EH 2004.1021 I. Sajtó-helyreigazítás útján az is kérhet személyiségvédelmet, aki vitatja, hogy a sajtó által neki tulajdonított nyilatkozatot megtette [Ptk. 79. §].

II. Interjúkészítéssel kapcsolatos sajtó-helyreigazítási perben a bizonyítékok értékelése [Pp. 3. §, 164. §, 206. §, 345. §].

Az alperes által szerkesztett képes hetilap 2003. május 9-én megjelent számának címoldalán az I. rendű felperest és a perben nem álló A. R.-t ábrázoló fényképeket az alábbi szövegkörnyezetben helyezték el: "Amiről eddig nem illett beszélni … A. R. volt élettársa, Cs. L. Tizenhárom év, küzdelmes szerelemben." Az újság 4. oldalán, az I. r. felperes fényképe felett, a 6. oldalon kezdődő újságcikkre utaló figyelemfelhívás található. Az újság 6. és 7. oldalán fényképekkel illusztrált sajtóközlemény jelent meg az I. r. felperesnek az azonos nemű A. R.-hez fűződő kapcsolatáról, e kapcsolat megszűnéséről és a felpereseknek e kapcsolatot minősítő véleményéről. Az újságcikk a felpereseket tünteti fel az információ forrásaként és egyes tényeket, véleményeket kifejezetten a felpereseknek tulajdonítva, tőlük idéz.

Az újságcikk egy színpadi műből származó idézettel kezdődik, mellyel az I. r. felperes jellemezte A. R.-hez fűződő kapcsolatát. Az idézet szerint "egy madár megszerethet egy halat, de hogyan raknak fészket?" Az újságcikk külön kiemelt, keretes részben közli az I. r. felperes édesanyjának, a II. r. felperesnek a fiáért aggódó, személyes hangvételű nyilatkozatát.

A fenti újságcikk megjelenése ellen 2003. május 6-án az I. r. felperes írásban tiltakozott az alperesnél, az alperes főszerkesztője azonban 2003. május 7-én kelt válaszlevelében - egyebek mellett - lapzártára hivatkozva, a kérelem teljesítése elől elzárkózott.

A felperesek 2003. június 20-án (a június 23-án megjelenő újság lapzártája napján) helyreigazítási kérelmet nyújtottak be az alpereshez, melyben azt állították, hogy az újságcikk nem arról tájékoztatta a közvéleményt, amiről az I. r. felperes 2003. április 29-én az alperes megbízásából vele interjút készítő újságírónak nyilatkozott. Állításuk szerint az I. r. felperes szakmai életútján kívül magánéleti kérdéseket az újságíróval nem tárgyaltak meg. A II. r. felperes azt is cáfolta, hogy vele interjú készült volna és arra hivatkozott, hogy az újságíróval kötetlen beszélgetést folytatott, amelyben nem volt szó A. R.-ról.

Az alperes a 2003. május 29-én kelt válaszlevelében a helyreigazítási kérelem teljesítését megtagadta, majd a felperesek által 2003. június l7-én előterjesztett sajtó-helyreigazítás iránti keresetnek is az elutasítását kérte. Érdemi védekezése szerint az újságcikk a felperesekkel készült interjúban elhangzottakat tartalmazta, ami sajtó-helyreigazítási perben egyébként sem vitatható. Emellett eljárási kifogást is támasztott, és a kereset elkésettségére hivatkozva a per megszüntetését kérte.

A jogerős ítélet a felperesek keresetének részben helyt adott, s az alperest - helyreigazításként - az alábbiak közzétételére kötelezte:

"Cs. L. és Cs. L.-né nem adott olyan szövegű interjút, ami a hetilap 2003. május 9-ei számának 6. és 7. oldalán megjelent. Az újságíró kérésére Cs. L. a szakmai életútjáról adott interjút. A leközölt interjú nem Cs. L. nyilatkozata. Az interjú során jelen nem lévő, ám a cikkben többször említett személy neve az interjú során semmilyen módon és formában nem hangzott el. Cs. L.-néval interjú nem készült. Róla egy kötetlen beszélgetés alapján jelent meg a keretes írás, amelyben a tőle idézett mondatok közül a második, a harmadik és az ötödik mondat második fele nem hangzott el." A keresetet ezt meghaladóan elutasította és az alperes kiadóját a felperesek eljárási költségének megfizetésére kötelezte.

