BH 1985.12.470 I. Önmagában a találmányi díj magas összege nem jelent a hasznosítási szerződés megtámadására alapot adó feltűnő értékaránytalanságot. A találmányi díjat a vállalati hasznos eredmény arányában kell megállapítani, mérlegelve - egyebek mellett - a találmány műszaki színvonalát is. [Ptk. 201. § (2) bek., 237. § (2) bek., 86. §, 1969. évi II. tv. 9. § (4) bek.].

II. A találmány-hasznosítási szerződés bírósági módosítását illetően nem vehető figyelembe olyan körülményváltozás, amellyel a feleknek az adott helyzetben ésszerű kockázatvállalás mellett számolniuk kellett [Ptk. 241. §, 86. § 1969. évi II. tv. 17. §].

I. A felperesek feltalálói, az alperes szabadalmasa a 169 008. lajstromszámú "Szabályozott villamoshajtás" című szolgálati találmánynak. Az alperes a találmány tárgyát hasznosította, a szabadalom felhasználásával gyártott berendezéseket. A találmány díjazására a felek írásbeli szerződést kötöttek, ezt a szerződést a díjazás mértékére vonatkozóan két alkalommal módosították. A módosított szerződés szerint a díjalap az egyes berendezések teljes önköltségi ára, és a díjkulcs a gyártott berendezések darabszámától függően (a darabszámmal fordított arányban) 5-2%.

A találmányi díjat a felek egymás között 1981. július 30. napjáig elszámolták. A felperesek módosított keresetükben díjelőleg beszámításával 1981. év második felére 116 500, 1982. évre 404 352 Ft, összesen 520 852 Ft és kamatai megfizetésére kérték az alperest kötelezni.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Viszontkeresetében a módosított díj szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanság miatt megtámadta, illetve a szerződéskötést követően beállott körülmények miatt kérte módosítani. Utóbb kérelmét úgy egészítette ki, hogy megtámadási jogát kifogás útján [Ptk. 236. § (3) bekezdés] érvényesíti.

Az első fokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 15 nap alatt fizessen meg a felpereseknek - a díj szerződés 11. pontjában írt arányban megosztva - 520 852 Ft-ot és kamatait. Az alperes viszontkeresetét elutasította, és kötelezte az alperest 64 000 Ft megfizetésére. ítéletének indokolásában megállapította, hogy az alperes a 45/1969. (XII. 29.) Korm. számú rendelet (R.) 2. §-ának (1) bekezdése, valamint az 1969. évi II. tv. (Szt.) 9. §-ának (4) bekezdése alapján köteles a felpereseknek találmányi díjat fizetni. A díjalap összegét nem jelölte meg, de utalt arra, hogy a felperesek az igényelt találmányi díjat a perben közölt adatok figyelembevételével helyesen számították ki.

Az első fokú ítélet indokai szerint az alperes a szerződést a szolgáltatás és ellenszolgáltatás közötti feltűnő értékaránytalanság miatt támadta meg, és ezen a címen kérte kereset elutasítását. Az indokolás további részében azonban az első fokú bíróság arra hivatkozva utasította el ezt a kérelmet, hogy a szerződésmódosításnak a Ptk. 241. §-ában meghatározott feltételei nem állottak fenn. Mind az előreláthatóan gyártásra kerülő berendezések darabszáma, mind az önköltség mértéke ismert volt a felek előtt, éppen erre való tekintettel történt a szerződés módosítása is. A módosított szerződés megtámadására nem volt alap. A perben az alperes könyvszakértői bizonyítást kért a díjalapot képző önköltségi ár tisztázása végett. Az első fokú bíróság az alperes bizonyítási indítványát mellőzte. Ezzel kapcsolatban megállapította, hogy a felek szerződése alapján az alperesnek utókalkulációt kellett volna készítenie, ezt azonban az alperes elmulasztotta. Ez a mulasztás az alperes részéről szerződésszegésnek minősül, de az alperes által kimutatott előkalkulációs adatokat a felperesek elfogadták, ennek alapján számították ki az igényelt találmányi díjat, ezért nincsen szükség további szakértői bizonyításra a díjalap vonatkozásában.

Az első fokú bíróság ítélete ellen az alperes fellebbezett. Fellebbezésében az első fokú bíróság ítéletének a hatályon kívül helyezését vagy az ítélet megváltoztatásával a kereset elutasítását és viszontkeresete alapján a feltűnő értékaránytalanság kiküszöbölését, illetve szerződésmódosítást kért.

A felperesek fellebbezési ellenkérelmükben az első fokú bíróság ítéletének helyben hagyását kérték. Álláspontjuk szerint az első fokú bíróság a találmányi díj alapját helyesen állapította meg az előkalkulációs adatok alapján. Az utókalkuláció elmulasztása az alperesnek felróható szerződésszegés, ezért arra az alperes nem hivatkozhat. A viszontkeresettel szemben azzal érveltek, hogy az egyéves megtámadási határidő a megtámadáskor már letelt, de ez a kérelem érdemben sem helytálló, mert a felek tartós jogviszonyában lényeges változás nem történt.

II. Az alperes elsődleges fellebbezési kérelme alapos.

Az irányadó tényállás szerint a felperesek és az alperes vállalat a R. 3. §-ának (1) bekezdése alapján a díjazás mértékére és folyósításának a módjára vonatkozóan érvényes szerződést kötöttek, majd pedig ezt a szerződésüket érvényesen módosították. Mindaddig, míg a feleknek ez a (módosított) szerződése hatályban van, a találmányi díj mértékét a szerződés kikötéseinek megfelelően kell meghatározni. A feleknek egyező előadása és a csatolt okiratok alapján megállapítható hogy a díjalap az önköltségi, ár, amelynek a meghatározásánál az utóka,lkuláció az irányadó. Az 1979 május 11-én kelt szerződésmódosítás 11.1. pontjából egyértelműen kitűnik, hogy az előkalkulált önköltségi árat csak a díjelőleg fizetésénél lehet alapul venni.

Ebből következően az ügy elbírálása szempontjából lényeges a díjalapot képező önköltségi árnak a szerződés kikötései szerint történő meghatározása. A Pp. 163. §-ának (2) bekezdése értelmében a bíróság az ellenfél beismerése, mindkét fél egyező vagy az egyik félnek az ellenfél által bírói felhívás [141. § (2) bekezdése] ellenére kétségbe nem vont előadása folytán fogadhat el valónak tényeket, ha azok tekintetében kételye nem merül fel. A perbeli esetben a felek nem tettek egyező előadást a díjalap összegére vonatkozóan, az alperes kifejezetten vitatta azt, hogy az általa egyébként kimutatott előkalkulációs adatokat a díjalap kiszámításnál alapul lehetne venni. Az a körülmény, hogy az utókalkuláció elmulasztása az alperesnek felróható, nem teszi szükségtelenné a tényállás felderítését. A szakértői bizonyítás alapján dönthető el, hogy az előkalkuláció adataival szemben milyen összeget tesz ki a díjalapként elfogadható utókalkulált teljes önköltségi ár. A perköltség megállapításánál azonban az alperest perveszteségétől függetlenül terheli az ennek megállapításához szükséges szakértői bizonyítás költsége.