EH 2012.08.B16 Az önbíráskodás bűntettét valósítja meg, aki az elveszett birtoka visszaszerzése érdekében alkalmazott önhatalmával túllép a birtok visszaszerzéséhez szükséges mértéken, ezáltal részéről az erőszak kifejtése a birtoksérelem miatti megtorlás eszközévé válik [Btk. 273. § (1), (3) bek.; Ptk. 188. § (1), (2) bek., Ptk. 190. § (1), (2) bek.].
A városi bíróság ítéletével a terheltet bűnösnek mondta ki a Btk. 273. § (1) bekezdése szerinti önbíráskodás bűntettében, valamint a Btk. 170. § (1) bekezdésébe ütköző és a (2) bekezdés szerint minősülő súlyos testi sértés bűntettében; ezért halmazati büntetésül egy évi börtönbüntetésre ítélte, melynek végrehajtását négy évi próbaidőre felfüggesztette. Emellett rendelkezett az eljárás során lefoglalt bűnjelről és a bűnügyi költség viseléséről.
Az elsőfokú ítéletben megállapított tényállás lényege a következő:
A terhelt és a sértett házasságon kívüli életközösségben éltek, kapcsolatukat azonban megszakították. A közös gyermeküket az anya, a sértett gondozza.
Együttélésük alatt egy Fiat Multipla 1.9. JTD típusú gépjárműre tettek szert. A gépkocsit - amelynek tulajdonosa a forgalmi engedély szerint a sértett volt - az életközösség megszakadásakor a terhelt magával vitte, bár annak közterheit továbbra is a sértett viselte. A sértett több alkalommal jelezte is, hogy a jármű használatára igényt tart.
2008. január 11-én a terhelt a járművel a sértett k.-i házához hajtott, hogy a közös gyermeküket láthatás céljából magával vigye.
A terhelt indulás előtt beszállt a gépjárműbe, és a gyermeket középre ültette; a sértett pedig beült a jármű bal első ülésébe, és kihúzta a műszerfalból a gépkocsi indítókulcsát, közölve a terhelttel, hogy a jármű használatára igényt tart. A terhelt annak érdekében, hogy visszaszerezze az indítókulcsot, bal kezével megragadta a sértett jobb csuklóját, majd jobb kezével ököllel, közepes erővel, legalább három alkalommal megütötte a sértett homlokát és orrát.
A gyermek az első ütést követően a sértett felszólítására kiszállt az autóból, és ezt követően az autó mellett állt.
Az 50 kg súlyú, 170 cm magas sértett az erőszak hatására kiejtette kezéből a kulcsot; a jelentős fizikai erőfölényben lévő - 95 kg súlyú, 182 cm magas - terhelt mindkét lábával több alkalommal megrúgta a sértett testét, aki emiatt hanyatt kiesett az autóból.
Ezután a terhelt az autó ajtaját becsukva a helyszínről elhajtott.
Védekezés közben a sértett elszakította a terhelt pólóját, valamint nyakláncát.
A bántalmazás következtében a sértett orrának lágyrész-zúzódását, orrcsontjának törését, bal felkarjának lágyrész-zúzódását, valamint homloktájának zúzódását szenvedte el. Sérüléseinek gyógytartama - az orrcsonttörésre tekintettel - nyolc napon túli, tényleges gyógytartama négy hét.
Az elsőfokú ítéletet a bejelentett fellebbezések folytán a megyei bíróság felülbírálta, és ítéletével megváltoztatta annyiban, hogy a terhelttel szemben a szabadságvesztés felfüggesztésének próbaidejét öt évre súlyosította; a testi épség elleni bűncselekmény megnevezését testi sértés bűntettére helyesbítette; a bűnjellel kapcsolatos rendelkezést mellőzte; egyebekben a határozatot helybenhagyta.
Az első-, és másodfokú ítélet ellen a terhelt védője nyújtott be felülvizsgálati indítványt, elsősorban a terhelt felmentése, másodlagos indítványként az ítélet hatályon kívül helyezése és új eljárás lefolytatása érdekében, amit a Be. 416. §-ra alapított, a tényleges felülvizsgálati ok pontos megjelölése nélkül.
Az indítvány tartalma szerint a gépkocsit a terhelt a saját vagyonából vásárolta, és annak használatára a sértett nem is tartott igényt a különköltözést követően, azt soha nem kérte, és az erre vonatkozó állítását semmilyen módon nem is bizonyította. Ezért a gépjármű birtokosa a terhelt volt, akit emiatt megilletett a birtokvédelem, és ennek keretében - tekintettel a Ptk. 190. § (1) bekezdésére - az önhatalom is. Az, aki az önbíráskodás bűncselekményét elkövette, nem a terhelt, hanem a sértett volt.
