39/1991. (VII. 3.) AB határozat

a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1991. évi V. törvény egyes rendelkezései alkotmányellenességének vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos megállapítása iránt előterjesztett indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot.

Az Alkotmánybíróság a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1991. évi V. törvény 6. §-a alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló kérelmet elutasítja.

Az Alkotmánybíróság határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

INDOKOLÁS

I.

A Budapesti Taxisok Kamarája a közkegyelem gyakorlásáról szóló 1991. évi V. törvény 6. §-ának megsemmisítését indítványozta, mivel álláspontja szerint a kegyelem hatályvesztéséről rendelkező szabály ellentétben áll az Alkotmány 57. §-ával és súlyosabb elévülési szabályt tartalmaz, mint ami a Büntető Törvénykönyv 33. § (1) bekezdéséből következik.

Az Ipartestületek Országos Szövetsége (IPOSZ), valamint a Magánfuvarozók Országos Ipartestülete (MOIT) együttesen előterjesztett indítványukban ugyanezen törvényhely alkotmányellenességének megállapítását kérték. Álláspontjuk szerint a rendelkezés súlyosan sérti az Alkotmány 57. § (2) bekezdésében és 55. § (1) bekezdésében foglalt állampolgári jogokat, valamint ellentétes a Büntető Törvénykönyvnek a törvény célját meghatározó 1. §-ával, a büntethetőség elévüléséről rendelkező 33. § (1) bekezdésével, továbbá a büntető eljárásról szóló törvény alapelveit rögzítő szabályok közül a 3-7. §-okkal (az ártatlanság vélelme, a személyi szabadság és más állampolgári jogok biztosítása, a tényállás felderítése és a bizonyítékok szabad értékelése, a védelem, a jogorvoslati jogosultság).

Az alkotmányellenességgel kapcsolatos indítványozói álláspontok közös lényege, hogy az 1990. október 25-e és 28-a közötti "taxisblokád" néven ismert események résztvevői ellen nem indult büntetőeljárás, így a résztvevők felmérése és nyilvántartásba vétele - ha egyes helyeken történt is ilyesmi - esetleges, véletlenszerű. Így a lényegében megállapíthatatlan személyi körre kiterjedő közkegyelem utólagos hatályvesztésének kilátásba helyezése olyan fenyegetés, amely sérti a törvény előtti egyenlőséget, az ártatlanság vélelmét, valamint a személyi szabadság és a személyi biztonság alapvető állampolgári jogait.

II.

Az indítványozók álláspontja nem megalapozott.

1. Az Alkotmány 55. § (1) bekezdése szerint: "A Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a szabadságra és a személyi biztonságra, senkit nem lehet szabadságától másként, mint a törvényben meghatározott okokból és a törvényben meghatározott eljárás alapján megfosztani."

Az Alkotmány 57. §-a a következőket tartalmazza:

"(1) A Magyar Köztársaságban a bíróság előtt mindenki egyenlő, és mindenkinek joga van ahhoz, hogy az ellene emelt vádat, vagy valamely perben a jogait és kötelességeit a törvény által felállított független és pártatlan bíróság igazságos és nyilvános tárgyaláson bírálja el.

(2) A Magyar Köztársaságban senki sem tekinthető bűnösnek mindaddig, amíg büntetőjogi felelősségét a bíróság jogerős határozata nem állapította meg.

(3) A büntetőeljárás alá vont személyeket az eljárás minden szakaszában megilleti a védelem joga. A védő nem vonható felelősségre a védelem ellátása során kifejtett véleménye miatt.

(4) Senkit nem lehet bűnösnek nyilvánítani és büntetéssel sújtani olyan cselekmény miatt, amely az elkövetés idején a magyar jog szerint nem volt bűncselekmény.

(5) A Magyar Köztársaságban a törvényekben meghatározottak szerint mindenki jogorvoslattal élhet az olyan bírói, államigazgatási vagy más hatósági döntés ellen, amely jogát vagy jogos érdekét sérti."

