EH 1999.6 A közösség elleni izgatás bűntette megvalósulásához nem szükséges az egyenes szándék; a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet keltésére objektíve alkalmasak [Btk. 269. §, 13. §].

Az elsőfokú bíróság a terhelt bűnösségét közösség elleni izgatás bűntettében állapította meg, és ezért őt 1 évi - végrehajtásában 3 évi próbaidőre felfüggesztett - börtönbüntetésre ítélte.

A tényállás szerint a terhelt pártot alapított, amelyet nyilvántartásba vettek. A párt a hungarista mozgalom feltámasztására, valamint Szálasi Ferenc ideológiájának az ápolására és terjesztésére jött létre. Nem titkoltan idegengyűlölő, antiszemita elveket és ideológiát vallott és hirdetett részben zártkörű rendezvényeken, részben pedig a nyilvános helyeken, közterületeken rendezett ünnepségeken. Mindennek következtében a bíróság a pártot feloszlatta, és elrendelte a nyilvántartásból való törlését.

A terhelt ezt követően többekkel létrehozta a "Hungarista Mozgalom" elnevezésű szervezetet, amely nyíltan fasiszta ideológiát hirdetett, példaképül megjelölve Szálasi Ferencet. Ennek megfelelően jelképrendszerük összeállítása is ezeknek a hagyományoknak felelt meg. E szervezet bejegyzését azonban a bíróság jogerős végzésével megtagadta.

A terhelt azonban még ezt megelőzően, létrehozta a Magyar Népjóléti Szövetséget, amelyet viszont a bíróság nyilvántartásba vett.

A Magyar Népjóléti Szövetség rendszeresen tartott gyűléseket és nemzeti ünnepek alkalmával nyilvános, köztéri megemlékezéseket, amelyeken a tagok egy része a korábbi Nyilaskeresztes Párt egyenruhájához hasonló fekete katonai formaruhában, hétszer vágott Árpád-sávos zászlókkal, illetve karszalagokkal jelent meg.

A terhelt az 1956-os forradalom és szabadságharc 40. évfordulója alkalmából ünnepi nagygyűlést szervezett október 23-án 15 órára Budapesten a Szabadság térre, amelyre az ünnepi beszédét már előzetesen megírta.

A beszédében a politikai élet közszereplőit olyan "cionista gazembereknek" jellemezte, "akik kifosztják az országot és akiktől feltétlenül meg kell szabadulni, akiket ki kell söpörni a hatalomból". Intézkedéseket sürgetett annak érdekében, hogy a zsidókat távolítsák el a gazdasági, a politikai és a kulturális élet vezető pozícióiból, esetleg az országból.

Az elsőfokú ítélet ellen az ügyész a büntetés súlyosbítása végett, míg a vádlott és a védő bűncselekmény hiányában történő felmentés érdekében jelentett be perorvoslatot.

A legfőbb ügyész az ügyészi fellebbezést fenntartotta. A cselekmény jogi minősítésének indokolásával kapcsolatosan sérelmezte, hogy az eljárt bíróság a terhelt beszédét tévesen - nem mint egységes egészet - elemezte, hanem azt részekre bontotta.

A védő felszólalásában arra hivatkozott, hogy a terhelt szónoki beszédében a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának alkotmányos kereteit nem lépte túl, ezért bűncselekményt nem követett el.

A terhelt is arra utalt, hogy mint politikus, beszédében csupán véleményt nyilvánított egy-két nem kívánt jelenségről. Következésképpen bűncselekményt nem valósított meg, annál kevésbé, mert bizonyítottan - a beszéd ideje alatt, illetve annak hatására - semmiféle ellenséges megnyilvánulásra nem került sor.

A fellebbezések a kifejtettek miatt nem alaposak.

A Legfelsőbb Bíróság a fellebbezés elbírálása során megállapította, hogy az elsőfokú bíróság a büntetőeljárás szabályainak megfelelően megtartott tárgyaláson az ügy helyes ténybeli és jogi megítéléséhez szükséges bizonyítékokat hiánytalanul felderítette, majd a - gyakorlatilag egybehangzó tartalmú - bizonyítékokkal összhangban logikai hibáktól mentes tényállást állapított meg.

