39/2011. (V. 31.) AB határozat

az 1993. évi III. törvény 99/E. § (2) bekezdésének mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenessége megállapítására, jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására, jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének vizsgálatára, valamint jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára és megsemmisítésére irányuló indítvány alapján meghozta az alábbi

határozatot:

1. Az Alkotmánybíróság megállapítja, hogy az Országgyűlés mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet valósított meg azáltal, hogy nem teremtette meg a cselekvőképtelen nagykorú személyek munka- vagy egyéb jogviszonyon alapuló foglalkoztatásának törvényi feltételeit és garanciáit.

Az Alkotmánybíróság ezért felhívja az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2011. december 31-ig tegyen eleget.

2. Az Alkotmánybíróság a nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladat elmulasztásának megállapítására irányuló indítványt visszautasítja.

3. Az Alkotmánybíróság a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény 99/E. § (2) bekezdése alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványt visszautasítja.

Az Alkotmánybíróság ezt a határozatát a Magyar Közlönyben közzéteszi.

Indokolás

I. 1. Az Értelmi Fogyatékosok és Segítőik Országos Érdekvédelmi Szövetsége (a továbbiakban: indítványozó) indítvánnyal fordult az Alkotmánybírósághoz, amelyben mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítását kezdeményezte "mivel a jogalkotó nem tett eleget a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személyek munkaviszonyon alapuló foglakoztatása kapcsán" az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdésbe foglalt munkához való jogból eredő kötelezettségének. Az indítványozó előadta, hogy a jogi szabályozás - a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: Ptk.) és a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény (a továbbiakban: Mt.) -lehetővé teszi a korlátozottan cselekvőképes személyek munkavállalását munkaviszony létesítése formájában, azonban a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett személyek vonatkozásában a szabályok nem egyértelműek. Az Mt. csak a korlátozottan cselekvőképes személyek részére teszi lehetővé a munkaviszony létesítését, a Ptk. szabályai alapján elvileg nem kizárt, hogy a cselekvőképtelen személyek is munkát vállaljanak gondnokuk útján, azonban erre vonatkozó kifejezetten megengedő szabályok - szemben a korlátozottan cselekvőképes személyekre irányadókkal - nincsenek. Valójában a cselekvőképtelenek nem választhatnak olyan munkát, amely munkaviszony keretében végezhető. Az indítványozó kifejtette, hogy tapasztalataik szerint a cselekvőképességet kizáró gondnokság alá helyezett értelmi fogyatékos személyek nagy hányada képes munkát végezni, viszont a jogi szabályozás a munkaszerződésen alapuló foglalkoztatást nem teszi lehetővé. Az indítványozó szerint a cselekvőképesség, mint jognyilatkozati és jogügyleti képesség, valamint a munkavégzés képessége, mint fizikai, pszichikai képesség nem fedik egymást. Az indítványozó utalt arra, hogy az Alkotmány alapján a munkához való jog alapjog, s annak lényeges tartalmát törvény nem korlátozhatja. A szabályozás hiánya a munkához való jog alkotmányellenes korlátozását eredményezi.

2. Az indítványozó kérelmet terjesztett elő nemzetközi szerződésekből eredő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására is. Véleménye, hogy az 1999. év C. törvénnyel kihirdetett Európai Szociális Chartának (a továbbiakban: Szociális Charta) a fogyatékos személyekre vonatkozó és a munkához való joggal kapcsolatos rendelkezéseiből, valamint az 1976. évi 9. tvr.-el kihirdetett Gazdasági, Szociális és Kulturális Jogok Nemzetközi Egyezségokmányának (a továbbiakban: Egyezségokmány) a diszkrimináció tilalmára és a munkához való jogra vonatkozó rendelkezéseiből is az következik, hogy a hazai szabályozásban a cselekvőképtelenek munkavégzésének lehetőségét lehetővé kellene tenni.

3. Végezetül az indítványozó utólagos absztrakt normakontroll kérelmet is előterjesztett. Kifejtette, hogy ha az Alkotmánybíróság felhívja a jogalkotót a kért mulasztás pótlására, akkor a szociális igazgatásról és a szociális ellátásokról szóló 1993. évi III. törvény (a továbbiakban: Sztv.) 99/E. § (2) bekezdése alkotmányellenesé válik. Az Sztv. e rendelkezése szerint: "A fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás

a) az ellátott, és

b) az intézmény vagy az intézménnyel az ellátottak foglalkoztatására megállapodást kötött szervezet

által, legfeljebb egy évre kötött munkaszerződés alapján, a Munka Törvénykönyvéről szóló 1992. évi XXII. törvény szerinti határozott idejű munkaviszony keretében folytatható..."

