EH 2000.230 Az olyan személy, akinek nincs a felszámoló által nyilvántartásba vett követelése, nem minősül hitelezőnek; az általa - tévedésből - befizetett nyilvántartásbavételi díj hitelezői követelésként nem sorolható be, nem kerül az adós tulajdonába (kezelésébe), hanem azt részére - kérelmére - vissza kell fizetni [1991. évi IL. tv. 3. § (1) bek., 4. § (1) és (2) bek., 38. § (2) bek., 46. § (5) és (7) bek., 57. § (1) bek., 60. § (4) és (6) bek.].

Az adós gazdálkodó szervezet ellen 1997. augusztus 1-jén benyújtott kérelemre indult, a Cégközlöny 10. számában 1998. március 5-én közzétett felszámolási eljárásban az elsőfokú bíróság az 1998. június 10-én kelt végzésében elutasította a hitelező kérelmét, melyben 8856 Ft nyilvántartásbavételi díj visszafizetését kérte téves igénybejelentésére hivatkozva. Kötelezte a felszámolót, hogy a befizetett 8856 Ft-ot, mint hitelezői követelést, a többször módosított 1991. évi IL. törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába sorolja be. Végzésének indokolásában tényként állapította meg, hogy a hitelező visszafizetés iránti kérelmére a felszámoló bejelentette: a kérelmezőnek nem a felszámolás alatt lévő céggel szemben van követelése, hanem a hasonló nevű Z. T. Bt.-vel szemben. Ennek alapján a felszámoló javasolta, hogy a bíróság a tévesen befizetett nyilvántartási díjat fizesse vissza.

Az elsőfokú bíróság a felszámoló indítványát nem fogadta el. Határozatának indokolása szerint "a jogszabály akként rendelkezik, hogy a nyilvántartási díjat, mint hitelezői követelést a törvény 57. §-a (1) bekezdésének f) pontjába kell besorolni. A hivatkozott jogszabály csupán egyetlen helyen, a törvény 38. §-ának (2) bekezdésében rendelkezik arról, hogy a 46. § (7) bekezdése alapján teljesített befizetést vissza kell fizetni. A bíróság a fenti rendelkezések egybevetése alapján hozta meg végzését."

Az elsőfokú bíróság végzése ellen a kérelmező fellebbezéssel élt, kérte annak megváltoztatását és az általa tévesen befizetett 8856 Ft nyilvántartásbavételi díj visszafizetésének elrendelését. Arra hivatkozott, hogy az 1998. április 7-én kelt hitelezői igénybejelentéséhez csatolt számláiból egyértelműen megállapítható, miszerint követelése ténylegesen nem a felszámolás alatt álló Kft.-vel, hanem az azonos székhelyű Z. T. Bt.-vel szemben áll fenn. Igénybejelentése tehát tévedésen alapult. A tévedés felismerésekor, 1998. április 30-án, kérelmet terjesztett elő az elsőfokú bírósághoz, valamint az elsőfokú bíróság gazdasági hivatala bírói letéti csoportjához, kérve a tévesen befizetett 8856 Ft visszautalását.

Az elsőfokú bíróság elutasító végzésének indokolásában foglalt jogszabályi hivatkozások jelen esetre nem alkalmazhatók. Jelen ügyben ugyanis az igénybejelentés adminisztrációs tévedés következtében történt, valójában a jelen ügyben felszámolás alatt álló adóssal szemben semmiféle hitelezői igénye nincs. Az elsőfokú bíróság által hivatkozott, módosított Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése egyértelműen arra az esetre vonatkozik, ha az igénybejelentőnek jogos hitelezői igénye van, mely igényt növeli az 1% nyilvántartásbavételi díj. Figyelemmel arra, hogy az adott ügyben nincs hitelezői igény, téves következtetésre jutott az elsőfokú bíróság, amikor az 1% nyilvántartásbavételi díjat önálló hitelezői igényként rendelte besorolni. A felszámoló előtt is nyilvánvaló volt, hogy a bejelentés téves.

A felszámoló a fellebbezésre tett észrevételében javasolta a befizetett 8856 Ft nyilvántartásbavételi díj bírósági számláról való visszautalásának elrendelését.

A fellebbezés az alábbi indokok miatt alapos.

A nem vitás tényállás szerint a kérelmező 1998. április 7-én tévedésből jelentett be követelést a jelen eljárás adósával szemben és fizette be a követelés 1%-át kitevő nyilvántartási díjat az elsőfokú bíróság gazdasági hivatala által kezelt elkülönített számlára. Utóbb igénybejelentését visszavonta. A felszámoló hitelezőként nem is vette őt nyilvántartásba.

Az 1997. évi XXVII. törvénnyel módosított, a csődeljárásról, a felszámolási eljárásról és a végelszámolásról szóló 1991. évi IL. törvény (többször módosított Cstv.) 3. §-a (1) bekezdésének c) pontja értelmében "a felszámolás kezdő időpontja után hitelező mindenki, akinek az adóssal szemben pénz- vagy pénzben kifejezett vagyoni követelése van és azt a felszámoló nyilvántartásba vette."

