61996CJ0085[1]

A Bíróság május 12.-i ítélete: 1998. María Martínez Sala kontra Freistaat Bayern. Előzetes döntéshozatal iránti kérelem: Bayerisches Landessozialgericht - Németország. Az EK-Szerződés 8a., 48. és 51. cikke - A "munkavállaló" fogalma - Az 1408/71/EGK rendelet 4. cikke - Gyermeknevelési támogatás - A "családi ellátás" fogalma - Az 1612/68/EGK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése - A "szociális kedvezmény" fogalma - A tartózkodási engedély vagy jogosultság birtoklásának követelménye. C-85/96. sz. ügy.

A BÍRÓSÁG ÍTÉLETE

1998. május 12. (*)

"Az EK-Szerződés 8a., 48. és 51. cikke - A »munkavállaló« fogalma - Az 1408/71/EGK rendelet 4. cikke - Gyermeknevelési támogatás - A »családi ellátás« fogalma - Az 1612/68/EGK rendelet 7. cikkének (2) bekezdése - A »szociális kedvezmény« fogalma - A tartózkodási jogosultság vagy engedély birtoklásának követelménye"

A C-85/96. sz. ügyben,

a Bírósághoz az Bayerisches Landessocialgericht (Németország) által az EK-Szerződés 177. cikke értelmében benyújtott, az e bíróság előtt

María Martínez Sala

és

a Freistaat Bayern

között folyamatban lévő eljárásban az 1983. június 2-i 2001/83/EGK tanácsi rendelettel (HL L 230., 6. o.) módosított és naprakésszé tett, valamint az 1989. október 30-i 3427/89/EGK tanácsi rendelettel (HL L 331., 1. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 1. és 2. cikkének, 3. cikke (1) bekezdésének, és 4. cikke (1) bekezdése h) pontjának, illetve a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.) 7. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozó előzetes döntéshozatal iránti kérelem tárgyában

A BÍRÓSÁG,

tagjai: G. C. Rodríguez Iglesias elnök, C. Gulmann, H. Ragnemalm és M. Wathelet tanácselnökök, G. F. Mancini, J. C. Moitinho de Almeida, P. J. G. Kapteyn, J. L. Murray, D. A. O. Edward (előadó), J.-P. Puissochet, G. Hirsch, P. Jann és L. Sevón bírák,

főtanácsnok: A. La Pergola,

hivatalvezető: H. A. Rühl főtanácsos,

figyelembe véve a következők által benyújtott írásbeli észrevételeket:

- Martínez Sala képviseletében Antonio Pérez Garrido, "Leiter der Rechtstelle" a bonni spanyol nagykövetségen,

- a német kormány képviseletében Ernst Röder, Ministerialrat a szövetségi gazdasági minisztériumban, és Bernd Kloke, Oberregierungsrat ugyanazon minisztériumban, meghatalmazotti minőségben,

- a spanyol kormány képviseletében D. Luis Pérez de Ayala Becerril, abogado del Estado, az állami jogi szolgálattól, meghatalmazotti minőségben,

- az Európai Közösségek Bizottsága képviseletében Peter Hillenkamp, jogtanácsos, és Klaus-Dieter Borchard, a jogi szolgálat tagja, meghatalmazotti minőségben,

tekintettel a tárgyalásra készített jelentésre,

Martínez Sala képviseletében Antonio Pérez Garrido, a német kormány képviseletében Ernst Röder, a spanyol kormány képviseletében D. Luis Pérez de Ayala Becerril, a francia kormány képviseletében Claude Chavance, a külügyminisztérium jogi igazgatóságának külügyi titkára, meghatalmazotti minőségben, az Egyesült Királyság Kormányának képviseletében Stephen Richards, barrister, és a Bizottság képviseli:etében Klaus-Dieter Borchard szóbeli észrevételeinek az 1997. április 15-i tárgyaláson történt meghallgatását követően,

a főtanácsnok indítványának az 1997. július 1-jei tárgyaláson történt meghallgatását követően,

meghozta a következő

Ítéletet

1 Az 1996. február 2-i végzéssel, amely március 20-án érkezett a Bírósághoz, a Bayerisches Landessozialgericht az EK-Szerződés 177. cikke alapján előzetes döntéshozatal céljából négy, az 1983. június 2-i 2001/83/EGK tanácsi rendelettel (HL L 230., 6. o.) módosított és naprakésszé tett, valamint az 1989. október 30-i 3427/89/EGK tanácsi rendelettel (HL L 331., 1. o.) módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 1. és 2. cikkének, 3. cikke (1) bekezdésének, és 4. cikke (1) bekezdése h) pontjának, illetve a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet (HL L 257., 2. o.) 7. cikke (2) bekezdésének értelmezésére vonatkozó kérdést terjesztett a Bíróság elé.

2 E kérdések az M. Martínez Sala és a Freistaat Bayern közötti jogvitában merültek fel, amelynek tárgya ez utóbbi által az előbbi gyermekének járó gyermeknevelési támogatás odaítélésének megtagadása volt.

