27/2025. (XII. 11.) ORFK utasítás
az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás módosításáról
A jogalkotásról szóló 2010. évi CXXX. törvény 23. § (4) bekezdés c) pontjában és a Rendőrségről szóló 1994. évi XXXIV. törvény 6. § (1) bekezdés b) pontjában, valamint a köziratokról, a közlevéltárakról és a magánlevéltári anyag védelméről szóló 1995. évi LXVI. törvény 10. § (3) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján, a közfeladatot ellátó szervek iratkezelésének általános követelményeiről szóló 335/2005. (XII. 29.) Korm. rendelet, az elektronikus formában tárolt iratok közlevéltári átvételének eljárásrendjéről és műszaki követelményeiről szóló 34/2016. (XI. 30.) EMMI rendelet, a digitális államról és a digitális szolgáltatások nyújtásának egyes szabályairól szóló 2023. évi CIII. törvény, valamint a végrehajtására kiadott a digitális állam megvalósításához kapcsolódó egyes szervezetek kijelöléséről szóló 320/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet, a digitális állampolgárság egyes szabályairól szóló 321/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet és a digitális szolgáltatások, a digitális állampolgárság szolgáltatások és támogató szolgáltatások részletes műszaki követelményeiről szóló 322/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet rendelkezéseinek figyelembevételével, a köziratok kezelésének szakmai irányításáért felelős miniszter és a Magyar Nemzeti Levéltár egyetértésével az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás módosítására kiadom az alábbi utasítást:
1. Az Iratkezelési Szabályzatról szóló 40/2017. (XII. 29.) ORFK utasítás (a továbbiakban: Utasítás) 4. pont 4.17. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Szabályzat alkalmazásában:)
"4.17. e-Papír szolgáltatás: olyan Központi Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatás (a továbbiakban: KEÜSZ), amelynek keretében a kijelölt szolgáltató biztosítja, hogy a felhasználó az azonosítását követően a digitális szolgáltatást biztosító szervezethez szabad szöveges beadványt terjesszen elő, ha a beadvány elektronikus úton történő előterjesztését a jogszabály nem zárja ki, és a beadvány elektronikus úton történő előterjesztésére jogszabály további formai követelményt nem állapít meg;"
2. Az Utasítás 4. pont 4.43. alpontja helyébe a következő rendelkezés lép:
(A Szabályzat alkalmazásában:)
"4.43. kapcsolatos szám: ugyanazon iratképző szerv valamely másik ügyiratának száma, amely ügyirat tárgya vagy annak ismerete közvetve segítséget nyújt a kérdéses ügy elintézéséhez, azonban nem szükséges a két ügyirat iratszerelése/irategyesítése, a Robotzsaru rendszerben a kapcsolódó ügyirat;"
3. Az Utasítás 4. pontja a következő 4.87. és 4.88. alponttal egészül ki:
(A Szabályzat alkalmazásában:)
"4.87. elektronikus űrlap: a digitális szolgáltatások, a digitális állampolgárság szolgáltatások és támogató szolgáltatások részletes műszaki követelményeiről szóló 322/2024. (XI. 6.) Korm. rendelet szerinti elektronikus űrlap, beleértve a Rendőrség Ügyintézési Portál felületén elérhető online kitölthető és benyújtható elektronikus űrlapokat;
4.88. hosszan kint lévő ügyirat: olyan ügyirat, amelynek elintézése azért nem zárult le, mert ahhoz rendszeresen további iratrögzítési, valamint visszatérő ellenőrzési kötelezettség kapcsolódik."
4. Az Utasítás 34. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"34. Az ORFK Hivatal Elektronikus Ügyviteli és Adatvédelmi Főosztály böngésző alapú, szükség szerint importálható, magyar és angol nyelvű online nyilvántartást vezet az elektronikus űrlapokról, amelynek kötelező tartalmi elemei:
a) az elektronikusan intézhető ügy témacsoportjának megnevezése;
b) az ügytípus megnevezése;
c) az űrlap azonosítója;
d) az űrlap verziószáma;
e) az űrlap hatálybalépésének és publikálásának dátuma;
f) az űrlap típusa (archív jelleggel);
g) a címezhető rendőrségi szervek;
h) az ügytípushoz tartozó szakterület megnevezése;
i) az állampolgári tájékoztató megnevezése és verziószáma;
j) az állampolgári tájékoztató hatálybalépésének dátuma;
k) az automatikus iktatás iktatókönyvének rövid jelzése és az automatikus iktatás adatai (irattári tételszám, tárgykód);
l) az űrlap ügyindító linkje;
m) az állampolgári tájékoztató elérési útvonala;
n) egyes ügytípusok összevonásának ténye (archív jelleggel);
o) az adott ügytípus eltérő űrlaptechnológiák útján (ePapír, ÁNYK) történő korábbi biztosítása esetén archív jelleggel az ezen kivezetett űrlapokra vonatkozó, a c)-f), l) és n) alpont szerinti információk."
5. Az Utasítás 90. pontja a következő l) és m) alponttal egészül ki:
[A szervezeti elem ügykezelője vagy a szervezeti elemnél ügykezelői feladatokat ellátó személy (a továbbiakban: szervezeti elem ügykezelője) végzi:]
"l) a szervezeti elemhez érkezett, de tartalma alapján nem a szervezeti elem feladatkörébe tartozó iratnak az eljáró szervezeti elemhez történő továbbítását;
m) a szervezeti elemnél papír alapon keletkezett és hiteles elektronikus irattá alakított irat eredeti papíralapú példányának megsemmisítését a 292/A. és a 232/B. pontban foglaltak figyelembevételével."
6. Az Utasítás a következő 232/C. ponttal egészül ki:
"232/C. Papíralapú példányként kezelendő azon irat, amely a kötelező elektronikus ügyintézés bevezetése előtt keletkezett, és az ügyintéző szervezeti elem vezetője nem döntött annak utólagos digitalizálásáról."
7. Az Utasítás 350. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"350. A folyamatban lévő iratokat - függetlenül attól, hogy személyes adatot tartalmaznak-e - munkaidőn kívül lemezszekrényben vagy zárható irodai bútorokban kell tárolni. A lemezszekrény kulcsait kulcsdobozban vagy másik lemezszekrényben kell elhelyezni, a zárható irodai bútorok kulcsát pedig eltávozáskor mások által hozzá nem férhető helyen kell elhelyezni. A szervezeti elem vezetője az elektronikus ügyintézés és iratkezelés felügyeletét ellátó vezető egyetértésével dokumentáltan engedélyezheti az iratok nyílt tárolását a felhatalmazás nélküli személyektől elzárható irodahelyiségben."
8. Az Utasítás a következő 50/A. alcímmel egészül ki:
"50/A. Az igazgatásrendészeti szakterület engedélyezési tevékenységéhez kapcsolódó, határidőbe helyezendő vagy hosszan kint lévő iratok kezelése
380/A. Az igazgatásrendészeti szakterület vezetőjének döntése alapján az ügyintéző az engedélyezési tevékenységhez kapcsolódó, elintézett, de irattárba nem helyezhető iratokat "határidőbe helyezve" vagy "hosszan kint lévő" jelzéssel látja el."
9. Az Utasítás a következő 382/B. ponttal egészül ki:
"382/B. Az ügyfél meghatalmazásra vagy ügyintézésre vonatkozó rendelkezése és az ügyfél felhasználói profiljának aktív vagy inaktív státusza lekérdezésének eredménye a feldolgozás során az igazgatásrendészeti szakterület által használt elektronikus ügyfeldolgozó rendszerben automatikusan kerül rögzítésre."
10. Az Utasítás 409. pontja helyébe a következő rendelkezés lép:
"409. Az elektronikus ügyintézést és iratkezelést biztosító szervek minden év március 31-éig jelentésben értékelik az elektronikus ügyintézéssel és iratkezeléssel kapcsolatos előző évi feladatok végrehajtását. A területi szervek az irányításuk alá tartozó helyi szervek értékelésének eredményét is összesítő jelentést minden év április 15-éig tájékoztatásul továbbítják az ORFK elektronikus ügyintézés és iratkezelés felügyeletét ellátó vezetőjének. Az elektronikus ügyintézést és iratkezelést biztosító szervnek a jelentésben ki kell térnie:
a) a papír alapon érkezett és hiteles elektronikus irattá alakított iratok számára;
b) a központi irattárba vont papíralapú, elektronikus, valamint vegyes összetételű iratok iratmennyiségére (db és ifm);
c) a selejtezett, és selejtezésre váró papíralapú/vegyes iratok iratmennyiségére (ifm);
d) a levéltárnak átadott papíralapú iratok iratmennyiségére (ifm);
e) az általa elektronikus ügyintézés és iratkezelés vonatkozásában végrehajtott ellenőrzések megállapításaira;
f) az esetlegesen feltárt szabálytalanságokra, hiányosságokra és a megszüntetésükre tett intézkedésekre;
g) az általa szervezett elektronikus ügyintézés és iratkezelés témakörben megtartott oktatások, továbbképzések gyakorlatára;
h) a helyes küldési módok ellenőrzésének megállapításaira;
i) az érkeztető számok és ideiglenes számok, kiosztásra váró ügyek, éven túli folyamatban lévő ügyek ellenőrzésének megállapításaira;
j) az ügyviteli automatizmusokra;
k) az elektronikus ügyintézés és iratkezelés tekintetében végrehajtott szakirányításra;
l) az elektronikus kapcsolattartás előző évi tapasztalataira;
m) a Rendelkezési Nyilvántartás ügyintézési rendelkezés alkalmazásának tapasztalataira."
11. Az Utasítás
a) 4. pont 4.69. és 4.76. alpontjában az "és/vagy" szövegrész helyébe a "vagy" szöveg;
b) 4. pont 4.75. alpontjában az "(a továbbiakban: Dáptv. vhr.)" szövegrész helyébe az "(a továbbiakban: 321/2024. Korm. rendelet)" szöveg, az "ügyfélkapu - beleértve az emelt szintű -" szövegrész helyébe az "Ügyfélkapu - beleértve az emelt szintű kétfaktoros Ügyfélkapu+ -" szöveg, az "az ügyfél-regisztrációs" szövegrész helyébe az "a digitális állampolgárság" szöveg;
c) 24. pontjában az "Az érkeztető pont szervezetében" szövegrész helyébe az "Az iratképző szerv állományából" szöveg;
d) 40. pont b) alpontjában az "ügy típusa" szövegrész helyébe az "ügytípus" szöveg;
e) 62. pontjában a "növelés" szövegrész helyébe a "növelése" szöveg;
f) 68. pontjában a "feljogosított" szövegrész helyébe a "feljogosított, érvényes tanúsítvánnyal rendelkező" szöveg;
g) 71. pontjában a "növelés" szövegrész helyébe a "növelése" szöveg;
h) 74. pontjában a "meg kell őrizni" szövegrész helyébe az "archívumban meg kell őrizni" szöveg;
i) 109. pont b)-d) alpontjában, 158., 316. és 317. pontjában a "megbízott" szövegrész helyébe a "kijelölt" szöveg;
j) 123. pontjában a ". (29000-1/2017. érk.)" szövegrész helyébe a "(29000-1/2017.érk.)." szöveg;
k) 135. pontjában a "Dáptv. vhr.-ben" szövegrész helyébe a "321/2024. Korm. rendeletben" szöveg;
l) 136. pontjában a "formátumokról" szövegrész helyébe a "formátumokat" szöveg;
m) 140/A. pontjában a "pénzkezeléssel megbízott" szövegrész helyébe a "pénzkezelésre kijelölt" szöveg;
n) 158. pontjában a "megbízást" szövegrész helyébe a "kijelölést a" szöveg;
o) 202/A. pontjában a "28. §-át" szövegrész helyébe a "28. és 28/A. §-át" szöveg;
p) 203. pont c) alpontjában a "címét, valamint" szövegrész helyébe a "címét;" szöveg;
q) 203. pont d) alpontjában a "jelzéseket;" szövegrész helyébe a "jelzéseket, valamint" szöveg;
r) 204/A. pontjában a "jelölést" szövegrész helyébe a "jelölést (például A/1, A/1/SK)" szöveg;
s) 223. pontjában a "papíralapú és elektronikus" szövegrész helyébe a "papíralapú, vegyes és elektronikus" szöveg;
t) 225. pontjában a "papíralapú" szövegrész helyébe a "papíralapú és vegyes" szöveg;
u) 227. pontjában a "munkapéldányok és másolatok" szövegrész helyébe a "munkapéldányok" szöveg;
v) 231. pontjában a "papíralapú" szövegrész helyébe a "papíralapú és vegyes" szöveg;
w) 269. pont b) alpontjában az "időpontját," szövegrész helyébe az "időpontját;" szöveg;
x) 269. pont c) alpontjában a "határidejét, valamint" szövegrész helyébe a "határidejét;" szöveg;
y) 269. pont d) alpontjában a "beosztását." szövegrész helyébe a "beosztását, valamint" szöveg;
z) 296. pontjában a "szállítással megbízott" szövegrész helyébe a "szállításra kijelölt" szöveg;
aa) 313. pontjában a "bélyegzővel vagy" szövegrész helyébe a "bélyegzővel és" szöveg;
bb) 317. pontjában a "másolással külön személyt nem bíz meg" szövegrész helyébe a "másolásra külön személyt nem jelöl ki" szöveg;
cc) 351. pontjában a "szolgáló irodai" szövegrész helyébe a "szolgáló irodahelyiségnek, irodai" szöveg;
dd) 378. pontjában a "kell létrehozni és" szövegrész helyébe a "kell létrehozni, és" szöveg;
ee) 381. pontjában a "tárgyévben 0-ról" szövegrész helyébe a "tárgyévben, indokolt esetben iratcsatolás nélkül, 0-ról" szöveg;
ff) 382. pontjában a "tárgyévben 0-ról" szövegrész helyébe a "tárgyévben, indokolt esetben iratcsatolás nélkül, 0-ról" szöveg;
gg) 392. és 396/A. pontjában a "tárgykezeléssel megbízott" szövegrész helyébe a "tárgykezelésre kijelölt" szöveg;
hh) 397. pontjában a "vezetésével megbízott" szövegrész helyébe a "vezetésére kijelölt" szöveg
lép.
12. Az Utasítás 1. függeléke helyébe az 1. függelék lép.
13. Hatályát veszti az Utasítás
a) 2. pont b) alpontjában az "a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központra (a továbbiakban: NEBEK)," szövegrész;
b) 4. pont 4.2., 4.3. és 4.31. alpontja;
c) 18. pont c) alpontja;
d) 40. pont d) alpontja;
e) 6. alcíme;
f) 69. pontja;
g) 194. pontjában a " , valamint a Nemzetközi Bűnügyi Együttműködési Központ feladat- és hatáskörébe tartozó, a nemzetközi bűnügyi együttműködés során készített, joghatás kiváltására nem alkalmas elektronikus irat." szövegrész;
h) 391. pontja;
i) 1. melléklet 4. pontja.
14. Ez az utasítás 2026. január 1-jén lép hatályba.
15. Ez az utasítás a hatálybalépését követő napon hatályát veszti.
Dr. Balogh János r. altábornagy s. k.,
országos rendőrfőkapitány
1. függelék a 27/2025. (XII. 11.) ORFK utasításhoz
"1. függelék
IRATTÁRI TERV
Az irattári tervben alkalmazott rövidítések jelmagyarázata:
a) NS: - nem selejtezhető irattári tétel, az e kategóriába sorolt iratok közlevéltárnak történő átadására a táblázatban megjelölt időben kerül sor;
b) HN: - határidő nélkül őrzendő, nem selejtezhető helyben őrzendő iratok;
c) D/PM: - a papír alapon érkezett vagy előállított, hiteles elektronikus másolattá alakított, de papír alapon is megőrzendő iratok.
ÁLTALÁNOS RÉSZ
I. A rendőri tevékenységgel összefüggő általános iratfajták
Irattári tételszám keret: 1-től 60-ig
(felhasznált: 1-től 60-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 1. | Jogszabályok, közjogi szervezetszabályozó eszközök, belső rendelkezések és a végrehajtásukhoz kiadott segédanyagok | ||||
| a) | ORFK tájékoztatók, belső normák (Szervezeti és Működési Szabályzat, ügyrendek, utasítások, intézkedések), szabályzatok és a végrehajtásukhoz kiadott segédanyagok eredeti, irattári példányai: | NS | 15 év | ||
| b) | más szerv által készített normák: | 1 év | |||
| c) | Másolatkészítési Szabályzat | NS | 15 év | ||
| d) | Elektronikus Aláírási és Elektronikus Bélyegzési Szabályzat | NS | 15 év | ||
| e) | Elektronikus Ügyintézési Szolgáltatási Szabályzat | NS | 15 év | ||
| f) | |||||
| g) | együttműködési szerződések, együttműködési megállapodások, amennyiben a másik fél nem rendelkezik elektronikus aláírással: | NS | 15 év | D/PM | |
| h) | részintézkedéseket tartalmazó körlevelek, tájékoztatók, közlemények, intézkedési tervek: | visszavonást követően 1 év | |||
| i) | Üzemeltetés Biztonsági Szabályzat | NS | 15 év | ||
| 2. | Tervezetek véleményezése, belső norma-előkészítéssel, együttműködési szerződések előkészítésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a Rendőrség alaptevékenységét meghatározó norma-előkészítéssel, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésével, együttműködési szerződések előkészítésével, együttműködési megállapodások előkészítésével összefüggő iratok: | 5 év | |||
| b) | a Rendőrség működésével kapcsolatos norma-előkészítéssel, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésével, együttműködési szerződések előkészítésével, együttműködési megállapodások előkészítésével összefüggő iratok: | 3 év | |||
| c) | az a) és b) alpontba nem sorolható norma-előkészítéssel, jogszabályok és közjogi szervezetszabályozó eszközök előkészítésével, együttműködési szerződések előkészítésével, együttműködési megállapodások előkészítésével összefüggő iratok: | 1 év | |||
| 3. | Az alapvető jogok biztosától és helyetteseitől, valamint a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatóság elnökétől érkező megkeresésekkel kapcsolatban keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 4. | A Rendőrséghez intézett miniszteri, országgyűlési megkeresésekre adott válaszok | ||||
| a) | a Rendőrség felügyeletét ellátó miniszterhez intézett interpellációkra, kérdésekre adott válaszok iratai: | 5 év | |||
| b) | az Országgyűlés bizottságaitól, egyéni képviselőktől érkezett megkeresések: | 5 év | |||
| c) | az országgyűlési képviselőkkel kapcsolatos találkozó, feljegyzés: | 3 év | |||
| 5. | Külföldi országok rendőri szerveivel történő együttműködés során keletkezett iratok | ||||
| a) | nemzetközi jogi kötelezettségek alapján a rendőri tevékenység egészét érintő jelentések, átfogó értékelések vagy egyes szakterületeket érintő jelentések, tájékoztatók: | NS | 15 év | ||
| b) | egyes szakterületeket érintő jelentések, tájékoztatók, kölcsönös tájékoztatók, tárgyalási tervek, úti jelentések, jegyzőkönyvek, megállapodások stb.: | 10 év | |||
| c) | a részadatokat tartalmazó iratok, egyedi intézkedésekkel kapcsolatos levelezések: | 3 év | |||
| d) | RABIT-, FRONTEX-, valamint EU- (Schengeni) kötelezettségvállalásból fakadó határrendészeti feladatokkal kapcsolatos iratok, kiutazásokkal, fogadásokkal kapcsolatos iratok, előkészítési megbeszélések, levelezések, szakértői vélemények, jelentések: | 3 év | D/PM | ||
| e) | nemzetközi kapcsolattartás egyéb dokumentumai: | 1 év | |||
| f) | külföldről érkezett vagyonvisszaszerzés tárgyú megkeresések iratanyagai: | 5 év | |||
| g) | külföldre továbbított vagyonvisszaszerzés tárgyú megkeresések iratanyagai: | 5 év | |||
| h) | RAILPOL, nemzetközi kötelezettségvállalásból fakadó vasútrendészeti feladatokkal kapcsolatos iratok, intézkedési tervek, kiutazásokkal, fogadásokkal kapcsolatos iratok, levelezések, jelentések: | 5 év | |||
| i) | külföldről érkezett megkeresések, levelezések iratanyagai: | 5 év | |||
| j) | európai nyomozási határozat teljesítésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 6. | Határügyi főmegbízottak, határmegbízottak bizottsági, fővegyesbizottsági, vegyesbizottsági tagok kinevezési, felmentési javaslatairól szóló kinevezés a kinevezést, felmentést követően: | 1 év | |||
| 7. | Nemzetközi tárgyalásokon aláírt jegyzőkönyvek (emlékeztetők), országos rendőrfőkapitányi, országos rendőrfőkapitány-helyettesi, határügyi főmegbízotti, határmegbízotti, fővegyesbizottsági, bizottsági, helyi vegyesbizottsági, igazgatósági, munkabizottsági tárgyalásokról készített jelentések: | NS | 15 év | D/PM | |
| 8. | Az államhatár megjelölésével, a határjelek és a határnyiladék karbantartásával kapcsolatos iratok | ||||
| a) | az államhatár megjelölésével, a határjelek karbantartásával és a határnyiladék állapotával kapcsolatos iratanyagok, az államhatár rendjével összefüggő ügyek, engedélyezések, szakhatósági állásfoglalások iratai: | NS | 15 év | D/PM | |
| b) | határnyiladék karbantartással kapcsolatos jelentések, átiratok, levelezések: | 3 év | |||
| 9. | Rendőri szerv szervezetére, működésére, ellátottságára vonatkozó iratok | ||||
| a) | alapító okirat, rendőri szerv szervezetére, létszámára vonatkozó összesített iratok, állománytáblázatok, munkaköri nómenklatúrák: | NS | 15 év | ||
| b) | rendőri szerv pénzügyi, anyagi, műszaki ellátottságára, fejlesztésére vonatkozó összesített iratok: | NS | 15 év | ||
| c) | területi módosítások (rendőrkapitányságok, határrendészeti kirendeltségek, rendőrőrsök, körzeti megbízotti székhelyek területi módosítása): | NS | 15 év | ||
| 10. | Szervezési ügyiratok | ||||
| a) | jóváhagyott távlati és éves szervezeti, létszámfejlesztési tervek: | NS | 15 év | ||
| b) | szervezetre, létszámra vonatkozó javaslatok, részadatokat tartalmazó iratok: | 3 év | |||
| c) | a hatáskörrel rendelkező vezetők által jóváhagyott, szervezetet és létszámot érintő szervezési javaslatok, melyek alapján az állománytáblázatok, munkaköri nómenklatúrák módosulnak: | 5 év | |||
| d) | saját hatáskörben elbírált létszám- és szervezési módosítást tartalmazó átirat: | 2 év | |||
| e) | saját készítésű szervezési létszámjavaslatok, amelyeknek jóváhagyását a hatáskörileg illetékes vezető elutasította: | 2 év | |||
| f) | az állománytáblázatokban, munkaköri nómenklatúrákban jóváhagyott - szervezetet és létszámot nem változtató - ruházati norma, iskolai végzettség, beosztás és illetmény kulcsszám előírását módosító irat: | 2 év | |||
| 11. | Tervek, munkatervek, a végrehajtásukról szóló jelentések, beszámolók | ||||
| a) | a Kormány által meghirdetett programok, éves ellenőrzési és munkatervek, a végrehajtásukról szóló beszámolók, jelentések: | NS | 15 év | ||
| b) | egy-egy feladatról szóló tervek, a végrehajtásukról szóló beszámolók, jelentések: | 5 év | |||
| 12. | Állami szervekkel, jogi személyekkel, vagyonvédelmi vállalkozásokkal, magánszemélyekkel kötött szerződések, megállapodások, adományokkal, felajánlásokkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a kötött szerződések, megállapodások, adományokkal, felajánlásokkal kapcsolatos szerződések: | a megszűnéstől, felmondástól számított 15 év | D/PM | ||
| b) | a meg nem kötött szerződések, az alá nem írt megállapodások iratai: | 1 év | |||
| c) | a megkötött szerződésekhez kapcsolódó számlák ellenőrzési lapjai: | 5 év | |||
| d) | az adományokhoz, felajánlásokhoz kapcsolódó előterjesztések: | 5 év | |||
| e) | más szerv által kötött együttműködési megállapodással kapcsolatos adatszolgáltatások, jelentések: | 1 év | |||
| 13. | Ügyeleti szolgálatok, tevékenység-irányítási központok összefoglalói, beszámolói | ||||
| a) | Országos Napi Tájékoztató Jelentés (NTJ): | NS | 15 év | ||
| b) | területi szervek Napi Jelentése (NJ): | 5 év | |||
| c) | ügyeleti egyéb beszámolók, statisztikák: | 3 év | |||
| d) | ügyeleti szolgálatok által adott utasítások, feladatok: | 3 év | |||
| e) | ügyeleti szolgálatok által rendkívüli eseményekről készült kivizsgálások, jelentések: | 3 év | |||
| f) | ügyeleti szolgálatok által végzett egyéb tevékenység: | 1 év | |||
| g) | az elektronikus bűnügyi felügyelettel kapcsolatos iratok: | a kényszerintézkedés megszüntetésének tudomásra jutásától számított 1 év | |||
| 14. | Segélyhívási rendszerrel összefüggő iratok | ||||
| a) | hívásfogadással kapcsolatos iratok, megkeresések: | 1 év | |||
| b) | hívásfogadó rendszerrel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| c) | HIK üzemeltetési iratok: | 1 év | |||
| d) | HIK szakirányítás: | 3 év | |||
| 15. | Végzett munkáról szóló jelentések, statisztikák | ||||
| a) | éves jelentések, statisztikák egyes szakterületek tevékenységéről, jelentősebb feladatok, parancsok, utasítások, szabályzatok végrehajtásáról készített összefoglaló jelentések: | NS | 15 év | ||
| b) | szakirányítással kapcsolatos iratok, értékelő, tájékoztató jelentések, javaslatok, elemzések: | 5 év | |||
| c) | részjelentések, egyéb időközi (félévi, negyedévi, havi) statisztikák, amelyek adatai összefoglalóban szerepelnek, valamint kevésbé jelentős adatokat tartalmazó, tájékoztató jellegű, egy-egy ügyre vonatkozó jelentések: | 3 év | |||
| d) | önkormányzatoknak, közgyűlésnek küldött beszámolók, tájékoztatók a keletkeztető szervnél: | 5 év | |||
| e) | más szervtől érkezett önkormányzati, közgyűlési beszámolók, tájékoztatók: | 1 év | |||
