BH 2012.1.10 Ha a haldokló betegnek az újraélesztés megkísérlésével esélye lett volna az életben maradásra, akkor az orvosi beavatkozás elmaradása folytán az esély elvétele károkozásként értékelendő, amiért a kórház kártérítési felelőssége fennáll [Ptk. 339. §, 348. §, 1997. évi CLIV. tv. 77. §].

A felperes édesanyját, Sz. E.-nét 2003. április 30-án mentő szállította az alperes kórházba, mert a délelőtti órákban rosszul érezte magát és a korábban volt infarktusára tekintettel a nála tartózkodó fia 11 órakor mentőt hívott. Az esetkocsi 11 óra 10 perckor érkezett meg a helyszínre, majd a szükséges teendők ellátása után 11 óra 25 perckor indult a mentő a beteggel a kórházba. Útközben a mentőautóban a beteg rosszul lett, az eszméletvesztése miatt a mentőautót meg kellett állítani. Átlélegeztetésre, külső szívmasszázsra volt szükség, s mert az EKG vizsgálat pitvar fibrillációt mutatott, ezért defibrillációt alkalmaztak. Gyógyszeres kezelés, ismételt szívmasszázs, defibrilláció után a beteg szívműködése visszatért. A mentők értesítették az alperes kórházat, hogy lélegeztetett, újraélesztett beteget hoznak.

A kórház betegfelvételi osztályán szolgálatban levő orvost - dr. P. T.-t - a nővérek értesítették a beteg beszállításáról, az orvos pedig értesítette az intenzív therápiás osztályt, ahonnan konzulensként dr. K. F. orvos a betegfelvételi osztályra ment és együtt várták a beteg érkezését. A mentő megérkezését követően K. doktor a beteg fizikális vizsgálata, valamint a hordágyon fekvő beteg lába között elhelyezett mentő EKG monitoron látott egyenes vonal alapján megállapította a beteg halálát, majd távozott. A beteget a kórházba nem vették fel, de a betegfelvételi osztályon pontosan meg nem állapítható időben, 12 óra tájban készítettek még egy EKG felvételt, amely kamraremegést mutatott. Ebből a klinikai halál állapotára lehet következtetni, de ebben az állapotban az újraélesztésre még van esély. Ezt a lehetőséget az alperes orvosai nem használták ki, a beteget a kórházba nem vették fel, nem kezelték, halottnak nyilvánították és intézkedtek a kórbonctanra való szállításáról, ami 12 óra 44 perckor történt.

Az orvosok ellen halált okozó, foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés vétsége miatt büntetőeljárás indult, de az ügyészség az eljárást megszüntette azzal az indokkal, hogy a nyomozás adatai alapján bűncselekmény elkövetését nem lehetett megállapítani és az eljárás folytatásától sem várható eredmény.

A felperes a keresetében az édesanyja halála miatt bekövetkezett vagyoni és nem vagyoni kárait érvényesítette az alperessel szemben. Arra hivatkozott, hogy az alperes orvosai megsértették az egészségügyről szóló 1997. évi CLIV. törvény (Eütv.) 77. §-ának (3) bekezdésében foglaltakat, mert a beteg ellátását nem az elvárható gondossággal végezték. A beteg még élt, amikor a mentő a kórházba beszállította, ezért azonnali újraélesztésére lett volna szükség. Ennek az elmaradásával elvették a beteg életben maradásának és felgyógyulásának az esélyét. Arra is hivatkozott, hogy a kórházban a beteg beérkezéséről, a vizsgálatáról, az észleléséről semmiféle dokumentáció nem készült, csak egy EKG felvétel áll rendelkezésre, annak az értékelése azonban elmaradt. Ez a dokumentációs hiányosság az Eütv. 136. §-ába ütközik és a felróhatóság körében értékelendő.

