485/B/2005. AB határozat

jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában

A MAGYAR KÖZTÁRSASÁG NEVÉBEN!

Az Alkotmánybíróság jogszabály alkotmányellenességének utólagos vizsgálatára irányuló indítvány tárgyában meghozta a következő

határozatot:

Az Alkotmánybíróság az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet 4. § (2) bekezdés b) pontjának "először" szövegrésze alkotmányellenességének megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasítja.

INDOKOLÁS

I.

Az Alkotmánybírósághoz két indítvány érkezett, melyekben az indítványozók az egyes, tartós időtartamú szabadságelvonást elszenvedettek részére járó juttatásról szóló 267/2000. (XII. 26.) Korm. rendelet (a továbbiakban: Kr.) 4. § (2) bekezdés b) pontja alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérik. A két indítványozó azért tartja alkotmányellenesnek a szabályozást, mivel elhunyt házastársa után amiatt nem részesülhet a juttatásban, mert elhunyt férjének a szabadságelvonást követően nem az első, hanem a második felesége volt. A Kr. szerint ugyanis a juttatás szempontjából csak az a személy minősül túlélő házastársnak, aki a sérelmet szenvedett meghalt személlyel a szabadságelvonásának tartama alatt és annak halálakor is házasságban élt, vagy a szabadságelvonás megszűnését követően először házasságot kötött vele, és halálakor is házasságban éltek. Az indítványozók álláspontja szerint a Kr. 4. § (2) bekezdésének b) pontja az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében meghatározott diszkriminációtilalmat sértő módon, indokolatlanul tesz különbséget első és többedik házasságkötés között, a Kr.-ben alkalmazott "túlélő házastárs" fogalmát illetően. Az egyik indítványozó hivatkozott az Alkotmány 15. §-ának és 8. § (2) bekezdésének a sérelmére is. Álláspontja szerint az Alkotmány 15. §-a "garantálja a házasságkötés szabadságát. Nem tesz különbséget első és további házasságkötés között. A házasságkötés szabadsága alapjog. Az emberi méltóság alapjogának, a személyes önrendelkezési jogának része a házasságkötés szabadságának joga, amit sért a sérelmezett jogszabályhely, ami ellentétes az Alkotmány 8. § (2) bekezdésének az alapjogi lényegét védő tartalmával is."

Az Alkotmánybíróság - az Alkotmánybíróság ideiglenes ügyrendjéről és annak közzétételéről szóló, módosított és egységes szerkezetbe foglalt 3/2001. (XII. 3.) Tü. határozat (ABH 2003, 2065.) 28. § (1) bekezdése alapján - a tartalmi azonosságra tekintettel az indítványokat egyesítette és egy eljárásban bírálta el. Az Alkotmánybíróság eljárása során észlelte, hogy bár az indítványozók a Kr. 4. § (2) bekezdés b) pontjának egésze alkotmányellenességének megállapítását és megsemmisítését kérték az Alkotmánybíróságtól, tartalmilag azonban csak a jogszabályi rendelkezés "először" szövegrészét kifogásolták. Erre tekintettel az Alkotmánybíróság vizsgálatát az indítvány tartalma szerint, csak a Kr. 4. § (2) bekezdése b) pontjának "először" szövegrésze vonatkozásában folytatta le.

Az Alkotmánybíróság az indítványokat véleményezésre megküldte az igazságügyi és rendészeti miniszternek.

II.

1. Az Alkotmánynak az indítványozók által felhívott rendelkezései:

"8. § (2) A Magyar Köztársaságban az alapvető jogokra és kötelességekre vonatkozó szabályokat törvény állapítja meg, alapvető jog lényeges tartalmát azonban nem korlátozhatja."

"15. § A Magyar Köztársaság védi a házasság és a család intézményét."

"70/A. § (1) A Magyar Köztársaság biztosítja a területén tartózkodó minden személy számára az emberi, illetve az állampolgári jogokat, bármely megkülönböztetés, nevezetesen faj, szín, nem, nyelv, vallás, politikai vagy más vélemény, nemzeti vagy társadalmi származás, vagyoni, születési vagy egyéb helyzet szerinti különbségtétel nélkül."

2. A Kr.-nek a kifogásolt rendelkezése:

"4. § (2) Túlélő házastársnak minősül az az életvitelszerűen Magyarországon élő - Magyarországon állandó lakóhellyel rendelkező - magyar állampolgár, aki a reá irányadó öregségi nyugdíjkorhatárt betöltötte vagy rokkant és az 1. § (1) bekezdésében meghatározott

(...)

b) a sérelmet szenvedett személlyel a szabadságelvonás megszűnését követően először házasságot kötött és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt, amennyiben a házasság megkötésére e rendelet hatálybalépését megelőzően került sor."

III.

Az indítvány nem megalapozott.