| f) | rendőri jelentések: | 1 év | |||
| g) | önkormányzatokkal kapcsolatos levelezések: | 3 év | |||
| h) | járvánnyal kapcsolatos döntések, statisztikák, összesítő kimutatások, előterjesztések és tervezetek: | NS | 15 év | ||
| i) | járvánnyal kapcsolatos háttéranyagok (döntés-előkészítő anyagok, adatszolgáltatások, tájékoztatások, döntés- előkészítési céllal továbbított dokumentumok): | 10 év | |||
| j) | más szerv járvánnyal kapcsolatos döntései, statisztikái, összesítő kimutatásai, előterjesztései és tervezetei: | 5 év | |||
| k) | felettes szerv, országgyűlési képviselő által kért háttéranyag | 5 év | |||
| 16. | Szakmai, szakirányítói, vezetői és költségvetési ellenőrzésekről (vizsgálatokról), tanácsadó tevékenységekről szóló iratok | ||||
| a) | átfogó ellenőrzés és utóellenőrzés anyaga: | NS | 15 év | D/PM | |
| b) | témaellenőrzés és az arra vonatkozó utóellenőrzés anyaga: | 5 év | |||
| c) | célellenőrzés és az arra vonatkozó utóellenőrzés anyaga: | 3 év | |||
| d) | mobil ellenőrzéssel kapcsolatban keletkezett anyagok: | 3 év | |||
| e) | szabályszerűségi, pénzügyi, rendszer-, teljesítmény-, informatikai rendszerek ellenőrzésének anyagai: | NS | 15 év | ||
| f) | nem átfogó jellegű pénzügyi ellenőrzések és teljesítmény-ellenőrzések anyagai: | 10 év | |||
| g) | nemzeti és külföldi minősítésű iratok kezelésével kapcsolatos ellenőrzések iratai: | 10 év | |||
| h) | lefolytatott ellenőrzési nyilvántartás (valamennyi ellenőrzés vonatkozásában): | NS | 15 év | ||
| i) | ellenőrzési ütemtervek: | 5 év | |||
| j) | ellenőrzési tervek: | 3 év | |||
| k) | általános ellenőrzések anyagai: | 3 év | |||
| l) | egyéb szakirányítói levelezés, észrevételek iratai: | 3 év | |||
| m) | állományvédelmi ellenőrzések: | 3 év | |||
| n) | költségvetési ellenőrzésekről szóló iratok: | 8 év | |||
| o) | átfogó ellenőrzéshez készített részjelentések: | 3 év | |||
| p) | beszámolók: | 3 év | |||
| q) | egyéb költségvetési ellenőri feladatokhoz kapcsolódó anyagok: | 3 év | |||
| r) | vezetői ellenőrzések: | 5 év | |||
| s) | tanácsadó tevékenység: | 10 év | |||
| 17. | Nyílt parancsok, megbízólevelek | ||||
| a) | nyílt parancs, speciális nyílt parancs, megbízólevéltömb-nyilvántartás: | a használatból történt kivonást követően 1 év | |||
| b) | nyílt parancs, speciális nyílt parancs, megbízólevéltömb: | a betelte vagy a kiadott nyílt parancsok visszavételét követően 1 év | |||
| c) | nyílt parancs, speciális nyílt parancs, megbízólevéltömb-igénylés: | 1 év | |||
| 18. | Vezetői és szakmai, valamint más szervekkel közösen tartott értekezletek iratai | ||||
| a) | országos rendőrfőkapitányi, országos rendőrfőkapitány-helyettesi értekezletek előkészítésével, lebonyolításával összefüggésben keletkezett iratok, hanganyagok, valamint országos rendőrfőkapitányi, országos rendőrfőkapitány-helyettesi értekezletek, a főkapitányi klub írásos előterjesztései, emlékeztetői: | NS | 15 év | ||
| b) | vármegyei (fővárosi) rendőr- főkapitányságok vezetői és helyettesei, rendőrkapitányságok vezetői, és határrendészeti kirendeltségek vezetői által tartott értekezletek, parancsnoki értekezletek anyagai, emlékeztetői: | NS | 15 év | ||
| c) | igazgatói értekezletek anyagai: | 5 év | |||
| d) | más szervekkel közösen tartott értekezletek, megbeszélések anyagai: | 5 év | |||
| e) | fogadónappal kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| f) | egyéb értekezletekről készült hanganyagok, a főkapitányi klub hanganyagai: | 1 év | |||
| g) | egyéb értekezletekről készült emlékeztetők: | 1 év | |||
| h) | berendelő: | 1 év | |||
| i) | miniszteri, államtitkári, valamint egyéb belügyminisztériumi vezetői értekezletek, munkacsoportülések anyagai, emlékeztetői: | 3 év | |||
| 19. | Belföldi és külföldi tapasztalatcsere (tanulmányút, képzés) kapcsán keletkezett iratok | ||||
| a) | összefoglaló adatokat tartalmazó iratok: | NS | 15 év | ||
| b) | részadatokat tartalmazó iratok: | 1 év | |||
| c) | a külföldi rendőri szervek által meghirdetett képzések iratai: | 3 év | |||
| d) | nem rendőri vagy rendvédelmi szervekkel történő együttműködéshez kapcsolódó tanulmányút, továbbképzés kapcsán készült úti jelentések: | 5 év | |||
| 20. | Közérdekű kérelmek, panaszok és bejelentések | ||||
| a) | panaszok, közérdekű bejelentések (amennyiben polgári jogi igény érvényesítésének lehetősége fennáll): | 5 év | |||
| b) | panaszok, közérdekű bejelentések (amennyiben polgári jogi igény érvényesítésének lehetősége nem áll fenn): | 1 év | |||
| c) | a rendőri intézkedés, annak elmulasztása, kényszerítő eszköz alkalmazása elleni panasz: | 5 év | |||
| d) | egyes rendészeti feladatokat ellátó személyek kényszerítő eszköz alkalmazása, fegyveres biztonsági őrök intézkedése, annak elmulasztása, kényszerítő eszköz alkalmazása elleni panasz: | 5 év | |||
| e) | az alapvető jogok biztosa vizsgálati jelentésének nyomán indított közigazgatási hatósági eljárás iratai: | NS | 15 év | ||
| f) | az alapvető jogok biztosával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| g) | az iskolaőr feladatkörében meghatározott kötelezettség megsértése, intézkedés, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása miatt tett panaszok: | 5 év | |||
| h) | a határvadász feladatkörében meghatározott kötelezettség megsértése, intézkedés, annak elmulasztása, a kényszerítő eszköz alkalmazása miatt tett panaszok: | 5 év | |||
| i) | elkülönített visszaélés bejelentések: | 1 év | |||
| j) | a c) alpont szerinti panaszok, közérdekű bejelentések, panaszok anonim példatára a címzett szervnél: | 1 év | |||
| 21. | Személyi állomány részéről felterjesztett, a rendőri munkával kapcsolatos javaslatok, észrevételek, kérelmek, panaszok: | 5 év | |||
| 22. | Egyes ügyekben keletkezett iratok | ||||
| a) | egyes ügyekben adott szakvélemények, jelentések, adatszolgáltatások, vizsgálatok, kizárási indítványok, hatásköri és illetékességi vitákkal kapcsolatos iratok, nem hiteles fordítások: | 3 év | |||
| b) | megkeresések, levelezések, meghívók, köszönőlevelek: | 1 év | |||
| c) | választásokkal, népszámlálással kapcsolatban keletkezett iratok: | 5 év | |||
| d) | téves címzésű, vagy helytelen kézbesítésű iratok, melyeknél a címzett és a feladó nem állapítható meg: | 1 év | |||
| e) | a tolmácsnyilvántartásba történő felvételre vonatkozó kérelmek: | 3 év | |||
| f) | bűnügyekben adott jelentések, vizsgálatok, kizárási indítványokkal, hatásköri és illetékességi ügyekben hozott döntésekkel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| g) | egyéb bejelentések: | 3 év | |||
| h) | hatósági közreműködés (rendőri biztosítás, kísérés) igénylése: | 3 év | |||
| i) | épületátadással, épület felújítással kapcsolatos egyéb iratok, forgatókönyvek, meghívók, berendelők: | 1 év | |||
| j) | a Nemzeti Lovas Díszegység igénybevételével kapcsolatos felkérések (bemutatók), levelezések: | 5 év | |||
| k) | hatáskör vagy illetékesség hiányában más hatósághoz vagy más szervhez áttett ügyek iratai: | 1 év | |||
| 23. | Védelmi- és biztonsági igazgatási tevékenységgel összefüggő iratfajták | ||||
| a) | különleges jogrend bevezetésére, magasabb készenlétbe helyezéssel kapcsolatban készített tervek, intézkedési tervek, okmányok, különleges jogrendi feladatok ellátására való felkészültség helyzetéről szóló átfogó jelentések, valamint az állomány értesítésével (berendelésével) kapcsolatos tervek, iratok: | 10 év | |||
| b) | igénybejelentéssel kapcsolatban keletkezett, kiutalásra kerülő objektumok, gépjármű-technikai eszközök és egyéb szolgáltatásokkal kapcsolatos iratok: | a kiutaló határozatok, szerződések hatályon kívül helyezését, megszűnését követően 1 év | |||
| c) | tartalék vezetés elhelyezésével, hírrendszerével, irányítási és vezetési rendszerével, szervezeti felépítésével és működésével kapcsolatos tervek: | az érvényesség megszűnését követően 10 év | |||
| d) | védelmi- és biztonsági igazgatási gyakorlatokkal kapcsolatban keletkezett iratok a készítő szervnél: | 10 év | |||
| e) | védelmi- és biztonsági igazgatási gyakorlatokkal kapcsolatban keletkezett iratok más szervnél: | 5 év | |||
| f) | védelmi tisztek kinevezésének, kijelölésének engedélyezésével kapcsolatos iratok a készítő szervnél: | a kinevezés vagy kijelölés megszűnését követő 1 év | |||
| g) | |||||
| h) | létfontosságú rendszerelemek kijelölésével, védelmével, a kritikus szervezetek ellenállóképességével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| i) | védelmi- és biztonsági igazgatási szakterülettel összefüggő szakmai konferenciák, értekezletek, továbbképzések iratai: | 5 év | |||
| j) | védelmi- és biztonsági igazgatási feladatokkal kapcsolatos egyéb iratok: | 3 év | |||
| 24. | Objektum- és körletvédelmi tervek, objektumvédelemmel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | objektum- és körletvédelmi tervek, melyek az állandó védelemre kijelölt létesítményekre vonatkoznak: | HN | |||
| b) | az a) alpont alá nem tartozó objektum- és körletvédelmi tervek: | 1 év | |||
| c) | objektumvédelemmel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 25. | Térképekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | térképellátási jegy, térképszelvények kifizetésével kapcsolatos levelezések, átutalás: | 10 év | |||
| b) | munkatérképek, diszlokációs és illetékességi területet, szolgálati helyeket ábrázoló térképek és kapcsolódó táblázatok: | az új kiadását követően 1 év | |||
| c) | a részanyagokat tartalmazó iratok felhasználás után: | 1 év | |||
| 26. | A minősítés felülvizsgálatával kapcsolatban keletkezett iratok | ||||
| a) | a minősített adat felülvizsgálata során keletkezett minősítési javaslatok, határozatok: | a felülvizsgált irat megőrzési idejéig | |||
| b) | a minősítés felülvizsgálatáról szóló értesítések: | 1 év | |||
| c) | felülvizsgálati szakértői kijelölések: | a visszavonást követően 8 év | |||
| 27. | Felülvizsgálati jegyzék: | HN | |||
| 28. | Titoktartással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | titoktartási kötelezettség alóli felmentések, minősített iratok megismerésének engedélyezésével kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
| b) | titoktartási nyilatkozat: | a rendelkezési jogosultság megszűnését követően 8 év | |||
| c) | személyi biztonsági tanúsítvány: | a lejártát követően vagy visszavonását követően 8 év | |||
| d) | névjegyzék a minősített adat felhasználására jogosult személyekről: | az új megnyitásától számított 8 év | |||
| e) | szignálásra jogosult vezetők tájékoztatása során keletkezett iratok, névjegyzékek: | 1 év | |||
| f) | minősített adathordozó kiviteli engedélye: | 1 év | |||
| g) | minősített adatot feldolgozó értekezletek biztosítási tervei: | 3 év | |||
| h) | minősített adat biztonságának megsértésével kapcsolatos jelentés (amennyiben szabálysértés, bűncselekmény nem állapítható meg): | 5 év | |||
| i) | minősített adat biztonságának megsértésével kapcsolatos jelentés (amennyiben szabálysértés, bűncselekmény megállapítható): | 8 év | |||
| j) | a személyi biztonsági tanúsítvány meglétéről szóló igazolás: | érvényességi idejének lejártáig, vagy visszavonásáig | |||
| k) | az Üzemeltetés Biztonsági Szabályzatok megismeréséről szóló nyilatkozatok: | a jogosultság megszűnését követően 1 év | |||
| l) | rendszer-hozzáférési kérelem: | 3 év | |||
| m) | MiLeR szerepkör igénylés és visszavonás iratai: | a jogosultság megszűnését követően 1 év | |||
| n) | a személyi biztonsági tanúsítvány meglétéről szóló igazolás kiállításával vagy visszavonásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 29. | Más szerv által készített minősített irathoz kapcsolódó betekintő lapok: | 3 év | |||
| 30. | Kiállításokkal kapcsolatos iratok (kiállítások szervezése, ezzel összefüggő levelezések, forgatókönyvek, értékelő jelentések): | 1 év | |||
| 31. | A közvélemény tájékoztatásával, valamint belső tájékoztatással összefüggő iratok | ||||
| a) | a Rendőrség internetes honlapján elhelyezett rendőri vonatkozású tájékoztatók, közlemények, felhívások (bűnügyi, rendészeti, gazdasági, közigazgatási, szabálysértési, körözési tartalmú): | 5 év | |||
| b) | helyreigazítási kérelmekkel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | médiának - bel- és külföldi szerkesztőségek részére - adott, érdemi információt vagy statisztikai adatokat tartalmazó tájékoztatás: | 5 év | |||
| d) | a Rendőrség internetes honlapján található felhívások rejtetté tétele: | 5 év | |||
| e) | a Rendőrség internetes honlapján elhelyezett, saját kezdeményezésű, kevésbé jelentős adatokat tartalmazó tájékoztatók, közlemények (közlekedési baleset, forgalomkorlátozás, országos összesítő, közlekedési prognózis): | 1 év | |||
| f) | médiatartalom-szolgáltatóknak és az információs társadalommal összefüggő szolgáltatóknak - bel- és külföldi szerkesztőségek részére - adott, kevésbé jelentős, érdemi információt, statisztikai adatot nem tartalmazó tájékoztatás: | 1 év | |||
| g) | álláspályázatok közzététele: | 1 év | |||
| h) | belső tájékoztatással kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| i) | egyéb sajtótevékenységgel kapcsolatban keletkezett anyagok, kommunikációs témájú állampolgári megkeresések: | 1 év | |||
| j) | sajtótájékoztatók: | 1 év | |||
| k) | a Rendőrség tevékenységével kapcsolatos országos jelentőségű, jelentős közérdeklődésre számot tartó médiamegjelenések, közlések: | 5 év | |||
| 32. | Propaganda-előadások | ||||
| a) | külső szerveknél tartott propaganda- és más előadások beszédvázlatai, propagandamunkával kapcsolatos tervek: | 1 év | |||
| b) | előadások tartásával kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| c) | adatszolgáltató lapok: | 1 év | |||
| d) | rendvédelmi pályaorientációs képzésekkel, egyéni és csapatversenyekkel kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| e) | információs kutatási tevékenységbe bevont polgári információs és tájékoztatási intézményekkel kapcsolatos levelezés: | 3 év | |||
| f) | filmjegyzék: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| 33. | Ügyészi felügyelettel összefüggésben keletkezett iratok: | 3 év | |||
| a) | egyezség kezdeményezése elbírálásának elutasítása: | 3 év | |||
| 34. | Alapítványokkal, egyesületekkel, érdekvédelmi szervezetekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | alapítvány, egyesület, érdekvédelmi szervezet működésével összefüggő iratok: | 15 év | |||
| b) | pénzügyi iratok - a költségvetés kivételével -: | a felszámolást követően 8 év | |||
| 35. | Felügyeleti szervekkel, társszervekkel, együttműködő szervekkel, civil szervezetekkel való kapcsolattartás során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 36. | Szakmai módszertani anyagok, szakmai tanulmányok: | NS | 15 év | ||
| 37. | Bűnmegelőzési, vagyon-, környezet-, áldozat- és ifjúságvédelmi tevékenységgel kapcsolatos iratok, szignalizációk | 3 év | |||
| a) | Iskolaőri Program: | 5 év | |||
| b) | iskolaőri tevékenység (tanítás nélküli időben): | 5 év | |||
| 38. | Fegyelmi ügyek iratai | ||||
| a) | szolgálati viszony megszüntetése: | a szolgálati viszony megszűnését követő 50 év | |||
| b) | egy fizetési fokozattal való visszavetés, a fizetési fokozatban való előlépés várakozási idejének meghosszabbítása, eggyel alacsonyabb rendfokozatba történő visszavetés, alacsonyabb szolgálati beosztásba helyezés esetében: | 5 év | |||
| c) | fegyelmi fenyítéssel zárult katonai vétségek és illetménycsökkentés fenyítéstől enyhébb súlyú fenyítéssel zárult fegyelmi iratok: | 3 év | |||
| d) | azon bűncselekmények iratai, amelyeket bíróság vagy ügyészség zárt le jogerősen, függetlenül attól, hogy büntetéssel, intézkedéssel, megszüntetéssel vagy elutasítással zárult az ügy (az adott bűncselekmény büntetési tétele felső határának megfelelő idő, de legalább 3 év), valamint a parancsnoki nyomozás iratai (a parancsnok kizárólagos döntési hatáskörben a feljelentés elutasításáról vagy megszüntetéséről határoz): | 5 év | |||
| e) | szabálysértések, közigazgatási eljárások miatt lefolytatott fegyelmi eljárások iratai a határozat jogerőre emelkedésétől: | 3 év | |||
| f) | figyelmeztetéssel lezárt ügyek iratai: | 3 év | |||
| g) | azon fegyelemsértések iratai, amelyek az eljárás megszüntetésével zárultak: | 3 év | |||
| h) | azon méltatlansági, kifogástalan életvitel ellenőrzési, megbízhatósági vizsgálatok iratai, amelyek során nem került sor méltatlanság, kifogástalan életvitel, megbízhatatlanság megállapítására: | 3 év | |||
| i) | azon méltatlansági, kifogástalan életvitel ellenőrzési, megbízhatósági vizsgálatok iratai, amelyek során méltatlanság, kifogásolható életvitel, megbízhatatlanság megállapítására került sor: | a szolgálati viszony megszűnését követően 50 év | |||
| j) | parancsnoki kivizsgálás iratai: | 3 év | |||
| k) | hivatalvesztés: | a rendvédelmi igazgatási jogviszony megszűnését követően 50 év | |||
| l) | rendvédelmi alkalmazott illetménycsökkentése munkaköri kategórián belül: | 5 év | |||
| m) | rendvédelmi alkalmazott esetében azon bűncselekmények iratai, amelyeket bíróság vagy ügyészség zárt le jogerősen, függetlenül attól, hogy büntetéssel, intézkedéssel, megszüntetéssel vagy elutasítással zárult az ügy: | az adott bűncselekmény büntetési tétele felső határának megfelelő idő, de legalább 3 év | |||
| n) | rendvédelmi alkalmazott vezetői munkakörből nem vezetői munkakörbe helyezése: | 3 év | |||
| o) | rendvédelmi alkalmazottak esetében megrovással vagy figyelmeztetéssel lezárt ügyek iratai: | 3 év | |||
| p) | rendvédelmi alkalmazott azon fegyelemsértéseinek iratai, amelyek az eljárás megszüntetésével zárultak: | 3 év | |||
| q) | fegyelmi ügyek példatára címzett szervnél: | 1 év | |||
| r) | azon fegyelemsértések iratai, amelyek az eljárás áttételével zárulnak: | 1 év | |||
| s) | munkavállaló munkaviszonyának kötelezettségszegés miatti megszüntetése: | a szolgálati jogviszony megszűnését követően 50 év | |||
| t) | munkavállaló vagyoni hátrányt megállapító fegyelmi felelősségre vonásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| u) | munkavállaló esetében alkalmazott jogkövetkezményekkel kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| v) | az érdemtelenség megállapításával zárult ügyek iratai: | a rendvédelmi igazgatási jogviszony megszűnését követő 50 év |
| w) | az érdemtelenségi eljárás megszüntetésével zárult ügyek iratai: | 3 év | |||
| x) | katonai ülnökválasztással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| y) | Becsületbírósági tagok választásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| z) | Magyar Rendvédelmi Kar tagjainak választásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 39. | Perképviseleti tevékenységgel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | peres ügyek: | a jogerőre emelkedést követően 5 év | |||
| b) | peren kívüli eljárással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | személyi sérüléssel összefüggő kártérítési perek anyagai: | HN | |||
| 40. | Be- és kiléptetésre, parkolásra, csomagszállításra vonatkozó kérelmek, engedélyek és iratok: | 3 év | |||
| 41. | Minőségbiztosítási, minőségfejlesztési ügyekben keletkezett iratok | ||||
| a) | önértékelésről, minőségirányítási rendszer külső és belső auditjáról, elégedettségmérésről készült értékelő jelentések, összefoglaló adatokat tartalmazó iratok: | NS | 15 év | ||
| b) | önértékeléssel, elégedettségméréssel, minőségirányítási rendszerrel kapcsolatos és egyéb minőségügyi iratok: | 10 év | |||
| c) | a szervezet stratégiájával összefüggő iratok: | 5 év | |||
| 42. | Adatvédelemmel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | hozzáférési jogosultságok nyilvántartása: | a jogosultság visszavonását követő 5 év | |||
| b) | adattovábbítási nyilvántartás: | 20 év | |||
| c) | személyes adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| d) | közérdekű adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| e) | adatkezelési tevékenységek nyilvántartása és az adatkezelés hatásvizsgálatával kapcsolatos iratok: | az adatkezelés visszavonását követő 15 év | |||
| f) | különleges adatok kérésével és továbbításával kapcsolatos iratok: | 20 év | |||
| g) | hozzáférési jogosultságok igénylésével és visszavonással kapcsolatos iratok: | a jogosultság megszűnését követően 5 év | |||
| h) | adattárakból történő lekérdezések nyilvántartása: | 5 év | |||
| i) | adatvédelmi tevékenységre vonatkozó jelentések, értékelések: | 5 év | |||
| j) | adatvédelmi incidenssel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| k) | a Nemzeti Adatvédelmi és Információszabadság Hatósággal történő kapcsolattartással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| l) | elutasított közérdekű adat és érintett személyes adat megismerése iránti kérelem: | 5 év | |||
| m) | |||||
| n) | személyes adatkezelések nyilvántartásba vételével kapcsolatos levelezések | 1 év | |||
| o) | Adatvédelmi Portállal kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| p) | anonimizált határozatok közzététele, az Adatvédelmi Portálon: | 1 év | |||
| 43. | Pályázatokkal kapcsolatos iratok, finanszírozási alapok felhasználásával kapcsolatos iratok, pályázati anyagok | ||||
| a) | a pályázat előkészítésével és a pályázatban való közreműködéssel kapcsolatos iratok: | a Támogató által meghatározott időtartam | D/PM | ||
| b) | nemzetközi, EU-s és hazai pályázatok pénzügyi és szakmai iratai: | a Támogató által meghatározott időtartam | D/PM | ||
| 44. | Külföldre kézbesítendő iratok külföldre továbbítása során keletkezett iratok, a külföldre kézbesítendő határozatok felülvizsgálata során keletkezett iratok (kivéve a nem magyar állampolgárral szemben szabálysértési vagy bírósági eljárás során hozott határozat külföldre történő kézbesítésével kapcsolatos iratokat): | 1 év | |||
| 45. | Távoltartással kapcsolatos ügyek: | 3 év | |||
| 46. | Személyi védelemmel kapcsolatos ügyek: | 3 év | |||
| 47. | Schengeni egyezménnyel, közösségi jog alkalmazásával kapcsolatos ügyiratok: | 3 év | |||
| 48. | Átadás-átvételről szóló jegyzőkönyvek | ||||
| a) | nemminősített iratokatérintő átadás-átvételről készített jegyzőkönyvek, iratjegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés munkakör átadás-átvétel kapcsán: | 5 év | |||
| b) | minősített iratokat érintő átadás-átvételről készített jegyzőkönyvek, iratjegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés munkakör átadás-átvétel kapcsán: | 8 év | |||
| c) | minősített és nem minősített iratok átadás-átvételéről készített jegyzőkönyvek, iratjegyzékek és az ezzel kapcsolatos levelezés szervezeti elem megszűnése vagy feladatkörének megváltozása kapcsán: | 15 év | |||
| d) | egyéb jellegű átadás-átvételi jegyzőkönyvek: | 5 év | |||
| 49. | Oktatási vonatkozású anyagok | ||||
| a) | iskolai rendtartás, felvételi szabályzat, tanulmányi és vizsgaszabályzat, anyakönyvi napló, törzskönyv, vizsgabizonyítványok nyilvántartása, tantervek, minőségbiztosítási iratok, képzési programok, oktatásra vonatkozó évi összefoglaló jelentés, gyakorló csapatszolgálatról készített jelentés, iskola által készített tananyagok, tankönyvek, tansegédletek: | HN | |||
