BH 2017.7.228 A terhelt akkor kizárt az előzetes letartóztatás miatt járó kártalanításból, ha az elrejtőzéssel, a szökéssel, illetve a szökés megkísérlésével okot adott az eljárási kényszercselekményre [1998. évi XIX. tv. 580. § (3) bek.].

A felülvizsgálat alapjául szolgáló tényállás

[1] 2013. augusztus 7-én a késő esti órákban B. J. feljelentést tett a rendőrkapitányságon, előadva, hogy a feljelentés napján 21 óra és 21 óra 30 perc közötti időben a felperes őt zsebkéssel fenyegetve, majd két alkalommal arcon ütve a pénzét követelte és a zsebében lévő 3910 forintot elvette. Ugyanezen a napon este 23 óra körüli időben a rendőrkapitányság szolgálatot teljesítő rendőrei három rendőrségi gépjárművel megjelentek a felperes lakásánál. A felperes a rendőrök érkezését észlelve, a házát elhagyva, a szomszédos lakatlan telken megbújt, élettársa pedig azt közölte a kiérkező rendőrökkel, hogy a felperes nem tartózkodik otthon. Még ugyanezen nap estéjén a felperes a rendőrkapitányságnál telefonon érdeklődött, hogy milyen ügyben keresték a rendőrök, majd ígéretet tett arra, hogy másnap reggel a rendőrkapitányságon személyesen megjelenik.

[2] A rendőrkapitányság 2013. augusztus 8-án rendelt el nyomozást B. J. feljelentése alapján felfegyverkezve elkövetett rablás bűntette miatt a felperessel szemben. A felperes 2013. augusztus 8-án reggel megjelent a rendőrkapitányságon, ahol 8 óra 45 perckor őrizetbe vették. A járásbíróság végzésével 2013. augusztus 9. napján elrendelte a felperes előzetes letartóztatását a Be. 132. § (3) bekezdés c) pontja alapján, a Be. 129. § (1)-(2) bekezdés b) és d) pontjában írt okokból. Végzésének indokolásában kifejtette, hogy a gyanúsított által elkövetett cselekmény tárgyi súlyára, szökésének vagy elrejtőzésének veszélyére figyelemmel megalapozottan feltehető, hogy az eljárási cselekményeknél a jelenléte csak az előzetes fogva tartás mellett biztosítható. A másodfokú bíróság ezt a végzést helybenhagyta. A járásbíróság az előzetes letartóztatást az elsőfokú bíróságnak a tárgyalás előkészítése során hozott határozatáig, de legfeljebb 2013. december 9. napjáig meghosszabbította. Ezt a végzést a másodfokú bíróság helybenhagyta.

[3] A járási ügyészség 2013. november 20-ával megszüntette a felperes előzetes letartóztatását. A rendőrkapitányság a 2015. február 23. napján kelt határozatával a felperessel szemben indult nyomozást megszüntette, mert a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése és az eljárás folytatásától sem volt eredmény várható.

[4] A felperes megelőzőleg több ízben állt büntetőeljárás hatálya alatt. A vele szemben kiszabott büntetések között felfüggesztett szabadságvesztés és végrehajtandó szabadságvesztés is szerepel. A felperes börtöntapasztalattal rendelkező személy, akinek beilleszkedéssel, szabálykövetéssel kapcsolatos problémái nincsenek, szuicid kísérlete nem volt, ilyen jellegű gondolatai sincsenek. Pszichiátriai megbetegedéssel nem kezelték, hozzátartozói támogatására számíthat. Élettársi kapcsolatban él, 2013. augusztus 8-a és november 20-a között is élettársi kapcsolatban élt. Élettársával egy közös gyermeket nevelnek közös háztartásukban. A felperes az előzetes letartóztatásba kerülésekor munkahellyel, jövedelemmel nem rendelkezett, alkalmi munka végzésére sem nyílott lehetősége. Keresetvesztesége nem merült fel a fogva tartással.

A felek kérelmei

[5] A felperes a Be. 580. § (1) bekezdés I. b) pontjára hivatkozással a 2013. augusztus 9. napjától 2013. november 20. napjáig eltelt időben történt előzetes letartóztatása miatt a Polgári Törvénykönyvről szóló 1959. évi IV. törvény (rPtk.) 355. § (1) és (4) bekezdése alapján 1 500 000 forintot, valamint ennek a 2013. november 20. napjától a kifizetés napjáig terjedő időre a rPtk. 301. §-a alapján számított késedelmi kamatait követelte az alperestől.

