BH 2014.4.110 A megbízó a javára a bizományos által megkötött szerződés hibás teljesítése esetén mentesíteni köteles a bizományost a harmadik személlyel (a vevővel) szemben terhelő kötelezettségei alól. A perben érvényesített jog hibás megjelölése nem lehet a kereset elutasításának alapja [Ptk. 479. § (3) bek., 513. § (2) bek.; Pp. 3. § (2) bek., 213. § (1) bek., 215. §].

A felek között 2003. augusztus 07-én bizományi szerződés jött létre, amelyben a felperes galéria kötelezettséget vállalt arra, hogy az alperes javára, de a saját nevében díjazás ellenében aukciós árverésen értékesíti az alperes tulajdonát képező Csók István festményt. A festményt az ezt követően, 2003. október 14-én megtartott aukción a perben nem szereplő F. Zs. 1 600 000 forint leütési áron megvásárolta a felperestől. A bizományosi díj és a költségek levonását követően a felperes 2003. október 28-án 1 328 000 forintot fizetett meg az alperes részére. 2009 decemberében azonban a felperes és a vevő a közöttük létrejött adásvételi szerződést arra hivatkozással, hogy a kép eredetisége megdőlt - a festmény ugyanis nem Csók Istvántól származik -, felbontották. Ezt követően a felperes felszólította az alperest a részére kifizetett pénzösszeg visszatérítésére azzal, hogy vállalta a festmény visszabocsátását az alperes birtokába. Az alperes a felszólításnak nem tett eleget.

A felperes keresetében 1 328 000 forint és járulékai megfizetésére kérte az alperest kötelezni. Követelése jogalapja körében a Ptk. 305. §-ára, 306. §-ára, 478. §-ára, 479. §-ára és 507-513. §-aira is hivatkozott.

Az alperes érdemi ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. Elsődlegesen azzal érvelt, hogy a felperes követelése elévült. Vitatta azt is, hogy a festmény eredetisége megdőlt volna. Megjegyezte, hogy a képet előzőleg maga is a felperestől vásárolta.

Az elsőfokú bíróság ítéletében a keresetet elutasította, a másodfokú bíróság pedig az elsőfokú ítéletet helybenhagyta.

A jogerős ítélet indokolása szerint a felperes keresetében hibás teljesítésre hivatkozással szavatossági igényt kívánt az alperessel szemben érvényesíteni, a perindításra azonban a Ptk. 308/A. § (1) bekezdésében meghatározott jogvesztő határidő elteltét követően került sor, ezért a keresetet el kellett utasítani.

A jogerős ítélet ellen - annak hatályon kívül helyezése, és elsődlegesen az elsőfokú ítélet megváltoztatása és a keresetének helyt adó döntés hozatala, másodlagosan pedig az ügyben eljárt bíróságok új eljárásra és új határozat hozatalára utasítása iránt - a felperes élt felülvizsgálati kérelemmel.

Kifejtette, hogy a jogerős ítélet sérti a Ptk. 324. §-át, 479. § (3) bekezdését, 513. § (2) bekezdését és a Pp. 3. § (2) bekezdését. Arra hivatkozott, hogy a bíróságnak a kereseti kérelmét a tartalmának megfelelően kellett volna elbírálnia. Keresete pedig tartalmilag arra irányult, hogy a megbízó alperes a Ptk. 513. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 479. § (3) bekezdése alapján mentesítse őt a bizományosi szerződés alapján harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségei alól. Szerinte a szavatossági igényekre vonatkozó szabályokat ezért a bíróság tévesen alkalmazta; e szabályok alkalmazása a megbízó és a bizományos jogviszonyában egyébként sem merülhet fel. Érvelése értelmében jogvesztés tehát nem történt, és a Ptk. 324. §-ában, valamint 326. §-ában foglaltakra figyelemmel a követelés elévülése sem következett be.

Az alperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályában való fenntartására irányult.

A felülvizsgálati kérelem alapos.

A Kúria a felülvizsgálati eljárás eredményeként megállapította, hogy a jogerős ítélet a felülvizsgálati kérelemben megjelölt okból jogszabálysértő.