| b) | előadások, segédanyagok, felvételi eljárással kapcsolatos levelezés: | 1 év | |||
| c) | osztálynapló, haladási és oktatási napló, hallgatók tanulmányi statisztikája, vizsgáról felvett jegyzőkönyvek, szaktanfolyami képzés osztálynaplója, OKJ-s képzés törzslapjai: | 10 év | |||
| d) | szakdolgozat: | NS | 15 év | ||
| e) | évi óraelosztási tervek, tanmenetek, vizsgatételek, foglalkozási tervek, beiskolázási névsorok, javaslatok: | 1 év | |||
| f) | szaktanfolyami, és egyéb képzések írásbeli képzési dokumentumai, feladatlapjai: | 1 év | |||
| g) | tudományos tevékenység dokumentumai: | 3 év | |||
| h) | akkreditációs eljárással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| i) | a rendvédelmi technikumok szakirányítása során kiadott állásfoglalások: | 3 év | |||
| j) | a rendvédelmi technikumok szakirányítása során keletkezett iratok, létszámkimutatások: | 3 év | |||
| k) | a ROKK Rendőrképző Akadémia és a rendvédelmi technikumok döntéseivel szemben benyújtott panaszok: | 3 év | |||
| l) | a rendészeti szakképzés vizsgái (elnök, tag, szakértő kijelölése, engedélyezése stb.): | 1 év | |||
| m) | szakmai megállapodások, szerződések: | NS | 15 év | ||
| n) | képzések hatóságnak történő bejelentése: | NS | 15 év | ||
| o) | lélektaktikai képzésekkel kapcsolatos kutatások, tanulmányok: | 15 év | |||
| p) | képzések kötelező bejelentésének dokumentumai: | 10 év | |||
| q) | képzések lebonyolítása során keletkező dokumentumok (jelenléti ív, képzési szerződés, tanúsítvány): | 3 év | |||
| r) | szolgáltatás igénylőlap (szállítás, étkezés, tanterem, oktatástechnika): | 8 év | |||
| s) | továbbképzési pont igazolás: | 5 év | |||
| t) | bűnügyi labor működésével kapcsolatos irat: | 5 év | |||
| u) | külsős hallgatók rendőrségi szakmai gyakorlatával kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| v) | a ROKK Rendőrségi Vizsgaközpont képesítővizsga bejelentéssel és szervezéssel kapcsolatos iratai a képesítő-, a javító-, és a pótlóvizsgák iratanyaga, a törzslapnyilvántartás, az osztályozóív): | NS | 15 év | D/PM | |
| w) | a ROKK Rendőrségi Vizsgaközpont minőségirányítási kézikönyve és annak felülvizsgálati dokumentumai: | NS | 15 év | ||
| x) | a ROKK Rendőrségi Vizsgaközpont vizsgabizottságainak kijelölése, megbízási szerződései, teljesítésigazolásai: | 1 év | |||
| y) | a ROKK Rendőrségi Vizsgaközpont rendfokozati vizsgákkal kapcsolatos szakirányítási iratai: | 3 év | |||
| z) | a ROKK Rendőrségi Vizsgaközpont akkreditációval és belső auditációval kapcsolatos iratai: | 5 év | |||
| aa) | a felnőttképzéssel összefüggő iratok: | 8 év | |||
| ab) | a képzések elvégzését igazoló jegyzőkönyv (beszámolóról, vizsgáról), igazolás, tanúsítvány: | NS | 15 év | ||
| 50. | Személyi állomány oktatásával, kiképzésével, továbbképzésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | állami oktatás év végi összesített adatai, jelentés: | NS | 15 év | ||
| b) | oktatási anyagok, tanulmányok, rendőri szerv által a szakirányítása alatt álló szervek részére kiadott kiképzési, továbbképzési tantervek, valamint éves képzési tervek: | HN | |||
| c) | személyi állomány részére készített, valamint a szakirányító szervektől érkezett kiképzési, továbbképzési tantervek, valamint az egyéni képzési tervek: | 3 év | |||
| d) | állami és szakmai oktatással, továbbképzéssel, kiképzéssel (RBV, gépkocsivezetői tanfolyam stb.) kapcsolatos levelezések, javaslatok, névsorok stb.: | 1 év | |||
| e) | a ROKK Rendőrképző Akadémia és a rendvédelmi technikumok tanulóinak szakmai gyakorlata, a rendvédelmi technikumok felvételi eljárása során keletkezett iratok, a ROKK Rendőrképző Akadémia Járőrképző Tagozat szakmai gyakorlata és felvételi eljárásának iratai: | 3 év | |||
| f) | foglalkozási tervek, jegyzőkönyvek: | 5 év | |||
| g) | oktatással kapcsolatos levelezések, átiratok, feljegyzések: | 3 év | |||
| h) | a Rendőrség belső képzéseivel kapcsolatos előterjesztések, jelentések, adatszolgáltatások, átiratok: | 3 év | |||
| i) | a rendészeti szervező képzés iratai: | 3 év | |||
| j) | a rendészeti alap- és szakvizsga, a rendészeti vezetővé és mestervezetővé képzéshez kapcsolódó levelezés, a vezetőkiválasztási eljárás iratai, valamint a vezetői sorrendállítás iratai: | 3 év | |||
| k) | nyelvi képzés iratai: | 1 év | |||
| l) | a nyilvánosság tájékoztatásával összefüggő feladatok tárgyában megtartott értekezletek, továbbképzések: | 1 év | |||
| m) | a Nemzeti Közszolgálati Egyetemmel történő levelezések: | 1 év | |||
| n) | roma pályázat: | 1 év | |||
| o) | utánpótlási és vezetői adatbankkal kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| p) | iskolarendszeren kívüli képzésekkel kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| q) | képzési törzskönyvek: | HN | |||
| r) | Nemzeti Közszolgálati Egyetem Rendészettudományi Kar rendvédelmi tisztjelöltjeinek szakmai gyakorlata, beosztásba helyezésük során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 51. | Csapaterős állomány képzésével, továbbképzésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | kiképzési központ által készített szakanyagok, tanulmányok, oktatási segédanyagok: | HN | |||
| b) | harcrendi elemek leírásai: | HN | |||
| 52. | Külső partnerrel - oktatással, képzéssel - kapcsolatos ügyek | ||||
| a) | roma ügyek: | 3 év | |||
| b) | pályaorientáció: | 3 év | |||
| c) | egyéb, más civil szervezetekkel, személyekkel kapcsolatos ügyek: | 1 év | |||
| d) | az országos középiskolai rendészeti tanulmányi verseny iratai: | 3 év | |||
| 53. | Belső Biztonsági Alap (BBA), Belső Biztonsági Alap-Plusz (BBA-Plusz); Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap (MMIA); Menekültügyi, Migrációs és Integrációs Alap-Plusz (MMIA-Plusz); Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz (HAVE), Határigazgatási és Vízumpolitikai Eszköz-Plusz (HAVE-Plusz), Operatív Programok pályázatainak iratai: | 10 év | D/PM | ||
| 54. | Esélyegyenlőségi tevékenység dokumentumai: | 3 év | |||
| 55. | Polgári válságkezelés | ||||
| a) | missziókba jelentkezők pályázati, kiválasztási iratai, missziókba történő kitelepítéssel, kapcsolattartással, hazatelepítéssel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| b) | missziókba jelentkezők és kiválasztottak képzésével, kiképzésével, felkészítésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | missziók magyar kontingenseinek és az egyéni vezényeltek havi, éves jelentései, a misszió és ország háttéranyagok iratai: | 5 év | |||
| d) | hazai, nemzetközi társszervekkel történő kapcsolattartással, missziókkal kapcsolatos egyéb iratok: | 3 év | D/PM | ||
| 56. | Más elektronikus ügyintézést és iratkezelést biztosító szerv által megküldött, további ügyintézést nem igénylő iratok (tervek, összefoglaló jelentések, együttműködési megállapodások, értekezletek, ellenőrzések anyaga, módszertani útmutatók, állásfoglalások): | 3 év | |||
| 57. | A minősített adatok kezelésének engedélyezésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | adatkezelési engedély beszerzésével kapcsolatos iratanyagok: | HN | |||
| b) | a rendszerengedély beszerzésével kapcsolatos iratanyagok: | HN | |||
| c) | a biztonsági vezetők, helyettes biztonsági vezetők kijelölésével, kinevezésével, kapcsolatos iratanyagok: | a kinevezés, kijelölés megszűnését vagy visszavonását követő 5 év | |||
| d) | az adatkezelési és a rendszerengedély engedélyezési eljárással kapcsolatosan keletkezett, kisebb jelentőségű iratok: | 3 év | |||
| e) | a személyi biztonsági tanúsítványok és titoktartási nyilatkozatok kiállításával, valamint a minősített adatok felhasználói jogosultságának visszavonásával összefüggő iratanyagok: | 3 év | |||
| f) | fizikai és elektronikus biztonsági feltételek felmérésével, megteremtésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| g) | Tempest méréssel összefüggésben keletkezett iratok: | HN | D/PM | ||
| 58. | Belső kontrollrendszer működésével, fejlesztésével és felülvizsgálatával kapcsolatos iratok | ||||
| a) | kockázat-nyilvántartás: | 5 év | |||
| b) | Kockázatkezelési Bizottság jegyzőkönyvek, feljegyzések, tájékoztatók: | 5 év | |||
| c) | ellenőrzési nyomvonalak: | 5 év | |||
| d) | a belső kontrollrendszer felülvizsgálatával kapcsolatos általános iratok: | 5 év | |||
| e) | az integrált kockázatkezelési rendszerrel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| f) | az ellenőrzési nyomvonallal kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| g) | a szervezeti integritást sértő események kezelésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| h) | információs és kommunikációs rendszerrel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| i) | nyomonkövetési (monitoring) rendszerrel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 59. | Jogsegélykérelem: | a bűncselekmény elévülési idejéig | |||
| 60. | Szervezeti teljesítményértékelés iratai: | 5 év | |||
KÜLÖNÖS RÉSZ
II. Az ügykezeléshez használt nyilvántartási segédletek, ügykezeléssel kapcsolatos iratok
Irattári tételszám keret: 61-től 100-ig
(felhasznált: 61-től 77-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 61. | Főnyilvántartó könyv: | HN | |||
| 62. | Alapnyilvántartások | ||||
| a) | iktatókönyv, iktatólap: | HN | |||
| b) | szigorú számadású anyagok nyilvántartó könyvei: | HN | |||
| c) | irattári törzskönyv: | HN | |||
| d) | bűnjelnyilvántartó könyv: | HN | |||
| 63. | Iratkezelési segédletek | ||||
| a) | tárgy(név)mutató: | NS | 15 év | ||
| b) | iratok selejtezéséről készült levéltár által jóváhagyott jegyzőkönyv: | HN | |||
| c) | iratok megsemmisítéséről felvett jegyzőkönyv: | HN | |||
| d) | kutatási nyilvántartás: | HN | |||
| e) | kutatási kérelmek és engedélyek levéltárban őrzött anyagokban: | 3 év | |||
| f) | kutatási kérelmek és engedélyek a rendőri szerveknél kezelt és őrzött anyagokban: | 3 év | |||
| g) | nem minősített iratok beérkező és kimenő futárjegyzékeinek nyilvántartása: | 3 év | |||
| h) | elektronikus adathordozók nyilvántartása: | az utolsó bejegyzést követően 8 év | |||
| i) | beérkező elektronikus nyugták nyilvántartása: | 15 év | |||
| j) | |||||
| k) | minősített iratok beérkező és kimenő futárjegyzékeinek nyilvántartása: | 8 év | |||
| l) | futárküldemények átvételére jogosult meghatalmazások listája: | az új meghatalmazás kiadását követő 1 év | |||
| m) | bejegyzést nem tartalmazó (üres) iratkezelési segédletek: | nyilvántartásból történő kivezetést követően azonnal | |||
| 64. | Iratkezelési bizonylatok | ||||
| a) | munkakönyv, postakönyv a lezárást követően: | 5 év | |||
| b) | átadókönyv, átmenő napló, kézbesítőkönyv (külső, belső): | lezárását követően 5 év | |||
| c) | belső átadókönyv, előadói munkakönyv minősített adatok bizonylatai: | a benne nyilvántartott minősített adatok visszavételét követő 8 év | |||
| d) | kiadási füzet: | a benne nyilvántartott anyagok visszaérkezését, vagy selejtezését követően 8 év | |||
| e) | név szerinti nyilvántartó karton vagy azzal egyenértékű belső átadó okmány: | a felhasználó minősített adat felhasználására való jogosultságának megszűnése után a rajta szereplő iratok visszavételét követően 8 év | |||
| 65. | Sokszorosítással és iratmásolással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | sokszorosítást és iratmásolást kérő kérelmek: | 1 év | |||
| b) | sokszorosítást és iratmásolást nyilvántartó naplók: | 5 év | |||
| c) | minősített adathordozók sokszorosítását, másolását nyilvántartó sokszorosítási napló: | a lezárását vagy beteltét követően 15 év | |||
| 66. | Iratok eltűnésével kapcsolatos jegyzőkönyvek, jelentések | ||||
| a) | nem minősített iratok eltűnéséről felvett jegyzőkönyv: | HN | |||
| b) | minősített iratok eltűnéséről felvett jegyzőkönyv: | HN | |||
| c) | jelentési kötelezettséggel kapcsolatos iratok: | HN | |||
| 67. | Bélyegzők | ||||
| a) | szerv elnevezését tartalmazó bélyegzők lenyomattal ellátott nyilvántartása: | HN | |||
| b) | egyéb bélyegzők és személyi (negatív) pecsétnyomók nyilvántartása: | a használatból történt kivonást követően 1 év | |||
| c) | bélyegző-, személyi (negatív) pecsétnyomó-igénylés: | 1 év | |||
| d) | elvesztéssel kapcsolatos ügyirat: | HN | |||
| e) | bélyegzők és személyi (negatív) pecsétnyomók selejtezéséről/ megsemmisítéséről felvett jegyzőkönyvek: | HN | |||
| 68. | Éves iratellenőrzésről szóló jelentések | ||||
| a) | összesített jelentés: | 5 év | |||
| b) | a szervek által készített jelentések: | 3 év | |||
| c) | az évi iktatott iratokról készített összesített ügyforgalmi kimutatás a központi és területi szerveknél: | HN | |||
| 69. | Minősített iratok átvételét igazoló aláírásminták: | HN | |||
| 70. | Levéltárakkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | levéltárnak átadott iratok jegyzéke: | HN | |||
| b) | levéltárakkal kapcsolatos levelezés: | 3 év | |||
| 71. | Futárjegyzék, kísérőjegyzék | ||||
| a) | nem minősített iratok futárjegyzéke, kísérőjegyzéke: | 3 év | |||
| b) | minősített iratok futárjegyzéke: | 8 év | |||
| 72. | Egyéb iratkezelési segédletek | ||||
| a) | kódcsere-nyilvántartó könyv: | a lezárást követően 8 év | |||
| b) | próbariasztások nyilvántartó könyve: | a lezárást követően 8 év | |||
| c) | karbantartási napló: | a lezárást követően 8 év | |||
| d) | biztonsági területre belépő személyek nyilvántartása: | a lezárást követően 8 év | |||
| e) | tartalék kulcsok, kódok nyilvántartása: | a lezárást követően 8 év | |||
| f) | nyomtatások nyilvántartása: | a lezárást követően 8 év | |||
| g) | törlési napló: | a lezárást követően 8 év | |||
| h) | |||||
| i) | központi irattárba átadás ütemterve: | 1 év | |||
| 73. | Iratkezelési tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatások, jelentések, javaslatok: | 3 év | |||
| 74. | Postai küldemények átvételére vonatkozó meghatalmazások, a posta által kiállított igazolás: | a lejáratát követően 1 év | |||
| 75. | Az elektronikus ügyintézéssel összefüggésben keletkezett iratok, levelezések, elektronikus űrlap adatainak módosításával, új űrlapok bevezetésével, meglévő űrlapok hatálytalanításával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||||
| 76. | Aláírási címpéldány: | érvényességi idejét lejártát követően 8 év | |||||
| 77. | Automatikus műveletek | ||||||
| a) | automatikus művelet kérelmek: | 3 év | |||||
| b) | automatikus műveletek nyilvántartása: | 3 év | |||||
III. Személyzeti tevékenységgel kapcsolatos iratfajták
Irattári tételszám keret: 101-től 150-ig
(felhasznált: 101-től 129-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 101. | A személyi állomány jogviszonyaival kapcsolatos javaslatok, előterjesztések, nyilvántartások | ||||
| a) | soron kívüli előléptetés, soron kívüli előresorolás, kitüntetés, jutalmazás, illetménymegállapítás, beosztás- és munkakörváltozás, megbízás, vezénylés, átrendelés, kinevezés, véglegesítés: | 3 év | |||
| b) | hivatásos szolgálati, szerződéses határvadász, rendvédelmi igazgatási szolgálati, rendvédelmi tisztjelölti szolgálati jogviszony és munkaviszony megszüntetése: | 3 év | |||
| c) | állomány-nyilvántartások: | 1 év | |||
| d) | munkaköri leírások: | az új munkaköri leírás kiadását, más szervhez történő áthelyezést, jogviszony megszűnését követően 5 év | |||
| e) | személyi állománnyal kapcsolatos jelentések, statisztikák, havi létszám jelentések: | 5 év | |||
| f) | egyéni teljesítményértékelés, minősítés, követelménymeghatározás: | 5 év | |||
| 102. | Felvétellel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | felvételi kérelmek, ezekkel kapcsolatos levelezések, információk, kérdőjegyek, javaslatok, orvosi vélemények, kérdőívek, életrajzok, visszavételi kérelmek: | 1 év | |||
| b) | rehabilitációs ügyek: | HN | |||
| 103. | Ösztöndíj- és tanulmányi szerződésekkel kapcsolatos kérelmek, iskolára küldési javaslatok, tanulmányi szerződések (az iskola befejezése után) | ||||
| a) | ösztöndíj- és tanulmányi szerződésekkel kapcsolatos kérelmek, iskolára küldési javaslatok: | 3 év | |||
| b) | tanulmányi és ösztöndíjszerződések: | a visszatartási idő lejártát követően 6 év | |||
| c) | rendvédelmi tisztjelöltek által benyújtott, ösztöndíjszerződéssel nem járó kérelmekkel (szak-, szakirányváltási, párhuzamos képzés, külföldi tanulmányok, jogviszony szüneteltetése) kapcsolatos iratok: | 6 év | |||
| d) | a rendvédelmi tisztjelöltekkel történő levelezések tájékoztatási kötelezettségek teljesítésével kapcsolatos iratok: | 6 év | |||
| e) | tisztjelöltek féléves képzési költségének kimutatása: | 15 év | |||
| 104. | Polgári személyek kitüntetésével, jutalmazásával, segélyezésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 105. | Személyi dosszié átvételére és személyi iratok átadására vonatkozó füzetek, kiadókönyvek: | 5 év | |||
| 106. | Hivatásos szolgálati, szerződéses határvadász, tisztjelölti szolgálati viszonnyal kapcsolatos szolgálati panaszok, valamint rendvédelmi igazgatási szolgálati jogviszonnyal kapcsolatos kérelmek: | 5 év | |||
| 107. | Személyi állomány nyilvántartó anyagai | ||||
| a) | személyi anyaggyűjtő, személyi nyilvántartó (kereső) karton: | a jogviszony megszűnését követő 50 év | D/PM | ||
| b) | személyi anyagnyilvántartó könyv: | 50 év | |||
| c) | szolgálati idő igazolásával, munkaviszony igazolásával, valamint az egészségügyi szolgáltató által nyújtott szolgáltatások igénybevételével, igazolásával kapcsolatban keletkezett kérelmek, átiratok: | 3 év | |||
| d) | személyi és fogyaték dosszié átvételével kapcsolatos levelezések: | 5 év | |||
| e) | személyi anyaggyűjtő, személyi nyilvántartó (kereső) karton selejtezéséről készült jegyzőkönyvek: | HN | |||
| 108. | Munkavállalóval, közfoglalkoztatottakkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | munkavállalóval, közfoglalkoztatottakkal kötött szerződés: | a születését követő 99. év | |||
| b) | munkavállalóval, közfoglalkoztatottakkal kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| 109. | A személyi állományra vonatkozó parancsok, határozatok | ||||
| a) | személyi állományra vonatkozó parancsok, határozatok nyilvántartókönyve és névmutató könyve: | a születését követő 99. év | |||
| b) | személyi állományra vonatkozó parancsok, határozatok eredeti példányai: | HN | |||
| c) | változásjelentések, munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonnyal kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | más szerv által kiadott személyi parancsok, határozatok: | 3 év | |||
| 110. | Szolgálati, munkáltatói igazolványra vonatkozó iratok | ||||
| a) | szolgálati, munkáltatói igazolványok, belépők és érvényesítő szelvények, átvételi adatlapok: | a visszavonást követően 1 év | |||
| b) | az elveszett és elrongálódott szolgálati, munkáltatói igazolvány, szolgálati jelvény pótlását kérő kérelmek, körözések, szolgálati igazolvány és jelvény rendelések, jelentések: | 3 év | |||
| c) | szolgálati, munkáltatói igazolványok, belépők, szolgálati azonosító jelvények selejtezéséről készült jegyzőkönyv: | 10 év | |||
| d) | bevont, megrongálódott, érvénytelen (hatályát vesztett) szolgálati, munkáltatói igazolványok, nyugdíjas igazolványok, azonosító jelvények, hímzett azonosítók: | a bevonást követően 1 év | |||
| e) | a szolgálati, munkáltatói igazolványokkal kapcsolatos iratok, igénylések: | 1 év | |||
| 111. | Lőkiképzés | ||||
| a) | lőkiképzési terv, valamint lőkiképzés végrehajtásáról készült összefoglaló jelentés, lőgyakorlat időpontjának és helyének jelentése: | 3 év | |||
| b) | lőkiképzési okmány (komplex lőkiképzési terv, foglalkozási jegy, terv, vázlat): | 10 év | |||
| c) | lőtérutasítás: | NS | 15 év | ||
| d) | lőtérigénylés a szervektől, lőtérhasználati engedély, ütem- és naptári terv, lőkiképzési eredményjegyzék, egyéni, szerv szerinti, lőszer- és kiképzési anyagok kezelésével, elszámolásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| e) | a lőkiképzéssel kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 112. | Testnevelési és sportügyek | ||||
| a) | testnevelési tanterv, tematika és program: | 1 év | |||
| b) | versenykiírással, versenynaptárral, pontértékeléssel kapcsolatos iratok, bajnokságok jegyzőkönyvei: | 1 év | |||
| c) | fizikai erőnléti felmérések iratai: | 2 év | |||
| d) | versenynaptár: | 3 év | |||
| e) | versenykiírás (sporttalálkozó), programfüzet (a rendezőnél): | 3 év | |||
| f) | szakirányító tevékenységgel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| g) | sporttal, szabadidős tevékenységgel kapcsolatos megkeresések, levelezések, további intézkedést nem igénykő iratok: | 1 év | |||
| 113. | Szociális jellegű ügyek | ||||
| a) | hősi halottakra vonatkozó adatok, emlékükre állított emlékművek és emléktáblák okmányai: | NS | 15 év | ||
| b) | segélykérelem, ezzel kapcsolatos javaslat, jelentés: | 3 év | |||
| c) | kegyeleti tevékenységgel kapcsolatban keletkezett iratok: | 3 év | |||
| d) | szociális bizottság ülésének jegyzőkönyve és az ehhez kapcsolódó iratok: | 3 év | |||
| e) | a munkáltatói kölcsönökkel kapcsolatos ügyek: | 20 év | |||
| f) | |||||
| g) | vegyes szociális ügyek (családalapítási támogatás, szociális segélykérelem szociális bizottsági anyaga): | 3 év | |||
| h) | az e)-g) alpont szerinti iratok, ha a kérelmező a kérelmét visszavonta, vagy a támogatás folyósítására nem került sor: | 1 év | |||
| i) | nyugdíjastalálkozók, nyugdíjasokkal kapcsolatos levelezések anyagai: | 3 év | |||
| j) | a szociális bizottsági tagok jelöléséről, kinevezéséről szóló dokumentumok: | a jelölés megszűnését követő | |||
| 1 év | |||||
| 114. | Személyi állománnyal kapcsolatos egyéb irat, javaslat, kérelem (illetmény nélküli szabadság, munkaidőrend, szolgálatmentesség, jogviszony szünetelés, állami kezességvállalással felvett lakásépítési vagy lakásvásárlási támogatással kapcsolatos iratok stb.): | 3 év | |||
| 115. | Mentesítési kérelmek vizsgálatával, intézéséről készült jelentések, okiratok: | 10 év | |||
| 116. | Áthelyezésre, szolgálati viszony megszüntetésére, visszavételre vonatkozó kérelmek, javaslatok megvalósulás hiányában: | 3 év | |||
| 117. | Társadalombiztosítással kapcsolatos anyagok küldése: | 3 év | |||
| 118. | Vagyonnyilatkozattal kapcsolatos levelezések iratai: | 1 év | |||
| 119. | Nemzetbiztonsági ellenőrzésekkel kapcsolatos iratok, az ellenőrzött személlyel kapcsolatos levelezések: | 5 év | |||
| 120. | Az egészségkárosodási ellátással kapcsolatban keletkezett iratok | ||||
| a) | a jogosultság megállapítása esetén: | a rendvédelmi egészségkárosodási ellátásra jogosultság megszűnését követő 5 év | |||
| b) | amennyiben rendvédelmi egészségkárosodási ellátásra jogosultság nem kerül megállapításra: | 3 év | |||
| c) | egészségkárosodással kapcsolatos egyéb iratok: | 3 év | |||
| 121. | Rendfokozati vizsgával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 122. | Ügyfélkapu+ vagy e-Azonosítás szolgáltatás regisztrációval kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 123. | Toborzással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | toborzással kapcsolatos levelezés: | 1 év | |||