Az indítványozó szerint e rendelkezés azért válik majd alkotmányellenessé, mert nemcsak az ellátott, hanem a cselekvőképtelen személy törvényes képviselője is jogosulttá válik ún. fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás keretében munkaszerződést kötni, ha az Alkotmánybíróság megállapítja az alkotmánysértő mulasztást.

II. Az indítvány az alábbiak szerint megalapozott.

1. Az indítványozó a cselekvőképtelen nagykorú személyek foglalkoztatásával kapcsolatban kérte a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatát. Az Alkotmánybíróságnak a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására irányuló hatáskörét az Alkotmánybíróságról szóló 1989. évi XXXII. törvény (a továbbiakban: Abtv.) 49. §-a szabályozza. Az Abtv. 49. § (1) bekezdése szerint, ha az Alkotmánybíróság hivatalból vagy bárki indítványára azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a jogszabályi felhatalmazásból származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, és ezzel alkotmányellenességet idézett elő, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint a jogalkotó szerv jogalkotási kötelezettségének konkrét jogszabályi felhatalmazás nélkül is köteles eleget tenni, ha az alkotmányellenes helyzet - a jogi szabályozás iránti igény - annak nyomán állott elő, hogy az állam jogszabályi úton avatkozott bizonyos életviszonyokba, és ezáltal az állampolgárok egy csoportját megfosztotta alkotmányos jogai érvényesítésének lehetőségétől [22/1990. (X. 16.) AB határozat, ABH 1990, 83, 86.]. Az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha alapjog érvényesüléséhez szükséges jogszabályi garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.].

Az Alkotmánybíróság ezért jelen ügyben azt vizsgálta, hogy a munkához való alapjog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak-e a cselekvőképtelen nagykorú személyek foglalkoztatását érintő szabályozás során. E kérdést illetően a Ptk. az Mt. és az Sztv. rendelkezései az irányadóak. A belátási képesség eltérő volta alapján a Ptk. a cselekvőképes, a korlátozottan cselekvőképes és a cselekvőképtelen személyek között tesz különbséget. A Ptk. 14. § (4) bekezdése szerint "Cselekvőképességet korlátozó gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek az ügyei viteléhez szükséges belátási képessége a pszichés állapota, szellemi fogyatkozása vagy szenvedélybetegsége miatt - általános jelleggel, illetve egyes ügycsoportok vonatkozásában - tartósan vagy időszakonként visszatérően nagymértékben csökkent.", a 15. § (4) bekezdése értelmében pedig "A cselekvőképességet kizáró gondnokság alá a bíróság azt a nagykorú személyt helyezi, akinek ügyei viteléhez szükséges belátási képessége - pszichés állapota vagy szellemi fogyatkozása miatt - tartósan teljes mértékben hiányzik." Ahogy az Alkotmánybíróság a 36/2000. (X. 27.) AB határozatában megállapította: "a Ptk. szerint a korlátozott cselekvőképesség és a cselekvőképtelenség között fokozatbeli különbség van. Míg az előző esetben a belátási képesség nagymértékben csökkent, addig az utóbbi esetben teljesen hiányzik." (ABH 2000, 241, 257.)

1.1. A Ptk. és az Mt. rendelkezései alapján a cselekvőképes és a korlátozottan cselekvőképes személyek létesíthetnek munkaviszonyt. Az Mt. 72. § (2) bekezdése szerint "korlátozottan cselekvőképes személy törvényes képviselőjének hozzájárulása nélkül is létesíthet munkaviszonyt", a Ptk. 14/B. § (2) bekezdés c) pontja értelmében pedig "a korlátozottan cselekvőképes személy a gondnoka közreműködése nélkül is rendelkezik a munkaviszonyból, munkaviszony jellegű jogviszonyból, társadalombiztosítási, szociális és munkanélküli ellátásból származó jövedelme 50%-ával; annak erejéig kötelezettséget is vállalhat."

