátozása, a 80/987 irányelv tételesen felsorolja, és a vonatkozó rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni ezek eltérést engedő jellegére és ezen irányelv céljára tekintettel. Figyelemmel erre, ellentétes lenne az irányelv céljával, ha az, és különösen annak 3. és 4. cikke úgy kerülne értelmezésre, hogy valamely munkavállaló esetében átalányjelleggel és automatikusan csökkentik nem vitatott és a nemzeti szabályozás által elismert munkabér-követelése teljesítésének összegét annak okán, hogy nem tartotta tiszteletben az annak tekintetében előírt határidőt, hogy munkakeresőként vetesse magát nyilvántartásba, és nem részesülhet a referencia-időszakban ténylegesen elszenvedett munkabérveszteségei megtérítésének garanciájában.

(vö. 30-31., 34-35., 39. pont és a rendelkező rész)

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE (negyedik tanács)

2011. november 17.(*)

"80/987/EGK irányelv - A munkavállalók védelme a munkáltató fizetésképtelensége esetén - Fizetésképtelenség esetén járó támogatás - A munkakeresőként történő nyilvántartásba vétel feltételétől függő kifizetés"

A C-435/10. sz. ügyben,

az EUMSZ 267. cikk alapján benyújtott előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában, amelyet a Centrale Raad van Beroep (Hollandia) a Bírósághoz 2010. szeptember 13-án érkezett, 2010. szeptember 8-i határozatával terjesztett elő az előtte

J. C. van Ardennen

és

a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen

között folyamatban lévő eljárásban,

A BÍRÓSÁG (negyedik tanács),

tagjai: J.-C. Bonichot tanácselnök, A. Prechal, K. Schiemann (előadó), L. Bay Larsen és E. Jarašiūnas bírák,

főtanácsnok: Y. Bot,

hivatalvezető: M. Ferreira vezető tisztviselő,

tekintettel az írásbeli szakaszra és a 2011. szeptember 8-i tárgyalásra,

figyelembe véve a következők által előterjesztett észrevételeket:

- a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen képviseletében M. Mollee, meghatalmazotti minőségben,

- a holland kormány képviseletében C. Wissels és M. Noort, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Bizottság képviseletében J. Enegren és F. Wilman, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a főtanácsnok meghallgatását követően hozott határozatra, miszerint az ügy elbírálására a főtanácsnok indítványa nélkül kerül sor,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az előzetes döntéshozatal iránti kérelem a 2002. szeptember 23-i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel (HL L 270., 10. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 4. kötet, 261. o.) módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv (HL L 283., 23. o.; magyar nyelvű különkiadás 5. fejezet, 1. kötet, 217. o.; a továbbiakban: 80/987 irányelv) 4., 5. és 10. cikkének értelmezésére vonatkozik.

2 Ezt a kérelmet a J. C. van Ardennen és a Raad van bestuur van het Uitvoeringsinstituut werknemersverzekeringen (a munkavállalók társadalombiztosításait kezelő intézet igazgatósága, a továbbiakban: UWV) között annak tárgyában folyamatban lévő eljárásban terjesztették elő, hogy ez utóbbi megtagadta J. C. van Ardennen fizetésképtelenség esetén járó támogatása teljes összegének kifizetését abból az okból, hogy az előírt határidőn belül nem vetette nyilvántartásba magát munkakeresőként a Centrale organisatie voor Werk en Inkomennél (bér- és munkaügyi központi szervezet; a továbbiakban: CWI).

Jogi háttér

Az uniós szabályozás

3 A 80/987 irányelv 3. cikke értelmében:

"A tagállamok meghozzák a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a 4. cikk hatálya alá tartozó garanciaintézetek biztosítsák a munkavállalók munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó, fennálló követeléseinek a kielégítését, és amennyiben a nemzeti jog ezt előírja, a végkielégítést is a munkaviszony megszűnése esetén.