A vád tárgya és az ítéleti tényállás alapja a terheltnek az 1956-os forradalom és szabadságharc évfordulója alkalmából Budapesten a Szabadság téren - elhangzott beszéde volt, illetve annak a vádiratban kiemelt és az ügyész által a tárgyaláson kiegészített részei.

Az elsőfokú bíróság - egyébként helyesen - a kiemelt részleteket nem a szövegkörnyezetükből kiragadva vizsgálta, hanem a beszéd teljes terjedelmét elemző értékelés alá vette, mert annak, mint a bizonyítás anyagának a cselekmény jogi értékelése szempontjából jelentősége van.

A megalapozottnak elfogadott tényállás alapján okszerű a bűnösségre vont következtetés, a cselekmény jogi minősítése pedig törvényes.

Az elsőfokú bíróság téves álláspontot foglalt el, amikor - a cselekmény jogi értékelése körében - a bűncselekmény alapjául szolgáló beszédet három részre osztotta aszerint, hogy a szóban levő részek csupán sértőek vagy lealacsonyítóak, illetőleg gyűlölet keltésére, végül gyűlöletre uszításra alkalmas kijelentéseket tartalmaznak; a végeredményt illetően azonban helyes következtetésre jutott.

A beszédet egységes egészként kell vizsgálni, és az értékelés eredményeként kell állást foglalni abban a kérdésben, hogy azzal a terhelt bűncselekményt valósított-e meg vagy sem. Az adott esetben tartalmát tekintve is előre kialakított, gondosan felépített, zömében írásba foglalt szónoki beszédről van szó, amelyben kétségkívül elhangzanak a magyarországi zsidóságot sértő, lealacsonyító kijelentések, végül - a beszéd hatását fokozandó - olyan felszólítások, amelyek már a szólás- és véleménynyilvánítás szabadságának a kereteit túllépve, bűncselekmény megállapítására alkalmasak.

A Btk. 269. §-ában meghatározott közösség elleni izgatás elkövetési magatartása a gyűlöletre uszítás, illetőleg a gyűlölet keltésére alkalmas egyéb cselekmény kifejtése.

Az eljárt bíróságnak mindenekelőtt abban kellett döntenie, hol húzódik meg az a határ, amely a közösség elleni izgatást elhatárolja a véleménynyilvánítás szabadságának az alkotmányos jogától. Nélkülözhetetlen ez annak a megállapítása végett, hogy a beszédben sérelmezett kitételek alkalmasak-e gyűlöletre uszításra vagy csupán sértő, gyalázkodó jellegűek, amelyek a véleményformálás kategóriájába tartoznak.

Az e körben való vizsgálódás során helyesen mutatott rá az elsőfokú bíróság, hogy a szólás- és véleménynyilvánítás szabadsága, annak jogi eszközökkel való biztosítása minden demokratikus társadalom egyik igen lényeges alappillére, amely a magyar jogalkotásban is - a nemzetközi jogi normákra tekintettel, s azokkal összhangban - megfogalmazásra került.

Abban a kérdésben, hogy meddig terjed a vélemény nyilvánításának szabadsága, az Alkotmánybíróság már állást foglalt. Nincs demokratikus társadalom pluralizmus, tolerancia, nyíltság nélkül; a véleménynyilvánítás szabadsága a demokratikus társadalom egyik alapköve, fejlődésének egyik feltétele. E szabadság az olyan gondolatokat, információkat, elveket és nézeteket is megilleti, amelyek sértőek, meghökkentőek vagy aggodalmat keltenek [36/1994. (VI. 24.) AB határozat].

Az Alkotmánybíróság a 30/1992. (V. 26.) AB határozatában elvi éllel állást foglalt abban a kérdésben is, hogy a véleménynyilvánítás szabadsága mellett szűk körben ugyan, de végső eszközként feltétlenül szükséges és indokolt a büntetőjogi beavatkozás, ha a megsértett jogi tárgy védelme már más módon nem biztosítható.

