BH+ 2011.12.542 Ha a károsodás nem a bérlet tárgyának rendeltetésellenes vagy szerződésellenes használatára vezethet vissza, a bérbeadó nincs elzárva attól, hogy a bérlő ellen szerződésszegésre alapítottan kártérítési igénnyel lépjen fel [Ptk. 318. § (1) bek., 339. § (1) bek., 425. § (1) bek., 433. § (2) bek.].

A felülvizsgálati kérelem szempontjából irányadó tényállás szerint az alperes végezte arra irányuló vállalkozási szerződés alapján a perben nem álló F. cég K., G. úti telephelyén épülő gyártó és fagyasztó csarnok kivitelezését. Az alperes 2003. május 10-én alvállalkozói szerződést kötött a beavatkozóval a hőszigetelt falazat összeállítására, annak beépítésére, a fémszerkezeti falak szerelésére és a hőszigetelt szendvicspanelek építésére. A munkák elvégzéséhez a felperestől két diesel motoros, ollós emelőállványt vett bérbe 20 000 Ft/db/nap bérleti díj ellenében.

2003. május 26-án a panelek elhelyezése és beépítése során az emelőgép kieresztett kosarában a beavatkozó dolgozói tartózkodtak, az alperes egyik dolgozója pedig kötél segítéségével a beszerelendő panelek oldalirányú elmozdulását koordinálta. A jelzett napon a hirtelen feltámadó szél a már beállított ideiglenesen rögzített panelek biztosító kötéseit (popszegecseket) kiszakította és a paneleket a szerelő állványnak döntötte. A szerelőállvány felborult, a dolgozók megsérültek.

A káreseményt követően a felperes a sérült emelőállványt Németországban, a gyártó cégnél javíttatta, a felmerült 5 270 000 Ft javítási költség és szállítási díj megfizetésétől az alperes elzárkózott.

A felperes a keresetében javítási és szállítási költség címén 5 270 000 Ft kártérítés, ennek 2002. május 26-tól járó késedelmi kamata, valamint a perköltségek megfizetésére kérte az alperest kötelezni. A keresetét a Ptk. 433. §-ának (2) bekezdésére, a 425. §-ára, valamint a Ptk. 339. §-ára alapította.

Az alperes és a beavatkozó a kereset elutasítását kérték. Arra hivatkoztak, hogy az alperes a bérelt dolgot a rendeltetésének megfelelően használta, a baleset rajta kívül álló okból következett be, így a kár megfizetésére nem köteles.

Az első fokon eljárt megyei bíróság ítéletében az alperest 5 170 955 Ft tőkében, ennek 2003. május 26-tól járó késedelmi kamatában, valamint 1 326 372 Ft perköltségben marasztalta, míg ezt meghaladóan a keresetet elutasította. A Ptk. 433. §-a (2) bekezdésének abból a rendelkezéséből indult ki, miszerint a bérlő a bérlet megszűnése után köteles a dolgot a bérbeadónak visszaadni, amely kötelezettség sértetlen állapotban történő visszaszolgáltatást jelent. A perbeli esetben az alperes a bérelt emelőállványt sérülten szolgáltatta vissza, ezért a Ptk. 318. §-a alapján alkalmazandó, a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése szerint kártérítési felelősség terheli. A károsodás ténye bizonyítást nyert, ezért az alperes a kártérítési kötelezettség alól a Ptk. 339. §-a (1) bekezdésének második fordulata értelmében csak annak bizonyítása mellett mentesülhet, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyzetben általában elvárható. Az alperest terhelte tehát annak bizonyítása, hogy a panelek kiszakadását, azoknak a szerelőállványhoz dőlését, majd a szerelőállvány felborulását olyan erejű szél okozta, illetőleg az olyan hirtelen következett be, amellyel sem a panelszerkezet tervezésének a fázisában, sem azt követően az alperesnek, illetőleg dolgozóinak nem kellett számolniuk. Önmagában abból a körülményből, hogy a viharos erejű szél a panelokat kiszakította és az állványnak döntötte, nem vonható le az a következtetés, hogy a szél olyan erősségű volt, amelyre sem a tervezés, sem a kivitelezés során számítani nem lehetett. A panelszerkezet szereléséhez a megengedhető szélnyomásra történő számítás nem állt rendelkezésre, ilyet az alperes nem végzett, ezért utólag sem volt megállapítható, hogy elbírta-e azt a szélerősséget, amellyel kellő körültekintéssel eljárva, a műveleti leírás elvégzése során számolni kellett.

