1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozat
a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény 4. §-ának (2) bekezdéséből eredő egyes feladatok végrehajtásáról
1. A Kormány
1.1. egyetért azzal, hogy a Magyar Köztársaság minisztériumainak felsorolásáról szóló 2010. évi XLII. törvény (továbbiakban: T.) 2. § (1)-(3) és a 4. § (2) bekezdésében foglaltakkal összhangban
a) a Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium fejezet, a Miniszterelnökség fejezet és az Önkormányzati Minisztérium fejezet általános jogutódjaként a Miniszterelnökség fejezet névmódosításával, annak bázisán jön létre;
b) a Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet, a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet és a Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium fejezet jogutódjaként a Földművelésügyi és Vidékfejlesztési Minisztérium fejezet névmódosításával, annak bázisán jön létre;
c) a Belügyminisztérium fejezet, az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezet névmódosításával az Igazságügyi és Rendészeti Minisztérium fejezet bázisán jön létre;
d) a Nemzetgazdasági Minisztérium fejezet, a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejezet és a Pénzügyminisztérium fejezet általános jogutódjaként a Nemzeti Fejlesztési és Gazdasági Minisztérium fejezet névmódosításával, annak bázisán jön létre;
e) a Nemzeti Fejlesztési Minisztérium fejezet, a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium fejezet névmódosításával a Közlekedési, Hírközlési és Energiaügyi Minisztérium fejezet bázisán jön létre;
f) a Nemzeti Erőforrás Minisztérium fejezet, az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet, az Egészségügyi Minisztérium fejezet, valamint a Szociális és Munkaügyi Minisztérium fejezet általános jogutódjaként az Oktatási és Kulturális Minisztérium fejezet névmódosításával, annak bázisán jön létre;
g) a létrejövő Miniszterelnökség feladata ellátáshoz gyakorolt funkciói szerint önállóan működő és gazdálkodó költségvetési szerv;
1.2. egyetért azzal, hogy a 2010. évi előirányzatok átrendezésével kapcsolatban a beszámoló fordulónapja június 30.;
1.3. egyetért azzal, hogy
a) az érintett fejezetek intézményei és a fejezeti kezelésű előirányzatai, illetve az elkülönített állami pénzalapok átadás átvétele az államháztartás szervezetei beszámolási és könyvvezetési kötelezettségének sajátosságairól szóló 249/2000. (XII. 24.) Korm. rendelet 7. § (12) bekezdésében és a 13/A. §-ában foglaltakkal összhangban a június 30-ai fordulónappal elkészített féléves elemi költségvetési beszámoló alapján történjen. A fejezeti kezelésű előirányzatok esetében az átadáshoz közölni kell mindazon információkat, amelyek az éves költségvetési beszámoló kiegészítő mellékleteinek elkészítéséhez szükségesek;
b) a megszűnő fejezeteknél, intézményeknél június 30-i fordulónappal az éves elemi költségvetési beszámolóval azonos adattartalommal, leltárral és záró főkönyvi kivonattal alátámasztott beszámoló készítése szükséges az átadás-átvételhez;
1.4. a T. 4. §-ának (2) bekezdésében kapott felhatalmazás alapján jóváhagyja, hogy a Magyar Köztársaság 2010. évi költségvetéséről szóló 2009. évi CXXX. törvény 1. számú mellékletében foglalt előirányzatok az e határozat 1. számú mellékletében foglaltak szerint kerüljenek átcsoportosításra;
1.5. egyetért azzal, hogy - a jogutód miniszter eltérő rendelkezése hiányában - a jelen kormányhatározat kihirdetésétől 2010. június 30-ig (a továbbiakban: átmeneti időszak)
a) a jogelőd fejezetekhez tartozó fejezeti kezelésű előirányzatok terhére új kötelezettségvállalás, illetve 5,0 millió forint feletti, meglévő kötelezettségvállaláson alapuló (pénzügyi, előirányzati) teljesítés csak a jogutód miniszter vagy az általa írásban kijelölt személy jóváhagyásával történhet. Az 5,0 millió forint alatti, meglévő kötelezettségvállaláson alapuló (pénzügyi, előirányzati) teljesítés a T. hatálybalépését megelőzően a jogelőd fejezetnél hatályban lévő eljárásrendekben foglaltak szerint történik;
b) a megosztásra kerülő fejezeti kezelésű előirányzatoknál új kötelezettségvállalásra a jogutód miniszterek megállapodásáig csak kivételesen indokolt esetben, a megosztásban érintett miniszterek vagy az általuk kijelölt személy egyetértését követően, a feladatellátásért felelős miniszter vagy az általa kijelölt személy jogosult;
c) a jogelőd fejezetek igazgatása esetében az a) pontban foglaltak az irányadók azzal, hogy a június havi illetmények és cafetéria juttatások számfejtése eltérő rendelkezés és intézkedés hiányában - a jogelőd minisztérium szervezeti struktúrájának megfelelő rendben, kifizetése összeghatártól függetlenül - a jogutód miniszter jóváhagyása nélkül teljesíthetőek;
d) a Magyar Államkincstár (a továbbiakban: Kincstár) a tárcák fejezeti, illetve igazgatási számlái feletti rendelkezésre bejelentett jogosultak által aláírt fizetési megbízásokat és egyéb bizonylatokat mindaddig befogadja és teljesíti, amíg a szabályszerűen bejelentettek aláírási joga visszavonásra nem kerül;
1.6. felhatalmazza a Kincstárt az 1.4. pontban szereplő fejezeti kezelésű előirányzatok, költségvetési szervek esetében -a jogelőd fejezetek június 30-át 5 munkanappal megelőző adatszolgáltatása alapján - az előirányzat-átadás időpontjáig végrehajtott évközi előirányzat-módosítások, teljesítési adatok, kötelezettségvállalások és a kapcsolódó előirányzat-maradványok átvezetésére;
1.7. felhatalmazza a Kincstárt, hogy az eredeti előirányzattal nem rendelkező fejezeti kezelésű előirányzatokat érintően az előirányzat-átadás időpontjáig végrehajtott évközi előirányzat-módosításokat, teljesítési adatokat, kötelezettségvállalásokat és a kapcsolódó előirányzat-maradványokat - e határozat 2. számú melléklete és a jogelőd fejezetek június 30-át 5 munkanappal megelőző adatszolgáltatása alapján - átvezesse;
1.8. előírja, hogy az átmeneti időszak alatt a jogelőd minisztériumok gondoskodjanak a Kincstárnál és a főkönyvi nyilvántartásban
a) az előző években keletkezett előirányzat maradványok előirányzatosításáról;
b) a többletbevétellel összefüggő és a kiemelt előirányzatok között szükséges előirányzat-módosítások végrehajtásáról;
c) a függő, átfutó, kiegyenlítő kiadások és bevételek rendezéséről, valamint
d) az azonosítatlan kiadások és bevételek megfelelő intézményi, illetve fejezeti kezelésű előirányzatra és azon belül kiemelt előirányzatra történő azonosításáról;
e) a maradványelvonáshoz kapcsolódó befizetési kötelezettségek fejezeti maradványszámlára történő rendezéséről és a fejezeti maradványszámla egyenlegének a központi költségvetésbe történő befizetéséről;
1.9. előírja, hogy a jogutód minisztériumok 2010. augusztus 30-ig intézkedjenek a jogelőd fejezethez tartozó intézményeket és fejezeti kezelésű előirányzatokat érintően a törzskönyvi nyilvántartásban történő módosítások alapját jelentő dokumentumok összeállításáról és adatainak módosításáról;
1.10. előírja, hogy az átmeneti időszak alatt a 3. számú mellékletben szereplő megosztásra kerülő intézményi és fejezeti kezelésű előirányzatokról az érintett felek közötti megállapodások megkötésre kerüljenek. A megállapodásokban rendelkezni kell a 2010. évi megosztásról, valamint annak szintre hozásáról is. A megállapodások egy másolati példányát meg kell küldeni a Nemzetgazdasági Minisztérium részére.
2. Ez a határozat a közzététele napján lép hatályba.
Orbán Viktor s. k.,
miniszterelnök
1. számú melléklet az 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozathoz
Eredeti előirányzattal rendelkező előirányzatok átrendezése
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 000484 | 10 | 00 | 00 | 00 | 00 | X. KÖZIGAZGATÁSI ÉS IGAZSÁGÜGYI MINISZTÉRIUM | 10 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 000505 | 10 | 01 | 00 | 00 | 00 | Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása | 10 | 01 | 01 | 00 | 00 |
| 11 | 01 | 00 | 00 | 00 | |||||||
| 000989 | 10 | 02 | 00 | 00 | 00 | Magyar Szabadalmi Hivatal | 14 | 16 | 00 | 00 | 00 |
| 262290 | 10 | 03 | 00 | 00 | 00 | Egyenlő Bánásmód Hatóság | 26 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 018571 | 10 | 04 | 00 | 00 | 00 | Kormányzati Személyügyi, Szolgáltató és Közigazgatási Képzési Központ | 10 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 001766 | 10 | 05 | 00 | 00 | 00 | Közigazgatási és Elektronikus Közszolgáltatások Központi Hivatal | 10 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 294168* | 10 | 06 | 00 | 00 | 00 | Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek | 14 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 275790 | 10 | 07 | 00 | 00 | 00 | Szülőföld Alap Iroda | 10 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 015558 | 10 | 08 | 00 | 00 | 00 | Regionális Államigazgatási Hivatalok | 11 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 004855 | 10 | 09 | 00 | 00 | 00 | ECOSTAT Kormányzati Gazdaság- és Társadalom-stratégiai Kutató Intézet | 31 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 260256** | 10 | 10 | 00 | 00 | 00 | Balassi Intézet | 20 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 001030 | 10 | 11 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 10 | 09 | 00 | 00 | 00 |
| 001052 | 10 | 11 | 02 | 00 | 00 | Célelőirányzatok | 10 | 09 | 02 | 00 | 00 |
| 232292 | 10 | 11 | 02 | 01 | 00 | Központilag kezelt fejezeti feladatok | 10 | 09 | 02 | 01 | 00 |
| 248090 | 10 | 11 | 02 | 04 | 00 | "Legyen jobb a gyermekeknek" nemzeti stratégia monitoringja és kapcsolódó feladatok támogatása | 10 | 09 | 02 | 04 | 00 |
| 240801 | 10 | 11 | 02 | 07 | 00 | Nemzeti és kiemelt ünnepek, egyéb rendezvények, események támogatása | 10 | 09 | 02 | 07 | 00 |
| 243778 | 10 | 11 | 02 | 08 | 00 | Lakossági tájékoztatáshoz kapcsolódó kiadások | 10 | 09 | 02 | 08 | 00 |
| 272178 | 10 | 11 | 02 | 13 | 00 | Kormányzati személyügyi feladatok támogatása | 10 | 09 | 02 | 13 | 00 |
| 276301 | 10 | 11 | 02 | 16 | 00 | EXPO 2010 Világkiállításon való részvétel előkészítése | 10 | 09 | 02 | 16 | 00 |
| 228213 | 10 | 11 | 02 | 17 | 00 | A büntetőeljárásról szóló törvény alapján megállapított kártalanítás | 14 | 20 | 01 | 03 | 00 |
| 249556 | 10 | 11 | 02 | 18 | 00 | Jogi segítségnyújtás | 14 | 20 | 01 | 04 | 00 |
| 272556 | 10 | 11 | 02 | 24 | 00 | Kormányzati igazgatással kapcsolatos feladatok támogatása | 10 | 09 | 02 | 24 | 00 |
| 243678 | 10 | 11 | 02 | 25 | 00 | Kisebbségpolitikai tevékenység támogatása | 10 | 09 | 02 | 25 | 00 |
| 270745 | 10 | 11 | 02 | 26 | 00 | Központi informatikai kötelezettségek finanszírozása | 11 | 12 | 20 | 92 | 00 |
| 264478 | 10 | 11 | 02 | 27 | 00 | Nemzetközi kötelezettségek teljesítése | 11 | 12 | 14 | 00 | 00 |
| 258212 | 10 | 11 | 02 | 29 | 00 | Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása | 10 | 09 | 05 | 03 | 00 |
| 242712 | 10 | 11 | 03 | 00 | 00 | Államháztartáson kívüli szervezetek támogatása | 10 | 09 | 03 | 00 | 00 |
| 211046 | 10 | 11 | 03 | 01 | 00 | Európai Összehasonlító Kisebbségkutatások Közalapítvány | 10 | 09 | 03 | 01 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 258967 | 10 | 11 | 03 | 03 | 00 | Magyarországi Nemzeti Etnikai Kisebbségekért Közalapítvány támogatása | 10 | 09 | 03 | 03 | 00 |
| 279012 | 10 | 11 | 03 | 10 | 00 | Egyéb civil és non-profit szervezetek támogatása | 10 | 09 | 03 | 10 | 00 |
| 233893 | 10 | 11 | 03 | 11 | 00 | Társadalmi szervezetek és segítők támogatása | 11 | 12 | 21 | 02 | 00 |
| 025496 | 10 | 11 | 03 | 12 | 00 | Magyarországi Cigányokért Közalapítvány | 26 | 16 | 54 | 01 | 00 |
| 271301 | 10 | 11 | 03 | 13 | 00 | Civil szervezetek, kapcsolódó feladatok támogatása | 26 | 16 | 52 | 01 | 00 |
| 248012 | 10 | 11 | 03 | 14 | 00 | Nemzeti Civil Alapprogram | 26 | 16 | 52 | 02 | 00 |
| 285112 | 10 | 11 | 03 | 15 | 00 | Rádió C | 20 | 11 | 35 | 06 | 00 |
| 285123 | 10 | 11 | 03 | 16 | 00 | Rajkó Művészeti Együttes | 20 | 11 | 35 | 07 | 00 |
| 285134 | 10 | 11 | 03 | 17 | 00 | 100 Tagú Cigányzenekar | 20 | 11 | 35 | 08 | 00 |
| 285145 | 10 | 11 | 03 | 18 | 00 | Első Roma Tájház | 20 | 11 | 35 | 09 | 00 |
| 258767 | 10 | 11 | 04 | 00 | 00 | Határon túli magyarok programjainak támogatása | 10 | 09 | 04 | 00 | 00 |
| 240245 | 10 | 11 | 04 | 01 | 00 | Határon túli magyarok oktatási programjainak támogatása | 10 | 09 | 04 | 01 | 00 |
| 264290 | 10 | 11 | 04 | 02 | 00 | Kedvezménytörvény alapján járó oktatási-nevelési támogatás, valamint a szórványoktatás és a csángó magyarok támogatása | 10 | 09 | 04 | 02 | 00 |
| 228895 | 10 | 11 | 04 | 03 | 00 | Nemzetpolitikai tevékenység támogatása | 10 | 09 | 04 | 03 | 00 |
| 277067 | 10 | 11 | 04 | 04 | 00 | A magyar-magyar kapcsolattartás és az együttműködést szolgáló intézmények erősítése | 10 | 09 | 04 | 04 | 00 |
| 218814 | 10 | 11 | 05 | 00 | 00 | Egyházi célú központi költségvetési hozzájárulások | 20 | 11 | 39 | 00 | 00 |
| 006046 | 10 | 11 | 05 | 01 | 00 | Egyházi közgyűjteményekés közművelődési intézmények | 20 | 11 | 39 | 01 | 00 |
| 221269 | 10 | 11 | 05 | 02 | 00 | Hittanoktatás | 20 | 11 | 39 | 04 | 00 |
| 006057 | 10 | 11 | 05 | 03 | 00 | Egyházi alapintézmény-működés, Szja rendelkezése és kiegészítése | 20 | 11 | 39 | 05 | 00 |
| 208602 | 10 | 11 | 05 | 04 | 00 | Átadásra nem került ingatlanok utáni járadék | 20 | 11 | 39 | 06 | 00 |
| 240156 | 10 | 11 | 05 | 05 | 00 | Az 5000 lakosnál kisebb településeken szolgálatot teljesítő egyházi személyek jövedelempótléka | 20 | 11 | 39 | 08 | 00 |
| 278878 | 10 | 11 | 05 | 06 | 00 | Egyházi oktatási és kulturális célú támogatás | 20 | 11 | 39 | 10 | 00 |
| 256567 | 10 | 11 | 14 | 00 | 00 | Roma telepeken élők lakhatási és szociális integrációs programja | 26 | 16 | 51 | 05 | 00 |
| 271290 | 10 | 11 | 15 | 00 | 00 | Roma Integráció Évtizede Program végrehajtása | 26 | 16 | 51 | 09 | 00 |
| 259990 | 10 | 11 | 18 | 00 | 00 | Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése | 26 | 16 | 53 | 00 | 00 |
| 260001 | 10 | 11 | 18 | 01 | 00 | Az egyenlő bánásmód és az esélyegyenlőség fejlesztése terén egyes kiemelt feladatok támogatása | 26 | 16 | 53 | 01 | 00 |
| 284212 | 10 | 11 | 18 | 02 | 00 | Idősügyi programok | 26 | 16 | 53 | 02 | 00 |
| 250978 | 10 | 11 | 24 | 00 | 00 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | 26 | 16 | 07 | 00 | 00 |
| 258023 | 10 | 11 | 24 | 01 | 00 | Átmeneti támogatással megvalósuló programok | 26 | 16 | 07 | 03 | 00 |
| 255589 | 10 | 11 | 24 | 01 | 01 | Civil szervezetek és az Anti-diszkriminációs törvény alkalmazása | 26 | 16 | 07 | 03 | 01 |
| 271312 | 10 | 11 | 25 | 00 | 00 | Roma Oktatási Alap | 26 | 16 | 51 | 10 | 00 |
| 284401 | 10 | 11 | 27 | 00 | 00 | A szegénység és társadalmi kirekesztés elleni küzdelem európai éve | 26 | 16 | 08 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 268956 | 10 | 11 | 30 | 00 | 00 | Kincstári tranzakciós díj elszámolása | 11 | 12 | 20 | 02 | 00 |
| 283189 | 10 | 11 | 31 | 00 | 00 | A 2010. évi országgyűlési és önkormányzati választások lebonyolítása | 11 | 12 | 25 | 02 | 00 |
| 275090 | 10 | 11 | 32 | 00 | 00 | Időközi és kisebbségi választások lebonyolítása | 11 | 12 | 25 | 03 | 00 |
| 264990 | 10 | 11 | 33 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 10 | 09 | 07 | 00 | 00 |
| 010025 | 10 | 11 | 33 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 10 | 09 | 07 | 01 | 00 |
| 11 | 12 | 31 | 02 | 00 | |||||||
| 223614 | 10 | 12 | 00 | 00 | 00 | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | 22 | 14 | 00 | 00 | 00 |
| 004888 | 10 | 12 | 01 | 00 | 00 | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | 22 | 14 | 01 | 00 | 00 |
| 282156 | 10 | 13 | 00 | 00 | 00 | Központosított bevételek | 14 | 21 | 00 | 00 | 00 |
| 282167 | 10 | 13 | 01 | 00 | 00 | Cégnyilvántartás bevételei | 14 | 21 | 01 | 00 | 00 |
| 263478 | 10 | 14 | 00 | 00 | 00 | Szülőföld Alap támogatása | 10 | 12 | 01 | 00 | 00 |
| 266456 | 10 | 14 | 01 | 00 | 00 | Adomány-kiegészítés | 10 | 12 | 01 | 01 | 00 |
| 284967 | 10 | 14 | 02 | 00 | 00 | Eseti támogatás | 10 | 12 | 01 | 02 | 00 |
| 031215 | 10 | 16 | 00 | 00 | 00 | Tartalékok | 10 | 20 | 00 | 00 | 00 |
| 001414 | 10 | 16 | 01 | 00 | 00 | Költségvetés általános tartaléka | 10 | 20 | 01 | 00 | 00 |
| 001360 | 10 | 16 | 02 | 00 | 00 | Céltartalékok | 10 | 20 | 02 | 00 | 00 |
| 235149 | 10 | 16 | 02 | 01 | 00 | Különféle kifizetések | 10 | 20 | 02 | 01 | 00 |
| 271734 | 10 | 16 | 03 | 00 | 00 | Stabilitási tartalék | 10 | 20 | 03 | 00 | 00 |
| 001447 | 10 | 17 | 00 | 00 | 00 | Volt egyházi ingatlanok tulajdoni helyzetének rendezése | 20 | 15 | 01 | 00 | 00 |
| 285012 | 10 | 18 | 00 | 00 | 00 | Települési és területi kisebbségi önkormányzatok támogatása | 10 | 14 | 00 | 00 | 00 |
| 004228 | 12 | 00 | 00 | 00 | 00 | XII. VIDÉKFEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM | 12 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 004240 | 12 | 01 | 00 | 00 | 00 | Vidékfejlesztési Minisztérium igazgatása | 12 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 16 | 01 | 00 | 00 | 00 | |||||||
| 004262 | 12 | 02 | 00 | 00 | 00 | Szakigazgatási intézmények | 12 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 004273 | 12 | 02 | 01 | 00 | 00 | Mezőgazdasági Szakigazgatási Hivatal | 12 | 02 | 01 | 00 | 00 |
| 247045 | 12 | 02 | 02 | 00 | 00 | Magyar Élelmiszer-biztonsági Hivatal | 12 | 02 | 02 | 00 | 00 |
| 004327 | 12 | 03 | 00 | 00 | 00 | Földhivatalok, Földmérési és Távérzékelési Intézet | 12 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 004338 | 12 | 04 | 00 | 00 | 00 | Állami Ménesgazdaság | 12 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 212087 | 12 | 05 | 00 | 00 | 00 | Mezőgazdasági és Vidékfejlesztési Hivatal | 12 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 004349 | 12 | 06 | 00 | 00 | 00 | Mezőgazdasági középfokú szakoktatás és szaktanácsadás intézményei | 12 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 004404 | 12 | 07 | 00 | 00 | 00 | Közművelődési intézmények | 12 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 004415 | 12 | 08 | 00 | 00 | 00 | Agrárkutató intézetek | 12 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 277490 | 12 | 09 | 00 | 00 | 00 | Agrármarketing-Centrum | 12 | 09 | 00 | 00 | 00 |
| 275145 | 12 | 11 | 00 | 00 | 00 | Környezetvédelmi és Vízügyi Minisztérium Fejlesztési Igazgatóság | 16 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 006606 | 12 | 12 | 00 | 00 | 00 | Országos Meteorológiai Szolgálat | 16 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 276201 | 12 | 13 | 00 | 00 | 00 | Vízügyi és Környezetvédelmi Központi Igazgatóság | 16 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 271134 | 12 | 14 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti park igazgatóságok | 16 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 271112 | 12 | 15 | 00 | 00 | 00 | Környezetvédelmi, természetvédelmi és vízügyi hatósági szervek | 16 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 271123 | 12 | 16 | 00 | 00 | 00 | Környezetvédelmi és vízügyi igazgatóságok | 16 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 004437 | 12 | 20 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 12 | 10 | 00 | 00 | 00 |
