EH 2004.1024 Az öröklési igények elévülése szempontjából különbséget kell tenni a tulajdoni és a kötelmi jellegű igények között [Ptk. 115. §, 326. §].

Az 1981. szeptember 21-én elhunyt néhai T. L. örökhagyó hagyatékát az eljárt közjegyző az alperesnek, az örökhagyó testvérének és az örökhagyó testvére gyermekének: a perben nem álló T. E.-nek adta át 1/2-1/2 arányban.

Az örökösök a hagyatékot képező budapesti ingatlanok közös tulajdonát megszüntették és ennek során a 771. sz. tulajdoni lapon 11329/1. hrsz. alatti ingatlan kizárólagos tulajdonát az alperes szerezte meg, aki az ingatlant 1987. május 25-én kelt adásvételi szerződéssel 650 000 forint vételárért eladta. A vevő tulajdonjogát az ingatlan-nyilvántartásba bejegyezték.

A felperes 1984-ben a vér szerinti apjaként anyakönyvezett S. B. apasága vélelmének megdöntése iránt pert indított, keresetét azonban a bíróság elutasította.

1987-ben az örökhagyó írásbeli végrendeletére hivatkozva T. L. hagyatékára öröklési igényt érvényesített. Ezirányú keresetét mindkét fokú bíróság ugyancsak elutasította.

A felperes 1995-ben az apaság vélelmének megdöntése iránt újabb pert indított. A bíróság ítéletével megállapította, hogy a felperesnek nem az anyakönyvbe bejegyzett S. B. az apja. Egy másik bíróság pedig az ítéletével megállapította, hogy a felperesnek az apja T. L., az örökhagyó.

A felperes jelen perbeni keresetében törvényes leszármazói örökösi minőségére alapítottan az alperest az általa eladott ingatlan 650 000 forintos vételára és annak az eladástól számított 20%-os kamata megfizetésére kérte kötelezni.

Az alperes elévülést állítva a kereset elutasítását kérte.

Az elsőfokú bíróság ítéletével kötelezte az alperest, hogy 30 napon belül fizessen meg a felperesnek 650 000 forintot és kamatát.

Az ítéleti döntés szerint az apaság megállapítása folytán a felperes mint az örökhagyó egyedüli leszármazója az örökhagyó teljes hagyatékát megörökölte és mint tulajdonos jogosult volt fellépni az alperessel, mint álörökössel szemben. Igénye tulajdoni igénynek minősül, amely nem évül el. Az alperes örökösi minősége az apaságot megállapító ítélettel megdőlt, az átvett örökséget, illetve helyébe lépett értéket, mint jogalap nélküli birtokos, kiadni köteles. A felperes pert megelőző írásbeli felhívásától az alperes késedelme bekövetkezett, ezért ettől kezdődően késedelmi kamatfizetési kötelezettsége is fennáll.

Az elsőfokú bíróság utalt arra is, hogy az alperesnek az elévüléssel kapcsolatos védekezése abban az esetben sem lenne alapos, ha a felperesi igény kötelmi követelésnek minősülne. A Ptk. 326. §-ának (1) és (2) bekezdésére hivatkozva úgy foglalt állást, hogy a felperesi követelés érvényesítésének akadálya az örökhagyó apaságát megállapító - 1997. június 5-én jogerőre emelkedett - ítélettel szűnt meg, a felperes perindítási lehetősége az örökléssel kapcsolatban ekkor nyílt meg. A felperes keresete 1997. december 12-én érkezett a bíróságra, amely az elévülést megszakította és ettől kezdődően az elévülés újból megkezdődött.

Az ítélet ellen, a kereset elutasítása iránt az alperes fellebbezett, másodlagosan pedig 155 145 forint és annak 1987 májusától esedékes kamataira vonatkozó beszámítási kifogást terjesztett elő, amely az örökléssel, az örökhagyó eltemetésével, az ingatlanon végzett tereprendezéssel, a síremlék-javítással és a közös tulajdon megszüntetésével kapcsolatos költségeit foglalta magába. A felperes a másodfokú eljárásban használati díj iránti igényt is érvényesített.