Ezt meghaladóan arra hivatkozott, hogy a bántalmazás nem történhetett a tényállásban rögzített módon, mivel a terhelt és a sértett között ott volt a gyermek is; emellett a sértett állításait a bíróság által értékelt bizonyítékok a bántalmazás kapcsán nem támasztották alá. Sem az ambuláns-lap, sem a szakértői vélemény nem igazolta a sértett mellkasi sérüléseit, a rugdosás tényét és az annak kapcsán keletkezhetett sérüléseket.
Megítélése szerint a sértett ellentmondásos és tényeket elhallgató vallomásával szemben a terhelt volt az, aki a sértetti jogtalan támadást jogos védelemmel próbálta elhárítani, azonban az eljárt bíróságok elmulasztották a tényállás alapos, hiánytalan és valóságnak megfelelő tisztázását.
A legfőbb ügyész a felülvizsgálati indítványt az irányadó tényállást támadó részében törvényben kizártnak, egyebekben alaptalannak tartotta. Álláspontja szerint az ítéleti tényállásra figyelemmel a birtokvédelem nem illette meg a terheltet, így az alkalmazott erőszak a jogérvényesítésnek nem volt megengedhető eszköze. Ezért a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.
A felülvizsgálati indítványt a Kúria alaptalannak tartotta.
A felülvizsgálat rendkívüli jogorvoslati jellegéből következik, hogy az csak a Be. 416. §-ának (1) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okokból vehető igénybe.
Emellett a Be. 423. §-a (5) bekezdése alapján a Kúria hivatalból is vizsgálni köteles, hogy a Be. 416. §-ának (1) bekezdés c) pontja szerinti - a Be. 373. § (1) bekezdésének I. b) vagy c) pontjában, valamint a II-IV. pontjának valamelyikében meghatározott - eljárási szabálysértéssel került-e sor a támadott határozatok meghozatalára.
Az ügyben ilyen, feltétlen hatályon kívül helyezést eredményező eljárási szabálysértést azonban a Kúria nem észlelt.
A Be. 423. §-ának (1) bekezdésére figyelemmel a felülvizsgálati eljárásban a jogerős határozatban megállapított tényállás az irányadó; e tényállás az indítványban nem támadható.
Az indítványozó a sértettnek a gépkocsi birtokba vételére vonatkozóan tett korábbi nyilatkozatait, a sértett szavahihetőségét, a bíróság által értékelt bizonyítékok bizonyító erejét kétségbe vonva, a sérülések keletkezésének módját vitatva, a tényállás felderítettségét és megalapozottságát, azaz az irányadó tényállást támadta. Miután ezek az indokok a felülvizsgálati okok körén kívül esnek, azokkal a Kúria érdemben nem foglalkozott.
A Be. 416. §-ának (1) bekezdés a) pontja alapján a jogerős ügydöntő határozat felülvizsgálatának van helye, ha a terhelt bűnösségének a megállapítására a büntető anyagi jogi szabályok megsértésével került sor.
Miután a védő a bűnösség megállapítását illetően anyagi jogszabálysértésre - büntethetőséget kizáró okok figyelmen kívül hagyására - hivatkozott indítványában, a Kúria a felülvizsgálatot erre figyelemmel lefolytatta.
Annak eldöntésénél, hogy történt-e az ügyben büntető anyagi jogi jogsértés, ugyancsak a jogerős határozatokban rögzített tényekből kellett kiindulni.
A Btk. 273. § (3) bekezdése szerint nem valósul meg önbíráskodás, ha a vagyoni igény érvényesítésnek az erőszak alkalmazása megengedett eszköze.
Az 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 188. § (1) bekezdése szerint a birtokost akkor, ha a birtokától jogalap nélkül megfosztják, vagy birtoklásában zavarják (tilos önhatalom), birtokvédelem illeti meg. A (2) bekezdés szerint a birtokost a birtokvédelem mindenkivel szemben megilleti, annak a kivételével, akitől a birtokot tilos önhatalommal szerezte meg.
A Ptk. 190. § (1) bekezdése felhatalmazza a birtokost, hogy a birtoka ellen irányuló támadást - a birtok megvédéséhez szükséges mértékben - önhatalommal is elhárítsa; a (2) bekezdésre figyelemmel pedig joga van az elveszett birtok visszaszerzése érdekében önhatalmúlag fellépni, ha a más birtokvédelmi eszköz igénybevételével járó időveszteség a birtokvédelmet meghiúsítaná.
