A Fővárosi Ítélőtábla Pf.20524/2014/3. számú határozata ingó kiadása tárgyában. [1952. évi III. törvény (Pp.) 3. §, 164. §, 196. §, 206. §, 235. §, 239. §, 252. §, 253. §, 1959. évi IV. törvény (Ptk.) 205. §, 207. §, 529. §, 535. §, 1990. évi XCIII. törvény (Itv.) 74. §, 6/1986. (VI. 26.) IM rendelet (Kmr.) 5. §, 32/2003. (VIII. 22.) IM rendelet (Ükr.) 3. §] Bírók: Bleier Judit, Egriné dr. Salamon Emma, Hőbl Katalin

Fővárosi Ítélőtábla

9.Pf.20.524/2014/3.

A Fővárosi Ítélőtábla a Dr. Mozsolits Ügyvédi Iroda (I. és II. r. felperes jogi képviselőjének címe, ügyintéző: dr. Mozsolits Beáta ügyvéd) által képviselt I.rendű felperes neve (I. r. felperes címe) I. rendű és II.rendű felperes neve (II. r. felperes címe) II. rendű felpereseknek - a Sárvári Ügyvédi Iroda (alperes jogi képviselőjének címe ügyintéző: dr. Sárvári Nóra ügyvéd) által képviselt alperes neve. (alperes címe) alperes ellen ingó kiadása iránt indult perében a Fővárosi Törvényszék 2013. szeptember 19. napján meghozott 4.P.21.378/2013/6. számú ítélete ellen a felperesek részéről 8. és az alperes részéről 7. sorszámon előterjesztett fellebbezések folytán meghozta a következő

í t é l e t e t:

A Fővárosi Ítélőtábla az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatja, és a keresetet teljes egészében elutasítja. Az alperest mentesíti az elsőfokú perköltség és kereseti illeték megfizetése alól. Kötelezi az I. és II. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg az alperesnek személyenként 100.000 (százezer) forint + áfa elsőfokú perköltséget és a feljegyzett kereseti illetékből az államnak külön felhívásra ugyancsak személyenként 450.000 (négyszáz-ötvenezer) forint illetéket. Egyebekben az elsőfokú ítéletet helybenhagyja.

Kötelezi az I. és II. rendű felpereseket, hogy 15 napon belül fizessenek meg személyenként az alperesnek 50.000 (ötvenezer) forint + áfa ügyvédi munkadíjból és 400.000 (négyszázezer) forint fellebbezési illetékből álló másodfokú perköltséget. A felperesek által le nem rótt fellebbezési illetéket az állam viseli.

Az ítélet ellen fellebbezésnek nincs helye.

I n d o k o l á s

A felperesek keresete 20.711.232 forint és járulékainak megfizetésére irányult.

Kérelmüket arra alapították, hogy a jogelődjeik által megkötött öröklési szerződés alapján jogosulttá váltak az alperessel szemben az alperesnél vezetett lakossági bankszámlán elhelyezett és az örökhagyó hagyatékához tartozó pénzösszeg követelésére.

Az alperes érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte.

Állította, hogy a felperesek által követelt pénzösszeget a bankszámlaszerződéshez tartozó kedvezményezetti nyilatkozatban megjelölt személynek mint jogosultnak kifizették. A teljesítés időpontjáig a kedvezményezett személye nem változott, így a szerződésnek megfelelően járt el.

Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy 15 napon belül fizessen meg a felpereseknek személyenként 5.000.044 forint tőkét és ennek 2011. november 29-től a kifizetés napjáig járó, a késedelemmel érintett naptári félévet megelőző napon érvényes jegybanki alapkamattal megegyező mértékű késedelmi kamatát, valamint 300.000 forint perköltséget, ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A feljegyzett kereseti illetékről úgy rendelkezett, hogy az I. és II. rendű felperesek személyenként 225.000 forintot, míg az alperes 450.000 forintot köteles az államnak külön felhívásra megfizetni.

