EH 2004.1120 Hepatitis C vírusfertőzés esetében az elévülés nyugvásának megszűnte szempontjából annak van jelentősége, hogy a károsult mikor került minden tekintetben a követelése érvényesíthetőségének a helyzetébe, mikor jutott teljes körűen az igényérvényesítéshez szükséges információk birtokába [Ptk. 326. §, 360. §].
A felperes 1981. november 5-én a művi terhességmegszakítása során vérkészítményt kapott. A májfunkciós rendellenességei 1988-89-ben jelentkeztek, amikor májkímélő diétát írtak elő a részére. A Hepatitis C vírusfertőzését 1995. november 27-én állapították meg, amelyet az 1996-ban elvégzett májbiopszia vizsgálat megerősített. Az 1997-98-as években interferon-kezelésben, majd egyéb gyógyszeres kezelésben részesült.
A felperes a 2001. március 23-án benyújtott, majd módosított keresetében 5 000 000 forint nem vagyoni kártérítés és kamata, valamint 2001. március 23-ától havi 30 000 forint járadék megfizetésére kérte az alperes kötelezését.
Az alperes elévülésre hivatkozással kérte a kereset elutasítását.
A bíróság jogerős ítéletével elutasította a keresetet. Megállapította, hogy a felperes az 1981. november 5-én történt vérátömlesztés során kapta meg a Hepatitis C vírusfertőzést, tehát a károsodása is ekkor bekövetkezett, így a követelése elévülésének kezdő időpontja a Ptk. 360. §-a (1) bekezdésére figyelemmel ez a nap, az elévülési idő pedig a Ptk. 324. §-ának (1) bekezdése értelmében 1986. november 5-én letelt. A felperes azonban menthető okból nem volt abban a helyzetben, hogy az elévülési időn belül érvényesítse a követelését, mert a fertőzöttségét csak 1995. november 27-én diagnosztizálták. Az alperes kártalanítási kötelezettségét az egészségügyről szóló, korábban hatályban volt 1972. évi II. törvény (Eü. tv.) 58. §-ának (3) és 22. §-ának (2) bekezdése értelmében a Hepatitis C vírusfertőzöttség alapozza meg, így ennek a diagnosztizálásával következett be az alperes kártalanítási kötelezettsége. A felperes számára is ekkor vált ismertté a fertőzöttsége, és a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése értelmében még egy éven belül érvényesíthette volna az igényét. Ezt elmulasztotta, így az elévült követelését bírósági úton nem érvényesíthette [Ptk. 325. § (1) bek.].
A másodfokú bíróság álláspontja szerint a fertőzöttség gyógyíthatóságának, jellegének és természetének az elévülés szempontjából, és a felperes számára ismertté válása vonatkozásában ügydöntő jelentősége nincs, mindezek csak a kártalanítás mértékét befolyásolhatják. A felperes e tényekre bejelentett bizonyítási indítványának teljesítését ezért szükségtelennek tartotta.
A jogerős ítélet ellen a felperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és azt a Pp. 270. §-a (2) bekezdésének b) pontja ba) alpontjára alapította. Álláspontja szerint a jogerős ítélet a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdésében foglaltak alkalmazása, valamint a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglaltak figyelmen kívül hagyása következtében jogszabálysértő, és a határozattal kapcsolatban elvi jelentőségű jogkérdésként merült fel a Hepatitis C vírusfertőzés esetében a kártalanítási igény érvényesítésének kezdő, és az elévülés nyugvása megszűnésének időpontja. Ebben a kérdésben a Legfelsőbb Bíróság még nem hozott közzétett elvi határozatot. Megítélése szerint tévesen állapította meg a másodfokú bíróság, hogy az alperes kártalanítási kötelezettsége a fertőzöttség diagnosztizálásával állott be. A károsodása ugyanis az 1981 novemberében alkalmazott vértranszfúzióval következett be, mert ekkor fertőződött meg, de az elévülési idő alatt nem tudta az igényét érvényesíteni, mert a károsodásról nem volt tudomása. Ez a tény csak 1995 novemberében derült ki, az azonban nem volt ismert a számára, hogy a betegség gyógyíthatatlan, és ennek következtében az életlehetőségei, az életkilátásai véglegesen korlátozottak. Erről csak 2000. év telén, a kezelőorvosával való beszélgetés során szerzett tudomást. Addig az időpontig menthető okból nem tudta érvényesíteni a követelését, márpedig az elévülés nyugvása [Ptk. 326. § (2) bek.] körében ennek van jelentősége. Az a kérdés, hogy mi a menthető ok, a bíróság megítélésére tartozik, és eldöntése bizonyítási kérdés. Ezért jogszabálysértően mellőzte a másodfokú bíróság a bizonyítási indítványának a teljesítését. Az álláspontjának elfogadása mellett kérte a jogerős ítélet hatályon kívül helyezését az elsőfokú bíróság ítéletére is kiterjedően, és a bizonyítás anyagának kiegészítése érdekében az elsőfokú bíróság új eljárásra és új határozat hozatalára való utasítását.
Az alperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint a bíróság jogerős ítéletével az elévülési kifogás elbírálásához szükséges körben a Pp. 163. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak eleget tett, a rendelkezésre álló bizonyítékokat - a felperes különféle nyilatkozataival együtt - helyesen értékelte, és a Pp. 206. §-ának (1) bekezdésében foglaltaknak megfelelő tényállást állapított meg. A felperest ért károsodás időpontja egyértelműen megállapítható, az igényérvényesítés határidejét pedig a felperes elkéste. A jogerős ítélet nem jogszabálysértő.