1. Az Alkotmánybíróság a 11/2003. (IV. 9.) AB határozatában (ABH 2003,

153., a továbbiakban: Abh.) részletesen vizsgálta a Kr.-t és a következőkre mutatott rá: "[a]z R1. [Kr.] ex gratia, alapvetően szociális jellegű juttatást biztosít a jogosultaknak a múlt rendszerben politikai okból elszenvedett szabadságelvonás miatt. [...] Az ex gratia juttatásoknál - így az R1.-ben szabályozott juttatás esetében is - a jogalkotót tehát széles körű mérlegelési jog illeti meg mind a jogosulti kör, mind a juttatás mértéke és egyéb jellemzője meghatározása tekintetében, azonban ekkor is irányadóak a 9/1990. (IV. 25.) AB határozatban (ABH 1990, 46.), illetve a 16/1991. (IV. 20.) AB határozatban (ABH 1991, 58.) megfogalmazott elvek és követelmények:

»Az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdésében megfogalmazott megkülönböztetési tilalom értelmezésével az is megállapítható: a diszkrimináció tilalma nem jelenti azt, hogy minden, még a végső soron nagyobb társadalmi egyenlőséget célzó megkülönböztetés is tilos. A megkülönböztetés tilalma arra vonatkozik, hogy a jognak mindenkit egyenlőként (egyenlő méltóságú személyként) kell kezelnie, azaz az emberi méltóság alapjogán nem eshet csorba, azonos tisztelettel és körültekintéssel, az egyéni szempontok azonos mértékű figyelembevételével kell a jogosultságok és a kedvezmények elosztásának szempontjait meghatározni. [... ] A pozitív diszkrimináció korlátjának a tágabb értelemben leírt, tehát az egyenlő méltóságra vonatkozó megkülönböztetés tilalma, illetve az Alkotmányban pozitívan megfogalmazott alapjogok tekintendők.« [9/1990. (IV. 25.) AB határozat, ABH 1990, 46, 48-49.] »Az Alkotmánybíróság rámutat arra, hogy [...] a törvényhozó szabadsága a részletekben való megkülönböztetésre igen nagy. Mindenekelőtt azért, mert az állam nem jogi igényeket elégít ki, hanem méltányosságból juttat javakat a kedvezményezetteknek. Ha tehát nem eleve jogosultakat különböztet meg, a megkülönböztetés korlátja a pozitív diszkrimináció elvi határa: az egyenlő méltóságú személyként való kezelés feltétlen betartása, illetve az Alkotmányban megfogalmazott alapjogok meg nem sértése. [Lásd 9/1990. (IV. 25.) AB határozat.] Ezen belül csak az követelhető meg, hogy a nem egyenlő kezelésnek ésszerű oka legyen, azaz ne minősüljön önkényesnek. Figyelembe kell venni, hogy nincs senkinek joga arra, hogy egy ex gratia juttatás meghatározott formájában részesüljön. Ugyanakkor az ex gratia juttatásnál is irányadók az Alkotmány 70/A. §-ában foglaltak. [...] [16/1991. (IV. 20.) AB határozat, ABH 1991, 58, 62.]«" (ABH 2003, 153, 165, 166-167.)

Az Alkotmánybíróság mindezekből következően az indítványokhoz kapcsolódóan azt vizsgálta: vannak-e ésszerű indokai annak, hogy a jogalkotó különbséget tett az eredetileg pótlékban részesült személyek özvegyei között az alapján, hogy a sérelem elszenvedését követően először vagy többedik alkalommal kötött-e vele házasságot az elhunyt?

2. Ahogy azt az Alkotmánybíróság már az Abh.-ban is kifejtette, a Kr. vizsgálatakor nem hagyható figyelmen kívül az Alkotmánybíróságnak a személyi sérelemokozásért nyújtott kárpótlással kapcsolatosan kialakított gyakorlata, különös tekintettel az életüktől és szabadságuktól politikai okból jogtalanul megfosztottak kárpótlásáról szóló 1992. évi XXXII. törvényre (a továbbiakban: 3.Kpt.).

