BH 2014.1.9 I. Vádelejtés a vádlónak az erre vonatkozó kifejezett nyilatkozata, amelyet az ügyész indokolni is köteles. Annak perbeszédbeli indítványozása az ügyész részéről, hogy valamely vád tárgyává tett cselekmény miatt felmentés indokolt, vádelejtésnek nem minősül, az eljáró bíróságot ez az indítvány nem köti, és nem zárja ki, hogy a bíróság erre nézve bűnösséget állapítson meg [Be. 2. § (3) bek., 311. § (1) bek.].

II. A költségvetési csalás bűntette megállapításának nem feltétele a terhelt bűnösségének számvitel rendjének megsértésében való kimondása [1978. évi IV. tv. 310. § (1) bek. a) pont].

Az első fokon eljárt bíróság a 2011. december 6. napján meghozott ítéletével a II. r. terheltet bűnösnek mondta ki az 1978. évi IV. törvény (a továbbiakban: régi Btk.) 290. § (1) bekezdés b) és d) pontja szerinti, társtettesként elkövetett csődbűntettben, valamint a régi Btk. 318. § (1) bekezdésébe ütköző és a (6) bekezdés a) pontja szerint minősülő folytatólagosan elkövetett csalás bűntettében. Ezért halmazati büntetésül két évi börtönbüntetésre és 500 000 forint pénzmellékbüntetésre ítélte; a szabadságvesztés végrehajtását két évi próbaidőre felfüggesztette, és a terheltet előzetes mentesítésben részesítette; ezen túl a terheltet a 2 rb. adócsalás bűntettének vádja alól felmentette.

A bejelentett fellebbezések alapján másodfokon eljáró törvényszék a 2012. június 29. napján meghozott ítéletével a II. r. terhelt tekintetében az elsőfokú ítéletet megváltoztatta; a terhelt vagyon elleni cselekményeit a régi Btk. 310. § (1) bekezdés a) pontjába ütköző és a (4) bekezdés a) pontja szerint minősülő költségvetési csalás bűntettének minősítette, a szabadságvesztés és a felfüggesztés próbaidejét egy évre enyhítette, a pénzmellékbüntetést ötven napi tétel pénzbüntetésként tekintette kiszabottnak azzal, hogy egy napi tétel összege 2500 forint; egyebekben helybenhagyta azt.

A jogerős bírósági határozatok ellen a II. r. terhelt és védője a Be. 416. § (1) bekezdés b) és c) pontjára alapozva felülvizsgálati indítványt terjesztett elő.

Indítványuk lényege szerint az eljárt bíróságok nem vizsgálták a felszámoló szerepét abban, hogy a hitelezői igények kielégítése túlnyomó részben meghiúsult; a bíróság nem vont be szakértőt annak megállapítása érdekében, hogy a felszámoló ezzel kapcsolatos adatai helytállóak-e, a hitelezői követelések kielégítésére lehetőség volt-e, amennyiben nem, ténylegesen milyen mértékben kerülhetett volna erre sor, és ez a mérték megfelelt-e a felszámoló kimutatásának. Mindezek hiányában álláspontjuk szerint nem volt kétséget kizáróan bizonyított az, hogy a hitelezői igények meghiúsulása és a terhelti magatartás között okozati összefüggés állt volna fenn.

Az indítvány szerint az eljárt bíróságok túlterjeszkedve a vádon olyan cselekmények miatt is megállapították a II. r. terhelt bűnösségét, amelyeket az ügyész végindítványában "kizárt a vádból".

Sérelmezték azt is, hogy bár a Btk. 51. § (2) bekezdése szerint felfüggesztett szabadságvesztés mellett csak akkor van helye pénzbüntetés kiszabásának, ha a bűncselekményt az elkövető haszonszerzés céljából követte el, a másodfokú bíróság annak ellenére, hogy ilyen megállapítást az ítéleti tényállás nem tartalmaz, törvénysértő módon pénzbüntetést is kiszabott a terhelttel szemben.

Végül arra hivatkoztak, hogy miután a II. r. terhelttel szemben a számvitel rendjének megsértése miatt emelt vádat az ügyész elejtette, nem lehetett volna a bűnösségét a költségvetési csalásban megállapítani, miután a számviteli rend megsértése nélkül ez a bűncselekmény nem követhető el.

Indítványuk a megtámadott ítéletek "megsemmisítésére és megváltoztatására", másodsorban pedig a büntetés enyhítésére irányult.

A Legfőbb Ügyészség a felülvizsgálati indítványt részben kizártnak, részben alaptalannak találta.