A Legfelsőbb Bíróság végzésével a felülvizsgálati kérelem előzetes vizsgálata alapján a felülvizsgálati eljárást elrendelte.
A felülvizsgálati kérelem az alábbiak szerint alapos.
A Ptk. 326. §-ának (1) bekezdése szerint az elévülés akkor kezdődik, amikor a követelés esedékessé vált. A kártérítés a Ptk. 360. §-ának (1) bekezdéséből következően a károsodás bekövetkeztekor nyomban esedékes, ezért a Ptk. jelenleg hatályos szabályainak egybevetett értelmezése szerint a kártérítési követelés elévülése a károsodás bekövetkezésekor nyomban elkezdődik. A károsodás megtörténte objektív tény, független attól, hogy a károsultnak arról volt-e tudomása, és az elévülési idő kezdetére nem hat ki az, hogy a károsodásról a károsult - bármely okból - csak később szerez tudomást.
Az elévülés szempontjából azonban már jogi jelentősége van a károsodásról való tudomásszerzésnek, és egyéb olyan, jogilag jelentős körülményeknek, amelyek alapján megállapítható, hogy a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni a követelését.
Ha az esedékessé vált követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az elévülés nyugvása következik be, és az akadály megszűnése után a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerinti ideig a követelés még érvényesíthető.
Az elévülés lényegében a mulasztása folytán éri a károsultat, a nyugvásának lényege pedig az, hogy a követelés érvényesítésének azokat az akadályait, amelyek nem hozhatók összefüggésbe a károsult magatartásával, ne lehessen az ő terhére róni. Az elévülés nyugvása meghosszabbítja az elévülési időt, és a hatályos jogi szabályozás mellett bekövetkezhet már az elévülési idő alatt, de akkor is, amikor az igényérvényesítés akadálya az elévülés megkezdésének időpontjában már fennállott.
Az adott esetben hozott jogerős ítélet helyesen határozta meg, hogy a felperes károsodása akkor következett be, amikor a vérátömlesztéssel - anélkül, hogy azt akkor, és még a későbbiekben is bárki tudta volna - a szervezetébe került a Hepatitis C vírus.
A per eddigi adatai szerint megállapított tényállás mellett azonban a Ptk. 326. §-a (2) bekezdésének jogszabálysértő alkalmazását jelenti a másodfokú bíróságnak az az érvelése, hogy miután a felperesnél 1995. november 27-én állapították meg a Hepatitis C vírusfertőzést, ezzel a tudomásszerzéssel elhárult az igényérvényesítés akadálya. Megszűnt a menthető ok, az elévülés nyugvása befejeződött, és már csak a jogszabály szerint egy év volt hátra az igényérvényesítésre, amelyet a felperes elmulasztott.
Az akadály megszűnte ugyanis akkor állapítható meg a nyugvás megszűnésének hatályával, ha a károsult mind objektíve, mind szubjektíve, tehát minden tekintetben a követelése érvényesíthetőségének a helyzetébe kerül. Mindaddig menthető okból nem érvényesíti az igényét, amíg nincs tisztában azzal, hogy a Hepatitis C vírusfertőzése nagy valószínűséggel a műtét során alkalmazott vérátömlesztés olyan következménye, amely nem tekinthető a műtét szükségszerű szövődményének, és nem sorolható a szokásos műtéti kockázatok körébe sem. Tudnia kell a károsodásának mértékéről, betegségének maradandó voltáról, gyógyíthatatlanságáról, és a lehetséges súlyos szövődményekről.
Az automatikus jogalkalmazás helyett a károsult esetében az egyedi körülmények feltárása lett volna szükséges. Így - egyebek mellett - annak a tisztázása, hogy az adott időszakban - 1995. év végén - a Hepatitis C vírus károsító hatásáról milyen orvosi ismeretek álltak rendelkezésre, ehhez képest a gyógyszeres kezelés eredményességéről milyen szakmai ismeretek voltak. Ezek alapján várható volt-e a beteg állapotának legalább a tünetmentességet mutató helyzetbe való visszaállítása és fenntartása. Csak ezek ismeretében lehet tudni azt, hogy a felperes az orvosaitól milyen tájékoztatást kaphatott, illetőleg kapott ténylegesen, ehhez képest mi az az időpont, amikor a betegsége valóságos természetéről tudomással bírt, és ehhez kapcsolódóan mikorra tekinthető kialakultnak az egészségkárosodása. Az elévülés nyugvásának megszűnte szempontjából tehát annak van jelentősége, hogy a károsult mikor jutott teljes körűen az igényérvényesítéshez szükséges információk birtokába.
A perben eddig rendelkezésre álló orvosi iratok tényszerűen igazolják a kezelések sorát, de arra nem szolgáltatnak adatot, hogy a felperes esetében mikor szűnt meg az igényérvényesítés akadálya. Ennek pontos ismerete hiányában nem állapítható meg, hogy a felperes a keresetet a még rendelkezésre álló időben, vagy azt követően, elkésetten nyújtotta-e be. A tényállás teljes feltárásához a bizonyítás anyagának kiegészítése szükséges, amelyre a felperes már a perben indítványt tett.
A felperes tehát alappal hivatkozott a Pp. 270. §-ának (2) bekezdésében meghatározott felülvizsgálati okra, de mert a megfelelő határozat meghozatalához szükséges tények az iratokból nem állapíthatók meg, a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítéletet a Pp. 275. §-ának (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot utasította új eljárásra és új határozat hozatalára.