A közösségi jog

3 Az 1612/68 rendelet a 7. cikkének (2) bekezdésében előírja, hogy egy tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállaló a többi tagállam területén a hazai munkavállalókkal azonos szociális és adókedvezményeket élvez.

4 Az 1408/71 rendelet 1. cikke a) pontjának i. alpontja értelmében a rendelet alkalmazásában "munkavállaló" minden olyan személy, "aki a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra vonatkozó szociális biztonsági rendszer ágazataiba tartozó egy vagy több kockázattal szemben akár kötelezően, akár szabadon választható folytatólagos biztosítás keretében biztosított". A 2. cikk előírja, hogy e rendelet vonatkozik "azokra a munkavállalókra vagy önálló vállalkozókra, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak a hatálya alá tartoznak vagy tartoztak".

5 Az 1408/71 rendelet 3. cikkének (1) bekezdése szerint "e rendelet különös rendelkezéseire is figyelemmel az e rendelet hatálya alá tartozó olyan személyeket, akik egy tagállam területén lakóhellyel rendelkeznek, bármely tagállam jogszabályai szerint ugyanolyan kötelezettségek terhelik és ugyanolyan előnyök illetik, mint az adott tagállam állampolgárait".

6 Az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja értelmében e rendelet alkalmazandó "a következő szociális biztonsági ágakat érintő valamennyi jogszabályra: [...] családi ellátások". Az 1. cikk u) pontjának i. alpontja szerint a "családi ellátások" "valamennyi természetbeni vagy pénzbeli ellátás a II. melléklet szerinti különleges szülési juttatások kivételével, amely célja a 4. cikk (1) bekezdésének h) pontjában előírt jogszabályok szerinti családi kiadások fedezése".

7 Az 1408/71 rendelet I. melléklete I. pontjának - "I. Munkavállalók, illetve önálló vállalkozók (A rendelet 1. cikke a) pontjának ii. és iii. alpontja)" - C ("Németoszág") alpontja szerint:

"Ha a rendelet III. címének 7. fejezetével összhangban a családi ellátásokat nyújtó illetékes intézmény német intézmény, akkor a rendelet 1. cikke a) pontjának ii. alpontjának értelmében:

a) "munkavállaló", aki a munkanélküliség ellen kötelező biztosítás keretében biztosított, illetve, aki e biztosítottság következtében betegségbiztosítási pénzbeli ellátásban vagy ahhoz hasonló egyéb ellátásban részesül;

b) "önálló vállalkozó" az önálló vállalkozóként tevékenységet folytató személy, aki köteles:

- önálló vállalkozókra vonatkozó rendszerben öregségi nyugdíjbiztosításhoz csatlakozni vagy azzal kapcsolatos járulékot fizetni, vagy

- kötelező nyugdíjbiztosítási keretében egy nyugdíjbiztosítási rendszerhez csatlakozni."

A német szabályozás és a szociális és orvosi ellátásról szóló európai egyezmény

8 Németországban a gyermeknevelési támogatás hozzájárulástól független ellátás, amely a családpolitikai rendelkezések rendszerébe illeszkedik, és amit az 1985. december 6-i Bundeserziehungsgeldgesetz alapján ítélnek meg (a gyermeknevelési támogatásról és szabadságról szóló törvény, BGBl. I., 2154. o., a továbbiakban "BErzGG").

9 Az 1990. december 17-i törvénnyel (BGBl. I, 2823. o.) módosított, 1989. július 25-i változatában (BGBl. I., 1550. o.) a BErzGG 1. cikke (1) bekezdésében előírja, hogy minden olyan személy folyamodhat gyermeknevelési támogatásért: 1) akinek lakóhelye vagy szokásos tartózkodási helye e törvény hatálya alá eső területen van, 2) akinek olyan gyermek van otthonában, akiről ő gondoskodik, 3) aki biztosítja a gyermek felügyeletét és nevelését, és 4) aki egyáltalán nem, vagy nem teljes munkaidőben vállal munkát.

10 A BErzGG 1. cikke (1) bekezdésének a) pontja kimondja, hogy "minden külföldinek, aki az ellátásban részesülni kíván, rendelkeznie kell tartózkodási jogosultsággal (Aufenthaltsberechtigung), vagy tartózkodási engedéllyel (Aufenthaltserlaubnis)". A kérdést előterjesztő bíróság kiemeli, hogy a Bundessozialgericht állandó ítélkezési gyakorlata szerint csak a bevándorlási hivatal által szabályszerű formában kiállított, a tartózkodásra való jogot az ellátás időszakának kezdetétől meglévőként tanúsító dokumentumot bemutató személy "birtokolja" a tartózkodási jogosultságot; a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásának, és így a tartózkodás engedélyezésének egyszerű igazolása nem elégséges ahhoz, hogy az érintett személyt a fenti rendelkezés értelmében tartózkodási jogosultság birtokosának lehessen tekinteni.

11 Az Európa Tanács által 1953. december 11-én elfogadott, és Németországban 1956, Spanyolországban 1983 óta hatályos szociális és orvosi ellátásról szóló európai egyezmény 1. cikke értelmében "minden egyes Szerződő Fél vállalja annak biztosítását, hogy más Szerződő Felek állampolgárait, akik területének bármely, az Egyezmény hatálya alá eső részén jogszerűen tartózkodnak és nem rendelkeznek elegendő forrással, saját állampolgáraival azonosan és ugyanazon feltételek mellett részesíti a területének azon részén mindenkor érvényes törvények szerint kijáró szociális és orvosi ellátásban".