| 227030 | 12 | 20 | 01 | 00 | 00 | Beruházás | 12 | 10 | 01 | 00 | 00 |
| 281912 | 12 | 20 | 01 | 05 | 00 | Regionális viziközmű rendszerek állami kötelezettségei és a pályázati fejlesztéséhez szükséges önerő | 16 | 10 | 01 | 05 | 00 |
| 197931 | 12 | 20 | 01 | 07 | 00 | Vízkárelhárítás | 16 | 10 | 01 | 07 | 00 |
| 256467 | 12 | 20 | 01 | 07 | 01 | Vízkárelhárítási művek fejlesztési és állagmegóvási feladatai | 16 | 10 | 01 | 07 | 07 |
| 031721 | 12 | 20 | 01 | 09 | 00 | Balatoni regionális víziközmű-hálózat fejlesztése | 16 | 10 | 01 | 09 | 00 |
| 227425 | 12 | 20 | 01 | 13 | 00 | Intézmények központi beruházásai | 12 | 10 | 01 | 13 | 00 |
| 256478 | 12 | 20 | 01 | 19 | 00 | EU Víz Keretirányelv végrehajtásának feladatai | 16 | 10 | 01 | 19 | 00 |
| 256489 | 12 | 20 | 01 | 20 | 00 | Ivóvíz-minőségjavító program | 16 | 10 | 01 | 20 | 00 |
| 006662 | 12 | 20 | 02 | 00 | 00 | Környezetvédelmi célelőirányzatok | 16 | 10 | 02 | 00 | 00 |
| 017408 | 12 | 20 | 02 | 01 | 00 | Vízkárelhárítási művek fenntartása | 16 | 10 | 02 | 03 | 00 |
| 006761 | 12 | 20 | 02 | 02 | 00 | Szigetközi térség kárainak mérséklése, környezeti monitoring működtetése | 16 | 10 | 02 | 06 | 00 |
| 242867 | 12 | 20 | 02 | 03 | 00 | Nemzetközi fizetési kötelezettségek | 16 | 10 | 02 | 07 | 00 |
| 277801 | 12 | 20 | 02 | 04 | 00 | Szigetközi vízpótlással kapcsolatos működési kiadások | 16 | 10 | 02 | 08 | 00 |
| 025539 | 12 | 20 | 02 | 05 | 00 | Balaton intézkedési terv és nagy tavaink védelme program | 16 | 10 | 02 | 12 | 00 |
| 281923 | 12 | 20 | 02 | 06 | 00 | Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia végrehajtása | 16 | 10 | 02 | 15 | 00 |
| 266701 | 12 | 20 | 02 | 07 | 00 | Kincstári számlavezetési díjak és kamat kifizetések | 16 | 10 | 02 | 30 | 00 |
| 256501 | 12 | 20 | 02 | 08 | 00 | Víz-és környezeti kárelhárítás | 16 | 10 | 02 | 34 | 00 |
| 256512 | 12 | 20 | 02 | 09 | 00 | Természetvédelmi kártalanítás | 16 | 10 | 02 | 35 | 00 |
| 281901 | 12 | 20 | 02 | 10 | 00 | Természetvédelmi pályázatok támogatása | 16 | 10 | 02 | 36 | 00 |
| 256534 | 12 | 20 | 02 | 11 | 00 | Hulladék-kezelési és gazdálkodási feladatok | 16 | 10 | 02 | 37 | 00 |
| 256545 | 12 | 20 | 02 | 12 | 00 | Gazdálkodó szervezetek által befizetett termékdíj-visszaigénylés kifizetése | 16 | 10 | 02 | 38 | 00 |
| 256556 | 12 | 20 | 02 | 13 | 00 | Országos Környezeti Kármentesítési Programvégrehajtása | 16 | 10 | 02 | 39 | 00 |
| 258890 | 12 | 20 | 02 | 14 | 00 | Állami feladatok költséghatékony átvállalása az NKP megvalósításában | 16 | 10 | 02 | 41 | 00 |
| 272189 | 12 | 20 | 02 | 15 | 00 | Magán és egyéb jogi személyek kártérítése | 16 | 10 | 02 | 43 | 00 |
| 277656 | 12 | 20 | 02 | 16 | 00 | Az illegális hulladék-elhelyezés felszámolásának feladatai | 16 | 10 | 02 | 44 | 00 |
| 277812 | 12 | 20 | 02 | 17 | 00 | Vízgazdálkodási pályázatok előkészítése és támogatása | 16 | 10 | 02 | 45 | 00 |
| 241578 | 12 | 20 | 03 | 00 | 00 | Agrár célelőirányzatok | 12 | 10 | 02 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 271545 | 12 | 20 | 03 | 01 | 00 | FAO intézmények finanszírozása | 12 | 10 | 02 | 01 | 00 |
| 004471 | 12 | 20 | 03 | 02 | 00 | Agrárkutatás, tanüzemek, szakképzés támogatása | 12 | 10 | 02 | 02 | 00 |
| 271767 | 12 | 20 | 03 | 03 | 00 | Magán és egyéb jogi személyek kártérítése | 12 | 10 | 02 | 03 | 00 |
| 278678 | 12 | 20 | 03 | 04 | 00 | Magyar-Román regionális kutató-oktató központ támogatása | 12 | 10 | 02 | 04 | 00 |
| 241601 | 12 | 20 | 03 | 08 | 00 | Ágazati szakmai szervezetek és képviseletek támogatása | 12 | 10 | 02 | 08 | 00 |
| 221467 | 12 | 20 | 03 | 09 | 00 | Vízügyi feladatok támogatása | 12 | 10 | 02 | 09 | 00 |
| 251823 | 12 | 20 | 03 | 10 | 00 | Parlagfű elleni védekezés támogatása | 12 | 10 | 02 | 10 | 00 |
| 260601 | 12 | 20 | 03 | 10 | 01 | Parlagfű elleni közérdekű védekezés végrehajtásának támogatása | 12 | 10 | 02 | 10 | 01 |
| 284256 | 12 | 20 | 03 | 12 | 00 | MVH Integrált Irányítási és Ellenőrzési Rendszere fejlesztése, működtetése | 12 | 10 | 02 | 12 | 00 |
| 248712 | 12 | 20 | 03 | 13 | 00 | Osztatlan földtulajdon kimérésének költségei | 12 | 10 | 02 | 13 | 00 |
| 248723 | 12 | 20 | 03 | 15 | 00 | Központosított bevételekből finanszírozott intézményi feladatok | 12 | 10 | 02 | 15 | 00 |
| 248701 | 12 | 20 | 03 | 16 | 00 | Magyar Agrárkamara állami feladatainak támogatása | 12 | 10 | 02 | 16 | 00 |
| 206961 | 12 | 20 | 03 | 17 | 00 | Állatorvosi Kamara állami feladatainak támogatása | 12 | 10 | 02 | 17 | 00 |
| 248689 | 12 | 20 | 03 | 18 | 00 | Növényorvosi Kamara állami feladatainak támogatása | 12 | 10 | 02 | 18 | 00 |
| 283190 | 12 | 20 | 03 | 19 | 00 | Állami génmegőrzési feladatok támogatása | 12 | 10 | 02 | 19 | 00 |
| 206972 | 12 | 20 | 03 | 20 | 00 | Hegyközségek Nemzeti Tanácsa | 12 | 10 | 02 | 20 | 00 |
| 263412 | 12 | 20 | 03 | 21 | 00 | Kincstári szolgáltatási díjak | 12 | 10 | 02 | 21 | 00 |
| 265701 | 12 | 20 | 03 | 22 | 00 | Bormarketing és minőség-ellenőrzés | 12 | 10 | 02 | 22 | 00 |
| 270945 | 12 | 20 | 03 | 25 | 00 | Nemzetközi Szervezetek tagsági díjai | 12 | 10 | 02 | 25 | 00 |
| 249401 | 12 | 20 | 04 | 00 | 00 | Egyéb uniós támogatást kiegészítő támogatások | 12 | 10 | 04 | 00 | 00 |
| 256389 | 12 | 20 | 04 | 06 | 00 | Méhészeti Nemzeti Program | 12 | 10 | 04 | 06 | 00 |
| 241089 | 12 | 20 | 04 | 07 | 00 | Igyál tejet program | 12 | 10 | 04 | 07 | 00 |
| 260167 | 12 | 20 | 04 | 08 | 00 | Egyes speciális szövetkezések (TÉSZ, BÉSZ) támogatása | 12 | 10 | 04 | 08 | 00 |
| 281101 | 12 | 20 | 04 | 09 | 00 | Egyes állatbetegségek ellenőrzése és felszámolása támogatása | 12 | 10 | 04 | 09 | 00 |
| 283256 | 12 | 20 | 04 | 10 | 00 | Uniós Programok ÁFA fedezete | 12 | 10 | 04 | 10 | 00 |
| 284267 | 12 | 20 | 04 | 11 | 00 | Iskolagyümölcs program | 12 | 10 | 04 | 11 | 00 |
| 248890 | 12 | 20 | 05 | 00 | 00 | Nemzeti támogatások | 12 | 10 | 05 | 00 | 00 |
| 029692 | 12 | 20 | 05 | 03 | 00 | Állattenyésztési feladatok | 12 | 10 | 05 | 03 | 00 |
| 029713 | 12 | 20 | 05 | 05 | 00 | Vadgazdálkodás támogatása | 12 | 10 | 05 | 05 | 00 |
| 284278 | 12 | 20 | 05 | 06 | 00 | Nemzeti Erdőprogram | 12 | 10 | 05 | 06 | 00 |
| 284301 | 12 | 20 | 05 | 06 | 03 | Erdőfelújítás determinációja | 12 | 10 | 05 | 06 | 03 |
| 284312 | 12 | 20 | 05 | 06 | 04 | Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás determinációja | 12 | 10 | 05 | 06 | 04 |
| 284323 | 12 | 20 | 05 | 06 | 05 | Fenntartható erdőgazdálkodás támogatása | 12 | 10 | 05 | 06 | 05 |
| 250723 | 12 | 20 | 05 | 07 | 00 | Fejlesztési típusú támogatások | 12 | 10 | 05 | 07 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 250734 | 12 | 20 | 05 | 08 | 00 | Folyó kiadások és jövedelem-támogatások | 12 | 10 | 05 | 08 | 00 |
| 265978 | 12 | 20 | 05 | 10 | 00 | Nemzeti agrár kárenyhítés | 12 | 10 | 05 | 10 | 00 |
| 203432 | 12 | 20 | 06 | 00 | 00 | Állat- és növénykártalanítás | 12 | 10 | 06 | 00 | 00 |
| 256401 | 12 | 20 | 07 | 00 | 00 | Árfolyamkockázat és egyéb, EU által nem térített kiadások | 12 | 10 | 07 | 00 | 00 |
| 271023 | 12 | 20 | 11 | 00 | 00 | Vidékfejlesztési és halászati programok | 12 | 10 | 11 | 00 | 00 |
| 271034 | 12 | 20 | 11 | 02 | 00 | Új Magyarország Vidékfejlesztési Program (II. NVT) | 12 | 10 | 11 | 02 | 00 |
| 272689 | 12 | 20 | 11 | 02 | 01 | 1. tengely: A mezőgazdaság és erdészeti ágazat versenyképességének javítása | 12 | 10 | 11 | 02 | 01 |
| 272690 | 12 | 20 | 11 | 02 | 02 | II. tengely: A környezet és a vidék fejlesztése | 12 | 10 | 11 | 02 | 02 |
| 272701 | 12 | 20 | 11 | 02 | 03 | III. tengely: Az életminőség javítása a vidéki területeken és a diverzifikáció ösztönzése | 12 | 10 | 11 | 02 | 03 |
| 277578 | 12 | 20 | 11 | 02 | 04 | IV. tengely: Leader intézkedések | 12 | 10 | 11 | 02 | 04 |
| 272712 | 12 | 20 | 11 | 02 | 05 | Technikai segítségnyújtás | 12 | 10 | 11 | 02 | 05 |
| 277501 | 12 | 20 | 11 | 03 | 00 | Halászati Operatív Program | 12 | 10 | 11 | 03 | 00 |
| 277512 | 12 | 20 | 11 | 03 | 01 | Akvakultúra, belvízi halászat és a halászati és akvakultúra termékek feldolgozása és forgalmazása (II. tengely) | 12 | 10 | 11 | 03 | 01 |
| 277523 | 12 | 20 | 11 | 03 | 02 | Közös érdekeket célzó intézkedések (III. tengely) | 12 | 10 | 11 | 03 | 02 |
| 277534 | 12 | 20 | 11 | 03 | 03 | Technikai segítségnyújtás (V. tengely) | 12 | 10 | 11 | 03 | 03 |
| 241567 | 12 | 20 | 13 | 00 | 00 | EU tagságból eredő feladatok | 12 | 10 | 13 | 00 | 00 |
| 265056 | 12 | 20 | 14 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 12 | 10 | 14 | 00 | 00 |
| 004536 | 12 | 20 | 14 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 12 | 10 | 14 | 01 | 00 |
| 16 | 10 | 10 | 01 | 00 | |||||||
| 234537 | 12 | 21 | 00 | 00 | 00 | Központosított bevételek | 12 | 13 | 00 | 00 | 00 |
| 234559 | 12 | 21 | 01 | 00 | 00 | Erdészeti bevételek | 12 | 13 | 01 | 00 | 00 |
| 235578 | 12 | 21 | 01 | 01 | 00 | Erdőfenntartási járulék áthúzódó befizetése | 12 | 13 | 01 | 01 | 00 |
| 235589 | 12 | 21 | 01 | 02 | 00 | Erdővédelmi és erdőgazdálkodási bírság | 12 | 13 | 01 | 02 | 00 |
| 284890 | 12 | 21 | 01 | 03 | 00 | Erdővédelmi járulék | 12 | 13 | 01 | 03 | 00 |
| 234560 | 12 | 21 | 02 | 00 | 00 | Termőföld védelmével, hasznosításával kapcsolatos bevételek | 12 | 13 | 02 | 00 | 00 |
| 235590 | 12 | 21 | 02 | 01 | 00 | Földvédelmi járulék | 12 | 13 | 02 | 01 | 00 |
| 235600 | 12 | 21 | 02 | 02 | 00 | Földvédelmi és talajvédelmi bírság | 12 | 13 | 02 | 02 | 00 |
| 234582 | 12 | 21 | 04 | 00 | 00 | Halgazdálkodási bevételek | 12 | 13 | 04 | 00 | 00 |
| 235633 | 12 | 21 | 04 | 01 | 00 | Állami halász- és horgászjegyek díja | 12 | 13 | 04 | 01 | 00 |
| 235644 | 12 | 21 | 04 | 02 | 00 | Halászatfejlesztési hozzájárulás | 12 | 13 | 04 | 02 | 00 |
| 235655 | 12 | 21 | 04 | 03 | 00 | Halvédelmi bírság | 12 | 13 | 04 | 03 | 00 |
| 234593 | 12 | 21 | 05 | 00 | 00 | Vadgazdálkodási bevételek | 12 | 13 | 05 | 00 | 00 |
| 235666 | 12 | 21 | 05 | 01 | 00 | Állami vadászjegyek díja | 12 | 13 | 05 | 01 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 235677 | 12 | 21 | 05 | 02 | 00 | Hatósági eljárási díj, trófea bírálat | 12 | 13 | 05 | 02 | 00 |
| 235699 | 12 | 21 | 05 | 04 | 00 | Vadazonosító és üzemterv szolgáltatás | 12 | 13 | 05 | 04 | 00 |
| 235709 | 12 | 21 | 05 | 05 | 00 | Vadvédelmi bírság | 12 | 13 | 05 | 05 | 00 |
| 234669 | 12 | 21 | 07 | 00 | 00 | Környezetvédelmi támogatások visszatérülése | 16 | 12 | 01 | 00 | 00 |
| 235435 | 12 | 21 | 08 | 00 | 00 | Bírságok | 16 | 12 | 02 | 00 | 00 |
| 235336 | 12 | 21 | 08 | 01 | 00 | Légszennyezési bírság | 16 | 12 | 02 | 01 | 00 |
| 235358 | 12 | 21 | 08 | 02 | 00 | Veszélyes hulladék bírság | 16 | 12 | 02 | 04 | 00 |
| 235369 | 12 | 21 | 08 | 03 | 00 | Zaj- és rezgésvédelmi bírság | 16 | 12 | 02 | 05 | 00 |
| 235370 | 12 | 21 | 08 | 04 | 00 | Természetvédelmi bírság | 16 | 12 | 02 | 06 | 00 |
| 235446 | 12 | 21 | 09 | 00 | 00 | Termékdíjak | 16 | 12 | 03 | 00 | 00 |
| 235381 | 12 | 21 | 09 | 01 | 00 | Gumiabroncs termékdíjak | 16 | 12 | 03 | 01 | 00 |
| 235392 | 12 | 21 | 09 | 02 | 00 | Csomagolóeszközök termékdíja | 16 | 12 | 03 | 02 | 00 |
| 235413 | 12 | 21 | 09 | 03 | 00 | Akkumulátorok termékdíja | 16 | 12 | 03 | 04 | 00 |
| 235424 | 12 | 21 | 09 | 04 | 00 | Kenőolajok termékdíja | 16 | 12 | 03 | 05 | 00 |
| 251890 | 12 | 21 | 09 | 05 | 00 | Reklámhordozó papírok termékdíja | 16 | 12 | 03 | 07 | 00 |
| 258634 | 12 | 21 | 09 | 06 | 00 | Elektromos és elektronikai berendezések termékdíja | 16 | 12 | 03 | 09 | 00 |
| 235457 | 12 | 21 | 10 | 00 | 00 | Vízkészletjárulék | 16 | 12 | 05 | 00 | 00 |
| 002576 | 13 | 00 | 00 | 00 | 00 | XIII. HONVÉDELMI MINISZTÉRIUM | 13 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 015976 | 13 | 01 | 00 | 00 | 00 | Honvédelmi Minisztérium | 13 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 002587 | 13 | 01 | 01 | 00 | 00 | Honvédelmi Minisztérium igazgatása | 13 | 01 | 01 | 00 | 00 |
| 198279 | 13 | 01 | 02 | 00 | 00 | Egyéb HM szervezetek | 13 | 01 | 02 | 00 | 00 |
| 198280 | 13 | 01 | 03 | 00 | 00 | HM Infrastrukturális Ügynökség, csapatok központi infrastrukturális ellátás kiadásai | 13 | 01 | 03 | 00 | 00 |
| 281289 | 13 | 01 | 04 | 00 | 00 | HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség, csapatok központi logisztikai ellátás kiadásai | 13 | 01 | 04 | 00 | 00 |
| 198291 | 13 | 02 | 00 | 00 | 00 | Magyar Honvédség | 13 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 206895 | 13 | 02 | 01 | 00 | 00 | Honvéd Vezérkar közvetlen szervezetei | 13 | 02 | 01 | 00 | 00 |
| 206905 | 13 | 02 | 02 | 00 | 00 | MH ÖHP és alárendelt szervezetei | 13 | 02 | 02 | 00 | 00 |
| 198301 | 13 | 03 | 00 | 00 | 00 | Katonai Nemzetbiztonsági Szolgálatok | 13 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 002642 | 13 | 03 | 01 | 00 | 00 | Katonai Felderítő Hivatal | 13 | 03 | 01 | 00 | 00 |
| 002631 | 13 | 03 | 02 | 00 | 00 | Katonai Biztonsági Hivatal | 13 | 03 | 02 | 00 | 00 |
| 198312 | 13 | 04 | 00 | 00 | 00 | Zrínyi Miklós Nemzetvédelmi Egyetem | 13 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 002686 | 13 | 05 | 00 | 00 | 00 | Katonai Ügyészségek | 13 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 002718 | 13 | 06 | 00 | 00 | 00 | HM Állami Egészségügyi Központ | 13 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 002730 | 13 | 08 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 13 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 227041 | 13 | 08 | 01 | 00 | 00 | Beruházás | 13 | 08 | 01 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 229661 | 13 | 08 | 01 | 05 | 00 | Központilag kezelt lakástámogatási előirányzatok | 13 | 08 | 01 | 05 | 00 |
| 002774 | 13 | 08 | 02 | 00 | 00 | Ágazati célelőirányzatok | 13 | 08 | 02 | 00 | 00 |
| 272578 | 13 | 08 | 02 | 01 | 00 | Válságkezelő és békeműveletek keretében felajánlott alegységek (NRF és Battle Group) | 13 | 08 | 02 | 01 | 00 |
| 032025 | 13 | 08 | 02 | 03 | 00 | Társadalmi szervek támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 00 |
| 264323 | 13 | 08 | 02 | 03 | 01 | Honvédszakszervezet (HOSZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 01 |
| 264334 | 13 | 08 | 02 | 03 | 02 | Honvédségi Dolgozók Szakszervezete (HODOSZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 02 |
| 264345 | 13 | 08 | 02 | 03 | 03 | Bajtársi Egyesületek Országos Szövetsége (BEOSZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 03 |
| 264356 | 13 | 08 | 02 | 03 | 04 | Csapatok Érdekvédelmi Szövetsége (CSÉSZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 04 |
| 264367 | 13 | 08 | 02 | 03 | 05 | Magyar Hadtudományi Társaság (MHTT) | 13 | 08 | 02 | 03 | 05 |
| 264378 | 13 | 08 | 02 | 03 | 06 | Egyéb társadalmi szervek támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 06 |
| 271045 | 13 | 08 | 02 | 03 | 07 | Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Országos Szövetsége | 13 | 08 | 02 | 03 | 07 |
| 271056 | 13 | 08 | 02 | 03 | 08 | Honvédségi Nyugdíjas Klubok (HNYK) Országos Szövetsége | 13 | 08 | 02 | 03 | 08 |
| 271067 | 13 | 08 | 02 | 03 | 09 | Magyar Tartalékosok Szövetsége (MATASZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 09 |
| 271078 | 13 | 08 | 02 | 03 | 10 | Magyar Ellenállók és Antifasiszták Szövetsége (MEASZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 10 |
| 271089 | 13 | 08 | 02 | 03 | 11 | Magyar Huszár és Katonai Hagyományőrző Szövetség (MHKHSZ) | 13 | 08 | 02 | 03 | 11 |
| 271090 | 13 | 08 | 02 | 03 | 12 | Honvédség és Társadalom Baráti Kör (HTBK) Székesfehérvári Egyesülete | 13 | 08 | 02 | 03 | 12 |
| 277456 | 13 | 08 | 02 | 03 | 13 | Budapesti Honvéd Sportegyesület támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 13 |
| 277478 | 13 | 08 | 02 | 03 | 14 | Honvéd Sportegyesületek Országos Szövetsége támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 14 |
| 277467 | 13 | 08 | 02 | 03 | 15 | Hadirokkantak, Hadiözvegyek és Hadiárvák Országos Nemzeti Szövetsége támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 15 |
| 277589 | 13 | 08 | 02 | 03 | 16 | Magyar Futball Akadémia Alapítvány támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 16 |
| 281290 | 13 | 08 | 02 | 03 | 17 | Honvéd Kulturális Egyesület (HKE) támogatása | 13 | 08 | 02 | 03 | 17 |
| 241189 | 13 | 08 | 02 | 05 | 00 | Nonprofit korlátolt felelősségű társaságok támogatása | 13 | 08 | 02 | 05 | 00 |
| 220448 | 13 | 08 | 02 | 24 | 00 | Hozzájárulás a NATO költségvetéséhez | 13 | 08 | 02 | 24 | 00 |
| 220459 | 13 | 08 | 02 | 25 | 00 | Hozzájárulás a NATO Biztonsági Beruházási Programjához | 13 | 08 | 02 | 25 | 00 |
| 249723 | 13 | 08 | 02 | 32 | 00 | Hozzájárulás a hivatásos katonák kedvezményes nyugellátásának kiadásaihoz | 13 | 08 | 02 | 32 | 00 |
| 249745 | 13 | 08 | 02 | 35 | 00 | Egyéb uniós befizetések | 13 | 08 | 02 | 35 | 00 |
| 249756 | 13 | 08 | 02 | 36 | 00 | MH Szociálpolitikai Közalapítvány által ellátott feladatok támogatása | 13 | 08 | 02 | 36 | 00 |
| 014881 | 13 | 08 | 02 | 37 | 00 | Hozzájárulás a hadigondozásról szóló törvényt végrehajtó közalapítványhoz | 26 | 16 | 54 | 07 | 00 |
| 263867 | 13 | 08 | 02 | 38 | 00 | A fejezeti kezelésű előirányzatokkal összefüggésben felmerült, a Magyar Államkincstár által nyújtott szolgáltatások díjai | 13 | 08 | 02 | 38 | 00 |
| 269490 | 14 | 00 | 00 | 00 | 00 | XIV. BELÜGYMINISZTÉRIUM | 14 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 003704 | 14 | 01 | 00 | 00 | 00 | Belügyminisztérium igazgatása | 14 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 019435 | 14 | 02 | 00 | 00 | 00 | Rendvédelmi Szervek védelmi Szolgálata | 14 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 264045 | 14 | 03 | 00 | 00 | 00 | Igazságügyi Hivatal | 14 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 003737 | 14 | 05 | 00 | 00 | 00 | Büntetés-végrehajtás | 14 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 001580 | 14 | 07 | 00 | 00 | 00 | Rendőrség | 14 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 000648 | 14 | 08 | 00 | 00 | 00 | Alkotmányvédelmi Hivatal | 10 | 11 | 01 | 00 | 00 |
| 019370 | 14 | 09 | 00 | 00 | 00 | Nemzetbiztonsági Szakszolgálat | 10 | 11 | 03 | 00 | 00 |
| 235006 | 14 | 10 | 00 | 00 | 00 | Szervezett Bűnözés Elleni Koordinációs Központ | 10 | 11 | 04 | 00 | 00 |
| 001799 | 14 | 11 | 00 | 00 | 00 | Rendőrtiszti Főiskola | 14 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 001711 | 14 | 12 | 00 | 00 | 00 | Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság | 11 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 001755 | 14 | 13 | 00 | 00 | 00 | Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal | 14 | 10 | 00 | 00 | 00 |
| 003726 | 14 | 14 | 00 | 00 | 00 | Szakértői Intézetek | 14 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 236630 | 14 | 15 | 00 | 00 | 00 | Nemzetközi Oktatási és Polgári Válságkezelő Központ | 14 | 15 | 00 | 00 | 00 |