A Ptk. idézett két bekezdésének rendelkezése csak egymásra tekintettel értelmezhető helyesen. Eképpen az elveszett birtok visszaszerzése érdekében (egyéb törvényi feltétel megléte mellett is) csak a dolog birtokának visszaszerzéséhez szükséges mértékben alkalmazható, az a birtok elvesztése miatti megtorlás, bosszú eszköze nem lehet.
Ezért az önbíráskodás kapcsán arra volt figyelemmel a Kúria, hogy a védő által hivatkozottaknak megfelelően az erőszak kifejtésével foganatosított birtokvédelem megillette-e a terheltet, és amennyiben igen, a terhelt a birtokvédelem szükséges mértékét túllépte-e.
Miután a kulcs birtokosa korábban az irányadó tényállás szerint is a terhelt volt, és őt a sértett birtokától megfosztotta, így a fenti törvényi rendelkezések alapján megillette őt a birtokvédelem, és jogosulttá vált önhatalmúlag is fellépni. Ez az önhatalom azonban a fent idézett törvényi rendelkezés szerint nem terjedhetett túl a birtok megvédéséhez szükséges mértéken, és nem alakulhatott át megtorlássá.
A terhelt azzal, hogy a sértett csuklóját megragadta, és a sértett a kulcsot a kezéből kiejtette, már megvédte, visszaszerezte a birtokát. A terhelt azonban a jelentős fizikai erőbeli fölénye ellenére ököllel, közepes erővel, legalább három alkalommal megütötte a sértett homlokát és orrát, illetve mindkét lábával több alkalommal megrúgta a sértett testét.
Erre a bántalmazásra pedig az indítókulcs visszaszerzéséhez nyilvánvalóan nem volt szükség; a sértett többszöri megütésével és megrúgásával - amely súlyos testi sértést is okozott - a terhelt messzemenően túllépte a birtokvédelemhez szükséges mértéket, így cselekményét megtorlásnak és nem birtokvédelemnek kell tekinteni.
A Btk. 29. §-ának (1) bekezdése szerint jogos védelem folytán nem büntethető, akinek a cselekménye a saját, illetőleg a mások személye, javai vagy közérdek ellen intézett, illetőleg ezeket közvetlenül fenyegető jogtalan támadás elhárításához szükséges.
Miután az indítvány a terhelti cselekmény súlyos testi sértés bűntettekénti értékelése kapcsán erre a büntethetőséget kizáró okra is hivatkozott, a Kúria azt is vizsgálta, hogy történt-e jogtalan támadás a sértett részéről a terhelt személye vagy javai ellen, így jogos védelmi helyzetben eljárva bántalmazta-e a sértettet és okozott neki több - köztük nyolc napon túl gyógyuló, töréses - sérülést.
Az irányadó tényállás szerint azonban a terhelt volt az, aki a sértettre támadt, így a személye elleni támadás elhárítása érdekében az erőszak kifejtése - a sértett bántalmazása - nem lehetett indokolt.
Nem foghatott helyt a jogos védelemre hivatkozás a terhelt javai - nevezetesen az indítókulcs, és ezen keresztül a gépjármű - elleni sértetti támadás kapcsán sem.
Bár az irányadó tényállás szerint a jármű forgalmi engedélyébe tulajdonosként a sértett volt bejegyezve, és annak közterheit is ő viselte, továbbá a járművet a terhelt és a sértett élettárskénti együttélésük alatt szerezték, így az a tulajdonközösség megszüntetéséig közös tulajdonukat képezte, ez a jogos védelmi helyzet megítélésénél ugyancsak nem bír jelentőséggel, miután a terhelt magát a gépkocsi kizárólagos tulajdonosának gondolva az indítókulcsra vonatkozó igényét jogosnak vélte.
Mindettől függetlenül a jogos védelem fogalmi meghatározásából következik azonban, hogy jogos védelmi helyzet csak addig áll fenn, amíg a jogtalan támadás tart. Az irányadó tényállás szerint azonban a terhelt a sértettet az indítókulcs visszaszerzéséhez szükséges mértéket lényegesen meghaladóan, ráadásul a kulcs visszaszerzése után is bántalmazta. Jogos védelemre, mint büntethetőséget kizáró okra alappal nem hivatkozhat.
Miután így az eljárt bíróságok helyesen következtettek a terhelt bűnösségére, a Kúria a felülvizsgálati indítványnak nem adott helyt és a támadott ítéleteket a Be. 426. §-a alapján hatályban tartotta.