12 Ezen egyezmény 6. cikkének a) pontja értelmében "A Szerződő Fél, akinek a területén egy másik Szerződő Fél állampolgára jogszerűen tartózkodik, állandó jelleggel nem telepítheti vissza ezt az állampolgárt pusztán annak okán, hogy ellátásra szorul."

Az alapeljárás

13 M. Martínez Sala, aki 1956. február 8-án született, spanyol állampolgár és 1968 májusa óta Németországban él. Ott az 1976 és 1986, majd 1989. szeptember 12-e és 1989. október 24-e között eltelt idő alatt megszakításokkal különböző munkákat vállalt. Azóta Nürnberg város és a Landratsamt Nürnberger Land által a Bundessozialhilfegesetz (szociális segélyről szóló szövetségi törvény) alapján folyósított szociális segélyben részesült.

14 1984. május 19-ig M. Martínez Sala a hatáskörrel rendelkező hatóságoktól több, egymást gyakorlatilag folyamatosan követő tartózkodási engedélyt kapott. Ezután már csak olyan okmányokat kapott, amelyek igazolták, hogy kérelmezte tartózkodási engedélyének meghosszabbítását. A Bayerisches Landessozialgericht előzetes döntéshozatalra utaló végzésében megállapítja ugyanakkor, hogy az 1953. december 11-i szociális és orvosi ellátásról szóló európai egyezmény megtiltja az érintett kiutasítását. 1994. április 19-én ez utóbbi részére egy 1995. április 18-án lejáró tartózkodási engedélyt állítottak ki, amelyet a következő év április 20-án még egy évre meghosszabbítottak.

15 1993 januárjában, egy olyan időszakban, amikor M. Martínez Sala nem rendelkezett tartózkodási jogosultsággal, az ugyanebben a hónapban született gyermeke után járó gyermeknevelési támogatásért folyamodott a Freistaat Bayernhez.

16 A Freistaat Bayern 1993. január 21-i határozatában elutasította ezt a kérelmet azzal az indokkal, hogy az érintett sem német állampolgársággal, sem tartózkodási jogosultsággal, sem tartózkodási engedéllyel nem rendelkezett.

17 A Sozialgericht Nürnberg 1994. március 21-i ítéletében elutasította a M. Martínez Sala által 1993. július 13-án az ezen döntés ellen benyújtott fellebbezést, azzal az indokkal, hogy a kérelmező nem volt a tartózkodási engedély birtokában.

18 M. Martínez Sala 1994. június 8-án ezért fellebbezett ezen ítélet ellen a Bayerisches Landessozialgericht előtt.

19 Mivel nem volt kizárt, hogy M. Martínez Sala hivatkozhat az 1408/71 és az 1612/68 rendeletre a gyermeknevelési támogatásra való jogosultság megszerzése érdekében, a Bayerisches Landessozialgericht az eljárást felfüggesztette, és a következő kérdéseket terjesztette előzetes döntéshozatalra a Bíróság elé:

"1) Egy Németországban elő spanyol állampolgár, aki 1986-ig bizonyos megszakításokkal munkát vállalt, és aki, eltekintve egy 1989-ben rövid ideig tartó munkaviszonytól, ezt követően szociális segélyben részesült a Bundessozialhilfegesetz (a szociális segélyről szóló szövetségi törvény) alapján, 1993-ban még mindig munkavállalónak tekinthető-e az 1612/68/EGK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének, vagy az 1408/71/EGK rendelet 1. cikkével együtt értelmezett 2. cikkének értelmében?

2) A gyermeknevelési támogatásról és szabadságról szóló törvény (BErzGG) alapján folyósított gyermeknevelési támogatás az 1408/71/EGK rendelet 4. cikke (l) bekezdésének h) pontja szerinti olyan családi ellátás-e, amelyre a Németországban élő spanyol állampolgárok az 1408/71/EGK rendelet 3. cikke (1) bekezdésének megfelelően ugyanolyan feltételekkel jogosultak, mint a hazai állampolgárok?

3) A gyermeknevelési támogatásról és szabadságról szóló törvény (BErzGG) alapján folyósított gyermeknevelési támogatás az 1612/68/EGK rendelet 7. cikke (2) bekezdésének értelmében vett szociális kedvezmény-e?

4) A gyermeknevelési támogatásról és szabadságról szóló törvény (BErzGG) összeegyeztethető-e az Európai Unió jogi szabályozásával, ha valamely tagállam állampolgárai esetében a gyermeknevelési támogatás odaítéléséhez szabályszerű formában kiállított tartózkodási engedélyt követel meg akkor is, ha azok jogosultak a Németországban tartózkodásra?"