| 003748 | 14 | 20 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 14 | 20 | 00 | 00 | 00 |
| 003760 | 14 | 20 | 01 | 00 | 00 | Ágazati célfeladatok | 14 | 20 | 01 | 00 | 00 |
| 025595 | 14 | 20 | 01 | 01 | 00 | A fogvatartottakat foglalkoztató gazdálkodó szervezetek támogatása | 14 | 20 | 01 | 01 | 00 |
| 237778 | 14 | 20 | 01 | 02 | 00 | Energia-racionalizálás | 14 | 20 | 01 | 02 | 00 |
| 267045 | 14 | 20 | 01 | 05 | 00 | Bűncselekmények áldozatainak kárenyhítése | 14 | 20 | 01 | 05 | 00 |
| 249567 | 14 | 20 | 01 | 06 | 00 | Társadalmi bűnmegelőzéssel összefüggő kiadások, támogatások | 14 | 20 | 01 | 06 | 00 |
| 264612 | 14 | 20 | 01 | 07 | 00 | Informatikai rendszerekkel összefüggő kötelezettségek | 14 | 20 | 01 | 07 | 00 |
| 269412 | 14 | 20 | 01 | 11 | 00 | MÁK - számlavezetési díjak | 14 | 20 | 01 | 11 | 00 |
| 229825 | 14 | 20 | 01 | 13 | 00 | Közrendvédelmi bírság | 14 | 20 | 01 | 13 | 00 |
| 229683 | 14 | 20 | 01 | 14 | 00 | Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához | 14 | 20 | 01 | 14 | 00 |
| 229694 | 14 | 20 | 01 | 15 | 00 | Országos Baleset-megelőzési Bizottság | 14 | 20 | 01 | 15 | 00 |
| 257412 | 14 | 20 | 01 | 20 | 00 | Nemzetközi fizetési kötelezettség | 14 | 20 | 01 | 20 | 00 |
| 257456 | 14 | 20 | 01 | 21 | 00 | Az Európai Unió Biztonság- és Védelempolitikájából az IRM-re háruló fizetési kötelezettségek teljesítése | 14 | 20 | 01 | 21 | 00 |
| 284234 | 14 | 20 | 01 | 25 | 00 | Közbiztonsági feladatterv támogatása | 14 | 20 | 01 | 25 | 00 |
| 284756 | 14 | 20 | 01 | 27 | 00 | Uniós projektek önrésze | 14 | 20 | 01 | 27 | 00 |
| 273390 | 14 | 20 | 01 | 28 | 00 | Hozzájárulás a hivatásos állomány kedvezményes nyugellátásához (Katasztrófavédelem) | 11 | 12 | 20 | 01 | 00 |
| 229814 | 14 | 20 | 01 | 29 | 00 | Tűzvédelmi bírság és a biztosítók tűzvédelmi hozzájárulása | 11 | 12 | 20 | 03 | 00 |
| 199474 | 14 | 20 | 01 | 30 | 00 | Hivatásos állomány életbiztosítása | 11 | 12 | 20 | 93 | 00 |
| 242701 | 14 | 20 | 01 | 31 | 00 | Területrendezés | 15 | 25 | 04 | 01 | 00 |
| 223702 | 14 | 20 | 01 | 32 | 00 | Építésügyi célelőirányzat | 15 | 25 | 04 | 02 | 00 |
| 251790 | 14 | 20 | 01 | 33 | 00 | Azbesztcementből épült házak szakértői vizsgálata | 15 | 25 | 04 | 18 | 00 |
| 032003 | 14 | 20 | 02 | 00 | 00 | Alapítványok és társadalmi önszerveződések támogatása | 14 | 20 | 02 | 00 | 00 |
| 284923 | 14 | 20 | 02 | 01 | 00 | Emberi jogok védelmével kapcsolatos tevékenységek támogatása | 14 | 20 | 02 | 01 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 284934 | 14 | 20 | 02 | 02 | 00 | Érdekvédelmi és szociális szervezetek támogatása | 14 | 20 | 02 | 02 | 00 |
| 251212 | 14 | 20 | 02 | 03 | 00 | Országos Polgárőr Szövetség | 14 | 20 | 02 | 03 | 00 |
| 277767 | 14 | 20 | 02 | 04 | 00 | Magyar Polgári Védelmi Szövetség támogatása | 11 | 12 | 20 | 06 | 00 |
| 029054 | 14 | 20 | 02 | 05 | 00 | Önkéntes tűzoltóegyesületek támogatása | 11 | 12 | 20 | 07 | 00 |
| 277790 | 14 | 20 | 02 | 06 | 00 | Magyar Tűzoltó Szövetség támogatása | 11 | 12 | 20 | 12 | 00 |
| 281934 | 14 | 20 | 02 | 07 | 00 | Létesítményi és Önkéntes Tűzoltóságok Országos Szövetségének támogatása | 11 | 12 | 20 | 13 | 00 |
| 257434 | 14 | 20 | 02 | 08 | 00 | A hét önkormányzati érdekszövetség működésének támogatása | 11 | 12 | 20 | 82 | 00 |
| 251223 | 14 | 20 | 02 | 09 | 00 | Rádiós Segélyhívó és Infokommunikációs Országos Egyesület | 11 | 12 | 21 | 03 | 00 |
| 232061 | 14 | 20 | 02 | 10 | 00 | Önkéntes tűzoltóságok normatív támogatása | 11 | 12 | 22 | 00 | 00 |
| 237099 | 14 | 20 | 02 | 11 | 00 | "Segítsünk az árvízkárosultakon!" | 11 | 12 | 23 | 00 | 00 |
| 277090 | 14 | 20 | 02 | 12 | 00 | Szakszervezetek támogatása | 11 | 12 | 20 | 09 | 00 |
| 270756 | 14 | 20 | 02 | 13 | 00 | Duna Művész Együttesek támogatása | 11 | 12 | 20 | 95 | 00 |
| 227029 | 14 | 20 | 03 | 00 | 00 | Beruházás | 14 | 20 | 03 | 00 | 00 |
| 227304 | 14 | 20 | 03 | 04 | 00 | Közbiztonsági beruházások | 14 | 20 | 03 | 04 | 00 |
| 236652 | 14 | 20 | 03 | 05 | 00 | Rendőrség lakáscélú beruházása | 14 | 20 | 03 | 05 | 00 |
| 269823 | 14 | 20 | 03 | 06 | 00 | Lakástámogatás | 11 | 12 | 06 | 02 | 00 |
| 271678 | 14 | 20 | 08 | 00 | 00 | Egyéb közösségi programok | 14 | 20 | 08 | 00 | 00 |
| 277378 | 14 | 20 | 09 | 00 | 00 | Szolidaritási programok | 14 | 20 | 09 | 00 | 00 |
| 277389 | 14 | 20 | 09 | 01 | 00 | Európai Menekültügyi Alap | 14 | 20 | 09 | 01 | 00 |
| 277390 | 14 | 20 | 09 | 02 | 00 | Integrációs Alap | 14 | 20 | 09 | 02 | 00 |
| 277401 | 14 | 20 | 09 | 03 | 00 | Visszatérési Alap | 14 | 20 | 09 | 03 | 00 |
| 277412 | 14 | 20 | 09 | 04 | 00 | Külső Határok Alap | 14 | 20 | 09 | 04 | 00 |
| 283601 | 14 | 20 | 09 | 05 | 00 | Szolidaritási programokhoz kapcsolódó technikai költségek | 14 | 20 | 09 | 05 | 00 |
| 265090 | 14 | 20 | 10 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 14 | 20 | 10 | 00 | 00 |
| 211178 | 14 | 20 | 10 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 14 | 20 | 10 | 01 | 00 |
| 10 | 11 | 05 | 01 | 00 | |||||||
| 006332 | 15 | 00 | 00 | 00 | 00 | XV. NEMZETGAZDASÁGI MINISZTÉRIUM | 15 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 006343 | 15 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása | 15 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 22 | 01 | 01 | 00 | 00 | |||||||
| 251912 | 15 | 02 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal | 15 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 226055 | 15 | 03 | 00 | 00 | 00 | Magyar Kereskedelmi Engedélyezési Hivatal | 15 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 013389 | 15 | 04 | 00 | 00 | 00 | Foglalkoztatási és Szociális Hivatal | 26 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 004790 | 15 | 06 | 00 | 00 | 00 | Adó-és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal | 22 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 004800 | 15 | 07 | 00 | 00 | 00 | Vám- és Pénzügyőrség | 22 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 237287 | 15 | 08 | 00 | 00 | 00 | Magyar Államkincstár | 22 | 10 | 00 | 00 | 00 |
| 013400 | 15 | 10 | 00 | 00 | 00 | Regionális Munkaügyi Központok | 26 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 004646 | 15 | 11 | 00 | 00 | 00 | Országos Munkavédelmi és Munkaügyi Főfelügyelőség | 26 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 004624 | 15 | 12 | 00 | 00 | 00 | Regionális képző központok | 26 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 272723 | 15 | 13 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Szakképzési és Felnőttképzési Intézet | 26 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 006453 | 15 | 14 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Fogyasztóvédelmi Hatóság | 26 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 006486 | 15 | 25 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 15 | 25 | 00 | 00 | 00 |
| 006507 | 15 | 25 | 02 | 00 | 00 | Ágazati célelőirányzatok | 15 | 25 | 02 | 00 | 00 |
| 284190 | 15 | 25 | 02 | 01 | 00 | Fejezeti informatikai nagyprojektek üzemeltetése | 22 | 12 | 02 | 01 | 00 |
| 031468 | 15 | 25 | 02 | 05 | 00 | Kárrendezési célelőirányzat | 22 | 12 | 02 | 05 | 00 |
| 025067 | 15 | 25 | 02 | 05 | 01 | Függő kár kifizetés | 22 | 12 | 02 | 05 | 01 |
| 025078 | 15 | 25 | 02 | 05 | 02 | Járadék kifizetés | 22 | 12 | 02 | 05 | 02 |
| 059206 | 15 | 25 | 02 | 05 | 03 | Tőkésítésre kifizetés | 22 | 12 | 02 | 05 | 03 |
| 263378 | 15 | 25 | 02 | 06 | 00 | Kincstári számlavezetési díj kiadásaira | 22 | 12 | 06 | 00 | 00 |
| 281956 | 15 | 25 | 02 | 07 | 00 | Hozzájárulás a könyvvizsgálói közfelügyeleti rendszer működtetéséhez | 22 | 12 | 02 | 07 | 00 |
| 247012 | 15 | 25 | 02 | 12 | 00 | Általános gyermek és ifjúsági balesetbiztosítás biztosítási díja | 22 | 12 | 02 | 12 | 00 |
| 270601 | 15 | 25 | 02 | 16 | 00 | Közpolitikai feladatok ellátása | 15 | 25 | 02 | 16 | 00 |
| 278078 | 15 | 25 | 02 | 17 | 00 | Államigazgatás hatékonyságának növelése | 15 | 25 | 02 | 17 | 00 |
| 284701 | 15 | 25 | 02 | 33 | 00 | ÁBPE Módszertani és Képzési Központ működtetése | 22 | 12 | 02 | 33 | 00 |
| 277001 | 15 | 25 | 02 | 46 | 00 | Nemzetközi jelentőségű, kiemelt KFI programok támogatása | 15 | 25 | 02 | 46 | 00 |
| 281178 | 15 | 25 | 02 | 47 | 00 | Kiemelt ágazatok fejlesztési stratégiájának támogatása | 15 | 25 | 02 | 47 | 00 |
| 241045 | 15 | 25 | 02 | 48 | 00 | Lakóépületek és környezetük felújításának támogatása | 11 | 12 | 01 | 04 | 03 |
| 251767 | 15 | 25 | 02 | 49 | 00 | Lakbértámogatás | 11 | 12 | 01 | 04 | 05 |
| 233662 | 15 | 25 | 03 | 00 | 00 | Vállalkozási célelőirányzatok | 15 | 25 | 03 | 00 | 00 |
| 197524 | 15 | 25 | 03 | 01 | 00 | Beruházás ösztönzési célelőirányzat | 15 | 25 | 03 | 01 | 00 |
| 263790 | 15 | 25 | 03 | 02 | 00 | Nemzeti beruházás ösztönzési vállalkozási célelőirányzat | 15 | 25 | 03 | 02 | 00 |
| 262845 | 15 | 25 | 03 | 02 | 01 | Nemzeti beruházás ösztönzési célelőirányzat | 15 | 25 | 03 | 02 | 01 |
| 229166 | 15 | 25 | 03 | 03 | 00 | Kis- és középvállalkozói célelőirányzat | 15 | 25 | 03 | 03 | 00 |
| 270590 | 15 | 25 | 03 | 08 | 00 | Külgazdaság fejlesztési célelőirányzat | 15 | 25 | 03 | 08 | 00 |
| 270567 | 15 | 25 | 03 | 09 | 00 | Üzletre hangolva | 15 | 25 | 13 | 00 | 00 |
| 030164 | 15 | 25 | 03 | 10 | 00 | Turisztikai célelőirányzat | 11 | 12 | 01 | 05 | 00 |
| 284189 | 15 | 25 | 06 | 00 | 00 | Kutatási és technológia feladatok | 15 | 25 | 06 | 00 | 00 |
| 233958 | 15 | 25 | 06 | 02 | 00 | Nemzetközi tagdíjak (NKTH) | 15 | 25 | 06 | 02 | 00 |
| 282078 | 15 | 25 | 06 | 04 | 00 | Európai Innovációs és Technológiai Intézet működésének támogatása | 15 | 25 | 06 | 04 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 209225 | 15 | 25 | 14 | 00 | 00 | Társadalmi szervezetek címzett támogatása | 15 | 25 | 14 | 00 | 00 |
| 279856 | 15 | 25 | 14 | 01 | 00 | Fogyasztóvédelmi intézmények rendszeres támogatása | 26 | 16 | 42 | 00 | 00 |
| 220361 | 15 | 25 | 14 | 01 | 01 | Békéltető testületek támogatása | 26 | 16 | 42 | 01 | 00 |
| 208349 | 15 | 25 | 14 | 01 | 02 | Fogyasztóvédelmi társadalmi szervezetek támogatása | 26 | 16 | 42 | 02 | 00 |
| 277212 | 15 | 25 | 14 | 01 | 03 | Európai Fogyasztói Központ Magyarország támogatása | 26 | 16 | 42 | 03 | 00 |
| 271334 | 15 | 25 | 14 | 02 | 00 | OÉT tagszervezetek szakmai programjainak támogatása | 26 | 16 | 61 | 00 | 00 |
| 284201 | 15 | 25 | 14 | 03 | 00 | ÁPB-k szakmai programjainak támogatása | 26 | 16 | 63 | 00 | 00 |
| 281234 | 15 | 25 | 14 | 05 | 00 | Nemzetközi szabványosítási és akkreditálási feladatok | 15 | 25 | 14 | 05 | 00 |
| 257656 | 15 | 25 | 30 | 00 | 00 | Egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok | 15 | 25 | 30 | 00 | 00 |
| 257256 | 15 | 25 | 30 | 01 | 00 | Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján | 15 | 25 | 30 | 16 | 00 |
| 244190 | 15 | 25 | 30 | 02 | 00 | Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok | 15 | 25 | 30 | 26 | 00 |
| 258123 | 15 | 25 | 30 | 03 | 00 | Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok | 15 | 25 | 30 | 33 | 00 |
| 258134 | 15 | 25 | 30 | 04 | 00 | NATO tagságból adódó ágazati feladatok | 15 | 25 | 30 | 34 | 00 |
| 196956 | 15 | 25 | 30 | 05 | 00 | Állami Foglalkoztatási Szolgálat fejlesztési program | 26 | 16 | 03 | 00 | 00 |
| 059635 | 15 | 25 | 30 | 06 | 00 | Állami Foglalkoztatási Szolgálat működtetésének kiegészítése | 26 | 16 | 04 | 00 | 00 |
| 277245 | 15 | 25 | 30 | 07 | 00 | Nemzetközi szervezetek tagdíjai, nemzetközi szervezetekkel való együttműködésből eredő kötelezettségek teljesítése | 26 | 16 | 58 | 01 | 00 |
| 264912 | 15 | 25 | 31 | 00 | 00 | Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő bértámogatás | 26 | 16 | 38 | 01 | 00 |
| 264923 | 15 | 25 | 32 | 00 | 00 | Megváltozott munkaképességűek foglalkoztatásával összefüggő költségkompenzáció | 26 | 16 | 38 | 02 | 00 |
| 277023 | 15 | 25 | 42 | 00 | 00 | Kincstári díjak | 15 | 25 | 42 | 00 | 00 |
| 247423 | 15 | 25 | 47 | 00 | 00 | Kötött segélyhitelezés | 15 | 25 | 47 | 00 | 00 |
| 269589 | 15 | 25 | 50 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 15 | 25 | 50 | 00 | 00 |
| 269590 | 15 | 25 | 50 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 15 | 25 | 50 | 01 | 00 |
| 22 | 12 | 10 | 01 | 00 | |||||||
| 006794 | 15 | 27 | 00 | 00 | 00 | Alapok támogatása | 15 | 27 | 00 | 00 | 00 |
| 251978 | 15 | 27 | 01 | 00 | 00 | Kutatási és Technológiai Innovációs Alap | 15 | 27 | 01 | 00 | 00 |
| 251001 | 15 | 27 | 02 | 00 | 00 | Wesselényi Miklós Ár- és Belvízvédelmi Kártalanítási Alap támogatása | 22 | 33 | 01 | 00 | 00 |
| 234614 | 15 | 28 | 00 | 00 | 00 | Központosított bevételek | 15 | 28 | 00 | 00 | 00 |
| 234746 | 15 | 28 | 01 | 00 | 00 | Kárrendezési célelőirányzat befizetése | 22 | 31 | 01 | 00 | 00 |
| 271890 | 15 | 28 | 02 | 00 | 00 | Szerencsejátékok szervezésével kapcsolatos díj- és bírságbevételek | 22 | 31 | 02 | 00 | 00 |
| 284478 | 15 | 28 | 03 | 00 | 00 | Közúti bírságbevételek | 22 | 31 | 03 | 00 | 00 |
| 005137 | 15 | 29 | 00 | 00 | 00 | Egyéb lakástámogatások | 11 | 14 | 01 | 00 | 00 |
| 257667 | 15 | 30 | 00 | 00 | 00 | Vállalkozások folyó támogatása | 22 | 15 | 00 | 00 | 00 |
| 197029 | 15 | 30 | 02 | 00 | 00 | Egyéb vállalati támogatások | 22 | 15 | 02 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 196626 | 15 | 30 | 02 | 01 | 00 | Termelési támogatás | 22 | 15 | 02 | 01 | 00 |
| 059262 | 15 | 30 | 02 | 01 | 02 | Mecseki uránbányászok baleseti járadékainak és egyéb kártérítési kötelezettségeinek átvállalása | 22 | 15 | 02 | 01 | 02 |
| 206158 | 15 | 30 | 02 | 01 | 07 | Egyéb megszűnt jogcímek miatt járó támogatás | 22 | 15 | 02 | 01 | 07 |
| 004976 | 15 | 30 | 03 | 00 | 00 | Normatív támogatások | 22 | 15 | 03 | 00 | 00 |
| 030614 | 15 | 30 | 03 | 02 | 00 | Megváltozott munkaképességűek kereset-kiegészítése | 22 | 15 | 03 | 02 | 00 |
| 019051 | 15 | 30 | 03 | 03 | 00 | Eximbank Zrt. kamatkiegyenlítése | 22 | 15 | 03 | 03 | 00 |
| 196835 | 15 | 31 | 00 | 00 | 00 | Fogyasztói árkiegészítés | 22 | 16 | 00 | 00 | 00 |
| 005160 | 15 | 32 | 00 | 00 | 00 | Egyéb költségvetési kiadások | 22 | 17 | 00 | 00 | 00 |
| 005171 | 15 | 32 | 01 | 00 | 00 | Vegyes kiadások | 22 | 17 | 01 | 00 | 00 |
| 031006 | 15 | 32 | 01 | 04 | 00 | Felszámolásokkal kapcsolatos kiadások | 22 | 17 | 01 | 04 | 00 |
| 031017 | 15 | 32 | 01 | 05 | 00 | Szanálással kapcsolatos kiadások | 22 | 17 | 01 | 05 | 00 |
| 031028 | 15 | 32 | 01 | 06 | 00 | Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése | 22 | 17 | 01 | 06 | 00 |
| 265756 | 15 | 32 | 01 | 07 | 00 | Védelmi felkészítés előirányzatai | 22 | 17 | 01 | 07 | 00 |
| 265767 | 15 | 32 | 01 | 07 | 01 | Honvédelmi-, katasztrófavédelmi- és gazdasági felkészülés központi kiadásai | 22 | 17 | 01 | 07 | 01 |
| 265778 | 15 | 32 | 01 | 07 | 02 | Honvédelmi Tanács és a Kormány speciális működési feltételeinek biztosítása | 22 | 17 | 01 | 07 | 02 |
| 196813 | 15 | 32 | 01 | 09 | 00 | Helyi önkormányzatok állami támogatásának elszámolásából eredő fizetési kötelezettség | 22 | 17 | 01 | 09 | 00 |
| 031039 | 15 | 32 | 01 | 11 | 00 | Egyéb vegyes kiadások | 22 | 17 | 01 | 11 | 00 |
| 202996 | 15 | 32 | 01 | 12 | 00 | 1% SZJA közcélú felhasználása | 22 | 17 | 01 | 12 | 00 |
| 220822 | 15 | 32 | 01 | 19 | 00 | Mehib és Eximbank behajtási jutaléka | 22 | 17 | 01 | 19 | 00 |
| 249601 | 15 | 32 | 01 | 21 | 00 | Ügyfélnek visszajáró vámbiztosíték, egyéb vámvisszatérítések | 22 | 17 | 01 | 21 | 00 |
| 016380 | 15 | 33 | 00 | 00 | 00 | Állam által vállalt kezesség és viszontgarancia érvényesítése | 22 | 18 | 00 | 00 | 00 |
| 016412 | 15 | 33 | 03 | 00 | 00 | Eximbank Zrt. által vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 03 | 00 | 00 |
| 284767 | 15 | 33 | 03 | 01 | 00 | Eximbank Zrt. által vállalt export-hitel garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 03 | 01 | 00 |
| 284778 | 15 | 33 | 03 | 02 | 00 | Eximbank Zrt. által vállalt egyéb export célú garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 03 | 02 | 00 |
| 016423 | 15 | 33 | 04 | 00 | 00 | MEHIB Zrt. általi biztosítási tevékenységből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 04 | 00 | 00 |
| 031183 | 15 | 33 | 05 | 00 | 00 | Garantiqa Hitelgarancia Zrt. garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 05 | 00 | 00 |
| 208471 | 15 | 33 | 07 | 00 | 00 | Agrár-Vállalkozási Hitelgarancia Alapítvány garanciaügyleteiből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 07 | 00 | 00 |
| 256067 | 15 | 33 | 10 | 00 | 00 | A közszférában dolgozók lakáshiteleihez vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 10 | 00 | 00 |
| 257934 | 15 | 33 | 13 | 00 | 00 | Agrárhitelekhez vállalt kezességekből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 13 | 00 | 00 |
| 265834 | 15 | 33 | 14 | 00 | 00 | A "fészekrakó" programhoz vállalt kezességből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 14 | 00 | 00 |
| 254012 | 15 | 33 | 15 | 00 | 00 | MFB Zrt. által nyújtott hitelekből és vállalt garanciaügyletekből eredő fizetési kötelezettség | 22 | 18 | 15 | 00 | 00 |
| 197139 | 15 | 34 | 00 | 00 | 00 | Kormányzati rendkívüli kiadások | 22 | 24 | 00 | 00 | 00 |
| 196978 | 15 | 34 | 02 | 00 | 00 | Pénzbeli kárpótlás | 22 | 24 | 02 | 00 | 00 |
| 001436 | 15 | 34 | 02 | 01 | 00 | Pénzbeli kárpótlás | 22 | 24 | 02 | 01 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 196934 | 15 | 34 | 02 | 02 | 00 | Az 1947-es Párizsi Békeszerződésből eredő kárpótlás | 22 | 24 | 02 | 02 | 00 |
| 209511 | 15 | 34 | 02 | 03 | 00 | Pénzbeli kárpótlás folyósítási költségei | 22 | 24 | 02 | 03 | 00 |
| 272290 | 15 | 34 | 04 | 00 | 00 | Pénzügyigazgatás korszerűsítése | 22 | 24 | 04 | 00 | 00 |
| 209148 | 15 | 35 | 00 | 00 | 00 | Garancia és hozzájárulás a társadalombiztosítási ellátásokhoz | 22 | 26 | 00 | 00 | 00 |
| 209159 | 15 | 35 | 01 | 00 | 00 | Nyugdíjbiztosítási Alap támogatása | 22 | 26 | 01 | 00 | 00 |
| 225081 | 15 | 35 | 01 | 01 | 00 | Magánnyugdíj pénztári tagdíjfizetés miatti járulékkiesés pótlására | 22 | 26 | 01 | 01 | 00 |
| 225092 | 15 | 35 | 01 | 02 | 00 | Nyugdíjbiztosítási Alap kiadásainak támogatása | 22 | 26 | 01 | 02 | 00 |
| 235491 | 15 | 35 | 01 | 03 | 00 | GYES-en, GYET-en és rehabilitációs járadékon lévők után nyugdíjbiztosítási járulék megtérítése a Nyugdíjbiztosítási Alapnak | 22 | 26 | 01 | 03 | 00 |
| 273412 | 15 | 35 | 01 | 07 | 00 | Korkedvezmény-biztosítási járulék címen átadott pénzeszköz | 22 | 26 | 01 | 07 | 00 |
| 222662 | 15 | 35 | 02 | 00 | 00 | Egészségbiztosítási Alap támogatása | 22 | 26 | 02 | 00 | 00 |
| 266101 | 15 | 35 | 02 | 04 | 00 | Központi költségvetésből járulék címen átadott pénzeszköz | 22 | 26 | 02 | 04 | 00 |
| 223274 | 15 | 36 | 00 | 00 | 00 | Nemzetközi elszámolások kiadásai | 22 | 28 | 00 | 00 | 00 |
| 196637 | 15 | 36 | 01 | 00 | 00 | Nemzetközi tagdíjak | 22 | 28 | 01 | 00 | 00 |
| 208987 | 15 | 36 | 01 | 04 | 00 | Tagdíj az ET Társadalomfejlesztési Alapjához | 22 | 28 | 01 | 04 | 00 |