[6] Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A kereset jogalapját is vitatta, hivatkozva a Be. 580. § (3) bekezdés a) pontjára, mert álláspontja szerint a felperes elrejtőzése kizárja a kártalanításra való jogosultságát. A kereseti követelést összegszerűségében is eltúlzottnak tartotta az alperes.

Az első- és másodfokú ítélet

[7] Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy fizessen meg a felperesnek 500 000 forintot és kamatait, valamint rendelkezett a perköltségekről. Ítéletét a Be. 580. § (1) bekezdés I. b) pontjára alapította, amely szerint kártalanítás jár az előzetes letartóztatásért, a házi őrizetért és az ideiglenes kényszergyógykezelésért, ha a nyomozást azért szüntették meg, mert a nyomozás adatai alapján nem volt megállapítható a bűncselekmény elkövetése. Az alperes védekezése folytán vizsgálta a Be. 580. § (3) bekezdés a) pontjába foglalt kizáró ok fennállását. Mérlegelte, hogy a felperes tényszerűen tudott-e arról, hogy vele szemben a rendőrség intézkedést alkalmaz, és e tudásának birtokában döntött-e úgy, hogy a hatósági eljárás alól kivonja magát. Az elsőfokú bíróság arra az álláspontra helyezkedett, hogy a felperesnek a hatóság vele szemben való eljárásáról nem volt és nem is lehetett tudomása, így nem volt olyan intézkedés, amely alól kivonja magát. A rendőrségen való önként történő jelentkezése pedig kizárja az elrejtőzést. Az elsőfokú bíróság alkalmazta még a Be. 580. § (2) bekezdését, a rPtk. 339. § (1) bekezdését, 355. § (1) és (4) bekezdését, 360. § (1) bekezdését és 301. §-át is.

[8] Az elsőfokú ítélet ellen mindkét fél fellebbezett. Az alperes a fellebbezésében sérelmezte a Be. 580. § (3) bekezdés a) pontja értelmezésének helytelenségét és alkalmazásának hiányát. A felperes a részére megállapított marasztalási összeg felemelését kérte.

[9] A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet fellebbezett részében helybenhagyta. Az alperes fellebbezésével összefüggésben kifejtette, hogy a felperes a rendőrség megérkezése előtt ugyan már információval rendelkezett arról, hogy név szerint keresik, olyan többlettényállás azonban nem volt megállapítható, amely szerint az alperes arról is tudott volna, hogy a rendőrség a perbeli konkrét bűncselekmény elkövetőjeként keresi. Ennek hiánya pedig - a másodfokú bíróság álláspontja szerint - kizárja a Be. 580. § (3) bekezdés alkalmazhatóságát.

A felülvizsgálati kérelem

[10] A jogerős ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet annak hatályon kívül helyezése és a jogszabályoknak megfelelő új határozat meghozatala iránt. Kérte, hogy a Kúria az új ítéletével a keresetet teljes egészében utasítsa el és marasztalja a felperest az első- és másodfokú, valamint a felülvizsgálati eljárás költségeiben.

[11] Felülvizsgálati kérelmét a Be. 580. § (3) bekezdés a) pontjának megsértésére alapította. Kifogásolta a jogerős ítéletnek azt az indokát, amely szerint a kizáró okra való hivatkozás akkor lenne alapos, ha a felperes tudott volna arról, hogy konkrét bűncselekmény elkövetőjeként keresik. Ebből ugyanis álláspontja szerint az következik, hogy a jogszabály alkalmazása két esetben történhet csak meg: 1. ha a konkrét bűncselekménnyel való meggyanúsítás már megtörtént (az elkövetéstől függetlenül), vagy 2. ha a felperes ténylegesen elkövette a konkrét bűncselekményt (a gyanúsítástól függetlenül). Az első lehetőséggel kapcsolatban hivatkozott a Kúria Pfv.III.21.820/2015/4. számú részítéletére, amelynek indokolásából kiemelte, hogy "nem feltétele a kártalanítás alóli kizárásnak [...], hogy az elrejtőzés stb. a gyanú közlése előtt történjen". A második lehetőséggel kapcsolatosan pedig képtelenségnek találta, hogy a szökés, elrejtőzés megállapításához arra legyen szükség, hogy a terhelt ténylegesen elkövesse a konkrét bűncselekményt, mert ebben az esetben a kizáró ok megállapítására eleve csak a Be. 580. § (1) bekezdés III. pontjában, az 580. § (2) bekezdésében, vagy az 581. § (1) bekezdésének egyes eseteiben kerülhetne sor, a kártalanítások zömét adó 580. § (1) bekezdés I. és II. pontjában pedig az eleve kizárt volna.