20 Először a második és a harmadik kérdésre, azután az első, majd a negyedik kérdésre kell válaszolni.

A második és a harmadik kérdésről

21 Második és harmadik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy vajon egy olyan jellegű támogatás, mint a BErzGG által meghatározott gyermeknevelési támogatás, amelyet a személyes igények mindennemű egyéni és szabad mérlegelésétől függetlenül, automatikusan megadnak azoknak a személyeknek, akik bizonyos objektív feltételeknek megfelelnek, és amelynek célja a családi kiadások fedezése, a közösségi jog hatálya alá tartozik-e, mint az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdése h) pontjának értelmében vett családi ellátás, vagy mint az 1612/68 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének értelmében vett szociális kedvezmény.

22 A C-245/94. és C-312/94. sz. Hoewer és Zachow ügyben 1996. október 10-én hozott ítéletében (EBHT 1994., I-4895.o.), a Bíróság úgy ítélte meg, hogy egy a BErzGG által előírt gyermeknevelési támogatáshoz hasonló támogatást, amelyet a személyes igények mindennemű egyéni és szabad mérlegelésétől függetlenül, automatikusan megadnak azoknak a személyeknek, akik bizonyos objektív feltételeknek megfelelnek, és amelynek célja a családi kiadások fedezése, az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja szerinti családi ellátásnak kell tekinteni.

23 A német kormány fenntartja, hogy a Bíróságnak ezt az értelmezést meg kell változtatnia, és írásbeli észrevételeiben utal azokra az észrevételekre, amelyeket a fent említett ügyben korábban benyújtott, valamint a tárgyalás során azokra, amelyeket a Bíróságnak a C-16/96. sz. Mille-Wilsmann-ügyben benyújtott. Miután a fent említett Hoever és Zachow ítélet kihirdetését követően a Bundessozialgericht megsemmisítette előzetes döntéshozatalra utaló végzését, ezt az ügyet az 1997. április 14-i végzéssel törölték.

24 Mivel a német kormány ezen túlmenően nem határozta meg pontosabban a fent említett Hoever és Zachow ítélet azon részeit, amelyeket szerinte felül kellene vizsgálni, sem pedig azokat az okokat, melyek egy ilyen felülvizsgálatot igazolnának, szükséges újra megerősíteni, hogy egy a BErzGG által előírt gyermeknevelési támogatáshoz hasonló támogatás, amelyet a személyes igények mindennemű egyéni és szabad mérlegelésétől függetlenül, automatikusan megadnak azoknak a személyeknek, akik bizonyos objektív feltételeknek megfelelnek, és amelynek célja a családi kiadások fedezése, az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja szerinti családi ellátás.

25 Ami az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdésében szereplő szociális kedvezmény fogalmát illeti, ebbe az állandó ítélkezési gyakorlatnak megfelelően beletartozik valamennyi olyan kedvezmény, melyet akár a munkaszerződéssel összefüggésben, akár arra tekintet nélkül általában a hazai munkavállalóknak elsősorban objektív munkavállalói minőségük alapján, vagy azon egyszerű tényből fakadóan jár, hogy az ország területén van szokásos tartózkodási helyük, és amelynek kiterjesztése más tagállamok állampolgárságával rendelkező munkavállalókra ezért azok Közösségen belüli mobilitását megkönnyítheti (a 249/83. sz. Hoeckx-ügyben 1985. március 27-én hozott ítélet [EBHT 1985., 973. o.] 20. pontja).

26 A kérdéses gyermeknevelési támogatás egy olyan kedvezmény, amelyet egyebek közt részmunkaidőben dolgozó munkavállalókat is megilleti. Ezért az 1612/68 rendelet 7. cikkének (2) bekezdése szerinti szociális kedvezménynek minősül.

27 Szükséges hozzátenni, hogy mivel az 1612/68 rendeletnek a munkavállalók szabad mozgása tekintetében általános hatálya van, 7. cikkének (2) bekezdése alkalmazható olyan szociális kedvezményekre vonatkozóan is, melyek egyidejűleg az 1408/71 rendelet külön alkalmazási körébe is tartoznak (a C-111/91. sz. Bizottság kontra Luxemburg ügyben 1993. március 10-én hozott ítélet [EBHT 1993., I-817. o.] 21. pontja).

28 A második és a harmadik kérdésre adandó válasz tehát az, hogy egy a BErzGG által előírt gyermeknevelési támogatáshoz hasonló támogatás, amelyet a személyes igények mindennemű egyéni és szabad mérlegelésétől függetlenül, automatikusan megadnak azoknak a személyeknek, akik bizonyos objektív feltételeknek megfelelnek, és amelynek célja a családi kiadások fedezése, mint az 1408/71 rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja szerinti családi ellátás és mint az 1612/68 rendelet 7. cikke (2) bekezdésének értelmében vett szociális kedvezmény a közösségi jog ratione materiae alkalmazási körébe tartozik.

Az első kérdésről

29 Első kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság lényegében azt kérdezi, hogy valamely tagállam állampolgára, aki egy olyan másik tagállamban él, ahol munkát vállalt, és ahol később szociális segélyben részesült, munkavállalónak minősül-e az 1612/68 vagy az 1408/71 rendelet értelmében.