| 257978 | 15 | 36 | 01 | 07 | 00 | Bruegel tagdíj | 22 | 28 | 01 | 07 | 00 |
| 242001 | 15 | 36 | 02 | 00 | 00 | Nemzetközi multilaterális segélyezési tevékenység | 22 | 28 | 02 | 00 | 00 |
| 010795 | 15 | 36 | 02 | 01 | 00 | IDA alaptőke-hozzájárulás | 22 | 28 | 02 | 01 | 00 |
| 235534 | 15 | 36 | 02 | 02 | 00 | IMF HIPC segélyprogramban való részvétel kamattámogatása | 22 | 28 | 02 | 02 | 00 |
| 277789 | 15 | 36 | 02 | 03 | 00 | Hozzájárulás az EBRD által kezelt Nyugat-Balkáni Alaphoz | 22 | 28 | 02 | 03 | 00 |
| 282090 | 15 | 36 | 02 | 04 | 00 | EU Szomszédsági Beruházási Eszköz | 22 | 28 | 02 | 04 | 00 |
| 284434 | 15 | 36 | 02 | 05 | 00 | Hozzájárulás az IMF Libéria-Alapjához | 22 | 28 | 02 | 05 | 00 |
| 010849 | 15 | 36 | 03 | 00 | 00 | Egyéb kiadások | 22 | 28 | 03 | 00 | 00 |
| 249845 | 15 | 37 | 00 | 00 | 00 | Hozzájárulás az EU költségvetéséhez | 22 | 29 | 00 | 00 | 00 |
| 269945 | 15 | 37 | 01 | 00 | 00 | Áfa alapú hozzájárulás | 22 | 29 | 01 | 00 | 00 |
| 269956 | 15 | 37 | 02 | 00 | 00 | GNI alapú hozzájárulás | 22 | 29 | 02 | 00 | 00 |
| 269967 | 15 | 37 | 03 | 00 | 00 | Brit korrekció | 22 | 29 | 03 | 00 | 00 |
| 282112 | 15 | 37 | 04 | 00 | 00 | Hollandia és Svédország számára teljesítendő bruttó GNI csökkentés | 22 | 29 | 04 | 00 | 00 |
| 245234 | 15 | 38 | 00 | 00 | 00 | Adósság-átvállalás és tartozás-elengedés | 22 | 32 | 00 | 00 | 00 |
| 275478 | 15 | 38 | 01 | 00 | 00 | Várpalota és Régiója Környezetvédelmi Rehabilitációs Programra létrehozott céltársulás 2010. évi kölcsöntörlesztésének részleges elengedése | 22 | 32 | 01 | 00 | 00 |
| 280489 | 17 | 00 | 00 | 00 | 00 | XVII. NEMZETI FEJLESZTÉSI MINISZTÉRIUM | 17 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 280645 | 17 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Fejlesztési Minisztérium igazgatása | 17 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 006419 | 17 | 02 | 00 | 00 | 00 | Bányászati Utókezelő és Éjjeli Szanatórium | 17 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 003825 | 17 | 03 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Hírközlési Hatóság | 17 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 001018 | 17 | 04 | 00 | 00 | 00 | Országos Atomenergia Hivatal | 17 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 278034 | 17 | 05 | 00 | 00 | 00 | Bányászati és Földtani Intézmények | 17 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 275101 | 17 | 05 | 01 | 00 | 00 | Magyar Bányászati és Földtani Hivatal | 17 | 05 | 01 | 00 | 00 |
| 010575 | 17 | 05 | 02 | 00 | 00 | Magyar Állami Földtani Intézet | 16 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 010597 | 17 | 05 | 03 | 00 | 00 | Magyar Állami Eötvös Loránd Geofizikai Intézet | 17 | 05 | 03 | 00 | 00 |
| 015020 | 17 | 06 | 00 | 00 | 00 | Magyar Energia Hivatal | 17 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 275112 | 17 | 07 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Közlekedési Hatóság | 17 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 197382 | 17 | 08 | 00 | 00 | 00 | Közlekedésfejlesztési Koordinációs Központ | 17 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 003870 | 17 | 09 | 00 | 00 | 00 | MÁV egészségügyi alapellátó intézmények | 17 | 09 | 00 | 00 | 00 |
| 265334 | 17 | 10 | 00 | 00 | 00 | Közlekedésbiztonsági Szervezet | 17 | 10 | 00 | 00 | 00 |
| 270034 | 17 | 11 | 00 | 00 | 00 | PM Informatikai Szolgáltató Központ | 22 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 000516 | 17 | 13 | 00 | 00 | 00 | Központi Szolgáltatási Főigazgatóság | 10 | 01 | 02 | 00 | 00 |
| 280490 | 17 | 16 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 17 | 12 | 00 | 00 | 00 |
| 227063 | 17 | 16 | 01 | 00 | 00 | Beruházás | 17 | 12 | 01 | 00 | 00 |
| 207100 | 17 | 16 | 01 | 03 | 00 | Kikötők fejlesztése | 17 | 12 | 01 | 03 | 00 |
| 229111 | 17 | 16 | 01 | 09 | 00 | Akadálymentes közlekedés fejlesztése | 17 | 12 | 01 | 09 | 00 |
| 280523 | 17 | 16 | 02 | 00 | 00 | Ágazati célelőirányzatok | 17 | 12 | 02 | 00 | 00 |
| 236355 | 17 | 16 | 02 | 01 | 00 | Energiafelhasználási hatékonyság javítása | 17 | 12 | 02 | 01 | 00 |
| 205678 | 17 | 16 | 02 | 02 | 00 | A közúti közlekedésbiztonság egyes állami feladatai | 17 | 12 | 02 | 02 | 00 |
| 249467 | 17 | 16 | 02 | 04 | 00 | Uránércbánya hosszú távú környezeti kárelhárítás | 17 | 12 | 02 | 04 | 00 |
| 245823 | 17 | 16 | 02 | 06 | 00 | Belvízi hajózási alapprogram | 17 | 12 | 02 | 06 | 00 |
| 280778 | 17 | 16 | 02 | 12 | 00 | EU szabványok honosítása | 17 | 12 | 02 | 12 | 00 |
| 280789 | 17 | 16 | 02 | 17 | 00 | Magán és egyéb jogi személyek kártérítése | 17 | 12 | 02 | 17 | 00 |
| 281112 | 17 | 16 | 02 | 19 | 00 | Szakképzési feladatok | 17 | 12 | 02 | 19 | 00 |
| 258301 | 17 | 16 | 02 | 20 | 00 | Központi fejlesztési feladatok | 15 | 25 | 04 | 03 | 01 |
| 257690 | 17 | 16 | 02 | 21 | 00 | Vásárhelyi Terv továbbfejlesztése | 15 | 25 | 04 | 03 | 02 |
| 252234 | 17 | 16 | 02 | 22 | 00 | Puskás Tivadar Közalapítvány | 10 | 09 | 03 | 02 | 00 |
| 025463 | 17 | 16 | 03 | 01 | 00 | Kormányzati informatikai rendszerek és a közháló alapszolgáltatásainak biztosítása | 10 | 09 | 05 | 02 | 00 |
| 263512 | 17 | 16 | 03 | 02 | 00 | Készenléti rendszer (EDR) üzemeltetése és kapcsolódó kiadások támogatása | 10 | 09 | 05 | 09 | 00 |
| 264489 | 17 | 16 | 03 | 03 | 00 | Nemzetközi tagdíjak | 10 | 09 | 02 | 11 | 00 |
| 276956 | 17 | 16 | 04 | 00 | 00 | Ágazati szabályozási feladatok | 17 | 12 | 04 | 00 | 00 |
| 270489 | 17 | 16 | 04 | 01 | 00 | Ágazati szabályozási feladatok (Hírközlés, Közlekedés, Infrastruktúra, Energetika) | 17 | 12 | 04 | 01 | 00 |
| 276967 | 17 | 16 | 04 | 02 | 00 | Postapiaci liberalizáció | 17 | 12 | 04 | 02 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 280545 | 17 | 16 | 05 | 00 | 00 | Közlekedéssel kapcsolatos és egyéb fejezeti kezelésű előirányzatok | 17 | 12 | 05 | 00 | 00 |
| 270912 | 17 | 16 | 05 | 01 | 00 | Gyorsforgalmi úthálózat fejlesztése | 17 | 12 | 05 | 01 | 00 |
| 265690 | 17 | 16 | 05 | 02 | 00 | Útpénztár | 17 | 12 | 05 | 02 | 00 |
| 257101 | 17 | 16 | 05 | 03 | 00 | Autópálya rendelkezésre állási díj | 17 | 12 | 05 | 03 | 00 |
| 265356 | 17 | 16 | 05 | 08 | 00 | EU támogatású projektek előkészítése és technikai támogatása | 17 | 12 | 05 | 08 | 00 |
| 257201 | 17 | 16 | 05 | 09 | 00 | TEN-T pályázatok | 17 | 12 | 05 | 09 | 00 |
| 257245 | 17 | 16 | 05 | 10 | 00 | BKSz működtetésének támogatása | 17 | 12 | 05 | 10 | 00 |
| 270501 | 17 | 16 | 05 | 14 | 00 | A közösségi közlekedés összehangolt fejlesztése | 17 | 12 | 05 | 14 | 00 |
| 270512 | 17 | 16 | 05 | 15 | 00 | RO-LA gördülő országút | 17 | 12 | 05 | 15 | 00 |
| 276978 | 17 | 16 | 05 | 16 | 00 | Határkikötők működtetése | 17 | 12 | 05 | 16 | 00 |
| 233365 | 17 | 16 | 05 | 26 | 00 | Energia Központ Nonprofit Kft. támogatása | 17 | 12 | 05 | 26 | 00 |
| 280801 | 17 | 16 | 05 | 34 | 00 | Az ágazat védelmi felkészítésének állami feladatai a honvédelmi törvény alapján | 17 | 12 | 05 | 34 | 00 |
| 280812 | 17 | 16 | 05 | 35 | 00 | Katasztrófavédelmi, polgári védelmi és nukleárisbaleset-elhárítási ágazati feladatok | 17 | 12 | 05 | 35 | 00 |
| 280823 | 17 | 16 | 05 | 36 | 00 | NATO tagságból adódó ágazati feladatok | 17 | 12 | 05 | 36 | 00 |
| 280834 | 17 | 16 | 05 | 37 | 00 | Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok | 17 | 12 | 05 | 37 | 00 |
| 285078 | 17 | 16 | 05 | 48 | 00 | M60 autópálya Pécs - Szentdénes közötti szakasz előkészítési munkálatainak teljes befejezése | 17 | 12 | 05 | 48 | 00 |
| 251845 | 17 | 16 | 05 | 49 | 00 | M44-es út Kecskemét-Békéscsaba közötti előkészítési munkálatainak teljes befejezése | 17 | 12 | 05 | 49 | 00 |
| 223681 | 17 | 16 | 06 | 00 | 00 | Területfejlesztési intézményrendszeri feladatok | 15 | 25 | 04 | 04 | 00 |
| 251345 | 17 | 16 | 06 | 01 | 00 | Regionális Fejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai | 15 | 25 | 04 | 04 | 01 |
| 251356 | 17 | 16 | 06 | 02 | 00 | Megyei Területfejlesztési Tanácsok és munkaszervezeteik működési kiadásai | 15 | 25 | 04 | 04 | 02 |
| 243734 | 17 | 16 | 06 | 03 | 00 | Kistérségi fejlesztési tanácsok és munkaszervezeteik támogatása | 15 | 25 | 04 | 04 | 03 |
| 208581 | 17 | 16 | 06 | 06 | 00 | Balaton Fejlesztési Tanács támogatása | 15 | 25 | 04 | 04 | 06 |
| 211189 | 17 | 16 | 06 | 07 | 00 | Budapest Agglomerációs Fejlesztési Tanács támogatása | 15 | 25 | 04 | 04 | 07 |
| 251367 | 17 | 16 | 06 | 08 | 00 | Egyéb területfejlesztési intézmények működésének támogatása | 15 | 25 | 04 | 04 | 08 |
| 257767 | 17 | 16 | 06 | 09 | 00 | Területfejlesztési háttérintézményi feladatok | 15 | 25 | 04 | 05 | 02 |
| 280856 | 17 | 16 | 07 | 00 | 00 | Kincstári díjak | 17 | 12 | 07 | 00 | 00 |
| 280889 | 17 | 16 | 08 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 17 | 12 | 08 | 00 | 00 |
| 280867 | 17 | 16 | 08 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 17 | 12 | 08 | 01 | 00 |
| 004965 | 17 | 17 | 00 | 00 | 00 | Vállalkozások folyó támogatása | 17 | 13 | 00 | 00 | 00 |
| 005005 | 17 | 17 | 01 | 00 | 00 | Egyedi támogatások, ellentételezések | 17 | 13 | 01 | 00 | 00 |
| 031260 | 17 | 17 | 01 | 02 | 00 | Bányabezárás | 17 | 13 | 01 | 02 | 00 |
| 277978 | 17 | 17 | 01 | 03 | 00 | A helyközi személyszállítási közszolgáltatások és a vasúti pályahálózat működtetésének költségtérítése | 17 | 13 | 01 | 03 | 00 |
| 280567 | 17 | 18 | 00 | 00 | 00 | Központosított bevételek | 17 | 14 | 00 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 235710 | 17 | 18 | 01 | 00 | 00 | Területfejlesztési kölcsönök visszatérülése | 15 | 28 | 04 | 00 | 00 |
| 284489 | 17 | 18 | 03 | 00 | 00 | Közúti bírságbevételek | 17 | 14 | 03 | 00 | 00 |
| 006530 | 17 | 19 | 00 | 00 | 00 | Alapok támogatása | 17 | 15 | 00 | 00 | 00 |
| 226165 | 17 | 19 | 01 | 00 | 00 | Központi Nukleáris Pénzügyi Alap támogatása | 17 | 15 | 01 | 00 | 00 |
| 031194 | 17 | 20 | 00 | 00 | 00 | K-600 hírrendszer működtetésére | 10 | 13 | 00 | 00 | 00 |
| 004097 | 18 | 00 | 00 | 00 | 00 | XVIII. KÜLÜGYMINISZTÉRIUM | 18 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 004107 | 18 | 01 | 00 | 00 | 00 | Külügyminisztérium központi igazgatása | 18 | 01 | 01 | 00 | 00 |
| 004118 | 18 | 02 | 00 | 00 | 00 | Külképviseletek igazgatása | 18 | 01 | 02 | 00 | 00 |
| 270856 | 18 | 03 | 00 | 00 | 00 | Magyar Külügyi Intézet | 18 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 000659 | 18 | 04 | 00 | 00 | 00 | Információs Hivatal | 10 | 11 | 02 | 00 | 00 |
| 004130 | 18 | 05 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 18 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 004196 | 18 | 05 | 08 | 00 | 00 | Turistakölcsönök és konzuli segítségnyújtás | 18 | 05 | 08 | 00 | 00 |
| 004163 | 18 | 05 | 09 | 00 | 00 | Állami Protokoll | 18 | 05 | 09 | 00 | 00 |
| 249590 | 18 | 05 | 09 | 01 | 00 | Államfői Protokoll kiadásai | 18 | 05 | 09 | 01 | 00 |
| 247412 | 18 | 05 | 09 | 02 | 00 | Kormányfői Protokoll | 18 | 05 | 09 | 02 | 00 |
| 223328 | 18 | 05 | 12 | 00 | 00 | Alapítványok támogatása | 18 | 05 | 12 | 00 | 00 |
| 263090 | 18 | 05 | 12 | 09 | 00 | Demokrácia Központ Közalapítvány támogatása | 18 | 05 | 12 | 09 | 00 |
| 221126 | 18 | 05 | 14 | 00 | 00 | Civil szervezetek támogatása | 18 | 05 | 14 | 00 | 00 |
| 221137 | 18 | 05 | 14 | 01 | 00 | Az atlanti gondolatot támogató nem kormányzati szervezetek | 18 | 05 | 14 | 01 | 00 |
| 270967 | 18 | 05 | 14 | 02 | 00 | A nemzetközi szervezeteket kutató és népszerűsítő nem kormányzati szervek támogatása | 18 | 05 | 14 | 02 | 00 |
| 244445 | 18 | 05 | 15 | 00 | 00 | Külügyi kommunikáció | 18 | 05 | 15 | 00 | 00 |
| 263067 | 18 | 05 | 17 | 00 | 00 | EU utazási költségtérítések | 18 | 05 | 17 | 00 | 00 |
| 254034 | 18 | 05 | 22 | 00 | 00 | Nemzetközi fejlesztési együttműködés és humanitárius segélyezés | 18 | 05 | 22 | 00 | 00 |
| 241790 | 18 | 05 | 22 | 01 | 00 | Nemzetközi Fejlesztési Együttműködés | 18 | 05 | 22 | 01 | 00 |
| 275867 | 18 | 05 | 22 | 02 | 00 | Afganisztáni PRT támogatása a NEFE keretében | 18 | 05 | 22 | 02 | 00 |
| 277045 | 18 | 05 | 22 | 04 | 00 | Humanitárius segélyezés | 18 | 05 | 22 | 04 | 00 |
| 275501 | 18 | 05 | 36 | 00 | 00 | Lakossági EU tájékoztatási feladatok | 18 | 05 | 36 | 00 | 00 |
| 270990 | 18 | 05 | 36 | 02 | 00 | EU projektek és programok | 18 | 05 | 36 | 02 | 00 |
| 271001 | 18 | 05 | 36 | 03 | 00 | Európai Uniós Kiadványok-Európai Tükör | 18 | 05 | 36 | 03 | 00 |
| 271012 | 18 | 05 | 37 | 00 | 00 | Magyar állampolgárok válsághelyzetből történő evakuálása | 18 | 05 | 37 | 00 | 00 |
| 270889 | 18 | 05 | 39 | 00 | 00 | 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészülés | 18 | 05 | 39 | 00 | 00 |
| 277323 | 18 | 05 | 39 | 01 | 00 | Külügyminisztérium feladatai a 2011. évi magyar EU elnökségre való felkészüléssel kapcsolatban | 18 | 05 | 39 | 01 | 00 |
| 270867 | 18 | 05 | 40 | 00 | 00 | Magán- és egyéb jogi személyek kártérítése | 18 | 05 | 40 | 00 | 00 |
| 278967 | 18 | 05 | 43 | 00 | 00 | Külföldi magyar emlékek megőrzése | 18 | 05 | 43 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 281278 | 18 | 05 | 45 | 00 | 00 | Évfordulók, nemzetközi kötelezettségek, rendezvények | 18 | 05 | 45 | 00 | 00 |
| 257601 | 19 | 00 | 00 | 00 | 00 | XIX. UNIÓS FEJLESZTÉSEK | 19 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 247834 | 19 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Fejlesztési Ügynökség | 19 | 01 | 00 | 00 | 00 |
| 247512 | 19 | 02 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 19 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 278756 | 19 | 02 | 03 | 00 | 00 | Kohéziós Alaptámogatásból megvalósuló projektek | 19 | 02 | 03 | 00 | 00 |
| 243290 | 19 | 02 | 03 | 01 | 00 | Kohéziós Alaptámogatásából megvalósuló közlekedési projektek | 19 | 02 | 03 | 01 | 00 |
| 251467 | 19 | 02 | 03 | 02 | 00 | Kohéziós Alaptámogatásból megvalósuló környezetvédelmi projektek | 19 | 02 | 03 | 02 | 00 |
| 272478 | 19 | 02 | 04 | 00 | 00 | Új Magyarország Fejlesztési Terv | 19 | 02 | 04 | 00 | 00 |
| 272034 | 19 | 02 | 04 | 01 | 00 | Gazdaságfejlesztés Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 01 | 00 |
| 276034 | 19 | 02 | 04 | 01 | 01 | K+F és innováció a versenyképességért | 19 | 02 | 04 | 01 | 01 |
| 276045 | 19 | 02 | 04 | 01 | 02 | A vállalkozások (kiemelten a KKV-k) komplex fejlesztései | 19 | 02 | 04 | 01 | 02 |
| 276056 | 19 | 02 | 04 | 01 | 03 | A modern üzleti környezet erősítése | 19 | 02 | 04 | 01 | 03 |
| 276067 | 19 | 02 | 04 | 01 | 04 | JEREMIE-típusú pénzügyi eszközök | 19 | 02 | 04 | 01 | 04 |
| 275989 | 19 | 02 | 04 | 01 | 05 | Gazdaságfejlesztés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 01 | 05 |
| 271989 | 19 | 02 | 04 | 02 | 00 | Közlekedés Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 02 | 00 |
| 276134 | 19 | 02 | 04 | 02 | 01 | Az ország és a régióközpontok nemzetközi közúti elérhetőségének javítása | 19 | 02 | 04 | 02 | 01 |
| 278690 | 19 | 02 | 04 | 02 | 02 | Az ország és a régióközpontok nemzetközi vasúti és vízi elérhetőségének javítása | 19 | 02 | 04 | 02 | 02 |
| 276145 | 19 | 02 | 04 | 02 | 03 | Térségi elérhetőség javítása | 19 | 02 | 04 | 02 | 03 |
| 276156 | 19 | 02 | 04 | 02 | 04 | Közlekedési módok összekapcsolása, gazdasági központok intermodalitásának és közlekedési infrastruktúrájának fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 02 | 04 |
| 276167 | 19 | 02 | 04 | 02 | 05 | Városi és elővárosi közösségi közlekedés fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 02 | 05 |
| 275978 | 19 | 02 | 04 | 02 | 06 | Közlekedés Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 02 | 06 |
| 278845 | 19 | 02 | 04 | 03 | 00 | Társadalmi megújulás Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 03 | 00 |
| 279523 | 19 | 02 | 04 | 03 | 01 | A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése | 19 | 02 | 04 | 03 | 01 |
| 279545 | 19 | 02 | 04 | 03 | 02 | Alkalmazkodóképesség javítása | 19 | 02 | 04 | 03 | 02 |
| 279567 | 19 | 02 | 04 | 03 | 03 | Minőségi oktatás és hozzáférés biztosítása mindenkinek | 19 | 02 | 04 | 03 | 03 |
| 279578 | 19 | 02 | 04 | 03 | 04 | A felsőoktatás tartalmi és szervezetei fejlesztése a tudásalapú gazdaság kiépítése érdekében | 19 | 02 | 04 | 03 | 04 |
| 279590 | 19 | 02 | 04 | 03 | 05 | Társadalmi befogadás, részvétel erősítése | 19 | 02 | 04 | 03 | 05 |
| 279601 | 19 | 02 | 04 | 03 | 06 | Egészségmegőrzés és egészségügyi humánerőforrás-fejlesztés | 19 | 02 | 04 | 03 | 06 |
| 278856 | 19 | 02 | 04 | 08 | 00 | Társadalmi megújulás Operatív Program - MPA | 19 | 02 | 04 | 08 | 00 |
| 279634 | 19 | 02 | 04 | 08 | 01 | A foglalkoztathatóság fejlesztése, a munkaerőpiacra való belépés ösztönzése - MPA | 19 | 02 | 04 | 08 | 01 |
| 279678 | 19 | 02 | 04 | 08 | 02 | Alkalmazkodóképesség javítása - MPA | 19 | 02 | 04 | 08 | 02 |
| 276001 | 19 | 02 | 04 | 13 | 00 | Társadalmi megújulás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 13 | 00 |
| 278712 | 19 | 02 | 04 | 14 | 00 | Társadalmi infrastruktúra Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 14 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 279756 | 19 | 02 | 04 | 14 | 01 | Az oktatási infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 14 | 01 |
| 279767 | 19 | 02 | 04 | 14 | 02 | Az egészségügyi infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 14 | 02 |
| 279778 | 19 | 02 | 04 | 14 | 03 | A munkaeröpiaci részvételt és a társadalmi befogadást támogató infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 14 | 03 |
| 276012 | 19 | 02 | 04 | 14 | 04 | Társadalmi infrastruktúra Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 14 | 04 |
| 271990 | 19 | 02 | 04 | 19 | 00 | Környezet és energia Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 19 | 00 |
| 276289 | 19 | 02 | 04 | 19 | 01 | Egészséges, tiszta települések | 19 | 02 | 04 | 19 | 01 |
| 276278 | 19 | 02 | 04 | 19 | 02 | Vizeink jó kezelése | 19 | 02 | 04 | 19 | 02 |
| 276267 | 19 | 02 | 04 | 19 | 03 | Természeti értékeink jó kezelése | 19 | 02 | 04 | 19 | 03 |
| 276256 | 19 | 02 | 04 | 19 | 04 | Fenntartható életmód és fogyasztás | 19 | 02 | 04 | 19 | 04 |
| 276245 | 19 | 02 | 04 | 19 | 05 | Hatékony energia-felhasználás | 19 | 02 | 04 | 19 | 05 |
| 276234 | 19 | 02 | 04 | 19 | 06 | A megújuló energiaforrás-felhasználás növelése | 19 | 02 | 04 | 19 | 06 |
| 276223 | 19 | 02 | 04 | 19 | 07 | Projekt előkészítés | 19 | 02 | 04 | 19 | 07 |
| 275990 | 19 | 02 | 04 | 19 | 09 | Környezet és energia Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 19 | 09 |
| 272001 | 19 | 02 | 04 | 20 | 00 | Államreform Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 20 | 00 |
| 276078 | 19 | 02 | 04 | 20 | 01 | Folyamatok megújítása és szervezetfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 20 | 01 |
| 276089 | 19 | 02 | 04 | 20 | 02 | Az emberi erőforrás minőségének javítása | 19 | 02 | 04 | 20 | 02 |
| 276090 | 19 | 02 | 04 | 20 | 03 | A Közép-magyarországi régióban megvalósuló fejlesztések | 19 | 02 | 04 | 20 | 03 |