| b) | toborzással kapcsolatos jelentések, statisztikák: | 3 év | |||
| c) | toborzási stratégia, és a megvalósítással kapcsolatos iratanyagok: | 5 év | |||
| d) | pályaorientációs feladatok (kapcsolattartás, képzésszervezés) anyagai: | 5 év | |||
| e) | állásbörzék, direkt rekrutáció iratanyagai: | 1 év | |||
| f) | a Rendőrségi Karrierportál üzemeltetésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 124. | Kutyavezetői szolgálatirányító tiszt feladatával kapcsolatos iratok | ||||
| a) | területi szerv illetékességi területén lévő kutyavezetők készenléti szolgálatvezénylése: | 5 év | |||
| b) | kapcsolattartás kiképző intézménnyel, a kutyavezetőt foglalkoztató szervezeti elemek vezetőjével, valamint a kutyavezető közvetlen szolgálati elöljárójával: | 5 év | |||
| c) | kutyavezető-jelölt alkalmasságára vonatkozó iratok: | 5 év | |||
| d) | a szolgálati kutyák csapatszolgálati feladatokra történő igénybevételének koordinációjára vonatkozó iratok: | 5 év | |||
| e) | a kutyás szolgálatellátási forma időszakos értékelésével-elemzésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| f) | a kutyavezetők és a szolgálati kutyáik területi szervnél végrehajtott képzéseinek koordinálásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| g) | a kutyavezetők és a szolgálati kutyáik ellenőrzésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| h) | |||||
| i) | szolgálati kutyákkal kapcsolatos szakirányítói levelezések: | 1 év | |||
| j) | szolgálati kutyákkal kapcsolatos adatszolgáltatások: | 3 év | |||
| k) | |||||
| l) | szolgálati kutyák nyilvántartása: | 3 év | |||
| m) | |||||
| 125. | Jogviszony igazolások (Észak-Pesti Centrumkórház - Honvéd Kórház, munkáltatói stb.): | 3 év | |||
| 126. | A jogi szakvizsgával összefüggő igazolások, kérelmek, a munkáltatói igazolással és a mentorkijelölési kérelemmel kapcsolatban keletkezett iratok | ||||
| a) | a jogi szakvizsgához szükséges munkáltatói igazolás: | 3 év | |||
| b) | a mentorkijelölési kérelemmel kapcsolatban keletkezett iratok: | a joggyakorlati idő befejezését követő 3 év | |||
| c) | megállapodások célfeladatra: | a megállapodás megszűnését követő 5 év | |||
| 127. | A duális képzéssel kapcsolatban keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 128. | Humánigazgatási szakmai eljárásrendek: | 10 év | |||
| 129. | Becsületbírósággal kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
IV. Egészségügyi tevékenységgel kapcsolatos iratfajták
Irattári tételszám keret: 151-től 200-ig
(felhasznált: 151-től 168-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 151. | Betegellátással kapcsolatos okmányok, naplók, nyilvántartások | ||||
| a) | egészségügyi törzskönyvek: | a jogviszony megszűnését követő 10. év december 31. | |||
| b) | ambuláns- és táppénzes naplók: | 5 év | |||
| c) | a baleseti jegyzőkönyvek, határozatok dokumentációja: | 50 év | |||
| 152. | Az orvosi alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos okmányok, nyilvántartások, dokumentációk | ||||
| a) | a Rendőrség hivatásos állományába, valamint a rendvédelmi technikumba jelentkezők egészségügyi alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos dokumentációk, minősítések, vélemények (amennyiben jogviszony létesítésére nem kerül sor): | a vizsgálattól számított 2 év | |||
| b) | balesetekkel, orvosi felülvizsgálati ügyekkel kapcsolatos minősítések, határozatok: | a jogviszony megszűnését követően 50 év | |||
| c) | az orvosi alkalmassági vizsgálatokkal (új felvételesek, FÜV eljárás, balesetek, gépjármű-vezetői alkalmassági vizsgálatok stb.) kapcsolatos levelezések, egyéb iratok: | 3 év | |||
| 153. | Egészségügyi szervezői tevékenységgel kapcsolatos iratok, rekreációs gyógyüdültetésekkel és rehabilitációs gyógyintézetbe való elhelyezéssel összefüggő iratok | ||||
| a) | egészségügyi szakirányítói tevékenységgel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| b) | egészségügyi szervezői tevékenységgel kapcsolatos iratok, rekreációs gyógyüdültetésekkel és rehabilitációs gyógyintézetbe való elhelyezéssel összefüggő iratok: | 5 év | |||
| 154. | Munkavédelmi, közegészségügyi-járványügyi munkával kapcsolatos iratok | ||||
| a) | munkavédelemmel, balesetvédelemmel és tűzvédelemmel összefüggő ügyiratok: | 5 év | |||
| b) | szolgálati, munkabalesetek iratai: | NS | 15 év | ||
| c) | munkavédelmi, közegészségügyi (egészségvédelmi), tűzvédelmi oktatás iratai: | a megismételt oktatást követően 5 év | |||
| d) | munkavédelmi, közegészségügyi- járványügyi hatósági ellenőrzések jegyzőkönyvei, jelentései: | 5 év | |||
| e) | munkavédelmi, közegészségügyi- járványügyi (nem hatósági) ellenőrzések jegyzőkönyvei, jelentései: | 5 év | |||
| f) | |||||
| g) | munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi véleményezések: | 5 év | |||
| h) | munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi szakhatósági állásfoglalások, munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi tevékenységgel kapcsolatos egyéb ügyiratok (levelezések, feljegyzések stb.): | 5 év | |||
| i) | rendkívüli járványügyi események (haváriák) kivizsgálásával kapcsolatos ügyiratok: | 5 év | |||
| j) | üzembe helyezéssel kapcsolatos iratok: | HN | |||
| k) | munkakörnyezeti kockázatértékelés dokumentuma: | 5 év | |||
| l) | munkavédelmi, közegészségügyi, járványügyi tevékenységgel és a tűzvédelemmel kapcsolatos egyéb ügyiratok (levelezések, feljegyzések stb.): | 1 év | |||
| 155. | A hatósági és bűnügyi orvosi munkával kapcsolatos okmányok, nyilvántartások, naplók | ||||
| a) | hatósági és bűnügyi orvosi vizsgálatok nyilvántartási könyvei: | 10 év | |||
| b) | látleletek, a hatósági és bűnügyi orvosi tevékenységgel kapcsolatban keletkezett egyéb ügyiratok (orvosi szakvélemények, levelezések stb.): | 10 év | |||
| 156. | Alapellátó pszichológiai tevékenységgel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a Rendőrség személyi állományába, valamint a rendvédelmi technikumba jelentkezők pszichikai alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos vizsgálati dokumentációk, vélemények (a szolgálati jogviszony létesítése esetén): | a jogviszony megszűnését követő 10. év december 31. | |||
| b) | a Rendőrség személyi állományába, valamint a rendvédelmi technikumba jelentkezők pszichikai alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos vizsgálati dokumentációk, minősítések, vélemények (amennyiben jogviszony létesítésére nem került sor): | a vizsgálattól számított 2 év | |||
| c) | a Rendőrség személyi állományában lévők pszichikai alkalmassági vizsgálatával kapcsolatos vizsgálati dokumentáció, minősítések, vélemények, a pszichológiai gondozásokról készült feljegyzések: | a jogviszony megszűnését követő 10. év december 31. | |||
| d) | pszichológiai ellátásban részesülők nyilvántartó könyve (ambuláns-, betegforgalmi napló): | 5 év | |||
| e) | pszichológiai tevékenységgel kapcsolatos levelezések, egyéb iratok: | 3 év | |||
| f) | rendkívüli eseményekről készült jelentések: | 3 év | |||
| 157. | A személyi állomány RBV védelmének egészségügyi biztosítására vonatkozó ügyiratok: | HN | |||
| 158. | Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ (a továbbiakban: NNGYK) működési engedéllyel, Nemzeti Egészségbiztosítási Alapkezelő (NEAK) finanszírozással és társadalombiztosítási ellátással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | NNGYK működési engedéllyel, NEAK finanszírozási szerződéssel kapcsolatos levelezések: | 3 év | |||
| b) | NNGYK működési engedély, NEAK finanszírozási szerződés: | az érvényesség megszűnését követően 5 év | |||
| 159. | Egészségügyi tájékoztató anyagok: | 1 év | |||
| 160. | Gyógyszerek bevonásáról és selejtezéséről szóló jegyzőkönyvek: | 5 év | |||
| 161. | Rendezvényekhez, demonstrációkhoz, kiképzési feladatokhoz kapcsolódó egészségügyi biztosításokkal összefüggő ügyiratok, levelezések: | 1 év | |||
| 162. | Fogászati, szemészeti (látásjavító szemüveg/ kontaktlencse, képernyős szemüveg) költségtérítés: | 5 év | |||
| 163. | I. fokú és II. fokú felülvizsgálati ügyek szakvéleményei (FÜV): | a jogviszony megszűnését követően 50 év | |||
| 164. | Közlekedéspszichológiai vizsgálatok iratanyagai: | 10 év | |||
| 165. | Egészségügyi és pszichológiai alkalmassági vizsgálatokkal kapcsolatos levelezések, egyéb iratok: | 3 év | |||
| 166. | A Rendőrség Covid-19 járvánnyal kapcsolatos döntései, statisztikái, összesítő kimutatásai, előterjesztések és tervezetek: | NS | 15 év | ||
| 167. | A Covid-19 járvánnyal kapcsolatos háttéranyagok (döntés-előkészítő anyagok, adatszolgáltatások, tájékoztatások, döntés-előkészítő megismerési céllal továbbított dokumentumok): | 10 év | |||
| 168. | Más minisztérium, szerv Covid-19 járvánnyal kapcsolatos döntései, statisztikái, összesítő kimutatásai, előterjesztések és tervezetek: | 5 év | |||
V. Gazdasági-pénzügyi tevékenységgel összefüggő iratfajták
Irattári tételszám keret: 201-től 300-ig
(felhasznált: 201-től 300-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 201. | Szán | vitel-nyilvántartások és bizonylataik | |||
| a) | intézményi költségvetési beszámoló, mérleg és az azt alátámasztó leltárnyilvántartás, főkönyvi kivonat, valamint a kapcsolódó dokumentáció: | 8 év | |||
| b) | állami költségvetéssel szembeni befizetésekről szóló bevallások (SZJA, ÁFA stb.): | 8 év | |||
| c) | NAV ellenőrzések jegyzőkönyvei: | 8 év | |||
| 202. | Szervezési és az anyagi-technikai szolgálattal kapcsolatos szabályozó jellegű iratok | ||||
| a) | az anyagi szolgálatnak és az anyagellátás rendszerének szervezésével kapcsolatos intézkedések: | 10 év | |||
| b) | a veszélyes (nem veszélyes) hulladékok és mérgező anyagok kezelésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | készletek leltározásával és rovancsolásával kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
| d) | takarékossággal kapcsolatos ügyek: | 3 év | |||
| e) | új szervek élelmezési ellátásával kapcsolatos ügyek: | 3 év | |||
| f) | vámkezelési ügyek: | 5 év | |||
| 203. | Kárügyek | ||||
| a) | kárügyek, kártérítések és a megtérített kárügyek iratai: | 5 év | |||
| b) | behajthatatlan kárügyekkel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | veszendőbe ment (káló) anyagok törlésével és a kárviselés kimondásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 204. | Gazdálkodással kapcsolatos javaslatok, jelentések | ||||
| a) | anyagátadási jegyzőkönyvek, anyagstatisztikai, energiafelhasználási jelentések: | 5 év | |||
| b) | anyagi készletjelentések, felesleges, és előtalált anyagokról szóló jelentések: | 3 év | |||
| 205. | Igénylések, vételezések és a központi beszerzésű termékek ellátásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 206. | Közbeszerzési és beszerzési eljárással, valamint az ingatlangazdálkodással kapcsolatos ügyiratok | ||||
| a) | a közbeszerzési és beszerzési eljárás előkészítésével, lefolytatásával kapcsolatos iratok: | az eljárás lezárulását követően 5 év | D/PM | ||
| b) | a szerződés teljesítésével kapcsolatos összes irat: | a teljesítést követő 5 év | D/PM | ||
| c) | a jogorvoslati eljárás esetén: | a jogerős befejezést követő 5 év | D/PM | ||
| d) | az a) alpont szerinti beszerzési eljárások iratai, amennyiben jogorvoslatra nem kerül sor: | 1 év | |||
| e) | a közbeszerzési és beszerzési eljárásokkal kapcsolatos adatszolgáltatás: | 2 év | |||
| f) | közbeszerzési terv, előzetes tájékoztató, és az időszakos előzetes tájékoztató, éves informatikai beszerzési terv, éves informatikai fejlesztési terv, KEF Portálon, Integrált DKÜ Portál Rendszeren, VBÜ Portálon tervek, ügyintézés iratai és ezen iratokhoz kapcsolódó dokumentumok: | 5 év | |||
| g) | értékhatár alatti, eseti jellegű beszerzések, megrendelések iratai: | teljesítéstől számított 5 év | |||
| h) | központosított közbeszerzési rendszeren (KEF Központosított Közbeszerzési Portál, Digitális Közbeszerzési Rendszer) keresztül történő megrendelések iratai: | teljesítéstől számított 5 év | |||
| 207. | Árközlő ügyiratok: | 1 év | |||
| 208. | Ellátási tervnyilvántartási könyv: | 10 év | |||
| 209. | Tervfüzetek: | 5 év | |||
| 210. | Fejlesztéssel, termékek rendszeresítésével és korszerűsítésével, szabadalommal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | termék korszerűsítésével, rendszeresítésével, alkalmazásba vételével, használatba vételével kapcsolatos iratok: | HN | |||
| b) | szabadalommal kapcsolatos iratok az oltalom: | a szabadalmi bejelentés napjától számított 20 év | |||
| c) | védjegyoltalommal kapcsolatos iratok: | a védjegyoltalom a bejelentés vagy hosszabbítás napjától számított 10 év | |||
| d) | formatervezésminta-oltalommal kapcsolatos iratok: | a mintaoltalom a bejelentés vagy hosszabbítás napjától számított 5 év | |||
| 211. | Tűzvédelemmel kapcsolatos ügyiratok, valamint tűzveszélyes tevékenység engedélyezése: | 5 év | |||
| 212. | Környezetvédelemmel kapcsolatos ügyiratok | ||||
| a) | környezetvédelemmel kapcsolatos átiratok, jelentések, tájékoztatások: | 2 év | |||
| b) | környezetvédelemmel kapcsolatos jelentések a hatóságok, más ellenőrző szervek felé: | 5 év | |||
| c) | környezet- és egészségvédelemmel kapcsolatos vizsgálati jegyzőkönyvek és hulladék szállítására, megsemmisítésére vonatkozó szállító lapok: | 10 év | |||
| d) | környezetvédelmi oktatás iratai: | 5 év | |||
| e) | vízbiztonsági terv: | NS | 15 év | ||
| f) | környezetvédelmi szabályzatok: | 5 év | |||
| 213. | Biztonságtechnikai berendezések, építési, szerelési igények iratai: | 3 év | |||
| a) | biztonságtechnikai rendszerek karbantartása, javítása: | 1 év | |||
| b) | biztonságtechnikai berendezések tárolt kép- és hanganyagainak lekérdezése: | 3 év | |||
| c) | térfigyelő rendszerekkel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 214. | Közüzemi szerződések iratai: | HN | D/PM | ||
| 215. | Építési és elhelyezési szolgálattal kapcsolatos okmányok | ||||
| a) | beruházásokkal, felújításokkal kapcsolatos tervek, javaslatok, iratok: | 5 év | |||
| b) | építési (felmérési vázlat) programok, ezek felülvizsgálati anyagai és utólagos módosításuk: | 10 év | |||
| c) | tervezési megbízások, szerződések: | 5 év | D/PM | ||
| d) | építési és egyéb engedélyek - vízjogi, közműi, szolgalmi, kazánfelállítási, használatbavételi stb. - (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| e) | területfelhasználási engedély és megállapodás (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| f) | építési, engedélyezési, szerelési tervdokumentációk, nyomvonalrajzok (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| g) | építési (kivitelezési) szerződések, építésinapló-másolat, felmérési napló: | 10 év | D/PM | ||
| 216. | Beruházás, felújítás átadás-átvételi okmányok és egyéb iratok | ||||
| a) | műszaki átadás-átvételi, üzembe helyezési jegyzőkönyv, épületátadási dokumentáció, hatósági engedélyek, bizonyítványok (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| b) | kivitelezési, megvalósítási tervdokumentációk (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| c) | beruházási engedélyokiratok (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| d) | kivitelezési tervdokumentációk egy példánya (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| e) | beruházási pénzügyi elszámolás, lezárás: | 10 év | D/PM | ||
| f) | különféle beruházási, felújítási keret átadás-átvételek megállapodásai: | 5 év | |||
| 217. | Veszélyesnek minősülő gépek, technológiák üzembe helyezési eljárásával és műszaki biztonsági felülvizsgálatával kapcsolatos iratok, levelezések: | 5 év | |||
| 218. | Ingatlangazdálkodási ügyek | ||||
| a) | elhelyezési adatokat, azok felülvizsgálatát tartalmazó ügyiratok, ingatlangazdálkodással kapcsolatos kérelmek, panaszok: | 5 év | |||
| b) | épületekkel vagy helyiségekkel, azok kiutalásával összefüggő hatósági határozatok; ingatlanok használatára vonatkozó épületcserék, leadások, átvételek megállapodásai, bérleti szerződések (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | 25 év | D/PM | ||
| c) | ingatlankisajátítási határozatok (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | 10 év | |||
| d) | ingatlan-nyilvántartás (a vagyonkezelő rendőri szerv irattárában): | HN | D/PM | ||
| e) | épületbontási anyagokkal kapcsolatos ügyek: | 5 év | |||
| f) | lakásvásárlások: | 10 év | |||
| g) | bérleti szerződések: | a lejáratot követő 5 év | |||
| h) | lakásokkal kapcsolatos rendelkezési jog: | a megszűnést követő 5 év | |||
| i) | nyilvántartás: | 10 év | |||
| j) | bérlőkijelölések: | a lejáratot követő 5 év | |||
| k) | megállapodások, nyilatkozatok, bérlő kiválasztási joggal kapcsolatos ügyiratok: | 10 év | |||
| l) | lakásigénylések, lakáscsere-kérelmek, szállóügyek, garázsügyek iratai, lakásbizottsági anyagok: | 15 év | |||
| m) | vissza nem térítendő lakáscélú támogatások igénylésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| n) | jogcím nélküli lakáshasználó: | HN | |||
| o) | lakáselidegenítéssel kapcsolatos ügyiratok: | HN | |||
| p) | munkáltatói kölcsönök igénylésével, elosztásával, állami kezességvállalással felvett lakásépítési és lakásvásárlási támogatással kapcsolatos iratok: | a lejárat időpontját követően 5 év | D/PM | ||
| q) | ideiglenes szállóügyek: | 1 év | |||
| 219. | Fegyverzettel kapcsolatos okmányok | ||||
| a) | fegyverkészlet-jelentés, fegyvervizsgálattal, ellenőrzéssel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| b) | fegyverzeti eszközök selejtezési iratai: | 10 év | |||
| c) | fegyverek elvesztése: | 5 év | |||
| d) | beszolgáltatott, előtalált bűnjelként lefoglalt fegyverek iratai: | 10 év | |||
| e) | fogyatékba került fegyverzeti okmányok, nyomtatványok, kimutatások: | 10 év | |||
| f) | fegyverzettel kapcsolatos átadás-átvételi jegyzőkönyvek: | 5 év | |||
| g) | fegyverek tárolásával kapcsolatos okmányok: | visszavonás vagy az új egyéni fegyvertárolási engedély kiadása után 1 év | |||
| h) | lőfegyver tartozék elvesztés iratai: | 5 év | |||
| i) | lőszer elvesztés iratai: | 5 év | |||
| 220. | Vegyivédelmi anyagok gazdálkodásával, felhasználásával kapcsolatos okmányok (felszerelési lapok), iratok | 10 év | |||
| a) | készletjelentéssel, ellenőrzéssel, tárolással összefüggő iratok: | 8 év | |||
| b) | eszközök készletek átadás-átvételével kapcsolatos jegyzőkönyvek: | 8 év | |||
| c) | eszközök, készletek selejtezési iratai: | 10 év | |||
| 221. | Műszaki technikai, fotótechnikai, optikatechnikai, bűnügyi technikai, egészségügyi technikai anyagokkal kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 222. | Saját kivitelezésű javítással és karbantartással kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 223. | Gépjárművel kapcsolatos forgalmi okmányok és járulékos irataik | ||||
| a) | gépjármű-vizsgáztatás, rendszám és forgalmi engedély iratai: | 3 év | |||
| b) | gépjárműügyelet jelszavai: | hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| c) | menetlevélügyek, igénybevételi igazolványok: | 8 év | |||
| d) | gépjárműtörzskönyv (lap): | 10 év | |||
| e) | üzemanyagkártyák átadás-átvételi jegyzőkönyvei: | 2 év | |||
| f) | szolgálati gépjárművekkel kapcsolatos egyéb iratok: | 1 év | |||
| g) | a Járműkövető Rendszerrel (JKR) kapcsolatos jelentések, dokumentumok, egyéb iratok: | 5 év | |||
| h) | szolgálati gépjárművek országhatár- átlépésével kapcsolatos bejelentések, engedélyek: | 5 év | |||
| i) | az elkobzott, rendvédelmi célra felajánlott gépjárművek: | 5 év | |||
| 224. | Gépjárműállomány-nyilvántartás | ||||
| a) | nyilvántartás és járulékos iratai, járművek üzemeltetésével kapcsolatos elszámolási okmányok: | 5 év | |||
| b) | gépjármű forgalomból történő kivonásával kapcsolatos iratok a kivonó szervnél: | 10 év | |||
| c) | gépjármű forgalomból történő kivonásával kapcsolatos iratok más szervnél: | 3 év | |||
| 225. | Balesettel, sérüléssel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | baleseti nyilvántartó füzet: | 5 év | D/PM | ||
| b) | baleseti jegyzőkönyvek: | a jogviszony megszűnését követően 50 év | D/PM | ||
| c) | maradandó sérüléssel kapcsolatos jegyzőkönyvek: | a jogviszony megszűnését követően 50 év | D/PM | ||
| 226. | Nagyjavítással, gépjárművek balesetével, és gépjármű-lecserélésekkel, értékesítésekkel kapcsolatos iratok: | 8 év | |||
| 227. | Élelmezési és vonatanyag-szolgálattal kapcsolatos okmányok | ||||
| a) | élelmiszer-igénylés, -beszerzés és kapcsolatos ügyiratok: | 3 év | |||
| b) | havi elszámolások és a havi elszámolásokra, összesítőkre kiadott felmentvények, észrevételek: | 5 év | |||
| c) | megrendelés, elszámolás védőételről, védőitalról: | 3 év | |||
| d) | takarmány-, kutyatáp-biztosítás, ellátás és elszámolás iratai, okmányai: | 3 év | |||
| e) | állatorvosi bizonyítványok, boncolási bizottsági jegyzőkönyv: | 3 év | |||
| f) | név szerinti (állat) állománynapló nyilvántartása: | 5 év | |||
| g) | állatnyilvántartó lap és járulékos iratai: | 3 év | |||
| h) | kérelem anyag- és eszközigénylésre: | 1 év | |||
| i) | rendezvényekkel kapcsolatos kérelmek, megrendelők: | 1 év | |||
| j) | térítésmentes étkeztetés megrendelése, elszámolása: | 3 év | |||
| 228. | Ruházati anyagok gazdálkodásával, ellátásával, elszámolásával kapcsolatos iratok, okmányok | ||||
| a) | ruházati készpénz kifizetési jegyzékek másolatai: | 8 év | |||
| b) | utalványfüzet, kiadási jegyzék és adott évi ut. füzetek: | 5 év | |||
| c) | fogyatékba került ruházati okmányok: | 5 év | |||
| d) | központi beszerzésű anyagok megrendelői: | 5 év | |||
| e) | védő- és munkaruházattal kapcsolatos igénylések, raktári bizonylataik másolati példányai, egyenruházattal kapcsolatos véleményezések: | 3 év | |||
| f) | egyenruházattal kapcsolatos beszerzés, megrendelés: | 5 év | |||
| g) | egyen-, munka- és védőruházati ellátással kapcsolatos egyéb levelezés: | 1 év | |||
| h) | Fegyveres Biztonsági Őrség (FBŐ) ruházati ellátásával összefüggő megrendelők, kiadási bizonylatok, fogyatékba visszavett ruházat, és ezzel kapcsolatos levelezések: | 5 év | |||
| 229. | Bútor berendezési gazdálkodással és elszámolással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 230. | Számlákkal, terhelésekkel és a keretekkel kapcsolatos iratok: | 8 év | |||
| 231. | Anyagi ügyek | ||||
| a) | anyagigénylések: | 1 év | |||
| b) | anyagnyilvántartások (RBV anyagok, irodai eszközök stb.) és változási okmányok: | 1 év | |||
| c) | gépjárművekkel kapcsolatos ügyek (garázsigénylés, szolgálati gépkocsivezetés): | 8 év | |||
| d) | információtechnológiai eszközök anyagnyilvántartásával kapcsolatos eszközlisták, bizonylatok: | 8 év | |||
| e) | a büntetés-végrehajtási szervezettel, az ellátási folyamat során keletkezett dokumentumok: | 10 év | |||
| f) | biztonsági okmány biztosításához kapcsolódó levelezések, elosztók (szolgálati okmányok): | 3 év | |||
| g) | biztonsági okmány biztosításához kapcsolódó levelezések, elosztók (nyomtatványok): | 3 év | |||