30 Előzetesen fel kell hívni a figyelmet arra, hogy a BErzGG szerint a gyermeknevelési támogatás odaítélése attól a feltételtől függ, hogy az érintett egyáltalán nem, vagy nem teljes munkaidőben vállal munkát. Ez a feltétel alkalmas azon személyek számának korlátozására, akik egyszerre részesülhetnek a gyermeknevelési támogatásban, és a közösségi jog értelmében munkavállalónak minősülhetnek.

31 Szükséges ezen kívül megállapítani, hogy a munkavállaló fogalma a közösségi jogban nem egységes, hanem az adott alkalmazási körtől függően változó. Így a munkavállalónak az EK-Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet körében használt fogalma nem szükségszerűen esik egybe az EK-Szerződés 51. cikke és az 1408/71 rendelet körében használttal.

Munkavállalói minőség az EK-Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet értelmében

32 A Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet körében azt a személyt kell munkavállalónak tekinteni, aki meghatározott ideig szolgáltatásokat végez egy másik személy érdekében és annak utasítása szerint, amely ellenében díjazásban részesül. Amikor a munkaviszony véget ért, az érintett elvileg elveszíti a munkavállalói minőségét, ezt ugyanakkor úgy kell érteni, hogy egyrészt ez a minőség bizonyos hatásokkal járhat a munkaviszony megszűnése után, és hogy másrészt azt a személyt, aki ténylegesen munkát keres, szintén munkavállalónak kell tekinteni (lásd ebben az értelemben a 66/85. sz. Lawrie-Blum ügyben 1986. július 3-én hozott ítélet [EBHT 1986., 2121. o.] 17. pontját, a 39/86. sz. Lair-ügyben 1988. június 21-én hozott ítélet [EBHT 1986., 3161. o.] 31-36. pontját, valamint a C 292/89. sz. Antonissen-ügyben 1991. február 26-én hozott ítélet [EBHT 1991., I-745. o.] 12. és 13. pontját).

33 Ezen kívül szükséges emlékeztetni arra, hogy amennyiben egy tagállam állampolgárságával rendelkező munkavállaló egy másik tagállam területén elfogad egy állást, és ott is marad miután öregségi nyugdíjat kap, leszármazottai 21 éves koruk betöltését követően, ha nem ő gondoskodik róluk és nincs munkavállalói minőségük, nem élvezik az 1612/68 rendelet 7. cikkéből eredő egyenlő elbánáshoz való jogot, ami a fogadó tagállam jogszabályai által előírt szociális támogatást illeti (a 316/85. sz. Lebon-ügyben 1987. június 18-én hozott ítélet [EBHT. 1987., 2811. o.]).

34 Jelen esetben a kérdést előterjesztő bíróság nem biztosított elég részletet ahhoz, hogy a Bíróság megállapíthassa, hogy a fenti megfontolásokra is figyelemmel egy az alapeljárás felpereséhez hasonló helyzetben lévő személy a Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet értelmében vett munkavállalónak minősül-e, például azon körülményből kifolyólag, hogy munkát keres. Ezért a kérdést előterjesztő bíróság feladata, hogy ezt a kérdést megvizsgálja.

Munkavállalói minőség az 1408/71 rendelet értelmében

35 2. cikke értelmében az 1408/71 rendelet azokra a munkavállalókra és önálló vállalkozókra illetve családtagjaira vonatkozik, akik egy vagy több tagállam jogszabályainak hatálya alá tartoznak vagy tartoztak, és akik a tagállamok egyikének állampolgárai,.

36 Egy személy akkor minősül az 1408/71 rendelet értelmében vett munkavállalónak, ha biztosítva van akár egyetlen kockázat ellen is valamely az 1408/71 rendelet 1. cikkének a) pontjában említett általános vagy külön szociális biztonsági rendszerben akár kötelezően, akár szabadon választható biztosítás keretében, munkaviszony meglététől függetlenül (lásd ebben az értelemben a 182/78. sz. Pirik II ügyben 1979. május 31-én hozott ítélet [EBHT 1979., 1977. o.] 4. és 7. pontját, és a 82/86. és 1203/86. sz. Laborero és Sabato ügyben 1987. július 9-én hozott ítélet [EBHT 1987., 3401. o.] 17. pontját).

37 A Bizottság ennek megfelelően úgy véli, hogy a kérelmezőt az 1408/71 rendelet értelmében vett munkavállalónak kell tekinteni azon egyszerű ténynél fogva, hogy Németországban a kötelező nyugdíjbiztosítás kedvezményezettje, mivel a szociális segélyekért felelős szervezet az ő és gyermekei betegségbiztosítását, és a megfelelő befizetéseket magára vállalta.

38 Ugyanígy, a tárgyalás során a francia kormány úgy érvelt, hogy az alapeljárás felperesét a közösségi szociális biztonsági jog értelmében vett munkavállalónak kell tekinteni, minthogy ilyen vagy olyan módon tagja volt - és lehet, hogy még mindig tagja - a német nyugdíjbiztosítási rendszernek.