Cselekvőképtelen személy munkaviszony-létesítési és munkavégzési lehetőségéről az Mt. nem rendelkezik. A Ptk. 15/A. § (1) bekezdése szerint "a cselekvőképtelen személy jognyilatkozata - a (2) bekezdésben foglalt kivétellel -semmis; nevében gondnoka jár el", a (2) bekezdés pedig kimondja, hogy "[a] cselekvőképtelen személy maga is megkötheti azokat a csekély jelentőségű szerződéseket, amelyek a mindennapi életben tömegesen fordulnak elő, és különösebb megfontolást nem igényelnek." Nyilvánvaló, hogy ebbe az utóbbi körbe nem vonható a munkaviszony létesítése.

Az Alkotmánybíróság megítélése szerint a belátási képesség tartós és teljes mértékű hiánya az önálló munkaviszony-létesítés természetes akadálya lehet, ugyanakkor a cselekvőképtelen személyek teljes kizárása a munkaviszony típusú foglalkoztatásból adott esetben alkotmányossági aggályokat vethet fel. A cselekvőképtelen személyeknek akár a rehabilitációhoz kapcsolódó foglalkoztatása is igényelhet a munkavégzéshez kapcsolódó speciális jogi kereteket. Az Alkotmánybíróság a továbbiakban ezt vizsgálta meg.

1.2. Az Sztv. 93. § (2) bekezdése a személyes gondoskodást nyújtó - adott esetben bentlakásos - szociális intézményre vonatkozó, az ellátás igénybevételével kapcsolatos szabályai között kimondja, hogy "ha az ellátást igénylő személy cselekvőképtelen, a kérelmet, illetve indítványt - az érintett személy véleményét lehetőség szerint figyelembe véve -a törvényes képviselője terjeszti elő. A korlátozottan cselekvőképes személy a kérelmét, indítványát a törvényes képviselőjének beleegyezésével vagy - ha e tekintetben a bíróság a cselekvőképességét nem korlátozta - önállóan terjesztheti elő." A belátási képességük tartós és teljes hiányában lévő személyek egy része ilyen típusú intézményben nyer elhelyezést.

Az Sztv. 99/B-99/E. §-ai az ellátottaknak - így a cselekvőképtelen személyeknek is - a szociális intézményen belüli foglalkoztatásáról rendelkeznek. Az Sztv. e helyen "a foglalkoztatásra irányuló jogviszonyról" szól és az ellátottak koruk, fizikai és mentális állapotuknak megfelelően "munka-rehabilitáció" vagy "fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás" keretében végezhetnek munkát. Az Sztv. 99/D. § (1) bekezdése szerint a munka-rehabilitáció célja az ellátott munkakészségének - s ezen keresztül testi és szellemi képességeinek - megőrzése, fejlesztése és felkészítése a "magasabb szintre", a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatásra.

A munka-rehabilitáció során történő munkavégzésre vonatkozó Sztv.-beli szabályok alapján megállapítható, hogy az tartalmaz - a cselekvőképtelen személyek munkavégzését is keretbe foglaló - speciális rendelkezéseket. Az Sztv. 99/D. § (2) bekezdése szerint: "A munka-rehabilitáció az intézményi jogviszony keretében történik. A munka-rehabilitációban történő részvételről az ellátott, illetve - amennyiben az ellátott jognyilatkozata a Ptk. 15/A. §-ának (1) bekezdése alapján semmisnek minősülne - törvényes képviselője írásban, a (3)-(6) bekezdésben foglaltak figyelembevételével megállapodást köt a szociális intézmény vezetőjével. Ez utóbbi esetben a megállapodást az ellátott aláírhatja. A megállapodás tartalmazza

a) a munka-rehabilitáció keretében végzett tevékenység részletes leírását,

b) a munka-rehabilitáció időbeosztását,

c) a munka-rehabilitációs díj havi összegét,

d) szándéknyilatkozatot arra nézve, hogy az ellátott testi és szellemi képességeihez mérten elvárható módon közreműködik a munka-rehabilitációban."

Az Sztv. további 99/D. § (3)-(6) bekezdései a munkavégzést érintően további szabályokat állapít meg a munkaidő maximumának meghatározásától a munkabér-minimum megállapításáig, s mint a fenti idézetből kitűnik, e foglalkoztatási formát a cselekvőképtelenek is igénybe vehetik, sőt a munkavégzésre irányuló megállapodást törvényes képviselőjük mellett maguk is aláírhatják. Tehát az Sztv. tartalmaz a cselekvőképtelen személyek foglalkoztatására, munkavégzésére vonatkozó szabályokat, a fent bemutatott módon meghatározza - e tekintetben -a jogi kereteket.