A jogerős ítélet indokolása szerint sajtó-helyreigazítási per tárgya lehet annak vizsgálata is, hogy a sajtóközlemény a valóságnak megfelelően tükrözi-e egy interjú tartalmát. Miután a felperesek határidőben érkezett keresetükben vitatták, hogy az I. r. felperesnek A. R.-hez fűződő kapcsolatáról az interjúkészítés során szó esett, az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperesek valóban az újságcikkben megjelenteket közölték az újságíróval. Az újságíró és a fényképész tanúvallomásait az eljárt bíróságok nem találták meggyőző bizonyítéknak az újságban megjelentekkel kapcsolatban, és a magánszférát érintő témára tekintettel különös jelentőséget tulajdonítottak annak, hogy az újságíró a beszélgetés tartalmát hangszalagon nem rögzítette és, bár készített jegyzeteket, azt az interjúalannyal nem íratta alá. Az I. r. felperes személyes nyilatkozatából is csak azt a következtetést vonta le a jogerős ítélet, hogy az újságíró szerette volna magánéleti kérdésekre is terelni a beszélgetést, nem találta bizonyítottnak azonban, hogy ehhez az I. r. felperes hozzájárult. A jogerős ítélet szerint az újságcikkben ismertetett tényekről az újságíró más személyektől is értesülhetett, ezért (függetlenül a közölt tények valóságtartalmától) nem bizonyított, hogy azokat az I. r. felperes hozta az újság tudomására.

A jogerős ítélet ellen, annak hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása érdekében az alperes élt felülvizsgálati kérelemmel. Állította, hogy az elsőfokú bíróság az anyagi és eljárásjogi szabályokat megsértve, téves jogértelmezés eredményeként hozott marasztaló ítéletet. A Ptk. 79. § (1) bekezdésének alkalmazhatósága körében elvi jelentőségű jogkérdésként jelölte meg, hogy lehet-e sajtó-helyreigazítási per tárgya az újságírónak adott nyilatkozat tartalma anélkül, hogy egyébként a felperesek az újságban közölt tények valóságát vitatnák. Az eljárásjogot érintő elvi kérdésként vetette fel, hogy a lapzárta napján érkezett helyreigazítási kérelemmel kapcsolatban a sajtó közlési kötelezettsége a lapzárta után közvetlenül megjelenő vagy az azt követően kiadott lapszámra vonatkozik-e. Előző esetben ugyanis a felperesek a keresetindítási határidőt elmulasztották. További elvi kérdésként vetette fel, hogy interjúkészítéssel kapcsolatos sajtó-helyreigazítási perben a valóság bizonyítására milyen eszközök szolgálhatnak, és azokat hogyan kell értékelni.

A felperesek ellenkérelmükben a jogerős ítélet hatályában való fenntartását kérték.

A jogorvoslati kérelem alapján a Legfelsőbb Bíróság megállapította, hogy a jogerős ítélet jogszabálysértő, és a határozattal kapcsolatban olyan elvi jelentőségű jogkérdés merült fel, amely a joggyakorlat egysége érdekében indokolttá tette a felülvizsgálatát, mivel arra vonatkozóan a Legfelsőbb Bíróság még nem hozott - a határozatainak Hivatalos Gyűjteményében közzétett - döntést [Pp. 270. § (2) bekezdés ba) pont].

A perben elvi jelentőségű jogkérdést jelentett, hogy sajtó-helyreigazítás útján kérhet-e személyiségvédelmet az, aki vitatja, hogy a sajtó által neki tulajdonított nyilatkozatot megtette. További jogértelmezést igénylő kérdés volt, hogy interjúkészítéssel összefüggő sajtó-helyreigazítási perben a bizonyítékok miként értékelendők.

A Ptk. 79. § (1) bekezdése értelmében sajtó-helyreigazítást az kérhet, akiről napilap, folyóirat stb. valótlan tényt közöl vagy híresztel, illetőleg való tényeket hamis színben tüntet fel.

A "tény" kifejezés általánosságban valaminek a megtörténtét, valamely cselekedetnek a megtételét, elkövetését jelenti.

Annak közlése tehát, hogy valaki a sajtó számára egy adott tárgykörben nyilatkozatot adott, a Ptk. 79. § alkalmazása körében tényállítás, amely - valótlansága esetén - sajtó-helyreigazítást alapoz meg.