A garanciaintézet által átvállalt követelések azok a fennálló fizetési követelések, amelyek a tagállamok által meghatározott időpont előtti és/vagy - adott esetben - utáni időszakra vonatkoznak".

4 Ezen irányelv 4. cikke a következőképpen rendelkezik:

"(1) A garanciaintézetek 3. cikkben említett felelősségét [helyesen: fizetési kötelezettségeit] a tagállamok korlátozhatják."

(2) Amennyiben a tagállamok az (1) bekezdésben említett lehetőséget választják, akkor meghatározzák annak az időszaknak a hosszát, amely alatt a garanciaintézet köteles kifizetni a fennálló követeléseket. Ez az időszak azonban nem lehet rövidebb, mint a 3. cikkben említett időpont előtt és/vagy után a munkaviszony utolsó három hónapjára járó fizetési igényre vonatkozó időszak. A tagállamok ezt a három hónapos minimális időszakot beszámítják [helyesen: beszámíthatják] a legalább hat hónapos referencia-időszakba.

A legalább 18 hónapos referencia-időszakot előíró tagállamok nyolc hétre korlátozhatják azt az időszakot, amely alatt a garanciaintézet teljesíti a fennálló követeléseket. Ebben az esetben a munkavállaló számára a legkedvezőbb időszakokat alkalmazzák [helyesen: kell figyelembe venni] a minimális időszakok kiszámítása során.

(3) Ezenkívül a tagállamok felső határt állapíthatnak meg a garanciaintézet által teljesítendő kifizetésekre. Ezek a felső határok nem lehetnek alacsonyabb mértékűek, mint ami szociálisan összeegyeztethető ezen irányelv szociális céljával.

Amennyiben a tagállamok ezt a lehetőséget választják, tájékoztatják a Bizottságot a felső határ meghatározásának módszereiről."

5 A hivatkozott irányelv 5. cikke értelmében:

"A tagállamok meghatározzák a garanciaintézetek felépítésének, finanszírozásának és működésének részletes szabályait, különös tekintettel a következő alapelvekre:

a) a garanciaintézetek vagyona a munkáltató vállalati [helyesen: vállalkozása] vagyonától elkülönül, és úgy kell kezelni, hogy a fizetésképtelenség miatt folytatott eljárásban ne legyen hozzáférhető;

b) a munkáltatók hozzájárulnak a finanszírozásához, kivéve ha azt teljes mértékben az állami hatóságok biztosítják;

c) a garanciaintézetek fizetési kötelezettségei függetlenek a finanszírozáshoz történő hozzájárulás kötelezettségének teljesítésétől."

6 A 80/987 irányelv 10. cikke a következőképpen rendelkezik:

"Ez az irányelv nem érinti a tagállamoknak azt a lehetőségét, hogy:

a) megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket;

b) a 3. cikkben említett fizetési kötelezettséget vagy a 7. cikkben említett garanciakötelezettséget megtagadják vagy csökkentsék, ha kitűnik, hogy a kötelezettség teljesítése a munkavállaló és munkáltató közötti különleges kapcsolatok, illetve a munkavállaló és munkáltató közötti összejátszást eredményező közös érdekek miatt nem indokolt;

c) a 3. cikkben említett fizetési kötelezettséget vagy a 7. cikkben említett garanciakötelezettséget megtagadják vagy csökkentsék, amennyiben a munkavállaló maga vagy közeli hozzátartozóival együtt a munkáltató vállalkozása vagy üzeme jelentős részének tulajdonosa volt, és jelentős mértékben befolyásolta annak tevékenységeit."

A nemzeti szabályozás

7 A munkanélküliségről szóló törvény (Werkloosheidswet, a továbbiakban: WW) IV. fejezete a munkaviszonyból származó kötelezettségek átvállalására vonatkozik, a munkáltató fizetésképtelensége esetén. A WW 61. cikke értelmében - amely a hivatkozott IV. fejezetbe illeszkedik - minden olyan munkavállaló jogosult a fizetésképtelenség esetén járó támogatásra, akinek munkabér, szabadságilletmény vagy szabadságpótlék iránti követelése áll fenn a fizetésképtelenséget jelentett munkáltatóval szemben.