A Pp. 3. § (1) és (2) bekezdései értelmében a bíróság a polgári ügyek körében felmerült jogvitát erre irányuló kérelem esetén bírálja el, a felek által előterjesztett kérelmekhez és jognyilatkozatokhoz pedig kötve van azzal, hogy a kérelmeket, nyilatkozatokat nem alakszerű megjelölésük, hanem tartalmuk szerint kell figyelembe vennie. Ezzel összhangban a Pp. 213. § (1) bekezdése, és 215. §-a akként rendelkeznek, hogy az ítéletben foglalt döntésnek ki kell terjednie a perben érvényesített valamennyi kereseti kérelemre, ugyanakkor a döntés nem terjedhet túl a kereseti kérelmen, illetőleg ellenkérelmen.

E rendelkezések helyes értelme szerint a bíróságnak meg kell állapítania a kérelmek valós tartalmát, tisztáznia kell a jogvita kereteit, majd döntését is e keretek között kell meghoznia. A kereseti követelés jogcímének hiányos vagy helytelen megjelölése, a fél által alkalmazott téves jogi minősítések a bíróságot a döntése meghozatala során nem kötik (EBH 2004.1143.). A perben érvényesített jog hibás megjelölése tehát nem lehet a kereset elutasításának alapja.

A felperes a perbeli esetben a keresete jogcímének megjelölése körében a Ptk. 305. §-ára és 479. §-ára is hivatkozott, az általa előadott tények alapján azonban egyértelműen megállapítható, hogy keresete ténylegesen arra irányult, hogy az alperes mentesítse őt a bizományosként saját nevében, de az alperes javára kötött adásvételi szerződés hibás teljesítéséből eredő kötelezettségei alól. A peres felek jogviszonyában ezért a bíróság a szavatossági igények érvényesítésére vonatkozó szabályokat tévesen alkalmazta; a keresetet helyesen a Ptk. 513. § (2) bekezdése folytán alkalmazandó Ptk. 479. § (3) bekezdése alapján kellett volna elbírálni.

A Ptk. 513. § (2) bekezdésében foglalt rendelkezések szerint ugyanis a bizományra - amennyiben a Ptk. XLII. fejezete eltérő rendelkezéseket nem tartalmaz -, a megbízás szabályait kell alkalmazni. Az említett fejezet pedig nem szabályozza a megbízó felelősségét arra az esetre, ha a bizományos által a megbízó javára kötött adásvételi szerződés hibás teljesítése folytán ez utóbbi szerződést felbontják. Ezért külön szabályozás hiányában a Ptk. 479. § (3) bekezdésében foglalt azon szabály alkalmazása jön figyelembe, amely szerint a szerződés megszűnésekor a megbízó köteles a megbízottat a megbízás alapján harmadik személyekkel szemben vállalt kötelezettségei alól mentesíteni. Ebbe a körbe sorolhatók ugyanis a bizományosnak azok a kötelezettségei is, amelyek az általa kötött szerződés hibás teljesítéséből adódnak, mivel ilyenkor a bizományos marasztalásának végső indoka olyan, a hibás teljesítésből eredő kötelezettség, amelyet a bizományos - a megbízóval kötött bizományi szerződés alapján - harmadik személyekkel szemben vállalt (BH 1977.276.).

A megbízót a Ptk. 479. § (3) bekezdése alapján terhelő kötelezettség teljesítése nincs jogvesztő határidőhöz kötve, kikényszerítésére tehát az elévülési időn belül sor kerülhet. A bíróság ezért a jogvesztésre hivatkozással - a Ptk. 479. § (3) bekezdése alkalmazása feltételeinek vizsgálatát helytelenül mellőzve - tévesen rendelkezett a kereset elutasításáról.

Mindezekre tekintettel a Kúria a jogerős ítéletet az elsőfokú ítéletre is kiterjedően - hatályon kívül helyezte, és az elsőfokú bíróságot új eljárásra és új határozat hozatalára utasította.

A megismételt eljárásban a keresetet a tényleges tartalmának megfelelően kell elbírálni, és érdemben meg kell vizsgálni, hogy a Ptk. 479. § (3) bekezdése alkalmazásának feltételei az adott esetben fennállnak-e.