Megítélése szerint akkor, amikor az indítványozók arra hivatkoztak, hogy a bíróságok nem vizsgálták a felszámoló mulasztásait, és így nem volt megállapítható a hitelezői igények kielégítésének meghiúsulása, illetve ezen következmény és a terhelti magatartás közötti okozati összefüggés, a törvényi tilalom ellenére a tényállást támadták, így az indítvány ezen része alapján a felülvizsgálat kizárt.

Az indítványban a vádon történt túlterjeszkedés kapcsán kifejtettek pedig álláspontja szerint megalapozatlanok. Az ügyész perbeszédében módosította a vádiratban írtakat, azonban nem ejtette el a vádat egyik vádpontban sem, csupán a vádirat történeti tényállásában rögzített tények közül mellőzte azt, ami szerint az üzemeltetési szerződések hátrányosan érintették az R. Rt. működőképességét. Emellett indítványozta a terhelt felmentését a 2 rb. adócsalási cselekmény vádja alól, azonban ez sem tekinthető vádelejtésnek.

Nem találta helytállónak az indítványozók azon hivatkozását sem, hogy nem volt törvényes alapja a terhelttel szemben a pénzbüntetés kiszabásának, miután az elsőfokú bíróság a pénzmellékbüntetés kapcsán alkalmazott jogszabály felhívásakor egyértelművé tette, hogy azt a haszonszerzési cél miatt szabta ki, és a másodfokú bíróság is erre volt tekintettel, amikor a határozatának meghozatalakor hatályos törvényt alkalmazva ilyen okból szabott ki pénzbüntetést.

A másodfokú minősítést törvényesnek és így ugyancsak alaptalannak találta az indítványban a másodfokú bíróság által költségvetési csalásként értékelt cselekmény kapcsán kifejtetteket.

Mindezekre figyelemmel a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.

A terhelt és védője az ügyészi indítványra tett észrevételeikben, majd az észrevételek kiegészítésében lényegében - az indítványban kifejtetteket részben megismételve - az APEH eljárásának jogellenességére utalva, a nyomozás, a vád és a bíróság előtti bizonyítási eljárás hiányosságait hangsúlyozva, a bíróság által értékelt bizonyítékok bizonyító erejét kétségbe vonva a bírósági ítéletek megalapozottságát vitatták.

A Kúria nyilvános ülésén a védő a felülvizsgálati indítványban foglaltakat fenntartotta. Kiemelte annak fontosságát, hogy a hitelező kielégítésének meghiúsulása ténylegesen nem állapítható meg, mivel a mai napig nem zárták le a felszámolási eljárást. Az eljárt bíróságok ugyanakkor ezzel kapcsolatban számtalan körülményt nem értékeltek, így azt sem, hogy a hiteleket jelzálogjog biztosítja, amely akkor is fennmarad, ha már nem az R. Rt. az érintett ingatlanok tulajdonosa. A T. vállalat jogutódja a T. K. Kft. pedig jelenleg is létező cég, mely által továbbra is biztosított a hitelezők kielégítése. Fenntartotta az indítványának azon részét is, mely szerint törvénysértően került sor a pénzbüntetés kiszabására. A költségvetési csalás kapcsán pedig a terhelt javára kell értékelni, hogy a korábbi felszámoló sikeresen támadta az APEH határozatát, és ezért új eljárást kellett az adóhatóságnak lefolytatnia. Ismételten felhívta a figyelmet a felszámoló által megvalósított mulasztásokra. Egyebekben az indítványban foglaltakat fenntartotta.

A legfőbb ügyész képviselője felszólalásában az írásbeli indítványban foglaltakat változatlan tartalommal tartotta fenn. Álláspontja szerint a felülvizsgálati indítvány túlnyomó része a bizonyítékok mérlegelését és ezen keresztül a tényállást támadta, amely a felülvizsgálatban kizárt. Kitért arra is, hogy a törvényes vád hiányára vonatkozó indítvány alaptalan, az alapeljárásban az ügyész egyetlen tényállás vonatkozásában sem mellőzte a vádat, csupán felmentésre tett indítványt, ez azonban a bíróságot nem köti, és az elsőfokú bíróság pontosan megjelölte, hogy melyek voltak a felmentési indítvánnyal érintett tényállási részek. A minősítést és a pénzbüntetés kiszabását törvényesnek tartva utalt arra, hogy a rendszeres haszonszerzésre törekvés a tényállásból kiolvasható volt. Ezért a megtámadott határozatok hatályban tartására tett indítványt.