AVI 2016.8.59 Mást jelent az anyagi jogi méltányosság és az eljárásjogi méltányos eljárás [2003. évi XCII. tv. 95. §]

Az adóhivatal a felperesnél személyi jövedelemadó adónemben (továbbiakban: szja) 2005. évre bevallások utólagos ellenőrzésére irányuló vizsgálatot rendelt el. Az elsőfokú hatóság 2011. február 17-én jegyzőkönyvben nyilatkoztatta a felperest bevételeiről, kiadásairól és figyelmeztette, hogy a közigazgatási hatósági eljárás és szolgáltatás általános szabályairól szóló 2004. évi CXL. törvény (továbbiakban: Ket.) 51. §-a alapján ügyfélként kívánja meghallgatni. Figyelmeztette továbbá az adózás rendjéről szóló 2003. évi XCII. törvény (továbbiakban: Art.) 1. § (5) bekezdésében, 99. § (1) bekezdésében foglaltakra (jóhiszemű joggyakorlás, együttműködési kötelezettség), tájékoztatta a Ket. 51. § (2)-(4) bekezdéseiről (nyilatkozattétel), valamint figyelmeztette az Art. 172. § (1) bekezdés l) pontjára (mulasztási bírság). A szóbeli meghallgatás alkalmával a felperes a kérdésekre nem nyilatkozott, 2011. március 1-jei határidővel vállalta, hogy írásban válaszol. Erre tekintettel tájékoztatta az adóhivatal a felperest az Art. 47. § (2), (3) bekezdésében foglaltakról is (iratbemutatás).

A határidő lejárta előtt, február 28-án jelezte a felperes, hogy nem tud a nyilatkozattételnek eleget tenni, mert a könyvelő megbetegedett. Erre tekintettel március 3-án az adóhatóság végzéssel meghosszabbította a nyilatkozattétel határidejét 15 nappal. A felperesnek a szóbeli jegyzőkönyvben szereplő kérdőívre kellett válaszolnia, és az azt alátámasztó valamennyi bizonylatot, dokumentumot megküldenie. Az adóhivatal ismételten figyelmeztette a jogkövetkezményekre, konkrétan arra, hogy amennyiben nem fog eleget tenni vállalásának határidőben vagy nem teljeskörűen, akkor az adóhatóság egyrészt a rendelkezésre álló adatok alapján fog dönteni, végső soron becslést alkalmaz, illetőleg 200 000 Ft-ig terjedő mulasztási bírságot is kiszabhat.

A felperes 2011. április 5-én nyilatkozatát megtette, azonban hiányosan, a rendelkezésre bocsátott iratok nem voltak teljeskörűek, ezért az adóhivatal meghatározta, hogy mely bizonylatokra van továbbra is szükség, és mely nyilatkozatokat kell még megtennie. E végzésben ismét felsorakoztatta az Art. 47. § (3) bekezdését, 95. § (1), (3), (4) bekezdéseit, a 172. §-ban foglaltakat. A hiánypótlásra május 5-én közölte a felperes, hogy a kérdésekre nem tud válaszolni, további haladékot kért. Ezt azonban május 16-án végzésével az elsőfokú hatóság elutasította, ezt követő napon pedig határozatával a felperes terhére az ellenőrzés akadályozása miatt 100 000 Ft mulasztási bírságot szabott ki. Jogalapként megjelölte a fentiekben már rögzített jogszabályokon túl az Art. 1. § (5) bekezdését is. Kifejtette, hogy a felperesi nyilatkozatok ellentmondásosak, nem teljeskörűek, ez indokolta a bírság kiszabását.

A felperes fellebbezése nyomán eljárt alperes 2011. július 22. napján kelt határozatával az elsőfokú határozatot helybenhagyta. Kifejtette, hogy az iratszolgáltatás a felperest terhelte. Ez olyan objektív kötelezettség, amely alól nem mentesítenek bizonyos személyes körülmények, így az adózó könyvelőjének betegsége. Az adóhatóság méltányos határidőt engedélyezett a kötelezettség teljesítéséhez. Mivel a felperes kifejezetten nem tagadta meg a nyilatkozattételt, de 5 hónap alatt sem teljesítette vállalását, melynek következményeiről egyértelmű és részletes tájékoztatást kapott, így az Art. 172. § alapján a mulasztási bírság kiszabása jogszerű volt.

A felperes keresetében kérte annak hatályon kívül helyezését és perköltség megállapítását. Mindenekelőtt kifogásolta a tájékoztatás félreérthetőségét, külön kiemelve a Ket. alapelveit, és hangsúlyozta, hogy a Ket. 51. § (2) bekezdés alapján nem volt köteles nyilatkozatot tenni, amelynek csak az lehet a következménye, hogy a hatóság a rendelkezésre álló adatok alapján dönt, más szankciót kiszabni nem lehetett volna. Ő ugyanakkor nem tagadta meg a nyilatkozattételt, csak hivatkozott arra, hogy könyvelője lebetegedett, a munkája vidékhez köti, a pénzintézet késedelmesen adta ki a bankszámla kivonatokat. Álláspontja szerint olyan kötelezettségeket rótt rá az adóhivatal, ami törvényből nem következik, így pl. iratmegőrzési kötelezettség kizárólag az adókötelezettség megállapításával összefüggő iratokra terjed ki, valamint nem kötelezhető az adózó olyan nyilvántartás vagy összesítés elkészítésére, amelyet jogszabály nem ír elő. Vitatta, hogy 5 hónapos késedelembe esett volna, hiszen nem egy, hanem több határidőt hosszabbító felszólító végzés követte egymást. Végső soron pedig az iratokat a revízió rendelkezésére bocsátotta.