Mind a 3.Kpt., mind a Kr. alapján túlélő házastárs az, aki a sérelmet elszenvedett személlyel a szabadságelvonás idején és a sérelmet szenvedett halálakor is házasságban élt. A 3.Kpt. 5. § (2) bekezdése a Kr. kifogásolt rendelkezésével tartalmilag megegyező módon kibővítette a túlélő házastárs fogalmát, mely szerint "túlélő házastársnak kell tekinteni azt a személyt is, aki a sérelmet elszenvedővel a szabadságelvonás megszűnését követően az első házasságot kötötte és a sérelmet szenvedett halálakor vele házasságban élt". A 3.Kpt. alapjául szolgáló törvényjavaslatnak az Országgyűléshez benyújtott eredeti változata alapján a túlélő házastárs kibővített fogalmába az a személy tartozott, akivel a sérelmet szenvedett a szabadságelvonást követő egy éven belül házasságot kötött. A törvényjavaslat indokolása szerint "a különböző szabadságelvonások után elsősorban a még élő sérelmet szenvedett jogosult kárpótlásra. Halála esetén az jogosult, aki a sérelem elszenvedésének idején és a sérelmet elszenvedő halálakor vele házasságban élt. Számtalan esetben a sérelmet elszenvedővel a jegyese végig élte a megpróbáltatásokat, de csak a szabadulását követően volt lehetőség a házasságkötésre. Amennyiben erre a szabadságelvonás megszűnését követő egy éven belül sor került, és ez a házasság a sérelmet szenvedett halálakor is fennállt, ez esetben a túlélő házastárs szintén jogosult a kárpótlásra. Ennek indoka, hogy elsősorban azok helyzetén kell könnyíteni, akik a törvénytelenséget elszenvedték és csak a hiányuk esetén azokon, akik hosszú időn át vállalták mind a megbélyegzést, mind a kirekesztettséget." A szabadságelvonás megszűntét követően a sérelmet szenvedett személyek azonban általában rendkívül rossz testi-lelki állapotban voltak, és ez azt eredményezhette, hogy jegyesükkel esetleg csak néhány év elteltével tudtak házasságot kötni. Erre tekintettel szabályoz úgy a 3.Kpt. 5. § (2) bekezdése, hogy túlélő házastársnak az tekintendő, akivel a sérelmet szenvedett személy (a sérelemokozást követően) az első házasságot kötötte, és ugyanez az oka a Kr. 4. § (2) bekezdés b) pontjába foglalt szabályozásnak is.

Mind a 3.Kpt., mind a Kr. szabályozásának indoka tehát az, hogy a jogalkotó azokat a túlélő házastársakat kívánta a juttatásban részesíteni, akik a sérelmet szenvedett személlyel mintegy együtt élték át a lelki megpróbáltatásokat, és a szabadságelvonás későbbi testi-lelki következményeit együtt szenvedték el, bár a sérelem elszenvedésekor még nem voltak házastársak. A jogszabályok megfogalmazásából (az "első" házasságkötésből) nem feltétlenül következnek az előbbiek, ám a jogalkotó tekintettel volt arra, hogy a házasságkötésre rendelkezésre álló időtartam (pl. a törvényjavaslatban szereplő 1 év) meghatározásával nem részesülhetnének a juttatásból azok a túlélő házastársak, akik bár egyebekben megfelelnek a tartalmi feltételeknek (sérelem részben együttes elszenvedése), a meghatározott időkorláton túl kötöttek végül házasságot.

3. Az Alkotmánybíróság megállapította, hogy a Kr. vitatott szabályozása és az Alkotmány 15. §-a [valamint ennek sérelmén keresztül az Alkotmány 8. § (2) bekezdése] között az indítványozó által felvetett kapcsolat nem áll fenn, ezért az Alkotmánybíróság elutasította az annak megállapítására irányuló indítványt, hogy a Kr. 4. § (2) bekezdésének b) pontja ellentétes az Alkotmány 15. §, valamint 8. § (2) bekezdésével.

Az Alkotmánybíróság megállapította továbbá azt is, hogy ésszerű indoka van annak, hogy a Kr. 4. § (2) bekezdésének b) pontja alapján kizárólag az tekinthető túlélő házastársnak, aki a szabadságelvonás megszűnését követően először (és nem többedszer) kötött házasságot a sérelmet szenvedett személlyel; ez az indok pedig az, hogy nagy valószínűséggel az első házastárs az, aki leginkább osztozott (későbbi) házastársával mind a sérelmek, mind annak későbbi következményei elszenvedésében.

Tekintettel arra, hogy az ex gratia juttatások esetén az Alkotmánybíróság az Alkotmány 70/A. § (1) bekezdéséhez kapcsolódóan kizárólag azt vizsgálja, hogy a megkülönböztetésnek vannak-e ésszerű indokai, az Alkotmánybíróság elutasította azt az indítványt is, hogy a Kr. kifogásolt rendelkezése alkotmányellenes megkülönböztetést valósít meg a többedik házasságot kötött özveggyel szemben.

Mindezekre tekintettel az Alkotmánybíróság a Kr. 4. § (2) bekezdés b) pontjának "először" szövegrésze alkotmányellenességének utólagos megállapítására és megsemmisítésére irányuló indítványokat elutasította.

Budapest, 2006. december 12.

Dr. Bihari Mihály s. k.,

előadó alkotmánybíró

Dr. Erdei Árpád s. k.,

alkotmánybíró

Dr. Harmathy Attila s. k.,

alkotmánybíró