BH 2008.8.212 I. Az érvényes és hatályos jog hiányos ismeretéből eredő jogalkalmazási tévedést, s ezáltal a nyomozó hatóság kárfelelősségét nem menti a felügyeletet ellátó ügyészségnek a gyanúsított panaszát elutasító döntése sem.

II. A nem vagyoni hátrány megítélése szempontjából abból indokolt kiindulni, hogy a büntetőeljárás megindítása és lefolytatása súlyos beavatkozás a személy életébe, társadalmi megítélését, a róla kialakított véleményt hátrányosan befolyásolja - Az eljárás ténye jelentős lelki terhet ró az érintettre, függetlenül attól, hogy az a környezete vagy a szélesebb nyilvánosság előtt mennyire válik ismertté [Ptk. 349. § (1) bek., 339. § (1) bek., 355. § (4) bek.].

A felperes a keresetében kérte annak megállapítását, hogy a nyomozó hatóság alperes által ellene megindított büntetőeljárás és az annak során elvégzett nyomozati cselekmények megsértették az egészséghez, a becsülethez, az emberi méltósághoz, és jóhírnévhez fűződő személyiségi jogait. Emellett az alperes kötelezését kérte arra, hogy tegyen olyan nyilatkozatot, amelyben kifejezi sajnálkozását a jogsértések miatt, továbbá, hogy fizessen meg 1 500 000 forint nem vagyoni kárt és késedelmi kamatát.

A kereset ténybeli alapjaként előadta, hogy alaptalan feljelentést követően az alperes megalapozott gyanú fennállása nélkül indított ellene nyomozást a Btk. 274. § (1) bekezdés c) pontja szerinti közokirat-hamisítás bűntette miatt. A gyanúsítás alapját az a tény képezte, hogy gazdasági társaság ügyvezetőjeként 2000. január 10-én változásbejegyzési kérelmet nyújtott be a cégbírósághoz, melynek mellékleteként csatolta a taggyűlési jegyzőkönyvet, az egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződést, valamint az 1999. december 15-i keltezésű új tagjegyzéket. Az eljárás megindításának oka az volt, hogy a társaság egyik tulajdonosa 1999. december 15-én meghalt, ezért a tagjegyzékbe tulajdonosként törvényes örököseit kellett feltüntetni, továbbá új ügyvezetőt kellett választani. A cégbíróság a módosított adatokat a kérelemnek megfelelően bejegyezte. Az alperes az alapos gyanút megalapozó ténynek azt tekintette, hogy a tagjegyzék keltének időpontjában a felperes nem volt és nem is lehetett a kft. ügyvezetője. A felperes a gyanúsítás ellen több esetben panasszal élt az ügyészséghez, amit arra alapított, hogy az okiratok nem tartalmaznak valótlan adatot, továbbá az ügyvezető személyében történt változás a gazdasági társaságokról szóló törvény akkor hatályos 157. §-a értelmében nem a tagjegyzék, hanem a taggyűlési jegyzőkönyv és az egységes szerkezetbe foglalt társasági szerződés szolgált. A panaszokat elutasító határozatot végül a Legfőbb Ügyészség a 2003. március 24-én kelt határozatával hatályon kívül helyezte. Megállapította, hogy a változásbejegyzési kérelem benyújtásakor a felperes már ügyvezető volt, továbbá a tagjegyzék egyrészt nem tartalmaz hamis adatokat, másrészt nem alkalmas az ügyvezető személyében történt változás átvezetésére, ezért a felperes eljárása alkalmatlan az intellektuális közokirat-hamisítás bűncselekményének elkövetésére. Az alperes még a gyanúsítás közlése előtt házkutatást tartott, amely ellen a felperes panasszal élt. A Fővárosi Főügyészség a panasznak helyt adva megállapította, hogy a házkutatás elrendeléséhez szükséges alapos gyanú hiányzott. Az alperes a vitatott iratok létezéséről, a cégnyilvántartás iratainak beszerzésével nem győződött meg, ezért a kényszerintézkedés jogellenes volt. A kereset jogi indokolása szerint az alperes eljárása minden alapot nélkülözött, az Alkotmány 2. §-ának (1) bekezdését és 77. §-ának (2) bekezdését, továbbá a Ptk. 75. §-ának (1) bekezdését és 76. §-át megsértve a felperes személyhez fűződő jogait sértette, és nem vagyoni kárt okozott. Az eljárással összefüggésben a felperest ért stressz-hatások, a lelki teher miatt komoly és veszélyes egészségügyi problémák (vércukorszint emelkedése, magas vérnyomás, szívritmuszavar, neurológiai tünetek és szexuális zavar) keletkeztek. Az eljárásról mások tudomást szereztek, emiatt jóhírneve csorbát szenvedett.