A Fővárosi Törvényszék 19.K.33.915/2011/3. számú jogerős ítéletével a keresetet elutasította. Részletesen idézte az eljárásban korábban is hivatkozott jogszabályokat, és kifejtette, hogy a felek között abban nem volt vita, hogy az Art. szabályai mellett a Ket. alapelvi rendelkezései is alkalmazandóak, és a bíróság meg is állapította, hogy ezen szabályoknak az alperes eljárása eleget tett. Az alperes valamennyi végzésében megfelelően tájékoztatta a felperest jogairól és kötelességeiről. Rögzítette, hogy sem a Ket., sem az Art. alapján nem tagadhatta meg a felperes a nyilatkozattételt és az adatszolgáltatást, arra az Art. 47. § (2) bekezdése, 95. § (3) bekezdése alapján köteles volt. A felperes nem jelölte meg, hogy melyek lettek volna azok az adatok, dokumentumok, melyek csatolására felhívta az alperes, de azt jogszabály nem írja elő, valamint egyszer sem kifogásolta, hogy olyan iratot vagy nyilatkozatot kért tőle a hatóság, amelyre nem köteles. A felperes által hivatkozott "büntetőjogi kétszeres szankcionálás" tilalmának megsértése több szempontból sem állja meg a helyét, ugyanis részint közigazgatási eljárásban hozta meg döntését az adóhivatal, másrészt a becslés nem szankció, hanem az iratszolgáltatási kötelezettség elmaradása miatti vizsgálati módszer. A mulasztási bírság viszont valóban szankció, mely az együttműködési kötelezettség elmaradása esetén alkalmazandó. Az adóhatóságnak és a bíróságnak is kizárólag azt kellett megítélnie, hogy a felperes az együttműködési kötelezettségének eleget tett-e vagy sem. A dokumentumok utólagos rendelkezésre bocsátása a szankció megállapítását nem befolyásolhatja, az pedig teljesen irreális hivatkozás, hogy a rosszhiszeműség bizonyítása a hatóságot terheli.

Az együttműködési kötelezettség objektív kategória. A bírság kiszabásának nem feltétele a felperes rosszhiszeműsége és annak bizonyítása. Minderre tekintettel az alperesi határozat nem volt jogszabálysértő.

A jogerős ítélettel szemben a felperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet. Az elsőfokú ítélet jogszabálysértését a Pp. 206. § (1) bekezdésében, 221. § (1) bekezdésében jelölte meg, és a Pp. 275. § (4) bekezdésben foglaltak alapján az ítélet hatályon kívül helyezését kérte. Álláspontja szerint az ítélet megalapozatlan, a tényállás esetenként iratellenes és okszerűtlen. Nem értékelte az elsőfokú ítélet, hogy téves tájékoztatást tartalmazott az adóhatóság végzése, amikor is a Ket. 51. § (2) bekezdését jelölte meg a nyilatkozattétellel összefüggésben. Ugyancsak helytelen volt a tájékoztatás az Art. 172. § (1) bekezdés l) pontja vonatkozásában is, ez alapján ugyanis egyáltalán nem lehetett volna mulasztási bírságot kiszabni. Ezzel szemben viszont az Art. 47. § (2) bekezdéséről szóló tájékoztatás elmaradt. Valójában azonban perdöntő jelentősége az 51. § (2) bekezdésére történő helytelen tájékoztatásnak van, ugyanis ez megtévesztette az ügyfelet. Iratellenes az ítélet azon megállapítása, hogy a felperes az adóhatósági felhívások jogszerűségét vitatta volna. Erről nem volt szó, azt vitatta, hogy a nem határidőben történt adatszolgáltatás miatt lehetett-e mulasztási bírságot kiszabni. Mint ahogy iratellenes az a megállapítás is, hogy a felperes 5 hónapon keresztül nem nyilatkozott és nem csatolt iratokat. Jogszabálysértően hivatkozott a bíróság arra, hogy a végzésekben foglalt nyilatkozatok késedelmes megtétele az ellenőrzést akadályozta. Az adóhatóság köteles méltányosan eljárni, ha a törvényben meghatározott feltételek fennállnak, az adótartozást mérsékli, fizetési könnyítést engedélyez. Az Art. 172. § (1) bekezdése alapján pedig a mulasztási bírság kiszabásánál az adóhatóság mérlegelési jogkörben jár el, ahol az eset összes körülményét figyelembe kell venni, így a méltányolható és ebből kifolyólag szubjektív körülményeket is, akárcsak azt, hogy a felperes egyébként a kért iratokat utóbb a hatóság rendelkezésére bocsátotta.