ÍH 2019.123 KÁRTÉRÍTÉSI PERBEN OKOZATI ÖSSZEFÜGGÉS - JOGELLENESSÉG VIZSGÁLATA

A kártérítésre irányuló perben az okozati összefüggésnek olyan értelemben is jelentősége van, hogy csak azoknak a magatartásoknak a jogellenességét lehet és kell vizsgálni, amelyek a felperes által érvényesített konkrét kár bekövetkezése szempontjából relevanciával bírnak. Ezért nem önmagában a jogellenes magatartást, hanem a károkozó magatartást, azaz a konkrét kárigény kapcsán kár okozására alkalmas magatartás jogellenességét kell vizsgálni.

[A Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (1959. évi Ptk.) 349. § (1) bekezdés, 339. §; a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (1952. évi Pp.) 157. § a) pont, 130. § (1) bekezdés d) pont, 206. §]

Az I. rendű felperes elsődlegesen a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (a továbbiakban: 1959. évi Ptk.) 349. § (1) bekezdésére, másodlagosan pedig a 339. § (1) bekezdésére alapított végleges keresetével 77 425 000 forint és ennek 2013. január 28-tól a kifizetésig járó, a 1959. évi Ptk. 301/A. §-a szerinti késedelmi kamata, valamint a perköltség egyetemleges megfizetésére kérte kötelezni az alpereseket.

Az I. rendű alperes kárfelelősséget megalapító magatartását egyrészt abban jelölte meg, hogy jogelődje az I. rendű felperes ellen indított perben a jóhiszemű joggyakorlás szabályaiba ütközően tartotta fenn 400 000 000 forint, túlnyomórészt alaptalan kártérítési követelését és ez az alaptalan követelés jelentette az alapját annak, hogy a részére járó közel 40 000 000 forintos támogatást visszatartotta. A 2013. február 21-i visszatartó végzés az elsőfokú közigazgatási eljárás során hatályon kívül helyezett jogerős ítéleten alapult, míg a 2013. május 24-i és június 28-i visszatartó végzések meghozatalára már a jogerős ítélet hatályon kívül helyezése után került sor, s miután a visszatartás alapját a hatályon kívül helyezett jogerős ítéletben megállapított marasztalási összeg képezte, az I. rendű alperes jogelődjének jogellenes magatartását önmagában megalapítja, hogy a visszatartások nem létező bírósági határozaton alapultak. Ezenkívül az I. rendű alperes másodfokú szerve a visszatartó végzések ellen benyújtott fellebbezések folytán indult jogorvoslati eljárásokat jogellenesen függesztette fel és az eljárási kötelezettségét megsértve a felfüggesztést a hatásköri jogutódlás időpontjáig fenntartotta, valamint az ügyintézési határidőket is túllépte. További károkozó magatartásként hivatkozott arra, hogy az I. rendű alperes jogelődje a 2009. június 29-én létrejött jelzálogszerződés alapján az ingatlanokon jogellenesen tartotta fenn a jelzálogjogot, mert a megismételt eljárásban meghozott jogerős ítélet után a szerződés 6. pontja alapján ki kellett volna adni a jelzálogjog módosításához szükséges nyilatkozatot, illetve a törlési engedélyt. A II. rendű alperes kárfelelősséget megalapító magatartását abban látta, hogy a hatásköri jogutódlás időpontjától, 2014. július 16-tól az eljárási kötelezettségét megsértve a jogorvoslati eljárások felfüggesztését jogellenesen tartotta fenn, majd a felfüggesztés megszüntetése kapcsán az ügyintézési határidőket is túllépte. Kárát 800 darab szarvasmarha áron aluli kényszer-értékesítéséből származó vételár-különbözetében vette számításba. A jogellenes magatartás és a kára közötti oksági kapcsolatot megítélése szerint az teremti meg, hogy az I. rendű alperes jogelődje a visszatartó végzésekkel mintegy 40 000 000 forintot vont el a költségvetéséből, majd a jogorvoslati eljárások felfüggesztése és az ügyintézési határidő miatt közel három évig nem tudott ehhez az összeghez hozzájutni, aminek következtében gazdálkodása ellehetetlenült, hitelt kényszerült felvenni, de mivel a jelzálogjog jogellenes fenntartása miatt további hitelhez nem jutott, az állatállománya nagy részét értékesíteni kényszerült, mert a veszteséget és a forráshiányt csak így tudta fedezni.