39 A német kormány mindazonáltal megjegyzi, hogy az 1408/71 rendelet I. melléklete I. pontja C. alpontja ("Németország") értelmében csak az a személy tekinthető munkavállalónak, aki a munkanélküliség ellen kötelező biztosítás keretében biztosított, illetve, aki e biztosítottság következtében betegségbiztosítási pénzbeli ellátásban vagy ahhoz hasonló egyéb ellátásban részesül.

40 A Bizottság a tárgyalás során azt is hangsúlyozta, hogy a C-4/95. és C-5/95. sz. Stöber és Piosa Pereira ügyben 1997. január 30-én hozott ítéletben (EBHT 1997., I-511. o.) felmerült az a gondolat, miszerint az 1408/71 rendeletben előírt egyetlen kockázat elleni biztosítás elégséges az e rendelet értelmében vett munkavállalói minőség megadásához.

41 E tekintetben szükséges kiemelni, hogy a fent említett Stöber és Piosa Pereira ítélet 36. pontjában a Bíróság úgy vélte, hogy semmi sem akadályozza a tagállamokat abban, hogy korlátozzák a családi ellátások kedvezményét azokra a személyekre vonatkozóan, akik egy külön biztosítási rendszer, az adott esetben az önálló vállalkozók öregségi biztosítási rendszeréhez tartoznak.

42 Így az I. melléklet I. pontjának C. alpontja ("Németország") alapján, amelyre hivatkozik az 1408/71 rendelet 1. cikke a) pontjának ii. alpontja, a családi ellátásnak az 1408/71 rendelet III. címe 7. fejezetének megfelelő odaítélése vonatkozásában csak az a személy tekinthető ugyanezen irányelv 1. cikkének a) pontja ii. alpontja értelmében vett munkavállalónak, aki a munkanélküliség ellen kötelező biztosítás keretében biztosított, illetve, aki e biztosítottság következtében betegségbiztosítási pénzbeli ellátásban vagy ahhoz hasonló egyéb ellátásban részesül (a C-266/95. sz. Merino García ügyben 1997. június 12-én hozott ítélet [EBHT 1997., I-3279. o.]).

43 Amint az e rendelkezés megszövegezéséből világosan következik, csak a családi ellátásoknak az 1408/71 rendelet III. címe 7. fejezetének megfelelő odaítélésének esete vonatkozásában pontosította, vagy korlátozta az I. melléklet I. pontjának C. alpontja az ugyanezen irányelv 1. cikkének a) pontja ii. alpontja értelmében vett munkavállaló fogalmát.

44 Mivel egy az alapeljárás felpereséhez hasonló személy helyzetére a III. cím 7. fejezetének egyetlen rendelkezése sem vonatkozik, az I. melléklet I. pontjának C. alpontja által előírt megszorítás nem alkalmazható rá oly módon, hogy az 1408/71 rendelet szerinti munkavállalói minőséget egyedül ugyanezen rendelet 1. cikk a) pontjának ii. alpontjára tekintettel kelljen meghatározni. Ez a személy tehát az e minőséghez kapcsolódó jogokat élvezi, amint megállapítást nyert, hogy biztosítva van akár egyetlen kockázat ellen is, egy az 1408/71 rendelet 1. cikkének a) pontjában említett általános vagy külön szociális biztonsági rendszerben akár kötelezően, akár szabadon választható biztosítás keretében.

45 Mivel az előzetes döntéshozatalra utaló végzés nem adott meg elegendő részletet, amely lehetővé tenné a Bíróság számára, hogy az alapeset esetlegesen jelentőséggel bíró valamennyi körülményét figyelembe vegye, a kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy egy az alapeljárás felpereséhez hasonló személy a Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet vagy az 1408/71 rendelet ratione personae alkalmazási körébe tartozik-e.

A negyedik kérdésről

46 A negyedik kérdésével a kérdést előterjesztő bíróság arra keres választ, hogy ellentétes-e a közösségi joggal az, ha egy tagállam megköveteli a többi tagállam állampolgáraitól, hogy szabályszerű formában kiállított tartózkodási engedélyt mutassanak be ahhoz, hogy gyermeknevelési támogatásban részesüljenek.

47 Ez a kérdés azon a feltételezésen alapul, hogy az alapeljárás felperese jogosult volt az adott tagállamban való tartózkodásra.

48 A BErzGG szerint - ha az odaítélés egyéb anyagi jogi feltételeinek eleget tesz - ahhoz, hogy valaki jogosult legyen a kérdéses gyermeknevelési támogatásra, német területen kell lakóhellyel vagy szokásos tartózkodási hellyel rendelkeznie.

49 Egy másik tagállam állampolgára, aki jogosult a német területen való tartózkodásra, és aki állandóan ott is tartózkodik, teljesíti ezt a feltételt. Ebben a tekintetben ugyanolyan helyzetben van, mint egy állandóan német területen tartózkodó német állampolgár.

50 Ugyanakkor a BErzGG arról rendelkezik, hogy a német állampolgároktól eltérően "minden külföldinek", ide értve egy másik tagállam állampolgárát is, aki a kérdéses ellátásban részesülni kíván, rendelkeznie kell egy meghatározott tartózkodási engedéllyel. Elfogadott, hogy a tartózkodási engedély iránti kérelem benyújtásának egyszerű igazolása nem elégséges, jóllehet egy ilyen igazolás bizonyítja, hogy a tartózkodás jogszerű.

