BH 2023.9.222 Az elévülés nyugvását kizárólag olyan körülmény okozhatja, amely ténylegesen megakadályozta a felet a követelés érvényesítésében és a fél oldalán a követelés érvényesítésével kapcsolatban önhiba nem állapítható meg [a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (Mt.) 286. § (4) bek.; a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (Ptk.) 6:24. § (1) bek.].

A tényállás

[1] A felülvizsgálati eljárásban irányadó tényállás szerint a felek 2014 júliusában munkaviszonyt létesítettek, az alperes azonban munkáltatóként a felperes foglalkoztatását csak 2016. július 5-én jelentette be a Nemzeti Adó- és Vámhivatal felé a 2014. július 14. és 2014. július 25. napja közötti időszakra havi 106 900 forint munkabérrel. 2014. július 25-én az alperes fia, S. B. az alperes tulajdonában álló személygépkocsival balesetet okozott, amely során a felperes utasként megsérült. A baleset következtében a felperes 2014. július 25-től 2015. március 31-ig keresőképtelen volt és ezen időszakra nem részesült ellátásban.

[2] A felperes bejelentése alapján a Megyei Kormányhivatal közigazgatási eljárásban vizsgálta a felek között fennállt jogviszonyt, illetve a felperes balesete jellegét. A hatóságok a felperes foglalkoztatását szervezett munkavégzésnek, 2014. július 25-i balesetét munkabalesetnek minősítették, elrendelték annak kivizsgálását és nyilvántartásba vételét. A jogerős határozat felülvizsgálata iránt az e per alperese közigazgatási pert indított, amit a bíróság 2017. június 29-én elutasított. Az alperes ezt követően, 2017. július 12-én készítette el a felperes 2014. július 25-én bekövetkezett balesetével összefüggő munkabaleseti jegyzőkönyvet.

[3] A felperesnek az alperesnél fennállt biztosítási jogviszonyával összefüggésben 2014. július 25. napjától igényelt baleseti táppénz iránti kérelmét a Kormányhivatal a 2017. augusztus 31-én kelt határozatában az igény érvényesítésére nyitva álló egy éves határidő elmulasztása miatt elutasította.

[4] A felperes a 2014. július 25-én bekövetkezett balesetből származó kárának, illetve sérelemdíjának megfizetése iránt pert indított a járásbíróságon egyrészt e per alperesével mint az I. rendű alperessel, valamint S.B. II. rendű alperessel és a Biztosító Egyesület III. rendű alperessel szemben. A polgári perben a felperes jogi képviselővel eljárva az I. rendű alperessel szemben előterjesztett keresetétől elállt, amelyre tekintettel a járásbíróság az végzésével az e per alperese vonatkozásában a pert megszüntette.

[5] A polgári perben a felperes a 2 276 567 forint baleseti táppénznek megfelelő összegű kártérítési igényét a közlekedési balesetet okozó II. rendű alperessel, illetőleg a kötelező gépjármű felelősségbiztosítás alapján az III. rendű alperessel szemben tartotta fenn, e kereseti kérelmét azonban a járásbíróság ítéletével elutasította. Az elsőfokú ítélet elleni fellebbezés elbírálása folytán eljárt törvényszék a felperes jogi képviselője részére 2020. február 17-én kézbesített ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletének érdemi rendelkezését helybenhagyta. A jogerős ítélet indokolásában foglaltak szerint a jelen per alperese volt a felperes munkáltatója, a foglalkoztatás bejelentése a munkáltató kötelezettsége, s a felperes baleseti táppénz iránti igénye szorosan kapcsolódik a munkáltató bejelentési kötelezettségéhez. Figyelemmel arra, hogy a baleseti táppénz kifejezetten a munkaviszonyhoz kapcsolódik, a munkaviszonyból származó kötelezettség megsértéséért S. B. II. rendű és a Biztosító Egyesület III. rendű alperesek felelőssége, helytállási kötelezettsége nem állapítható meg. A járásbíróság előtt folyamatban volt perben a felperes a munkáltató mulasztásával okozati összefüggésben felmerült kárt kívánt érvényesíteni, azonban ez az igény az általános kártérítési igény körében nem volt vizsgálható.