Ezek előrebocsátása után vizsgálni kellett a gyűlöletre uszítást mint büntetőjogi fogalmat, melynek tartalmát az ítélkezési gyakorlat már kialakította.

Az uszításhoz - mint intoleráns magatartást kifejező fogalomhoz - köznyelvi értelemben is érzékelhető erkölcsi rosszallás tapad. Az uszító ugyanis a kialakult köznyugalmat zavarja meg, másokat valami vagy valaki(k) ellen irányuló dühödt indulatra sarkall. Aki uszít, nem az értelemhez szól, hanem a primer ösztönöket célozza meg, mások érzelmi világára kíván hatni a szenvedélyek felkorbácsolása révén, számolva azzal, hogy a felszított, ellenséges indulatok kitörhetnek, és fékezhetetlenné válhatnak.

A gyűlölet - szemben a tevékenységben megnyilvánuló uszítással - olyan negatív, erős ellenszenvet magába sűrítő érzelem, amely nélkülözi a józan megfontolást, és a tények, érvek ütköztetése, tárgyilagos mérlegelésére képtelenül izzó indulati, érzelmi töltéssel fordul tárgyával szembe. Aki tehát nagy nyilvánosság előtt az emberek egyes csoportjai ellen gyűlöletre uszít, nem pusztán az ellenérzéseit, kedvezőtlen vagy sértő nézeteit, netán aggodalmat keltő gondolatait osztja meg hangulatkeltő módon másokkal, hanem olyan feszültséget gerjesztő, lázongó magatartást tanúsít, amely alkalmas arra, hogy az emberek nagyobb tömegében a szenvedélyeket oly mértékben szítsa fel, amely gyűlölet kiváltására és ezzel a társadalmi rend és béke, a harmonikus és toleráns emberi kapcsolatok megzavarásához vezethet.

A Btk. 269. §-a nem egyszerűen a gyűlöletkeltést, a gyűlölet felébresztését rendeli büntetni, hanem ennél többet: a gyűlöletre uszítást, amely - túl azon, hogy durva visszaélés a véleménynyilvánítás szabadságával - nem más, mint az erőszak érzelmi előkészítése.

Itt mutat rá a Legfelsőbb Bíróság arra - amit az ugyanezen terhelt korábbi ügyében benyújtott felülvizsgálati indítvány kapcsán hozott korábbi határozatában a Legfelsőbb Bíróság már kifejtett - a közösség elleni izgatás veszélyeztető - a köznyugalmat, a társadalmi békét veszélyeztető - bűncselekmény, amelynek törvényi tényállása célzatot (egyenes szándékot) nem követel meg. Ennélfogva a cselekmény megvalósulásához elegendő, hogy az elkövető tudatában legyen annak: a nagyobb nyilvánosság előtt tett kijelentései a gyűlölet szítására alkalmasak, amely magában foglalja annak a felismerését is, hogy a felhevített gyűlölet szélsőséges aktivitásba (pl. kirekesztő, jogfosztó magatartásba, végső esetben erőszakos cselekménybe) mehet át.

A fentiek tükrében megvizsgálva a terhelt magatartását, helyes álláspontot foglalt el az elsőfokú bíróság, amikor a bűnösséget megállapította, és a cselekményt közösség elleni izgatás bűntettének minősítette. A terhelt az ítéleti tényállás alapjául szolgált beszédében nemcsak a véleményét nyilvánította ki - melynek során kétségkívül gyalázkodó, lealacsonyító, sőt gyűlölet keltésére is alkalmas kijelentéseket tett a zsidóságra -, hanem többes szám első személyben számos olyan tartalmú felszólítást is intézett a jelenlevőkhöz, amely végső soron a magyarországi zsidósággal szembeni jogfosztó magatartásra hívott fel.

Továbbmenően gyűlöletre uszított a terhelt akkor is, amikor - a mintegy 150-200 ember előtt elhangzott beszédében - olyan követeléseket hangoztatott az itt élő zsidósággal szemben, hogy "takarodjanak ki a mi országunkból", "rugdossuk ki őket minden hivatalból".