| 275889 | 19 | 02 | 04 | 20 | 04 | Államreform Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 20 | 04 |
| 272012 | 19 | 02 | 04 | 21 | 00 | Elektronikus közigazgatás Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 21 | 00 |
| 276101 | 19 | 02 | 04 | 21 | 01 | A közigazgatás és közigazgatási szolgáltatások belső folyamatainak megújítása | 19 | 02 | 04 | 21 | 01 |
| 276112 | 19 | 02 | 04 | 21 | 02 | A közigazgatás szolgáltatásokhoz történő hozzáférést támogató fejlesztések | 19 | 02 | 04 | 21 | 02 |
| 276123 | 19 | 02 | 04 | 21 | 03 | Kiemelt fejlesztések | 19 | 02 | 04 | 21 | 03 |
| 275890 | 19 | 02 | 04 | 21 | 04 | Elektronikus közigazgatás Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 21 | 04 |
| 272023 | 19 | 02 | 04 | 22 | 00 | Végrehajtás Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 22 | 00 |
| 272045 | 19 | 02 | 04 | 23 | 00 | Nyugat-dunántúli Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 23 | 00 |
| 279790 | 19 | 02 | 04 | 23 | 01 | NYDOP Regionális gazdaságfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 23 | 01 |
| 279812 | 19 | 02 | 04 | 23 | 02 | Turizmusfejlesztés - Pannon Örökség megújítása | 19 | 02 | 04 | 23 | 02 |
| 279789 | 19 | 02 | 04 | 23 | 03 | NYDOP Városfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 23 | 03 |
| 279801 | 19 | 02 | 04 | 23 | 04 | NYDOP Környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra | 19 | 02 | 04 | 23 | 04 |
| 279823 | 19 | 02 | 04 | 23 | 05 | Helyi és térségi közszolgáltatások infrastrukturális fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 23 | 05 |
| 275901 | 19 | 02 | 04 | 23 | 06 | Nyugat-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 23 | 06 |
| 272056 | 19 | 02 | 04 | 24 | 00 | Közép-dunántúli Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 24 | 00 |
| 279345 | 19 | 02 | 04 | 24 | 01 | KDOP Regionális gazdaságfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 24 | 01 |
| 279356 | 19 | 02 | 04 | 24 | 02 | KDOP Regionális turizmusfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 24 | 02 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 279367 | 19 | 02 | 04 | 24 | 03 | Fenntartható településfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 24 | 03 |
| 279378 | 19 | 02 | 04 | 24 | 04 | Helyi és térségi környezetvédelmi és közlekedési infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 24 | 04 |
| 279389 | 19 | 02 | 04 | 24 | 05 | KDOP Humán infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 24 | 05 |
| 275912 | 19 | 02 | 04 | 24 | 06 | Közép-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 24 | 06 |
| 272067 | 19 | 02 | 04 | 25 | 00 | Dél-dunántúli Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 25 | 00 |
| 279390 | 19 | 02 | 04 | 25 | 01 | A városi térségek fejlesztésére alapozott versenyképes gazdaság megteremtése | 19 | 02 | 04 | 25 | 01 |
| 279401 | 19 | 02 | 04 | 25 | 02 | DDOP - A turisztikai potenciál erősítése a régióban | 19 | 02 | 04 | 25 | 02 |
| 279412 | 19 | 02 | 04 | 25 | 03 | Humán közszolgáltatások fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 25 | 03 |
| 279423 | 19 | 02 | 04 | 25 | 04 | Integrált városfejlesztési akciók támogatása | 19 | 02 | 04 | 25 | 04 |
| 279434 | 19 | 02 | 04 | 25 | 05 | Az elérhetőség javítása és környezetfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 25 | 05 |
| 275923 | 19 | 02 | 04 | 25 | 06 | Dél-dunántúli Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 25 | 06 |
| 272078 | 19 | 02 | 04 | 26 | 00 | Dél-alföldi Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 26 | 00 |
| 279445 | 19 | 02 | 04 | 26 | 01 | DAOP Regionális gazdaságfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 26 | 01 |
| 279456 | 19 | 02 | 04 | 26 | 02 | DAOP Turisztikai célú fejlesztések | 19 | 02 | 04 | 26 | 02 |
| 279467 | 19 | 02 | 04 | 26 | 03 | DAOP Közlekedési infrastruktúra fejlesztés | 19 | 02 | 04 | 26 | 03 |
| 279478 | 19 | 02 | 04 | 26 | 04 | DAOP Humán infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 26 | 04 |
| 279489 | 19 | 02 | 04 | 26 | 05 | Településfejlesztési akciók | 19 | 02 | 04 | 26 | 05 |
| 275934 | 19 | 02 | 04 | 26 | 06 | Dél-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 26 | 06 |
| 272089 | 19 | 02 | 04 | 27 | 00 | Észak-alföldi Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 27 | 00 |
| 279490 | 19 | 02 | 04 | 27 | 01 | ÉAOP Regionális gazdaságfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 27 | 01 |
| 279501 | 19 | 02 | 04 | 27 | 02 | ÉAOP Turisztikai célú fejlesztések | 19 | 02 | 04 | 27 | 02 |
| 279512 | 19 | 02 | 04 | 27 | 03 | Közlekedési feltételek javítása | 19 | 02 | 04 | 27 | 03 |
| 279534 | 19 | 02 | 04 | 27 | 04 | ÉAOP Humán infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 27 | 04 |
| 279556 | 19 | 02 | 04 | 27 | 05 | Térségfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 27 | 05 |
| 275945 | 19 | 02 | 04 | 27 | 06 | Észak-alföldi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 27 | 06 |
| 272090 | 19 | 02 | 04 | 28 | 00 | Észak-magyarországi Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 28 | 00 |
| 279589 | 19 | 02 | 04 | 28 | 01 | A versenyképes helyi gazdaság megteremtése | 19 | 02 | 04 | 28 | 01 |
| 279612 | 19 | 02 | 04 | 28 | 02 | A turisztikai potenciál erősítése | 19 | 02 | 04 | 28 | 02 |
| 279623 | 19 | 02 | 04 | 28 | 03 | Településfejlesztés | 19 | 02 | 04 | 28 | 03 |
| 279645 | 19 | 02 | 04 | 28 | 04 | Humán közösségi infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 28 | 04 |
| 279656 | 19 | 02 | 04 | 28 | 05 | Térségi közlekedés fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 28 | 05 |
| 275956 | 19 | 02 | 04 | 28 | 06 | Észak-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 28 | 06 |
| 272101 | 19 | 02 | 04 | 29 | 00 | Közép-magyarországi Operatív Program | 19 | 02 | 04 | 29 | 00 |
| 279245 | 19 | 02 | 04 | 29 | 01 | A tudásalapú gazdaság innováció- és vállalkozás-orientált fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 29 | 01 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 279667 | 19 | 02 | 04 | 29 | 02 | A versenyképesség keretfeltételeinek fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 29 | 02 |
| 279689 | 19 | 02 | 04 | 29 | 03 | A régió vonzerejének fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 29 | 03 |
| 279701 | 19 | 02 | 04 | 29 | 04 | A humán közszolgáltatások intézményrendszerének fejlesztése | 19 | 02 | 04 | 29 | 04 |
| 279734 | 19 | 02 | 04 | 29 | 05 | A települési területek megújítása | 19 | 02 | 04 | 29 | 05 |
| 275967 | 19 | 02 | 04 | 29 | 06 | Közép-magyarországi Operatív Program - Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 04 | 29 | 06 |
| 278723 | 19 | 02 | 05 | 00 | 00 | Területi Együttműködés | 19 | 02 | 05 | 00 | 00 |
| 271967 | 19 | 02 | 05 | 01 | 00 | Európai Területi Együttműködés | 19 | 02 | 05 | 01 | 00 |
| 280678 | 19 | 02 | 05 | 01 | 01 | ETE HU-SK | 19 | 02 | 05 | 01 | 01 |
| 280689 | 19 | 02 | 05 | 01 | 02 | ETE HU-RO | 19 | 02 | 05 | 01 | 02 |
| 280690 | 19 | 02 | 05 | 01 | 03 | ETE HU-SER | 19 | 02 | 05 | 01 | 03 |
| 280701 | 19 | 02 | 05 | 01 | 04 | ETE HU-CRO | 19 | 02 | 05 | 01 | 04 |
| 280712 | 19 | 02 | 05 | 01 | 05 | ETE SEES | 19 | 02 | 05 | 01 | 05 |
| 280723 | 19 | 02 | 05 | 01 | 06 | ETE AU-HU | 19 | 02 | 05 | 01 | 06 |
| 280734 | 19 | 02 | 05 | 01 | 07 | ETE SLO-HU | 19 | 02 | 05 | 01 | 07 |
| 280745 | 19 | 02 | 05 | 01 | 08 | ETE CES | 19 | 02 | 05 | 01 | 08 |
| 280756 | 19 | 02 | 05 | 01 | 09 | INTERREG IVC | 19 | 02 | 05 | 01 | 09 |
| 281090 | 19 | 02 | 05 | 01 | 10 | ENPI HU-SK-RO-UA együttműködési program | 19 | 02 | 05 | 01 | 10 |
| 271945 | 19 | 02 | 05 | 02 | 00 | INTERACT 2007-2013 | 19 | 02 | 05 | 02 | 00 |
| 278734 | 19 | 02 | 06 | 00 | 00 | Egyéb uniós előirányzatok | 19 | 02 | 06 | 00 | 00 |
| 276634 | 19 | 02 | 06 | 02 | 00 | Igazgatási Partnerség | 19 | 02 | 06 | 02 | 00 |
| 277856 | 19 | 02 | 06 | 03 | 00 | Svájci Alaptámogatásából megvalósuló projektek | 19 | 02 | 06 | 03 | 00 |
| 264790 | 19 | 02 | 06 | 04 | 00 | EGT, Norvég Alap támogatásból megvalósuló projektek | 19 | 02 | 06 | 04 | 00 |
| 278745 | 19 | 02 | 07 | 00 | 00 | Szakmai fejezeti kezelésű előirányzatok | 19 | 02 | 07 | 00 | 00 |
| 243634 | 19 | 02 | 07 | 01 | 00 | EU támogatások felhasználásához szükséges technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 07 | 01 | 00 |
| 257745 | 19 | 02 | 07 | 02 | 00 | Közreműködői intézményrendszer támogatása | 19 | 02 | 07 | 02 | 00 |
| 208592 | 19 | 02 | 07 | 03 | 00 | Modernizációs és Euro-atlanti Integrációs Projektiroda támogatása | 19 | 02 | 07 | 03 | 00 |
| 277890 | 19 | 02 | 07 | 04 | 00 | KEOP derogációs projektek kamattámogatása | 19 | 02 | 07 | 04 | 00 |
| 281745 | 19 | 02 | 07 | 08 | 00 | Állami költségvetési kedvezményezettek sajáterő támogatása | 19 | 02 | 07 | 08 | 00 |
| 284878 | 19 | 02 | 07 | 09 | 00 | Magán és egyéb jogi személyek kártérítése | 19 | 02 | 07 | 09 | 00 |
| 278767 | 19 | 02 | 08 | 00 | 00 | Európai uniós programokhoz kapcsolódó tartalék | 19 | 02 | 08 | 00 | 00 |
| 269501 | 20 | 00 | 00 | 00 | 00 | XX. NEMZETI ERŐFORRÁS MINISZTÉRIUM | 20 | 00 | 00 | 00 | 00 |
| 005214 | 20 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatása | 20 | 01 | 01 | 00 | 00 |
| 21 | 01 | 01 | 00 | 00 | |||||||
| 26 | 01 | 00 | 00 | 00 | |||||||
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 002983 | 20 | 02 | 00 | 00 | 00 | Állami szociális intézetek | 26 | 12 | 00 | 00 | 00 |
| 275701 | 20 | 03 | 00 | 00 | 00 | Egészségbiztosítási Felügyelet | 21 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 016357 | 20 | 04 | 00 | 00 | 00 | Egyéb kulturális intézmények | 20 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 227942 | 20 | 05 | 00 | 00 | 00 | Egyetemek, főiskolák | 20 | 02 | 00 | 00 | 00 |
| 226901* | 20 | 06 | 00 | 00 | 00 | Egyéb oktatási intézmények | 20 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 247101 | 20 | 07 | 00 | 00 | 00 | EüM Engedélyezési és Közigazgatási Hivatal | 21 | 01 | 02 | 00 | 00 |
| 003012 | 20 | 09 | 00 | 00 | 00 | Gyermek- és ifjúságvédelem intézetei | 26 | 13 | 00 | 00 | 00 |
| 002972 | 20 | 10 | 00 | 00 | 00 | Gyógyító-megelőző ellátás országos szakintézetei | 21 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 218672 | 20 | 11 | 00 | 00 | 00 | Közgyűjtemények | 20 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 218605 | 20 | 12 | 00 | 00 | 00 | Művészeti intézmények | 20 | 04 | 00 | 00 | 00 |
| 258612 | 20 | 13 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Utánpótlás-nevelési és Sportszolgáltató Intézet | 11 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 002994 | 20 | 14 | 00 | 00 | 00 | Országos Mentőszolgálat | 21 | 05 | 00 | 00 | 00 |
| 272734 | 20 | 15 | 00 | 00 | 00 | Országos Rehabilitációs és Szociális Szakértői Intézet | 26 | 14 | 00 | 00 | 00 |
| 002950 | 20 | 16 | 00 | 00 | 00 | Országos Tisztifőorvosi Hivatal és intézményei | 21 | 02 | 01 | 00 | 00 |
| 233507 | 20 | 17 | 00 | 00 | 00 | Országos Vérellátó Szolgálat | 21 | 07 | 00 | 00 | 00 |
| 017233 | 20 | 18 | 00 | 00 | 00 | Szak- és továbbképző intézmények, könyvtárak, dokumentációs központok, kutatóintézetek (EÜM) | 21 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 258745 | 20 | 19 | 00 | 00 | 00 | Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet | 26 | 08 | 00 | 00 | 00 |
| 005412 | 20 | 20 | 00 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 20 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 227106 | 20 | 20 | 01 | 00 | 00 | Beruházás | 20 | 11 | 01 | 00 | 00 |
| 208569 | 20 | 20 | 01 | 03 | 00 | Felsőoktatási fejlesztési program | 20 | 11 | 01 | 03 | 00 |
| 255490 | 20 | 20 | 01 | 03 | 09 | Eszterházy Károly Főiskola rekonstrukció | 20 | 11 | 01 | 03 | 09 |
| 277945 | 20 | 20 | 01 | 03 | 27 | Károly Róbert Főiskola rekonstrukció | 20 | 11 | 01 | 03 | 27 |
| 262334 | 20 | 20 | 01 | 04 | 00 | Kulturális beruházások | 20 | 11 | 01 | 04 | 00 |
| 256145 | 20 | 20 | 01 | 04 | 02 | Vári rekonstrukciók (Szent György tér, Mátyás-templom) | 20 | 11 | 01 | 04 | 02 |
| 252056 | 20 | 20 | 01 | 04 | 05 | Örökségvédelmi fejlesztések | 20 | 11 | 01 | 04 | 05 |
| 005708 | 20 | 20 | 02 | 00 | 00 | Normatív finanszírozás | 20 | 11 | 02 | 00 | 00 |
| 005719 | 20 | 20 | 02 | 01 | 00 | Felsőoktatási intézmények hallgatóinakjuttatásai központi előirányzata | 20 | 11 | 02 | 01 | 00 |
| 244234 | 20 | 20 | 02 | 03 | 00 | Közoktatási célú humánszolgáltatás és kiegészítő támogatás | 20 | 11 | 02 | 03 | 00 |
| 244245 | 20 | 20 | 02 | 07 | 00 | Hallgatói létszám képzési többlete (állami felsőoktatás) | 20 | 11 | 02 | 07 | 00 |
| 017914 | 20 | 20 | 02 | 08 | 00 | Egyházi felsőoktatási intézmények hitéleti képzése | 20 | 11 | 02 | 08 | 00 |
| 206587 | 20 | 20 | 02 | 10 | 00 | Hallgatói létszám képzési többlete (egyházi világi képzés) | 20 | 11 | 02 | 10 | 00 |
| 206598 | 20 | 20 | 02 | 11 | 00 | Hallgatói létszám képzési többlete (alapítványi felsőoktatás) | 20 | 11 | 02 | 11 | 00 |
| 244267 | 20 | 20 | 02 | 17 | 00 | Gyakorlóiskolák normatív támogatása | 20 | 11 | 02 | 17 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 198620 | 20 | 20 | 03 | 00 | 00 | Felsőoktatási feladatok támogatása | 20 | 11 | 05 | 00 | 00 |
| 197832 | 20 | 20 | 03 | 04 | 00 | Felsőoktatási oktatói-kutatói ösztöndíjak | 20 | 11 | 05 | 04 | 00 |
| 222903 | 20 | 20 | 03 | 26 | 00 | Felsőoktatás kiegészítő támogatása | 20 | 11 | 05 | 26 | 00 |
| 255712 | 20 | 20 | 03 | 33 | 00 | Felsőoktatási információs rendszerek működtetése ElSZ-koordináció | 20 | 11 | 05 | 33 | 00 |
| 255723 | 20 | 20 | 03 | 34 | 00 | Felsőoktatási intézmények gazdasági tanácsainak működtetése | 20 | 11 | 05 | 34 | 00 |
| 279134 | 20 | 20 | 03 | 35 | 00 | Felsőoktatási szakkollégiumok támogatása | 20 | 11 | 05 | 35 | 00 |
| 255745 | 20 | 20 | 03 | 36 | 00 | Pedagógus díszdiploma | 20 | 11 | 05 | 36 | 00 |
| 269478 | 20 | 20 | 03 | 44 | 00 | Magyar Felsőoktatási Akkreditációs Bizottság támogatása | 20 | 11 | 05 | 44 | 00 |
| 269489 | 20 | 20 | 03 | 45 | 00 | Felsőoktatási és Tudományos Tanács támogatása | 20 | 11 | 05 | 45 | 00 |
| 282312 | 20 | 20 | 03 | 46 | 00 | Egyéb felsőoktatási feladatok támogatása | 20 | 11 | 05 | 46 | 00 |
| 198619 | 20 | 20 | 04 | 00 | 00 | Közoktatási feladatok támogatása | 20 | 11 | 04 | 00 | 00 |
| 207221 | 20 | 20 | 04 | 09 | 00 | Nem önkormányzati fenntartású közoktatási intézmények központi előirányzata | 20 | 11 | 04 | 09 | 00 |
| 255545 | 20 | 20 | 04 | 18 | 00 | Érettségi vizsga lebonyolítása | 20 | 11 | 04 | 18 | 00 |
| 255590 | 20 | 20 | 04 | 23 | 00 | Közoktatás hatékonyságát javító mérés, értékelés | 20 | 11 | 04 | 23 | 00 |
| 255634 | 20 | 20 | 04 | 27 | 00 | Gyógypedagógiai és nemzetiségi tankönyvellátás, sajátos nevelési igényű gyerekek, tanulók közoktatási ellátásának támogatása | 20 | 11 | 04 | 27 | 00 |
| 255656 | 20 | 20 | 04 | 29 | 00 | Közoktatás speciális feladatainak támogatása | 20 | 11 | 04 | 29 | 00 |
| 264278 | 20 | 20 | 04 | 30 | 00 | Közoktatás Fejlesztési Célelőirányzat | 20 | 11 | 04 | 30 | 00 |
| 281301 | 20 | 20 | 04 | 33 | 00 | Nemzetiségi oktatási programok | 20 | 11 | 04 | 33 | 00 |
| 282178 | 20 | 20 | 04 | 34 | 00 | Nemzeti Tehetség Program | 20 | 11 | 04 | 34 | 00 |
| 285089 | 20 | 20 | 04 | 35 | 00 | Teljesítmény motivációs pályázati alap | 20 | 11 | 04 | 35 | 00 |
| 198642 | 20 | 20 | 05 | 00 | 00 | Egyéb feladatok támogatása | 20 | 11 | 07 | 00 | 00 |
| 005609 | 20 | 20 | 05 | 04 | 00 | Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása | 20 | 11 | 07 | 04 | 00 |
| 263301 | 20 | 20 | 05 | 15 | 00 | "Útravaló" ösztöndíj program | 20 | 11 | 07 | 15 | 00 |
| 270190 | 20 | 20 | 05 | 18 | 00 | Határon túli oktatási és kulturális feladatok támogatása | 20 | 11 | 07 | 18 | 00 |
| 271512 | 20 | 20 | 05 | 19 | 00 | Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások | 26 | 16 | 13 | 00 | 00 |
| 264134 | 20 | 20 | 06 | 00 | 00 | PPP programokkal kapcsolatos kiadások | 20 | 11 | 14 | 00 | 00 |
| 264145 | 20 | 20 | 06 | 01 | 00 | Hozzájárulás az oktatási-kutatási infrastruktúra bérleti dijához | 20 | 11 | 14 | 01 | 00 |
| 264156 | 20 | 20 | 06 | 02 | 00 | Hozzájárulás a meglévő kollégiumi rekonstrukciók bérleti díjához | 20 | 11 | 14 | 02 | 00 |
| 264167 | 20 | 20 | 06 | 03 | 00 | Hozzájárulás az új diákotthoni férőhelyek bérleti díjához | 20 | 11 | 14 | 03 | 00 |
| 277445 | 20 | 20 | 06 | 05 | 00 | Hozzájárulás a berlini Collegium Hungaricum bérleti díjához | 20 | 11 | 14 | 05 | 00 |
| 243178 | 20 | 20 | 07 | 00 | 00 | Nemzetközi kapcsolatokból eredő kötelezettségek | 21 | 10 | 11 | 00 | 00 |
| 256689 | 20 | 20 | 07 | 01 | 00 | Nemzetközi szervezetek tagdíjai és egyéb támogatásai | 21 | 10 | 11 | 01 | 00 |
| 222947 | 20 | 20 | 08 | 00 | 00 | Nemzetközi kulturális és oktatási kapcsolatok programjai | 20 | 11 | 11 | 00 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 244289 | 20 | 20 | 08 | 05 | 00 | Kétoldalú munkatervi feladatok | 20 | 11 | 11 | 05 | 00 |
| 260034 | 20 | 20 | 08 | 06 | 00 | Nemzetközi tagdíjak | 20 | 11 | 11 | 06 | 00 |
| 255889 | 20 | 20 | 08 | 07 | 00 | EU közösségi programok | 20 | 11 | 11 | 07 | 00 |
| 255901 | 20 | 20 | 08 | 09 | 00 | OECD és EU kötelezettségek | 20 | 11 | 11 | 09 | 00 |
| 255912 | 20 | 20 | 08 | 10 | 00 | Kulturális és oktatási szakdiplomáciai feladatok | 20 | 11 | 11 | 10 | 00 |
| 255989 | 20 | 20 | 09 | 00 | 00 | EU tagsággal kapcsolatos feladatok | 20 | 11 | 22 | 00 | 00 |
| 258956 | 20 | 20 | 09 | 05 | 00 | ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása | 26 | 16 | 58 | 03 | 00 |
| 264234 | 20 | 20 | 09 | 06 | 00 | EU tagságból eredő szakmai együttműködések | 20 | 11 | 22 | 06 | 00 |
| 001063 | 20 | 20 | 10 | 00 | 00 | Kutatás-fejlesztés támogatása | 20 | 11 | 19 | 00 | 00 |
| 233947 | 20 | 20 | 10 | 02 | 00 | Felsőoktatási kutatási program | 20 | 11 | 19 | 02 | 00 |
| 256078 | 20 | 20 | 11 | 00 | 00 | Kulturális feladatok és szervezetek támogatása | 20 | 11 | 31 | 00 | 00 |
| 256101 | 20 | 20 | 11 | 04 | 00 | Hozzájárulás a Művészetek Palotájának működtetéséhez | 20 | 11 | 31 | 04 | 00 |
| 256167 | 20 | 20 | 12 | 00 | 00 | Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra | 20 | 11 | 32 | 00 | 00 |
| 271478 | 20 | 20 | 12 | 07 | 00 | Közkultúra, kulturális vidékfejlesztés és kisebbségi kultúra támogatása | 20 | 11 | 32 | 07 | 00 |
| 264390 | 20 | 20 | 12 | 08 | 00 | PANKKK- Program a Nemzeti Kortárs Könnyűzenei Kultúráért | 20 | 11 | 32 | 08 | 00 |
| 256245 | 20 | 20 | 13 | 00 | 00 | Művészeti tevékenységek | 20 | 11 | 34 | 00 | 00 |
| 271489 | 20 | 20 | 13 | 04 | 00 | Művészeti tevékenységek támogatása | 20 | 11 | 34 | 04 | 00 |
| 284867 | 20 | 20 | 13 | 05 | 00 | Előadóművészeti törvény végrehajtásából adódó feladatok | 20 | 11 | 34 | 05 | 00 |
| 285101 | 20 | 20 | 13 | 06 | 00 | Pécsi Konferencia- és Koncertközpont | 20 | 11 | 34 | 06 | 00 |
| 228653 | 20 | 20 | 14 | 00 | 00 | A kábítószer-fogyasztás megelőzésével kapcsolatos feladatok | 26 | 16 | 40 | 00 | 00 |