8 A WW 64. cikke előírja:

"(1) Az e fejezet szerinti támogatásra való jogosultság az alábbiakat foglalja magában:

a. a munkabért:

1. a munkaviszony elbocsátással történő megszűnésének napját;

2. a munkaviszony kölcsönös megegyezéssel történt megszűnésének napját;

3. a munkaviszony törvény erejénél fogva való megszűnésének napját vagy

4. a szerződés felmondásának napját

közvetlenül megelőző legfeljebb tizenhárom hétre;

b. a munkabért legfeljebb a munkavállalóra irányadó felmondási idő tartamára [...];

c. a szabadságilletményt, a szabadságpótlékot, és azokat az összegeket, amelyekkel a munkáltató a munkavállaló munkaviszonyával összefüggésben harmadik személyeknek tartozik [...]"

9 A WW 65. cikke értelmében:

"(1) A 64. cikk szerinti támogatásból teljes mértékben le kell vonni:

a. a 64. cikk (1) bekezdésének a) és b) pontjában megjelölt időszakban munkavállalóként végzett foglalkozásból, valamint azon tevékenységből származó jövedelmeket, amely alapján nem tekintendő munkavállalónak;

[...]"

10 A CWI-nél történő nyilvántartásba vételről szóló rendelet (Besluit registratie CWI, Nederlandse Staatscourant 2002, 229. o.) 2. cikkének (1) bekezdéséből az következik, hogy a WW IV. fejezete értelmében támogatásra jogosult munkavállaló köteles munkakeresőként nyilvántartásba vétetni magát a CWI-nél, legkésőbb azon nap másnapját követő első munkanapon, amely napon a WW 64. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt felmondási idő megkezdődött.

11 A csődtörvény (Faillissementswet) 40. cikkének (1) bekezdése a következőképpen rendelkezik:

"(1) A fizetésképtelen munkáltatónál foglalkoztatott munkavállalók a munkaszerződést felmondhatják, és munkaviszonyukat a felszámoló is felmondhatja, mégpedig a megállapodás szerinti vagy törvényben szabályozott határidők tiszteletben tartása mellett, azonban azzal a feltétellel, hogy a munkaszerződés minden esetben hathetes felmondási idővel mondható fel. [...]"

12 Az UWV által alkalmazható intézkedéseket rögzítő rendelet (Maatregelenbesluit UWV, Nederlandse Staatscourant 2004., 163. sz.) 3. cikke kimondja:

"[...]

Ha a figyelmeztetés nem elégséges, a [...] WW első kategóriájába tartozó kötelezettségek valamelyikének nemteljesítése vagy nem szabályszerű teljesítése esetén a következő mértékek és időtartamok alkalmazandók:

[...]

c. 20% legfeljebb 52 hét késedelem idejére, ha az előírt határidőt több mint [...] naptári nappal lépték túl."

Az alapeljárás és az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdések

13 J. C. van Ardennen 1985. augusztus 1-je óta állt a Fruit Sellers International B.V. vállalkozás alkalmazásában, amely 2006. november 28-án fizetésképtelenséget jelentett be. J. C. van Ardennen munkabérét teljes egészében kifizették, így nem volt munkabérhátraléka.

14 Miután sikertelenül próbált saját vállalkozást alapítani, J. C. van Ardennen 2007. május 15-én nyilvántartásba vétette magát a CWI-nél, és 2007. május 20-án munkanélküli ellátás iránti kérelmet nyújtott be. Munkakeresőként csak 2007. május 29-én vétette magát nyilvántartásba.

15 2007. június 7-én J. C. van Ardennen fizetésképtelenség esetén járó támogatás iránti kérelmet nyújtott be az UWV-hez.