Az I. rendű alperes ellenkérelme elsődlegesen a per megszüntetésére irányult a Polgári perrendtartásról szóló 1952. évi III. törvény (a továbbiakban: 1952. évi Pp.) 157. § a) pontja alapján a 130. § (1) bekezdés d) pontjára utalással, mert álláspontja szerint az I. rendű felperes által az adott perben állított jogellenes magatartások megállapítása iránt indított keresetet elutasító jogerős ítélet a jelen perben érvényesített kártérítési igény jogalapját illetően ítélt dolognak minősül. Érdemi ellenkérelmében a kereset elutasítását kérte. Állította, hogy a kárfelelőssége feltételei nem állnak fenn, mert nem tanúsított jogellenes magatartást, ezenkívül a I. rendű felperes a kárát nem bizonyította, de az állított kár és a megjelölt magatartások közötti okozati összefüggés is hiányzik. Az egyébként nem teljesen alaptalan kártérítési követelés fenntartása nem minősülhet joggal való visszaélésnek, egyebekben az I. rendű felperest ezzel összefüggésben semmiféle kár nem érhette, mert az utóbb hatályon kívül helyezett jogerős ítélet alapján jogelődjének nem teljesített, a megismételt eljárásban meghozott jogerős ítéletben foglalt fizetési kötelezettségének pedig csak 2016. április 12-én tett eleget túlnyomórészt beszámítás útján. Érvelése szerint a támogatások visszatartásának jogalapja egyrészt a jelzálogszerződésben foglalt támogatási keret kimerülése, másrészt pedig az volt, hogy a Kúria hatályon kívül helyező végzéséhez nem fűződik anyagi jogerő hatás, így azzal a kártérítési per nem zárult le. A 2007. évi XVII. törvény (a továbbiakban: MVH eljárási törvény) 60. § (1) bekezdéséből egyébként sem következik, hogy csak jogerős bírósági határozaton alapulhat a visszatartás, annak csupán az a követelménye, hogy a fennálló tartozásnak az intézkedéssel összefüggőnek kell lennie, amely feltétel a visszatartó végzések meghozatalának időpontjában fennállt. A közigazgatási szerv felelősségét csak kirívóan súlyos jogalkalmazási és jogértelmezési tévedés alapozhatja meg, amire adott esetben nem került sor. A Kúria hatályon kívül helyező végzése függő jogi helyzetet eredményezett, és miután a fellebbezések elbírálását alapvetően befolyásolta a még folyamatban lévő bírósági eljárás, a felfüggesztés jogszerű és indokolt volt, de 2. és a 3. számú felfüggesztő végzés kapcsán az ügyintézési határidő túllépését nem tette vitássá. Állítása szerint a jelzálogjog törlésének a szerződés a 6. pontjában foglalt feltételei nem álltak fenn mindaddig, amíg az I. rendű felperes a biztosított követelést nem teljesítette, amelyet követően jogelődje 8 napon belül ki is adta a törlési engedélyt. Az okozati összefüggés hiánya körében azzal érvelt, hogy az I. rendű felperes csak 2012. október 16-án vált szarvasmarha tenyésztővé, ezért a perindításnak a tevékenységére közvetlen ráhatása nem volt, a támogatások visszatartása felelős gazdálkodás mellett az állított károkat nem idézhette volna elő, egyebekben az I. rendű felperes a jelzálogszerződésben meghatározottnál magasabb összegű támogatást kapott. A 2013. év első felében meghozott visszatartó végzések nem okozhatták a számlákból kitűnően ennél korábbi, 2010-2012 között történt kényszer-értékesítésből eredő vételár veszteséget, de a keresetindítást megelőző öt évnél korábbi értékesítések vonatkozásában az I. rendű felperes követelése egyébként is elévült. Hivatkozott arra is, hogy az I. rendű felperes megsértette a kárenyhítési kötelezettségét, mert nem tett meg mindent az állatállomány kedvezőbb áron való értékesítése érdekében.