A többször módosított Cstv. 46. §-ának (5) bekezdése akként rendelkezik, hogy a felszámoló külön nyilvántartásba veszi

- (b) a 28. § (2) bekezdés f) pontjában előírt határidőben bejelentett követeléseket és

- (c) a 28. § (2) bekezdés f) pontjában előírt határidőn túl, de egy éven belül bejelentett követeléseket.

A többször módosított Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése értelmében: "Az (5) bekezdésben meghatározott követelések - kivéve az 57. § (1) bekezdés a) és c) pontjában foglalt kövteléseket - nyilvántartásbavételének a feltétele, hogy a hitelező a követelése 1%-át, de legalább 1000 Ft-ot és legfeljebb 100 000 Ft-ot a bíróság Gazdasági Hivatala által kezelt elkülönített számlára - a bírósági ügyszámra hivatkozással - befizessen és ezt a felszámolónak igazolja. A hitelezők által befizetett összeget mint hitelezői követelést, az 57. § (1) bekezdésének f) pontja szerint kell besorolni."

A jelen jogvita tényállása szerint a felszámoló a kérelmezőt hitelezőként nem vette nyilvántartásba, mert észlelte, hogy a bejelentése tévedésen alapul.

Ebből következően a kérelmező a többször módosított Cstv. 3. §-ának (1) bekezdésének c) pontjában foglalt hitelezővé minősítés feltételeinek nem felel meg, azaz jelen eljárásban hitelezőnek nem minősül.

A többször módosított Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése ugyanakkor csak a hitelezők által befizetett összeget - mint hitelezői követelést - rendeli besorolni az 57. § (1) bekezdés f) pontja szerint. Ebből az következik, hogy a nem hitelező által, tévedésből befizetett nyilvántartási díj a Cstv. 46. §-ának (7) bekezdése alapján nem sorolható be a Cstv. 57.§-a (1) bekezdésének f) pontjába. Az elsőfokú bíróság ezzel ellentétes jogkövetkeztetése téves.

A tévedésből befizetett nyilvántartásbavételi díj nem az adós tulajdonába (kezelésébe) kerül a befizetéssel, hanem azt a bírósági Gazdasági Hivatal elkülönített számlán kezeli. Ennek az a rendeltetése, hogy a felszámoló díját elsősorban ebből az összegből fedezzék [többször módosított Cstv. 60. § (4) bekezdés]. A fel nem használt különbözetet az adós hitelezőinek befizetésük arányában vissza kell fizetni [többször módosított Cstv. 60. § (6) bekezdés]. Ebből következően a tévesen befizetett nyilvántartási díj a többször módosított Cstv. 4. §-ának (1), (2) bekezdésében foglaltakra tekintettel sem tartozik az adós felszámolási eljárás körébe eső vagyonába. E nyilvántartásbevételi díj visszakövetelése nem minősül az adós vagyonával kapcsolatos pénzkövetelésnek sem. Ezért e követelés kielégítésére a többször módosított Cstv. 57. §-a - amely az adós felszámolás körébe tartozó vagyonából a tartozások kielégítésének sorrendjét szabályozza - szintén nem alkalmazható.

A többször módosított Cstv. arra vonatkozóan nem tartalmaz rendelkezést, hogy mi történjen a tévedésből bejelentett, visszavont követelés után befizetett nyilvántartási díjjal.

A módosított Cstv. 38. §-ának (2) bekezdése azonban akként rendelkezik, hogy a felszámolás kezdő időpontja előtt a pénzkövetelés érvényesítése céljából indított eljárás a hitelezőt nem mentesíti a 28. § (2) bekezdésének f) pontjában és a 45. § (7) bekezdésében foglalt kötelezettség teljesítése alól. A hitelező pervesztessége esetén a 46. § (7) bekezdése alapján teljesített befizetést - a hitelező kérelmére - 30 napon belül vissza kell fizetni. A hitelező részleges pervesztessége esetén a megítélt követelésnek megfelelő befizetésen felüli összeget kell - a hitelező kérelmére - 30 napon belül visszafizetni.

A másodfokú bíróság álláspontja szerint e rendelkezésből jelen jogvitára nézve az következik, hogy ha a nyilvántartásba vétel érdekében befizetett összeg rendeltetése megszűnik, mert a nyilvántartásba vétel - a téves igénybejelentés folytán - nem történik meg, a tévedés alapján befizetett nyilvántartásbavételi díjat ugyanúgy vissza kell fizetni a befizető részére, - kérelmére - mint teljes vagy részleges pervesztessége esetén.

A fenti indokok miatt a másodfokú bíróság az elsőfokú bíróság végzését a többször módosított Cstv. 6. §-ának (2) bekezdése szerint alkalmazott Pp. 259. §-a és 253. §-ának (2) bekezdése alapján megváltoztatta, és intézkedett a tévedésből befizetett nyilvántartásbavételi díj visszafizetése iránt. (Legf. Bír. Fpk. VI. 32. 480/1998. sz.)