16 2007. szeptember 11-i határozatával az UWV fizetésképtelenség esetén járó támogatást hagyott jóvá J. C. van Ardennen számára az elmaradt munkabér miatt a 2006. november 29-től 2007. február 12-ig terjedő időszakra. Az UWV magyarázata szerint ez az időszak a WW 64. cikke (1) bekezdésének b) pontjában szereplő felmondási időnek felel meg. Ez a támogatás a következő összegeket foglalta magában: 26 505,15 euró összegű bruttó juttatást, amely a munkabért, a gépkocsi-használati költségeket, a szabadságilletményt és a szabadságpótlékot, valamint 1200 euró nettó juttatást a szakmai költségek megtérítése címén.

17 Az UWV azonban ezt az összeget a WW. IV. fejezetének alkalmazásával 20%-kal csökkentette, ily módon szankcionálva azt a tényt, hogy J. C. van Ardennen az előírt határidőn belül nem vetette magát munkakeresőként nyilvántartásba.

18 J. C. van Ardennen panaszát az UWV 2007. december 18-i határozatával elutasította, továbbra is azzal az indokkal, hogy a WW előírja a CWI-nél munkakeresőként való nyilvántartásba vétel és e nyilvántartásba vétel meghosszabbításának kötelezettségét.

19 Mivel az e határozattal szemben J. C. van Ardennen által a Rechtbankhoz benyújtott kérelmet is ugyanezen indokból mint megalapozatlant elutasították, J. C. van Ardennen fellebbezést nyújtott be a Centrale Raad van Beroephez.

20 Az UWV előadása szerint, a WW 65. cikkével összhangban, az e törvény 64. cikkében előírt támogatásból le kell vonni teljes egészében a referencia-időszakban végzett munkából származó jövedelmet. Az UWV arra hivatkozik, hogy a munkakeresőként való nyilvántartásba vétel kötelezettsége azon esély növelésére irányul, hogy az érintett munkavállaló munkát találjon ezen időszakban, valamint arra, hogy - következésképpen - a minimálisra csökkentse a garanciaalap terheit.

21 A kérdést előterjesztő bíróság azt állítja, hogy a munkakeresőként való nyilvántartásba vétel kötelezettségének céljára és értelmére tekintettel az a kérdés merül fel, hogy a fizetésképtelenségi támogatásra való jogosultság fennállásának idején szerzett, munkából származó jövedelmek levonhatók-e ezen támogatásból. A kérdést előterjesztő bíróság a C-373/95. sz., Maso és társai ügyben 1997. július 10-én hozott ítéletre [EBHT 1997., I-4051. o.) hivatkozik, amelyben a Bíróság megállapította, hogy a tagállamok nem tilthatják meg azt, hogy a 80/987 irányelv által biztosított összegeket az ezen ítélet alapjául szolgáló ügyben szóban forgó átképzési támogatással halmozzák, mivel ez nem munkaszerződésen vagy munkaviszonyon alapul, mert azt csak a munkavállaló elbocsátását követően fizetik ki, és ezért az nem a munkaviszony keretében végzett tevékenységek díjazását szolgálja.

22 A kérdést előterjesztő bíróság szerint ezen ítéletből közvetett módon az vezethető le, hogy e halmozódás tiltott lehet, ha a referencia-időszakban végzett tevékenységek díjazásáról van szó.

23 A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a 80/987 irányelv 4. cikkének (3) bekezdése nem tiltja az olyan jogszabály elfogadását, amelynek célja a halmozás ilyen tilalma. Ezen irányelv céljára figyelemmel igazolhatónak tűnik az, hogy a fizetésképtelenség esetén járó támogatásból levonják a felmondási idő alatt a munkavállaló által végzett munkák tekintetében ténylegesen megszerzett jövedelmeket, mivel ez a hivatkozott irányelv által biztosított minimális védelmi szintet nem érinti.