A közkegyelem gyakorlásáról az Alkotmány csupán annyiban rendelkezik, hogy az az Országgyűlést illeti meg (Alkotmány 19. § (3) bek. m) pont).

A közkegyelem gyakorlásáról szóló 1991. évi V. törvény (a továbbiakban: törvény) 1-5. §-ai az 1990. október 25-étől 28-áig terjedő időben az útelzárásokkal összefüggésben elkövetett részben tételesen, részben általánosságban megjelölt bűncselekmények, valamint szabálysértések elkövetői ellen az eljárás megindítását, illetve lefolytatását kizáró eljárási kegyelemről, az adott cselekmények miatt kiszabott büntetések és meghatározott intézkedés (elkobzás) végrehajtását kizáró végrehajtási kegyelemről, valamint a büntetett előélethez fűződő hátrányok alól mentesülést biztosító kegyelemről rendelkeznek.

A törvény 6. §-a szerint: "A kegyelem hatályát veszti azzal szemben, akit e törvény hatálybalépését követő öt éven belül elkövetett szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélnek."

2. A közkegyelem a jogellenes cselekmények elkövetőinek meghatározott köre tekintetében lemondás az állam büntető igényéről. Történetileg a római jogra is visszavezethető kegyelmezési jog lényegében korlátlan, köre, mértéke és feltételei tekintetében a kegyelmezési jog gyakorlójának céljától és elhatározásától függ.

Az Alkotmánybíróság korábbi döntésében már kifejtette, hogy a közkegyelem az Országgyűlésnek az Alkotmányban foglalt felhatalmazáson alapuló olyan közhatalmi aktusa, amelyet szabad belátása szerint gyakorol. Senkinek nincs a közkegyelemre alanyi joga. Az Alkotmány a közkegyelem gyakorlása tekintetében nem ír elő feltételeket és korlátozó rendelkezéseket sem tartalmaz. (40/B/1990/3. AB határozat, Az Alkotmánybíróság határozatai 1990. 209. o.)

Az Országgyűlés azon döntése, miszerint a közkegyelemre utóbb méltatlanná válik az, aki a törvény hatálybalépését követően öt éven belül olyan szándékos bűncselekményt követ el, amelyért végrehajtandó szabadságvesztésre ítéli, nem sérti az Alkotmány egyetlen rendelkezését sem.

Azon alapvető állampolgári jogoknak és büntetőeljárási alapelveknek, amelyeknek sérelmére az indítványozók hivatkoznak, az esetben kell érvényesülniük, amikor a kegyelem hatályvesztésének törvényi feltétele bekövetkezik. E követelmények kiegészülnek természetesen a büntetőeljárás egész garanciális rendszerével, így olyan alapvető rendelkezésekkel, amelyek szerint büntetőeljárást csak bűncselekmény alapos gyanúja esetén és csak az ellen lehet indítani, akit bűncselekmény alapos gyanúja terhel (Be. 12. § (1) bek.), s a büntetőeljárást nem lehet megindítani, illetve a már megindult eljárást meg kell szüntetni, vagy felmentő ítéletet kell hozni, ha nem állapítható meg bűncselekmény elkövetése, illetve az, hogy a bűncselekményt a feljelentett személy követte el (Be. 13. §).

Az a tény, hogy az útelzárásban bármely oldalon részt vevőkről nem készült egységes nyilvántartás, így a kegyelem hatályvesztése folytán meginduló büntető- vagy szabálysértési eljárás számára a rendelkezésre álló adatok köre területenként vagy személycsoportonként eltérő (nyilvánvalóan elsősorban a vezetők, szervezők személye vált ismertté) nem alkotmányossági kérdés és nem jelenti a törvény előtti egyenlőség elvének sérelmét.

3. Ugyancsak nem jelenti a büntetőjogi és szabálysértési felelősségre vonhatóság időbeli határának alkotmányellenes kiterjesztését az a tény, hogy a kegyelem hatályvesztésére megállapított határidő a törvény 1. §-ban felsorolt bűncselekmények többségénél, valamint a 4. §-ban megjelölt szabálysértéseknél meghaladja a törvényekben meghatározott elévülési időt.