Az alperes a kereset elutasítását kérte. Azzal védekezett, hogy amikor a mentő beszállította a beteget a kórházba, akkor már halott volt, ezért az újraélesztését sem kezdték meg. Miután a beteget a kórház nem kezelte, ezért arról orvosi dokumentáció sem készült.

Az elsőfokú bíróság közbenső ítéletével az Eütv. 77. §-ának (3) bekezdésében foglaltak megsértésére hivatkozással a Ptk. 339. §-ának (1) bekezdése és 348. §-ának (1) bekezdése alapján megállapította az alperes kártérítési felelősségét néhai Sz. E.-né 2003. április 30-án történt ellátása során bekövetkezett halála miatt a felperesnek okozott károkért. Az ítélet indokolásának lényege szerint az orvosszakértői véleményből megállapíthatóan az alperes kórház betegfelvételi osztályán készült EKG leleten kamraremegés látható, emiatt az ellátásban résztvevő orvosoktól elvárható magatartás a komplex újraélesztés megkísérlése lett volna, mert az EKG leleten látható állapot a sikeres újraélesztés lehetőségét nem zárta ki. Az alperes orvosai ezt elmulasztották, a beteg újraélesztését nem kezdték meg, hanem halottnak nyilvánították és elszállíttatták a kórbonctanra. A terhükre róható az orvosi adatok hiányából adódó bizonyítási nehézség is.

A másodfokú bíróság indokai alapján helybenhagyta az elsőfokú bíróság közbenső ítéletét.

A jogerős közbenső ítélet ellen az alperes nyújtott be felülvizsgálati kérelmet és a hatályon kívül helyezésével elsődlegesen a megváltoztatását és a kereset elutasítását, másodlagosan új szakértői vélemény beszerzése érdekében új eljárás elrendelését kérte. Álláspontja szerint a szakértői vélemény téves, mert önmagában az EKG lelet alapján állapította meg az újraélesztés szükségességét, és figyelmen kívül hagyta az egyéb tényezőket, így a spontán légzés és keringés hiányát, a tág, fénymerev pupillákat, a hullafoltokat és K. doktor által észlelt egyenes vonalú EKG-t. A kórház eljárása és a beteg halála között nincs okozati összefüggés. Sérelmezte, hogy a másodfokú eljárásban előterjesztett bizonyítási indítványának a másodfokú bíróság nem adott helyt, holott a bizonyítási indítványát már az elsőfokú eljárásban is előterjesztette, és nem értékelte a szakirodalmi adatokat, a társaság ajánlását. Álláspontja szerint a beteg halálának beálltakor külön dokumentáció vezetésére nincs szükség, a halott-vizsgálati összefoglaló és a boncjegyzőkönyv rendelkezésre áll. Az orvosok által észlelteket pedig a tanúvallomásuk bizonyítja. Hiányolta, hogy a bíróságok nem indokolták meg a tanúvallomások figyelmen kívül hagyásának okát, ezért a Pp. 206. §-a szerinti eljárási szabály sérült. Ez a jogerős közbenső ítélet egészét megalapozatlanná teszi. Rámutatott arra, hogy ha igaz a szakértőnek az a megállapítása, miszerint a beteg a mentőkocsiból kiemelve fibrillált, akkor a beszállítás alatt is folyamatosan szívmasszázst kellett volna alkalmazni, amit a mentőtiszt elmulasztott.

A felperes felülvizsgálati ellenkérelmében a jogerős közbenső ítélet hatályában való fenntartását kérte. Álláspontja szerint az alperesnek a másodfokú eljárásban becsatolt bizonyítékait a Pp. 235. §-ának (1) bekezdése alapján a másodfokú bíróság nem vehette figyelembe. A bizonyítékokat helyesen értékelte, a Pp. 206. §-ának (1) bekezdése szerinti szabály nem sérült, de a Pp. 182. §-ának (3) bekezdésében foglalt szabály sem, mert új szakértő kirendelésére nem volt ok. A bíróság az indokolási kötelezettségének eleget tett, a jogerős közbenső ítélet megfelel a jogszabályoknak.