24 A kérdést előterjesztő bíróság úgy ítéli meg, hogy a 80/987 irányelv 4., 5. és 10. cikke alapján a tagállamok nem csupán a garanciaintézetek felépítésének, finanszírozásának és működésének részletes szabályait határozhatják meg, hanem bizonyos körülmények között a munkavállalóknak az ezen irányelv által biztosítani kívánt védelmét is korlátozhatják (bizonyos elévülési idők alkalmazásával kapcsolatban lásd a C-125/01. sz. Pflücke-ügyben 2003. szeptember 18-án hozott ítéletet [EBHT 2003., I-9375. o.], valamint a C-69/08. sz. Visciano-ügyben 2009. július 16-án hozott ítéletet [EBHT 2009., I-6741. o.). A kérdést előterjesztő bíróság hozzáteszi, hogy nem tudja egyértelműen meghatározni, hogy a munkakeresőként való nyilvántartásba vétel kötelezettsége olyan rendelkezés-e, amelyet általánosságban a 80/987 irányelv e rendelkezései alapján fogadhat el a tagállam.

25 Mivel kétségei voltak azt illetően, hogy a munkakeresőként a célból történő nyilvántartásba vétel kötelezettsége, hogy kifizessék a fizetésképtelenség esetén járó támogatást, valamint az e támogatás összegének csökkentése késedelmes nyilvántartásba vétel esetén összeegyeztethető-e a 80/987 irányelv rendelkezéseivel, a Centrale Raad van Beroep felfüggesztette az eljárást, és az alábbi kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

"1) Úgy kell-e értelmezni a [80/987] irányelvet, különösen annak 4., 5. és 10. cikkét, hogy azzal már általánosságban összeegyezhetetlen az olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén a munkabérre vonatkozó fennálló követeléseik átvállalása iránti jogosultságuk (teljes körű) érvényesítéséhez arra kötelezi, hogy magukat munkakeresőként legkésőbb a munkaviszony felmondásának napját vagy azon napot követő első munkanapon, amelyen a munkaviszonyt a jog szerint fel kellett volna mondani, nyilvántartásba vetessék?

Nemleges válasz esetén:

2) Úgy kell-e értelmezni a [80/987] irányelvet, különösen annak 4., 5. és 10. cikkét, hogy azzal összeegyezhetetlen az olyan nemzeti szabályozás, amely e nyilvántartásba vételi kötelezettséget azon munkavállalókra is kiterjeszti, akik a felmondási idő alatt saját vállalkozásuk vagy foglalkozásuk keretében végeztek tevékenységet?

3) Úgy kell-e értelmezni a [80/987] irányelvet, különösen annak 4., 5. és 10. cikkét, hogy azzal összeegyezhetetlen az olyan nemzeti szabályozás, amely, ha e nyilvántartásba vételi kötelezettséget nem (határidőn belül) teljesítik, azt eredményezheti, hogy a fizetésképtelenség esetén járó támogatás kifizetése részben elmarad, minek során az intézkedés mértéke és időtartama szempontjából az az időpont is jelentőséghez jut, amikor e kötelezettséget utólagosan teljesítik?"

Az előzetes döntéshozatalra előterjesztett kérdésekről

Az első kérdésről

26 Első kérdésében a kérdést előterjesztő bíróság lényegében arra keresi a választ, hogy a 80/987 irányelvet úgy kell-e értelmezni, hogy azzal ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén az olyan munkabérre vonatkozó fennálló követeléseik, mint az alapügyben szereplők, kifizetése iránti jogosultságuk teljes körű érvényesítéséhez arra kötelezi, hogy magukat munkakeresőként nyilvántartásba vetessék.

27 E tekintetben először is arra kell emlékeztetni, hogy a Bíróság ítélkezési gyakorlatából az következik, hogy a 80/987 irányelv szociális célja az, hogy valamennyi munkavállaló számára garantáljon egy minimális szintű európai uniós védelmet a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkaszerződésből vagy munkaviszonyokból származó olyan fennálló követelések kielégítése révén, amelyek egy meghatározott időpont előtti időszak díjazását érintik (a C-19/01., C-50/01. és C-84/01. sz., Barsotti és társai egyesített ügyekben 2004. március 4-én hozott ítélet [EBHT 2004., I-2005. o.] 35. pontját, valamint a fent hivatkozott Visciano-ügyben hozott ítélet 27. pontját).

