BH 2004.10.411 I. A közbenső ítélet rendelkező részéből ki kell tűnnie, hogy a bíróság az alperes kártérítő felelősségét mely felróható magatartás(ok) miatt állapította meg. Több felróható magatartás megállapítása esetén azok bármelyike az alperes teljes kártérítő felelősségét megalapozza.

II. A mulasztások rangsorba állítása, "súlyuk" alapján való mérlegelése, vagy az egyik mulasztás "elvetése" önmagában nem eredményezi a felelősség mértékének a csökkenését: arra a károsult közrehatása adhat alapot [Ptk. 339. §; 1972. évi II. tv. 43. § (2) bek.*; 15/1972. (VIII. 5.) EüM r. 87. § (2) bek.].

A felperes 1993. május 5-én bekövetkezett jobb lábszár törése három centiméteres rövidüléssel gyógyult, ezért az alperes 1996. március 26-án a bal lábszár rövidítésére irányuló műtétet végzett el. A műtét előtt mindkét alsó végtagra kiterjedő, részletes röntgenfelvétel nem készült. A műtét során a bal sípcsontból három centiméteres szegmentumot eltávolítottak és elvégezték a rögzítést is. Az alkalmazott fémanyag másik gyógyintézetben történt eltávolításakor, 1997-ben a bal lábszáron ún. varus deformitás volt észlelhető, majd 1999. május 27-én a bal lábszáron tizenöt fokos tengelyeltérést és a bal alsó végtag két centiméteres rövidülését állapították meg. A felperes alsó végtagján ezt követően elvégzett több műtét következtében a végtagok egyforma hosszúságúak lettek.

A felperes a keresetében a műtéttel összefüggő kárai megtérítését igényelte az alperestől.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Jogi álláspontja az volt, hogy a varus deformitást a fémanyag korai eltávolítása okozta. Az alperest pedig kártérítő felelősség nem terheli, mert a felperes gyógykezelése során mindenben megfelelően járt el.

Az elsőfokú közbenső ítéletben a bíróság megállapította, hogy az alperes a felperes bal lábának rövidítésére irányuló 1996. március 26-i műtétjével okozati összefüggésben keletkezett káraiért kártérítési felelősséggel tartozik.

Az ügy elbírálására irányadó, az egészségügyről szóló korábban hatályos 1972. évi II. törvény (továbbiakban: Eü. tv.) 43. §-ának (2) bekezdése alapján azt állapította meg, hogy az alperes nem a legnagyobb gondossággal és körültekintéssel járt el, amikor elmulasztotta a felperes alsó végtagjairól a részletes és pontos röntgenfelvétel elkészítését, így azt sem tudta bizonyítani, hogy az eltávolított csontszegment hosszát helyesen választotta meg.

A peres felek fellebbezése folytán a másodfokú bíróság közbenső ítéletében az elsőfokú közbenső ítéletet részben megváltoztatta és az alperes felelősségének mértékét 30%-ban állapította meg. A másodfokú közbenső ítélet indokolása szerint az alperes orvosainak mulasztása abban állapítható meg, hogy tájékoztatási kötelezettségüket nem megfelelően teljesítették; nem tértek ki arra a lehetőségre sem, hogy a két lábszár esetleg nem lesz azonos hosszúságú. Az orvos-szakértői vélemény szerint a lábszárrövidülés két okból keletkezhetett. Az egyik okot, az eltávolított csontszegment hosszának nem megfelelő megválasztását a felperesnek kellett volna bizonyítania. Ennek hiányában a másodfokú bíróság a műtéti leírás alapján azt állapította meg, hogy a kivágott csontdarab három centiméteres volt. A csontfelszívódásért, a károsodás másik okáért, az alperes nem felel, csupán az ennek lehetőségét tartalmazó tájékoztatás elmaradásáért. A másodfokú közbenső ítélet azt is megállapította, hogy az alperes intézményében a műtéttel és az utókezeléssel kapcsolatban orvosi szabályszegés nem történt. Mindezek alapján pedig a kártérítő felelősség mértékét 30%-ban határozta meg.

A jogerős közbenső ítélet ellen mindkét peres fél felülvizsgálati kérelmet terjesztett elő.