| 232. | Anyagi eszközökkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | utalványok a leltári tárgyakat képező anyagokról: | az anyagok bevonását, selejtezésüket követően 1 év | |||
| b) | utalványok a fogyóeszközt képező anyagokról: | 1 év | |||
| 233. | Devizában vagy valutában felmerülő kiadások és azokkal kapcsolatos iratok, nyilvántartások: | 10 év | |||
| 234. | Az éves költségvetés, költségvetési javaslatok és azokhoz kapcsolódó levelezések (tervjavaslatok, kincstári és elemi költségvetések) | ||||
| a) | éves költségvetés: | 8 év | |||
| b) | költségvetési javaslatok és azokhoz kapcsolódó levelezések: | 10 év | |||
| c) | tárgyévi költségvetés felhasználására vonatkozó adatszolgáltatások, jelentések: | 5 év | |||
| 235. | Előirányzat-gazdálkodás iratai, előirányzat- módosítás, -átcsoportosítás és -felhasználás, -zárolás, pótelőirányzat: | 10 év | |||
| 236. | Előirányzat-felhasználási keret előrehozásával kapcsolatos levelezések: | 10 év | |||
| 237. | Egyes gazdasági események végrehajtására vonatkozó engedélyek, kisebb jelentőségű elvi állásfoglalás: | 8 év | |||
| 238. | Ideiglenes foglalkoztatással kapcsolatos ügyek: | 5 év | |||
| 239. | Áthúzódó kiadások felmérése, bejelentése: | 1 év | |||
| 240. | Csekk- és egyéb aláírás-bejelentések: | érvénytartamuk lejártát követően 8 év | D/PM | ||
| 241. | Az éves közlekedési bérlet és kedvezményes utazási utalvány igénylése, átvételéről vezetett nyilvántartások, átvételi elismervények: | 3 év | |||
| 242. | Újítással, innovációval kapcsolatos ügyekben keletkezett iratok | ||||
| a) | innovációs bejelentések és azokkal kapcsolatban keletkezett iratok, bírálóbizottsági jegyzőkönyvek: | NS | 15 év | ||
| b) | újítással, innovációval kapcsolatos egyéb dokumentációk, szakvélemények: | 5 év | |||
| 243. | Építési, felújítási számlák, beruházási és egyéb hitelnyújtások, módosítások: | 10 év | D/PM | ||
| 244. | Használatból kivonásra kerülő eszközök és készletek selejtezése során keletkező iratok: | 10 év | |||
| 245. | Használatból kivonásra kerülő eszközök és készletek értékesítésével kapcsolatos dokumentumok, közjegyzői okirat: | HN | D/PM | ||
| 246. | Bevételekkel kapcsolatos levelezések | ||||
| a) | hatósági jogkörhöz kapcsolódó követelésekkel kapcsolatos levelezés: | 8 év | |||
| b) | bevételekkel kapcsolatos levelezés: | 8 év | |||
| 247. | Szállítási, szolgáltatási, vállalkozási és karbantartási szerződések, megrendelő levelek: | 8 év | D/PM | ||
| 248. | Iktatás köteles számlák, könyvelési okmányok, bankbizonylatok: | 8 év | D/PM | ||
| 249. | Illetményelőleg-kérelmek, ha kifizetési okmánnyá válnak: | 8 év | D/PM | ||
| 250. | Könyvelési számlalapok, analitikus nyilvántartások: | 10 év | D/PM | ||
| 251. | Kötelezettségvállalással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | kötelezettségvállalási nyilvántartások és ezek bizonylatai: | 8 év | |||
| b) | kötelezettségvállalással, fedezetigazolásokkal kapcsolatos dokumentumok, levelezések: | 8 év | |||
| 252. | Csekk- és elszámolási utalvány nyilvántartás: | 8 év | |||
| 253. | Illetmények megállapítására vonatkozó személyi okmány pénzügyi példánya: | a biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő 5 év | |||
| 254. | Személyi kiadásokkal kapcsolatos levelezés | ||||
| a) | személyi kiadásokkal (pótlékok, pótdíjak, kiküldetési díjak, albérleti díjak stb.) kapcsolatos levelezés, ha nem válik kifizetési okmánnyá: | 5 év | D/PM | ||
| b) | személyi kiadásokkal (pótlékok, pótdíjak, kiküldetési díjak, albérleti díjak stb.) kapcsolatos levelezés, ha kifizetési okmánnyá válik: | 8 év | D/PM | ||
| 255. | Gyermektartásdíjra és egyéb tartásdíjra vonatkozó ügyiratok és azok nyilvántartásai: | követelhetőség után 5 év | D/PM | ||
| 256. | Letiltások köztartozásra és tartozás munkáltató felé: | 10 év | D/PM | ||
| 257. | Bérleti szerződések, egyéb megállapodások: | a lejáratot követően 15 év | D/PM | ||
| 258. | Magánnyugdíj-pénztári, önkéntes nyugdíjpénztári, önkéntes egészségügyi biztosítási tagság be- és kilépésre vonatkozó nyilatkozat: | a biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő 5 év | D/PM | ||
| 259. | Személyi kiadások kifizetésére vonatkozó nyilvántartások, illetményfizetési jegyzékek: | a biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő 5 év | |||
| 260. | Éves kimutatás (törzskarton): | a biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követő 5 év | |||
| 261. | Csoportos vagy egyénenkénti utalási lista | ||||
| a) | utalási lista: | 8 év | |||
| b) | Robotzsaru rendszerben zárás (távollét és változóbér adatokat tartalmazó kimutatások): | 8 év | |||
| 262. | Nyomtatványokkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | szigorú számadásos nyomtatványokkal kapcsolatos iratok: | 8 év | |||
| b) | egyéb nyomtatványokkal kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 263. | Társadalombiztosítással és egészségbiztosítási ellátással összefüggő ügyek és a hozzá kapcsolódó dokumentumok | ||||
| a) | a társadalombiztosítással kapcsolatos ügyek és dokumentumok: | a biztosítottra irányadó öregségi nyugdíjkorhatár betöltését követően 5 év | D/PM | ||
| b) | az egészségbiztosítási ellátással összefüggő igények, igazolások dokumentumok: | az utolsó folyósítástól számított 5 év | D/PM | ||
| c) | az orvosi igazolások, amelyek nem válnak számfejtési okmánnyá (pl. rosszul kiállított igazolás; dolgozó döntése alapján betegállomány/táppénz helyett szabadság igénybevétele): | 1 év | D/PM | ||
| d) | balesettel összefüggésben lefolytatott baleseti megtérítési eljárás eredményeként - foglalkoztatót terhelő egészségbiztosítási ellátások megtérítésére - a kormányhivatal által kibocsátott fizetési meghagyás: | 5 év | |||
| 264. | Elkobzott, és letéti tárgyakkal kapcsolatos ügyiratok: | 10 év | |||
| 265. | Adóhatósággal kapcsolatos ügyiratok: | 8 év | |||
| a) | munkáltatói jövedelemigazolások (adóbevallás): | 5 év | |||
| 266. | Egyéb pénzügyi levelezések, okmányok | ||||
| a) | levelezések (béralap, illetményügyek, vizsgadíjak): | 5 év | |||
| b) | finanszírozással kapcsolatos levelezések, finanszírozási tervek: | 10 év | |||
| c) | lakásalappal való gazdálkodás ügyiratai: | 10 év | |||
| d) | üdültetéssel kapcsolatos anyagok: | 5 év | |||
| e) | szállítóval történő levelezések, számlaegyeztetések: | 5 év | |||
| f) | tartozásjelentések, adósságállomány jelentés: | 5 év | |||
| g) | beszedett bírságok pénzügyi feldolgozásával kapcsolatos iratok, jelentések: | 5 év | |||
| h) | szakértők, tolmácsok, egyéb hatósági költségekkel kapcsolatos iratok, jelentések: | 5 év | |||
| i) | fizetési meghagyás kezdeményezése, lejárt adósok, vevőkkel kapcsolatos levelezések, felszólítások: | 5 év | |||
| j) | költségtérítéssel kapcsolatos jelentések, levelezések: | 8 év | |||
| k) | cafetéria-igényléssel kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| l) | fizetési könnyítés iránti kérelmek: | 5 év | |||
| m) | költségtérítéssel, egyéb személyi jellegű kifizetéssel kapcsolatos levelezés: | 3 év | |||
| n) | cafetéria-igénylés, folyósítás iratai: | 5 év | |||
| o) | személyi állomány részéről felterjesztett kérelmek, beadványok (pl. elmaradt juttatások, hiányzó felszerelések, ruházati termékek, utazási költségek megtérítése, saját gépjármű használatának engedélyeztetése): | 1 év | |||
| p) | önkormányzatoktól kapott támogatás pénzügyi elszámolása és a hozzá kapcsolódó dokumentumok: | 8 év | |||
| q) | pénztárkönyv: | 8 év | |||
| r) | költségtérítés megállapítására és elszámolására vonatkozó okmányok, dokumentumok: | 8 év | |||
| 267. | Szabadságra (alap-, pót-, egészségügyi, szülési és illetmény nélküli) vonatkozó iratok: | 5 év | |||
| 268. | Tanulmányi munkaidő-kedvezmény nyilvántartása: | 5 év | |||
| 269. | Helyi tervezésű, központi biztosítású ellátási igények iratai: | 5 év | |||
| 270. | Távközlési szolgáltatók és vállalkozók építési, szerelési, szolgáltatási igényeinek iratai: | 8 év | |||
| 271. | Hírközlő berendezések felújítási, javítási igényei: | 3 év | |||
| a) | informatikai eszközök javításával kapcsolatos ügyintézés: | 5 év | |||
| 272. | Rádiófrekvenciás zavartatásokról jelentés: | 3 év | |||
| 273. | Életvédelmi földelések ellenőrzési jegyzőkönyvei: | 5 év | |||
| 274. | Üzemeléssel és forgalmazással kapcsolatos nyilvántartások | ||||
| a) | forgalmi, nyilvántartási, archiválási jegyzőkönyvek, telefaxok naplója: | 1 év | |||
| b) | javítási, üzemidő, hibanyilvántartó, vonalfelügyeleti napló: | 1 év | |||
| c) | mérési és vizsgálati eredmények: | 3 év | |||
| d) | kábelkönyv, D és HH kábelhálózati törzskönyvek: | a módosítást követően 1 év | |||
| e) | távbeszélő és rádió számkiosztás nyilvántartás: | az érvényesség lejártát követően 1 év | |||
| f) | statikus vagy dinamikus rádióforgalmi csoport létesítésének, új szituációs vagy állapotüzenet programozásának, a forgalmi csoportba új rádiótag felvételének vagy kizárásának, az EDR rendszerbe forgalmi jogosultság megadásának kérése: | 5 év | |||
| g) | EDR rendszerbe történő üzemeltetés forgalmi (egyéni, csoporthívás indítások, hívószám szerint, melyik bázisállomáson üzemelt) és pozíciós (adott időintervallumon belül a GPS vevővel ellátott rádiókészülék pozíciós adatai térkép vagy táblázatos formában, adott helyhez meghatározott sugarú körön belül tartózkodó hívószámú rádiókészülékek pozícióinak megadása) adatok kérése: | 1 év | |||
| h) | EDR diszpécser (stabil rádióállomás) eseménynapló és EDR diszpécser (stabil rádióállomás) hibanapló: | 1 év | |||
| i) | ügyeleti és segélyhívó mellékállomásokra beérkező hívások hanganyagainak lekérdezése: | 1 év | |||
| j) | tarifikációs rendszer hívásadatainak lekérdezése: | 1 év | |||
| 275. | Távközlési névsorok, elektronikus e-mail, Outlook címek és azokhoz kapcsolódó jogosultságok levelezési iratai | ||||
| a) | alapügyiratok: | a névsor visszavonását követően 1 év | |||
| b) | névsorok, elektronikus címek, jogosultságok szervi szintű kimutatása: | a visszavonást követően 1 év | |||
| c) | távbeszélő-szolgáltatással kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| d) | mobiltelefonokkal kapcsolatos ügyintézés: | 5 év | |||
| 276. | Állomás-nyilvántartó kartonok: | a módosítást követően 1 év | |||
| 277. | Szerviztevékenységgel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | hibajelentő, jelentés, munkalap: | 1 év | |||
| b) | jegyzőkönyv, számlák: | 5 év | |||
| 278. | Számítástechnikai és információtechnológiai rendszerfejlesztéssel és működtetéssel, valamint információbiztonsággal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | helyzetfelmérés, feladatterv, rendszerterv, programdokumentáció, kezelési utasítás, döntés-előkészítéshez szükséges részanyagok, tervezetek: | az érdekmúlást követően 5 év | |||
| b) | információbiztonsággal összefüggésben keletkezett rendszer dokumentációk: | az érdekmúlást követően 5 év | |||
| c) | elektronikus információs rendszer (EIR) vonatkozásában keletkezett dokumentációk: | az érdekmúlást követően 5 év | |||
| d) | sérülékenységvizsgálattal összefüggésben keletkezett iratok: | 5 év | |||
| e) | információbiztonsági tudatosítással összefüggésben keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 279. | A rendőri szervek részére telepített szoftverek | ||||
| a) | szoftverek beszerzésével, véleményezésével kapcsolatos iratok, elosztók: | a kivonást követően 5 év | |||
| b) | rendőri szervek szoftverigénye (beszerzett programokból): | 3 év | |||
| 280. | Informatikai eszközök meghibásodásával és a Robotzsaru rendszerrel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | hibás bejelentkezések nyilvántartása: | 1 év | |||
| b) | jelentés víruseseményről: | 1 év | |||
| c) | jelentés biztonsági eseményről: | 1 év | |||
| 281. | Rögzítésre felküldött bizonylatok, adatlapok: | a feldolgozást, ellenőrzést, archiválást követően 1 év | |||
| 282. | Energiagazdálkodással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | energia-továbbszámlázással, -vételezéssel kapcsolatos szerződések: | a lejáratot követően 5 év | |||
| b) | közműdíjak kiegyenlítésével kapcsolatos iratok, energia- és közműszolgáltatókkal folytatott levelezések: | 8 év | |||
| 283. | A rendőri szervek igénylései alapján kiállított flóbert fegyvertartási, gáz- és riasztófegyver viselési, jogi személyek részére kiadott fegyvertartási, lőfegyvergyártói, -forgalmazói, javítói engedélykártyák | ||||
| a) | a fenti számítógépes nyilvántartások vezetésével összefüggő iratok: | 5 év | |||
| b) | átadási bizonylatok: | 5 év | |||
| c) | rontott engedélyek megsemmisítési jegyzőkönyvei: | HN | |||
| 284. | Európai lőfegyvertartási engedély nyilvántartásával kapcsolatos iratok, átadási bizonylatok: | 5 év | |||
| 285. | A rendőri szervekigénylése alapján kezelt személy- és vagyonőr; magánnyomozó; biztonságtechnikai tervező, szerelő; biztonságtechnikai szerelő; mechanikai vagyonvédelmi rendszert tervező, szerelő; mechanikai vagyonvédelmi rendszert szerelő igazolványok | ||||
| a) | a fenti számítógépes nyilvántartások vezetésével összefüggő iratok: | 5 év | |||
| b) | átadási bizonylatok: | 5 év | |||
| c) | rontott igazolványok megsemmisítési jegyzőkönyvei: | HN | |||
| 286. | Értekezletek, továbbképzések anyagi-technikai elhelyezési biztosításának iratai: | 1 év | |||
| 287. | Rádióforgalmi adatkiutaló lap: | 5 év | |||
| 288. | Rejtjeltevékenység | ||||
| a) | kulcsváltással kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| b) | rejtjeltechnikai eszközök karbantartási, javítási iratai: | 1 év | |||
| c) | rejtjeles kapcsolattartással összefüggő dokumentációk, megállapodások, azok módosításai, érvényességük lejárta után: | 1 év | |||
| d) | rejtjelfelügyelet valamennyi anyagával kapcsolatos átadás-átvételi jegyzőkönyvek: | HN | |||
| e) | kezelői engedélyek, rejtjel-hozzáférési engedély: | a visszavonást követően 8 év | |||
| f) | kutatási, fejlesztési témákban keletkezett ügyiratok, szerződések, követelmények, tervek, rajzok, mérési jegyzőkönyvek, leírások, engedélyezési és rendszeresítési okmányok: | HN | D/PM | ||
| g) | rejtjelző eszközökkel kapcsolatos javítások, szállítólevelekkel, anyagbizonylatolási okmányok: | HN | |||
| h) | rejtjelző eszközök kulcsoló anyagaival kapcsolatos levelezések, kiadások, bevételezések: | 3 év | |||
| i) | rejtjelző eszközök eseménynaplója: | 10 év | |||
| j) | különleges jogrendi rejtjelző munkával kapcsolatos tervek, ügyiratok: | érvényességük lejártát követően 1 év | |||
| 289. | A Rendőrség tudományos tevékenységével, a Rendőrségi Tudományos Tanácsának munkájával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 290. | Nemzetgazdasági mérlegjelentéshez adatszolgáltatás: | 8 év | |||
| 291. | Visszautalás, átvezetés, átrögzítés: | 8 év | |||
| 292. | Adóhatósági, ügyfél megkeresések, levelezések: | 8 év | |||
| 293. | Informatikával kapcsolatos iratok | ||||
| a) | internet használati statisztikával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| b) | elektronikus tárhely méretével (levelezés, hálózati meghajtó stb.), módosításával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | egyéb informatikai programokkal kapcsolatos megkeresések: | 1 év | |||
| d) | informatikai programokkal kapcsolatos megkeresések: | 3 év | |||
| e) | informatikai rendszerekkel kapcsolatos megkeresés: | 5 év | |||
| f) | log állományok elemzésével kapcsolatos megkeresések, iratok: | 10 év | |||
| g) | informatikai szerver szolgáltatás igénybejelentő: | 10 év | |||
| h) | jogosultságváltozással nem járó hozzáférés újraengedélyezésével kapcsolatos megkeresések (pl. lejárt jelszó újragenerálása): | 5 év | |||
| i) | internet használati igény, internet irányú levelezés hozzáférés igénylésével, módosításával kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
| j) | a belső hálózat távoli elérésével kapcsolatos megkeresések (pl. Mobile Device Management, RSA, Token, APN, ActiveSync, Anyconnect stb.): | 10 év | |||
| k) | elektronikusbűnügyi felügyelettel kapcsolatos általános iratok (fejlesztések, igény-hibabejelentés, szakirányító kapcsolattartás): | 5 év | |||
| l) | informatikai adatszolgáltatás: | 3 év | |||
| m) | kép- és hangrögzítő rendszerekből (gyermek-meghallgató, táv-meghallgató, objektumvédelmi videórendszer stb.) történő adatok lementése és továbbítása: | 1 év | |||
| n) | informatikai szaktanácsadás biztosítása a szakágak részére: | 1 év | |||
| o) | intranetes közzététel és tartalom módosítás: | 1 év | |||
| p) | informatikai rendszerekhez kapcsolódó hozzáférési jogosultságok kezelése: | az érdekmúlást követően 5 év | |||
| q) | elektronikus aláírásokkal, személyi és szervezeti aláíró tanúsítványokkal kapcsolatos iratok: | 8 év | |||
| r) | informatikai szoftverek forráskódjai: | a használatból történt kivonást követő 3 év | |||
| 294. | Technikai, gépjármű és ruházati szemlével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 295. | Működési engedélyekkel kapcsolatos: | 1 év | |||
| 296. | Pénzügyi tasak: | 50 év | |||
| 297. | Nyugdíjmegállapító szerv felé teljesített adatszolgáltatás: | 30 év | |||
| 298. | Informatikai tevékenységhez kapcsolódó jelentések: | 5 év | |||
| 299. | Teljesítés igazolások: | 5 év | |||
| 300. | Kormányhivatal által hozott határozat, végzés, levelezés, kártalanítási összeg megtérítésére irányuló belső iratok: | 8 év | |||
VI. Bűnügyi tevékenységgel kapcsolatos iratfajták
Irattári tételszám keret: 301-től 350-ig
(felhasznált: 301-től 350-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 301. | Büntetőeljárás során keletkezett iratok | ||||
| a) | a feljelentés elutasítása esetén: | 5 év | D/PM | ||
| b) | nyomozásmegszüntetés vagy vádemelési javaslattal történő megküldés esetén: | a büntethetőség elévüléséig | D/PM | ||
| c) | el nem évülő bűncselekmények esetében: | HN | D/PM | ||
| d) | bűnügyek egyesítésével kapcsolatban keletkezett iratok: | 1 év | |||
| e) | hatáskör vagy illetékesség hiányában más hatósághoz vagy más szervhez áttett ügyek iratai: | 1 év | |||
| f) | az elévülés okán megszüntetett büntetőeljárásokban: | 1 év | D/PM | ||
| g) | az ügyészi szerv vagy a nyomozóhatóság megkeresése alapján folytatott vagyon- visszaszerzési eljárás, az alapját képező nyomozás megszüntetése, vagy vádemelési javaslattal történő megküldés esetén: | a büntethetőség elévüléséig | D/PM | ||
| h) | el nem évülő bűncselekményekkel kapcsolatban folytatott vagyon- visszaszerzési eljárás: | HN | D/PM | ||
| i) | a bíróság ügydöntő határozatának jogerőre emelkedését követően az ügyészi szerv által elrendelt vagyon-visszaszerzési eljárás eredményes lezárása: | a büntethetőség elévüléséig | D/PM | ||
| j) | a bíróság ügydöntő határozatának jogerőre emelkedését követően az ügyészi szerv által elrendelt vagyon-visszaszerzési eljárás eredménytelen: | a büntethetőség elévüléséig | D/PM | ||
| k) | kábítószer-bűnjellel kapcsolatos iratok: | a megsemmisítés idejét követően 5 év | D/PM | ||
| l) | az előkészítő eljárással kapcsolatos iratok (amennyiben a beszerzett adatok büntetőeljárásban bizonyítékként nem használhatók fel): | 1 év | D/PM | ||
| m) | kontaktkutatással kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| n) | kijelölés, hatáskörbe utalás során keletkezett iratok: | 1 év | |||
| o) | magánvádas ügyek iratai: | a büntethetőség elévüléséig | |||
| 302. | Eltűntek és ismeretlen halottak, rendkívüli halálesetek ügyekben, valamint az Interpol Disaster Victim Identification protokollja (a továbbiakban: DVI) alapján végzett áldozatazonosítási tevékenység során keletkezett iratok | ||||
| a) | felkutatott (megtalált) eltűntek esetén: | a tartózkodási hely megállapítását követően 1 év | |||
| b) | meg nem talált eltűntek esetén: | HN | D/PM | ||
| c) | az utóbb azonosított ismeretlen holttestekkel összefüggő iratok: | a holttest azonosítását követően 1 év | D/PM | ||
| d) | az azonosítatlanul maradt ismeretlen holttestekkel összefüggő iratok: | HN | D/PM | ||
| e) | a c) és d) alpont alá nem tartozó rendkívüli halálesetekkel összefüggő iratok: | 20 év | D/PM | ||
| f) | nem rendkívüli halál miatti eljárás során keletkezett iratok: | 5 év | |||
| g) | hatáskör vagy illetékesség hiányában más hatósághoz vagy más szervhez áttett ügyek iratai: | 1 év | |||
| h) | a DVI alapján végzett áldozatazonosítási tevékenység során valamennyi holttest azonosítása esetén a keletkezett dokumentáció: | 20 év | D/PM | ||
| i) | a DVI alapján végzett áldozatazonosítási tevékenység során maradt azonosítatlan holttest esetén a keletkezett dokumentáció: | HN | D/PM | ||
| j) | a DVI alapján végzett áldozatazonosítási tevékenység alapjául szolgáló esemény során eltűnt, meg nem talált személy esetén a keletkezett dokumentáció: | HN | D/PM | ||
| 303. | Rendkívüli események (üzemi baleset, tűz stb. és egyéb jelentések iratai, ha nyomozáselrendelés nem történt meg): | 5 év | D/PM | ||
| 304. | A személy- és tárgykörözések elrendelésével, folytatásával összefüggésben keletkező iratok | a körözés visszavonását követően 1 év | D/PM | ||
| a) | Schengeni Információs Rendszerben (SIS) körözés: | a körözés visszavonását követően 1 év | D/PM | ||
| b) | a kiskorú eltűntek körözési felülvizsgálatával kapcsolatos iratok: | 1 év | D/PM | ||
| 305. | Poligráfos hazugságvizsgálattal kapcsolatos iratok (hazugságvizsgálatról készült jegyzőkönyvek, regisztrátumok, szakértői vélemények): | 20 év | D/PM | ||
| 306. | Bűnjelkezeléssel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | bűnügyi iratok: | a bűnügyi iratok megőrzési idejéig | D/PM | ||
| b) | közigazgatási iratok: | a közigazgatási iratok megőrzési idejéig | D/PM | ||
| c) | bűnjelekkel kapcsolatos megkeresések: | 1 év | D/PM | ||
| d) | bűnjelek selejtezésével, megsemmisítésével, értékesítésével kapcsolatos iratok: | selejtezést/ megsemmisítést/ értékesítést követően 5 év | D/PM | ||
| e) | bűnjel nyilvántartására szolgáló nyilvántartó könyv: | HN | D/PM | ||
| 307. | Magánnyomozói szolgáltatást végzővel szemben rendőri intézkedést igénylő cselekmények kapcsán keletkezett iratok a rendőri intézkedést foganatosító szervnél: | 3 év | |||
| 308. | Helyszínen végzett munkáról kiállított iratok: | 3 év | |||
| 309. | Bűnügyi szervek munkatársai által készített eredeti kép-, hang-, kép- és hangfelvételek, térinformatikai eszközzel készített felvételek archiválása: | 10 év | |||
| 310. | Bűnügyi szolgálati kutyák (szagazonosító, nyomkövető stb.) helyszíni munkájával kapcsolatos anyagok (naplók, jegyzőkönyvek, jelentések stb.): | 10 év | |||
| 311. | A bűnügyi szervek által őrzött ENYÜBS adatszolgáltatással kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| 312. | Külföldiek bevándorlásával, letelepedésével, tartózkodási engedélyezésével kapcsolatos megkeresések, szakhatósági vélemények: | 5 év | |||
| 314. | A titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, valamint azzal összefüggő iratok | ||||
| a) | a titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett iratok, valamint azzal összefüggő iratok: | 1 év | |||
| b) | a titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, valamint azzal összefüggő iratok, ha nem bűncselekmény, hanem egyéb ok miatt került elrendelésre: | 2 év | |||
