ÍH 2020.37 A HALÁLOS KÖZÚTI BALESETÉRT FELELŐS GYALOGOS MAGATARTÁSÁNAK ÉRTÉKELÉSE

Gondatlanságból elkövetett emberölés vétségéért felel a gyalogos, ha a KRESZ-szabályszegése miatt halálos közúti baleset következik be [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés].

Az elsőfokon eljárt törvényszék a vádlottat bűnösnek mondta ki gondatlanságból elkövetett emberölés vétségében [Btk. 160. § (1) bekezdés, (4) bekezdés], ezért 1 év 2 hónap szabadságvesztésre ítélte, melynek végrehajtását 2 évi próbaidőre felfüggesztette. Rendelkezett a szabadságvesztés végrehajtása esetén annak végrehajtási fokozatáról, illetőleg a feltételes szabadságra bocsáthatóságról. A vádlottat előzetes mentesítésben is részesítette.

A megállapított tényállás lényege szerint a vádlott élettársával, néhai O. M. sértettel 2015. március 12. napján 18 óra 40 perc körül Sz. városban, az Sz. sugárúton található S. áruház és a fogadóiroda közötti útszakaszon, az úttesten keresztben, nem szabályszerűen, nem a kijelölt gyalogátkelőhelyen, az S. áruház irányából a fogadóiroda épületének irányába közlekedett. Az Sz. sugárút itt osztatlan pályás, egyenes vonalvezetésű, irányonként egy-egy forgalmi sávos út. A vádlott és a sértett közlekedési irányából tekintve, az általuk először keresztezett forgalmi sáv 5,5 méter széles, a másik forgalmi sáv 3,3 méter széles. A forgalmi sávok között záróvonal van felfestve.

A baleset az Sz. sugárút 24/A. számú ingatlan előtt, működő közvilágítással ellátott útszakaszra jellemző, éjszakai látási útviszonyok mellett, borult, esős időben, vizes aszfalt útfelületen, közepes forgalmi áramlatban történt. Az adott útvonalon a gépjárművek részére megengedett legnagyobb haladási sebesség 50 km/h volt.

A vádlott és a sértett az S. áruház magasságából az úttesten keresztben, egymás mellett gyalogolva indultak el. Ennek során az Sz. sugárút, R. körút irányába eső forgalmi sávjukon akadály nélkül áthaladtak, majd a záróvonalnál mindketten megálltak. Ugyanebben az időben az Sz. sugárúton, az R. körút felől, a Cs. tér irányába az általa vezetett Škoda Fabia kombi gépjárművel közlekedett K. G. 50-55 km/h sebességgel. A vádlott, bár észlelte a gépjárművet, azonban a záróvonalról behaladt a K. G. által vezetett gépjármű féktávolságán belül, a jármű által használt forgalmi sávba.

K. G. a fenti tényt észlelve, észlelési és cselekvési késedelem nélkül, azért, hogy a vádlott elütését elkerülje, fékezett és balra kormányzással próbálta őt kikerülni, amely eredményre vezetett, így a vádlott elütését elhárította. K. G. azonban a balra kormányzás következtében körülbelül 40 km/h haladási sebességgel elütötte a féktávolságon belül álló, de a forgalmi sávjába be nem haladó sértettet. Az elütés a záróvonalnál történt, a sértettet a gépjármű jobb oldali elülső fényszórója és rendszámtábla közötti résszel ütötte el a gépjárművezető.

A sértett az ütközés következtében először a gépjármű motorháztetejére zuhant, majd az úttestre visszaesett. A sértett súlyos fejsérüléseket szenvedett, melynek következtében eszméletét azonnal elvesztette, a tudata a későbbiekben sem tért vissza, ápolása alatt ún. vigil coma állapotában volt. A hosszan tartó ágyban fekvés miatt elkerülhetetlenné vált szövődményként a tüdő- és bőrgyulladás kialakulása, mely végül a sértett 2015. június 13. napján bekövetkezett halálához vezetett.

A sértett halála és a bekövetkezett közlekedési baleset között a közvetlen ok-okozati összefüggés megállapítható, amely okfolyamatot a vádlott indította el az általa elkövetett közlekedési szabályszegéssel.