| 228664 | 20 | 20 | 15 | 00 | 00 | Gyermek és ifjúsági szakmai feladatok | 26 | 16 | 41 | 00 | 00 |
| 256612 | 20 | 20 | 15 | 01 | 00 | Ifjúsági intézmény és szolgáltatásrendszer, ifjúságszakmai feladatok | 26 | 16 | 41 | 01 | 00 |
| 223571 | 20 | 20 | 15 | 01 | 01 | Zánkai Gyermek és Ifjúsági Centrum Nonprofit Kft. | 26 | 16 | 41 | 01 | 01 |
| 223603 | 20 | 20 | 15 | 01 | 02 | Budapesti Európai Ifjúsági Központ fejlesztése | 26 | 16 | 41 | 01 | 02 |
| 279845 | 20 | 20 | 15 | 03 | 00 | Ifjúságpolitikai feladatok támogatása | 26 | 16 | 41 | 03 | 00 |
| 277190 | 20 | 20 | 15 | 03 | 01 | Gyermek és ifjúsági célú pályázatok | 26 | 16 | 41 | 03 | 01 |
| 277201 | 20 | 20 | 15 | 03 | 02 | Gyermek és ifjúsági szakmafejlesztési célok | 26 | 16 | 41 | 03 | 02 |
| 031831 | 20 | 20 | 15 | 03 | 04 | Gyermek és Ifjúsági Alapprogram támogatása | 26 | 16 | 41 | 03 | 04 |
| 265501 | 20 | 20 | 16 | 00 | 00 | Szociális szolgáltatások | 26 | 16 | 44 | 00 | 00 |
| 271256 | 20 | 20 | 16 | 01 | 00 | Szociális alap és szakosított ellátások, módszertani feladatok támogatása | 26 | 16 | 44 | 01 | 00 |
| 285090 | 20 | 20 | 16 | 02 | 00 | A kisösszegű, közösségi kölcsönzés rendszerének kiépítése és működtetése | 26 | 16 | 44 | 02 | 00 |
| 243145 | 20 | 20 | 17 | 00 | 00 | Egyes pénzbeli támogatások | 26 | 16 | 46 | 00 | 00 |
| 059811 | 20 | 20 | 17 | 01 | 00 | Otthonteremtési támogatás | 26 | 16 | 46 | 01 | 00 |
| 059866 | 20 | 20 | 17 | 03 | 00 | Gyermektartásdíjak megelőlegezése | 26 | 16 | 46 | 03 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 258534 | 20 | 20 | 17 | 05 | 00 | Mozgáskorlátozottak közlekedési támogatása | 26 | 16 | 46 | 05 | 00 |
| 258545 | 20 | 20 | 17 | 06 | 00 | Mozgáskorlátozottak szerzési és átalakítási támogatása | 26 | 16 | 46 | 06 | 00 |
| 243156 | 20 | 20 | 17 | 07 | 00 | GYES-en és GYED-en lévők hallgatói hitelének célzott támogatása | 26 | 16 | 46 | 07 | 00 |
| 268990 | 20 | 20 | 18 | 00 | 00 | Gyermekjóléti és gyermekvédelmi szolgáltatások fejlesztése, módszertani feladatok ellátása | 26 | 16 | 47 | 00 | 00 |
| 266190 | 20 | 20 | 19 | 00 | 00 | Szociális célú humánszolgáltatások | 26 | 16 | 48 | 00 | 00 |
| 244201 | 20 | 20 | 19 | 01 | 00 | Szociális célú humánszolgáltatások normatív állami támogatása | 26 | 16 | 48 | 01 | 00 |
| 244389 | 20 | 20 | 19 | 03 | 00 | Egyházi szociális intézményi normatíva kiegészítése | 26 | 16 | 48 | 03 | 00 |
| 281334 | 20 | 20 | 19 | 04 | 00 | Támogató szolgáltatások, közösségi ellátások, és jelzőrendszeres házi segítségnyújtás finanszírozása | 26 | 16 | 48 | 04 | 00 |
| 255667 | 20 | 20 | 20 | 00 | 00 | Társadalmi kohéziót erősítő tárcaközi integrációs programok | 26 | 16 | 51 | 00 | 00 |
| 281345 | 20 | 20 | 20 | 01 | 00 | Országos Fogyatékosügyi Tanács működtetése | 26 | 16 | 51 | 01 | 00 |
| 255689 | 20 | 20 | 20 | 02 | 00 | A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása | 26 | 16 | 51 | 02 | 00 |
| 281367 | 20 | 20 | 20 | 06 | 00 | Fogyatékos személyek esélyegyenlőségét elősegítő programok támogatása | 26 | 16 | 51 | 06 | 00 |
| 003056 | 20 | 20 | 22 | 00 | 00 | Egészségügyi ágazati célelőirányzatok | 21 | 10 | 02 | 00 | 00 |
| 017190 | 20 | 20 | 22 | 01 | 00 | Oltóanyag beszerzés | 21 | 10 | 02 | 01 | 00 |
| 263978 | 20 | 20 | 22 | 02 | 00 | Egészségügyi ellátási és fejlesztési feladatok | 21 | 10 | 02 | 02 | 00 |
| 270801 | 20 | 20 | 22 | 03 | 00 | Légimentés eszközpark bérlésével összefüggő kiadások | 21 | 10 | 02 | 03 | 00 |
| 284612 | 20 | 20 | 22 | 05 | 00 | H1N1 típusú influenza vakcina beszerzése | 21 | 10 | 02 | 05 | 00 |
| 270823 | 20 | 20 | 22 | 09 | 00 | Altató-, lélegeztetőgép, monitor bérlésével összefüggő kiadások | 21 | 10 | 02 | 09 | 00 |
| 270834 | 20 | 20 | 22 | 11 | 00 | Regionális ágazati feladatok támogatása | 21 | 10 | 02 | 11 | 00 |
| 271889 | 20 | 20 | 22 | 13 | 00 | Kisforgalmú gyógyszertárak működtetési támogatása | 21 | 10 | 02 | 13 | 00 |
| 256589 | 20 | 20 | 23 | 00 | 00 | Sporttevékenység támogatása | 11 | 12 | 26 | 00 | 00 |
| 250078 | 20 | 20 | 23 | 01 | 00 | Utánpótlás-nevelési feladatok | 11 | 12 | 26 | 01 | 00 |
| 241878 | 20 | 20 | 23 | 02 | 00 | Iskolai, diák és felsőoktatási sport támogatása | 11 | 12 | 26 | 02 | 00 |
| 226109 | 20 | 20 | 23 | 03 | 00 | Sportegészségügyi, doppingellenes feladatok | 11 | 12 | 26 | 03 | 00 |
| 025155 | 20 | 20 | 23 | 04 | 00 | Versenysport támogatása | 11 | 12 | 26 | 04 | 00 |
| 241889 | 20 | 20 | 23 | 07 | 00 | Sportteljesítmények elismerése, megbecsülése | 11 | 12 | 26 | 07 | 00 |
| 228543 | 20 | 20 | 23 | 08 | 00 | Kiemelt nemzetközi sportesemények támogatása | 11 | 12 | 26 | 08 | 00 |
| 260489 | 20 | 20 | 23 | 09 | 00 | Nemzeti Sporttanács támogatása | 11 | 12 | 26 | 09 | 00 |
| 264667 | 20 | 20 | 23 | 12 | 00 | Magyar Olimpiai Bizottság működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 12 | 00 |
| 264678 | 20 | 20 | 23 | 13 | 00 | Magyar Paralimpiai Bizottság működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 13 | 00 |
| 264689 | 20 | 20 | 23 | 14 | 00 | Nemzeti Sportszövetség működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 14 | 00 |
| 264690 | 20 | 20 | 23 | 15 | 00 | Nemzeti Szabadidősport Szövetség működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 15 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 266245 | 20 | 20 | 23 | 17 | 00 | Sportegyesületek Országos Szövetsége működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 17 | 00 |
| 264701 | 20 | 20 | 23 | 19 | 00 | Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 19 | 00 |
| 264712 | 20 | 20 | 23 | 22 | 00 | Wesselényi Miklós Sportközalapítvány működési támogatása | 11 | 12 | 26 | 22 | 00 |
| 219833 | 20 | 20 | 23 | 23 | 00 | Szabadidősport támogatása | 11 | 12 | 26 | 23 | 00 |
| 277112 | 20 | 20 | 23 | 25 | 00 | Sport népszerűsítésével összefüggő kiadások | 11 | 12 | 26 | 25 | 00 |
| 266267 | 20 | 20 | 23 | 27 | 00 | Egészségjavítást célzó sporttevékenység (szabadidősport- és diáksport-programok támogatása) | 11 | 12 | 26 | 27 | 00 |
| 277156 | 20 | 20 | 23 | 28 | 00 | Stratégiai és sporttudományi innovációs folyamatok működtetése és projektjei | 11 | 12 | 26 | 28 | 00 |
| 284845 | 20 | 20 | 23 | 33 | 00 | Magyar Paralimpiai Bizottság és tagszervezeteinek támogatása | 11 | 12 | 26 | 33 | 00 |
| 284856 | 20 | 20 | 23 | 34 | 00 | Fogyatékosok Nemzeti Sportszövetsége és tagszervezeteinek támogatása | 11 | 12 | 26 | 34 | 00 |
| 285023 | 20 | 20 | 23 | 35 | 00 | Magyar Gyermek Labdarúgó Szövetség támogatása | 11 | 12 | 26 | 35 | 00 |
| 250123 | 20 | 20 | 24 | 00 | 00 | Sportlétesítmények fejlesztése és kezelése | 11 | 12 | 27 | 00 | 00 |
| 270701 | 20 | 20 | 24 | 10 | 00 | Sportlétesítmények PPP konstrukcióban történő fejlesztése | 11 | 12 | 27 | 10 | 00 |
| 277145 | 20 | 20 | 24 | 11 | 00 | Állami, önkormányzati és egyéb sportlétesítmények fejlesztése, fenntartása | 11 | 12 | 27 | 11 | 00 |
| 250145 | 20 | 20 | 24 | 12 | 00 | Magyar Sport Háza program | 11 | 12 | 27 | 12 | 00 |
| 229638 | 20 | 20 | 25 | 00 | 00 | Felújítások központi támogatása | 20 | 11 | 12 | 00 | 00 |
| 255934 | 20 | 20 | 25 | 01 | 00 | Felsőoktatási felújítási programok | 20 | 11 | 12 | 01 | 00 |
| 241512 | 20 | 20 | 25 | 03 | 00 | Nemzeti kulturális intézmények felújítása | 20 | 11 | 12 | 03 | 00 |
| 285167 | 20 | 20 | 25 | 04 | 00 | Pécsi Tudományegyetem kihelyezett képzőhelyének felújítása, Nagykanizsa Megyei Jogú Város Önkormányzata | 20 | 11 | 12 | 04 | 00 |
| 245834 | 20 | 20 | 25 | 05 | 00 | Egészségügyi intézmények felújítása | 21 | 10 | 02 | 41 | 01 |
| 270312 | 20 | 20 | 25 | 06 | 00 | Nem állami intézmények felújítás, beruházás | 20 | 11 | 13 | 04 | 00 |
| 006156 | 20 | 20 | 26 | 00 | 00 | Alapítványok, közalapítványok támogatása | 20 | 11 | 10 | 00 | 00 |
| 271434 | 20 | 20 | 26 | 01 | 00 | Oktatási alapítványok, közalapítványok által ellátott oktatási feladatok és általuk fenntartott intézmények támogatása | 20 | 11 | 10 | 01 | 00 |
| 270234 | 20 | 20 | 26 | 02 | 00 | Kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása | 20 | 11 | 10 | 02 | 00 |
| 006200 | 20 | 20 | 26 | 02 | 01 | Magyar Mozgókép Közalapítvány | 20 | 11 | 10 | 02 | 01 |
| 271445 | 20 | 20 | 26 | 02 | 02 | Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása | 20 | 11 | 10 | 02 | 02 |
| 279145 | 20 | 20 | 26 | 03 | 00 | Oktatásért Közalapítvány támogatása | 20 | 11 | 10 | 03 | 00 |
| 285156 | 20 | 20 | 26 | 04 | 00 | Nemzeti Kiválóságokért Közalapítvány | 20 | 11 | 10 | 04 | 00 |
| 277234 | 20 | 20 | 26 | 05 | 00 | Fogyatékos Személyek Esélyegyenlőségéért Közalapítvány támogatása | 26 | 16 | 54 | 03 | 00 |
| 251990 | 20 | 20 | 26 | 06 | 00 | Betegjogi, Ellátottjogi és Gyermekjogi Közalapítvány | 26 | 16 | 60 | 01 | 00 |
| 232906 | 20 | 20 | 26 | 07 | 00 | Nemzetközi Pikler Emmi Közalapítvány | 26 | 16 | 60 | 02 | 00 |
| 277256 | 20 | 20 | 26 | 08 | 00 | Kék Vonal Gyermekkrízis Alapítvány | 26 | 16 | 60 | 03 | 00 |
| 003232 | 20 | 20 | 26 | 09 | 00 | Hajléktalanokért Közalapítvány | 26 | 16 | 60 | 07 | 00 |
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 256767 | 20 | 20 | 26 | 10 | 00 | Összefogás a Budapesti Lakástalanokért és Hajléktalan Emberekért Közalapítvány | 26 | 16 | 60 | 08 | 00 |
| 275078 | 20 | 20 | 26 | 11 | 00 | Baptista Szeretetszolgálat Alapítvány | 26 | 16 | 60 | 11 | 00 |
| 264178 | 20 | 20 | 28 | 00 | 00 | Közhasznú és gazdasági társaságok által ellátott oktatási és kulturális feladatok támogatása | 20 | 11 | 15 | 00 | 00 |
| 243256 | 20 | 20 | 29 | 00 | 00 | Köztestületek és egyéb társadalmi szervek támogatásai | 21 | 10 | 17 | 00 | 00 |
| 015877 | 20 | 20 | 30 | 00 | 00 | Társadalmi szervezetek támogatása | 21 | 10 | 20 | 00 | 00 |
| 000330 | 20 | 20 | 30 | 01 | 00 | Értelmi Fogyatékossággal Élőkés Segítőik Országos Szövetségének támogatása | 26 | 16 | 55 | 01 | 00 |
| 245545 | 20 | 20 | 30 | 02 | 00 | Siketek és Nagyothallók Országos Szövetsége támogatása | 26 | 16 | 55 | 02 | 00 |
| 000352 | 20 | 20 | 30 | 03 | 00 | Mozgáskorlátozottak Egyesületeinek Országos Szövetsége támogatása | 26 | 16 | 55 | 03 | 00 |
| 000363 | 20 | 20 | 30 | 04 | 00 | Magyar Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetsége támogatása | 26 | 16 | 55 | 04 | 00 |
| 233628 | 20 | 20 | 30 | 05 | 00 | Fogyatékos személyek országos és regionális szervezeteinek támogatása | 26 | 16 | 55 | 05 | 00 |
| 000329 | 20 | 20 | 30 | 10 | 00 | Magyar Vöröskereszt támogatása | 21 | 10 | 20 | 10 | 00 |
| 249767 | 20 | 20 | 30 | 11 | 00 | Honvéd Együttes Művészeti Nkft. támogatása | 13 | 08 | 02 | 37 | 00 |
| 225322 | 20 | 20 | 30 | 15 | 00 | Magyar Szervátültetettek Országos Sport, Kulturális és Érdekvédelmi Szövetsége | 26 | 16 | 55 | 15 | 00 |
| 279167 | 20 | 20 | 30 | 16 | 00 | Autisták Országos Szövetsége | 26 | 16 | 55 | 16 | 00 |
| 211288 | 20 | 20 | 30 | 17 | 00 | Nagycsaládosok Országos Egyesülete | 26 | 16 | 60 | 04 | 00 |
| 277267 | 20 | 20 | 30 | 18 | 00 | Magyar Lelki Elsősegély Telefonszolgálatok Országos Szövetsége | 26 | 16 | 60 | 05 | 00 |
| 277278 | 20 | 20 | 30 | 19 | 00 | Magyar Gyermek és Ifjúsági Telefonszolgálatok Országos Szövetsége | 26 | 16 | 60 | 06 | 00 |
| 016962 | 20 | 20 | 30 | 20 | 00 | Magyar Máltai Szeretetszolgálat | 26 | 16 | 60 | 09 | 00 |
| 277289 | 20 | 20 | 30 | 21 | 00 | Magyar Tanya és Falugondnoki Szolgálat | 26 | 16 | 60 | 10 | 00 |
| 264434 | 20 | 20 | 31 | 00 | 00 | Civil és non-profit szervezetek támogatása | 20 | 11 | 35 | 00 | 00 |
| 258434 | 20 | 20 | 31 | 03 | 00 | Egyéb civil és non-profit szervezetek | 20 | 11 | 35 | 03 | 00 |
| 270290 | 20 | 20 | 31 | 04 | 00 | Oktatási társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok | 20 | 11 | 35 | 04 | 00 |
| 271490 | 20 | 20 | 31 | 05 | 00 | Kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok | 20 | 11 | 35 | 05 | 00 |
| 018746 | 20 | 20 | 31 | 05 | 01 | Területi Művelődési Intézmények Egyesülete (TEMI) támogatása | 20 | 11 | 35 | 05 | 01 |
| 279156 | 20 | 20 | 31 | 05 | 02 | Egyéb kulturális társadalmi szervezetek, szövetségek, testületek, egyesületek, bizottságok támogatása | 20 | 11 | 35 | 05 | 02 |
| 271223 | 20 | 20 | 31 | 06 | 00 | ESZA Nonprofit Kft. pályázatkezelő szervezet támogatása | 26 | 16 | 14 | 00 | 00 |
| 249545 | 20 | 20 | 35 | 00 | 00 | Hozzájárulás a lakossági energiaköltségekhez | 26 | 16 | 92 | 00 | 00 |
| 265967 | 20 | 20 | 39 | 00 | 00 | Szociális intézményi foglalkoztatás támogatása | 26 | 16 | 38 | 03 | 00 |
| 261390 | 20 | 20 | 40 | 00 | 00 | MÁK tranzakciós díj | 26 | 16 | 37 | 00 | 00 |
| 265189 | 20 | 20 | 41 | 00 | 00 | Fejezeti tartalék | 21 | 10 | 22 | 00 | 00 |
| 269634 | 20 | 20 | 41 | 02 | 00 | Fejezeti általános tartalék | 20 | 11 | 50 | 01 | 00 |
| 21 | 10 | 22 | 01 | 00 | |||||||
| 26 | 16 | 99 | 01 | 00 | |||||||
| ÁHIT-T | ÚJ címrendi besorolás | Megnevezés | Régi címrendi besorolás | ||||||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | ||
| 235479 | 20 | 21 | 00 | 00 | 00 | Családi támogatások | 26 | 20 | 00 | 00 | 00 |
| 003539 | 20 | 21 | 01 | 00 | 00 | Családi pótlék | 26 | 20 | 01 | 00 | 00 |
| 018911 | 20 | 21 | 02 | 00 | 00 | Anyasági támogatás | 26 | 20 | 02 | 00 | 00 |
| 011462 | 20 | 21 | 03 | 00 | 00 | Gyermekgondozási segély | 26 | 20 | 03 | 00 | 00 |
| 226099 | 20 | 21 | 04 | 00 | 00 | Gyermeknevelési támogatás | 26 | 20 | 05 | 00 | 00 |
| 245623 | 20 | 21 | 05 | 00 | 00 | Apákat megillető munkaidő-kedvezmény távolléti díjának megtérítése | 26 | 20 | 06 | 00 | 00 |
| 265990 | 20 | 21 | 06 | 00 | 00 | Pénzbeli gyermekvédelmi támogatások | 26 | 20 | 07 | 00 | 00 |
| 267434 | 20 | 21 | 07 | 00 | 00 | Életkezdési támogatás | 26 | 20 | 08 | 00 | 00 |
| 003517 | 20 | 22 | 00 | 00 | 00 | Egyéb szociális ellátások és költségtérítések | 26 | 21 | 00 | 00 | 00 |
| 030537 | 20 | 22 | 02 | 00 | 00 | Jövedelempótló és jövedelemkiegészítő szociális támogatások | 26 | 21 | 02 | 00 | 00 |
| 011385 | 20 | 22 | 02 | 01 | 00 | Rokkantsági járadék | 26 | 21 | 02 | 01 | 00 |
| 003627 | 20 | 22 | 02 | 02 | 00 | Megváltozott munkaképességűek járadéka | 26 | 21 | 02 | 02 | 00 |
| 011417 | 20 | 22 | 02 | 03 | 00 | Egészségkárosodási járadék | 26 | 21 | 02 | 03 | 00 |
| 003595 | 20 | 22 | 02 | 04 | 00 | Bányászok korengedményes nyugdíja, szénjárandóság kiegészítése és kereset-kiegészítése | 26 | 21 | 02 | 04 | 00 |
| 016939 | 20 | 22 | 02 | 05 | 00 | Mezőgazdasági járadék | 26 | 21 | 02 | 05 | 00 |
| 011374 | 20 | 22 | 02 | 06 | 00 | Fogyatékossági támogatás és a vakok személyi járadéka | 26 | 21 | 02 | 06 | 00 |
| 003584 | 20 | 22 | 02 | 08 | 00 | Politikai rehabilitációs és más nyugdíj-kiegészítések | 26 | 21 | 02 | 08 | 00 |
| 003616 | 20 | 22 | 02 | 09 | 00 | Házastársi pótlék | 26 | 21 | 02 | 09 | 00 |
| 243878 | 20 | 22 | 02 | 13 | 00 | Egyéb támogatások (Cukorbetegek támogatása, Lakbértámogatás) | 26 | 21 | 02 | 13 | 00 |
| 030559 | 20 | 22 | 03 | 00 | 00 | Különféle jogcímen adott térítések | 26 | 21 | 03 | 00 | 00 |
| 030560 | 20 | 22 | 03 | 01 | 00 | Közgyógyellátás | 26 | 21 | 03 | 01 | 00 |
| 030571 | 20 | 22 | 03 | 02 | 00 | Egészségügyi feladatok ellátásával kapcsolatos hozzájárulás | 26 | 21 | 03 | 02 | 00 |
| 030582 | 20 | 22 | 03 | 03 | 00 | Terhesség-megszakítás | 26 | 21 | 03 | 03 | 00 |
| 030603 | 20 | 22 | 04 | 00 | 00 | Folyósított ellátások utáni térítés | 26 | 21 | 04 | 00 | 00 |
| *Az Igazságügyi Szakértői és Kutató Intézetek a volt IRM 4. Szakértői Intézetek címből kerül át. | |||||||||||
| ** A Balassi Intézet a volt OKM 6. Egyéb kulturális intézmények címből kerül át. | |||||||||||
2. számú melléklet az 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozathoz
Eredeti előirányzattal nem rendelkező előirányzatok átrendezése
| AHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 276945 | 01 | 04 | 03 | 00 | 00 | Kossuth tér rendezése | 01 | 04 | 03 | 00 | 00 |
| 281323 | 01 | 04 | 05 | 00 | 00 | Az Európai Unió magyarországi képviselői váltásával kapcsolatos kiadások | 01 | 04 | 05 | 00 | 00 |
| 294102 | 01 | 07 | 01 | 06 | 00 | Jobbik Magyarországért Mozgalom - Párt | 01 | 07 | 01 | 06 | 00 |
| 294113 | 01 | 07 | 01 | 07 | 00 | Lehet más a politika | 01 | 07 | 01 | 07 | 00 |
| 265823 | 01 | 08 | 06 | 00 | 00 | Tartalék | 01 | 08 | 06 | 00 | 00 |
| 281078 | 01 | 09 | 00 | 00 | 00 | Az ORTT prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai | 01 | 09 | 00 | 00 | 00 |
| 032641 | 01 | 13 | 01 | 00 | 00 | Magyar Televízió Közalapítvány támogatása | 01 | 13 | 01 | 00 | 00 |
| 285401 | 01 | 17 | 03 | 01 | 00 | Országos Horvát Önkormányzat prémiumévek programmal kapcsolatos kiadásai | 01 | 17 | 03 | 01 | 00 |
| 260578 | 01 | 20 | 02 | 00 | 00 | Fejezeti kezelésű előirányzatok | 01 | 20 | 02 | 00 | 00 |
| 270923 | 01 | 20 | 02 | 03 | 00 | Intézményi működési tartalék | 01 | 20 | 02 | 03 | 00 |
| 279878 | 05 | 03 | 01 | 01 | 00 | Vizsgálatok dokumentációs rendszerének fejlesztése (2006/018-176.04.02) | 05 | 03 | 01 | 01 | 00 |
| 263634 | 06 | 02 | 05 | 00 | 00 | Feladatfinanszírozásra bevont fejezeti kezelésű előirányzat maradvány elszámolása | 06 | 02 | 05 | 00 | 00 |
| 286278 | 09 | 13 | 00 | 00 | 00 | Siklósi vár felújítása | 09 | 13 | 00 | 00 | 00 |
| 266545 | 09 | 14 | 00 | 00 | 00 | A leghátrányosabb helyzetű kistérségek felzárkóztatásának támogatása | 09 | 14 | 00 | 00 | 00 |
| 258289 | 09 | 15 | 00 | 00 | 00 | A helyi önkormányzatok fejlesztési feladatainak támogatása | 09 | 15 | 00 | 00 | 00 |
| 283212 | 09 | 16 | 00 | 00 | 00 | Fővárosi közösségi közlekedés kiegészítő támogatása | 09 | 16 | 00 | 00 | 00 |
| 286145 | 09 | 17 | 00 | 00 | 00 | Üdülőhelyi feladatok kiegészítő támogatása | 09 | 17 | 00 | 00 | 00 |
| 272145 | 10 | 09 | 02 | 03 | 00 | Afganisztáni tartományi újjáépítési segélyprogram kiadásainak támogatása | 10 | 11 | 02 | 03 | 00 |
| 243690 | 10 | 09 | 02 | 05 | 00 | Kormány és MTA közötti kutatási megállapodások kiadásai | 10 | 11 | 02 | 05 | 00 |
| 272156 | 10 | 09 | 02 | 06 | 00 | Szabályozási és monitoring feladatok támogatása | 10 | 11 | 02 | 06 | 00 |
| 249445 | 10 | 09 | 02 | 09 | 00 | Közszolgálati és közigazgatási minőségfejlesztési feladatok | 10 | 11 | 02 | 09 | 00 |
| 272167 | 10 | 09 | 02 | 12 | 00 | Köztisztviselői továbbképzési rendszer és vezetőképzés támogatása | 10 | 11 | 02 | 12 | 00 |
| 281723 | 10 | 09 | 02 | 14 | 00 | A helyi közbiztonság javításában résztvevők támogatása | 10 | 11 | 02 | 14 | 00 |
| 283545 | 10 | 09 | 03 | 11 | 00 | Tom Lantos Alapítvány támogatása | 10 | 11 | 03 | 02 | 00 |
| 286256 | 10 | 09 | 04 | 05 | 00 | Corvinus Támogatásközvetítő Zrt. Tőkeemelése | 10 | 11 | 04 | 05 | 00 |
| 276845 | 10 | 09 | 06 | 00 | 00 | Operatív Programok keretében megvalósuló projektek | 10 | 11 | 35 | 00 | 00 |
| 276889 | 10 | 09 | 06 | 04 | 00 | Személyügyi Központ szervezetfejlesztése és teljesítmény-értékelés ÁROP-2007/321 | 10 | 11 | 35 | 04 | 00 |
| 281023 | 10 | 09 | 06 | 05 | 00 | Elektronikus közigazgatási keretrendszer kialakítása ÁROP-2007/122 | 10 | 11 | 35 | 05 | 00 |