| c) | a titkos információgyűjtés és a leplezett eszközök alkalmazása során keletkezett, valamint azzal összefüggő iratok, amennyiben büntetőeljárás indul: | a büntethetőség elévüléséig, elítélés esetén a büntetett előélethez fűződő hátrányok alóli mentesítésig, de legfeljebb 20 év | |||
| d) | a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek (eseti adatközlők) alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye: | az együttműködés megszűnésétől számított 10 év | |||
| e) | a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek (informátorok) alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye: | az együttműködés megszűnésétől számított 10 év | |||
| f) | a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek (bizalmi személy) alkalmazása során keletkezett adatok, azok eredménye: | az együttműködés megszűnésétől számított 20 év | |||
| g) | az alkalmazás során keletkezett adatok, azok eredménye: | 2 év | |||
| h) | a fedett nyomozók személyes adatai és az alkalmazás során keletkezett adatok, azok eredménye: | a fedett nyomozói tevékenység megszűnésétől számított 20 év | |||
| i) | fel nem használt bűnügyi előkészítő eljárás iratai: | 3 év | |||
| j) | a Rendőrséggel titkosan együttműködő személyek bevonása érdekében történt tanulmányozás során keletkezett adatok, ha a beszervezés nem jön létre: | 1 év | |||
| k) | az a)-c) alpontba tartozó iratok ügyiratok áttétele: | 1 év | |||
| 317. | Titkos információgyűjtéssel és a leplezett eszközök alkalmazásával kapcsolatban keletkezett speciális működési kiadások (T-ellátmánnyal kapcsolatos) elszámolásai, bizonylatai | ||||
| a) | pénztárkönyv: | HN | D/PM | ||
| b) | szigorú számadású nyomtatványok nyilvántartólapja, értékcikk-nyilvántartó füzet, a kiadott elszámolási utalványok nyilvántartókönyve: | 10 év | D/PM | ||
| c) | munkafüzet, a pénztárkönyvi alapbizonylatok, az utólagos elszámolásra kiadott pénzösszegek forgalmát nyilvántartó tömb, a "T" ellátmány gazdálkodásához kapcsolódó egyéb anyagok: | 10 év | D/PM | ||
| 318. | Fogvatartottak kikérése: | 1 év | |||
| 319. | Idézések, idézésekkel kapcsolatos levelezések, tájékoztató anyagok: | 3 év | |||
| 320. | A Benelux Gazdasági Unió államai, a Németországi Szövetségi Köztársaság és a Francia Köztársaság kormányai között a közös határaikon történő ellenőrzések fokozatos megszüntetéséről szóló, 1985. június 14-i Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény (a továbbiakban: SVE) 39. cikk rendőri együttműködés - a Rendőrség egészére vonatkozó átfogó iratok: | 10 év | |||
| 321. | SVE 46. cikk egyedi tájékoztatás - a Rendőrség egészére vonatkozó átfogó iratok: | 10 év | |||
| 322. | SVE 39. cikk rendőri együttműködés - értékelések, kölcsönös tájékoztatók, megállapodások: | 10 év | |||
| 323. | SVE 46. cikk egyedi tájékoztatás - értékelések, kölcsönös tájékoztatók, megállapodások: | 10 év | |||
| 324. | SVE 39. cikk rendőri együttműködés - résziratok, egyedi intézkedések iratai: | 3 év | |||
| 325. | SVE 46. cikk egyedi tájékoztatás - résziratok, egyedi intézkedések iratai: | 3 év | |||
| 326. | A határforgalom-ellenőrzés terén a Schengeni Információs Rendszer (SIS) létrehozásáról, működéséről és használatáról, a Schengeni Megállapodás végrehajtásáról szóló egyezmény módosításáról, valamint az 1987/2006/ EK rendelet módosításáról és hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. november 28-i, 2018/1861 (EU) európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 2018/1861 európai parlamenti és tanácsi rendelet) 53. cikk és a rendőrségi együttműködés és a büntetőügyekben folytatott igazságügyi együttműködés terén a Schengeni Információs Rendszer (SIS) létrehozásáról, működéséről és használatáról, a 2007/533/IB tanácsi határozat módosításáról és hatályon kívül helyezéséről, valamint az 1986/2006/EK európai parlamenti és tanácsi rendelet és a 2010/261/EU bizottsági határozat hatályon kívül helyezéséről szóló, 2018. november 28-i, 2018/1862 1861 (EU) európai parlamenti és tanácsi rendelet (a továbbiakban: 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet) 67. cikk - állampolgári lekérdezések: | 5 év | |||
| 327. | SVE 127. cikk - adattovábbítási nyilvántartás (személyes adat): | 5 év | |||
| 328. | Állampolgári kérelmek: | 5 év | |||
| 329. | Hatósági lekérdezések: | 5 év | |||
| 330. | SVE 127. cikk - adattovábbítási nyilvántartás (különleges adat): | 20 év | |||
| 331. | A 2018/1861 európai parlamenti és tanácsi rendelet 24. cikk - beutazási és tartózkodási tilalom alatt állók: | 1 év | |||
| 332. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 26. cikk - átadási vagy kiadatási letartóztatás céljából körözött személyek: | a körözés visszavonását követően 1 év | |||
| 333. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 32. cikk - eltűnt és különleges bánásmódot igénylő személyek körözése: | a körözés visszavonását követően 1 év | |||
| 334. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 34. cikk - büntetőeljárásban érintett személyek tartózkodási helyének megállapítása: | a körözés visszavonását követően 1 év | |||
| 335. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 38. cikk - tárgykörözés: | a körözés visszavonását követően 1 év | |||
| 336. | SVE 40. cikk - megfigyelés: | 1 év | |||
| 337. | SVE 41. cikk - forró nyomon üldözés: | 1 év | |||
| 338. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 36. cikk - célzott ellenőrzés: | 1 év | |||
| 339. | A 2018/1862 európai parlamenti és tanácsi rendelet 36. cikk - rejtett ellenőrzés: | 1 év | |||
| 340. | Vagyon-visszaszerzési tevékenységgel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | külföldről érkezett megkeresések: | 5 év | |||
| b) | külföldre továbbított megkeresések: | 5 év | |||
| c) | egyéb vagyon-visszaszerzési tevékenységgel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 341. | Bűnügyek iratainak bekérésével kapcsolatos iratok, bűnügyek iratai, jogerős bírói ítéletek: | HN | |||
| 342. | Bűnjelek igénylésével, átadásával kapcsolatos iratok: | HN | |||
| 343. | Pénzmosással kapcsolatos bejelentések | ||||
| a) | amennyiben 2007. december 15-éig keletkeztek: | 10 év | |||
| b) | amennyiben 2007. december 15-e után keletkeztek: | 8 év | |||
| 344. | Bűnügyi szerv által kezelt | ||||
| a) | bejelentések, rendőri jelentések iratai, amelyek nem tartalmaznak bűncselekmény gyanújának megállapításához szükséges adatot vagy további intézkedést nem igényelnek: | 1 év | |||
| b) | külföldi, kábítószert forgalmazó weboldal hozzáférhetetlenné tétele során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 345. | Kiskorúak veszélyeztetettség miatti nyomonkövethetősége gyermekvédelmi jelzőrendszer alkalmazása során keletkezett iratok: | 10 év | |||
| 346. | Bűnügyi nyilvántartásba vételi eljárásról vezetett nyilvántartó könyv: | 3 év | |||
| 347. | Élet elleni bűncselekményekkel kapcsolatos bejelentések ellenőrzésének eredménye: | HN | |||
| 348. | Védelmi Program ügyiratai: | 3 év | |||
| 349. | Adatlap a különleges bánásmód biztosításhoz: | a kapcsolódó bűnügyi irat megőrzési ideje | |||
| 350. | A NOVA Média Tár, és a Központi Média Tár felvételei: | a kapcsolódó bűnügyi irat megőrzési ideje | |||
VII. Rendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták
Irattári tételszám keret: 351-től 450-ig
(felhasznált: 351-től 433-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 351. | Rendkívüli eseményekkel - elemi, természeti csapásokkal, katasztrófákkal - kapcsolatos iratok: | NS | 15 év | ||
| 352. | Szexuális szolgáltatás hirdetésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 353. | A helyszíni bírságolással kapcsolatos iratok: | 3 év | D/PM | ||
| 354. | Rendbírság kiszabásával kapcsolatos iratok: | az esedékesség naptári évének utolsó napjától 5 év | |||
| 355. | Közigazgatási határozat bírósági felülvizsgálatával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 356. | Fellebbezési és felügyeleti eljárások iratai: | 3 év | |||
| 357. | Fegyveres biztonsági őrséggel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | fegyveres biztonsági őrség tagjainak képzésével, vizsgáztatásával kapcsolatos anyagok (képzési tervek, vizsgalapok, igazolások, iskolai végzettséget igazoló iratok): | 5 év | |||
| b) | fegyveres biztonsági őrség tagjai szolgálati igazolványának igénylésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | fegyveres biztonsági őrség tagja szolgálati igazolványa visszavonásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | fegyveres biztonsági őrség felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos iratok, a szolgálati okmányt jóváhagyó és a szolgálati lőfegyver cseréjére vonatkozó közigazgatási hatósági határozat: | 10 év | D/PM | ||
| e) | fegyveres biztonsági őrség létrehozásával, megszüntetésével, valamint a fegyveres biztonsági őrség elrendelésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások iratai az eljárást lefolytató szervnél: | NS | 15 év | ||
| f) | fegyveres biztonsági őrség létrehozásával, megszüntetésével, valamint a fegyveres biztonsági őrség elrendelésével kapcsolatos közigazgatási hatósági eljárások iratai az érintett (nem eljáró) szervnél a fegyveres biztonsági őrség megszűnését követően: | 10 év | |||
| 358. | Gyülekezési jog hatálya alá tartozó és gyülekezési jog hatálya alá nem tartozó rendezvények, törvényben, jogszabályban meghatározott bejelentések, rendezvények | ||||
| a) | gyülekezési jog hatálya alá tartozó bejelentések iratai: | 2 év | |||
| b) | sportrendezvények bejelentésének iratai: | 2 év | |||
| c) | kulturális rendezvények bejelentésének iratai: | 2 év | |||
| d) | egyéb rendezvények bejelentésének iratai: | 2 év | |||
| e) | rendezvények biztosítási tervei: | 5 év | |||
| f) | ellenérték fejében végezhető szolgáltatási tevékenység iratai: | 5 év | |||
| g) | a rendezvényekkel összefüggő parancsnoki jelentések: | 5 év | |||
| 359. | Rendőr, fegyveres biztonsági őr, szerződéses határvadász lőfegyverhasználatának, valamint lőfegyver használatának nem minősülő lövésének - amennyiben a lövés sérülést vagy kárt okozott -, továbbá hivatásos vadász szolgálati lőfegyver személy elleni használatának vizsgálata során keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 360. | Közterület-felügyelő, természetvédelmi őr, az önkormányzati természetvédelmi őr, mezőőr kényszerítőeszköz-használatának és a személyes szabadságot korlátozó intézkedésének vizsgálata során keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 361. | Személy- és vagyonvédelmi szolgáltatást végzővel szemben rendőri intézkedést igénylő cselekmények kapcsán keletkezett iratok a rendőri intézkedést foganatosító szervnél: | 3 év | |||
| 362. | Halászati őrrel, hegyőrrel, mezőőrrel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | halászati őr, hegyőr, mezőőr felügyeletének ellátása során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| b) | horgász, halász ellenőrzések (halvédelmi bírság): | 1 év | |||
| 363. | Sportlétesítmények biztonságtechnikai szempontból történő ellenőrzése során keletkezett, valamint a kiemelt sportrendezvények biztosításával kapcsolatos iratok | 2 év | |||
| a) | Sportrendezvényeket Biztonsági Szempontból Minősítő Bizottság tevékenységével kapcsolatban keletkezett, sportrendezvények biztonsági szempontból történő minősítésével kapcsolatos iratok, sportrendezvények biztonsági kockázatára vonatkozó közigazgatási határozatok: | 3 év | |||
| b) | sportrendészeti nyilvántartással, a sportrendezvények látogatásától való eltiltással, kitiltással, kizárással kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | sportlétesítmények biztonságtechnikai szempontból történő ellenőrzése során keletkezett, valamint a sportrendezvények biztosításával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| d) | Nemzeti Futball Információs Pont működésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 364. | A járőr- és őrszolgálatok, körzeti megbízotti és fogdaszolgálat szakmai irányítása és felügyelete során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 365. | A fogda- és személyőrzéssel kapcsolatos rendkívüli események, a fogdában elhelyezettekkel szemben alkalmazott kényszerítő eszközök tárgyában keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 366. | Fogdával és személyőrzéssel kapcsolatos nyilvántartások, iratok | ||||
| a) | jegyzőkönyv letéti tárgyakról, a fogvatartott tulajdonát képező, a fogva tartás során magánál tartandó tárgyairól, orvosi vélemény, napirend, fegyelmi, dicsérő, kérelmi lap: | 5 év | D/PM | ||
| b) | őrségutasítás, őrutasítás, őrhelyleírás, őrhelyvázlat: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| c) | rendelvény rendőrségi fogdába történő befogadásról, meghosszabbításról, szabadlábra helyezésről: | 3 év | |||
| d) | napi jelentés: | 1 év | |||
| e) | átkísérési utasítás: | 3 év | |||
| 367. | Sebesség-ellenőrzésről jelentés: | 1 év | |||
| 368. | A területi szervek által felterjesztett rendkívüli események elemzése, értékelése, nyilvántartása során keletkezett iratok: | 3 év | |||
| 369. | Települési önkormányzatok képviselő-testülete előtti beszámolók adatainak gyűjtése során keletkezett iratok: | 1 év | |||
| 370. | Rendőri intézkedések iratai | ||||
| a) | igazoltatás, fokozott körözési ellenőrzés, csomag-, ruházatátvizsgálás, biztonsági intézkedés, helyszínbiztosítás és egyéb intézkedés során keletkezett iratok: | 1 év | |||
| b) | őrizetbe vétel, rendőri közreműködés igénylése, bűnügyi felügyelet során keletkezett iratok: | 3 év | D/PM | ||
| c) | az előállítás és az elővezetés végrehajtásával kapcsolatban felmerült költségek egyes tételeiről és mértékéről, valamint az elrendelő szerv részére történő igazolásáról és a költségek megtérítéséről szóló 21/2023. (VI. 30.) BM rendelettel összefüggésben keletkezett iratok: | 5 év | D/PM | ||
| d) | elővezetési költség fizetési kötelezettségével kapcsolatos levelezés: | 5 év | |||
| e) | amennyiben az elővezetéssel kapcsolatosan költség keletkezik, úgy a határozat vagy végzés: | a jogerőre emelkedésétől 5 év | |||
| f) | előállítás foganatosításával összefüggésben keletkezett iratok: | 5 év | |||
| g) | az előállítás foganatosításával összefüggésben keletkezett iratok - költségmentesség esetén: | 1 év | |||
| h) | elfogás: | 3 év | |||
| i) | az elektronikus bűnügyi felügyelet szabályainak megsértése során keletkezett iratok (Attenti/NOVA Személy Felügyeleti Rendszer kimentés, rendőri jelentés, parancsnoki kivizsgálás): | 3 év | |||
| j) | bűnmegelőzési célú ellenőrzés során keletkezett iratok: | 1 év | |||
| 371. | Kényszerítő eszközök iratai | ||||
| a) | testi kényszer, bilincs, rendőrbot, kardlap, vegyi eszköz, elektromos sokkoló, szolgálati kutya alkalmazása és útzár telepítése során keletkezett iratok: | 3 év | D/PM | ||
| b) | lőfegyverhasználat és annak kivizsgálása során keletkezett iratok: | 5 év | D/PM | ||
| c) | csapaterő és tömegoszlatás alkalmazása során keletkezett iratok: | 5 év | D/PM | ||
| d) | előállítás, elfogás és biztonsági intézkedés foganatosításával összefüggésben testi kényszer, - bilincs alkalmazása - az ezzel összefüggésben keletkezett iratok: | 5 év | D/PM | ||
| 372. | Települési napló: | 5 év | |||
| 373. | Baleseti napló: | 5 év | |||
| 374. | Véralkohol-vizsgálattal kapcsolatos ügyek (ha más ügyirathoz nem csatolták): | 1 év | |||
| 375. | Őr-, járőr-, gépkocsizó járőr-, objektumőri szolgálat fejlesztésével, szervezésével kapcsolatos ügyekben keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 376. | Osztályokon, alosztályokon, rendőrőrsökön, körzeti megbízottaknál keletkezett ügyiratok, segédletek | ||||
| a) | járőrútirányterv, őrutasítás: | a használatból történt kivonást követően 5 év | |||
| b) | terület - alosztály, KMB, rendőrállomás, járőrkörzet - leírása: | a használatból történt kivonást követően 1 év | |||
| c) | helyszíni bírságolásokkal kapcsolatos nyilvántartások, kimutatások: | 3 év | |||
| d) | az a)-c) alpontba nem sorolható egyéb iratok: | 2 év | |||
| 377. | Munkahely- és lakhely-megállapítás, hatósági jelzések helyszínen történt elvételével kapcsolatos ügyek: | 1 év | |||
| 378. | A közúti közlekedés rendjének kialakítására, fenntartására, szabályozására irányuló rendelkezéseket tartalmazó iratok | ||||
| a) | közúti forgalomkorlátozást elrendelő, azt megszüntető rendelkezést tartalmazó és ezekkel összefüggésben keletkezett iratok: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| b) | közúti forgalomkorlátozás alóli felmentésre irányuló kérelmek, ezek mellékletei, határozatok, sorompó létesítésének, jelzőőr alkalmazásának kezdeményezése, elrendelése tárgyában készült iratok: | 3 év | |||
| c) | verseny és egyéb rendezvény tartására irányuló kérelem, engedély másodpéldányai: | 1 év | |||
| d) | túlméretes, túlsúlyos járművek, valamint méreten felüli szállítmánnyal közlekedő járművek közúti forgalomban való részvétele iránti kérelem ügyében keletkezett iratok: | 1 év | |||
| e) | építésügyi közlekedésrendészeti szakhatósági közreműködésről készült jegyzőkönyvek, határozatok, szakvélemények: | 3 év | |||
| f) | veszélyes árukat (ADR, AETR és ADNR) szállító járművekkel kapcsolatos feladatok ügyiratai: | 5 év | |||
| 379. | Hajózással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | nemzetközi hajóforgalomból kapott iratok, személyzeti jegyzék, érkezési, indulási jelentés, rakjegyzék, kapitányi nyilatkozatok stb.: | 5 év | |||
| b) | belföldi (magyar) hajózással kapcsolatos kapitányi jelentések, jegyzékek stb.: | 3 év | |||
| c) | külföldi lobogó alatt közlekedő úszólétesítmények állapotával, üzemeltetésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | magyar lobogó alatt közlekedő úszólétesítmények állapotával, üzemeltetésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 380. | Rendkívüli eseményekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | vízből mentések iratai: | 5 év | |||
| b) | külföldi hajósokkal kapcsolatos jelentések (pl. kórházba szállítás, elhalálozás, vízből mentés, jelentkezés elmulasztása, baleset stb.): | 5 év | |||
| c) | vízbefulladásokkal kapcsolatos iratok (öngyilkosság, vízi közlekedési baleset, vízbefulladás fürdéssel kapcsolatban, kivéve, ha a holttest nem került elő): | 5 év | |||
| d) | vízbefulladásokkal kapcsolatos iratok, ha a holttest nem került elő: | HN | |||
| e) | vízi balesetek közigazgatási hatáskörben rendezett ügyiratai: | 5 év | |||
| f) | vízi közlekedési balesetek bűnügyi hatáskörben rendezett iratai (holttest felkutatásával): | 5 év | |||
| g) | vízi közlekedési balesetek bűnügyi hatáskörben rendezett iratai (holttest felkutatása nélkül): | 20 év | |||
| h) | vízi rendészeti állomány szolgálati baleseteivel kapcsolatos ügyek (személyi sérüléssel): | 10 év | |||
| i) | vízi rendészeti állomány szolgálati baleseteivel kapcsolatos ügyek (személyi sérülés nélkül), szolgálati vízi járművek kárügyei: | 5 év | |||
| j) | vízszennyezéssel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| k) | fürdőhely kijelölés: | 5 év | |||
| l) | fürdővíz használati engedély: | 5 év | |||
| 381. | Határellenőrzés során végzett rendőri intézkedésekről készült jelentések (pl. csempészet, okmányok hiánya, szignalizációs javaslatok, bírságolások stb.): | 5 év | |||
| 382. | Vízi rendészeti szervek igazgatásrendészeti tevékenysége során keletkezett iratok | ||||
| a) | vízi rendezvények engedélyezési iratai: | 5 év | |||
| b) | vízi rendészeti szervek szakhatósági tevékenységével kapcsolatos iratok: | a hatályon kívül helyezést követően 5 év | |||
| c) | hajóutak (víziutak), vízi közlekedés irányítására szolgáló (hajózást szabályozó) jelzések, vízi létesítmények állapotával, üzemeltetésével kapcsolatos iratok: | a hatályon kívül helyezést követően 5 év | |||
| d) | vízi munkavégzéssel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| e) | hajózási létesítmények állapotával, üzemeltetésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 383. | Repülőtér rendekkel, a repülés biztonságával, a légi közlekedés védelmével kapcsolatban keletkezett iratok | ||||
| a) | reptérépítéssel, -megszüntetéssel vagy -átalakítással, akadályjelzések elhelyezésével, üzemeltetésével, megszüntetésével kapcsolatos légirendészeti ellenőrzések, helyszíni bejárások: | 10 év | |||
| b) | légi közlekedés védelmével kapcsolatos ellenőrzések, nyílt és rejtett tesztelések anyagai (tervek, jelentések, jegyzőkönyvek stb.): | 5 év | |||
| c) | légi közlekedésrendészeti ellenőrzés során feltárt szabálytalanságok megszüntetésére tett intézkedések, feljelentések, szakszolgálati engedélyek visszavonására tett intézkedésekkel kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| d) | légi közlekedésvédelmi berendezések üzembe helyezésével kapcsolatos anyagok: | 5 év | |||
| e) | hatósági reptérszemle, auditok anyagai: | 1 év | |||
| f) | légi közlekedés védelmével kapcsolatos szakmai konferenciák, értekezletek, szakmai napok anyagai: | 1 év | |||
| g) | utasbiztonsági ellenőrzést végző civil szervezetek állományának képzési, továbbképzési tervei, az oktatások ellenőrzéséről szóló jelentések, listák, levelezések: | 3 év | |||
| h) | utasbiztonsági ellenőrök oktatási és vizsgaanyagai: | 5 év | |||
| i) | technológiai utasítások, eljárási rendek, oktatási együttműködések: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| j) | repülőtéren végrehajtott ún. "kényszerhelyzeti törzsvezetési gyakorlatok" anyagai: | 5 év | |||
| k) | repülőtéren bekövetkezett, a légi közlekedés biztonságát is befolyásoló vagy azt veszélyeztető rendkívüli esemény (pl. áramkimaradás, meghibásodott berendezés) körülményeinek kivizsgálásáról készített jelentések: | 5 év | |||
| l) | Repülőtér Rend, Védelmi Tervek, Kényszerhelyzeti Tervek, Evakuálási Tervek stb. véleményezésével kapcsolatos iratanyagok: | 5 év | |||
| m) | szakhatósági állásfoglalások, véleményezések tiltott tárgyak, eszközök stb. a repülőtér szigorított védelmi területére (SRA) történő bevitelére vonatkozóan: | 5 év | |||
| n) | szakhatósági állásfoglalások, és véleményezések a repülőtér területén működő vagy oda beszállítást végző, ún. "meghatalmazott ügynöki", "ismert beszállítói" minősítést kérelmező cégek, szervezetek tekintetében: | 5 év | |||
| o) | a légi közlekedés biztonságával kapcsolatban érkezett, és készített tájékoztató anyagok, javaslatok, ajánlások, egyéb levelezések (pl. AIRPOL, ECAC, EU stb.): | 5 év | |||
| p) | a repülőteret, és a hatóságok munkáját érintő EU-ellenőrzésekkel, auditokkal kapcsolatos anyagok: | 10 év | |||
| q) | drónokkal, pilóta nélküli légijárművekkel kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| r) | szakhatósági állásfoglalások, a repülőtér építése, átalakítása, fejlesztése kapcsán készített, és egyéb véleményezések iratai: | 10 év | |||
| s) | légimentéssel összefüggő tulajdonosi joggyakorlással kapcsolatos ügyek: | 1 év | |||
| 384. | Légijárművel történő feladatellátás igénylésével, végrehajtásával kapcsolatban keletkezett iratok | ||||