28 A 80/987 irányelv 3. cikke e cél alapján írja elő, hogy a tagállamok kötelesek meghozni a szükséges intézkedéseket annak biztosítására, hogy a garanciaintézetek az említett irányelv 4. cikkének sérelme nélkül biztosítsák a munkavállalók hivatkozott fennálló követeléseinek a kielégítését.

29 Az alapeljárást illetően, az ügy irataiból az tűnik ki, hogy J. C. van Ardennen számára azon okból nem fizették ki a WW 64. cikke (1) bekezdésének b) pontjában előírt felmondási időre vonatkozó munkabérének teljes összegét, hogy késedelmesen vetette magát nyilvántartásba munkakeresőként.

30 Hangsúlyozni kell, hogy a Bíróság elé terjesztett iratokból az következik, hogy J. C. van Ardennennek a garanciaalappal szemben benyújtott keresete valóban egy nem vitatott, és a holland nemzeti szabályozás, nevezetesen a WW 64. cikke (1) bekezdésének b) pontja által elismert követelésen alapul. A fizetésképtelen munkáltatóval szemben objektíven fennálló ilyen követelés kielégítése a 80/987 irányelv 3. cikkének hatálya alá tartozik, és ez garantálja ennek kifizetését.

31 E tekintetben emlékeztetni kell arra, hogy a 80/987 irányelv 4. cikkének értelmében a tagállamoknak csak kivételes lehetőségük van az ezen irányelv 3. cikkében előírt fizetési kötelezettség korlátozására. Ilyen korlátozás előírható mind a kifizetés alapját képező időszak tekintetében a hivatkozott irányelv 4. cikke (2) bekezdésének megfelelően, mind pedig e kifizetés felső határát illetően, ugyanezen irányelv 4. cikke (3) bekezdésének megfelelően.

32 A 80/987 irányelv ugyanezen 4. cikkének (3) bekezdésében megköveteli, hogy amennyiben valamely tagállam él a hivatkozott felső határ rögzítésének lehetőségével, erről tájékoztatja a Bizottságot.

33 Az ügy irataiból az derül ki, hogy az alapügyben szóban forgó szabályozás nem írja elő a visszatérítés felső határát, tehát nem minősül a 80/987 irányelv 4. cikke (3) bekezdésében szereplő lehetőség kihasználásának.

34 Következésképpen, meg kell állapítani, hogy a 80/987 irányelv 4. cikkét megszorítóan és szociális céljával összhangban kell értelmezni, amely cél a védelem minimális szintjének biztosítása valamennyi munkavállaló számára (lásd a C-125/97. sz. Regeling-ügyben 1998. július 14-én hozott ítélet [EBHT 1998., I-4493. o.] 20. pontját). E tekintetben azon eseteket, amelyekben megengedett a garanciaintézetek fizetési kötelezettségének korlátozása, a 80/987 irányelv tételesen felsorolja, és a vonatkozó rendelkezéseket szigorúan kell értelmezni ezek eltérést engedő jellegére és ezen irányelv céljára tekintettel.

35 Figyelemmel erre, meg kell állapítani, hogy ellentétes lenne a 80/987 irányelv céljával, ha ez, és különösen ennek 3. és 4. cikke úgy kerülne értelmezésre, hogy valamely, az alapeljárás felperesének helyzetében lévő munkavállaló esetében, átalányjelleggel és automatikusan csökkentik munkabér-követelése teljesítésének összegét annak okán, hogy nem tartotta tiszteletben az alapeljárásban szereplő nemzeti jogszabály által annak tekintetében előírt határidőt, hogy munkakeresőként vetesse magát nyilvántartásba, következésképpen nem részesülhet a referencia-időszakban ténylegesen elszenvedett munkabérveszteségei megtérítésének garanciájában.