A másodfokú bíróság ítéletével az elsőfokú bíróság ítéletét részben megváltoztatta, az alperes által fizetendő tőke összegét 515 855 forintra leszállította, egyebekben az elsőfokú bíróság ítéletét helybenhagyta, a felperes használati díjra vonatkozó keresetét pedig elutasította.

A másodfokú bíróság részbizonyítást foganatosított. Az ítéleti tényállást kiegészítette azzal, hogy az alperesnek apasági vélelmet megdöntő és az örökhagyó apaságát megállapító ítéletek vele szembeni hatálytalanságának megállapítására irányuló keresetét a bíróság jogerősen elutasította. Az alperes csatolta az illetékfizetéssel kapcsolatos iratait, a kihallgatott tanúk vallomása alapján pedig megállapítható volt, hogy az alperes a megosztás után tulajdonába került ingatlanon jelentős értéknövelő munkálatokat eszközölt.

A másodfokú bíróság egyetértett az elsőfokú bírósággal abban, hogy a felperesi igény öröklési jogi igénynek minősül, ami nem évül el. Az alperes felelőssége a felvett vételárért és annak kamataiért fennáll. Ítéletében kiemelte, hogy az alperesnek az elbirtoklással kapcsolatos védekezése alaptalan, mert a per nem az ingatlan vevője és a felperes közötti jogviszonnyal kapcsolatos. Az elévüléssel illetve annak nyugvásával kapcsolatos védekezést pedig a felperes öröklési igénye zárja ki. Rámutatott arra is, hogy az alperesnek a felperes felróható magatartására és a joggal való visszaélésre hivatkozása alaptalan, mert e jogi érvek valóságuk esetén sem döntenék meg azt a tényt, hogy a felperesnek az örökhagyó az apja, és halálával, mint törvényes örökös hagyatékát megörökölte. Utalt arra is, hogy az alperesnek a korábbi ítéletek hatálytalanságával kapcsolatos védekezése az általa indított kereset elutasítása folytán okafogyottá vált. Nem tartotta figyelembe vehetőnek a Ptk. 361. § (3) bekezdésében foglaltakat azért, mert a felek jogviszonya öröklési igény alapján volt elbírálható. A Ptk. 339. § (2) bekezdésére hivatkozást pedig azért mellőzte, mert a perben az alperes kártérítési felelőssége fel sem merült. Az alperes beszámítási kifogását érdemben elbírálta és a felperesnek a másodfokú eljárásban felemelt követelésével szemben összesen 144 145 forintot számított be. A használati díj iránti felemelt keresetet pedig meg nem engedett keresetfelemelésnek ítélte.

A jogerős ítélet ellen az alperes terjesztett elő felülvizsgálati kérelmet az ítéletek hatályon kívül helyezése és a kereset elutasítása iránt.

Álláspontja szerint az eljárt bíróságok helytelen jogi következtetéssel bírálták el a felperesi igényt. Arra hivatkozott, hogy mint álörökös az öröklés tárgyát lenne köteles a felperesnek kiadni abban az esetben, ha az a birtokában van. Az értékesítést követően annak vételárával lenne köteles elszámolni. Bármilyen kötelmi jellegű igény érvényesítése esetén azonban az elévülés szabályait figyelembe kell venni, erre utalt a Ptk.-nak a 115. §-hoz fűzött magyarázata is. Az elévülés szabályainak a jogvita elbírálása során való mellőzése ezért jogszabálysértő.

Kifejtette azon jogi álláspontját is, hogy a felperes eljárása a Ptk. 4. és 5. §-ával ellentétes, mert kihasználva a bíróságok össze nem hangolt nyilvántartását, más bíróság előtt a már jogerősen elbírált ügyben 11 év után újabb keresetet terjesztett elő az apaság vélelmének megdöntése iránt, nyolc évvel azt követően, hogy az ingatlant az alperes értékesítette. Álláspontja szerint a pénzkövetelés határideje az ingatlan eladásának napján kezdődik, a felperes által a törvény ellenére és rosszhiszeműen indított peres eljárásban született ítélet pedig nem tekinthető olyan méltánylandó oknak, ami az elévülés megszakadását eredményezné.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelme a jogerős ítélet hatályban tartására és az alperes perköltségben marasztalására irányult.