| 282989 | 10 | 09 | 06 | 06 | 00 | Humánerőforrás-gazdálkodás a központi közigazgatásban ÁROP-2008/2.2.5. | 10 | 11 | 35 | 07 | 00 |
| 283634 | 10 | 09 | 06 | 07 | 00 | E-Közigazgatási Tudásportál ÁROP 2007/1.2.3 | 10 | 11 | 35 | 08 | 00 |
| 283934 | 10 | 09 | 06 | 08 | 00 | A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv iplementálására irányuló projekt előkészítése, megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése EKOP-2A. 1-2008-0002 | 10 | 11 | 35 | 09 | 00 |
| AHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 283945 | 10 | 09 | 06 | 09 | 00 | Multicsatornás ügyfélkiszolgálási rendszer, Contact Center (CC) integrációs és harmonizációs program előkészítése, megvalósíthatósági tanulmányának elkészítése EKOP-2.A.1 -2008-0003 | 10 | 11 | 35 | 10 | 00 |
| 285001 | 10 | 09 | 06 | 11 | 00 | Elektronikus fizetés megvalósítása EKOP-2.1.1 -07-2008-0001 | 10 | 11 | 35 | 11 | 00 |
| 285478 | 10 | 09 | 06 | 12 | 00 | "A belső piaci szolgáltatásokról szóló 2006/123/EK irányelv implementálása" EKOP-2.1.3 | 10 | 11 | 35 | 12 | 00 |
| 273134 | 10 | 11 | 06 | 01 | 00 | Az NBSZ és a tagállami bűnüldöző szervek közötti együttműködés erősítése | 14 | 20 | 11 | 02 | 00 |
| 266890 | 10 | 11 | 06 | 02 | 00 | A Nemzetbiztonsági Szakszolgálat kapacitásának erősítése | 14 | 20 | 11 | 03 | 00 |
| 232940 | 11 | 12 | 01 | 04 | 01 | Állami Támogatású Bérlakás Program | 15 | 25 | 04 | 03 | 00 |
| 267156 | 11 | 12 | 01 | 04 | 07 | Cigányság lakáskörülményeinek javítása | 15 | 25 | 04 | 04 | 00 |
| 283012 | 11 | 12 | 01 | 06 | 00 | Távhőszolgáltatás korszerűsítése és kompenzáció | 15 | 25 | 04 | 05 | 00 |
| 284712 | 11 | 12 | 01 | 07 | 00 | Klímabarát Otthon Panel Alprogram | 15 | 25 | 04 | 06 | 00 |
| 232698 | 11 | 12 | 20 | 11 | 00 | Katasztrófa elhárítási célelőirányzatok | 14 | 20 | 01 | 34 | 00 |
| 279289 | 11 | 12 | 20 | 33 | 00 | Őrbottyán és térsége csatorna és szennyvízelvezetési rendszer kiépítése | 14 | 20 | 01 | 35 | 00 |
| 279290 | 11 | 12 | 20 | 34 | 00 | Egyedi önkormányzati beruházások támogatása | 14 | 20 | 01 | 36 | 00 |
| 267189 | 11 | 12 | 20 | 89 | 00 | Egyéb helyi önkormányzati beruházások támogatása | 14 | 20 | 01 | 37 | 00 |
| 269290 | 11 | 12 | 20 | 91 | 00 | Árvízi védekezési feladatok | 14 | 20 | 01 | 38 | 00 |
| 270723 | 11 | 12 | 25 | 01 | 00 | Az európai parlamenti választások támogatása | 10 | 11 | 36 | 00 | 00 |
| 265789 | 11 | 12 | 25 | 04 | 00 | Országgyűlési képviselő-választás kampányának támogatása | 10 | 11 | 37 | 00 | 00 |
| 000934 | 11 | 12 | 26 | 05 | 00 | 2008. évi Pekingi Olimpián és Paralimpián való részvétel támogatása | 20 | 20 | 23 | 36 | 00 |
| 276390 | 11 | 12 | 26 | 24 | 00 | Kiemelt stratégiai célok megvalósítása | 20 | 20 | 23 | 37 | 00 |
| 235204 | 11 | 12 | 26 | 29 | 00 | Fogyatékkal élők sportjának támogatása | 20 | 20 | 23 | 38 | 00 |
| 278689 | 11 | 12 | 26 | 30 | 00 | Sportági szakszövetségek olimpiai felkészüléssel összefüggő támogatása | 20 | 20 | 23 | 39 | 00 |
| 248167 | 11 | 12 | 27 | 03 | 00 | 2006. évi úszó Európa-bajnokság létesítményfejlesztési program | 20 | 20 | 23 | 40 | 00 |
| 238856 | 12 | 10 | 01 | 18 | 00 | Központi beruházási maradványok rendezése | 12 | 20 | 01 | 18 | 00 |
| 282389 | 12 | 10 | 02 | 07 | 00 | Szakképzési hozzájárulások fogadása és továbbadása | 12 | 20 | 02 | 18 | 00 |
| 260612 | 12 | 10 | 02 | 10 | 02 | A "Parlagfű-mentes Magyarországért" tárcaközi bizottság által elfogadott programok végrehajtásának támogatása | 12 | 20 | 02 | 19 | 02 |
| 269001 | 12 | 10 | 02 | 23 | 00 | Nem tervezhető egyéb feladatok | 12 | 20 | 02 | 23 | 00 |
| 269012 | 12 | 10 | 02 | 24 | 00 | Igazgatási szolgáltatási díjak | 12 | 20 | 02 | 24 | 00 |
| 270978 | 12 | 10 | 02 | 26 | 00 | Erdőterület közjóléti célú védelmének és bővítésének feladata | 12 | 20 | 02 | 26 | 00 |
| 210621 | 12 | 10 | 02 | 35 | 00 | Egyéb szervezetek feladataira | 12 | 20 | 02 | 35 | 00 |
| 294124 | 12 | 10 | 02 | 36 | 00 | Árvízkárosultak megsegítése | 12 | 20 | 12 | 00 | 00 |
| 243323 | 12 | 10 | 03 | 00 | 00 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | 12 | 20 | 08 | 00 | 00 |
| 234142 | 12 | 10 | 03 | 01 | 00 | Agrárgazdasági intézményfejlesztés (HU 01XX) | 12 | 20 | 08 | 01 | 00 |
| 237444 | 12 | 10 | 03 | 01 | 11 | Befejeződött PHARE programok maradványainak rendezése | 12 | 20 | 08 | 01 | 11 |
| 256323 | 12 | 10 | 03 | 02 | 00 | Átmeneti támogatással megvalósuló programok | 12 | 20 | 08 | 02 | 00 |
| 256334 | 12 | 10 | 03 | 02 | 01 | Agrár-környezeti információs és monitoring rendszer | 12 | 20 | 08 | 02 | 01 |
| AHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 256356 | 12 | 10 | 03 | 02 | 03 | Az új "Forest Focus" szabályozás bevezetése | 12 | 20 | 08 | 02 | 03 |
| 256367 | 12 | 10 | 03 | 02 | 04 | Az élelmiszerbiztonsági intézményi háttér fejlesztése | 12 | 20 | 08 | 02 | 04 |
| 271556 | 12 | 10 | 03 | 02 | 05 | Az elektronikus ügyintézés fejlesztése a KAP területén | 12 | 20 | 08 | 02 | 05 |
| 271567 | 12 | 10 | 03 | 02 | 06 | Az állat- és növény-egészségügyi határállomások kapacitásának megerősítése | 12 | 20 | 08 | 02 | 06 |
| 271578 | 12 | 10 | 03 | 02 | 07 | FVM megyei földművelésügyi hivatalainak felkészítése KAP feladatokra | 12 | 20 | 08 | 02 | 07 |
| 278945 | 12 | 10 | 03 | 02 | 10 | Az összevont kifizetési rendszer (SPS) alkalmazása az MVH-nál | 12 | 20 | 08 | 02 | 10 |
| 286289 | 12 | 10 | 04 | 12 | 00 | Nemzeti Diverzifikációs Program | 12 | 20 | 09 | 12 | 00 |
| 209171 | 12 | 10 | 05 | 01 | 00 | Erdészeti feladatok | 12 | 20 | 10 | 01 | 00 |
| 029681 | 12 | 10 | 05 | 02 | 00 | Termőföldvédelem támogatása | 12 | 20 | 10 | 02 | 00 |
| 221511 | 12 | 10 | 05 | 09 | 00 | Erdőtelepítés, erdőszerkezet-átalakítás, fásítás | 12 | 20 | 10 | 09 | 00 |
| 258267 | 12 | 10 | 11 | 01 | 00 | Nemzeti Vidékfejlesztési Terv | 12 | 20 | 15 | 01 | 00 |
| 241545 | 12 | 10 | 12 | 00 | 00 | Sapard támogatásból megvalósuló programok | 12 | 20 | 16 | 00 | 00 |
| 248823 | 12 | 10 | 12 | 01 | 00 | SAPARD intézkedések | 12 | 20 | 16 | 01 | 00 |
| 032706 | 13 | 08 | 02 | 15 | 00 | Nemzetközi kártérítés | 13 | 08 | 02 | 15 | 00 |
| 281978 | 14 | 20 | 01 | 10 | 00 | Lakhatási támogatás | 14 | 20 | 01 | 10 | 00 |
| 245167 | 14 | 20 | 01 | 16 | 00 | Bűnmegelőzéssel összefüggő feladatok támogatása | 14 | 20 | 01 | 16 | 00 |
| 248590 | 14 | 20 | 01 | 17 | 00 | Schengen Alap | 14 | 20 | 01 | 17 | 00 |
| 279334 | 14 | 20 | 02 | 04 | 00 | Magyar Jogász Egylet támogatása az V. Európai Jogász Fórum megrendezéséhez | 14 | 20 | 02 | 14 | 00 |
| 294146 | 14 | 20 | 02 | 11 | 00 | Segítsünk az árvízkárosultakon | 14 | 20 | 02 | 11 | 00 |
| 258178 | 14 | 20 | 06 | 02 | 03 | Küzdelem a szervezett bűnözés ellen | 14 | 20 | 06 | 02 | 03 |
| 233882 | 14 | 20 | 06 | 20 | 00 | COP'2000 | 14 | 20 | 06 | 20 | 00 |
| 244456 | 14 | 20 | 06 | 21 | 00 | 2003. évi PHARE nemzeti program | 14 | 20 | 06 | 21 | 00 |
| 278989 | 14 | 20 | 06 | 26 | 00 | A BSZKI labor akkreditációra való felkészítése | 14 | 20 | 06 | 26 | 00 |
| 271667 | 14 | 20 | 07 | 00 | 00 | AENEAS program | 14 | 20 | 07 | 00 | 00 |
| 280912 | 15 | 25 | 01 | 00 | 00 | Beruházás | 15 | 25 | 01 | 00 | 00 |
| 227513 | 15 | 25 | 01 | 02 | 00 | Államigazgatás hatékonyságát növelő beruházások | 15 | 25 | 01 | 02 | 00 |
| 197117 | 15 | 25 | 02 | 04 | 00 | Magyar találmányok külföldi bejelentése | 15 | 25 | 02 | 04 | 00 |
| 230023 | 15 | 25 | 02 | 18 | 00 | Állami többletfeladatok | 15 | 25 | 02 | 18 | 00 |
| 281245 | 15 | 25 | 02 | 45 | 00 | Nemzetközi kötelezettségek teljesítése | 15 | 25 | 02 | 45 | 00 |
| 258789 | 15 | 25 | 03 | 04 | 00 | Magyar vállalkozások tőzsdei bevezetésének támogatása | 15 | 25 | 03 | 04 | 00 |
| 277012 | 15 | 25 | 03 | 09 | 00 | Védelmi és biztonsági ipar versenyképessége | 15 | 25 | 03 | 11 | 00 |
| 258312 | 15 | 25 | 04 | 03 | 03 | Decentralizált területfejlesztési programok | 17 | 16 | 02 | 23 | 00 |
| 269834 | 15 | 25 | 04 | 04 | 04 | Vidékfejlesztési menedzserek foglalkoztatásának támogatása | 17 | 16 | 02 | 24 | 00 |
| 257701 | 15 | 25 | 04 | 10 | 00 | Kiemelt térségek területfejlesztése (Velencei-tó, Tisza-tó, Dunakanyar, M 8, natúrparkok) | 17 | 16 | 02 | 25 | 00 |
| 243578 | 15 | 25 | 04 | 13 | 00 | Határon átnyúló CBC (HU 03XX) | 17 | 16 | 11 | 00 | 00 |
| 243545 | 15 | 25 | 04 | 14 | 00 | Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 02XX) | 17 | 16 | 12 | 00 | 00 |
| AH T-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 243556 | 15 | 25 | 04 | 15 | 00 | Gazdasági és társadalmi kohézió erősítése (HU 03XX) | 17 | 16 | 13 | 00 | 00 |
| 234119 | 15 | 25 | 04 | 16 | 00 | Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 0008) | 17 | 16 | 14 | 00 | 00 |
| 234175 | 15 | 25 | 04 | 17 | 00 | Gazdasági és szociális kohézió erősítése (HU 01XX) | 17 | 16 | 15 | 00 | 00 |
| 243567 | 15 | 25 | 04 | 20 | 00 | Határon átnyúló CBC (HU 02XX) | 17 | 16 | 16 | 00 | 00 |
| 243590 | 15 | 25 | 04 | 21 | 00 | INTERREG III. HU 03XX | 17 | 16 | 17 | 00 | 00 |
| 276990 | 15 | 25 | 06 | 05 | 00 | K+F+l intézmény és szabályozási rendszerének átalakítása | 15 | 25 | 40 | 00 | 00 |
| 283923 | 15 | 25 | 06 | 06 | 00 | "Magyarországi űrkutatás fő irányainak és programjainak kidolgozása" maradványfelhasználás | 17 | 16 | 02 | 26 | 00 |
| 226747 | 15 | 25 | 17 | 00 | 00 | Előre nem tervezett kiadások | 15 | 25 | 41 | 00 | 00 |
| 260534 | 15 | 25 | 30 | 35 | 00 | Kegyeleti Alap | 15 | 25 | 45 | 00 | 00 |
| 270689 | 15 | 25 | 41 | 00 | 00 | Magán és egyéb jogi személyek kártérítése | 15 | 25 | 46 | 00 | 00 |
| 227579 | 16 | 10 | 01 | 04 | 00 | Természetvédelem beruházásai | 12 | 20 | 01 | 04 | 00 |
| 249501 | 16 | 10 | 01 | 07 | 05 | Vásárhelyi terv továbbfejlesztése | 12 | 20 | 02 | 27 | 00 |
| 242845 | 16 | 10 | 02 | 10 | 00 | Tárca szintű kutatási feladatok | 12 | 20 | 02 | 28 | 00 |
| 283067 | 16 | 10 | 02 | 11 | 00 | Zöld Beruházási Rendszer végrehajtásának feladatai | 12 | 20 | 02 | 29 | 00 |
| 284990 | 16 | 10 | 02 | 14 | 00 | Környezetvédelemmel kapcsolatos fejlesztések támogatása | 12 | 20 | 02 | 30 | 00 |
| 259523 | 16 | 10 | 03 | 00 | 00 | Társadalmi szervezetek támogatása | 12 | 20 | 02 | 31 | 00 |
| 276489 | 16 | 10 | 03 | 02 | 00 | Norvéq és EGT Finanszírozási Mechanizmus | 12 | 20 | 02 | 32 | 00 |
| 263645 | 16 | 10 | 06 | 00 | 00 | 2007-2013 közötti nagy projektek előkészítése | 12 | 20 | 02 | 33 | 00 |
| 250956 | 16 | 10 | 07 | 00 | 00 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | 12 | 20 | 02 | 34 | 00 |
| 258578 | 16 | 10 | 07 | 02 | 00 | Átmeneti támogatással megvalósuló programok | 12 | 20 | 02 | 36 | 00 |
| 271145 | 16 | 10 | 07 | 02 | 03 | Madárvédelmi és élőhelyvédelmi irányelvnek megfelelő monitorozás és területkezelés előkészítése | 12 | 20 | 02 | 37 | 00 |
| 271156 | 16 | 10 | 07 | 02 | 04 | Magyarországi felszíni vizek hidromorfológiai monitoringjának intézményi fejlesztése | 12 | 20 | 02 | 38 | 00 |
| 241267 | 16 | 10 | 08 | 00 | 00 | Környezetvédelmi- és vízügyi célelőirányzat | 12 | 20 | 02 | 39 | 00 |
| 263389 | 16 | 10 | 09 | 00 | 00 | GEF - A Duna szennyezettségének csökkentése | 12 | 20 | 02 | 40 | 00 |
| 280767 | 17 | 12 | 02 | 08 | 00 | Államigazgatás hatékonyságának növelése | 17 | 16 | 02 | 08 | 00 |
| 270556 | 17 | 12 | 02 | 09 | 00 | Szociális ártámogatás | 17 | 16 | 02 | 09 | 00 |
| 029537 | 17 | 12 | 02 | 14 | 00 | Informatikai, hírközlésfejlesztési programok, szociális telefon támogatás | 17 | 16 | 02 | 14 | 00 |
| 265367 | 17 | 12 | 05 | 11 | 00 | Kihelyezett szakértői támogatás | 17 | 16 | 05 | 11 | 00 |
| 279123 | 17 | 12 | 05 | 17 | 00 | Szolnok új városi híd építésének előkészítése | 17 | 16 | 05 | 17 | 00 |
| 266045 | 17 | 12 | 05 | 23 | 00 | Vasúti információs adatbázis fejlesztése 2004/016-689.05.02. | 17 | 16 | 05 | 23 | 00 |
| 271501 | 17 | 12 | 05 | 24 | 00 | Nemzeti szélessávú stratégia, monitoring rendszerének felépítése | 17 | 16 | 05 | 24 | 00 |
| 242367 | 17 | 12 | 05 | 28 | 00 | Vasúti fejlesztések EIB hitelből | 17 | 16 | 05 | 28 | 00 |
| 275123 | 17 | 12 | 05 | 29 | 00 | Új kerékpár utak és létesítmények | 17 | 16 | 05 | 29 | 00 |
| 265378 | 17 | 12 | 05 | 30 | 00 | Kockázati céltartalék | 17 | 16 | 05 | 30 | 00 |
| 246078 | 17 | 12 | 05 | 33 | 00 | Vasúthálózat fejlesztése | 17 | 16 | 05 | 33 | 00 |
| AHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 281123 | 17 | 12 | 05 | 39 | 00 | Autópálya EIB hitelből | 17 | 16 | 05 | 39 | 00 |
| 282023 | 17 | 12 | 05 | 40 | 00 | Közúti Közlekedési Elektronikus Ellenőrzési Rendszer | 17 | 16 | 05 | 40 | 00 |
| 280845 | 17 | 12 | 06 | 00 | 00 | Állami többletfeladatok | 17 | 16 | 09 | 00 | 00 |
| 286156 | 17 | 12 | 09 | 00 | 00 | Szénipari szerkezetátalakítási támogatás | 17 | 16 | 10 | 00 | 00 |
| 025694 | 18 | 05 | 03 | 00 | 00 | NATO Békepartnerség | 18 | 05 | 03 | 00 | 00 |
| 255389 | 18 | 05 | 06 | 00 | 00 | Nemzetközi tagdíjak és európai uniós befizetések | 18 | 05 | 06 | 00 | 00 |
| 004174 | 18 | 05 | 06 | 01 | 00 | Nemzetközi tagdíjak és kötelező jellegű, önkéntes hozzájárulások | 18 | 05 | 06 | 01 | 00 |
| 255390 | 18 | 05 | 06 | 02 | 00 | Európai uniós befizetések | 18 | 05 | 06 | 02 | 00 |
| 255367 | 18 | 05 | 30 | 00 | 00 | Schengeni követelmények | 18 | 05 | 30 | 00 | 00 |
| 255378 | 18 | 05 | 30 | 02 | 00 | Schengeni követelményeknek való megfelelés | 18 | 05 | 30 | 02 | 00 |
| 263967 | 18 | 05 | 35 | 00 | 00 | Kelet és Dél-kelet Európai kormányzati stratégia végrehajtása és a határon túli magyar kapcsolatok | 18 | 05 | 35 | 00 | 00 |
| 270989 | 18 | 05 | 36 | 01 | 00 | "Euvonal" Telefonos Tájékoztató Szolgálat | 18 | 05 | 36 | 01 | 00 |
| 270878 | 18 | 05 | 38 | 00 | 00 | Demokratikus átalakulás elősegítése | 18 | 05 | 38 | 00 | 00 |
| 280434 | 18 | 05 | 44 | 00 | 00 | Finn-Magyar ifjúsági csereprogramok | 18 | 05 | 44 | 00 | 00 |
| 270089 | 19 | 02 | 01 | 00 | 00 | I. Nemzeti Fejlesztési Terv | 19 | 02 | 01 | 00 | 00 |
| 251401 | 19 | 02 | 01 | 01 | 00 | Regionális Operatív Program (ROP) | 19 | 02 | 01 | 01 | 00 |
| 247645 | 19 | 02 | 01 | 01 | 01 | Térségi infrastruktúra és települési környezet fejlesztése | 19 | 02 | 01 | 01 | 01 |
| 247678 | 19 | 02 | 01 | 01 | 02 | Humánerőforrás fejlesztés regionális dimenziójának erősítése a régiókban | 19 | 02 | 01 | 01 | 02 |
| 251045 | 19 | 02 | 01 | 01 | 03 | A turisztikai potenciál erősítése a régiókban | 19 | 02 | 01 | 01 | 03 |
| 247701 | 19 | 02 | 01 | 01 | 04 | ROP Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 01 | 04 |
| 251412 | 19 | 02 | 01 | 02 | 00 | Agrár- és Vidékfejlesztési Operatív Program (AVOP) | 19 | 02 | 01 | 02 | 00 |
| 249167 | 19 | 02 | 01 | 02 | 01 | Versenyképes alapanyag-termelés megalapozása a mezőgazdaságban | 19 | 02 | 01 | 02 | 01 |
| 249178 | 19 | 02 | 01 | 02 | 02 | Élelmiszergazdaság modernizálása | 19 | 02 | 01 | 02 | 02 |
| 249189 | 19 | 02 | 01 | 02 | 03 | Vidéki térségek fejlesztése | 19 | 02 | 01 | 02 | 03 |
| 249190 | 19 | 02 | 01 | 02 | 04 | AVOP Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 02 | 04 |
| 251423 | 19 | 02 | 01 | 03 | 00 | Gazdasági Versenyképesség Operatív Program (GVOP) | 19 | 02 | 01 | 03 | 00 |
| 251056 | 19 | 02 | 01 | 03 | 01 | Beruházás-ösztönzés | 19 | 02 | 01 | 03 | 01 |
| 251067 | 19 | 02 | 01 | 03 | 02 | Kis- és középvállalkozások fejlesztése | 19 | 02 | 01 | 03 | 02 |
| 249878 | 19 | 02 | 01 | 03 | 03 | Információs társadalom és gazdaságfejlesztés | 19 | 02 | 01 | 03 | 03 |
| 248334 | 19 | 02 | 01 | 03 | 04 | Kutatás-fejlesztés, innováció | 19 | 02 | 01 | 03 | 04 |
| 251101 | 19 | 02 | 01 | 03 | 05 | GVOP Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 03 | 05 |
| 251434 | 19 | 02 | 01 | 04 | 00 | Környezetvédelem és Infrastruktúra Operatív Program (KIOP) | 19 | 02 | 01 | 04 | 00 |
| 251089 | 19 | 02 | 01 | 04 | 01 | Közlekedési infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 01 | 04 | 01 |
| 266312 | 19 | 02 | 01 | 04 | 02 | Környezetvédelem-Energetika | 19 | 02 | 01 | 04 | 02 |
| 249790 | 19 | 02 | 01 | 04 | 03 | Környezetvédelem | 19 | 02 | 01 | 04 | 03 |
| ÁHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 251090 | 19 | 02 | 01 | 04 | 04 | KIOP Technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 04 | 04 |
| 266356 | 19 | 02 | 01 | 05 | 00 | Humánerőforrás-fejlesztési Operatív Program (HEFOP) | 19 | 02 | 01 | 05 | 00 |
| 278812 | 19 | 02 | 01 | 05 | 01 | Társadalmi kirekesztés elleni küzdelem a munkaerőpiacra történő belépés segítésére | 19 | 02 | 01 | 05 | 01 |
| 278823 | 19 | 02 | 01 | 05 | 05 | Egész életen át tartó tanulás és alkalmazkodóképesség támogatása | 19 | 02 | 01 | 05 | 05 |
| 278834 | 19 | 02 | 01 | 05 | 10 | Az oktatási, szociális és egészségügyi infrastruktúra fejlesztése | 19 | 02 | 01 | 05 | 10 |
| 251234 | 19 | 02 | 01 | 05 | 13 | Aktív munkaerőpiaci politikák támogatása | 19 | 02 | 01 | 05 | 13 |
| 257089 | 19 | 02 | 01 | 05 | 15 | HEFOP technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 05 | 15 |
| 247956 | 19 | 02 | 01 | 06 | 00 | KTK technikai segítségnyújtás | 19 | 02 | 01 | 06 | 00 |
| 272756 | 19 | 02 | 02 | 00 | 00 | Közösségi Kezdeményezések | 19 | 02 | 02 | 00 | 00 |
| 258078 | 19 | 02 | 02 | 01 | 00 | INTERREG Közösségi kezdeményezés programjai | 19 | 02 | 02 | 01 | 00 |
| 257778 | 19 | 02 | 02 | 01 | 01 | INTERREG IIIA HU-SK-UA | 19 | 02 | 02 | 01 | 01 |
| 257789 | 19 | 02 | 02 | 01 | 02 | INTERREG IIIA HU-RO-SER | 19 | 02 | 02 | 01 | 02 |
| 257812 | 19 | 02 | 02 | 01 | 03 | INTERREG IIIA SL-HU-CR | 19 | 02 | 02 | 01 | 03 |
| 257823 | 19 | 02 | 02 | 01 | 04 | INTERREG IIIA AU-HU | 19 | 02 | 02 | 01 | 04 |
| 257834 | 19 | 02 | 02 | 01 | 05 | INTERREG IIIB | 19 | 02 | 02 | 01 | 05 |
| 257845 | 19 | 02 | 02 | 01 | 06 | INTERREG IIIC | 19 | 02 | 02 | 01 | 06 |
| 257856 | 19 | 02 | 02 | 01 | 07 | INTERACT | 19 | 02 | 02 | 01 | 07 |
| 258101 | 19 | 02 | 02 | 02 | 00 | EQUAL Közösségi Kezdeményezés | 19 | 02 | 02 | 02 | 00 |
| 246945 | 19 | 02 | 02 | 02 | 01 | EQUAL Közösségi Kezdeményezés intézkedései | 19 | 02 | 02 | 02 | 01 |
| 252378 | 19 | 02 | 02 | 02 | 02 | EQUAL Közösségi Kezdeményezés - Technikai Segítségnyújtás, Országos Foglalkoztatási Közalapítvány (OFA) támogatása | 19 | 02 | 02 | 02 | 02 |
| 246956 | 19 | 02 | 02 | 02 | 03 | EQUAL Közösségi Kezdeményezés- Technikai Segítségnyújtás | 19 | 02 | 02 | 02 | 03 |
| 240267 | 19 | 02 | 03 | 01 | 01 | Budapest-Győr-Hegyeshalom vasútvonal rekonstrukciója II. ütem 2000/HU/16/P/PT/002 | 19 | 02 | 03 | 01 | 01 |
| 240278 | 19 | 02 | 03 | 01 | 02 | Budapest-Cegléd-Szolnok-(Lökösháza) vasúti vonalszakasz felújítása I. ütem 2000/HU/16/P/PT/001 | 19 | 02 | 03 | 01 | 02 |
| 245389 | 19 | 02 | 03 | 01 | 03 | Útrehabilitációs program I. ütem: 3. és 35. főutak 2001/HU/16/P/PT/006 | 19 | 02 | 03 | 01 | 03 |
| 246390 | 19 | 02 | 03 | 01 | 04 | Útrehabilitációs program II. ütem: 2,6,42,47 és 56. számú utak, 2001/HU/16/P/PT/008 | 19 | 02 | 03 | 01 | 04 |
| 246401 | 19 | 02 | 03 | 01 | 05 | Átfogó szakértői segítségnyújtás a vasúti projektek pályáztatási eljárásához és ellenőrzéséhez 2001/HU/16/P/PA/006 | 19 | 02 | 03 | 01 | 05 |