A sajtó részére adott nyilatkozat lényeges értelmének megváltoztatása esetén is a bírói gyakorlat a sajtó-helyreigazítást tekinti igénybe vehető jogvédelmi eszköznek (BH 1983/152. sz.).

A perben érintett sajtóközlemény az I. r. felperes A. R.-hez fűződő kapcsolatáról, annak megszűnéséről, és a felpereseknek e kapcsolatot minősítő véleményéről szól. Az újságcikk egésze a felpereseket tünteti fel az információ forrásaként és egyes tényeket, véleményeket kifejezetten a felpereseknek tulajdonítva, tőlük idéz.

A felperesek keresetükben alapvetően azt vitatták, hogy az újságcikk szereplőinek magánszféráját érintő nyilatkozatot adtak az alperes részére. Helyreigazítási kérelmüknek is lényegében ez volt a ténybeli alapja és tartalma. A felperesek keresetlevele megfelelt a Pp. 121. § szerinti törvényi követelményeknek.

Az érdemi tárgyalást kizáró, a per megszüntetésére alapul szolgáló késedelmes perindítás sem állapítható meg, mert ahogy azt a jogerős ítélet helyesen tartalmazza, a lapzárta napján benyújtott helyreigazítási kérelemmel kapcsolatos közlési kötelezettség nem a lapzárta után közvetlenül megjelenő lapszámra vonatkozik (BH 1991/390. sz.). A felperesek helyreigazítási kérelmével kapcsolatos közlési kötelezettség és a keresetindítási határidő kezdete a 2003. június 30-ai lapszámhoz kapcsolódik. Ehhez képest pedig a felperesek a keresetindítási határidőt nem mulasztották el.

Az alperes ezért a felülvizsgálati kérelmében alaptalanul vitatta az adott ügyben a sajtó-helyreigazítási kereset előterjeszthetőségét, és az érdemi tárgyalást megalapozó törvényi feltételek fennálltát.

A sajtóban közölt tények valóságát a sajtó köteles bizonyítani [Pp. 342. § (2) bekezdés, 345. § (2) bekezdés]. A perben tehát az alperest terhelte annak bizonyítása, hogy a felperesek tettek olyan tartalmú nyilatkozatokat, amelyeket az újságcikk nekik tulajdonított.

Az általános szabályok szerint ugyanakkor a felpereseket terhelte annak bizonyítása, hogy az újságcikkben foglaltakkal szemben más tárgykörben adtak interjút az alperes részére [Pp. 164. § (1) bekezdése].

Az interjú fogalma azt jelenti, hogy az újságíró abból a célból beszélget valakivel, hogy a beszélgetést a nyilvánosság elé tárja. Az interjú tehát bizalmi viszonyt feltételez az újságíró és a nyilatkozó között, különösen akkor, ha a nyilatkozó nem igényli a beszélgetés hangszalagon való rögzítését, illetve az újságíró feljegyzéseinek részéről való ellenjegyzését. Ezért a beszélgetés ily módon való rögzítésének hiánya önmagában nem fosztja meg a sajtót attól, hogy a nyilvánosságra hozott interjú utóbb vitatott tartalmát egyéb módon bizonyítsa. A bizonyítási teher speciális szabályaitól függetlenül ugyanis sajtó-helyreigazítási perben is irányadó a Pp. 3. § (5) bekezdésének az a rendelkezése, mely szerint a bíróság polgári perben alakszerű bizonyítási szabályokhoz, a bizonyítás meghatározott módjához vagy meghatározott bizonyítási eszközök alkalmazásához nincs kötve, szabadon felhasználhatja a felek előadásait, valamint felhasználhat minden egyéb bizonyítékot, amely a tényállás felderítésére alkalmas. Az ily módon feltárt bizonyítékokat pedig a bíróság a tényállás megállapítása érdekében a maguk összességében értékeli és meggyőződése szerint bírálja el [Pp. 206. § (1) bek.].