Ítéletének indokolásában idézte a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: Pp.) 206. § (1) és a 164. § (1) bekezdését, a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 529. § (1) bekezdését. Megállapította, hogy az örökhagyó és felesége, valamint az alperes között egyetlen bankszámla szerződés jött létre, amelyhez kapcsolódóan több alszámlát is megnyitottak. Így egyetértett az alperessel abban, hogy a halál esetére szóló kedvezményezetti nyilatkozat esetén az aktuális betéti alszámlán kezelt pénz nem tartozik az elhunyt hagyatékához. A Ptk. 207. § (1) bekezdésének alkalmazásával megállapította, hogy egyik számlatulajdonos esetében sem történt meg érvényesen a halál esetére szóló kedvezményezett jelölés, ezért az alperes nem volt jogosult a kifizetésre. A hagyatékátadó végzés szerint nem volt vitás, hogy az örökhagyó házastársának egyetlen örököse a férje volt, aki a bankszámlán kezelt ½ részt a törvény erejénél fogva megörökölte, míg a felperesek jogelődjeit a számlán kezelt és felesége után örökölt készpénz tekintetében tette örökössé, így nem volt az bizonyított, hogy az öröklési szerződés a bankszámlán kezelt pénznek arra az ½ részére is kiterjed, amely kezdettől fogva az örökhagyó tulajdona volt. Mindezekre tekintettel az alperes a lekötött betét felét egyenlő arányban köteles a felperesek részére megfizetni. A felperesek 2011. december 7-én szólították fel az alperest a teljesítésre, azonban a számlán elhelyezett pénz ügyleti kamatai az örökhagyó halálától (2011. július 4.) megilleti őket. A kedvezményezetti jognyilatkozattal kapcsolatos álláspontjára tekintettel a felperesek további tanúbizonyítási indítványát mellőzte.

A felperesek az ítélet elleni fellebbezésükben az elsőfokú ítélet megváltoztatását és a marasztalási összeg mindösszesen 20.711.232 forint és járulékaira történő felemelését kérték.

Állításuk szerint az elsőfokú bíróság azt helyesen állapította meg, hogy az alperes nem volt jogosult a kedvezményezettnek teljesíteni. Nem vitás tény, hogy az örökhagyó a feleségének egyetlen örököse volt, aki 2011. február 17-én öröklési szerződéssel valamennyi ingó és ingatlan vagyonára, valamint a szerződéskötés időpontjában hagyatéki eljárás tárgyát képező, feleségétől rá származó ingatlan és ingó vagyonra a felperesek jogelődjeit nevezte meg örökösévé. Helytelen az a jogi következtetés, hogy a felperesek kizárólag az elhunyt feleség tulajdonában álló pénzösszegekre szereztek jogosultságot, mert az örökhagyó valamennyi vagyonát a felperesek jogelődjeire kívánta hagyni, külön is rögzítve a bankszámlákon szereplő és a jelen per tárgyát képező összegeket. Tehát egyértelmű, hogy a felperesi jogelődöket általános örökösévé kívánta tenni. Ezt alátámasztja az is, hogy az öröklési szerződés megkötését megelőzően a jogelődök évek óta természetben tartották és gondozták az idős házaspárt, így az örökhagyó akarata csak a teljes vagyon átadására irányulhatott. Az elsőfokú bíróság a szerződő felek szerződéses akaratának feltárása érdekében nem folytatott le bizonyítást, kizárólag a kedvezményezetti jelölés és a különböző bankszámlaszámok összefüggését vizsgálta.

Az elsőfokú bíróság a Ptk. 207. § (1) bekezdésében, 205. §-ában és a Pp. 3. § (3) bekezdésében foglaltakat megsértette. A szerződő felek akarata a szerződésből egyértelműen kitűnik, így újabb eljárásra szükség nincs, de arra az esetre, ha a másodfokú bíróság ennek az értékelésnek a teljesítésére jogi lehetőséget nem lát, kérték a Pp. 252. § (3) bekezdése alapján az ítélet hatályon kívül helyezését.