Az alperes ellenkérelme a kereset elutasítására irányult. A jogalap tekintetében azzal védekezett, hogy az alapos gyanút illetően jogalkalmazási tévedése nem minősül nyilvánvalóan és kirívóan súlyosnak, tekintettel a felügyeletet ellátó ügyészség döntéseire is. A kártérítési igény nem bizonyított, a felperes egészségi állapota a büntetőeljárással nem áll okozati összefüggésben.

Az elsőfokú bíróság a keresetet elutasító ítéletet hozott. A jogalap vonatkozásában kifejtette, hogy a felperes állított sérelmei a közhatalom gyakorlásából, a büntetőeljárásról szóló 1973. évi I. tv. (Be.) szabályainak megsértéséből erednek. A követelést ezért a Ptk. 339. és 349. §-ai alkalmazásával kellett elbírálni. Az ismeretlen tettes ellen indult nyomozás a felperes szempontjából két részre bontható, a határvonalat a felperes gyanúsítása képezte. A felperes a sérelmeit egyfelől a házkutatásból, másfelől pedig az alapos gyanú közléséből és az ezt követő eljárási cselekményekből eredeztette. Az alperes az alapos gyanút az addigra már beszerzett cégiratok tartalmára alapította és az ügyészi határozatokra is figyelemmel értékelése nem volt kirívóan okszerűtlen, a Be. 130. és 132. §-a alkalmazása tekintetében a terhére felróhatóság és ebből következően kártérítési felelősség nem állapítható meg. A Legfőbb Ügyészség határozata is utalt arra, hogy a tagjegyzéken szereplő dátum a cselekmény megítélésénél félreértésre adhat okot. Az alapos gyanú közlését megelőzően a Be. 101. §-a alapján foganatosított lefoglalás, illetve a 103. §-a alapján elrendelt házkutatás azonban súlyosan gondatlan volt, amelyért a felelősség fennáll. Egyszerisége és panasz révén történt orvoslása folytán azonban az Alkotmány 57. §-ából levezethető jog egyetlen részjogosítvány sérelmével sem járt. Az emberi méltósághoz való jogot az Alkotmány az ún. általános személyiségi jog egyik megnyilvánulásának tekinti, így sérelme csak akkor lehetett volna vizsgálat tárgya, ha az adott tényállás a felperes által nevesített alapjogok egyikére sem alkalmazható. A perben beszerzett orvosszakértői vélemény az egészségromlás és az eljárás közötti okozati összefüggést nem bizonyította, a tanúk vallomása pedig nem támasztotta alá a becsület és a jóhírnév sérelmét.

Az elsőfokú ítélet ellen a keresetnek megfelelő döntés meghozatala érdekében a felperes fellebbezett, az alperes ellenkérelme pedig annak helybenhagyására irányult.

A másodfokú bíróság az elsőfokú ítéletet helybenhagyó döntést hozott. A jogerős ítélet indokolásában kifejtette, hogy az elsőfokú bíróság megalapozott tényállásból kiindulva jogszerű döntést hozott, téves azonban az indokolásnak a Ptk. 339. és 349. §-aira alapított része. A felperes ugyanis nem e szabályokra, hanem arra alapította keresetét, hogy az alperes által lefolytatott nyomozás során sérültek a személyhez fűződő jogai. Ezért a jogszabálysértések ténye a perben nem is volt vizsgálható. Az alaptalan büntetőeljárás lefolytatása önmagában nem sért személyhez fűződő jogot, a felperes pedig az eljáráson belül nem tudott olyan konkrét magatartást megjelölni, amelynek kapcsán vizsgálható lett volna valamely nevesített személyhez fűződő jog megsértése. A felperes keresetében - szemben a fellebbezéssel - nem hivatkozott a Ptk. 82. §-ának sérelmére, ezért erre a Pp. 253. § (2) bekezdése értelmében a másodfokú döntés nem terjedhetett ki.