| a) | helikopterrel történő feladatellátás igénylésével, végrehajtásával kapcsolatban keletkezett iratok: | 5 év | |||
| b) | pilóta nélküli légijárművel történő feladatellátás igénylésével, végrehajtásával kapcsolatban keletkezett iratok: | 1 év | |||
| 385. | Csapaterő-feladatokkal kapcsolatos ügyek iratai | ||||
| a) | törzsvezetési és csapatgyakorlatok során keletkezett iratok: | 5 év | |||
| b) | speciális csoportba beosztottak, és speciális fegyverkezelők kiképzése során keletkezett anyagok: | 5 év | |||
| c) | együttműködő csapaterő-igényléssel kapcsolatban keletkezett iratok: | 5 év | |||
| d) | az együttműködési feladatokkal (megállapodások, értekezletek) kapcsolatos iratok: | HN | D/PM | ||
| e) | berendelés csapatrendőri igénybevételre: | 1 év | |||
| f) | a lovas és kutyás szolgálatra vonatkozó megerősítési igények: | 5 év | |||
| 386. | Terror-, és terrorjellegű cselekményekkel összefüggő iratok | ||||
| a) | terrorcselekménnyel és terrorisztikus jellegű cselekmények előkészületével kapcsolatos adatokat, információkat tartalmazó iratok: | NS | 15 év | ||
| b) | terrorcselekmények és terrorisztikus jellegű cselekmények megelőzésének koordinálásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | különleges műveleti tevékenységgel kapcsolatos nemzetközi és hazai irodalom, megtörtént eseményekkel, módszerekkel, az alkalmazott eszközökkel, fegyverzettel kapcsolatos leírások, összesítések: | HN | |||
| d) | bombariadóval kapcsolatos, és egyéb tűzszerészfeladatok végrehajtása során keletkezett iratok: | 10 év | |||
| e) | a konkrét robbantási cselekményekkel összefüggésben keletkezett iratok: | NS | 15 év | ||
| 387. | Tervek | ||||
| a) | különleges eljárások alaptaktikai tervei: | HN | |||
| b) | műveleti tervek, taktikai eljárások: | 20 év | |||
| c) | bevetési egyedi tervek: | 3 év | |||
| d) | terrorveszélyeztetett objektumok egyedi védelmi tervei: | HN | |||
| e) | intézkedési résztervek: | 1 év | |||
| f) | elhelyezési, hírrendszerre, irányítási és vezetési rendszerre, szervezeti felépítésre és működésre vonatkozó tervek: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| g) | személyvédelmi tervek: | 1 év | |||
| h) | az a)-g) alpont alá nem sorolható egyéb események, rendezvények (pl. országgyűlési képviselők választása) biztosításával kapcsolatos tervek: | 5 év | |||
| 388. | Jelentések | ||||
| a) | különleges műveleti eljárással végrehajtott feladatokról készült jelentések, értékelések, elemzések: | NS | 15 év | ||
| b) | műveleti feladatokról, bevetésekről készült jelentések: | NS | 15 év | ||
| c) | fogvatartottak, kényszerkiutasítottak kísérési feladatairól készült egyedi jelentések: | 3 év | |||
| d) | rendőrségi utasításra végrehajtott, lefoglalt kábítószer-szállítmányok kísérésének végrehajtására készült jelentések: | 5 év | |||
| e) | a kémiai biztonságról szóló törvény által meghatározott veszélyes anyagok szállításával, biztosításával kapcsolatban keletkezett jelentések: | 10 év | |||
| f) | pénz- és értékszállításokkal összefüggésben keletkezett iratok: | 10 év | |||
| 389. | A repülőtér illetékességi területére vonatkozó minden fenyegetés írásos anyaga: | 5 év | |||
| 390. | Repülőtéri Vészhelyzet Kezelési Terv: | a hatályon kívül helyezést követően 1 év | |||
| 391. | Veszélyeztetett légi járatok biztosítási feladatai: | 3 év | |||
| 392. | VIP 100 és VIP 101 biztosítási feladatok: | 1 év | |||
| 393. | Kábítószer-, és robbanóanyag-kutató kutya alkalmazásával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 394. | Bizottsági ülések iratai | ||||
| a) | Repülőtéri Védelmi Bizottság (RVB) üléseivel kapcsolatos iratok: | NS | 15 év | ||
| b) | Repülőtéri Repülésbiztonsági Koordinációs Bizottság (RRKB) üléseivel kapcsolatos iratok: | NS | 15 év | ||
| 395. | Fegyverszállítmányokkal kapcsolatos ellenőrzések: | 1 év | |||
| 396. | A Légiközlekedési Védelmi Bizottság (LVB) üléseivel kapcsolatos iratok: | NS | 15 év | ||
| 397. | Utasoktól elvett, a repülés biztonságára veszélyes tárgyakkal kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 398. | A személy- és vagyonvédelmi, valamint magánnyomozói tevékenységet folytató vállalkozásokkal és természetes személyekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a felügyelt személy- és vagyonvédelmi, magánnyomozói, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenységet folytató vállalkozásokkal és természetes személyekkel kapcsolatos iratok az engedély kiadására jogosult szervnél - ellenőrzési jegyzőkönyvek, rendőri jelentések, felügyeleti bírság: | a tevékenység befejezését, az engedély és az igazolvány visszavonását követően 2 év | |||
| b) | a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenységgel összefüggő átiratok, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| c) | a személy- és vagyonvédelmi, a magánnyomozói, a vagyonvédelmi rendszert tervező és szerelő tevékenységgel kapcsolatos adatszolgáltatásra irányuló anyagok: | 2 év | |||
| 399. | A jogosulatlan személy- és vagyonvédelmi, valamintmagánnyomozói tevékenységet végző vállalkozásokkal szemben kiszabott felügyeleti bírsággal kapcsolatos ügyiratok a felügyeleti bírság kiszabására jogosult szervnél (határozat jogerőre emelkedését követően): | az esedékesség naptári évének utolsó napjától 5 év | |||
| 400. | Szabálysértési eljárás során keletkezett iratok | ||||
| a) | olyan szabálysértési ügyek iratai, amelyekben szabálysértési költség, rendbírság adók módjára történő behajtás kezdeményezésére történt intézkedés: | az esedékesség naptári évének utolsó napjától számított 5 év | |||
| b) | szabálysértési marasztaló határozatot tartalmazó iratok: | 3 év | |||
| c) | helyszíni bírság végrehajtásával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| d) | szabálysértési megkeresések, levelezések és elmarasztalást nem tartalmazó (megszüntetés, áttétel) iratok: | 1 év | |||
| e) | feljelentés elutasításával kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| f) | előkészítő eljárás iratai: | 3 év | |||
| g) | a szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 178/B. §-a alapján alkalmazott helyszíni figyelmeztetésekről készített jelentések, melyek alapján nem indult szabálysértési eljárás, és az elkövetés óta 90 nap eltelt: | 1 év | |||
| h) | a bíróság által kiszabott szankció végrehajtásával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| 401. | Szabálysértési jogsegély során keletkezett iratok | ||||
| a) | olyan végrehajtási jogsegély ügyek iratai, amelyekben pénzbírságot vagy eljárási költséget vagy jóvátételt kiszabó jogerős szabálysértési határozat átvételére kerül sor: | 5 év | |||
| b) | a kiszabott pénzbírság vagy eljárási költség végrehajtásának átadásával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| c) | szabálysértési eljárási jogsegéllyel kapcsolatos iratok: | 2 év | D/PM | ||
| d) | külföldi hatóság marasztaló határozatának végrehajtási iratai, amelyekben eljárási költséget vagy jóvátételt szabtak ki, és adók módjára történő behajtás kezdeményezésére történt intézkedés: | 5 év | |||
| e) | külföldi hatóság pénzbírságot kiszabó határozatának végrehajtásával kapcsolatos egyéb iratok: | 2 év | |||
| 402. | Lőfegyver ügyek | ||||
| a) | lőfegyver tartásával összefüggésben lefolytatott eljárások iratai: | a jogosultság megszűnését követően 20 év | |||
| b) | színházi fegyverrel összefüggésben lefolytatott eljárások iratai: | a jogosultság megszűnését követően 5 év | |||
| c) | kérelem elutasítása, kérelem visszavonása miatti eljárás megszüntetés: | 1 év | |||
| d) | természetes, jogi személyek és sportegyesületek lőfegyverének ellenőrzéséről készült jelentések: | 1 év | |||
| e) | flóbertfegyver tartására, gáz- és riasztófegyver viselésére vonatkozó eljárás iratai: | a jogosultság megszűnését követően 5 év | |||
| f) | fegyver-, lőszerkiviteli, -behozatali és -átszállítási engedélyek ügyiratai: | 5 év | |||
| g) | más hatóságnak illetékességből megküldött fegyver ügyek: | 1 év | |||
| h) | fegyvervizsga, fegyverforgalmazási, házilagos lőszerszerelési és -újratöltési vizsga: | HN | |||
| i) | fegyverekkel kapcsolatos megkeresések, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| j) | a házilagos lőszerszerelési és -újratöltési engedélyre vonatkozó eljárás iratai: | a jogosultság megszűnését követően 20 év | |||
| k) | a hadiipari tevékenység engedélyezésével kapcsolatos más hatóság által kiadott engedélyek: | az érvényesség lejártát követően 5 év | |||
| l) | vadászvizsga-bizottságba kijelöléssel kapcsolatos iratok: | a visszavonást követően 2 év | |||
| m) | elöltöltő fegyver sport és vadászati célú használatának eljárási iratai: | a jogosultság megszűnését követően 20 év | |||
| n) | társas vadászatok ütemtervei: | 1 év | |||
| o) | fegyvervizsga meglétét igazoló hatósági bizonyítvány kiállítása ügyfél kérelmére: | 1 év | |||
| p) | a megsemmisített lőfegyver iratait tartalmazó ügyek: | a megsemmisítés időpontját követően 30 év | |||
| q) | fegyvervizsgára, fegyverforgalmazási, házilagos lőszerszerelési és -újratöltési vizsgára jelentkezés: | 1 év | |||
| r) | a fegyver jogszerű használatához előírt feltételek kiskorú számára történő igazolásával összefüggésben lefolytatott eljárás iratai: | az utolsó ellenőrzést követő 5 év | |||
| 403. | Lőfegyver és lőszer kereskedelmével kapcsolatos ügyiratok | ||||
| a) | kereskedelem ellenőrzéséről készült jelentés: | 3 év | |||
| b) | gyártással, javítással és forgalmazással kapcsolatos ügyiratok: | a jogosultság megszűnését követően 5 év | |||
| c) | lőfegyver-kereskedők jelentései készletváltozásról fegyverjavító, forgalmazó nyilvántartási könyve: | 5 év | |||
| 404. | Lőterekkel kapcsolatos ügyek | ||||
| a) | lőterek engedélyezésével kapcsolatos iratok: | a jogosultság megszűnését követően 3 év | |||
| b) | ellenőrzési jelentés, jegyzőkönyv: | 3 év | |||
| c) | lövészetvezetői tevékenység eljárási iratai: | a jogosultság megszűnését követően 5 év | |||
| 405. | A kábítószerek, a pszichotróp- és az új pszichoaktív anyagok, valamint a kábítószer- prekurzorok alkalmazásával kapcsolatos egyéb rendészeti ügyek | ||||
| a) | ellenőrzési jegyzőkönyvek, jelentések és az ezzel kapcsolatos levelezések: | 2 év | |||
| b) | az állatgyógyászatban tevékenykedők nyilvántartásba vételével kapcsolatos iratok: | a jogosultság megszűnését követően 2 év | |||
| c) | a kábítószer-prekurzorokkal kapcsolatos engedélyezési eljárások iratai: | 3 év | |||
| d) | a kábítószerek, a pszichotróp- és új pszichoaktív anyagok, és a kábítószer- prekurzorok alkalmazásával összefüggő átiratok, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| e) | kábítószerekkel, pszichotróp- és új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos tevékenység bejelentését igazoló, az NNGYK által kiadott hatósági bizonyítvány, valamint mák termesztési/ termesztetési engedély: | a jogosultság megszűnését követően 1 év | |||
| f) | kábítószerekkel, pszichotróp- és új pszichoaktív anyagokkal kapcsolatos, az NNGYK által kiadott eseti kutatási engedély: | a jogosultság megszűnését követően 2 év | |||
| 406. | A robbantóanyagok, pirotechnikai termékek alkalmazásához kapcsolódó iratok | ||||
| a) | pirotechnikai tevékenységekhez kapcsolódó iratok (engedélyezés, elutasítás, visszavonás, módosítás, bejelentés): | a jogosultság megszűnését követően 1 év | |||
| b) | robbanóanyag szállítására, behozatalára, kivitelére, átszállítására vonatkozó iratok: | 1 év | |||
| c) | robbanóanyagokkal és pirotechnikai termékekkel összefüggő átiratok, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| d) | a megfelelőségértékelő szervezetek kijelölésével kapcsolatos iratok: | a jogosultság megszűnését követően 10 év | |||
| e) | a megfelelőségértékelő szervezetek tevékenységével, ellenőrzésével kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
| f) | a megfelelőségértékelő szervezetek bejelentésével kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| g) | piacfelügyeleti munkacsoporttal kapcsolatos iratok: | 10 év | |||
| h) | piacfelügyeleti tevékenységgel kapcsolatos iratok, megkeresések, levelezések: | 2 év | |||
| i) | robbanóanyag belföldi szállításával kapcsolatos iratok: | a jogosultság megszűnését követően 1 év | |||
| j) | robbanóanyag-prekurzorokkal kapcsolatos bejelentések: | 3 év | |||
| k) | robbanóanyag-prekurzorokkal összefüggő átiratok, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos levelezések: | 1 év | |||
| 407. | Megkülönböztető fény- és hangjelző, valamint figyelmeztető jelzés használatokra vonatkozó kérelem | ||||
| a) | megkülönböztető fény- és hangjelző, valamint figyelmeztető jelzés használatára vonatkozó kérelem engedélyezése: | az engedély érvényességi idejének lejártát követően 2 év | |||
| b) | megkülönböztető fény- és hangjelző, valamint figyelmeztető jelzés használatára vonatkozó kérelem elutasítása, visszautasítása, az eljárás megszüntetése, továbbá a korábban kiadott engedély visszavonása: | 2 év | |||
| c) | megkülönböztető fény- és hangjelző, valamint figyelmeztető jelzéssel kapcsolatos ügyekben tájékoztatások, egyéb levelezések, megkeresések, állásfoglalások: | 1 év | |||
| 408. | A nukleáris, a radioaktív anyag, az ionizáló sugárzást létrehozó berendezés, a kábítószer, a pszichotróp- és új pszichoaktív anyag kereskedelmére, az ország területére történő behozatalára, kivitelére, szállítására, megszerzésére, felhasználására, tárolására, megsemmisítésére vonatkozó eljárások iratai: | 10 év | |||
| 409. | Az atomenergia alkalmazásával kapcsolatos egyéb rendészeti ügyek | ||||
| a) | ellenőrzési jelentések: | 3 év | |||
| b) | rendkívüli eseményekkel kapcsolatos bejelentések, radioaktív és nukleáris anyag elvesztésével kapcsolatos ügyek: | NS | 15 év | ||
| c) | atomenergia alkalmazásával összefüggő egyéb átiratok, tájékoztatók, információk kérésével és megküldésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | az atomenergia alkalmazása körében foglalkoztatott személyek rendőrhatósági engedélye: | a közbiztonsági engedély visszavonását követően 5 év | |||
| e) | kérelem visszautasítás és elutasítás: | 1 év | |||
| 410. | Közbiztonságra különösen veszélyes eszközökkel kapcsolatos szakhatósági hozzájárulás, az ilyen eszközökkel kapcsolatos más hatóság által kiadott engedélyek: | 2 év | |||
| 411. | Büntetés-végrehajtási intézetbe történő befogadással, szabadulással, eltávozással kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 412. | Polgárőrséggel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 413. | Szolgálati állatokkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | szolgálati kutyák minősítési iratai a következő minősítésig: | 1 év | |||
| b) | szolgálati kutyák egészségügyi ellátásával kapcsolatos anyagok (kötelező oltás, féregtelenítés): | 1 év | |||
| c) | szolgálati állat elhullásáról, selejtezésről készült anyagok: | 5 év | |||
| d) | szolgálati állatok és vezetőjük bemutatóra való kikérése: | 1 év | |||
| e) | szolgálati állatok foglalkoztatása során alkalmazott nyomkövetési munkanapló: | 1 év | |||
| f) | kiválasztási eljárás során felvezetett, szolgálatra alkalmatlannak minősített állatok iratai: | 3 év | |||
| 414. | Információ- és környezettanulmány-kéréssel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 415. | Közlekedési balesetek iratai | ||||
| a) | közlekedési balesetek iratai, alapiratok (pl. jelentések, jegyzőkönyvek): | 5 év | |||
| b) | közigazgatási eljárás keretében végzett vizsgálatok, anyagi káros balesetek: | 3 év | |||
| c) | közlekedési balesetek iratai, alapiratok (pl. jelentések, jegyzőkönyvek), közigazgatási eljárás keretében végzett vizsgálatok, anyagi káros balesetek áttételt követően: | 1 év | |||
| d) | üzemi területen történt személyi sérüléses közlekedési baleset: | 5 év | |||
| e) | üzemi területen történt anyagi káros közlekedési baleset: | 3 év | |||
| f) | légi járművet érintő, anyagi káros közlekedési baleset: | 5 év | |||
| g) | magán, vagy üzemi területen történt, szolgálati gépjárművet érintő vagy azzal okozott közlekedési baleset személyi sérüléssel: | 5 év | |||
| h) | magán, vagy üzemi területen történt, szolgálati gépjárművet érintő vagy azzal okozott anyagi káros közlekedési baleset: | 3 év | |||
| i) | üzemi területen történt, egyéb - nem közlekedési - jellegű, személyi sérüléssel járó balesetek: | 5 év | |||
| 416. | Pártfogói felügyelettel, a mellékbüntetésekkel, valamint azok nyilvántartásával kapcsolatos iratok: | lejártát követően 1 év | |||
| 417. | Talált tárgyakkal, okmányokkal kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 418. | Baleset-megelőzési bizottsággal kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 419. | Játékautomatákkal kapcsolatos iratok, szeszesital-kimérésekre vonatkozó bejelentések: | 3 év | |||
| 420. | Igazgatásrendészeti szigorú számadásos okmány felhasználási ívei, egyéb szigorú számadásos nyomtatványok kiadási bizonylatai: | 10 év | |||
| 421. | Közúti közlekedési bírság: | 5 év | |||
| 422. | Közigazgatási bírság kiszabása során keletkezett iratok | ||||
| a) | közlekedésrendészeti tevékenység során kiszabott közigazgatási bírság (bírságmegfizetés történt): | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| b) | sportrendészeti tevékenység során kiszabott közigazgatási bírság: | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| c) | gyülekezési jogról szóló törvényben meghatározott kötelezettségszegés miatt kiszabott közigazgatási bírság: | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| d) | tettenéréses e-útdíj intézkedések iratai (bírságmegfizetés történt): | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| e) | objektíves e-útdíj intézkedések iratai (bírságmegfizetés történt): | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| f) | e-útdíj találatok törlésével kapcsolatos iratok (bírságmegfizetés történt): | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| g) | a titkos információgyűjtésre és a leplezett eszköz alkalmazására feljogosított rendvédelmi szervek által üzemben tartott gépjárművekkel elkövetett, a közigazgatási bírsággal sújtandó objektív felelősség hatálya alá tartozó szabályszegések miatt indított ügyek iratai: | a jogerősen kiszabott bírságösszeg megfizetését követően azonnal | |||
| h) | közlekedésrendészeti tevékenység során kiszabott közigazgatási bírság: | a végrehajtáshoz való jog elévülését követően 3 év | |||
| i) | tettenéréses e-útdíj intézkedések iratai: | a végrehajtáshoz való jog elévülését követően 3 év | |||
| j) | objektíves e-útdíj intézkedések iratai: | a végrehajtáshoz való jog elévülését követően 3 év | |||
| k) | e-útdíj találatok törlésével kapcsolatos iratok: | a végrehajtáshoz való jog elévülését követően 3 év | |||
| 422/A. | Közigazgatási bírság kiszabása nélkül lezárt eljárások (megszüntetés, áttétel): | a döntés véglegessé válását követően 3 év | |||
| 423. | A Rendőrség által - a közlekedésbiztonság javítása érdekében - alkalmazott technikai eszközökkel (sebesség-ellenőrző eszközök, kép- és hangrögzítő eszközök, elektromos alkoholszondák) kapcsolatos iratok (levelezések, jelentések, kimutatások) | ||||
| a) | a Rendőrség által - a közlekedésbiztonság javítása érdekében - alkalmazott technikai eszközökkel (sebesség- ellenőrző eszközök, kép- és hangrögzítő eszközök, elektromos alkoholszondák) kapcsolatos iratok (levelezések, jelentések, kimutatások): | 3 év | |||
| b) | légalkoholmérő eszköz és közúti ellenőrzésre szolgáló járműsebesség-mérő berendezés hitelesítési bizonyítványai: | HN | |||
| 424. | Rendészeti feladatot ellátó személyekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | rendészeti feladatot ellátó személyek képzésével, vizsgáztatásával kapcsolatos anyagok: | 5 év | |||
| b) | rendészeti feladatot ellátó személyek szolgálati igazolvány- és szolgálati jelvény igénylésével, visszavonásával kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| c) | szolgálati igazolványok és szolgálati jelvények selejtezésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| d) | rendészeti feladatot ellátó személyekkel kapcsolatos átiratok, leiratok, információkéréssel kapcsolatos tájékoztatások, egyéb levelezések, más hatóságnak illetékességből megküldött ügyek: | 1 év | |||
| e) | rendészeti feladatot ellátó személyekkel kapcsolatos adatszolgáltatásra irányuló anyagok: | 1 év | |||
| 425. | Országos Törzs működése során keletkezett anyagok iratai: | 5 év | |||
| 426. | Kapcsolattartási szolgálati helyek iratai: | 3 év | |||
| 427. | A közúti közlekedésbiztonságot veszélyeztető közlekedési jogsértésekre vonatkozó információk határokon átnyúló cseréjével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a gépjárművezető személyazonosságának megállapításával kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| b) | személy címének megállapítására irányuló megkereséssel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| c) | iratok megküldésével és kézbesítésével kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | a határozatok határon átnyúló végrehajtásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 428. | Védelmi intézkedéssel összefüggő közigazgatási eljárás során keletkezett iratok | ||||
| a) | olyan ügyek iratai, amelyekben fizetési kötelezettség áll fenn és végrehajtási eljárás kezdeményezésére történt intézkedés: | a határozat véglegessé válását követően 5 év | |||
| b) | marasztalást tartalmazó iratok (a bírságfizetés megtörtént): | 3 év | |||
| c) | figyelmeztetés, közigazgatási szankció alkalmazása: | 1 év | |||
| d) | marasztalást nem tartalmazó iratok (megszüntetés, áttétel): | 1 év | |||
| 429. | Az igazgatásrendészeten készleten lévő, valamint rontott biztonsági okmányok selejtezéséről készített jegyzőkönyv és a biztonsági okmányok megrendelésével kapcsolatos iratok: | az okmány leselejtezését követően 5 év | |||
| 430. | Közlekedésrendészeti tárgyú állampolgári megkeresések, bejelentések iratai | ||||
| a) | közlekedésrendészeti tárgyú állampolgári megkeresésekkel (jogszabályok alkalmazásával, közlekedési tevékenységgel stb.) kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| b) | állampolgári bejelentések a közlekedés- rendészeti szabályszegésekről: | 1 év | |||
| 431. | A szerződéses határvadászokkal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a szerződéses határvadászok képzésével, vizsgáztatásával kapcsolatos anyagok (képzési tervek, vizsgalapok, igazolások, iskolai végzettséget igazoló iratok): | 5 év | |||
| b) | a szerződéses határvadászok szolgálati igazolvány igénylésével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| c) | a szerződéses határvadászok szolgálati igazolvány visszavonásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| d) | a szerződéses határvadászok felügyeletével és ellenőrzésével kapcsolatos iratok, a szolgálati okmányt jóváhagyó és a szolgálati lőfegyver cseréjére vonatkozó közigazgatási hatósági határozat: | 10 év | D/PM | ||
| 432. | A közlekedésrendészeti szakirányítással kapcsolatos iratok | ||||