Az elsőfokú bíróság ítélete ellen a vádlott és védője jelentettek be fellebbezést, felmentés érdekében.

A védő a fellebbezés indokolásában kifejtette, hogy álláspontja szerint az elsőfokú bíróság ítélete a Be. 592. § (2) bekezdésében foglaltak szerint részben megalapozatlan, felderítetlen, a tényállása hiányos, az elsőfokú bíróság tényből tényre tévesen következtetett, és az általa megállapított tényállás ellentétes az iratok tartalmával is. Indítványozta, hogy a másodfokon eljáró ítélőtábla a Be. 593. § (1) bekezdés b) pontja alapján eltérő tényállást állapítson meg, és elsődlegesen bűncselekmény, másodlagosan bizonyítékok hiányában a vádlottat az ellene emelt vád alól mentse fel.

A fellebbviteli főügyészség az elsőfokú bíróság ítéletének helybenhagyására tett indítványt.

A bejelentett fellebbezések nem alaposak.

A fellebbezések tartalmára figyelemmel a másodfokú bíróság a Be. 590. § (1)-(2) bekezdése alapján az elsőfokú bíróság ítéletét és az azt megelőző bírósági eljárást teljes terjedelmében felülbírálta.

A felmentés érdekében bejelentett fellebbezésében a védelem azt kifogásolta, hogy az elsőfokú bíróság a vádlott helyszínen rögzített vallomását elfogadta, holott azon túlmenően, hogy a vádlott sokkos állapotban volt, aggályok merültek fel a törvényes figyelmeztetések elhangzásával kapcsolatban is. Ezt meghaladóan a védelmi érvelés szerint K. G. tanú elfogulatlannak nem tekinthető, a tanú nem volt következetes a vallomások megtétele során, az általa előadottakat a haladási sebességére, a járműforgalomra és a vádlott által tanúsított magatartásra semmi nem támasztotta alá.

A szakértői vélemény ugyancsak aggályos a vádlott védőjének véleménye szerint, mert objektív adatok hiányában feltételezéseken alapult. A védő kifogásolta továbbá L. L.-né tanú vallomásának elvetését is.

Ezzel szemben az ítélőtábla álláspontja szerint az elsőfokú bíróság kellő körültekintéssel vizsgálta és mérlegelte, hogy a vádlott első alkalommal történt kihallgatása megfelelt-e a büntetőeljárási törvény rendelkezéseinek, továbbá az általa elmondottak tekintetében azt, hogy egyéb bizonyítékok vallomását alátámasztják-e. E körben az ítélőtábla mindenben osztotta az elsőfokú bíróság által kifejtetteket.

Az elsőfokú bíróság elfogadta a vádlott helyszínen tett és K. G. tanú ezzel egybevágó vallomását, továbbá a részben az ezekre épülő szakértői véleményt is. E körben kellően kifejtett okszerű indokát adta annak, hogy mely bizonyítékokat miért fogadott el, illetve miért került sor adott bizonyíték elvetésére.

A kifejtettekre figyelemmel a másodfokú bíróság megítélése szerint az elsőfokú bíróság által megállapított tényállás megalapozott. Megalapozott tényállás esetén pedig a másodfokú eljárásban a bizonyítékok eltérő mérlegelésére nincs törvényes lehetőség, ezért a bizonyítékok mérlegelését támadó, a felmentés érdekében bejelentett fellebbezések eredményre nem vezethettek.

Az elsőfokú bíróság a megalapozott tényállásból helyesen következtetett a vádlott büntetőjogi felelősségére, és mindenben osztotta a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság által kifejtett indokokat a bűncselekmény minősítésének körében is.

Helyesen állapította meg az elsőfokú bíróság, hogy a vádlott a tényállásban leírt magatartásával a közlekedése során megszegte az 1/1975. (II. 5.) KPM-BM együttes rendelet (KRESZ) 21. § (6) bekezdését, amely szerint a gyalogos az úttestre akkor léphet, ha meggyőződött annak veszélytelenségéről. Az úttestre váratlanul nem léphet, köteles az úttesten késedelem nélkül átmenni, és tartózkodni minden olyan magatartástól, amely a járművek vezetőit megzavarhatja vagy megtévesztheti.