Az Sztv. 99/E. §-a a foglalkoztatás egy másik formáját a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatást szabályozza. A 99/E. § (1) bekezdés szerint ennek célja: "a szociális intézményben ellátott személy számára munkafolyamatok betanítása és foglalkoztatása révén az önálló munkavégző képesség kialakítása, helyreállítása, fejlesztése, valamint az ellátott felkészítése védett munka keretében, illetve a nyílt munkaerőpiacon történő önálló munkavégzésre." Az Sztv. 99/E. § (2) bekezdés szerint a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás Mt. szerinti munkaszerződés alapján végezhető, amely- az Mt. fentebb már idézett 72. § (2) bekezdését is figyelembe véve - a korlátozottan cselekvőképes személyek számára nyitva-álló lehetőség, de nem áll nyitva a cselekvőképtelen személyek előtt. Az Sztv. rendelkezéseiből azonban kiderül, hogy a 99/E. §-ában foglalt ún. "fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás" az "igazi munkavégzés", hiszen ennek keretében van lehetőség a munkafolyamatok betanítására és önálló tevékenységre. Ezzel a lehetőséggel jelenleg a cselekvőképtelen személyek nem élhetnek, s ebből következően munkaviszonyt sem létesíthetnek.

1.3. Az Alkotmány 70/B. § (1) bekezdése szerint "[a] Magyar Köztársaságban mindenkinek joga van a munkához, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához." A munkához és a foglalkozáshoz való jog alapjog, amelyre az Alkotmány alapján "mindenkinek joga van", azaz az Alkotmány szerint adott esetben a cselekvőképtelen személyek is hivatkozhatnak e jog alanyi és intézményi oldalára egyaránt. Az Alkotmánybíróság a 21/1994. (III. 29.) AB határozatában megállapította, hogy "[a] munkához való jogtól mint alanyi jogtól meg kell különböztetni a munkához való jogot mint szociális jogot, s különösen annak intézményi oldalát, az állam kötelességét megfelelő foglalkoztatáspolitikára, munkahelyteremtésre stb. (...) ... nincs annak sem semmi alkotmányos indoka, hogy a munkához való alanyi jogot csakis a munkaviszony keretében végzett munkára szűkítsük. Az alanyi jogi értelemben vett munkához való jog, a munka és a foglalkozás szabad megválasztásához való jog (70/B. §), illetőleg a vállalkozás joga (9. §) között nincs hierarchikus viszony. A munkához való jogot is úgy kell értelmezni, hogy abba mindenfajta foglalkozás, hivatás, munka megválasztásának és gyakorlásának szabadsága beletartozik. (...) A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való alapjog a szabadságjogokhoz hasonló védelemben részesül az állami beavatkozások és korlátozások ellen. E korlátozások alkotmányossága azonban más-más mérce alapján minősítendő aszerint, hogy a foglalkozás gyakorlását vagy annak szabad megválasztását korlátozza-e az állam, s az utóbbin belül is különbözik a megítélés az adott foglalkozásba kerülés szubjektív, illetve az objektív korlátokhoz kötésének megfelelően. (.) A munkához (foglalkozáshoz, vállalkozáshoz) való jogot az veszélyezteti a legsúlyosabban, ha az ember az illető tevékenységtől el van zárva, azt nem választhatja." (ABH 1994, 117, 121.)

A munka és a foglalkozás megválasztásának és gyakorlásának jogából, mint "mindenkit megillető" alanyi jogból következik, hogy amennyiben a cselekvőképtelen személyek munkát képesek és akarnak is végezni, attól ne legyenek elzárva. A cselekvőképtelen személyek vonatkozásában a munkához és a foglalkozáshoz való jog intézményi oldala alapvetően a rehabilitációs célú munkalehetőségek megteremtésére vonatkozó állami kötelezettséget jelenti. Mint fentebb láttuk, ez az Sztv. alapján csak a "munka-rehabilitációs" tevékenységre vonatkozik. Az Alkotmánybíróság álláspontja szerint a cselekvőképtelen személyek munkaviszonyon vagy törvényen alapuló más jogviszonyban történő foglalkoztatásból való teljes mértékű kizárása (pl. a betanított munkafolyamatok alapján történő munkavégzésből) - figyelemmel a munka és a foglalkozás megválasztásának jogára [Alkotmány 70/B. § (1) bekezdés] - alkotmányosan nem indokolható. A vizsgált jogi szabályozásból (Ptk., Mt., Sztv.) hiányoznak a munkához való alapjog érvényesülését biztosító törvényi garanciák.