Az elsőfokú bíróság több szakértőt hallgatott meg és megállapította, hogy Sz. Zs. igazságügyi szakértő nem látta megállapíthatónak az alperes felelősségét, de kétséget kizáróan azt sem tudta megállapítani, hogy az alperes nem felelős a kár bekövetkezéséért. A bizonyítási eljárás egyéb adatai nem támasztották alá a vis maior bekövetkezését. A káresemény helyszínén ugyanebben az időpontban semmilyen egyéb káresemény nem történt, az üzemcsarnok épület tetejének másik részén tartózkodó dolgozók az üzemcsarnok tetőt el tudták hagyni. A beavatkozó dolgozói a munkavégzésben elmaradásban voltak, az utolsó panelt mindenképpen a helyére kívánták szerelni, amely körülmény nagymértékben hozzájárulhatott ahhoz, hogy a külső környezeti időjárási viszonyokat ne mérlegeljék megfelelően és a viharos idő bekövetkezte előtti figyelmeztető jeleket ne a súlyuknak és az esetleges várható következményeknek megfelelően értékeljék. A felborult gép szerelőkosarában a felborulás időpontjában szabálytalanul három személy tartózkodott, és a munkabaleseti jegyzőkönyv tanúsága szerint, amikor a szerelés alatt álló panelfal "remegni kezdett" mindhárman megpróbálták megtámasztani. Mindezek alapján az elsőfokú bíróság azt állapította meg, hogy az alperes az őt terhelő bizonyítási kötelezettségnek nem tudott eleget tenni, magát a felelősség alól nem tudta kimenteni. A kár összege tekintetében B. E. szakértő szakvéleményét fogadta el, és állapította meg a kár összegét 5 170 955 Ft-ban.

Az ítélőtábla az alperes és az alperesi beavatkozó fellebbezése folytán hozott ítéletében az elsőfokú bíróság ítéletének nem fellebbezett részét nem érintve, fellebbezett rendelkezését helybenhagyta.

A másodfokú bíróság elfogadta az elsőfokú bíróság által megállapított tényállást és annak jogi következtetéseit is. Álláspontja szerint a felperest terhelte annak bizonyítása, hogy a magatartás jogellenes volt, bizonyítania kellett a kárt, valamint a jogellenes magatartás és a kár közötti okozati összefüggést. A felróhatóság kérdésében a bizonyítási teher megfordult, az alperesre, mint károkozóra hárult annak bizonyítása, hogy úgy járt el, ahogy az az adott helyben általában elvárható. Az nem vitatható, hogy az alperes, illetőleg a beavatkozó dolgozóinak munkavégzése, a szerelőállvány használata során borult fel a berendezés és következett be annak károsodása.

A beszerzett szakértői véleményekre utalva a másodfokú bíróságnak az volt az álláspontja, hogy az alperes, illetőleg a beavatkozó dolgozóinak magatartása, munkavégzése és a bekövetkezett kár közötti okozati összefüggés fennáll. A váratlanul fellépő szél kizárólagos közrehatása a kár bekövetkezésében a másodfokú bíróság megítélése szerint sem volt megállapítható. Úgy ítélte meg, hogy egységes, egymással összefüggő okok sorozata vezetett a szerelőállvány károsodásához. A folyamat azzal kezdődött, hogy az alperes, illetve a dolgozók nem megfelelően mérlegelték a külső környezeti, időjárási változásokat, mulasztottak, amikor az időjárás változást figyelmen kívül hagyva nem hagyták abba a tevékenységet, és nem kapcsolták lefelé menetbe a szerelőállványt. Tény az is, hogy a szerelőkosárban hárman tartózkodtak, és onnan kísérelték meg a kiszakadt paneleket a szél ellen tartani, mindez a káresemény bekövetkezéséhez vezetett. Az alperes magát kimenteni nem tudta, nem bizonyította, hogy a munkát végző dolgozók úgy jártak el, ahogy az az adott helyzetben elvárható. Figyelembe véve az Országos Meteorológiai Szolgálat 2009. március 17-i tájékoztatását is, nem bizonyított, hogy a károsodást nem lehetett semmilyen módon elkerülni. Tény, hogy a kár bekövetkezésében a szél is közrehatott, ezt azonban a dolgozók magatartásától nem lehetett különválasztani, ezért jogsértés nélkül állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a Ptk. 318. §-ának (1) bekezdése és 339. §-ának (1) bekezdése szerint az alperes kártérítési felelőssége fennáll.