| 240289 | 19 | 02 | 03 | 01 | 06 | Zalalövő-Zalaegerszeg-Boba vasútvonal felújítása 2000/HU/16/P/PT/003 | 19 | 02 | 03 | 01 | 06 |
| 246412 | 19 | 02 | 03 | 01 | 07 | Budapest-(Cegléd-Szolnok)-Lökösháza vasúti vonalszakasz felújítása II. ütem 2001/HU/16/P/PT/007 | 19 | 02 | 03 | 01 | 07 |
| 253289 | 19 | 02 | 03 | 01 | 08 | Technikai segítségnyújtás a Kohéziós Alap támogatásával megvalósuló közlekedési projektek előkészítéséhez 2003/HU/16/P/PA/013 | 19 | 02 | 03 | 01 | 08 |
| 261356 | 19 | 02 | 03 | 01 | 09 | Budapest-Szolnok-Lökösháza vasútvonal 2. ütem II. fázis 2004/HU/16/C/PT/001 | 19 | 02 | 03 | 01 | 09 |
| 261367 | 19 | 02 | 03 | 01 | 10 | M0 körgyűrű, Keleti szektor 2004/HU/16/C/PT/002 | 19 | 02 | 03 | 01 | 10 |
| ÁHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 261378 | 19 | 02 | 03 | 01 | 11 | Radarrendszer fejlesztése 2004/HU/16/C/PT/003 | 19 | 02 | 03 | 01 | 11 |
| 279912 | 19 | 02 | 03 | 01 | 13 | A Kohéziós Alap által finanszírozott projektek előkészítése a vasúti ágazatban 2007. és 2013. között 2005/HU/16/C/PA/001 | 19 | 02 | 03 | 01 | 13 |
| 234780 | 19 | 02 | 03 | 02 | 01 | Hajdú-Bihar megyei regionális hulladékgazdálkodási program 2000/HU/16/P/PE/002 | 19 | 02 | 03 | 02 | 01 |
| 237154 | 19 | 02 | 03 | 02 | 02 | Szeged térségi szennyvízkezelési rendszeres csatornahálózat fejlesztése 2000/HU/16/P/PE/003 | 19 | 02 | 03 | 02 | 02 |
| 237165 | 19 | 02 | 03 | 02 | 03 | Szeged regionális hulladékkezelő rendszerfejlesztése 2000/HU/16/P/PE/005 | 19 | 02 | 03 | 02 | 03 |
| 237176 | 19 | 02 | 03 | 02 | 04 | Szolnok térségi hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztése 2000/HU/16/P/PE/007 | 19 | 02 | 03 | 02 | 04 |
| 237187 | 19 | 02 | 03 | 02 | 05 | Miskolc regionális hulladékgazdálkodási program támogatása 2000/HU/16/P/PE/004 | 19 | 02 | 03 | 02 | 05 |
| 251512 | 19 | 02 | 03 | 02 | 09 | Tisza-tavi hulladékgazdálkodási rendszerfejlesztése 2000/HU/16/P/PE/006 | 19 | 02 | 03 | 02 | 09 |
| 251701 | 19 | 02 | 03 | 02 | 10 | Szakértői segítségnyújtás a Kohéziós Alapból finanszírozott projektek előkészítéséhez ISPA 2003/HU/16/P/PA/012 | 19 | 02 | 03 | 02 | 10 |
| 254834 | 19 | 02 | 03 | 02 | 11 | Pécs város csatornázásának fejlesztése, sérülékeny vízbázisainak védelme 2001HU/P/PE/009 | 19 | 02 | 03 | 02 | 11 |
| 254845 | 19 | 02 | 03 | 02 | 12 | Sopron régió csatornázási és szennyvíztisztítási programja 2001HU/P/PE/011 | 19 | 02 | 03 | 02 | 12 |
| 254990 | 19 | 02 | 03 | 02 | 13 | Duna-Tisza közi regionális települési szilárd hulladékgazdálkodási rendszere 2001/HU/P/PE/008 | 19 | 02 | 03 | 02 | 13 |
| 255001 | 19 | 02 | 03 | 02 | 14 | Sajó-Bodva völgyi települések regionális települési szilárdhulladék kezelési rendszer 2001/HU/16/P/PE/010 | 19 | 02 | 03 | 02 | 14 |
| 263701 | 19 | 02 | 03 | 02 | 16 | Homokhátsági regionális települési szilárd hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/015 | 19 | 02 | 03 | 02 | 16 |
| 263712 | 19 | 02 | 03 | 02 | 17 | Nyugat-Balaton és Zala folyó medence nagytérségi hulladékgazdálkodási rendszer 2002/HU/16/P/PE/016 | 19 | 02 | 03 | 02 | 17 |
| 263723 | 19 | 02 | 03 | 02 | 18 | Dél-Balaton és Sió-völgyi regionális hulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/018 | 19 | 02 | 03 | 02 | 18 |
| 263667 | 19 | 02 | 03 | 02 | 20 | A budapesti központi szennyvíztisztító telep és a kapcsolódó szennyvízgyűjtő rendszer 2004/HU/16/C/PE/001 | 19 | 02 | 03 | 02 | 20 |
| 268989 | 19 | 02 | 03 | 02 | 21 | Ivóvízminőség javítása a magyarországi Észak-alföldi Régióban 2004/HU/16/C/PE/003 | 19 | 02 | 03 | 02 | 21 |
| 263678 | 19 | 02 | 03 | 02 | 22 | Zalaegerszeg és térsége szennyvízelvezetési- és kezelési projekt 2004/HU/16/C/PE/002 | 19 | 02 | 03 | 02 | 22 |
| 263690 | 19 | 02 | 03 | 02 | 23 | Észak-kelet Pest megyei regionális hulladékkezelő program Közép-Magyarországon 2002/HU/16/P/PE/014 | 19 | 02 | 03 | 02 | 23 |
| 263734 | 19 | 02 | 03 | 02 | 24 | Kecskeméti Agglomeráció szennyvízelvezetési és kezelési program 2002/HU/16/P/PE/019 | 19 | 02 | 03 | 02 | 24 |
| 263756 | 19 | 02 | 03 | 02 | 25 | Szombathely város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2002/HU/16/P/PE/021 | 19 | 02 | 03 | 02 | 25 |
| 269078 | 19 | 02 | 03 | 02 | 26 | Szabolcs-Szatmár-Bereg megyei regionális szilárdhulladék-gazdálkodási rendszer 1. szakasz 2004/HU/16/C/PE/004 | 19 | 02 | 03 | 02 | 26 |
| 269089 | 19 | 02 | 03 | 02 | 27 | Észak-Balaton regionális települési szilárdhulladékkezelési rendszer 2002/HU/16/P/PE/017 | 19 | 02 | 03 | 02 | 27 |
| 263745 | 19 | 02 | 03 | 02 | 28 | Debrecen város és térsége szennyvízelvezetése és tisztítása 2003/HU/16/P/PE/020 | 19 | 02 | 03 | 02 | 28 |
| 263689 | 19 | 02 | 03 | 02 | 29 | Veszprém és térsége szennyvízelvezetésénekés kezelésének fejlesztése (Közép-dunántúl) 2004/HU/16/C/PE/003 | 19 | 02 | 03 | 02 | 29 |
| 276178 | 19 | 02 | 03 | 02 | 30 | Üröm-Csókavár gáztisztító massza veszélyes hulladékkal szennyezett karsztos bányaüregének mentesítése 2006/HU/16/C/PE/001 | 19 | 02 | 03 | 02 | 30 |
| 276623 | 19 | 02 | 06 | 01 | 00 | EU DIRECT információs egységek hálózata | 19 | 02 | 06 | 01 | 00 |
| ÁHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 260389 | 19 | 02 | 07 | 06 | 00 | 2007-től induló EU nagyberuházások és komplex programok előkészítése | 19 | 02 | 07 | 06 | 00 |
| 227722 | 20 | 11 | 01 | 01 | 00 | Törvényhozó és végrehajtó szervek beruházásai | 20 | 20 | 01 | 01 | 00 |
| 255501 | 20 | 11 | 01 | 03 | 10 | Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem rekonstrukció | 20 | 20 | 01 | 03 | 10 |
| 279178 | 20 | 11 | 01 | 03 | 15 | Nyíregyházi Főiskola tanulmányi épület rekonstrukció | 20 | 20 | 01 | 03 | 15 |
| 277434 | 20 | 11 | 01 | 03 | 22 | Kiemelt felsőoktatási beruházások előkészítése | 20 | 20 | 01 | 03 | 22 |
| 277901 | 20 | 11 | 01 | 03 | 23 | ELTE Múzeum krt. 6-8. épület rekonstrukció befejezése | 20 | 20 | 01 | 03 | 23 |
| 283156 | 20 | 11 | 01 | 03 | 30 | Károly Róbert Főiskola sportcentrum beruházás | 20 | 20 | 01 | 03 | 30 |
| 285045 | 20 | 11 | 01 | 03 | 33 | Felsőoktatási intézmények rekonstrukciói és eszközbeszerzések | 20 | 20 | 01 | 03 | 33 |
| 197623 | 20 | 11 | 01 | 04 | 01 | Múzeumi rekonstrukció | 20 | 20 | 01 | 04 | 01 |
| 256156 | 20 | 11 | 01 | 04 | 03 | Kulturális tevékenységek beruházásai | 20 | 20 | 01 | 04 | 03 |
| 252067 | 20 | 11 | 01 | 04 | 04 | Külföldi kulturális intézetek bővítése, rekonstrukciója, kiépítése | 20 | 20 | 01 | 04 | 04 |
| 272745 | 20 | 11 | 04 | 31 | 00 | Közoktatási ellenőrzési, pályázat-lebonyolítási feladatok | 20 | 20 | 04 | 31 | 00 |
| 281089 | 20 | 11 | 04 | 32 | 00 | Országos Kisebbségi Önkormányzatok havi kereset-kiegészítése | 20 | 20 | 04 | 32 | 00 |
| 286012 | 20 | 11 | 04 | 36 | 00 | Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2009. december havi kereset-kiegészítése | 20 | 20 | 04 | 36 | 00 |
| 286023 | 20 | 11 | 04 | 37 | 00 | Országos Kisebbségi Önkormányzatok 2010. évi kereset-kiegészítése | 20 | 20 | 04 | 37 | 00 |
| 238934 | 20 | 11 | 05 | 40 | 00 | Maradványelszámolás | 20 | 20 | 05 | 20 | 00 |
| 264112 | 20 | 11 | 05 | 42 | 00 | Kis létszámú szakok, kiemelkedő intézményi teljesítmény,doktori iskolák, tehetséggondozás támogatása | 20 | 20 | 05 | 21 | 00 |
| 255890 | 20 | 11 | 11 | 08 | 00 | Világ-Nyelv Program | 20 | 20 | 11 | 08 | 00 |
| 255945 | 20 | 11 | 12 | 02 | 00 | Egyéb intézményi felújítási programok | 20 | 20 | 12 | 02 | 00 |
| 276901 | 20 | 11 | 13 | 08 | 00 | EUSZA árvízi támogatás | 20 | 20 | 13 | 08 | 00 |
| 263456 | 20 | 11 | 21 | 00 | 00 | PHARE Programok | 20 | 20 | 21 | 00 | 00 |
| 237055 | 20 | 11 | 21 | 04 | 00 | Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja (HU-9904-01) | 20 | 20 | 21 | 04 | 00 |
| 237066 | 20 | 11 | 21 | 04 | 01 | PHARE forrás (HU-9904-01) | 20 | 20 | 21 | 04 | 01 |
| 237077 | 20 | 11 | 21 | 04 | 02 | Hazai társfinanszírozás (HU-9904-01) | 20 | 20 | 21 | 04 | 02 |
| 246534 | 20 | 11 | 21 | 06 | 00 | Halmozottan hátrányos helyzetű fiatalok társadalmi integrációja II. | 20 | 20 | 21 | 06 | 00 |
| 242812 | 20 | 11 | 21 | 06 | 01 | PHARE forrás | 20 | 20 | 21 | 06 | 01 |
| 242823 | 20 | 11 | 21 | 06 | 02 | Hazai társfinanszírozás | 20 | 20 | 21 | 06 | 02 |
| 264256 | 20 | 11 | 22 | 08 | 00 | EU Oktatás és Képzés munkaprogram | 20 | 20 | 45 | 00 | 00 |
| 281312 | 20 | 11 | 22 | 09 | 00 | EU elnökség kulturális megjelenése | 20 | 20 | 42 | 00 | 00 |
| 248634 | 20 | 11 | 23 | 00 | 00 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | 20 | 20 | 34 | 00 | 00 |
| 244356 | 20 | 11 | 23 | 01 | 03 | Információs technológia az általános iskolában, PHARE forrás | 20 | 20 | 34 | 01 | 03 |
| 245023 | 20 | 11 | 23 | 01 | 04 | Információs technológia az általános iskolában, hazai társfinanszírozás | 20 | 20 | 34 | 01 | 04 |
| 278889 | 20 | 11 | 31 | 07 | 00 | Reneszánsz Év programjai | 20 | 20 | 11 | 12 | 00 |
| 244645 | 20 | 11 | 31 | 20 | 00 | Egyéb filmszakmai támoqatások | 20 | 20 | 11 | 13 | 00 |
| 256256 | 20 | 11 | 34 | 01 | 00 | Nemzeti Örökség Program - Nemzeti évfordulók | 20 | 20 | 11 | 14 | 00 |
| ÁHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 263212 | 20 | 11 | 39 | 09 | 00 | Egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciója és egyéb beruházások | 10 | 11 | 05 | 07 | 00 |
| 262801 | 20 | 11 | 41 | 00 | 00 | A kincstár által felszámított díjak, jutalékok rendezése | 20 | 20 | 37 | 00 | 00 |
| 276734 | 20 | 11 | 42 | 00 | 00 | Kincstári biztosi díj rendezése | 20 | 20 | 38 | 00 | 00 |
| 030801 | 21 | 10 | 01 | 01 | 00 | Országos Orvosi Rehabilitációs Intézet rekonstrukciója | 20 | 20 | 01 | 06 | 00 |
| 228752 | 21 | 10 | 01 | 07 | 00 | Országos Sportegészségügyi Intézet rekonstrukciója | 20 | 20 | 01 | 07 | 00 |
| 229364 | 21 | 10 | 01 | 08 | 00 | Egyéb beruházások | 20 | 20 | 01 | 08 | 00 |
| 269767 | 21 | 10 | 02 | 08 | 00 | Egészségmegőrzési célok és kémiai biztonság fenntartásának támogatása | 20 | 20 | 22 | 14 | 00 |
| 270845 | 21 | 10 | 02 | 12 | 00 | Határon túli magyarok egészségügyi ellátásának támogatása | 20 | 20 | 22 | 15 | 00 |
| 286167 | 21 | 10 | 16 | 01 | 00 | Bébi Koraszülött Mentő Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 12 | 00 |
| 286178 | 21 | 10 | 16 | 02 | 00 | Beteg Gyermekekért Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 13 | 00 |
| 286189 | 21 | 10 | 16 | 03 | 00 | Koraszülött és Gyermek Intenzív Ellátásáért a DOTE Gyermekklinikán Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 14 | 00 |
| 286190 | 21 | 10 | 16 | 04 | 00 | Egészséges Újszülöttekért Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 15 | 00 |
| 286201 | 21 | 10 | 16 | 05 | 00 | ISPITA Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 16 | 00 |
| 286212 | 21 | 10 | 16 | 06 | 00 | Péter Cerny Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 17 | 00 |
| 286223 | 21 | 10 | 16 | 07 | 00 | Segíts Élni Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 18 | 00 |
| 286234 | 21 | 10 | 16 | 08 | 00 | Szegedi Újszülött Életmentő Szolgálat Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 19 | 00 |
| 286245 | 21 | 10 | 16 | 09 | 00 | Szívbeteg Gyermekekért Alapítvány | 20 | 20 | 26 | 20 | 00 |
| 225960 | 21 | 10 | 16 | 10 | 00 | Gézengúz Alapítvány a Születési Károsultakért | 20 | 20 | 26 | 21 | 00 |
| 245123 | 22 | 12 | 01 | 02 | 00 | Egyéb beruházások | 15 | 25 | 01 | 01 | 00 |
| 228949 | 22 | 12 | 01 | 02 | 05 | Röszke határátkelőhely | 15 | 25 | 01 | 03 | 00 |
| 282323 | 22 | 12 | 02 | 09 | 00 | Csempészet és hamisítás elleni küzdelem | 15 | 25 | 02 | 09 | 00 |
| 240967 | 22 | 12 | 02 | 10 | 00 | ÁKK Zrt. osztalék befizetés | 15 | 25 | 02 | 10 | 00 |
| 280623 | 22 | 12 | 03 | 00 | 00 | EU Fiskális 2013 programjában való részvétel | 15 | 25 | 07 | 00 | 00 |
| 280089 | 22 | 12 | 04 | 00 | 00 | EU Customs 2013 Programban való részvétel | 15 | 25 | 08 | 00 | 00 |
| 211804 | 22 | 12 | 05 | 00 | 00 | PHARE programok és az átmeneti támogatás programjai | 15 | 25 | 09 | 00 | 00 |
| 258090 | 22 | 12 | 05 | 02 | 00 | Átmeneti támogatással megvalósuló programok | 15 | 25 | 09 | 01 | 00 |
| 256989 | 22 | 12 | 05 | 02 | 02 | ÁBPE Módszertani és képzési központ | 15 | 25 | 09 | 01 | 01 |
| 276778 | 22 | 12 | 05 | 02 | 08 | 2006/018-176.04.01 A kockázatelemzésen alapuló ellenőrzésre történő kiválasztás hatékonyságának növelése | 15 | 25 | 09 | 01 | 02 |
| 276789 | 22 | 12 | 05 | 02 | 09 | Kereskedelmi láncolatok erősítése 2005/17/520.01.01.09 | 15 | 25 | 09 | 01 | 03 |
| 286267 | 22 | 17 | 01 | 08 | 00 | Hitelszövetkezeti betétesek kártalanítása | 15 | 32 | 01 | 08 | 00 |
| 280445 | 22 | 26 | 01 | 05 | 00 | Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások | 15 | 35 | 01 | 05 | 00 |
| 286034 | 22 | 26 | 01 | 08 | 00 | 2010. évi kereset-kiegészítés | 15 | 35 | 01 | 08 | 00 |
| 286056 | 22 | 26 | 01 | 09 | 00 | 2009. december havi kereset-kiegészítés | 15 | 35 | 01 | 09 | 00 |
| 284356 | 22 | 26 | 01 | 11 | 00 | Méltányossági kifizetések többletének támogatása | 15 | 35 | 01 | 11 | 00 |
| 280456 | 22 | 26 | 02 | 01 | 00 | Létszámcsökkentéssel kapcsolatos kiadások | 15 | 35 | 02 | 01 | 00 |
| ÁHT-T | Címrend - régi szerkezetben | Megnevezés | Címrend - ÚJ szerkezetben | ||||||||
| FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | FEJ | CIM | ALCÍM | JCSOP | JOGC | ||
| 286045 | 22 | 26 | 02 | 05 | 00 | 2010. évi kereset-kiegészítés | 15 | 35 | 02 | 05 | 00 |
| 286067 | 22 | 26 | 02 | 06 | 00 | 2009. december havi kereset-kiegészítés | 15 | 35 | 02 | 06 | 00 |
| 265567 | 26 | 16 | 07 | 05 | 00 | Lakóotthon-fejlesztés támogatása | 20 | 20 | 43 | 00 | 00 |
| 211244 | 26 | 16 | 17 | 00 | 00 | Képzéssel támogatott közmunkaprogram | 15 | 25 | 33 | 00 | 00 |
| 254190 | 26 | 16 | 32 | 00 | 00 | Maradvány-elszámolás | 20 | 20 | 32 | 00 | 00 |
| 246045 | 26 | 16 | 32 | 01 | 00 | Előző évek maradványa | 20 | 20 | 33 | 00 | 00 |
| 271278 | 26 | 16 | 32 | 53 | 00 | Módszertani intézmények és szociális gyámhivatalok támogatása | 20 | 20 | 16 | 03 | 00 |
| 266201 | 26 | 16 | 48 | 02 | 00 | Szociális szolgáltatások kiegészítő támogatása | 20 | 20 | 19 | 05 | 00 |
| 276367 | 26 | 16 | 56 | 08 | 00 | Európai Globalizációs Alap | 15 | 25 | 34 | 00 | 00 |
| 285189 | 26 | 16 | 58 | 04 | 00 | Európai uniós programok előfinanszírozása | 20 | 20 | 09 | 08 | 00 |
| 284034 | 26 | 16 | 62 | 00 | 00 | Kríziskezelő program | 20 | 20 | 44 | 00 | 00 |
| 286089 | 26 | 22 | 01 | 00 | 00 | Munkaerőpiaci Alap támogatása | 15 | 27 | 03 | 00 | 00 |
| 271701 | 42 | 07 | 04 | 02 | 00 | Nemzeti Vidékfejlesztési Terv | 42 | 07 | 04 | 02 | 00 |
| 286078 | 63 | 11 | 00 | 00 | 00 | Rendelkezésre állási támogatásra jogosult személyek foglalkoztatási támogatása | 63 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 291112 | 63 | 12 | 00 | 00 | 00 | Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alap elő- és társfinanszírozása | 63 | 12 | 00 | 00 | 00 |
| 199782 | 63 | 36 | 00 | 00 | 00 | Költségvetési támogatás | 63 | 36 | 00 | 00 | 00 |
| 291101 | 63 | 37 | 00 | 00 | 00 | Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alaptól befolyó bevétel | 63 | 37 | 00 | 00 | 00 |
| 269167 | 65 | 03 | 00 | 00 | 00 | Egyéb bevétel | 65 | 03 | 00 | 00 | 00 |
| 276556 | 65 | 06 | 00 | 00 | 00 | Egyéb kiadások | 65 | 06 | 00 | 00 | 00 |
| 282967 | 65 | 49 | 00 | 00 | 00 | Költségvetési pénzforgalom nélküli bevételek | 65 | 49 | 00 | 00 | 00 |
| 282978 | 65 | 49 | 01 | 00 | 00 | Előző évi előirányzat-maradvány igénybevétele | 65 | 49 | 01 | 00 | 00 |
| 267623 | 67 | 11 | 00 | 00 | 00 | Kulturálisjárulék | 67 | 11 | 00 | 00 | 00 |
| 284367 | 71 | 01 | 06 | 07 | 00 | Méltányossági kifizetések többletének fedezete | 71 | 01 | 06 | 07 | 00 |
3. számú melléklet az 1136/2010. (VI. 29.) Korm. határozathoz
Megállapodással kezelt előirányzatok
| ÁHT-T | ÚJ cím rendi besorolás | Megnevezés | |||||
| Fejezet | Cím | Alcím | Jogcím- csoport | Jogcím | |||
| 000505 | 10 | 01 | 00 | 00 | 00 | Közigazgatási és Igazságügyi Minisztérium igazgatása | KIM-NFM-BM |
| KIM-BM-NGM-NEFMi | |||||||
| 270745 | 10 | 11 | 02 | 26 | 00 | Központi informatikai kötelezettséaekfinanszírozása | KIM-BM |
| 264478 | 10 | 11 | 02 | 27 | 00 | Nemzetközi kötelezettséqekteliesítése | KIM-BM-NGM-NEFMi |
| 258212 | 10 | 11 | 02 | 29 | 00 | Információs társadalom kiteljesítése és egyéb kapcsolódó feladatok támogatása | KIM-NFM |
| 233893 | 10 | 11 | 03 | 11 | 00 | Társadalmi szervezetek és segítők támogatása | KIM-BM |
| 268956 | 10 | 11 | 30 | 00 | 00 | Kincstári tranzakciós díj elszámolása | KIM-BM-NGM-NEFMi |
| 269567 | 10 | 11 | 33 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | KIM-NFM |
| KIM-BM-NGM-NEFMi | |||||||
| 004888 | 10 | 12 | 01 | 00 | 00 | Kormányzati Ellenőrzési Hivatal | NGM-KIM |
| 003704 | 14 | 01 | 00 | 00 | 00 | Belügyminisztérium igazgatása | BM-KIM |
| 264045 | 14 | 03 | 00 | 00 | 00 | Igazságügyi Hivatal | BM-KIM |
| 269412 | 14 | 20 | 01 | 11 | 00 | MÁK - számlavezetési díjak | BM-KIM |
| 284756 | 14 | 20 | 01 | 27 | 00 | Unios projektek önrésze | BM-KIM |
| 284923 | 14 | 20 | 02 | 01 | 00 | Emberi jogok védelmével kapcsolatos tevékenységek támogatása | BM-KIM |
| 284934 | 14 | 20 | 02 | 02 | 00 | Érdekvédelmi és szociális szervezetek támogatása | BM-KIM |
| 211178 | 14 | 20 | 10 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | BM-KIM |
| BM-KIM | |||||||
| 006343 | 15 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzetgazdasági Minisztérium igazgatása | NGM-BM-NFM |
| NGM-NFM | |||||||
| 251912 | 15 | 02 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Kutatási és Technológiai Hivatal | NGM-NFM |
| 013389 | 15 | 04 | 00 | 00 | 00 | Foglalkoztatási és Szociális Hivatal | NGM-NEFMi-KIM |
| 244190 | 15 | 25 | 30 | 02 | 00 | Nemzetközi tagdíjak, nemzetközi kapcsolattal összefüggő feladatok | NGM-NFM-BM |
| 277023 | 15 | 25 | 42 | 00 | 00 | Kincstári díjak | NGM-NFM |
| 269590 | 15 | 25 | 50 | 01 | 00 | Fejezeti általános tartalék | NGM-NFM-BM |
| NGM-NFM | |||||||
| 258301 | 17 | 16 | 02 | 20 | 00 | Központi fejlesztési feladatok | NFM-BM |
| 257767 | 17 | 16 | 06 | 09 | 00 | Területfejlesztési háttérintézményi feladatok | NFM-BM |
| 005214 | 20 | 01 | 00 | 00 | 00 | Nemzeti Erőforrás Minisztérium igazgatása | NEFMi-KIM-NGM |
| 258745 | 20 | 19 | 00 | 00 | 00 | Szociálpolitikai és Munkaügyi Intézet | NEFMi-NGM |
| 005609 | 20 | 20 | 05 | 04 | 00 | Esélyegyenlőségi és integrációs programok támogatása | NEFMi-KIM |
| 271512 | 20 | 20 | 05 | 19 | 00 | Ágazati információs és tanácsadói szolgáltatások | NEFMi-KIM-NGM |
| 258956 | 20 | 20 | 09 | 05 | 00 | ÚMFT-s fejlesztések előkészítése, projektek kidolgozása | NEFMi-KIM-NGM |
| 255689 | 20 | 20 | 20 | 02 | 00 | A társadalmi kirekesztés elleni küzdelem, a társadalmi egyenlőtlenségek csökkentését elősegítő programok támogatása | NEFMi-KIM |
| 271445 | 20 | 20 | 26 | 02 | 02 | Egyéb kulturális alapítványok, közalapítványok támogatása | NEFMi-KIM |
Lábjegyzetek:
[1] Módosította az 1188/2010. (IX. 10.) Korm. határozat 3.1. pontja. Hatályos 2010.09.11.