A cselekvőképtelen személyek munkaviszony-létesítésének lehetővé tételénél figyelembe kell venni a munkavégzéssel járó felelősség és munkavédelem szempontjait, amelyek a belátási képesség teljes és tartós hiányával rendelkező személyek esetén szükségképpen speciális szabályok meghozatalát igénylik (akár a saját védelmük érdekében is). Ahogy az Sztv. a munka-rehabilitációs tevékenységre vonatkozó szabályozás során meghatározta a cselekvőképtelen személyek munkavégzésének törvényi kereteit, úgy a munkaviszonyon vagy más jogviszonyon alapuló foglalkoztatás törvényi keretei is meghatározhatók e személyi kört érintően. A szabályozás szükségessége épp a belátási képesség tartós és teljes hiányából ered; megfelelő - a munkaviszony-létesítésre és a munkavégzésre jelenleg irányadó általános rendelkezéseken túl további - törvényi garanciákra van szükség a cselekvőképtelen munkavállalók fokozott védelme érdekében. A cselekvőképtelen személyek esetén e garanciáknak ki kell terjedniük a munkavállaló védelmére (azaz, hogy a munkaviszony vagy törvényben meghatározott speciális munkaszerződés keretében lehetővé tett foglalkoztatással a munkaadók ne éljenek vissza) épp úgy, mint a fokozott munkavédelmi előírások meghatározására, illetve a pszichés állapottal vagy szellemi fogyatkozással kapcsolatos egészségügyi ellátás igénybevétele lehetőségének a biztosítására is. Összességében a szabályozásnak törekednie kell a cselekvőképtelen személyek munkavállalási esélyeinek növelésére.

Az Alkotmánybíróság fentebb idézett - az Abtv. 49. §-án alapuló - gyakorlata szerint az Alkotmánybíróság mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapít meg akkor is, ha az alapjog érvényesüléséhez szükséges garanciák hiányoznak [37/1992. (VI. 10.) AB határozat, ABH 1992, 227, 232.]. Jelen esetben az Alkotmánybíróság a munkához való alapjogból eredően mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenességet állapított meg, mert az Országgyűlés nem teremtette meg a cselekvőképtelen nagykorú személyek munka- vagy egyéb jogviszonyon alapuló foglalkoztatásának törvényi garanciáit. Az Országgyűlés jogalkotói feladatának többféleképpen is eleget tehet. Meghatározhatja részletes szabályokkal a cselekvőképtelen személyek munkaviszony létesítésének (és egyéb munkavégzésének) feltételeit a szerződés kötelező tartalmi elemeit, a munkavállalókat védő garanciákat, de dönthet úgy is - mint ahogy a hatályba nem lépett, a Polgári Törvénykönyvről szóló 2009. évi CXX. törvényben szerepelt - hogy a szabályozással a bíróságoknak biztosít döntési lehetőséget a gondnokság alá helyezés során a tekintetben, hogy esetről-esetre meghatározhassák: az adott személy létesíthet-e munkaviszonyt, illetve munkavégzésre irányuló egyéb jogviszonyt és milyen feltételekkel.

Az Alkotmánybíróság az Abtv. 49. § (2) bekezdése alapján felhívta az Országgyűlést, hogy jogalkotási feladatának 2011. december 31-ig tegyen eleget.