51 A kérdést előterjesztő bíróság emellett kiemeli, hogy "[egy ilyen tartózkodási engedély] kiállításának pusztán adminisztratív okok miatti késedelme az Európai Unió polgárai jogainak alapjait sérti".

52 Ha a közösségi joggal nem is ellentétes az, ha egy tagállam előírja egy másik tagállam állandó jelleggel, jogszerűen területén tartózkodó állampolgárainak, hogy mindig birtokukban legyen a tartózkodásra való jogosultságukat tanúsító okmány, mint ahogy ezzel azonos kötelezettséget írnak elő saját állampolgáraiknak a személyi igazolvány vonatkozásában (lásd ebben az értelemben a 321/87. sz. Bizottság kontra Belgium ügyben 1989. április 27-én hozott ítélet [EBHT 1989., 997. o.] 12. pontját és a C-24/97. sz. Bizottság kontra Németország ügyben 1988. április 30-án hozott ítélet [EBHT 1988., I-2133. o.] 13. pontját), nem szükségszerűen van ugyanígy, ha egy tagállam a többi tagállam állampolgáraitól megköveteli, hogy a gyermeknevelési támogatásban való részesedéshez kötelezően birtokolniuk kell egy olyan tartózkodási engedélyt, melynek kibocsátása a közigazgatás feladata.

53 Valójában a tartózkodáshoz való jogosultság elismerése céljából a tartózkodási engedélynek csak deklaratív és bizonyítási jellegű értéke van (lásd ebben az értelemben a 48/75. sz. Royer-ügyben 1976. április 8-án hozott ítélet [EBHT 1976., 497. o.] 50. pontját). Ezzel szemben az ügyből kitűnik, hogy a kérdéses ellátás odaítélése esetében a tartózkodási engedély konstitutív jelleget ölt.

54 Ebből az következik, hogy ha valamely tagállam megköveteli egy másik tagállamnak a kérdéses pénzbeli támogatáshoz hasonló ellátásban részesülni kívánó állampolgárától, hogy saját közigazgatása által kiállított, konstitutív jelleggel bíró okmányt mutasson be, miközben saját állampolgártól ilyen okmányt nem kér, ez egyenlőtlen elbánáshoz vezet.

55 A Szerződés alkalmazási körében és megfelelő igazolás hiányában a bánásmód ilyen egyenlőtlensége az EK-Szerződés 6. cikke által tiltott megkülönböztetést képez.

56 A tárgyalás során a német kormány amellett, hogy elfogadta, hogy a BErzGG által előírt feltétel a Szerződés 6. cikke értelmében egyenlőtlen elbánásnak minősül, azzal érvelt, hogy az alapeset tényállása nem tartozik a Szerződésnek sem a ratione materiae, sem a ratione personae alkalmazási körébe, így az alapeset felperese nem hivatkozhat erre a rendelkezésre.

57 Ami a ratione materiae alkalmazási kört illeti, utalni kell az első, a második és a harmadik kérdésre adott válaszra, amelyekből az következik, hogy az alapeljárás tárgyát képező gyermeknevelési támogatás ratione materiae vitathatatlanul a közösségi jog alkalmazási körébe tartozik.

58 Ami a ratione personae alkalmazási kört illeti, ha a kérdést előterjesztő bíróság az első kérdésre adott válaszban megállapított kritériumok fényében úgy döntene, hogy az alapeljárás felperese rendelkezik a Szerződés 48. cikke és az 1612/68 rendelet vagy az 1408/71 rendelet értelmében vett munkavállalói minőséggel, a kérdéses bánásmód egyenlőtlensége összeférhetetlen lenne a Szerződés 48. és 51. cikkével.

59 Amennyiben nem ez lenne a helyzet, a Bizottság azt állítja, hogy 1993. november 1-je, az Európai Unióról szóló szerződés hatálybalépése óta az alapeljárás felperese az EK-Szerződés 8a. cikke alapján nyer jogot a tartózkodásra, amely szerint "Az e szerződésben és a végrehajtására hozott intézkedésekben megállapított korlátozásokkal és feltételekkel minden uniós polgárnak joga van a tagállamok területén való szabad mozgáshoz és tartózkodáshoz". A Szerződés 8. cikkének (1) bekezdése értelmében az Európai Unió polgára mindenki, aki valamely tagállam állampolgára.

60 Szükséges mindazonáltal hangsúlyozni, hogy egy az alapeljáráshoz hasonló esetben nem szükséges megvizsgálni, hogy az érdekelt képes-e hivatkozni a Szerződés 8a. cikkére ahhoz, hogy egy új jogot ismerjenek el részére az adott tagállam területén való tartózkodásra vonatkozóan, tekintve, hogy az már elfogadott, hogy tartózkodásra jogosult volt, jóllehet a tartózkodási engedély kiadását számára megtagadták.

61 Az alapeljárás felperese, mint valamely tagállam állandó jelleggel jogszerűen egy másik tagállam területén tartózkodó állampolgára, a Szerződés uniós polgárságról szóló rendelkezéseinek ratione personae alkalmazási körébe tartozik.