A Büntető Törvénykönyvről szóló 1978. évi IV. törvény 33. § (1) bekezdésének b) pontja alapján a büntethetőség elévül a bűncselekmény büntetési tétele felső határának megfelelő idő, de legalább három év elteltével. Az 1991. évi V. törvény 1. §-ában felsorolt bűncselekményeknél az elévülési idő általában három év, kivéve a közérdekű üzem működésének megzavarását (Btk. 260. §) , valamint az előljárói intézkedés elmulasztásának minősített esetét (Btk. 361. § (2) bek.). A szabálysértésekről szóló 1968. évi I. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 10. § (1) bekezdése és 12. §-a alapján a szabálysértés elévülési ideje hat hónap, legfeljebb azonban két év.

Mind a kegyelem, mind pedig az elévülés a büntetőjogban és a szabálysértési jogban a büntethetőséget megszüntető, így az eljárás akadályát képező, illetőleg a kiszabott büntetés végrehajtását kizáró ok.

Mind a Btk., mind pedig az Sztv. pontosan meghatározza az elévülés félbeszakításának, illetőleg nyugvásának eseteit (Btk. 35. § és 68. § Sztv. 12. és 25. §). Ezek között a közkegyelem természetesen nem szerepel. Így a közkegyelem gyakorlása az elévülésre semmilyen hatást nem gyakorol.

Mivel az 1991. évi V. törvény a Btk.-nak és az Sztv.-nek az elévülésre vonatkozó szabályait nem módosította, a közkegyelem ténye önmagában, de még a közkegyelmet határozatban deklaráló hatósági határozat sem jelenti az elévülés félbeszakítását, az a közkegyelemtől függetlenül a törvényben meghatározott időponttól kezdődően zavartalanul folyik. Az elévülés valamennyi cselekmény tekintetében önállóan vizsgálandó, így több cselekmény esetén sem hosszabbodik meg.

Kétségtelen, hogy az 1991. évi V. törvény megalkotásakor az Országgyűlés eltért a korábbi közkegyelmezési gyakorlattól, amely a kegyelem hatályvesztésének határidejét általában három évben határozta meg (pl. a Magyar Köztársaság kikiáltása alkalmából gyakorolt közkegyelemről szóló 1989. évi XXXVII. törvény , illetve a szabad választásokkal létrejött Országgyűlés megalakulása alkalmából gyakorolt közkegyelemről rendelkező 1990. évi XXXIX. tv..)

Az a tény, hogy az 1991. évi V. törvény 6. §-a a kegyelem hatályvesztésének lehetőségét nem három, hanem öt évben határozta meg, csupán azzal a következménnyel jár, hogy a bűncselekmények többségénél 1993. október 25-28-a után, a szabálysértéseknél pedig 1992. október 25-28-a után a büntethetőség elévülése miatt nem érvényesülhet a törvény 6. §-a. Ha a kegyelemmel érintett cselekmények elkövetőit ezen időpontok után a közkegyelmi törvény hatálybalépését követő öt éven belül elkövetett szándékos bűncselekmény miatt végrehajtandó szabadságvesztésre ítélik, akkor a kegyelem ugyan hatályát veszti, azonban büntető vagy szabálysértési felelősségre vonásra a büntethetőség korábban bekövetkezett elévülése miatt nem kerülhet már sor.

Budapest, 1991.06.24

Dr. Herczegh Géza

az Alkotmánybíróság helyettes elnöke

Dr. Ádám Antal

alkotmánybíró

Dr. Kilényi Géza

alkotmánybíró

Dr. Lábady Tamás

alkotmánybíró

Dr. Schmidt Péter

alkotmánybíró

Dr. Szabó András

előadó alkotmánybíró

Dr. Tersztyánszky Ödön

alkotmánybíró

Dr. Vörös Imre

alkotmánybíró

Dr. Zlinszky János

alkotmánybíró