A felülvizsgálati kérelem nem alapos.

A Ptk. 115. §-ának (1) bekezdése értelmében a tulajdonjogi igények nem évülnek el. A felperes a perben öröklési jogi igényt érvényesített. Az öröklési jogi igények körében az elévülés szempontjából különbséget kell tenni tulajdoni és kötelmi jellegű öröklési igények között. Nem évül el az állagöröklésre, a dologi hagyományra irányuló igény, mert azok tulajdoni jellegűek, ezzel szemben ötéves elévülés alá esik a kötelesrész, a kötelmi hagyomány stb., mert ezek kötelmi jellegű alappal rendelkeznek (BH 1967/6/5334., PJD III. 23. sz. jogeset).

A tulajdoni igény elévülése a dolog megléte alatt kizárt. Az állandó bírói gyakorlat szerint azonban, ha a tulajdoni igény természetben nem elégíthető ki, mert a dolog nincs meg, helyébe kötelmi jellegű igény lép és ez az igény már a rendes elévülés szabályai alá esik. Az adott esetben a tulajdoni igény természetben nem volt kielégíthető, mivel az alperes az ingatlant értékesítette, ezért a felperesnek az ingatlanra vonatkozó dologi igénye kötelmi igénnyé fordult át. Vizsgálandó volt ezért az, hogy az ingatlan elidegenítésétől kezdődően a követelés érvényesítésének indokolatlan késedelme bekövetkezett-e, amely annak a megszűnését eredményezi.

A felperes mindaddig, amíg a családi kapcsolatot igazolni nem tudta, öröklési jogi igényének érvényesítésében akadályozva volt. A Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése szerint, ha a követelést a jogosult menthető okból nem tudja érvényesíteni, az akadály megszűnésétől számított egy éven belül - egyéves vagy ennél rövidebb elévülési idő esetén pedig három hónapon belül - az akkor is érvényesíthető, ha az elévülési idő már eltelt, vagy abból egy évnél, illetőleg három hónapnál kevesebb van hátra. A jogszabály a jogérvényesítés akadályait tételesen nem sorolja fel, csak keretjellegű szabályozást ad arra nézve, hogy az elévülés nyugvását idézi elő minden olyan esemény vagy körülmény, amely miatt a jogosult a követelését menthető okból nem tudja érvényesíteni.

Téves az alperesnek a felülvizsgálati kérelemben kifejtett álláspontja a felperes rosszhiszeműségével kapcsolatban. Az adott esetben ügydöntő jelentősége az örökhagyó apasága megállapításának van, mert az alapozta meg a családjogi és az ezen alapuló öröklési jogi kapcsolatot. Az apaság megállapítása szempontjából pedig a jó- vagy rosszhiszeműségnek nincs jelentősége. A vélelmek egységessége folytán a Csjt. 45. §-ban foglalt jogszabályi rendelkezés alapján a családi jogállás megállapítása mindenkivel szemben hatályos és ezt felülvizsgálati kérelmében az alperes sem vitatta.

A felperes az örökhagyó apaságának megállapításáig a kötelmi követeléssé átalakult öröklési igényét menthető okból nem tudta az alperessel szemben érvényesíteni, a kötelmi követelés elévülése a Ptk. 326. §-ának (2) bekezdése alapján nyugodott, az apaság jogerős megállapításától az igény érvényesítéséig pedig a nyugvás folytán meghosszabbodott elévülési idő nem telt el.

A per főtárgyát illetően az ítéleti döntés ezért a fenti indokbeli kiegészítéssel jogszabályt nem sért.

A kifejtettekre tekintettel a Legfelsőbb Bíróság a jogerős ítélet felülvizsgálati kérelemmel támadott rendelkezéseit a Pp. 275/A. §-ának (1) bekezdése alapján hatályában fenntartotta. (Legf. Bír. Pfv. II. 20.097/2002. sz.)