A terhelt tudatában volt annak, hogy a nagyobb nyilvánosság előtt elhangzott szónoki beszéd tartalma gyűölet szítására alkalmas; felismerte azt is, hogy a felszított gyűlölet szélsőséges aktivitásba, kirekesztő, jogfosztó magatartásba mehet át, sőt ezt az eredményt kívánva - egyenes szándékkal - cselekedett.

Rámutat a Legfelsőbb Bíróság a továbbiakban, hogy a fenti eszmeiséget sugallja a terhelt által létrehozott Magyar Népjóléti Szövetség szimbólumrendszere is, amely a vörös mezőben, fehér alapon tízágú fekete fogaskereket ábrázoló karszalag használatában, a nyilas egyenruhához hasonló fekete formaruha viseletében és a "Kitartás testvérek!" köszöntésben nyilvánul meg.

Részben téves az elsőfokú bíróságnak a törvényhelyre hivatkozása, eszerint ugyanis a bíróság a Btk. 269. §-a b) pontjának I. és II. fordulatába ütköző közösség elleni izgatás bűntettének minősítette a terhelt magatartását. Helyesen a bűncselekmény a Btk. 269. §-a b) pontjának I. fordulata szerint minősül, melyet a terhelt gyűlöletre uszítással követett el.

A büntetés kiszabásának a kérdését megvizsgálva a Legfelsőbb Bíróság mellőzte a büntetést súlyosbító tényezők közül annak megállapítását, hogy a terhelt a cselekményét ugyanilyen bűncselekmény miatt vele szemben indult eljárás hatálya alatt valósította meg. A korábbi eljárás a terhelt felmentésével végződött, mivel a vád tárgyává tett magatartás nem bűncselekmény. Ezért ezt a körülményt nem lehet büntetést növelő tényezőként értékelni. A továbbiakban a büntetés kiszabásával kapcsolatban a Legfelsőbb Bíróság még a következőkre kíván rámutatni.

A Btk.-nak az 1989. évi XXV. törvény 14. és 15. §-ával, illetőleg az 1996. évi XVII. törvény 5. §-ával újraszövegezett 268. és 269. §-ait módosító rendelkezésekhez fűzött indokolásából egyértelműen kitűnik, hogy a törvényi tényállásban szereplő "izgatás"-nak "uszítás"-ra való felcserélése tudatos meggondoláson, nevezetesen annak felismerésén alapult, hogy a bírálat és véleménynyilvánítás szabadsága szükségtelenül és aránytalanul nem korlátozható. Éppen ennek a törekvésnek a jegyében emelte ki a törvény az izgatást az állam elleni cselekmények közül és - újrafogalmazva a törvényi tényállást, és szűkítve a büntetőjogi felelősség körét - azt a köznyugalom elleni bűncselekmények sorában helyezte el.

A Btk. 269. §-ában meghatározott bűncselekmény alapvetően tehát nem politikai, hanem köztörvényes bűncselekmény; ami pedig az alkalmazható joghátrányt illeti, az említett bűntett elkövetőjét három évig terjedő szabadságvesztés kiszabásával fenyegeti a törvény.

Mindezek előrebocsátása után - tekintettel a terhelt büntetlen előéletére is - a Legfelsőbb Bíróság úgy találta, az elsőfokú bíróság által kiszabott szabadságvesztés mértéke kellően igazodik a cselekmény tárgyi súlyához és a terhelt bűnösségének fokához. Nem tévedett az elsőfokú bíróság akkor sem, amikor a büntetés végrehajtását háromévi próbaidőre felfüggesztette. Az adott esetben a büntetés célja végrehajtásra kerülő szabadságvesztés alkalmazása nélkül is elérhető. Az elsőfokú bíróság által ezzel kapcsolatban kifejtett indokok mindenben helytállóak.

Miután a Legfelsőbb Bíróság sem az ügyészi, sem a védelmi perorvoslatokat nem találta alaposnak, az elsőfokú bíróság ítéletét - annak jórészt helyes indokainál fogva - helybenhagyta. (Legf. Bír. Bf.IV.2211/1997. sz.)