A felperes keresete és az alperes ellenkérelme

[6] A felperes 2020. november 6-án keresetet terjesztett elő, melyben kérte, hogy a bíróság kötelezze az alperest 2 276 567 forint kártérítés mint elmaradt baleseti táppénz, valamint ezen összeg után 2015. április 1-jétől számított késedelmi kamat megfizetésére. Kereseti kérelme jogalapjaként a munka törvénykönyvéről szóló 2012. évi I. törvény (a továbbiakban: Mt.) 166. § (1) bekezdésére, 167. § (1) bekezdésére, valamint a 169. § (1) és (2) bekezdésére hivatkozott. Előadta, hogy a törvényszék ítéletének kézhezvételét követően került abba a helyzetbe, hogy elmaradt baleseti táppénz iránti igényét az alperessel szemben érvényesítse.

[7] Az alperes a kereset elutasítását kérte. Álláspontja szerint a felperesi igény elévült, mivel az elévülési időt 2017. szeptember 30-tól, azaz akkortól kell számítani, amikor a hatóság felperes baleseti táppénz iránti igényét elutasító végzése jogerőre emelkedett. Kifejtette, hogy a felperes által indított polgári per a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény (a továbbiakban: Ptk.) 6:25. § (1) bekezdés c) pontja alapján nem volt alkalmas arra, hogy a munkaviszonyból származó igény elévülését megszakítsa. Vitatta, hogy a felperes a törvényszék jogerős ítéletét követően került volna abba a helyzetbe, hogy jelen peres eljárást megindítsa. A kártérítési felelőssége azért sem állhat fenn, mert a felperes felróható magatartására vezethető vissza, hogy baleseti táppénzben nem részesült.

Az első- és a másodfokú bíróság határozata

[8] Az elsőfokú bíróság kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 2 276 567 forint kártérítést és ezen összeg után 2015. április 1-jétől járó késedelmi kamatot. Megállapította, hogy a felperes által a járásbíróság előtt indított polgári per az Mt. 286. § (4) bekezdése szerint alkalmazandó Ptk. 6:25. § (1) bekezdés c) pontja értelmében az e perben érvényesített követelés elévülését nem szakította meg, mivel a járásbíróság a pert a jelen per alperese vonatkozásában megszüntette, azaz jogerős érdemi határozatot nem hozott vele szemben.

[9] Az elsőfokú ítéletben foglaltak szerint ugyanakkor az elévülés nyugvásának a Ptk. 6:24. § (1) bekezdésében foglalt feltételei fennálltak. E körben figyelembe vette, hogy a felperes a járásbíróság előtt pert indított, melynek tárgya volt a felperes baleseti táppénz iránti igénye is. A felperes igényét - e per alperesének perből való elbocsátását követően - olyan alperesekkel szemben érvényesítette, akikkel szemben ez az igény nem volt érvényesíthető, azonban erről teljes bizonyossággal a törvényszéknek a felperes jogi képviselője részére 2020. február 17-én kézbesített ítéletéből szerzett tudomást. Az elsőfokú bíróság álláspontja szerint a felperes egészen a jogerős ítélet kézbesítéséig bízhatott abban, hogy igényérvényesítése a járásbíróság előtt indított per alpereseivel szemben eredményre vezet.

[10] Ebből következően a felperes a baleseti táppénztől való eleséséből eredő kárát 2020. február 17-ig menthető okból nem érvényesítette az alperessel szemben, így igénye 2017. június 22-től 2020. február 17-ig nyugodott. Az akadály megszűnésétől - azaz 2020. február 17-től - számítottan a Ptk. 6:24. § (2) bekezdése szerinti egy éves határidőn belül pedig a felperes megindította az alperessel szemben a pert.