62 A Szerződés 8. cikkének (2) bekezdése az uniós polgárság jogállásához rendeli a Szerződésben meghatározott jogokat és kötelezettségeket, köztük a Szerződés 6. cikkében meghatározott azon jogot, hogy a Szerződés ratione materiae alkalmazási körében ne kelljen állampolgárságon alapuló megkülönböztetést elszenvednie.

63 Ebből következik, hogy az Európai Unió valamely polgára, aki, mint az alapeljárás felperese is, állandó jelleggel jogszerűen tartózkodik a fogadó tagállam területén, minden a közösségi jog ratione materiae alkalmazási körébe eső helyzetben hivatkozhat a Szerződés 6. cikkére, ideértve azt a helyzetet is, amikor ez a tagállam késlelteti vagy megtagadja tőle egy olyan ellátás odaítélését, amelyet valamennyi, e tagállam területén jogszerűen tartózkodó személynek megadnak, azzal az indokkal, hogy nem rendelkezik egy olyan okmánnyal, amelyet nem követelnek meg ugyanezen tagállam állampolgáraitól, és amelynek kiadását közigazgatása késleltetheti vagy megtagadhatja.

64 A szóban forgó, a Szerződés alkalmazási körébe eső egyenlőtlen elbánást nem lehet igazolhatónak tekinteni. Lényegében közvetlenül a felperes állampolgárságán alapuló megkülönböztetésről van szó, és egyébként semmilyen, egy ilyen egyenlőtlen elbánást igazoló részletet nem vetettek fel a Bíróság előtt.

65 A negyedik kérdésre adandó válasz tehát az, hogy a közösségi joggal ellentétes az, ha valamely tagállam megköveteli a többi tagállamnak a területén tartózkodásra jogosult állampolgáraitól, hogy a nemzeti közigazgatás által szabályszerű formában kiállított tartózkodási engedélyt mutassanak be ahhoz, hogy gyermeknevelési támogatásban részesüljenek, miközben saját állampolgárai számára csak azt írja elő, hogy e tagállam területén kell lennie lakóhelyüknek vagy szokásos tartózkodási helyüknek.

A költségekről

66 A Bíróságnál észrevételt előterjesztő német, spanyol, francia kormány és az Egyesült Királyság Kormánya, valamint a Bizottság részéről felmerült költségek nem téríthetők meg. Mivel ez az eljárás az alapeljárásban résztvevő felek számára a nemzeti bíróság előtt folyamatban lévő eljárás egy szakaszát képezi, ez utóbbi bíróság dönt a költségekről.

A fenti indokok alapján,

A BÍRÓSÁG,

a Bayerisches Landessozialgericht 1996. február 2-i végzésével hozzá intézett kérdésekre válaszolva a következőképpen határozott:

1) A Bundeserziehungsgeldgezetz által előírt gyermeknevelési támogatáshoz hasonló támogatás, amelyet a személyes igények mindennemű egyéni és szabad mérlegelésétől függetlenül, automatikusan megadnak azoknak a személyeknek, akik bizonyos objektív feltételeknek megfelelnek, és amelynek célja a családi kiadások fedezése, mint az 1983. június 2-i 2001/83/EGK tanácsi rendelettel módosított és naprakésszé tett, valamint az 1989. október 30-i 3427/89/EGK tanácsi rendelettel módosított, a szociális biztonsági rendszereknek a Közösségen belül mozgó munkavállalókra, önálló vállalkozókra és családtagjaikra történő alkalmazásáról szóló, 1971. június 14-i 1408/71/EGK tanácsi rendelet 4. cikke (1) bekezdésének h) pontja szerinti családi ellátás, és mint a munkavállalók Közösségen belüli szabad mozgásáról szóló, 1968. október 15-i 1612/68/EGK tanácsi rendelet 7. cikke (2) bekezdésének értelmében vett szociális kedvezmény a közösségi jog ratione materiae alkalmazási körébe tartozik

2) A kérdést előterjesztő bíróság feladata annak meghatározása, hogy egy az alapeljárás felpereséhez hasonló személy a Szerződés 48. cikke és az 1612/68/EGK rendelet vagy az 1408/71/EGK rendelet ratione personae alkalmazási körébe tartozik-e.

3) A közösségi joggal ellentétes az, ha valamely tagállam megköveteli a többi tagállamnak a területén tartózkodásra jogosult állampolgáraitól, hogy a nemzeti közigazgatás által szabályszerű formában kiállított tartózkodási engedélyt mutassanak be ahhoz, hogy gyermeknevelési támogatásban részesüljenek, miközben saját állampolgárai számára csak azt írja elő, hogy e tagállam területén kell lennie lakóhelyüknek vagy szokásos tartózkodási helyüknek.

Rodríguez Iglesias Gulmann Ragnemalm

Wathelet Mancini Moitinho de Almeida

Kapteyn Murray Edward

Puissochet Hirsch Jann

Sevón

Kihirdetve Luxembourgban, az 1998. május 12-i nyilvános ülésen.

R. Grass G.C. Rodríguez Iglesias

hivatalvezető elnök

* Az eljárás nyelve: német.