A perben nem volt vitatott tény, hogy 2003. április 29-én, előzetes megbeszélés alapján az újságíró azért kereste fel lakásán az I. r. felperest, hogy vele interjút készítsen a hetilap részére. Ez a hetilap köztudomásúan a társasági élet eseményeivel, a közélet szereplőinek magánéletével, különösen a párkapcsolataival foglalkozik. A tanúként kihallgatott újságíró és a helyszínen fényképeket készítő személy egybehangzóan vallotta, hogy az újság irányultságának megfelelően az I. r. felperessel is az volt az interjúkészítés célja, hogy A. R.-hez fűződő kapcsolatáról nyilatkozzon. A II. r. felperest pedig a családi fényképalbum bemutatása miatt hívták meg az I. r. felperes lakásába. A tanúk a lakás bútorozatlanságát észlelve, azt a magyarázatot kapták a felperesektől, hogy A. R. elköltözött a lakásból. Az I. r. felperes pedig - általa is elismerten - egy színpadi mű olyan részletét idézte az újságírónak, amely gondolati tartalmával jól jellemezte azt az élethelyzetet, az I. r. felperesnek A. R.-rel megszakadt kapcsolatát, melyről az újság beszámolt. Az az idézet ugyanis, hogy "egy madár megszerethet egy halat, de hogyan raknak együtt fészket" az adott esetben más gondolati összefüggés kifejezésére nem szolgálhatott. Ilyet az I. r. felperes nem bizonyított. Ugyanígy nem bizonyították a felperesek, hogy a nyilatkozataik az I. r. felperes szakmai életútjára vonatkoztak. Az újságíró és a fényképész ugyanakkor életszerűen számolt be arról, hogy a II. r. felperes, mint szülő milyen aggodalmakat illetve reményeket fogalmazott meg az I. r. felperes magánéletével kapcsolatban. Az interjú tartalmi körét alátámasztják az újságíró helyszínen készült - az egyidejűség és a spontaneitás jellegzetes vonásait viselő - jegyzetei is. Az a körülmény, hogy az I. r. felperes a jegyzetelés tényét elismerte, csak a papír kockázottságát vitatta, nem alkalmas annak cáfolatára, hogy az újságíró iratokhoz csatolt jegyzetei a helyszínen, a valóságnak megfelelő tartalommal készültek. A felperesek által adott nyilatkozat tartalmát illetően mérlegelendő tény az is, hogy amikor az I. r. felperes az újságcikk megjelenése ellen az alpereshez intézett levelében tiltakozott, nem hivatkozott arra, hogy az elkészült interjú tartalma nem felel meg az általa adott nyilatkozatnak.

A kifejtettekből következően az alperes jogorvoslati kérelmében megalapozottan sérelmezi a bizonyítékok kirívóan okszerűtlen mérlegelését, azt a körülményt, hogy egyes bizonyítékok, így a hangfelvétel elkészültének hiányát a jogerős ítélet kizárólag az alperes terhére értékelte, és ahhoz a bizonyítatlanság jogkövetkezményét fűzte. Az újságíró és a fényképész tanúvallomása, az újságíró jegyzetei, a felpereseknek az interjúkészítéssel kapcsolatos eseményeket felidéző előadása és nem utolsósorban a perbeli újság profilja együttesen, egymást kiegészítve és erősítve nem hagynak kétséget afelől, hogy az interjúkészítés kizárólagos célja volt az I. r. felperesnek A. R.-hez fűződő kapcsolatának feltárása. A felperesek bizonyítottan ebben a tárgykörben nyilatkoztak. Ezzel kapcsolatban az újságcikk nem tartalmaz valótlan tényközlést. Ezzel szemben a felperesek semmivel sem bizonyították, hogy az interjúkészítés kizárólag az I. r. felperes szakmai életútjára korlátozódott.

A felperesek egyéb kérdésekben helyreigazítást nem kértek. Az a tény pedig, hogy az alperes az újságcikket az I. r. felperes tiltakozása ellenére megjelentette, a sajtó-helyreigazítási per keretében nem volt értékelhető.

Mindezek alapján a jogerős ítélet a Pp. 164. § (l) bekezdésébe, 206. § (1) bekezdésébe, valamint a Pp. 342. § (2) bek. és 345. § (2) bekezdésébe ütköző módon adott helyt - részben - a felperesek keresetének. Ezért azt a Legfelsőbb Bíróság a Pp. 275. § (4) bekezdése alapján hatályon kívül helyezte, az elsőfokú ítéletet a Pp. 253. § (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és a felperesek keresetét teljes egészében elutasította. (Legf. Bír. Pfv. IV. 20.177/2004. sz.)