2. Az indítványozó érdekképviseleti szerv nemzetközi szerződésbe ütközés vizsgálatát is kezdeményezte. Véleménye szerint a Szociális Chartából és az Egyezségokmányból is az következik, hogy a törvényhozónak a cselekvőképtelen személyek munkaviszony-létesítését és munkavégzését lehetővé kell tenni. Az Abtv. alapján az Alkotmánybíróságnak van hatásköre nemzetközi szerződésből eredő mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség vizsgálatára. Az Abtv. 47. § (1) bekezdés szerint "Ha az Alkotmánybíróság azt állapítja meg, hogy a jogalkotó szerv a nemzetközi szerződésből származó jogalkotói feladatát elmulasztotta, a mulasztást elkövető szervet - határidő megjelölésével - felhívja feladatának teljesítésére." A (2) bekezdés értelmében pedig "A mulasztást elkövető szerv a megjelölt határidőn belül köteles jogalkotói feladatának eleget tenni." Ezt az eljárást azonban nem indítványozhatja bárki. Az Abtv. 21. § (3) bekezdése megállapítja azon lehetséges indítványozók körét, akik valamely jogszabály nemzetközi szerződésbe ütközésének alkotmányossági vizsgálatát kezdeményezhetik. Az indítványozó nem tartozik az itt felsoroltak közé, ilyen indítvány előterjesztésére tehát nem jogosult.

A kifejtettekre figyelemmel az Alkotmánybíróság az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 2/2009. (I. 12.) Tü. határozat (a továbbiakban: Ügyrend; ABK 2009. január, 3.) 29. § c) pontja alapján az indítványt visszautasította.

Az Alkotmánybíróság azonban megjegyzi, hogy az indítvány benyújtása után az Egyesült Nemzetek Szervezetében elkészült, és Magyarország által is megerősítésre került a 2008. május 3. óta hatályos, a Fogyatékossággal élő személyek jogairól szóló egyezmény (kihirdette a 2007. évi XCII. törvény). Az Egyezmény - ami nemcsak a fizikai, hanem a hosszan tartó értelmi, szellemi fogyatékossággal élőkre is vonatkozik (lásd annak 1. cikkét) - tartalmaz olyan kötelezettségeket is, amelyek egybeesnek a jelen határozat rendelkező részében, illetve az indokolás 1.3. pontjában foglaltakkal. A habilitáció és a rehabilitáció fontosságát, a társadalmi integrációt hangsúlyozó 26. cikket követően a 27. cikk - többek között - kimondja, hogy "[a] részes államok elismerik a fogyatékossággal élő személyek munkavállaláshoz való jogát..." (1. pont), a garanciák oldaláról pedig megfogalmazást nyer: "[a] részes államok biztosítják, hogy a fogyatékossággal élő személyeket ne tarthassák rabszolgasorban vagy szolgaságban, valamint hogy - másokkal azonos alapon - részesüljenek a kényszer - vagy kötelező munkával szembeni védelemben" (2. pont).

3. Az indítványozó alternatív kérelmet is előterjesztett jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára. Kifejtette, hogy ha az Alkotmánybíróság megállapítja a mulasztást, akkor az Sztv. 99/E. § (2) bekezdése alkotmányellenesé válik, mivel e szabály a fejlesztő-felkészítő foglalkoztatás esetén akadálya a cselekvőképtelen személyek e formában történő munkavégzésének. Az Abtv. 22. § (2) bekezdése szerint "[a]z indítványnak a kérelem alapjául szolgáló ok megjelölése mellett határozott kérelmet kell tartalmaznia." Az Alkotmánybíróság megítélése szerint az Sztv. 99/A. § (2) bekezdésének megsemmisítésére irányuló, feltételhez kötött indítvány, nem felel meg a határozott kérelem Abtv. 22. § (2) bekezdésében meghatározottaknak. Az Alkotmánybíróság állandó gyakorlata szerint érdemi vizsgálat nélkül visszautasítja azokat az indítványokat, amelyek nem felelnek meg az Abtv. által támasztott követelményeknek (pl. 472/B/2000. AB végzés, ABH 2001, 1665.; 630/B/2003. AB végzés, ABH 2004, 2113, 2114.). Erre tekintettel az Alkotmánybíróság ezt az indítványt is visszautasította az Ügyrend 29. § d) pont utolsó fordulata alapján.

Az Alkotmánybíróság a Magyar Közlönyben történő közzétételt a mulasztásban megnyilvánuló alkotmányellenesség megállapítására tekintettel rendelte el.

Budapest, 2011. május 30.

Dr. Paczolay Péter s. k.,

az Alkotmánybíróság elnöke

Dr. Balogh Elemér s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bragyova András s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Kiss László s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lenkovics Barnabás s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Bihari Mihály s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Holló András s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Kovács Péter s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Lévay Miklós s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Stumpf István s. k.,

alkotmánybíró

Alkotmánybírósági ügyszám: 548/E/2006.