| a) | közlekedésrendészeti szakirányítással kapcsolatos iratok, levelezések: | 3 év | |||
| b) | közlekedésrendészeti módszertani útmutatók: | 5 év | |||
| 433. | Megkeresés a világörökségi területen működő vendéglátó üzlet éjfél utáni nyitvatartásának engedélyezésére irányuló szakhatósági eljárásban: | 3 év | |||
VIII. Személy- és objektumvédelmi tevékenységgel összefüggő speciális iratfajták
Irattári tételszám keret: 451-től 500-ig
(felhasznált: 451-től 465-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 451. | Biztosítási tervek, védett vezetők (személyek) mozgásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 452. | Kiemelt biztosítási tervek: | HN | |||
| 453. | Biztosítással kapcsolatos jelentések, feljegyzések: | 3 év | |||
| 454. | Az objektumok behatolásvédelmi és átvizsgáló rendszerével összefüggő nyilvántartó okmányok: | 5 év | |||
| 455. | Objektumok irodáinak, egyéb helyiségeinek kulcsai (kódjai) kiadását és visszavételét nyilvántartó okmány: | 1 év | |||
| 456. | Védett objektumokbabelépő személyek, postaiküldemények biztonságtechnikai átvizsgálásával kapcsolatos panaszok, észrevételek, védett objektumok biztonságtechnikai rendszerei által rögzített felvételek kikérése: | 5 év | |||
| 457. | Objektumok behatolásvédelmi és biztonságtechnikai rendszereivel összefüggő levelezések: | 20 év | |||
| 458. | Készenléti ügyeleti szolgálat ellátásáról készült jelentések, többletszolgálat- és készenlétiszolgálat-elrendelő lapok: | 5 év | |||
| 459. | Védett objektumok és személyek biztosításával összefüggő szolgálati utasítások: | a hatályon kívül helyezést követően 5 év | |||
| 460. | Az Európai Hálózat a Közszereplők Védelmére (ENPPF) szervezetével és működésével kapcsolatban keletkezett iratok: | 10 év | |||
| 461. | Személyvédelmi Szolgálatok Szövetsége (APPS) szervezetével és működésével kapcsolatban keletkezett iratok: | 10 év | |||
| 462. | Biztosítási tervek (személyvédelmi terv): | 3 év | |||
| 463. | Védett személy külföldi kiutazásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 464. | Személyvédelemmel kapcsolatos megelőző- védelmi ellenőrzés során keletkezett iratok: | 5 év | |||
| 465. | Védett személy belföldi utazásával kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
IX. Állami Futárszolgálat tevékenységével összefüggő speciális iratfajták
Irattári tételszám keret: 501-től 550-ig
(felhasznált: 501-től 507-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 501. | Az Állami Futárszolgálat rendszerébe történő be- és kikapcsolással kapcsolatos levelezés és egyéb iratok: | a kikapcsolás után 1 év | |||
| 502. | A bekapcsolt szervek név- és címváltozásai, bekapcsolási jelleg módosítása: | 1 év | |||
| 503. | A futárjáratok útvonaltervei - ezzel kapcsolatos levelezés, adatkérés: | érvényességük lejárta után 1 év | |||
| 504. | Levél- és csomagküldemény elvesztéséről, sérüléséről, küldeményekkel kapcsolatos tudakozódás, téves irányítással kapcsolatban keletkezett iratok: | 1 év | |||
| 505. | Jegyzékirattári napló, eseménynapló (futárjáratokon történt és küldeményekkel kapcsolatos eseményekről): | 5 év | |||
| 506. | |||||
| 507. | Futárküldeményekről, díjköteles küldeményekről havi országos összesített statisztikai kimutatások: | 1 év | |||
X. Határrendészeti tevékenységgel összefüggő iratfajták
Irattári tételszám keret: 551-től 600-ig
(felhasznált: 551-től 586-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 551. | Határrendészeti operatív helyzetértékelések, határrendészeti elemzések | ||||
| a) | éves határrendészeti operatív helyzetértékelések, határrendészeti elemzések: | NS | 15 év | ||
| b) | havi határrendészeti operatív helyzetértékelések, határrendészeti elemzések: | 3 év | |||
| c) | a részanyagokat tartalmazó iratok: | 1 év | |||
| 552. | Határellenőrzési rendszerrel kapcsolatos anyagok | ||||
| a) | határellenőrzési rendszer változásával kapcsolatos anyagok: | NS | 15 év | ||
| b) | határőrizeti rendszer értékeléséről készült jelentések: | 3 év | |||
| c) | határforgalom-ellenőrzési technológia alkalmazásának értékeléséről készült jelentések: | 3 év | |||
| 553. | Előzetes intézkedési tervek: | 5 év | |||
| 554. | Repüléssel kapcsolatos anyagok | ||||
| a) | saját határ menti repülések: | 1 év | |||
| b) | külső szerv, személy által kért határ menti repülések: | 1 év | |||
| 555. | Kivizsgáló jelentések határeseményekről, tiltott határátlépésekről: | 3 év | |||
| 556. | Terep-szemlevételezések iratai: | 3 év | |||
| 557. | Határrendsértések, határrendi esetek iratai: | 3 év | |||
| 558. | Határforgalmi ügyekkel kapcsolatos iratanyagok | ||||
| a) | együttműködési értekezletekről készült iratok, jegyzőkönyvek, emlékeztetők: | 3 év | |||
| b) | a vámszervektől kért vámvizsgálat iratanyagai: | 3 év | |||
| c) | együttműködő szervekkel kapcsolatos levelezések: | 2 év | |||
| d) | elkülönített helyen történő ellenőrzés iratanyagai: | 3 év | |||
| e) | soron kívüli ellenőrzések végrehajtása kapcsán keletkező iratanyagok: | 1 év | |||
| f) | egységvezető által történő ellenőrzés iratanyagai: | 3 év | |||
| g) | nemzeti és külföldi társszervekkel közös felfedések iratanyagai: | 5 év | |||
| 559. | A határfogalom-ellenőrzés végrehajtása során alkalmazott bélyegzőkkel kapcsolatos iratanyagok: | HN | |||
| 560. | Határátkelőhelyekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | új határátkelőhely megnyitásával, határátkelőhely megszüntetésével, működtetésének szüneteltetésével, forgalmi jellegének megváltoztatásával kapcsolatos iratanyagok: | NS | 15 év | ||
| b) | ideiglenes határátkelőhely megnyitásának engedélyezése: | az engedélyezett időtartam lejártát követően 2 év | |||
| c) | kérelmek határátkelőhelyen nem határátlépési céllal tartózkodás engedélyezésére, visszavonására, elutasítására: | a visszavonást követően 1 év | |||
| d) | hatósági állásfoglalás, szakhatósági hozzájárulás iratanyagai: | 1 év | |||
| e) | kényszerleszállás, kényszerkikötés, továbbhaladási engedélyezés iratanyagai: | 2 év | |||
| f) | határátkelőhely rendje: | az új rend kiadását követően 5 év | |||
| g) | határátkelőhely fejlesztésével kapcsolatos iratanyagok: | 3 év | |||
| 561. | Útiokmányokkal, dokumentációkkal kapcsolatos iratanyagok | ||||
| a) | útiokmányokkal kapcsolatos tájékoztatók: | 5 év | |||
| b) | hamis, hamisított, hamisított fiktív okmányokkal, bélyegzőlenyomatokkal kapcsolatos levelezések: | 5 év | |||
| c) | a magyar állampolgároktól lefoglalt, elvett úti okmányokkal kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| d) | mintaeredeti okmányokkal kapcsolatos levelezések, tájékoztatók: | 5 év | |||
| e) | okmányok átadás-átvételi jegyzőkönyvei: | 5 év | |||
| 562. | Határforgalmi prognózisok, határforgalom változásával, határforgalom irányításával kapcsolatos iratanyagok: | 1 év | |||
| 563. | Határrendészeti akciókkal, fokozott határrendészeti ellenőrzésekkel kapcsolatos tervek, iratok: | 5 év | |||
| 564. | Határátléptetésekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | diplomáciai futárszolgálatok átlépésének iratai: | 1 év | |||
| b) | mellékúton történő áruszállítás: | 1 év | |||
| c) | vízitúrák engedélyezése: | 1 év | |||
| d) | méltányosságból beléptetett személyek iratai: | 1 év | |||
| e) | katonai csapatok, szállítmányok átlépésének iratai: | 1 év | |||
| f) | magyar és közjogi méltóságok átlépésének iratai: | 1 év | |||
| g) | a nemzetpolitikáért felelős miniszter irányítása alatt álló helyettes államtitkár által megküldött névjegyzékben szereplő személyek átléptetésének iratai: | 1 év | |||
| h) | külföldi közjogi méltóságok átlépésének iratai: | 1 év | |||
| 565. | Határellenőrzés során alkalmazott technikai eszközökkel kapcsolatos iratanyagok | ||||
| a) | határforgalom-ellenőrzés során alkalmazott technikai eszközökkel kapcsolatos iratanyagok: | HN | |||
| b) | határőrizeti feladatok végrehajtásának támogatására kiépített infrastruktúrával (manőverút, magasfigyelő stb.) és alkalmazott technikai eszközökkel (komplex határvédelmi rendszer, stabil hőképfelderítő rendszer stb.) kapcsolatos iratanyagok: | 3 év | |||
| 566. | Mulasztások iratanyagai | 3 év | |||
| a) | kivizsgáló jelentések és dokumentációk: | 3 év | |||
| 567. | Szakértői vélemények iratai: | 3 év | |||
| 568. | A határrendészeti tevékenységet támogató informatikai rendszerek iratai | 5 év | |||
| a) | jogosultság igény: | 5 év | |||
| b) | jogosultság visszavonása/megszüntetése: | 5 év | |||
| c) | hozzáférés nyilvántartása: | 5 év | |||
| 569. | Kiemelt forgalmú időszakokra való felkészülés anyagai: | 3 év | |||
| 570. | Határon túli magyarokkal kapcsolatos iratanyagok: | 5 év | |||
| 571. | Szomszédos országok határrendészeti szervei által átadott információk iratanyagai: | 3 év | |||
| 572. | Menet közbeni ellenőrzés iratanyagai: | 5 év | |||
| 573. | Határregisztrációval kapcsolatos iratanyagok: | a felhasználást követően 5 év | |||
| 574. | Munkavégzés céljából történő, határátkelőhelyen kívüli határátlépés engedélyezése: | az engedély lejártát követően 1 év | |||
| 575. | Határátkelőhely nyitvatartási idejének, a forgalmi jellegtől eltérő eseti igénybevételének engedélyezése: | az engedély lejártát követően 1 év | |||
| 576. | A határforgalom korlátozásával, határzár elrendelésével kapcsolatos iratanyagok: | a korlátozás időtartamának lejártát követően 3 év | |||
| 577. | Integrált Vezetési Központ működésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | vezetői tanács ülésének anyagai: | 5 év | |||
| b) | integrált vezetői csoport ülésének anyagai: | 3 év | |||
| c) | jelentések, felterjesztések: | 1 év | |||
| 578. | Határrendészeti kirendeltség vezetésével kapcsolatos okmányok | ||||
| a) | kirendeltség tervokmányai: | 3 év | |||
| b) | szolgálati utasítások: | 3 év | |||
| c) | egyszeri belépési engedély: | 3 év | |||
| 579. | Vízuminformációs rendszerrel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 580. | Határtalálkozóról készült jegyzőkönyvek: | 5 év | |||
| 581. | Tiltott határátlépéssel kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| 582. | Ideiglenes biztonsági határzárral és gyorstelepítésű drótakadállyal kapcsolatos iratok | ||||
| a) | nyilvántartások (kapukról, kulcsokról stb.): | a megszűnést követően 5 év | |||
| b) | rongálással kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| c) | javítással kapcsolatos iratok: | 3 év | |||
| d) | egyéb sérüléssel kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| e) | jelentések, megkeresések, levelezések: | 1 év | |||
| 583. | Ideiglenes biztonsági határzár őrzésével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | létszámadatokat tartalmazó kimutatások: | 3 év | |||
| b) | térképvázlatok: | 3 év | |||
| c) | megakadályozás: | 3 év | |||
| d) | átkísérés: | 2 év | |||
| 584. | Határátlépés helyének és idejének utólagos bejegyzésére szolgáló bélyegző alkalmazása: | 2 év | |||
| 585. | Az Európai Határregisztrációs Rendszerrel (EES) kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 586. | Határrendészeti elemző-értékelő tevékenységgel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | határhelyzetképek (CIRAM): | 5 év | |||
| b) | migrációs elemzések: | 5 év | |||
| c) | kockázatértékelések: | 5 év | |||
XI. Idegenrendészeti tevékenységgel kapcsolatos tárgykörök és ügykörök
Irattári tételszám keret: 601-től 650-ig
(felhasznált: 601-től 616-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||||
| 601. | Vízum: | a kérelem elutasítása esetén annak időpontját, a kiadott vízum esetén az érvényességi idejének lejártát, vagy megsemmisítését, visszavonását követően 5 év | |||||
| 602. | Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolásokkal kapcsolatos iratok: | az igazolás érvényességi idejének lejártát, vagy visszavonását követő 5. év december 31. | |||||
| 603. | Beléptetés megtagadása és a visszairányítás: | a végrehajtás vagy az illetékes szerv elé állítást követően 2 év | |||
| 604. | Kiutasítás, visszaadás, kitoloncolás, beutazási és tartózkodási tilalom, kötelező tartózkodási hely, és őrizet elrendelése, végrehajtása, visszavonása, megszüntetése, törlése: | a kötelezést vagy megszüntetést követően 5 év | |||
| 605. | Javaslat beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére | ||||
| a) | beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére vonatkozó javaslattal összefüggő iratok elrendelés esetén: | a kötelezés megszűnését követően 5 év | |||
| b) | beutazási és tartózkodási tilalom elrendelésére vonatkozó javaslattal összefüggő iratok elrendelés hiányában: | 1 év | |||
| 606. | Más szerv által elrendelt kitoloncolás végrehajtása, légi úton történt kitoloncolás esetén biztosított segítségnyújtás: | 5 év | |||
| 607. | Kiutasított személy kiléptetéséről szóló értesítés: | 5 év | |||
| 608. | A fuvarozóval szemben megállapított visszaszállítási, költségviselési kötelezettség, és közrendvédelmi bírság kiszabásával kapcsolatos eljárás: | a teljesítését, vagy az elévülést követően 5 év | |||
| 609. | Úti okmány, személyazonosító igazolvány vagy tartózkodásra jogosító engedély elvesztésének, eltulajdonításának, megsemmisülésének bejelentéséről szóló igazolás kiállítása: | a kiállítását követően 10 év | |||
| 610. | Talált úti okmány vagy személyazonosító igazolvány továbbítása az Országos Idegenrendészeti Főigazgatóságnak: | 10 év | |||
| 611. | EGT-állampolgár vagy családtagja úti okmányának vagy személyazonosító igazolványa eltűnése miatti feljelentés esetén az úti okmány vagy személyazonosító igazolvány eltűnésének tényéről az illetékes regionális igazgatóság értesítése: | 10 év | |||
| 612. | Más személy részére kiállított és jogtalanul birtokban tartott útlevél, valamint forgalomból kivont útlevél megküldése a külképviseleteknek, és a Külgazdasági és Külügyminisztériumnak: | 10 év | |||||
| 613. | Visszafogadási egyezményekben meghatározott feladatok végrehajtása során keletkezett iratok: | 5 év | |||||
| 614. | A menedékjogról szóló törvényből eredő, valamint az egy harmadik országbeli állampolgár vagy egy hontalan személy által a tagállamok egyikében benyújtott nemzetközi védelem iránti kérelem megvizsgálásáért felelős tagállam meghatározására vonatkozó feltételek és eljárási szabályok megállapításáról (átdolgozás) szóló, 2013. június 26-i, európai parlamenti és tanácsi rendelet (Dublin III. rendelet) végrehajtásával összefüggő feladatok végrehajtása során keletkezett iratok: | 5 év | |||||
| 615. | Kishatárforgalmi engedély: | a visszavonás időpontját követően 5 év | |||||
| 616. | Előállítás a harmadik országbeli állampolgárok beutazására és tartózkodására vonatkozó általános szabályokról szóló 2023. évi XC. törvény 93. § (4) bekezdése alapján (szabadon engedés vagy más illetékes hatóságnak történő átadás): | 5 év | |||||
XII. A Rendőrmúzeum tevékenységével kapcsolatos iratfajták
Irattári tételszám keret: 651-től 670-ig
(felhasznált: 651-től 661-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 651. | Rendezvényekkel kapcsolatos iratok (pl. rendezvények szervezésével kapcsolatos iratok, jelentkezési lapok, forgatókönyvek): | HN | |||
| 652. | Múzeumi tárgyak kölcsönzésével kapcsolatos átadás-átvételi elismervények, haszonkölcsön szerződések: | az érvényességi idő lejártát követően 5 év | |||
| 653. | Pályázatok, pályázatok elszámolásával kapcsolatos iratok, pályázatokhoz kapcsolódó szakmai beszámolók: | a pályázatok elszámolását jóváhagyó dokumentum keletkezését követően 10 év | |||
| 654. | A Rendőrmúzeum könyvtárával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 655. | A Rendőrmúzeum kiállításával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 656. | A Rendőrmúzeum tárgyainak, dokumentumainak, könyveinek, fotóinak nyilvántartására létrehozott leltárkönyvek, gyarapodási napló stb., a nyilvántartással kapcsolatos iratok: | HN | |||
| 657. | Forgatással és médiamegkereséssel kapcsolatos iratok: | 1 év | |||
| 658. | A Rendőrmúzeum gyűjteményével kapcsolatos megkeresések, egyéb megkeresések, közönségkapcsolati ügyek: | 2 év | |||
| 659. | A Rendőrmúzeum gyűjteményében lévő műtárgyak átadás-átvételével kapcsolatos iratok | ||||
| a) | a Rendőrmúzeumba érkező műtárgyak átvételével kapcsolatos iratok: | HN | |||
| b) | a Rendőrmúzeum gyűjteményében lévő műtárgyak ideiglenes átadás-átvételével kapcsolatos iratok: | 2 év | |||
| c) | kölcsönadott műtárgyak helyszíni felülvizsgálata során keletkezett iratok: | 2 év | |||
| d) | a Rendőrmúzeum kiállításain és a raktárakban lévő műtárgyak felülvizsgálata során keletkezett iratok: | 2 év | |||
| e) | műtárgyselejtezés, végleges átadás során keletkezett iratok: | HN | |||
| f) | a Rendőrmúzeum relikviáinak, műtárgyainak restaurálása során keletkezett iratok: | HN | |||
| 660. | A Rendőrmúzeum által bekért bűnügyekkel kapcsolatos levelezések: | HN | |||
| 661. | A Rendőrmúzeum gyűjteményében található fotókkal és filmekkel kapcsolatos felhasználási engedélyek: | HN |
XIII. Rendőrségnél rendszeresített nyilvántartások, okmányok
Irattári tételszám keret: 671-től 680-ig
(felhasznált: 671-től 679-ig)
| Megőrzési idő | Levéltári átadás | Digitalizálás mellett papíralapon is megőrzés (D/PM) | |||
| 671. | Osztályokon, alosztályokon, rendőrőrsökön, körzeti megbízottaknál rendszeresített nyilvántartások | ||||
| a) | Kulcsdoboz-nyilvántartás: | 1 év | |||
| b) | Indítónapló: | 5 év | |||
| c) | Technikai eszközök kiadási, visszavételi könyve: | 1 év | |||
| d) | Technikai eszközök javítási könyve: | 3 év | |||
| e) | Gépjármű-menetlevelek: | 5 év | |||
| f) | Ügyeletesi eseménynapló: | 5 év | |||
| g) | Alegység-nyilvántartó könyv: | NS | 15 év | ||
| h) | Parancsnoki határidőnapló: | 1 év | |||
| i) | Szolgálattervezet, szolgálati könyv: | 1 év | |||
| j) | Szolgálati napló: | 5 év | |||
| k) | Szolgálatvezénylés, szolgálatszervezés: | 8 év | |||
| l) | Fegyverkiadási könyv (füzet): | 5 év | |||
| m) | Oktatási napló: | 3 év | |||
| n) | KMB szolgálati napló: | 2 év | |||
| o) | Rádióhíranyag napló: | 3 év | |||
| p) | Járőr-eligazító és -beszámoltató füzet: | 3 év | |||
| q) | Ellenőrzési napló: | 5 év | |||
| r) | Munkaidő-nyilvántartás, jelenléti ív: | 8 év | |||
| s) | POS terminál zárási bizonylatai e-útdíjjal kapcsolatban: | 8 év | |||
| t) | Térfigyelő rendszerekkel kapcsolatos munkanapló: | a lezárás után 1 év | |||
| u) | |||||
| v) | Híreszköz-nyilvántartó: | a lezárás után 1 év | |||
| w) | |||||
| x) | egyéb betelt vagy használatból kivont nyilvántartási segédletek: | a használatból történő kivonását követően 1 év | |||
| y) | túlszolgálat elrendelés és megváltás: | 8 év | |||
| z) | magáncélú telekommunikációs eszköz szolgálatteljesítés közbeni használatára engedély: | 1 év | |||
| aa) | elektromos alkoholszonda használatának nyilvántartására szolgáló segédlet: | 3 év | |||
| ab) | Külső adathordozók nyilvántartó könyve: | 5 év | |||
| 672. | Fogdával és személyőrzéssel kapcsolatos nyilvántartások | ||||
| a) | Fogdakönyv: | NS | 15 év | ||
| b) | Fogdaszolgálat átadás-átvételi napló: | 5 év | |||
| c) | bírói, ügyészi, orvosi napló: | 10 év | |||
| d) | Fogvatartottak fogdából történő kiadásának nyilvántartó könyve: | 3 év | |||
| e) | egyéb nyilvántartások (látogató fogadására, küldemények továbbításáról, gyógyszerek adagolásáról, telefonhasználatról): | 10 év | |||
| f) | Letéti jegyzőkönyv: | 1 év | |||
| 673. | Határrendészettel összefüggő nyilvántartások | ||||
| a) | Napló a határrendészeti kirendeltségek számára: | 5 év | |||
| b) | átléptető- és a határátlépés helyének, idejének utólagos bejegyzésére szolgáló bélyegzők átadás-átvételi és próbalenyomat könyve: | 5 év | |||
| c) | Határátkelőhelyre nem határátlépési céllal érkezők nyilvántartása: | 1 év | |||
| d) | Nem határátlépési célú belépésre és tartózkodásra kiadott engedélyek nyilvántartó könyve: | 1 év | |||
| e) | szemlejegyzőkönyv vagonok felnyitásáról: | 1 év | |||
| f) | Útlevélkezelői fülke átadás-átvételi füzet: | 1 év | |||
| g) | Vízumnyilvántartó könyv: | 5 év | |||
| h) | vízumkérelem: | az érvényességi idejének lejártát, vagy a visszavonását követően 5 év | |||
| i) | vonat átadás-átvételi könyv: | 1 év | |||
| j) | Ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolások nyilvántartása: | 5 év | |||
| k) | Munkanapló a hőkamerás gépjárművek kezeléséhez: | 5 év | |||
| l) | Előállítottak nyilvántartó könyve: | 2 év | |||
| m) | Előjegyzés a járőrök részére kiadott anyagokról: | 3 év | |||
| n) | Értékmegőrző füzet: | 1 év | |||
| o) | a vízum beillesztésére szolgáló külön lapok nyilvántartása: | 5 év | |||
| p) | elismervény útlevél elvételéről: | 3 év | |||
| q) | Nyilvántartás soron kívüli határátlépésekről: | 3 év | |||
| r) | Nyilvántartás elkülönített helyen történő ellenőrzés végrehajtásáról: | 3 év | |||
| 674. | Határrendészeti kirendeltség vezetésével kapcsolatos nyilvántartások | ||||
| a) | Járőr-eligazító és -beszámoltató füzet: | 3 év | |||
| b) | Nyilvántartás és előjegyzés a szolgálatellátáshoz kiadott és visszavett fegyverzeti felszerelésekről, technikai eszközökről, okmányokról: | 3 év | |||
| c) | Nyilvántartás a külön engedéllyel beléptetett személyekről és járművekről: | 3 év | |||
| d) | Állomáshely, lakóhely elhagyását nyilvántartó könyv: | 3 év | |||
| 675. | Hajózással kapcsolatos nyilvántartások | ||||
| a) | hajóáthaladási (belforgalmi) naplók, ki- és behajózási nyilvántartások: | 3 év | |||
| b) | vízirendészeti szervek ügyeletén vezetett eseménynaplók, határvizsgálati hajóforgalmi naplók: | 5 év | |||
| c) | Vízállás-gázlónyilvántartás: | 10 év | |||
| 676. | Lőkiképzéssel kapcsolatos nyilvántartások | ||||
| a) | Eseménynapló: | HN | |||
| b) | Sérülési napló: | HN | |||
| c) | Lőtérnapló: | 5 év | |||
| d) | Őrnapló: | 5 év | |||
| 677. | Analitikus nyilvántartással kapcsolatos iratok és egyéb dokumentumok | ||||
| a) | eszköz- és készletmozgatással, valamint azok vagyonkezelői jogának átruházásával kapcsolatos iratok, megkeresések, bizonylatok: | 8 év | |||
| b) | nyilvántartási anomáliák rendezésével kapcsolatos iratok, bizonylatok: | 8 év | |||
| c) | adatszolgáltatásokkal kapcsolatos megkeresések, iratok: | 1 év | |||
| d) | eszközök és készletek leltározása, rovancsolása során keletkezett jegyzőkönyvek, leltárívek, megbízólevelek, megkeresések, egyéb iratok: | 10 év | |||
| e) | eszközök és készletek selejtezési eljárástól független kivezetésével kapcsolatos iratok, bizonylatok: | 8 év | |||
| f) | eszközök és készletek leltározási folyamattól független nyilvántartásba vételével kapcsolatos iratok, bizonylatok: | 8 év | |||
| g) | nyilvántartási rendszer felépítésével, működésével, használatával, valamint a törzsek karbantartásával kapcsolatos megkeresések, iratok, egyéb dokumentumok: | 3 év | |||
| 678. | Pilóta nélküli légi járművekkel és nyilvántartásukkal kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| 679. | Hajókkal és úszóművekkel kapcsolatos iratok | ||||
| a) | hajók, úszóművek lajstromba vételével kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
| b) | hajók, úszóművek kivonásával kapcsolatos iratok: | 5 év | |||
"