36 Továbbá, a kérdést előterjesztő bíróság által hivatkozott és a jelen ítélet 24. pontjában említett ítélkezési gyakorlatot illetően meg kell állapítani, hogy - amint arra a Bizottság joggal rámutatott - az alapügyben szereplőhöz hasonló, meghatározott határidőn belül munkakeresőként történő nyilvántartásba vétel kötelezettsége, amely határidő tiszteletben nem tartása a kifizetett fizetésképtelenség esetén járó támogatás csökkentését vonja maga után, nem olyan jellegű, hogy összehasonlítható lenne egy fizetésképtelenség esetén járó támogatás iránti kérelem benyújtására nyitva álló jogvesztő vagy elévülési határidővel.

37 Meg kell állapítani továbbá, hogy az alapeljárásban nem a 80/987 irányelv szociális céljait meghaladó összegek kifizetéséről van szó, amely kifizetés korlátozását ezen irányelv 4. cikke lehetővé teszi a tagállamok számára (lásd ebben az értelemben a fent hivatkozott Barsotti és társai egyesített ügyekben hozott ítélet 34. pontját). Következésképpen, attól a kérdéstől függetlenül, hogy a 80/987 irányelvvel ellentétes-e az a jogszabály, amely előírja, hogy az érdekelt által a felmondási idő alatt ténylegesen megszerzett jövedelmeket le kell vonni a támogatás összegéből, az olyan nemzeti jogszabály, mint amely az alapügyben szerepel, átalányjelleggel és automatikusan csökkenti a munkabér-követelés teljesítésének összegét, közvetlenül sérti a 80/987 irányelv által a munkáltató fizetésképtelensége esetén rögzített minimális védelmi szintet.

38 Egyébiránt, jóllehet a 80/987 irányelv lehetővé teszi a tagállamok számára, hogy megtegyék a visszaélések elkerüléséhez szükséges intézkedéseket, az előzetes döntéshozatalra utaló határozat semmiféle olyan utalást nem tartalmaz, amely alapján bármely olyan visszaélés fennállása megállapítható lenne, amelynek a megelőzésére az alapeljárásban szereplő nyilvántartásba vételi kötelezettség irányul. Továbbá, a tárgyalás során az UWV kifejezetten megerősítette, hogy e kötelezettség igazolása egyáltalán nem a hivatkozott 10. cikken alapul.

39 A fentiekre figyelemmel az első kérdésre azt a választ kell adni, hogy a 80/987 irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezekkel ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén az olyan munkabérre vonatkozó fennálló követeléseik, mint az alapügyben szereplők, kifizetése iránti jogosultságuk teljes körű érvényesítéséhez arra kötelezi, hogy magukat munkakeresőként nyilvántartásba vetessék.

A második és a harmadik kérdésről

40 Figyelemmel az első kérdésre adott igenlő válaszra, a második és harmadik kérdésre nem kell választ adni.

A költségekről

41 Mivel ez az eljárás az alapeljárásban részt vevő felek számára a kérdést előterjesztő bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez a bíróság dönt a költségekről. Az észrevételeknek a Bíróság elé terjesztésével kapcsolatban felmerült költségek, az említett felek költségeinek kivételével, nem téríthetők meg.

A fenti indokok alapján a Bíróság (negyedik tanács) a következőképpen határozott:

A 2002. szeptember 23-i 2002/74/EK európai parlamenti és tanácsi irányelvvel módosított, a munkáltató fizetésképtelensége esetén a munkavállalók védelméről szóló, 1980. október 20-i 80/987/EGK tanácsi irányelv 3. és 4. cikkét úgy kell értelmezni, hogy ezekkel ellentétes egy olyan nemzeti szabályozás, amely a munkavállalókat munkáltatójuk fizetésképtelensége esetén az olyan munkabérre vonatkozó fennálló követeléseik, mint az alapügyben szereplők, kifizetése iránti jogosultságuk teljes körű érvényesítéséhez arra kötelezi, hogy magukat munkakeresőként nyilvántartásba vetessék.

Aláírások

*Az eljárás nyelve: holland.